(Motto: Államtitok-e, hogy a Magyar Titkosszolgálat főnöke hányszor járt Moszkvában? Hát, Oroszországban biztos.)

Miután nincs érzékem a történelmi párhuzamokhoz, mindig találok egyet.

Ha visszaemlékszik a kedves olvasó arra, amit tanult a 45 utáni magyar történelemről, felsejlhet, mint Almássynak az NBH, 1948 ősze.

Vegyük csak sorra, hogy is ért véget (ha jól emlékszem a harmadik) köztársaság története. Persze a fene tudja, hogy mi hányadik, szerintem 1848 az első, 1918 a második (bármennyire szégyenteljes is volt) és így lesz a harmadik, az egykori „koalíciós” időszak.

1948 már teljes egészében a demokratikus berendezkedés felszámolásának korszaka volt. A megszállók által támogatott, ideológiailag végletesen szélsőséges, kicsiny (demokratikus körülmények között csak a lakosság néhány százalékának támogatását bíró) bolsevista bűnszövetkezet az év folyamán kiüresítette a demokratikus intézményrendszer maradékát és folyamatosan kiterjesztette ellenőrzését a társadalmi alrendszerek felett. Ehhez felhasználta a titkosszolgálatokat és az erőszakszervezeteket. Minden politikai és közösségi szervezetet a megelőző vészkorszak örökösének állított be, csak szatelitszervezeteinek működését tűrte meg. „Felszalámizta” a még létező ellenzéki szervezeteket, folyamatosan ellehetetlenítve, megzsarolva, fenyegetve azok vezetőit. Azt követelte a „baloldali” sajtó és értelmiség, valamint az MDP (és elődszervezetei), hogy a polgári erők számoljanak le, határolódjanak el a soraikban megbúvó szélsőfasiszta, nyilas, reakciós elemektől és az azokat képviselő vezetőktől. Ha a dolog nem működött azonnal, az illetők személyes ellehetetlenítésétől sem riadtak vissza, a parlamenti képviselők mentelmi joga sem ért már semmit ebben az időszakban.

Megkezdték a tulajdonviszonyok drasztikus átalakítását. Ennek célja az volt, hogy a társadalom ellenőrzése, akár a javak diszlokálása, akár intézményes keretek között, megszűnjön a  nemzeti, állami vagyon fölött és az teljes egészében a központi hatalom kezébe kerüljön.

Teljesen felborították és átalakították a magyar társadalom szolidalitási viszonyait (és annak intézményrendszerét), egyénként is és családként is elszigetelték egymástól az embereket, hogy létükben, mindennapi megélhetésükben fenyegetve, ne legyen esélyük se az ellenállásra.

Szétverték a fennálló iskolarendszert, hogy a romokon újjászerveződő iskolarendszer egzisztenciálisan fenyegetett pedagógustársadalma könnyen rávehető legyen, egy a hatalom „elveinek” megfelelő „oktatási metódus” megvalósítására.

És most ezekből minden megvan, csak a korszellemnek megfelelően, másnak hívják a totalitárius rendszer kiépítéséhez vezetető lépéseket.

Megvan a „vészkorszakunk”, amikor is Orbán Viktor rémuralma idején legyilkolták az összes baloldali értelmiségit. Az, hogy mind megvan, csak szánalmas magyarázkodás a tömeggyilkosságok elkendőzésére, sőt a mocsadék újra legyilkolja majd őket, ha kétharmaddal hatalomra kerül. Azt nem értem, hogy a tömegmészárlásokhoz miért kell éppen kétharmad, ráadásul ha mindig is ő volt hatalmon, milyen novumot jelent a mérhetetlen hatalomvágya, de kétségtelen, hogy az OV által működtetett halálgyárak füstje sem takarhatja el azt a tényt, hogy OV a hatalom megszerzésért még a szélsőjobbal is kész összekacsintani. Azon komoly agytröszt dolgozik, hogy kitalálják a szélsőjobb milyen módszerekkel fogja a legbrutálisabban xedszer is legyilkolni szegény baloldali értelmiségieket.

Megvan a teljes létbizonytalanság a lakosság kétharmada számára, hiszen munkahely, kis és középvállalkozás nincs biztonságban a dübörgő gazdaságban.

A titkosszolgálat távoltartja magát a politikától, az hogy mindenkit lehallgat és pillanatnyi érdekei szerint hozza nyilvánosságra a manipulált felvételeket, a demokrácia elengedhetetlen kelléke, hiszen akiket ilyen módon szivatgatnak az nem része a demokráciának.

A rendőrség meg kéjes vigyorral veri össze a valódi ellenzéki tüntetőket, míg a futballhuligánokkal és 213 darab „szélsőjobbos” kődobálóval nem tud mit kezdeni.

Megszállóknak meg itt vannak a multik, akik kilóra megveszik lelkes demokratáinkat, hiszen lassan egy regionális sale-menager is nagyon vesztegetési kerettel rendelkezik, mint egy minisztérium költségvetése.

Ez a fordulat éve bizony, egy minden támogatást elvesztett kormány fordítja az országot egy korszerű, a multinacionális oligarchiák kiszolgálását biztosító, médiaalapú, a társadalom teljes dezorganizálásán alapuló diktatúra felé. A közvetlen totális erőszakot kitűnően helyettesítik a totális médiafertőzés biztosításával és jelenlegi gazdasági, fogyasztási, piaci struktúrákon alapuló, az egyének közösségalkotó képességét ellehetetlenítő technikákkal.

Ez az isten tudja hányadik köztársaság teljes és totális csődje feleim.

Hiába a szólásszabadság, ha semminek semmi következménye, hiába a választások, ha a választás nem valódi.

De a legnagyobb bajunk az, hogy semmilyen értelmes elképzelés nem kering köreinkben arról, hogy mit is tehetnénk.

A Fidesz talán, viszonylag jó eséllyel, képes lehet orvosolni (a tűzoltás szintjén), ha valahogy egyszer hatalomra kerül, az elmúlt 6 évben a társadalomnak, a nemzetnek okozott károkat. De annyira azért nem különbözik a mostaniaktól, hogy nyugodt lélekkel rábízhassuk a jövőnket.

De hol az értelmes vita erről a jövőről?

Mint azt a nyájas olvasó bizonyára észrevette, alkotói válságban vagyok. Egy ködös novemberi reggelen arra ébredtem volt, hogy nem érdekel a magyar belpolitika. De baromira nem. Az orvosom szerint (mert kivizsgáltattam magam), a nyári méregtelenítés során kitisztultam, de olyan mértékben, hogy a méreggel való újabb találkozás esetén, a teljes intolerancia lép fel, ami az információbefogadás elutasításában manifesztálódik.

Próbáltam ugyan írni valamit az árnyéktitkosszolgálatokról, de csak két dolog pattogott a fejemben.

Először is, ki az a hülye, aki telefonon beszéli meg, konspiratíve, a hazaárulni valóját? Másodszor, ki az a hülye, aki otthon, vagy a cégénél tárolja az ellene szóló bizonyítékokat?

Nekem nincs túl nagy titkosszolgálati tapasztalatom, csupán a lappföldi titkosszolgálatnak jelentettem néhány évig a magyarországi rénszarvastenyésztés állapotáról (Jelzem nem is olyan rosszak a magyar titkosügynökök, mert egyetlenegy rénszarvast sem sikerült kiszúrnom.), de a 12 perces alapos kiképzésbe még az is belefért (a számlaszámom felírása mellett), hogy a tartótisztem közölje: „Ne tarcsá’ otthon semmit!”

A régi szép időkben, amikor még dolgoztam kampányokban, még azt is akkútlanított mobiltercsik nélkül, szabad ég alatt beszéltük meg, hogy a Juli nénitől (szélsőfasiszta kisnyugdíjas) kapott 2000 (kettőezer) forintnyi bevételezetlen párttámogatást irodafenntartásra (kávé, keksz), vagy propagandára (nyomtatófesték) fordítsuk-e.

Telefonon csak arról tárgyaltunk, amit kifejezetten, a velünk mindig barátságos, szervek tudomására szerettünk volna hozni, azok bosszantása céljából. Jelzem egy mobilt néhány tízezer forintos cuccal, látótávolságból (1-200méter) bárki lehallgathat (-ott már évekkel ezelőtt is).

Aki meg informatikusnak hívja magát és néhány giga információt nem bír eldugni, néhány terrabájtnyi helyen, arra bizonyítsák rá, hogy az árnyékállam árnyéktitkosszolgálatának ügynöke.

Ez az egész teljesen komolytalan és nem is érdekel.

De ami igazán izgalmas az a következő:

Feleim, ma Magyarországon, egy középiskolás simán el tudja intézni, hogy felmentsék matekból. Bemegy a Nevelési Tanácsadóba, ír egy tesztet, azzal a felszólamlással, hogy ő genetikailag képtelen összeadni, rajzol néhány kusza vonalat a feladatok alá és adnak neki egy papírt, hogy ő a továbbiakban nem terhelhető ilyen csúnya dolgokkal. Persze ettől ő még kreatív, szabad, értékes ember marad, sőt olyan szakmákra is felveszik, amelyekről az egyszerű agyammal azt gondolnám, hogy igényelnek némi számtantudást, konkrétan eladó, meg ilyesmik.

De ugyanez a módszer jó a helyesírásra is.

És csodálkozunk, hogy ilyen rengetegen mentetik fel magukat munkából is.

Volna egy magánjellegű kérésem is.

Tisztelettel megköszönném annak a 20-25 szorgalmas versenyzőnek, akik naponta ellátogatnak a kyberterembe, hogy megtisztelnek, de írják már ide, hogy tévedésből-e, vagy miért teszik ezt? Ha a hülyeségkutatás meg ilyesmik érdeklik őket, akkor meg kommenteljenek már, mert olyan szösszenetek vannak a tarsolyomban még, mint pölő a Dezső szakdolgozata (Szociológia szak 2005) „ A Liberálbolsevista, Judeoplutokrata Világösszesküvés”.

Kibaktattam a levelesládához és begyűjtöttem a szokásos postát. Egy kormányzati füzetecskét az adócsökkentésekről, egy fideszes szórólapot az adóemelésekről, néhány dokumentumot (xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx ), egy videókazettát (amelyet gondolom kicsit késve kézbesítettek, lévén Orbán Viktor szerepel rajta alsó tagozatos korában, amint kisdobos egyenruhában társaival ritmusra menetel, feltehetőleg a jövő paramilitáris alakulatainak kiképzésén töprengve közben), valamint egy CD lemezt (ez utóbbin Kovács doktor mondja a Szabó doktornak, hogy gyógyíthatatlan vagyok).

Nálunk itt a pszichiátriai foglalkoztatóban a legsúlyosabb eset a Dezső, szerinte évek óta megvannak a technikai lehetősége annak, hogy minden az országban folyó telefonbeszélgetést rögzítsen a cia (ejtsd CIA). A kertévéken edzett Dezső szerint ez alkotmányellenes, de amikor ezt mondja, mindig nyugtatóinjekciót kap, ezért mi többiek, nem forszírozzuk a dolgot.

Én nyugodt vagyok, a legdurvább telefonbeszélgetés az volt, amiben részt vettem, amikor megszerveztük a Dezső legénybúcsúját és én rendeltem a táncosnőt. Teljesen véletlenül a fellépő cucca egy fehér ápolónői ruha volt, diszkrét kiegészítőkkel, a kapun így simán beengedték. A főorvos is elégedett volt a munkájával, azóta rendszeresen látjuk besurranni, szintén ápolónői mimikriben, a főorvos szobájába esténként.

Az viszont gyanús, hogy amikor sokat megélt anyám hetente háromszor felhív itt az intézményben, mindig beleszövi a mondandójába, hogy mennyire elégedett a kormány tevékenységével.

Én meg a Dezső rendszeresen megbeszéljük a politikai történéseket is, Dezső óriási az összesküvés elméletekben, szerinte például az Orbán, meg a gyurcsány titokban összejárnak családilag és röhögnek rajtunk.

Dezső véleménye annyira frappáns az „Almássy összeesküvés” kapcsán, hogy muszáj terápiásan kiírnom magamból.

Tehát, hangsúlyoznám a Dezső szerint, a dolog a következőképpen történt:

A Kornél azért kezdett politizálni, mert karriert akart csinálni és azért az MDF-et választotta, mert ott lehet, elvileg, az ember a legkönnyebben elnök. És még az sem lehetetlen, látva két nagy pártot, hogy az MDF egyszer újra nagy párt lesz. A Kornél, a nem túl erős mezőnyben, hamar az alelnökségig, meg képviselőségig vitte, ami már majdnem. Aztán szegény hülye azt hitte, hogy majd ő a karizmájával elindul és hirdet valami politikai programot, akkor az Ibolya, aki végül is sikerre vitte a pártot, hiszem mostanság megugrották az öt százalékot, az majd vitatkozik vele és egy demokratikus választási processzus során megméretkezik. (HAHAHA)

A Kornél körül persze ott van a slepp, amely nem áll másból, mint beépített emberekből (CIA, FBI, DGA, KGB, NBH, STB.) Ezek alapesetben mind Fideszközeliek egyébként, csak az NBH-nál védi még néhány elszánt III/III-as a demokráciát. A slepp pedig összehozza a Kornélt mindenféle emberekkel, akik elmondják, hogy ők speciel egy más arculatú MDF-et tudnának támogatni. Nem is kérnek képviselői helyeket, mint a tiszteleték, csak a májára és a veséjére kell aláírnia egy bármikor érvényesíthető vételi opciót a jelölteknek, az elég.

Dezső szerint rendes maffia főnök nem alázza meg azzal egyetlen emberét se, hogy arra kényszerítse őket, hogy országgyűlési képviselők legyenek. A tiszteletdíj arrafelé nem összeg, meghát valljuk meg, erkölcsileg is problémás.

A Kornél, aki azt hitte, hogy érti, hogyan működik ez a dolog, biztos mondta, hogy persze minden információt örömmel vesz.

De tényleg! Kedves Olvasó! Ön szerint nem elég az Ibolyka megbuktatásához, amit eddig csinált, mondott eddig politikusként? Mi kell még? Miféle csapatnak kell még nyilvánosan eladnia az MDF képviselői helyeit legközelebb, hogy ciki legyen?

Az MDF meg ugye olyan fontos, hogy gondolom, mindenkitől megkérdezték telefonon, hogy akkor mi legyen. Az OV-tól azért nem mert, neki nincs mobilja. Azért telefonon, hogy nehéz legyen lehallgatni, mert Magyarországon ilyen csúnya törvénysértést, hogy csak így lehallgassanak valakit soha nem is lehetne elképzelni. Szegény Csányi mennyire meg lehet döbbenve, hogy őt csak úgy lehallgatják. Szóval a Csányi az ország egyik leggazdagabb embere, olyan szintű emberekkel beszélget telefonon, akiknek szokásuk ilyeneket csinálni, hogy „rádolgoznak az MDF-re”. Sőt, akik annyira okosak, hogy erről telefonon beszélgetnek a befolyásos emberrel. Aztán, mert gondolom felébredt a lelkiismeretük, elküldik a felvételt az Ibolykának, mert a hívó fél vette fel a beszélgetést, az m1 titkosszolgálati szakértője szerint (mert pl. túl jó minőségű). Ez utóbbi megjegyzés elgondolkodtatta Dezsőt, az analóg és a digitális jeltovábbítás közötti különbségről, de hagyjuk, ahogy nálunk lopnak, lehet, hogy a mi ügynökeink még orsós magnókat használnak.

(Ennél a résznél meg kellett ráznom a Dezsőt, mert görcsöt kapott, a kórlapja szerint szegénynek túlfejlett az igazságérzete.)

A Dezső szerint végül azért lépett vissza a Kornél, mert valaki vette a fáradságot, hogy elmagyarázza neki, hogy is működik a rendszer.

Ezt a szöveget a Szabó doktor gépén írom éjszaka és ahogy így nézem a Kornélnak is van kórlapja nálunk (a gép szerint a Lipótról adták át). A diagnózisa szerint tévképzetei vannak, politikusnak képzeli magát.

A Dezső szerint nem az a tévképzet, hogy ő politikus, hanem az, hogy egyáltalán vannak politikusok, akik nem dolgoznak valakinek.

A Dezső azért nem százas, most azon morfondírozik mellettem, hogy vajon a Kornél volt-e előbb, vagy a kórlapja.

Mire visszajöttem a pisilésből, a Dezsőt elvitték. Az éjszakás ápolónő szerint, pedig ő szkeptikus, Mulder és Scully ügynökök voltak.

A Dezső nem is ellenkezett.

Ennek kapcsán én csak azt szeretném kifejezni, hogy támogatom pártunk és kormányunk politikáját. Ja és a Kovács doktornak igaza van.

Na de, mi is az a falleológia?

Nyílt levél a magyar tudóstársadalomhoz!

Tisztelt Tudóstársak!

A CCCP BTK Hülyeségkutatási Intézetének igazgatójaként és a Hülyeségelméleti Tanszék vezetőjeként (A hülyeségkutatásról itt olvasható rövid összefoglaló: http://ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/2008/09/08/na_ki_a_hulye_hulyesegelmeletek_i ) kötelességemnek tartom, hogy kollégáim és hallgatóink nevében világossá tegyem erkölcsi és szakmai álláspontunkat az egyetemünkön kirobbant legújabb fertelmes botránnyal kapcsolatban.

Mint az már közismert a CCCP BTK Falleológia Tanszékének tanévnyitóján a tanszék egy oktatója, feltehetőleg tudatmódosító szerek hatása alatt, a jelenlévő kollégák és hallgatók előtt az igazat, csak az igazat és a teljes igazat mondta el tanévnyitó beszédként, a Falleológia Tanszék „dolgozóiról” és az ott folyó „munkáról”. (A szöveg itt olvasható: http://reakcio.blog.hu/2008/09/08/tanevnyito_beszed )

Mint szintén ismert mindenki előtt a Hülyeségkutatási Intézettel egy épületben található a Falleológiai Tanszék. 20.. augusztus végén riadtan hívott a tanszéki titkárnő, hogy ismeretlen emberek elfoglalták az intézet irodáinak, tantermeinek mintegy negyedét, lecserélik a zárakat. Rögtön felhívtam a rektort, aki közölte velem, hogy az új miniszter kívánságai szerint járt el, örüljek, hogy megmaradt az irodám és hogy az intézet pályázati úton nyert számítógépeinek felét is adjam át az újonnan megalakult Falleológiai Tanszéknek. Elkövettem azt a hibát, amit mindenki akit csak ismerek és megkérdeztem: Mi az a Falleológia? A rektor rekedt, fahangú nevetése azóta is kísért.

A falleológusok igazi hódítóként viselkedve használatba vették a bútorainkat, a saját tulajdonú hűtőszekrényemet is, sőt a tanszék egy élelmes újsütetű docense tokkal vonóval megjelentette a saját neve alatt az új szobájában talált számítógép merevlemezén található dolgozatokat is, beleértve az akkori második évfolyam szemináriumi kiselőadásainak szövegét is.

Innentől datálódik, hogy a Falleológiai Tanszék ügyei le nem mosható árnyékot vetnek a száz éves magyar hülyeségkutatás világhírű intézményére. A falleológusok ugyanis, mint azt az érdeklődő kollégák észrevehették az idioktológia társtudományának merészelik tartani a falleológiát, sőt megpróbálják azt eljelentéktelenítve bekebelezni. A falleológusok rendszeresen saját kurzusaikként jelenítik meg intézetünk óráit, mindenféle trükkökkel megakadályozzák, hogy a mi tanterveinkben szereplő kurzusok a mi kódjainkat is megkapják. A Falleológia Tanszék vezetőjének testvére az akreditációs bizottság elnöke és még így sem tudták a szakot elfogadtatni, csak úgy, hogy én és több világhírű kollégám döbbenten találta magát a Falleológia Tanszék oktatói listáján is. Tiltakozásaink hatástalanok maradtak. Sőt köteleztek bennünket, hogy a méltán világhírű Hülyeségkutatási Füzetek című periodikánkban megjelentessük a falleológusok irományit is. Mindeközben a Falleológiai Szemle 43 példányban jelenik meg évente egyszer és van remittendája, de ugyanúgy 25 milliót költenek rá évente, mint mi az évente négyszer megjelenő 3000 előfizetővel rendelkező, az utcai árusoknál is 1000 példányban elkelő Hülyeségkutatási Füzetünkre.

A Magyar Idioktológiai Társaság 3000 taggal rendelkezik, az elmúl tíz évben kétszer mi rendeztük a Hülyeségkutatási Világkongresszust és jövőre is mi fogjuk. A Magyar Falleológiai Társaság 42 tagú, pedig a tanszéki oktatók távoli rokonai is benne vannak.

A International Idioctological Letters nyolctagú szerkesztőbizottságában két magyar is van, a mindenkori intézetvezető automatikusan tag (Ennél nagyobb megtiszteltetés nem is érhetne minket, a Kongresszusi Könyvtár idioctológiai szekcióvezetője van csak hasonló helyzetben.), míg szerény személyem talán munkássága alapján lehet jelen és így intézetvezetőként helyettesem Majmunken Adalbert Hülyeségkutatástörténeti tanszékvezető erősíti a magyar vonalat.

Falleológiai tanszék csak egy van Amerikában, egy internetes egyetemen, amely utolsó előtti a rangsorban és internettes címén két éve nem elérhető. A falleológiának angol nyelvű nemzetközi folyóirata nincs, csak az azerbajdzsáni és a kirgíziai egyetemeken művelik, állítólag azeriül és bajdzsánul van nagy irodalma.

Mi tíz főállású professzorral büszkélkedhetünk, továbbá öt vendégprofesszorral, hatan tanítanak jelenleg a világ vezető egyetemein közülünk, míg Müller tanár úr a New Yorki Akadémia tagságát tudja felmutatni. Mint közismert, a New Yorki Akadémiára tudományos teljesítménnyel, vagy 500 dollár tagsági díj befizetésével lehet bekerülni.

A helyzet akkor mérgesedett el végleg, amikor a minisztérium indoklás nélkül megszüntette intézetünk PHD képzését, amelyre pedig sokszoros a túljelentkezés, évente akár száz idioktológust felvehetnénk külföldről, akkora az igény Oxfordból, a Columbiáról vagy a Sorbonne-ról. A miniszter másnap közölte velem, hogy természetesen mindent visszavon, ha vállaljuk a közös munkát a falleológusokkal és miután eddig mi vezettük a programot, a rotáció miatt a következő 10 évben a falleológusok vezethetik a képzést.

Az agyamat elöntötte a vér és vabankot játszva azt mondtam a miniszternek: Természetesen így lesz, de csak akkor ha azonnal megmondja nekem, mi is az a falleológia?

Mire visszaértem az intézetbe, már ott várt az asztalomon a fax, hogy a miniszter egy 1951-es kormányrendelet alapján megvonta vezetői megbízásomat. Csak az mentett meg, hogy Al Gore Budapestre látogatott a Hülyeségkutatási Intézetbe, személyesen hozzám és a miniszter csak akkor jöhetett el a fogadásra, ha hivatalban maradok.

Persze ott tartottak be ahol tudtak, a pályázati pénzeket mindig a falleológusok kapták, jutányosan vehettünk volna tíz hipermodern idiométert, de a pénz, egy A falleológia a középkorban című, közelebbről meg nem nevezett, műtárgygyűjtemény megvételére ment.

Ez évekre vetheti vissza a magyar hülyeségkutatást, a tanszékek kénytelenek a 25 éves, az NDK-ban gyártott, analóg idiométerekkel dolgozni, amelyek már annyira pontatlanok, hogy a minisztert sem mutatják ki a szobában. (Csak a parlament épülete látszik mindig a képernyőn, úgy látszik beégett a képernyőbe, pedig jóval hatósugáron kívül van.)

Kis színes, kiderült, hogy a nagy igyekezetben, hogy a falleológiának 1990 előtti előzményt találjanak, olvasási hiányosságok következtében végül is egy Felláció a középkorban című metszetgyűjteményt szereztek be. Ráadásul ezek a plagizáláson és a lenyúláson kívül annyira szerencsétlenek, hogy egy szerencsésebb kamaszkorral rendelkező hallgató kolleginának kellett elmagyaráznia mi is van a képeken. A botrányt elkerülendő, az egyik tantermet tanári férfi illemhellyé alakították át és ott helyezték el a metszeteket. Bizonyára csak pletyka, de a Müller tanszékvezető úr azóta csak percekre jön ki ebből a helységből.

Azt gondoljuk, hogy itt az ideje, hogy a magyar tudomány becsületét megvédjük!

Követeljük, hogy valaki végre mondja meg, hogy mi az a falleológia!

Legyen látogatható az egyetemi polgárok (legalább az oktatók) számára a Falleológia Tanszék férfi tanári mosdója!

Adják vissza a hűtőszekrényemet!

2008-09-11 Mallorca 104. Hülyeségkutatási Világkongresszus

Majmunken Eduárd

CCCP BTK Hülyeségkutatási Intézetének igazgatója és a Hülyeségelméleti Tanszék vezetője

Majmunken Adalbert

Hülyeségkutatástörténeti tanszékvezető

Majmunkenné Sztohacsek Miranda

Kísérleti Hülyeségkutatási tanszékvezető

Sztohacsekné Majmunken Lola

Magyar Hülyeségkutatásért Alapítvány Kuratóriumi Elnöke

(A fenti írásban szereplő személyek és események hasonlósága megtörtént eseményekhez akkor lehetséges, ha a Kedves Olvasó velem együtt élte át ezeket az élményeket. Aki pedig az itt említett személyekben magára ismer, az szégyellje magát.)

Metafizikai értelemben egyetlen tökéletes dolgot ismerünk, az emberi hülyeséget. Az ember, genetikai változatosságának hála, teljes egészében kitölti e fogalom határait, sőt igazából szét is feszíti.

A hülyeség felismerése, isteni jellege és mindenütt jelenvalósága ellenére nem egyértelmű. Azt a természettörvényt, Murphy óta különösen, hogy mindenki hülye, valamiféleképpen nem kétlik komolyan vehető körökben.

A hülyeség osztályozása felettébb nehéz feladat, mint ahogy az is, hogy skaláris mennyiségnek tekintendő, vagy szükségképpen dimenziók rendelhetőek hozzá. A korai elméletek szerint lineárisan növekvő mennyiségként ábrázolható, míg legújabban az a nézet az uralkodó, hogy az n dimenziós hülyeségtérben jelenlévő általános hülyeség bármely pontja a tér bármely másik pontjánál exponenciálisan nagyobb hülyeségértéken áll. A dinamikus modellben a két hülyeségmérés közt eltelt időnek is jelentősége van a hülyeségmennyiségnövekmény meghatározásában.

A modern elméletek egyébként a közismert „politikus axióma” matematikai apparátusán alapulnak, amely sajnálatos módon a modern tudomány leginkább félreértelmezett elméleti teljesítménye a Gödel-tétellel párban.

Mint az közismert, a „politikus axiómát” eredetileg paradoxonként alkotta meg Olaf Rasmussen svéd vasutas 1936-ban, Malmőben, a Vajnemöjnenhez címzett finn kocsmában, a népszövetségi politikusok intellektuális teljesítményével szembesülve. A következőképpen szól:

(I.) „Bármely tetszőlegesen kiválasztott politikus hülyébb, mint bármely tetszőlegesen kiválasztott politikus (ugyanazon alapsokaságból).”

Az állítás akkor is igaz, ha esetleg az elsőre választott politikust vizsgáljuk újra. Bármely újabb mérésnél szükségképpen magasabb hülyeségértéket kapunk. 

Vulgáris kiterjesztését, miszerint: (II.)„Mindenki hülyébb mindenkinél, bármikor” Pupák Rezső magyar származású, később liberális nézeteiről ismert, begyűjtési népbiztos-helyettesként is funkcionáló emigráns politikus tette népszerűvé a nemzetiszocializmus békeszeretetéről folytatott párizsi sajtóvita alkalmával.

A tételt hosszú évekig komolytalannak tekintették, pedig már John Smith londoni szállodai portás (Excelsior Hotel 1924-1965), valamint Oleg Kosevoj vöröskatona (1941 Brjanszk) is rámutatott, hogy a második világháború, mindenfajta tudományos igényességű mérés nélkül is, elgondolkoztató bizonyítéka a tétel mindkét változatának.

A haditechnika örvendetes fejlődésének köszönhetően a méréstechnológiában bekövetkezett finomodás lehetővé tette, hogy Hasek csoportja méréseket végezzen az USA-ban, 1972-ben Dél-Dakotában az állami szenátusi választásokon induló jelöltek vonatkozásában. A mérési eredmények megdöbbentően egyeztek az előrejelzettel.

1986-ban Rofus, aki a II. tétel fanatikusa volt, döbbenten tapasztalta a kaliforniai kormányzóválasztáson, hogy a politikusokra vonatkozó mérések igazolják az I. tétel előrejelzéseit, de a választókon végzett mérések szerint a választói sokaság hülyeségértéke nemcsak hogy kisebb, mint a politikusoké, hanem az egyedi mérések az esetek 25-35%-ban jelentős hülyeségcsökkenést mutatnak, olyan mértékűt, amely bőven túl van a kvantumbizonytalanság határán.

Ugye nem lepődünk meg, hogy a következő két évtizedben szinte teljesen elapadtak a hülyeségmérést támogató pénzügyi források. Persze minden rosszban van valami jó, hiszen így lendült fel a kisebb pénzigényű statisztikai hülyeségkutatás.

A magyarországi hülyeségkutatás már a harmincas évek végén komoly intellektuális lendületet kapott Sztohacsek Eduárd munkássága révén, aki matematikailag megalapozta Nyilasok-Kommunisták című híres cikkében, az abszolút hülyeségobjektumok közötti végtelen távolság nullaként való értelmezésével a politikai hülyeségkutatás jelenlegi fő irányait. Kevés tudósnak adatik meg, hogy kutatásainak tárgyai felkeresik otthonában és az előkerti gyepen prezentálják az elmélet gyakorlati következtetéseit. Sztohacsek cikke igen komoly felháborodást váltott ki ugyanis nyilas és bolsevik körökben, és mindkét elmélet fanatikusai azon melegében felkeresték a szerzőt, hogy testi feddésben részesítsék. A nagy tudós szerencséje, hogy a két csapat a koraesti szürkületben épp az emeleti erkély előtti pázsiton futott össze és a szerző onnan nézhette, ahogy Kolacsek Ede nyilas kerületvezető bal szemét kiüti Zsdanov egy keménykötésű brosúrájának szélével Csermák Ede „szociáldemokrata” vasutas, valamint Stoolhauser Imre cipész, nyilas pártszolgálatos egy jól sikerült balegyenese következtében Gömbös Manó ifjúsági szervező állkapcsa 16 helyen eltörik. Sztohacsek sohasem bocsátotta meg a Horthy-rendőrségnek, hogy perceken belül a helyszínen teremve feloszlatták a mulatságot. A tudós meg volt ugyanis győződve róla, hogyha hagyják a folyamatot a maga útján menni, a két ellentétes töltésű hülyeségobjektum a keveredés egy pontján annihilálódik. Sztohacsek szívesen áldozta volna életét e felfedezésért, hiszen a robbanás minden bizonnyal megölte volna, habár, ha ő meghal, bajosan marad olyan tudós, aki értelmezi a jelenséget.

Sztohacsek komoly üldöztetéseknek volt kitéve az úgynevezett ötvenes években, mert baráti társaságban a Szabad Nép egyes példányainak öngyulladását annihilációs elméletének materiális kivetülésével magyarázta.

A kádár rendszer tiltotta a hülyeségkutatás minden formáját, burzsoá áltudománynak bélyegezve azt, egészen addig, amíg a KFKI kutatóinak nem sikerült Rákosi Mátyás beszédeinek egy kötetéből és Szálasi Ferenc Kárpát-Ukrajna Hungarista Nagyhaza című írásának (a szerző által jegyzetelt) példányának felhasználásával egy hirosimai méretű annihilációs bombát készíteni. A szerkezet azonban nagyon instabilnak bizonyult, ha bárki a közelébe ment, aki az MSZMP párthierarchiájában elérte a járási pártbizottság osztályvezetői szintjét a bomba explodált.

A hetvenes évektől mindent elborító liberalizmus nem kedvezett a hülyeségkutatásnak, a liberálisok ugyanis tagadják a hülyeség univerzális jelenvalóságát és saját magukat különben is az univerzumon kívül helyezik. Rifka Weinstein egészen odáig ment, hogy a mikro és makro szintű hülyeségjelenségek tömegeit egyszerűen letagadta, majd amikor azok létét bebizonyították, világméretű fasiszta összeesküvést vélt felfedezni a mátrixban.

Weinstein és Hans Waffen emlékezetes vitája (Jó-e ha a szociális segély kétszerese a minimálbérnek?) végképp a fasiszta kategóriába passzírozta  Waffent, aki azt is tagadta, hogy a liberálisoknak mindig igaza lenne, pusztán attól, hogy liberálisnak nevezik magukat.

Okkayson, hogy cikkünket egy újabb magyar vonatkozással zárjuk, megemlíti, a kelet-európai „demokráciákban” teljesen új jelenségek figyelhetőek meg: „Például Magyarországon bizonyos pártokon belüli hülyeségsűrűsödés együtt jár a választópolgárok hülyeségének csökkenésével. Nem lehet ugyan eldönteni, hogy a hülyeség áramlik egyik helyről a másikra, vagy az ész, de kétségtelen, vagy a politikai pártok robbannak föl a végén, vagy a választók válnak agyhalottá.”

2008-09-08

A Magyar Hülyeségkutatásért Alapítvány szívességéből.

(Cikkünk második részében a hülyeség definiatív, despriktív meghatározásával foglalkozunk, valamint a hülyeségstruktúrák kialakulásával és kialakításával, továbbá növesztésével kapcsolatos elméleti problémákat járjuk körül.)

 De tényleg! Nemzetünk Csillaga, az Igazmondó Juhász digitális változata bejelentette, hogy akkor van egy tuti ötlete, hogy mindenki úgy érezze, beértek a reformok, eljött a nagy ajándékozás ideje. Megjavulunk, mi rohadt adócsalók és így a becsületes adózók (mind a tizenketten), többet kaphatnak vissza a tortából, amelyet az adóemelés adócsökkentő hatása növeszt az égig.

Ez így rendben is volna, a különös az, hogy az emberek (a sanda-ipszosz szerint) annyira és annyian támogatják a Legújabb Megegyezést, hogy még a hangulatjelentésekben is túlzónak találta volna például Kádár elvtárs a párt politikájának ilyetén támogatottságát, nemhogy a népszabiban.

A baloldali, meg jobboldali, meg független értelmiségiek, meg nekiálltak megvitatni, hogy akkor most, mennyi az annyi, meg az ennyi mennyi, sőt meg-e kéne szavaznia az szadesznek, meg mi a véleménye a dologról Elvis Presleynek.

Ez kb. olyan, mintha 1945 áprilisában tanácskozást rendeznénk Hitler azon ötletéről, hogy az Alexander platz-ról kiinduló támadás keretében hogyan foglaljuk el Moszkvát, az öcsödi kerékpáros zászlóalj egyik századához tartozó gulyáságyúval.

Tették ezt olyan emberek, akik ha ötödször találják in flagranti a házastársukat a postással, a villanyszerelővel, a szomszéddal, demszky gáborral, valamint a legjobb barátjukkal és a kedves minden alkalommal azzal fordul hozzájuk: Drágám félreérted a helyzetet! Mi csak megvitattuk az ellenzék országrontó politikáját és annyira feldühödtünk, hogy a Józsinak/Irénnek (mikor, hogyan, ki ez most nem egy homofób írás) szívmasszást kellett alkalmaznia nálam és ő is kihevült közben. Na szóval akkor ezek az emberek a harmadik után már gyanakodni kezdenének és nem szállnának be buliba szívmasszani (mert ez most nem egy konzervatív írás se), vagy ülnének oda az ágyszélére megbeszélni, hogy Orbán Viktor majdnem kirobbantotta harmadik világháborút az orosz-grúz konfliktusról hangoztatott oroszellenes kijelentéseivel, hanem esetleg fontolgatnák a Kedves szavahihetőségének megrendülését.

A mesében, de nem itt. Mert a fletó tuti adót csökkent majd, mint eddig és különösen betartja a szavát, mert azt eddig mindig. Az OV az aki nem. Ha valaki elfelejtette volna. De itt megvitatjuk, teljesen komolyan, mintha az ország miniszterelnöke, a meghatározó közjogi méltóság, aki az ország javán munkálkodik, csinált volna bármit is a programgyártáson és cselekvési terven kívül is az elmúlt négy évben.

Szerintem és jó érveim vannak mellette, aki azt hiszi a fletó majd adótcsökkent, az hülye.

A választások előtt, néhány hónapra. Lehet. De tényleg nem világos az összefüggés? Ha kevesebb az adó, KEVESEBBET LEHET LOPNI!!!!!!!!!! És az a biztos ami már megvan.

Helyesebb lenne, ha figyelmünk a posztgyurcsányi korszak felé fordulna, mit kell csinálnia annak a miniszterelnöknek, aki a fletó után eljövendő és legfeljebb napi háromszor hazudik.

Mit teszünk a jövendő kétharmaddal (az én szavazatommal is legitimált, mert ez most nem egy hazudós blog) megválasztott, túlhatalomtól duzzadó, istenkirály (ORBÁN VIKTOR) által zsarnokolt országban, hogy ne kerüljünk egy külső-pesti koncentrációs táborba, ahol a demszky által felhatalmazott kutyaszart kell majd eltakarítanunk, mint notórius ellenzékieknek, akik nem írtak mindig jót!

Én magam az átmenet korszakában az abszurd felé fordulok, mert én egy olyan emberrel élek együtt, aki szinte mindig igazat mond, rólam meg mindig és a kendőzetlen igazság még engem is megvisel, mint az mszp elnökségét a népszerűségi adatok.

Szóval, mostantól csak a totál baromkodás, vagy az ÚJ REND, amelyben a segélyért dolgozni kell, a gyerekeknek iskolába kell járni, a kutyaszart fel kell szedni a járdáról, ja és ahol (mert ez egy olyan blog, ahol tiszteljük a klasszikusokat, Rejtő Jenőt különösen) egy okos embert legfeljebb kétszer lehet becsapni. És ahhoz is egy olyan nő kell!!!!J

Amúgy se vagyok jókedvű a nyár végétől, azt se hevertem még ki, hogy a csehák juditot  kitüntették, amiből az is következik, ó egek, hogy a horváth ágnest is ki fogják egyszer. Ráadásul kétszer is a fletóval álmodtam a napokban, ami nem a nyugodt álom feltétele, ilyenkor sikítva ébredek. Az OV legalább éjszakánként békénhagy.

A fletó új adócsökkentési csomagja nem váltott ki érezhető izgalmat fasiszta körökben, jól látható, hogy ez nem fogja az emberekkel megszerettetni a demokráciát, meg a közteherviselést. Különösen érdekes contradictio in adjecto, hogy ez az adócsökkentés valahogy adóemeléssel jár, amit a fletótól már megszoktunk, de annyira, hogy senki meg se lepődik rajta, olyasfajta beletörődöttséggel veszik tudomásul az emberek, mint az időjárást.

A nyáron nem történt semmi különös, a gazdaság lassult tovább, az infláció, meg az államadósság növögetett tovább, ahogy szokott.

Az olimpiai buktának is megvan a felelőse az a rohadt Schmidt Pál személyében. Ezt is el kell magyaráznia valakinek egyszer majd nekem, hogyis van ez. A Pali a maga agyából kiindulva futotta be nem is kicsinyke karrierjét, NOB tag is és sikeres olimpiai szereplések tömegét asszisztálta végig sport csúcsvezetőként. Az kétségtelen, hogy már a szocializmusban is élt, sportolt és sportvezetett, de ezt felróni neki nem tudom, hiszen én magam is kiszolgáltam a rendszert iskolásként, míg pl. a csehák jucus, meg a lendvai ildike nem. Tehát bizonyára van egy szabály, ami elkerülte a figyelmemet, ami szerint csak soha nem sportolóskodó szoci politikusok lehetnek sportvezetők (Szekeres, Baráth, stb.). Ja és miután ugye mindenki kiszolgálta a rendszert, ezért kis hazánkban egyetlen autentikus jobboldali sem lehet.

Azt persze tényleg nehéz megérteni, hogy mi a francért kezd el politizálni valaki, aki hülyére utazhatja magát MOB meg NOB költségen, mindenféle egzotikus helyekre. Talán tényleg ideológiai meggyőződésből, esetleg kötelezettség érzésből, de ezt úgyse hiszi el senki.

Mindenesetre a Pali kicsinálta magát mint a deutsch tomika sportminiszterként (ha valaki emlékszik még mlsz elnökös ámokfutására).

Szóval a mi tomikánk, nagy szégyenünk nekünk. Ha az ember Fidesz szavazó, keményen meg kell küzdeni az ilyen figurák létezésének tudatával. Ez a csávó ugyanis egy jellemtelen pöcs. Félreértések elkerülése végett nem a szexuális kicsapongásai zavarnak, hanem az, hogy az ember nem csinál szerte széjjel gyerekeket mindenfelé, hogy aztán a felnevelésük formaságát meg másra hagyja. Abban is biztos vagyok, hogy számos feleségével nem beszélte meg előre, hogy az össze barátnőjüket meg fogja huppintani, ha végigér mielőtt elválnának.

Szóval újra láthatjuk a fletót minden nap a tévében. Hát még szoknom kell a gondolatot, azt hiszem.

A magyar politikai helyzet jelenlegi legfontosabb jelzője a kifáradás. Nem csak a tüntetők fáradtak el, hanem mindenki. A kormányzás maga a legjobban. Az apátia végét várjuk mindannyian, a Viktor is kapcsolatokat épít Amerikában, a tomika meg a nőzésről mesélget a Playboyban. A kormánynak se terve, se mondanivalója nincsen. A szocik tudják, hogy a fletót ki kéne csinálni már, de se ötletük, se emberük erre a problémára.

A kérdés az, hogy miféle körülménynek kell radikálisan megváltozni, hogy történjen végre valami. Ha a szocik akkor látnak hozzá a miniszterelnök cseréhez, amikor a társadalom is megindul például egy jó kis gázáremelkedés miatt, vagy az élelmiszerárak szaladnak tovább, akkor ez a köztársaság is megy a levesbe.

Senki nem fogta fel még igazából, hogy mekkora balhé lesz. Én például egy Cassandra nevű csajjal kavarok mostanában.

A magyar egészségügyért folytatott áldozatos és sikeres munkájáért. Nyílván. És hagyták szegény biszku béla bácsit úgy meghalni, hogy őt nem. A csehák juditot baszd meg! Az előző horvát ágnest. Nagy tülekedés van azon a listán, amelyen a magyar egészségügynek legtöbbet ártók szerepelnek, de ezek ketten ott lökdösik egymást a dobogó tetejéről. Jelzés értékű kitüntetés, ők ide pozícionálják a csúcsteljesítményt.

Orbán Viktor részt vesz az amerikai Republikánus Párt elnökjelölő konvencióján. Na legalább tudjuk már, hogy az Obama fog nyerni. Szegény MacCain, ő még nem tudja. De csókolom, mi a fasz köze van a repikhez a Fidesznek? Tényleg ideológiailag ott kell keresgélni? Komolyan gondolja bárki is, hogy lesz olyan politikus a következő adminisztrációban, aki tudni fogja hol van Magyarország? Persze addig jó, amíg nem tudják.

Na de a csúcs, az szekeres elvtárs szösszenete a Peking felé tartó repülőn:

„Kisebb szóváltás volt még augusztus elején, az olimpiára tartó első repülőgépen a kajakos Kammerer Zoltán és a honvédelmi miniszter Szekeres Imre között. Az történt, hogy Kammerer és Kucsera útközben előre ment az első osztályra, hogy kicsit kinyújtsák a lábukat. Amikor Szekeres meglátta őket, félhangosan megjegyezte: „mit keresnek sportolók az első osztályon?”, amire Kammerer – aki a szegedi kajak-kenu világbajnokságon felhúzta maga mellé a dobogóra a Fidesz-alelnökként politizáló Schmitt Pál MOB-elnököt – így reagált: „Mit keresnek politikusok az olimpián?”

( http://sportgeza.hu/2008/peking/politikusokban_jok_vagyunk_az_olimpian/ )

De tényleg, most próbálj meg elbeszélgetni egy ilyennel.

Ritka, hogy egy hír ennyire magáért beszéljen.

Na meg ez is:

Nem mintha a legkevésbé is számítana, de egy Almássy Kornél nevű csávó jelölteti magát az MDF-Tisztelet Társasága nevű politikai rémlátomás elnökének, illetve csak az MDF elnökének, de a székház fűtését már a TT szponzora biztosítja.

A Kornél a párt alelnöke, amiből kiindulva az ember úgy vélné, hogy az a gondolata, hogy a pártja elnöke akar lenni, nem vált ki idegrohamot a párt vezetőinek körében. Ugyanis én például azt hittem idáig, hogy egy demokratikus pártban az elnökválasztáson az indul, aki akar és az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja. Persze a magyar pártok esetében se az egyik, se a másik feltétel sem szokott teljesülni, na de hogy az egyetlen igazán becsületes és demokratikus, mértékadó, mérsékelt konzervatív pártban se legyen tanácsos elindulni az elnökválasztáson, az vicces, mint egy 88-as párthatározat a gazdaság rendbetételéről.

Csapody elvtárs szerint ugyanis: „Kornél eddigi politikai-közéleti teljesítménye nem igazolja, hogy pártelnökként is eredményes lenne, ezért felvetődik annak a gyanúja, hogy politikai területfoglalásról van szó.” , továbbá „tartalmatlan Almássy Kornél elnöki ambíciója”, valamint „Ha a tisztújításon kap elég szavazatot, akkor maradhat az MDF elnökségében is.”.

Ez az utolsó mondat a kedvencem, egy tőről metszett demokrata szavai, aki nagylelkűen jóváhagyja a párttagok demokratikus döntéseit akkor is, ha az nem tetszik a pártvezetésnek. Vagy nem, hiszen egy olyan képződményben ahol Herényi elvtárs egymaga volt képes frakcióülést tartani és kizárásokat eszközölni, csak nem fognak holmi szavazatokon fennakadni. Ha meg csak az erkölcsi kapacitás lenne meg a demokratikus gyakorlat csiszolgatásához és a szellemi nem, csak rá kell csörögni kóka elvtárs valamelyik sameszára, hogy magyarázza már el.

 Ja és itt van még a csökkentett módú Miniszter

„Draskovics Tibor arról is szólt: szükséges, hogy a mainál sokkal több roma fiatal kerüljön be a rendőrség kötelékébe, ezért azt tervezik, hogy megváltoztatják ennek feltételeit. Lehetséges megoldásként említette, hogy középfokú végzettség nélkül is be lehessen kerülni a testülethez, a szükséges képzettséget a fiatalok már a rendőrség kötelékében szereznék meg.”

( http://www.jogiforum.hu/hirek/18427 )

Ez akkora baromság, hogy érvelni sem vagyok hajlandó a mondatokban megbúvó ostobasághegyek ellen. Arra viszont nem emlékszem, hogy a miniszteri alkalmassági követelményeket mikor csökkentették a debilitás szintje alá, úgy 70 IQ környékére. Biztos elkerülte a figyelmemet a hír. Az, hogy draskovics tibor milyen erkölcsi premisszák mentén jutott a csúcsra azt tudjuk, de hogy ennyi ésszel betalál az irodájába az csak a legsúlyosabb összesküvéselméletek mentén értelmezhető.

Egy másik bolygóra kéne költözni.

A Fidesz láthatólag el akarja kerülni azt a vádat, hogy agyelszívás útján jut utánpótláshoz a Fidelitas nevű politikuskeltető üzemében. A nyakói mélységekből feltörő szlogen „Gyurcsány a hibás” annyira találó, hogy az ember csak tiszteletet érezhet a valamelyik pártingatlan alagsorát szigorú inkognitóban, alagúton megközelítő agytrösztök iránt, akik feltehetően a „Rosszabbul élünk, mint négy éve” című kampány feltalálásával még nem lőtték el az összes puskaporukat.

Az a körülmény, hogy maga a mondat megrázóan nagy igazságtartalommal bír, inkább rontja a dolog marketingértékét, mint emeli. Magyarországon a lakosság 90%-a már birtokában van ennek az információnak és maga is eljutott erre a következtetésre, például a pénzügyi helyzete rávezette. Egy ilyen kampány inkább idegesíti az embereket, bármi másra szívesebben gondolnak, mint bölcs vezérünkre, akinek az összes pekingi aranyunkat köszönhetik például.

Apropó Peking. Semmi sem tükrözi országunk állapotát jobban, mint eddigi olimpiai teljesítményünk. Magyarország különlegességét az adja, hogy hagyományosan retardált és rosszindulatú, vagy jószándékú, de tragikus véget érő gyenge vezetői ellenére, mindig képes volt kikapaszkodni az aktuális válságból és tudományban, sportban, művészetben lélekszámánál sokszorta nagyobb eredményeket produkálni. A medgyessy-gyurcsány kormány kétségtelen érdeme, hogy a „Merjünk kicsik lenni!” kampányt sikerre vezette és ezt a nagyképű országot a helyére tette. Hiszen mit is kerestünk mi számban sokszorosan hatalmasabb és gazdagabb nemzetek előtt, holmi éremtáblázatokon, vagy diákolimpiákon, magunkra haragítva a többre hivatott országok nemzeti érzelmű elitjét. Meg különben is, egy ilyen fasiszta, irredenta, soviniszta, hortysta, kádárista, elnyomó, revizionista csőcselék nehogy már a térség vezető állama legyen a gazdaságban, a tudományban, a politikában, az oktatásban. Öröm egy ilyen szépen megvalósított programot látni, mert ez az egy, ami összejött nekik és nekünk.

De a tréfát félretéve, mi is az olimpia? A statisztika érvényesülése, a matematikai nyomás végletes igazolása, hogy a merítési nagyság, az anyagi ráfordítás hosszú távon a nemzetek nagyságához és gazdagságához igazítja az eredményeket. Magyarország az újkori olimpiák történetében folyamatosan felülemelkedett a természettörvényeken, megmutatva, hogy túl a rideg számokon a lélek ereje erősebb lehet mindennél.

Száz évig nem akadt olyan kormánya az országnak, legyen az fasiszta, kommunista, demokrata, vagy nyilas, amely kétségbe vonta volna, hogy  népe különlegesen tehetséges és sokra hivatott. Még a komcsik is összekacsintottak a nemzettel az oroszok háta mögött és a hatvanas évektől kezdve nemhogy nem bánták, ha a magyar sportolók lenyomják a szovjeteket akár, hanem kifejezetten elvárták.

Az elmúlt ötven évben a sport a nemzeti önkifejezés és önmegvalósítás legfőbb eszköze lett, legfőképpen azért, mert már szinte semmi sem maradt. Kialakultak a hagyományosan magyar sportágak és a nemzeti identitás részei lettek. A foci halt meg először, mert a futball csapatjáték és erkölcsi szabályai, csoportszellemet igénylő lelki szükségletei egy demoralizálódó, atomizálódó társadalomban már nem voltak meg. A szűkebb merítésből táplálkozó sportágak, amelyekben könnyebben megmaradtak a „polgári gyökerek”, a speciális sportági kultúrák, generációkon át ébren tartották a nemzeti szellem legjobb hagyományait. Addig, amíg legalább az elemi feltételek adottak voltak.

De az elmúlt hat évben elenyésztek a minőségi sport anyagi feltételei. Ezt a válságot még talán túlélte volna a sportoló és edző dinasztiákkal tűzdelt magyar sport, de a nemzet, mint egységes egész, étosz, karakter, közösség és erő, soha nem látott mértékben pusztult a részvénytársasági urak országlása alatt, mint nem tőkésíthető, leírható értéktelen vacak.

És a győzelembe vetett hit nélkül nem lehet győzni. A győzelemhez tudni kell, hogy mi vagyunk a legjobbak, bármi is történjen végül.

A versenyzőink itthon hagytak bennünket és mi nem mentünk velük. És az a legrosszabb, hogy észre sem vesszük ezt a változást, mert talán az a részünk enyészett el, amelynek észre kellene vennie a hanyatlást.

Eddig mindig sikerült a lehetetlen, mert a 6-8-10 arany mindig is az volt. De most már nem hiszünk benne és a versenyzők sem hisznek úgy az erejükben, mint akár négy éve.

Csak jönnek és jönnek a jelek, hogy egy generális válságba zuhantunk bele.

És az is jellemző ránk, hogy majd a pekingi aranyak elmaradásán leszünk bepöccenve és nem azért, mert a kormány hülyék gyülekezete és lop, mint egy gebines (http://www.kislexikon.hu/gebines.html ) vendéglős az utolsó héten.

Egy dolog mindenképpen közös a három dologban, általában egyiket se szakértők követik el.

Ja és egyik esetben sem fog kiderülni soha, hogy mi történt valójában.

A Kenedy-gyilkosság minden abszurditások ősanyja egyébként, ezen esemény megmagyarázása során alkalmaztak először ipari méretekben a „Nyilvánvaló tényből levont teljesen irreleváns következtetés sulykolása” típusú módszert.

JFK-t egyébként a hivatalos, a Warren Bizottság által készített jelentés szerint egy Lee Harvey Osvald nevű fiatalember durrantotta le, a maga agyából kiindulva, magányosan, mint Robinson. A jó Osvald egyébként híresen szar lövész volt katona korában és egy híresen szar „slukkert” választott céllövészeti bemutatkozásához. Ékes példája egyébként a „Vak tyúk is talál szemet.” mondás igazságának, hogy a hadsereg mesterlövészei, talán egy kicsit kevésbé stresszes állapotban, nem tudták megismételni a mutatványt Osvald fegyverével, a sajátjukkal sem könnyen. Az amerikai filmipar örökké hálás lehet Warrenéknek a „Kormány sosem mond igazat.” toposz megalkotásáért.

Na de az a lényeg, hogyan várhatnánk, hogy itt a külső periférián, ahol a kormány még csak próbálgatja a szárnyait, majd kiderül, hogy mi van Veres János sűrűsödő arcrángásai mögött.

A totális elhülyülés tipikus jele, amikor a híreknek már nincs értelme.

Ha csak az nem, hogy a pénzügyminiszter, meg a semeszai, valamint a legfőbb ellenzéki médium újságírói annyira hülyék, mint a Helmeczy Laci. Habár a magyar törvények homályossága már elérte azt a szintet, hogy a hatalmi önkény sem tudja a jogértelmezés mezsgyéit maradéktalanul bejárni, a természetes jogérzék bizonyos, erősen derékszög alatti IQ tartományban is elégséges szok lenni bizonyos ténykörülmények bűncselekményként történő azonosításához. Ha meg nem, akkor a Helmeczy Laca miért nem fordult valami jogértő emberhez, csak volt ott az irodában egy?

Szóval a Helmeczy Tata, aki már a Fidesz beépített ügynökeként védte a békepapokat a korai hetvenes években. Vagy fordítva, vagy mindig is kettősügynök volt és mostanában összekeveri, hogy melyik kapuba kell bebundázni a kokaint tartalmazó medicinlabdát.

De az a Miklós gyerek se semmi, aki a drogterjesztés és vamzerkedés közt még arra is talált időt, hogy az arcával együtt ellátogasson a Mokkába Jakubcsek Gabika releváns kérdései közibé. Nahát a Mayer Aranka óta nem volt ilyen ütős tanú a kezükben.

Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy nem helyes nekem a Mayer Arankra gondolni, ha a későbbiekben női társaságot kívánok preferálni, mert homofób létemre még megingok a végén. Még mellékesebben meg akkor inogtam meg az Orbán Viktor vezetői képességeiben, amikor kiderült, hogy huzamosan tartózkodott egy légtérben az Arankával és üzleti kapcsolatokat ápolt egy olyan emberrel, aki nemcsak hogy összegerjedt az Arankával, hanem el is vette feleségül.

 És persze maga a miniszter úr, aki már pénteken tudta, hogy szombaton mit fognak tudni azok, akikről tudni sem akar, sőt nem is látja őket már, mert rendszeresen megpróbál átmenni rajtuk. Ez még dialektikus materialista szemmel is komoly trükközés az idővel.

És na persze itt vannak még az action movie running manjei, Hír tv-és fiuk, akik a drogtesztre már egy kis késéssel jutottak csak el.

Nem tartozom a Hír Tv rajongói közé, habár nézem kénytelen- kelletlen, mert inkább felém görbüljön a vélemény, nem ellenem. Valljuk meg őszintén kiegyensúlyozott média liberális filozófusok delíriumos lázálmaiban fordul elő csak és ott az az ATV, de talán nem kéne, ha szoft verzióban is, ugyanazokat a módszereket alkalmazni ellenfeleink lejáratására, ami miatt a média 90%-át nem vesszük komolyan. Hír Tv-és barátaink Havas Henrik és Juszt László aurájának csakracsomóit viselik magukon, amikor olyan konspirációkba keverednek, amelyben még Katica őrvezető módszereivel sem lehetne kibontani a szálakat.

Édeseim, ha valaki, bármilyen bűncselekménnyel, ellenbűncselekménnyel megkeres benneteket, aminek ti lennétek a sértettjei, akkor fogjátok magatokat és besétáltok azon melegébe a legközelebbi kapitányságra, felkeltitek az ügyeletes tisztet, meghallgatjátok a lebaszást arról, hogy miért nem lehetett ezzel várni reggelig, kikövetelitek az aláírt és lepecsételt jegyzőkönyvet, majd visszajöttök reggel. Akkor már túl vagytok a drogteszten és egy helyszínelő átporszívózta a kocsitokat is, hogy megkeresse a nem létező kokainnyomokat.

Alapvetően persze teljesen valószínűtlen az egész. 1989 végén se volt ilyen tuti biztos, hogy rendszerváltás lesz hamarosan, mint most. Minden titkosszolga és rendőrtiszt tudja, hogy egy ilyen kaland könnyen oda vezethet, hogy kemény éveket kell ülni egy ártatlan tréfáért, ha például az ember beletüsszent a kokaincsíkba.

De ez mind picsfüst, ahogy Menyhárt Jenő mondta egyszer.

A baj az, hogy egyre komolyabban kereng az a pletyka, hogy 829-es rajtszámú oktatási reform keretében megszüntetnék a kötelező matematika érettségit. Ez a lényegtelen információ elsikkad a kormány sikerjelentéseinek, a fasiszta csőcselék tüntetéseinek zajában.

A matek érettségi olyan, mint az adó, senki sem szereti, de jó érvek szólnak mellette.

Szegény matek érettségiről ráadásul az emberek döntő többségének eléggé lidérces emlékei vannak. Biztos meg lehet szerezni néhány, ujjain számoló, gyermekét féltő, humánértelmiségi szavazatát, cserébe az oktatás színvonalának drasztikus rombolásáért.

Ezt a baromságot hasonló indokok alapján, az USA-ban is megcselekedték valamikor a hatvanas években. A matematika tanulás elkerülhetősége már alig évtizedes távlatban is a műszaki-természettudományos oktatás minőségének drasztikus romlásához vezetett. Az Egyesült Államok máig nem heverte ki azt a periódust, amikor gyakorlatilag 14 éves korban bezárult a műszaki-természettudományos irányba való továbbtanulás lehetősége a matematikát elkerülők számára.

A USA persze megtehette, hogy agyakat szív el mindenhonnan, de mi már csak a Kelet-Kanibálföldi alulfizetett értelmiségiek mobilitási hajlandóságában reménykedhetünk, feltéve persze, ha toleráljuk kissé húscentrikus táplálkozási szokásaikat.

Azt hiszem lassan itt az ideje lázadni feleim, még a matek érettségiért is.

A Fidesz országlásának 64. évében vagyunk, ha a nyilas hatalomátvételtől számítjuk, mint egyes értelmiségi negyedbarátaink szokták, amely országlást csak jelképesen, de semmiképpen sem érdemben szakított meg a jó  Rákosi meg Kádár elvtárs, meg a Horn Gyula.

Aztán 2002 óta meg különösen Orbán Viktor mondja meg, hogy szegény megyó, meg fletó hogyan tegye tönkre az országot a baloldali eszmék és pártok további lejáratása érdekében, hogy meglegyen a kétharmad, hogy lehessen módosítani az alkotmányt, azt az alkotmányt, amire a Fidesz eddig is nagy ívben defekált.

Szóval a baloldali utóvédharcok legújabb csatatere a nyári ubisaláta szezon mellé, mert a melegek nyaralni mentek toleránsabb vidékekre, a szegény Turulszobor környéke.

Az teljesen lényegtelen, hogy a baloldali ikon Göncz elvtárs is avatott turult annak idején, továbbá állami szervezetek jelvényében is szerepel, fasiszta jelkép az, sőt náci, utolsó szeg a demokrácia koporsójába, felhívás dunábalövésre, és Orbán Viktor szelleme testesül meg benne, esetleg az a pillanat, amikor nem határolódik el a szélsőjobbtól.

Az a Fidesz személyzeti politikáját dicsérő Mityán, vagy minevű csóka, aki meg akarta védeni a rossz lábú nők látványától a közt, szeretett hazánkban szokásos módon hagyott a kerületi domborzatba illeszkedő szarhegyeket az utódjára.

Sosem értettem, hogy egy önkormányzat, ahol jegyző, meg mindenféle egyéb jogászok bonyolítják a lakosság mindennapjait, hogy nem képes mindennapi ügyekben jogszerűen eljárni.

Persze azt értem, hogy a fővárosi önkormányzat ott tart be a jobboldali kerületeknek, ahol tud, de ugyanezt a balhét kerületi oldalról nézve, szinte ugyanígy le lehetett volna folytatni a tervezett szobor helyén is.

Ha a fővárosi hitgyüli szintű közgyüli nem engedi, ugyanezeket a tüntetéseket a sértett ártatlanság és jogi felperesség ártatlan mosolyával is le lehetet volna folytatni: Turulszobrot akarunk!

Persze akkor is fasiszták, de jogkövető szélsőnyilas csőcselék és nem zugépíttető, tévéostromló, buziverő, mucsai horda. 

A képet csak színesíti, hogy az MSZP kiizzadta magából havas szófiát, nyílván a társadalmi megbékélés érdekében, aki mindközönségesen parlamenti képviselőként tagadja a jelen köztársaság erkölcsi alapját képező forradalmat, továbbá valami eu-s bíróság engedélyezte a vörös csillagot és éppen mostanság igyekszik a kormány, nyílván szintén csak a közmegegyezés érdekében, kiemelni a Szent Koronát a nemzeti jelképek közül.

Baloldali publicisták tömegei magyarázgatták el, az őket még adrenalinszint fenntartási céllal nyilván nyaralás alatt is olvasó, fasiszta publicistáknak, hogy ez az egész a nácizmus üldözöttjeinek érzékenysége miatt van.

A havas szófiáról nem beszélünk, mert azt tényleg még baléknak is nehéz megmagyarázni, a Szent Korona csak fölöslege utalgatás a nemzetre, amely már meg van szűnve, mert részvénytársaság az, nem holmi érzelmi kötelék, a vörös csillag meg csak véletlenül volt a Gulag őreinek, meg a nagyanyáink százezreit megerőszakoló katonáknak a sityakján.

Ne legyek már annyira érzékeny ugye?

Mert én meg szinte mindenki, akit ismerek, csak törpe minoritás, retrográd visszamaradt történelmi zárvány, haladás ellen szavazó, magyarkodó náci (mintha ez a két utóbbi önmagában nem lenne egymást kizáró önellentmondás).

Az én nagyszüleim nem számítanak, ők ne legyenek érzékenyek, nekik megmondja a haladó pesti értelmiségi, hogy nekik csak egy útjuk van, a teljes önfeladás.

Nekünk ne legyenek jelképeink, hiszen mindegyiken esett folt már, mi kötelezően nézegessük apáink gyilkosainak jelét, mert néhány nyugati bunkó, aki történelemóra helyett belőve antifasiszta tüntetéseken tett hitet a békeszerető Szovjetunió mellett a hetvenes években, jogosultnak érzi magát átírni a mi történelmünket.

Meg azt is higgyem el, hogy azok, akik azokban a villákban laknak, amelyeket elvettek a nyilasok azoktól, akiket most az új lakók olyan nagyon meg akarnak védeni törődnek Weisz nénivel. Szarnak azok Weisz nénire, csak nem igazán akarják visszaadni azt a villát, hiszen az a rablás már elévült szerintük.

Csak a nyilasok nem évülnek el soha.

*****************

**************

***********

Jön! Jön! Jön!

 Recenzió Zsazsanin Kaskall "Hogyan robbantsunk óvodát" című alapművéről.

Hát kezicsokolom az, hogy a lakosok nagy része utálja őket, mint a kormányt.

Leszámítva persze a haladás fáklyáinak terhét cipelő, liberális, progresszív értelmiség nagy humanistáit, akik nem. Sőt ők szeretik őket, legalább annyira, mint a tolvajokat és rablókat és egyéb szeleburdi népeket, akik a rohadt többségi, fasiszta társadalom elnyomásában sínylődnek és az istennek sem tudják a maguk képére formálni elnyomóik értékrendjét.

Mert hát mi magyarok nácik vagyunk ám, a Hitlerjugendben szereztük meg az ideológiai alapképzettségünket (leszámítva azokat a kivételes embereket, akik a foximaxin/gyengébbek kedvéért marxista-leninista esti egyetemen/) és a Waffen SS egyik páncélgránátos hadosztályában kaptuk meg a sorozatgyilkosi kiképzést, mint például Mari néni.

Tehát a buzikat tolerálni kell elvtársak, ott és akkor, ahol nekik tetszik.

Na de tényleg? Mi a baj a buzikkal?

Szerintem az elég, hogy az emberek nagyon jelentős többsége nem kedveli őket. Értelmetlen és terméketlen vitát folytatni arról, hogy a homoszexualitás minek a következménye, káros-e, vagy hasznos, mert egyrészt tényként adott, hogy van, másrészt pedig tényként adott az is, hogy taszítja az embereket. Természetellenesnek tartják.

És nagyon úgy tűnik, hogy az emberek viszolygása a homoszexuálisoktól alapvető lényegükhöz tartozik, mint például a xenofóbia. Ugyanúgy nem tudjuk pontosan, hogy miért van ez az elutasítás, mintahogy azt sem tudjuk pontosan, környezeti és genetikai tényezők milyen kombinációja vezet a homoszexualitáshoz.

A homofóbia nem múlik el, hanem állapot jellegű és meghatározott ingerekre, kiből erőssebben, kiből gyengébben, de kitör.

Mik is a hétköznapi homofóbia jelei?

Hangsúlyozzuk, hogy heteroszexuálisak vagyunk, visszautasítjuk az azonos neműek közeledését.

Nem szeretjük gyermekeink közelében a homoszexuálisokat. ( Nem, nem keverem a pedofíliával, kedves kommentelő, de majd szólj, ha a 12 éves fiadat a szomszéd, egyébként nagyon kedves meleg párra bízod a hét végén.)

A homoszexualitás emlegetésére, fura, undorszerű elutasító érzés vesz erőt rajtunk.

Ha egy homokos felebarátunk hozzánk ér, akár véletlenül, vagy a köznapi érintkezés normáin belül, nem tudunk elvonatkoztatni homoszexuális voltától.

Ezeket az érzéseket nem eltagadni kell, hanem kezelni.

Természetesen voltak olyan társadalmak, ahol a homoszexualitás teljesen elfogadott volt. De most már, azt hiszem egyik sincs meg. És a mienkében a homoszexualitás soha nem volt elfogadott magatartás.

Természetesen az egy teljesen normális, vitaképes álláspont, hogy a homoszexualitás, törvényi és társadalmi megítélése jelenleg nem megfelelő és mindkét területen változásokra van szükség.

Becsületes ember nem kívánhatja senki kitaszítását a társadalomból olyanért, amiről nem tehet. De normális ember nem kívánhatja azt sem senkitől, hogy az érzéseit eltagadva, hamis mosollyal olyasmit szeressen (mert ugye a támogatás nem elég, szeretni is kell), amitől adottan viszolyog. Kompromisszumot kell kötni és ennek a kompromisszumnak figyelembe kell vennie azt, hogy a többség gyomra mit vesz be.

Lehet azon elmélkedni, hogy házasodhassanak-e a homoszexuálisok például.

Én nem látom akadályát, hogy a házassággal egyenértékű szerződést köthessenek, de azt gondolom, hogy nem csökkenti, hanem növeli a homofób indulatokat az, hogy egy a nő-férfi párkapcsolat, nagyon komoly vallási tartalmakkal töltött,  „szentesítésére” fenntartott fogalom alá akarják gyömöszölni ezt az aktust. Tudniillik a rohadt fasiszta, klerikális reakciós magyar csőcseléknek is van érzékenysége, amit talán érdemes lenne a nagy nekibuzdulásban figyelembe venni.

Állandóan napirenden tartják a homoszexuális párok örökbefogadási jogának kérdését. Ezen vita keretében, még sosem hallottam, hogy a fanatikus jogvédők az örökbefogadandó gyermek jogairól is hasonló mélységben elméláztak volna.

A tragédia az, hogy a liberálisoknak van egy elképzelésük a világról, amely nyilvánvalóan nem működik. Elképzeltek egy emberfajtát, amely egy csupa furcsa kisebbségből álló társadalomban él, amelyet az egykori gyűlölt, gonosz többség legyőzésének közös élménye tart össze. Ebben a társadalomban, csak (az ő szóhasználatukkal élve) homoszexuálisok, zsidók, cigányok és liberális értelmiségiek lennének, valamint olyanok, akik sajnálják, hogy nem tartoznak ebbe a fő négy kategóriába, de dolgoznak rajta.

A baj az, hogy a liberális értelmiségieket leszámítva még az általuk megnevezett „kisebbségek” nagy része is ezer okból inkább a többséghez tartozónak gondolja magát és kínjában vigyorog, amikor a nagy és nyitott multikulturális toleranciabirodalomról beszélnek. A kilenc millió fasiszta meg lapít.

Abban talán egyetérthetünk, hogy a homofóbia elleni küzdelem nem igazán vezetett sikerre. A kérdéssel egyébként nem nagyon törődő társadalmi rétegek is a tavalyi tényleg erősen undorító melegfelvonulás képeivel a tudatukban gondolnak az idei eseményekre és magánbeszélgetésekben, hasonlóan a melegek többségéhez, provokációnak látják a melegbüszkeség ilyetén kifejezését.

Az, hogy a fletó is megszólalt, sőt exponálta is magát a történetben, a lehető leghátrányosabb az ügyre nézve. Azt a benyomást kelti, hogy a homoszexuálisok valódi és tényleg megoldandó, az alapvető emberi jogok kategóriájába tartozó problémái, egy szélsőkapitalista, szélsőliberális, globalista politikai kurzus elengedhetetlen kellékei.

Horn Gábor mögött menetelni az a mai Magyarországon sokkal stigmatizálóbb, mint homoszexuálisnak lenni.

És nem is vall nagy politikai és erkölcsi érzékre.

 Olyan meleg van, hogy reggel az ember a borotvahabot fújja a hónaljába, a felesége fogkeféjével mos fogat, a gyerek málna ízű fogkrémjével és legfőképp, egy borotvaszerű, de  Vénusz márkanevű rózsaszín termékkel próbálja eltávolítani az arcszőrzetét.

Aztán, ha végzett, nekiállhat keresni magába a homofóbot. Tisztán látszik, hogy ez kies hazánk legnagyobb problémája az antiszemitizmus és a cigánygyűlölet társaságában. A gyerekéhezés például csak abban a kontextusban merül fel, hogy a melegpárok, ha örökbe fogadhatnák őket, biztos adnának nekik enni.

Boldog-boldogtalan nyomul ebben a kérdésben, azokat az érvkészleteket felvonultatva, amelyeket már a nyolcvanas években, harmadik gimnáziumban is meghaladtunk, amikor a csajok iránti természetes ifijonti érdeklődés szünetében, pihenésképpen elméláztunk azon, hogy is van ez.

Én speciel heteroszexuális vagyok, tehát nem fog el a vágy, hogy neccharisnyában rázzam a tökeimet, hasonszőrű felebarátaim között, közterületen és ilyetén módon tegyek jó benyomást a szomszéd nénire például.

De hajlandó vagyok megfontolni a dolgot. Mármint kész vagyok keresgélni a pozitívumot a dologban. Hát lássunk neki!

Szeretve tisztelt kormányunk, valamint hazánk európai orientációjú csillogó intellektusú értelmiségi élcsapata, mintegy hat héttel ezelőtt, a melegfelvonulás engedélyezése kapcsán bejelentette, hogy erőszakos akciókra számítanak. A „Melegfelvonulást megtámadják a jobboldali szélsőségesek”, című rendezvény bekerült a műsorfüzetbe, elkezdték osztogatni a sajtóbelépőket, a rohamrendőrök nekiálltak fényesíteni az azonosítójukat.

Kijelölték azokat a bátor, progresszív személyiségeket akiket inzultálni fog a fasiszta csőcselék. A sajtó tette a dolgát, tucatjával jelentek meg a tényfeltáró írások a rohadt szélsőjobboldali állatokról, akik majd bántalmazni fogják szegény elnyomott melegeket.

A Titkosrendőrség ügynökei kirajzottak város talponállóiba, hogy buzi viccek mesélésével, valamint a 80 IQ alatti lakossági csoportok erre fogékony részének heccelésével feltöltsék a neonáci dobálók számára kiadott keretet.

Alapvetően és kétségtelenül igaz az, hogy a homoszexuális beállítódás nem alapozhat meg semmilyen jogfosztást. Viszont az is ugyanennyire igaz, hogy nem vonható kétségbe a többségnek az a joga, hogy bizonyos normák meghatározásával világos határokat szabjon bizonyos emberi viselkedések nyilvános propagálásával, bemutatásával kapcsolatban.

Ha nem tűnt volna fel a magukat liberálisnak képzelő felebarátainknak, társadalmunk alapvetően szabályok, tiltások olyan rendszerére épül, amelyek önmagukban sokszor értelmetlenül korlátozóak. Ilyen tiltás például az, hogy nem lehet meztelenül az utcára menni. Pedig higgyétek el, így nyáridőben felettébb kellemes érzés, amikor az ember tökei alatt átfúj a szél.  A meztelen test látványa sokakban kelt visszatetszést, míg sokan szeretnek meztelenül flangálni. Az ilyen beállítódású emberek mozgalmának szárbaszökkenése mégsem fajult társadalmi balhévá, mert a nudisták, igen okosan, a hobbijuk gyakorlását zárt körben oldják meg.

Swingerék szintén ezt a szimpatikus megoldást választották, hogy nem rendeznek másságuk propagálása és a többség riogatása érdekében dzsemborikat.

És tényleg? Miért nem lehet nyilvánosan szexelni? Én például kifejezetten szeretem a szabad ég alatt, amiért simán lecsukhatnak közszeméremsértésért. Vajon, ha valamelyik ritka bokor alatt élvezzük az élet örömeit és a Nyugdíjas Konzervatív Botanikusok Kiránduló Köre éppen megtekinti az adott bokor különleges terméseit, joggal háborodok-e fel a szeánsz megzavarásán, valamint a személyünket érintő kendőzetlen véleményeken. Esetleg azon, hogy egy göcsörtös turistabottal a fenekemre húznak.

Véleményem szerint nem. Az extrém viselkedések közterületi tilalma látszólag csak a közerkölcsöket védi, pedig nem. Ez a tilalom az extrém módon viselkedőket is védi más extrémen viselkedők atrocitásaitól.

A parttalan indulat, az előítéletesség ugyanis ugyanolyan elmulaszthatatlan társadalmi jellegzetesség, mint bármelyik izgalmas szexuális elferdülés.

Ha provokálnak valakiket, akiknek az a legjellegzetesebb tulajdonsága, hogy lehet őket provokálni, eléggé egyszerű lélekre vall csodálkozni azon, hogy az illetőket sikerült provokálni.

Vannak tevékenységek egy társadalomban, amiket nem lehet folytatni, akkor sem, ha szeretnénk, ha alapvető lényegünkhöz tartozik.

Ha társadalom nem akar tudni a melegekről, akkor arra joga van. A társadalom többsége számára lelki megterhelést okoz a homoszexualitással való explicit találkozás és indulatokat vált ki belőle.

Engem és minden ismerősömet zavarba hoz az, ha csókolódzó férfi vagy női párokkal, vagy riszált férfiseggekkel, esetleg nőnek öltözött férfiakkal találkozunk. Nem akarjuk ezt átélni.

Ez szabály, sőt törvény. Mert így akarjuk.

Nem lehet túl jó homoszexuálisnak lenni. Komoly lelki megterhelést jelenthet annak felismerése, különösen a legsérülékenyebb kamaszkorban, hogy eltérek a többségtől. De ez nem jelenthet jogalapot arra, hogy a többséget saját értékeinek feladására kényszerítsék.

Mert vannak határok, amiket nem lehet átlépni.

És ezeket a határokat a többség határozza meg.

Ja, egyébként meglepett, hogy a Révész Mártirusz toposzt feltaláló Kuncze Gábor legjobb magyar tanítványai mennyire idegenkednek a „jó ügy” érdekében kapott néhány sallertől.

De a homoszexuálisokat nem féltek kitenni a célbadobóversenyre.

Vannak blogok, amelyek megihletik az embert.

(http://zskategoria.blog.hu/)

Az összes zs kategóriás film szinopszisa

(Dolph Lundgren emlékére)

Az amerikai kisváros mindennapi élete zajlik.

Joe a nagyvárosi rendőr éppen elhanyagolja feleségét és összebalhézik kamaszlányával, mert az randizik, mert az aktuális, a szemközti házban lakó sorozatgyilkos a tömegmészárlásait pont mindig Joe családi együttléteihez igazítja.

Joe-ék szimpatikus szomszédai vasárnap reggel füvet nyírnak a hátsókertben és átmosolyognak egymásnak, amikor a második szomszéd Dan hirtelen köhögni kezd, továbbá fura pörsenések jelennek meg rajta.

Joe nem tudja, hogy barátja Brown, négernek operált kínai, aki a helyi részecskegyorsítóból lopja a különleges részecskéket a kínai kormánynak, min ahogy azt sem, hogy másik szomszédja Devlish idegen lény, embert formáló biomechanikus ruhájában, az idegenek invázióját készíti elő a helyi vegyesbolt eladójaként.

Joe pincéjének sarkaiban (az óramutató járásának megfelelően balról jobbra) a következők laknak: óriáspók, óriáskígyó, zombicsalád, valami nyákos izé. Joe nagypapája minden reggel lemegy valamiért a szuterénbe, aminek keretében az ott lakók meg akarják reggelizni és csak azért éli túl, mert második világháborús, koreai, vietnámi, öbölháborús veterán és hazahozta a gépágyút, amit a körülmények szerencsés összejátszása következtében a pince közepén álló kazánhoz támasztva tárol, amelyben egy szellem lakik, mert a házban korábban lakó Freddy Kruger ebben égette el 322 áldozatát és azóta nem volt kihamuzva.

A fura pörsenések már Sue-Elen a kisváros közkedvelt doktornénijének  kamaszfia által rejtegetett guminőn is megjelennek, akivel az anya a fürdőszobában fut össze.

Egy utcával arrébb Joe tudományos érdeklődésű egykori osztálytársa John, egy bizonytalan hátterű fizikai kísérletre készül a garázsában, amelynek keretében megnyit egy féregjáratot, lelassítja/felgyorsítja az időt, illetve létrehoz egy fekete lyukat. Devlish fajának űrcirkálói már gyülekeznek a féregjárat túloldalán, hogy a 6000 milliárd éves űrutazást némileg lerövidítsék, ezért Devlish szakmai tanácsokat ad Johnnak és egy fekete táblára irogatja a 666 tagból álló képleteket, hogy némileg csökkenteni lehessen a kísérlet 3200 gigawattos energiaigényét. Erre szükség is van, mert John egyrészt nem tudja kifizetni az áramszámlát (mert munkanélküli), másrészt az FBI emberi már a városrészben cirkálnak és keresik az okát annak, hogy egész Amerikában miért csak Johnék garázsában ég a villany.

Brown adoptált fia Csen Pao, (valójában vérszerinti, de ő nincsen négernek operálva), álcázásféleképpen igazi amerikainak van nevelve, és így lelkileg összeomlik, amikor apja zsebében confidential feliratú hadronokat talál.

Matilda a helyi gimnázium liberális nézeteiről ismert, de szigorú igazgatónője fasiszta, szociopatákból álló összeesküvő csoportot fedez fel a intézmény fizikaszertárában, ahol a régi ólombélésű páncélszekrényben a terroristák plutóniumot rejtegetnek.

A zombicsalád a fegyverbolt kifosztása után megtámadja a gimnáziumot, elfelejtkezve arról, hogy nyári szünet van és tűzharcba bonyolódik a Ku Klux Klanos csávokkal. A sorozatlövő fegyverekkel, aknavetőkkel felszerelt felek csatájából csak az igazgatónő kerül ki élve, illetve halva, mert csak egy jól időzített zombiharapás tartotta mozgásképes állapotban.

Joe mint helyi serif, elküldi az anyjukba az FBI-osokat, akik annyira éreztetik vele, hogy lenézik, hogy felülről látjuk, ahogy Joe kopaszodik, amiből Joe rájön, hogy ő se lesz fiatalabb.

A leggenyább FBI-ost, aki szimpatikusnak maszkírozva gazdaságossági okokból a szemközit sorozatgyilkos is egyben, megeszi a nyákos izé, aminek létezését épp az elébb minősítette nevetséges képzelgésnek.

Csen Pao anyukájának jeleneteit kivágják a filmből, a hivatalos álláspont szerint azért, mert a leszbikus vietnámi anyának álcázott kínai ügynök szerepének komplex, hiteles, az egész filmen átívelő, vibráló megformálása elterelte a figyelmet a film eredeti mondanivalójáról. A pletykák szerint viszont pusztán arról volt szó, hogy a prűd színésznő nem volt hajlandó szexjelenetet vállalni a nyákos izével.

John kísérlete egy légy miatt kudarcba fullad, pontosabban a létrejövő féregjárat pont a létrejövő feketelyukba vezet, valamint az idő pont annyit ugrik előre, mint amennyit vissza. Devlish faja kipusztul, mert az űrhajóflottájuk pont a feketelyukba landol és mindenki azokon volt, mert a bolygójukat elpusztította egy mégmásikabb gonosz faj által előidézett szupernovarobbanás. Devlisht elkapja a magány érzése és rájön, hogy milyen csúnya dolog lett volna elpusztítani az emberiséget és elhatározza, hogy jó amerikaiként éli le magányos életét és ezentúl a demokrata elnökjeleltre szavaz.

John kísérletének következtében a méggonoszabb faj tudomást szerez a Föld helyéről és így megtudhatjuk, hogy hogyan mondják a predátorokat, csubakkáéket és az alieneket is kiirtó rémvéglények nyelvén azt, hogy: Ezt a bolygót el kell pusztítani! (Brzse drj phutvzsu krzsdtr!)

A Fehérházban az elnököt értesítik az eseményekről, aki üvöltözni kezd a nemzetbiztonsági főtanácsadóval:

A választások előtt semmi nem tudódhat ki erről, a városra atombombát kell dobni, nehogy a fertőzés tovább terjedjen!

Joe lánya szexuális aktusba bonyolódik a meghasonlott Csen Paoval, amely aktust (amely mindkettőjüknek az első) sorrendben a következők zavarják meg: A zombicsalád hölgytagja, Joe, a Keresztény Nőegylet vezérkara, Joe elvált felesége, aki egyébként Cleavlendben él, a lány korábbi barátja, akinek nem hagyta, valamint a nyákos izé (aki szerencsére éppen emésztési szakaszban van a sorozatgyilkos FBI-ossal). A lány persze az apja lánya és egy nagykaliberű ismétlőfegyvert tart a párnája alatt és mindenkit lepuffant, aki kopogás nélkül jön be. Joe-nak persze sikerül félreugrani és a 12-es sörét épp a mögötte tornyosuló zombianya belsőségeit keni fel a folyosó falára. A csak magára gondoló Csen Pao ügyködése során nem is veszi észre, hogy közben a lány is célba lő.

Joe észreveszi, hogy a fura pörsenései elenyésznek a helyi whisky márka nagydózisú fogyasztásától, ami nem is meglepő, hiszen a whiskygyár a helyi vegyiüzemtől örökölt vegyszeres hordókban érleli a nedűt.

Egy kormányzati épület félhomályos irodájában egy CIA-és suttogva elmondja egy másik CIA-ésnak, hogy az események egy CIA terv részei, amelynek során az átlag amerikai lakosság rugalmasságát akarják tesztelni. A terv még az ötvenes évekből maradt itt, amikor is a kormány a Roswellből visszamaradt idegeneket a kisvárosba telepítette.

Az óriáspitonról a rendező elfeledkezik, de az óriás pókot még gyorsan megöleti Mr Brown-nal, akit azonban megkarcol a pók méregfoga és így lassan haldokolva még van ideje bocsánatot kérnie a fiától. A méregtől a négerré operálás elveszti a hatását és Csen Pao megtudja, hogy mégsem adoptálták és az apja így kínaiként halhat meg.

Joe megtalálja a hűtőn a felesége levelét, aki közli, hogy New Yorkba költözik Csen Pao anyukájával, mert ott lehet nyugodtan élni.

A nyákos izé cuppanva eltűnik egy csatornában, sőt a helyére húzza a fedelet is.

Megérkezik a Nemzeti Gárda.

Ez az örökbecsű verssor jutott eszembe tegnap délután, amikor a háttértévézés következményeként beleszaladtam az m2-őn egy feltehetőleg az Erdős Péterről szóló műsorba, mert ugye az elejét nem láttam, a dolog jellegénél fogva.

Az „Erdős Péter a kurva anyád” refrénű dalocskát valamelyik felháborodott együttes énekelgette, ha jól emlékszem, a nyolcvanas évek közepe táján, kifejezve a teljes könnyűzenei spektrum véleményét egyébként, azért, mert megtagadtatott tőlük a nagylemez öröme.

„Úgy szeretném a szemedet kinyomni,
Úgy szeretném a füledet letépni,
Úgy szeretném a faszodat levágni,
Úgy szeretném a beledet kitépni,
Erdős Péter kurva anyád!
/többször ismételve!/

Úgy szeretném a szemedet kitolni,
Úgy szeretném a füledet letépni,
Úgy szeretném a beledet kiszedni,
Úgy szeretnék a töködön ugrálni,
Erdős Péter, kurva anyád!
/többször ismételve!/ „

Semmi sem tanulságosabb annál, mint mikor egy öregedő gennyláda az élete vége felé megmagyarázza, hogy ő milyen jó csávó.

Erdős elvtárs tipikus példája volt annak a magát rendkívül okosnak képzelő, haladó értelmiséginek, aki a kor divatja szerint, akkor kommunista volt, ma liberálisként mondja meg a tutit.

Erdős Péterek most is ezrével osztják az észt, azzal a kedvességgel, amely a mi Petyánkra is jellemző volt. Ítélnek elevenek és halottak fölött és csodálkoznak az indulatokon.

Ajánlom a műsor megtekintését mindenkinek, nekem borsódzott a hátam ettól az eszelős, de a mai közéletből is ismerős tekintettől. (http://vegyeskazetta.blog.hu/2007/12/05/gyulolt_popcezar_erdos_peter) itt lehet olvasni róla.

A blog kommentjei pedig a legszebb összeesküvéselméletek bizonyítására is alkalmasak. J

Egyébként meg éljen a nyár!

Engem ilyenkor immár, vagy 25 éve, a csajok érdekelnek a legjobban, nem az önkifejezés.

A magyar ugar tipikus szülötte ő, a magyar barom. A magyar ugar alatt sajnos már nem gyomvirágos réteket kell érteni, hanem az ipari szennyezés által a fajok ezreitől megszabadított zagytókörnyéket, a magyar barom pedig nem füvet kérődzik vissza, hanem a létező szocializmust messze elkerülő nyugati értelmiségiek társadalmi progresszióról összehordott zöldségeit.

Vágó nem azért barom, mert hülyeségeket beszél, ez sajnos mindannyiunkkal megtörténik riasztó gyakorisággal, hanem mert a felsőbbrendűség undorító nyálkás váladéka ektoplazmaszerűen borítja be a testét és a jellemét egyformán. Vágóról az ember, mint kultúrcelebről kifejezetten jó véleménnyel volt, nézhető műsorok meghatározó szereplője volt, aki emberi gyengeségeit is bájosan tolta a néző arcába. Bevállalta, hogy az ufóhívők és ezoterikarajongók megrázóan népes hadát magára haragítja, sőt még az asztrológiát is kritizálta, női rajongók százezreinek mindennapi identitáskeresését helyezve kétes kontextusba.

Politikáról nem nyilatkozott sokáig, amit okos mértéktartásnak láthatott a hasonlóan mértéktartó úri közönség.

Ezért volt megdöbbentő az a Heti Válasz online-os publicisztika, amelyben ismerteti a szerző, hogy Vágó elvtársnak bemutatták egy eseményen, aki nem volt hajlandó kezet fogni vele, amikor kiderült, hogy a Heti Válasznál dolgozik.

Gondolom a Heti Válasznál azóta kereshetik a módját, hogy hülyét csináljanak a dühöngési fázishoz közel került kultúrbunkóból.

Az hogy Fábryval gondolták összeereszteni, akár jól is elsülhetett volna, ha nem veszik komolyan a szereplők, de úgy vették. Ebből kifolyólag elég csekély esély volt arra, hogy bármi lényeges is elhangzik, hiszen a magyar közélet, mint témaválasztás csak akkor kínálhatta volna a nevetés katarzisát, ha a társalgó felek minimum álláspontot cserélnek néhány órára, vagy sikerül definiálniuk közös erővel a hazugság fogalmát.

Szocialista egész és felebarátaim, akikkel beszélő viszonyban vagyunk abból kifolyólag, hogy tudjuk, nem vagyunk birtokában az abszolút igazság szubsztanciájának, udvariasságból, valamint a felesleges voltából eredően, hallgatólagos megegyezés alapján, nem traktáljuk egymást a szavazatainkat elnyerő párt kommunikációs baromságaival. Ők tudják, hogy nem szabad komolyan venni, amit a fletó mond, és én is reménykedem az esetek nem csekély részében, hogy a Viktor se gondolja komolyan. És ők is ezt mondanák rólam, az előző mondat alanyainak felcserélése segítségével.

Na, de hogy valaki azzal égesse magát, hogy olyanokat mondjon, mint a Vágó?

Mindig szomorú, ha valakiről lefoszlik a máz és ott áll előttünk a maga pőreségében a magyar bunkó, de magasabbról nagyobbat esik az ember, továbbá Vágó elvtárs különös gondot fordított arra, hogy az eredetiség és a szuverenitás látszatát is kerülje.

A magyarországi bolsevista értelmiségi minden jellemzőjét fellelhetjük Virág elvtárs, bocsánat Vágó elvtárs jellemében, mindazokat, amelyek olyan szerethetővé tették Vas Istvánt, Aczél Györgyöt, Lukács Györgyöt és a többieket. Ezek az emberek mindig rugalmasan tudtak váltani az értelmiségi és népbiztosi szerepkör között, némelyik nem habozott lövetni se, ha úgy hozta a sors.

A bolsevik értelmiségi alaptétele, hogy a pártnak mindig igaza van. A párt változhat, lehet, hogy több is egyszerre, de mindig ellene menetel a fasiszta csőcseléknek, a klerikális reakciónak, a bitang úri rend kiszolgálóinak. Az, hogy ezek a fogalmak aktuálisan nem értelmezhetőek, hogy a szocializmusra jellemző álértékek hangoztatásával egy szélsőkapitalista társadalom felépítése zajlik, kit érdekel?

Az a lényeg, hogy a hatalom az övék legyen. Fogalmilag kizárt, hogy rosszul kormányozzanak.

A bolsevik értelmiségi fontos jellegzetessége, hogy nincs nemzetisége. Illetve van, szemnedvesítően tud beszélni a nemzeti progresszióról, de a hatalom megtartása érdekében bármikor alá tudja rendelni a nemzeti érdekeket az internacionalizmusnak, az Egyesült Európának, a globalizációnak, vagy bárminek, amiből levezethető, hogy a hatalom csak az övék lehet. Viszont a levezetésben már elérték a hetedik tökéletességet, bármiből le tudják vezetni ezt.

A bolsevik értelmiségi ember volta alapvetően kétséges. Csak akkor derül ki, hogy az-e, ha éjszaka bekopogsz hozzá az elvbarátai elöl menekülve és kéred, hogy mentsen meg titeket. Abból tudhatod meg, hogy hol (a Vágó, vagy az ÁVH pincéjében) ébredsz reggel, hogy mi is a válasz.

Vágó elvtárs kiiratkozott a gondolkodó emberek zártkörű klubjából, a legrosszabb pártértelmiségi ezentúl, valahol Debreceni  elvtárs környékén, keletre fletó elvtárs popójától, és az nem egy széljárta hely.

Mint azt a kedves olvasó bizonyára nem tudja, az országokat kitűnően lehet aszerint sorrendezni, hogy az úgynevezett közpénzek elköltése során, azok hány százaléka kerül a demokrácia őrzőinek svájci bankszámláira.

A legfejlettebb afrikai törzsi demokráciákban ez az összeg elérheti a 100-110%-t is, míg Svájcban alig 1-2 %.

A 110% úgy jön ki, hogyha már arra jártak, még kirabolják és kiirtják a lakosságot is, így nem reklamál senki az elmaradt segélyekért.

Svájcban ellenben például, ha egy politikusról kiderül, hogy korrupció gyanúja lengi körül, még képesek az igazságszolgáltatást bevonni az ügybe, ahelyett, hogy a feljelentőt tüntetnék el örökre.

Persze vannak közpénzek, amiket nem igen lehet ellopni, mint például a közalkalmazottak bérét, meg a nyugdíjakat. A politikai elit eszközei az ilyen esetekben igen korlátozottak, az inflációt és az egy százalékos nyugdíjemelést leszámítva.

A nyuggerek fájnak mindig a leginkább a liberális közgazdászok génjeivel megbolondított baloldali gondolkodóknak, ha már a gyermekek után járó ellátásokkal és adókedvezményekkel végeztek. Ez a fájás persze érthető, hiszen a nyuggerek baromi sokan vannak, jelentős részük szerette Kádárt, sőt még Horn Gyulát is és mantra szerűen ismételgeti, hogy neki jogai vannak, mert befizetései vannak. Ami igaz egy jelentős részüknél, de azt ki nem szarja le a kapitalizmusban, mert a befizetések nem voltak nevesítve. Arról a több százezres rétegről nem is beszélve, aki a munkahelyi ártalmakba rokkant bele, jelesül a vegyigyümi üzemszerű fogyasztásába a gyárban.

A nyuggerek azonban erősen különböző eredetük ellenére egy tömb, érdekérvényesítő képességük sokszorosa a gyermekesekének például. És a nyugger ököl oda teszi az ikszöt ahova köll.

Vannak jobboldali nyuggerek is szép számmal, de az átlag nyuggert bármilyen 10 000 forint feletti egyszeri kifizetéssel be lehet izzítani, mert általában úgy emlékszik a régi szép időkből, hogy az nagy pénz.

Tehát a nyuggerek pénzét nem lehet a szokott arányban megbugázni (sőt egyáltalán), mint az autópálya beruházások 50-60%-át, viszont minimális befektetéssel (1%-os nyugdíjemelés egy összegben) lehet szavazatokat vásárolni.

A május 35-én esedékes 17. havi nyugdíjjal rá lehet venni őket arra, hogy Orbán Viktor ördögszarvakkal díszített képére lőjenek célba a konyhában, a hetvenes évekből visszamaradt csehszlovák légpuskával, vagy a vérmesebbeket, hogy a munkásőrből készletezett kalasnyikovval a telken tartsanak gerillakiképzést papirmasé orbánviktorok felhasználásával.

De mitől is szörnyű annyira ez a nyugger lét?

Talán attól, hogy a nyuggerek nem boldogok.

Gonosz fiatalok még rasszista áthallásos, lenéző gúnynevet is adtak nekik, minden baloldali kormány rajtuk kezdi a racionalizálást, a 137 db új államtitkár és kormánybiztos kinevezésével egyidejűleg. Orbán Viktor külön Nyugger Rettegtetési Főhivatalt tart fenn, a gyerekeik és az unokáik nem látogatják őket, télen fáznak, nyáron melegük van. Több százezren egyedül élnek olyan településeken, ahol a modernitást a település felett 10 kilométer magasan húzódó légifolyosó jelképezi, a jövőt pedig a beköltöző kulturális sokszínűség érdekes tulajdonátruházási szokásai.

A társadalmi progresszió évszázados célja, hogy kiszabadítsa az embert a társadalom és különösen a család fogságából. A generációkat összefogó, feladat és munkamegosztáson alapuló család az maga az egyén individuális kiteljesedését megakadályozó fertő. A generációk elszakítása egymástól a mindennapi élet szintjén a szocializmus építésének érdeme, a lakásépítéstől a társadalompolitikáig minden eszközzel a generációk elszakítását szolgálták és a hagyományok és az értékek átadását igyekeztek megakadályozni.

Épülő, szépülő kapitalizmusunk nem bánja ezt a helyzetet, mert hát a család erős és ellenáll a globalizációnak és a boldogság meg nem növeli a bankszektor nyereségét.

A szerencsétlen nyuggerek meg a napi túlélés rettegésének fogságában hatalmon tartják azt az elitet, amely 60 éve lopja a jövőjüket.

A csődünk oka alapvetően az életformánkban gyökeredzik. Ha rendszerszerűen nem gondoskodunk az öregekről személyesen, a családunkban mi és nem az állam (vagy most már senki), akkor azok nem igazán fognak törődni a következő generációkkal, hanem eléggé el nem ítélhető módon rákoncentrálnak a nyuggerlandi élet egyetlen örömére, arra, amikor jön a pénzes postás.

A családjukkal, gyermekeikkel, unokáikkal együtt élő nyuggerek nem vadulnak el, értelmesnek érzik az életüket, boldogok az unokáikkal, nincs feleslegesség érzésük. Nem lehet megvásárolni őket, nem egyéni, hanem közösségi döntéseket hoznak, képesek felfogni, hogy dolgozó gyermekeiktől a többszörösét vonják el annak, mint amit nekik csöpögtetnek.

A nyuggerháború lényege, hogy tulajdonképpen a saját családunkat fordítják ellenünk.

Ráadásul, költségvetési értelemben, sokkal olcsóbb az önfenntartó, önsegítő nagycsalád.

De a kapitalizmus építői nem így képzelik az önsegítést és öngondoskodást. Azt szeretnék, ha anyád támogatásába és a saját jövőd és öregkorod megalapozásába bekapcsolnád az államot és a biztosítókat a nyugdíjrendszeren keresztül. Ezen a rendszeren mindkettőnek nagy a nyeresége.

El a kezekkel a nyuggerektől, ne engedjük, hogy a nyuggerek legnagyobb ellenségei eladhassák magukat a nyuggerek nagy barátainak!

Vállalj felelősséget a saját nyuggereidért!

És neveld úgy a gyerekeidet, hogyha nyugger leszel, téged is istápoljon valaki!

Mi van? Ennyi tetűt kurkásztak egymás hajában?

Na most ezt én nem értem. Ezúttal mindkét oldal álküldöttei, fantomszavazói távol maradtak, leszámítva azt a matematikailag érdekes 3 érvénytelen szavazatot. És ki a fene érti ezeket a szadeszes küldötteket?

Az elmúlt másfél év ámokfutása az smafu? Bástya elvtársat már meg se akarják ölni?

Az SZDSZ utolsó elnökválasztásán már egy rendes többségre se lehet szert tenni?

De tényleg 344-en komolyan azt gondolták, hogy a janó majd feltornássza az EP választásra a pártot annyira, hogy legalább a megélhetési anti-antiszemiták rájuk szavazzanak, ne az MSZP-re? És az hány %? 2?

Kettővel voltak többen akinek legalább az IQ-ja derékszög?

Mennyire legitim az az elnök akinek két szavazatos többsége van majd 700-ból?

És az elnökjelöltek programjáról meg ne is értekezzünk. Ja és most akkor, másfél éve ki csalt kinek az érdekében? Vagy az elmúlt időszakban vezette őket egy csaló? Vagy mától vezeti?

És én miért vagyok ennyire indulatos egy ilyen szarságtól?

Azért egyébként, mert semmi szarkasztikusat sem bírok írni ezekről már egy hete.

Zárójelben olvasható egy végletesen szerény kísérlet, amit szégyeltem felrakni:

(Az SZDSZ utolsó elnökválasztása

-- Fodor Gáborral utoljára 1993-ban találkoztam. Akkor még nem tudtam, hogy a Horthy-rendőrség fizetett ügynöke…

Bocsánat Virág Elvtárs, mindjárt adom az ítéletet is.—

Tehát Fodor Gáborral 1993-ban találkoztam utoljára, amikor a Fidesz választmányi elnökválasztása előtt, azt hiszem a Narancs Klubban (Ki emlékszik erre a szép emlékű, merőben nem Amőba jellegű, közösségképző képződményre ma már?), kötetlenül elbeszélgetett velünk.

Kellemesen meggyőző volt, mint személyiség, azt, hogy politikai nézeteivel baromira nem értünk egyet, kedvességből nem hoztuk a tudomására. Fodor ugyanis azt szerette volna, hogy a Fidesz kerüljön oly közel az SZDSZ-hez (mint egyik liberális párt a másikhoz) amennyire az csak két férfi között lehetséges, továbbá győzze le az MSZP irányába érzett természetes viszolygását és a hármasban szép az élet jelszavával lépjen a boldog demokratikus, progresszív, antifasiszta, horthysta menetes boldog jövő útjára.

A Fideszben akkoriban számtalan irányzat létezett a szélsőzöldtől az anarchoszindikalistáig, volt egy puccsistának nevezett csoport például, amelyik állandóan meg akarta reformálni az alapszabályt (a bázisdemokrácia elvei alapján), de olyanok nem nagyon voltak, akik a Horn Gyulus mellényzsebébe akarták volna navigálni a pártot. 

Azt, hogy az SZDSZ hol szerette volna látni a Fideszt, mindenki el tudja képzelni.

Az, hogy kóka jános el merészel indulni az elnöki posztért és ezt a párt gerontokráciája még ezerrel támogatja is, azt mutatja, hogy Fodor Gábor nem nyerhet. Hiszen neki önálló politikai elképzelései vannak, amelyek életképtelenek és röhejesek a mai viszonyok között, de kétségtelenül kevésbé erkölcstelenek, mint a sivatagi rabló stílusában országló konkurenciáé.

Ez pedig nem fér bele a digitális táblatenderen további tízmilliárdokat kaszáló szakértők költségvetésébe.

Ha kóka nyer az SZDSZ erkölcsi hitelessége visszaszerezhetetlenné válik. Ha Fodor nyer, megpróbálják majd megregulázni és teljesen kerékbetörni, hogy az SZDSZ……

Te jó isten miket….. )

De aki az SZDSZ elnökválasztásáról olvasgat, az nem érdemel kíméletet. Igaz az se, aki irogat.

Azt nagyon rég tudjuk, hogy az SZDSZ nem a megoldás része. Azt kell elfogadnunk lassan, hogy még csak nem is a problémáé.

Akkora problémáink vannak már, hogy az semmit nem számít, hogy néhány rabló, meg egy rakás hülye hatalmon tart-e egy olyan kormányt, amelyik nem is mímeli már évek óta, hogy kormányozna.

Fodor Gábor a megmentő? Tegye fel a kezét, aki el tudja képzelni, hogy Fodor Gábor képes megmenteni bárkit is! Legfeljebb néhány fenollal átitatott habzó halat a Rábán.

Ha valakit érdekel, milyen a weimarizálódás, vagy az a feeling, hogy rohad egy világ és nem veszi észre, na azt nálunk meg lehet tekinteni a katasztrófaturizmus egy lepusztult változatában.

Utoljára pártrendezvényen a kisgazdiknál történt valami, de az is szimpla bunyó volt.

Tényleg ezektől várjuk a megoldást és azzal legitimáljuk őket, hogy a leghalványabban is érdeklődünk utánunk?

Menjen mindenki a fenébe!

Az elmúlt, nagyjából száz év magyar történetét, a fenti felsorolás első két tagja határozta meg leginkább.

Horthy és Kádár két korszak névadója és személyében meghatározója, akik mindketten egy hosszabb válságidőszak után kerültek hatalomra. Mindkettő saját erősen zárt világán belül, de reálpolitikusként, szélsőségesen behatárolt körülmények között volt kénytelen konszolidálni a rendszerét. Persze ellentétes irányból, de valahol a centrum felé.

Közvetve-közvetlenül mindkettő kezéhez tapad annyi vér, hogy ne tisztelhessük őket szentként, de a történelem ismeretében örömteli meglepetés, hogy egyik sem volt gyilkos abban az értelemben, amelyben ez a huszadik század vonatkozó időszakaiban szokása volt ez a hatalom gyakorlóinak.

Sem Horthy, sem Kádár nem élvezte a gyilkolást, a terrort, a fenntartott bizonytalanságot, nem kívánta a társadalmat saját, hagymázas, ideologikus mániái szerint átalakítani. Sőt mindketten állandó harcot folytattak saját szélsőségeseik ellen, és amikor azokat nem támogatta külső fegyveres hatalom, kordában is tartották őket. Mindketten elérték a lehetséges legnagyobb konszolidáltságot a rendszerük keretein belül, de persze nem tudták átlépni a saját árnyékukat.

Mindkettőjük rendszere szükségképpen vezetett egy zsákutcába, mert kitűzött céljaik, rajtuk kívülálló és általuk be nem látható okokból elérhetetlenek voltak.

Horthy esetében az európai történelem iránya tulajdonképpen nem tette lehetővé a területi revíziót, mert még utólag is (pedig akkor könnyen lehet általában) nehéz olyan reális cselekvési láncot felmutatni, amelynek végén Magyarország a ténylegesnél lényegesen jobb helyzetben találja magát a háború végén.

És Kádár számára sem volt igazából más lehetőség, mint az, hogy fokozatosan enyhítve a bolsevista gyakorlatot remélje a legjobbakat. Élete végén tapasztalható lelki összeomlása olyan emberi reakció, amely mutatja, bizonyos értelemben nem tévedett a magyar nép, amikor a hatvanas évek végére megszerette Kádárt.

Mindketten elsöprően népszerűek lettek hatalmuk zenitjén, az állandóság és kiszámíthatóság megtestesítői voltak és személyük maga stabilizálta a rendszert.

Erre a stabilitásra és a reményre vágyik a nemzet, az ország jól láthatóan azóta is.

Horthy az I. világháború, országvesztés és bolsevik diktatúra után került hatalomra, a korszakát megelőző iszonyú évek már önmagukban legitimálták a lakosság nagy része számára, a Főméltóságú Úr nemzeti középosztályon alapuló, a korábbi társadalmi viszonyokat megőrizni kívánó, minimálisan reformálható rendszerét. Horthy azonban nem vezette és határozta meg úgy rendszerét, mint Kádár, valójában a történelmi uralkodó osztály és a nagytőkés réteg valamiféle konszenzusa alakította a politikát.

Kádár olyan másfél évtized után került hatalomra egy nemzeti forradalom leverőjeként (és csapott hozzá még vagy öt évet a rémálomhoz), amely után minden javulás hatalmasnak tűnhetett. Kádár ideológiai korlátai között, mentális hanyatlásáig nagyon erőteljes meghatározója volt rendszerének és annak csődbevezetésének is, de ez a rendszer meglepően emberi volt, sajnos abban is, hogy rendszerszabállyá szervezte a rossz emberi tulajdonságok egész gyűjteményét, a középszerűségtől a lopkovickodásig.

Mindkét rendszer végére jellemző volt az, hogy a társadalom nem igazán akart tudomást venni arról, hogy vége van a korszaknak, az a világ amiben éltek véget ér.

Úgy tűnik, Magyarország, a magyar nemzet 100 éven belül harmadszor kerül ugyanabba az örvénybe. A romlásba rohanó ország elitjének figurái riasztóan egyformák minden drámánkban.

A szeretett Ferenc József apostoli király egy teljesen értelmetlen háborúba viszi birodalmát és minket. Sokan látják, hogy ez az út a semmibe visz, de tenni senki nem tud semmit. Jön Károlyi, egy gyenge, válaszokkal nem rendelkező, harmadrangú politikus, aki megcsinálja a helyet Kun Béláéknak. Az újabbkori magyar történelemben azidáig példátlan mészárlások után rövid átmeneti időszakok és kormányok után találja meg Horthyban az „emberét” a magyar régivágású elit és később az ország.

A „Horthy-rendszer” utolsó éveit az a feloldhatatlan probléma határozta meg, hogy a két agresszív birodalom háborújából valahogy ki kellett volna maradni, úgy hogy a magyar érdekek is érvényesüljenek. A világméretű összeomlás romjai között a megszállás keretei között a polgári politikusoknak nem sok tere maradt, a demokratikus epizódot újfent követte a bolsevik diktatúra Rákosival. A reformálhatatlan, példátlanul szélsőséges és gonosz diktatúra által rövid idő alatt kitermelt generális válság kezelésére először a rendszer „szelídebb” embere,  Nagy Imre volt a válasz. Az inga visszalendülése a szélsőbaloldal irányába vezetett   56-hoz, valamint ahhoz a felismeréshez, hogy hosszabb távon a terror működésképtelenné tesz mindent és hogy az elmebajos tömeggyilkosok, hiába jó kommunisták, képtelenek a rendszer konszolidálására. Kádárnak 10 év kellett arra, hogy népszerűvé váljon és valahogy megint úgy esett, hogy az öregedő vezető korszakát egy világpolitikai változás zárta le.

A világhelyzet változása következtében az átmenet sebessége igen lassú, valamint kevésbé kataklizmatikus és véres, mint a korábbiakban..

Az úgynevezett „demokratikus korszak (immár a harmadik) produkálja a szokásos diszfunkciókat, valamint jól érzékelhetően képtelen megfelelni a kor kihívásainak és a nemzet igényeinek.

Az elhúzódó válság kormányai (Antall-Boros-Horn) után Orbán kísérletet tett egy a magyar viszonyokhoz illeszkedő (valóban, retorikájában inkább a Horthy, mint a Kádár rendszerre hajazó), a gazdasági érdekcsoportokat jobban megregulázó, a forrásokat egyenletesebben elosztó, középosztály-centrikus, érzelemvezéreltebb rendszer kialakítására. Miután megfeledkezett arról, hogy a kádári átlagember érzelmeit is figyelembe vegye, a „baloldal” totális ellentámadása éppen, de sikeres lehetett.

Medgyessy, az igazi gyenge ember, Károlyi méltó utóda, pedig megteremtette a lehetőségét annak, hogy a hátán felkapaszkodjon a hatalom legfelső csúcsára korunk Kun Bélája, Rákosi Mátyása, az ember, aki felépíti a kapitalizmust, ha az elmaradott lakosság nem is akarja.

De a rohadt demokratikus keretek miatt még mindig ott van Orbán, nem lehet lecsukatni, még kiiktatni a politikából sem és rövid négy éve egyre inkább az aranykornak tűnik fel.

A válság és a várható összeomlás okai 56-hoz hasonlóan inkább belső eredetűek (habár most is ugyanúgy ránk kényszerítenek egy gazdasági struktúrát és politikai eszmerendszert kívülről).

A „demokratikus” periódus most szokatlanul hosszú és a nemzetközi körülmények nem teszik lehetővé jelenleg inkább a bolsevisták, a kommunisták számára, hogy a szokásos módon megszabaduljanak ellenfeleiktől.

A demokraták nélküli demokrácia nyilvánvalóan működésképtelen.

Pontosabban szólva a választások csak az érdekcsoportok közötti küzdelmek elleplezésére szolgálnak és az uralkodó haladó, „liberális” ideológia nyíltan hirdeti, hogy hiába rendelkezik rendszeresen a választók (közel) felének támogatásával a „jobb” oldali ellenzék, valójában nincs helye a „becsületes” emberek társadalmában.

Ráadásul a „bal” oldali elit minden tekintetben örököse az előző diktatúra vezető rétegének.

Miféle demokrácia is lehetne az ilyen? Olyan, amelyet senki nem vesz igazán komolyan. A „jobb” oldal sem, de neki azért lényegesen több oka lehet a gyanakvásra.

Mindezek mellett nyolcvanas évek közepe óta, a kilencvenes évek elejétől gyorsuló ütemben, a magyar társadalom egy a mindennapi életet egyre jobban felforgató és a biztonságot és kiszámíthatóságot ellehetetlenítő válságban él. Ez a válság, amely a korábbiakkal ellentétben olyankor következik be, amikor a nemzetközi körülmények kedvezőbbek és az ország önrendelkezési potenciálja, nagyobb, mint az elmúlt száz évben bármikor (mégha most is felettébb korlátozott), ugyanúgy a társadalmi elit jelentős része által eltagadásra kerül, mint a korábbiak. 

Az hogy demokratikus körülmények között, mely körülményeket korábban minden bajok gyógyírjának tartottak, az ország jelenlegi állapotába juthatott, jól láthatóan, fokozatosan ugyan, de biztosan és visszafordíthatatlanul, diszkreditálja, erodálja a demokrácia, mint rendszer reputációját.

Ma az ország minden dolgok egyenlegét tekintve (pénzügyileg, gazdaságilag, erkölcsileg, demográfiailag, nemzetközileg, öntudatilag, stb.) rosszabb állapotban van, mint akár a Kádár korszak utolsó éveiben.

Biztos, hogy valamely közgazdasági elmélet mentén meg lehet magyarázni, hogy még sose volt ilyen jó (pl.: az utolsó békeévhez képest mennyit nőtt a plazmatévék száma), de a mindennapi élet minősége, hangulata, általában az életérzés, amely eluralja az országot, tükrözi a válságot, ami az élet minden darabkáját áthatja.

Ez az életérzés hasonlóan a Kádár-rendszer lassú bomlásának hatásához lassan szivárog bele az emberek életébe.

A „rendszerváltás” csak néhány tízezer ember eufórikus kalandja volt, a döntő többség részvételét a folyamatokban a rezignáció, az apátia és a beletörődés jellemezte.

A tömegek az évek alatt minden megválasztott miniszterelnököt megajándékoztak kimagasló várakozásaikkal, szeretetükkel és ez a szeretet átcsapott néha, rövid időre, még a szavazótáborok határain túlra is, hogy aztán az első csalódáscsomag és/vagy médianyomás után újra magukba forduljanak.

Az emberek tudják, hogy válság van, és nem bíznak a politikai osztályban és általában a politikusokban sem.

A „baloldali” elit az elmúlt 18 évben a politikai kommunikációját teljes mértékben a diktatúra vezető rétegén kívülről érkező új politikai csoportok nácizására és erkölcsi diszkreditálására építette. Nem is volt más esélyük eleinte, hiszen el kellett felejtetni felelősségüket a diktatúrában.

Amikor kormányra kerültek újra, kormányzati teljesítményük felettébb gyenge volta, valamint a nyilvánvalóan korrupcióra épülő klientúraépítésük kényszerítette őket arra, hogy a demokráciáról azt sugallják, rablóhordák vetélkedése zajlik csupán.

Az emberek ennek következtében a politikát gyakorlatilag a szervezett bűnözés egy ágának tartják.

Attól tartok, hogy a kialakult helyzetnek, a felek teljes tárgyalóképtelenségének, az egymás iránti megértés teljes hiányának nincs a jelenlegi rendszeren belüli feloldása.

Orbán Viktor ma attól az, aki, hogy gyakorlatilag húsz éve próbálnak belőle mindenféle médiaeszközzel fasisztát, nácit, miniducét, diktátort, vezért és kancellárt csinálni. A „baloldali” média megteremtette a Rémet, amely veszélyezteti mindazt a jót, amit a mindenkori baloldali kormány adni tud.

Csak azt felejtették el, hogy a mindenkori baloldali kormány vagy 60 éve alkalmatlan a kormányzásra, válságról válságra, társadalmi katasztrófától, társadalmi katasztrófáig vezeti az országot és még a bocsánatkérés formaságára sem méltatja az istenadta népet.

Orbán Viktor már rég nem ember, hanem intézmény. Annak a várakozásnak a megtestesítője, hogy van élet a haladó, „baloldal” által kínált vadkapitalista, válsággyártós és válságkezelős káoszon kívül is.

A „baloldal” abban az illúzióban él, hogy Orbán Viktor választásokon fog hatalomra jutni és utána fogja „örökre” bebetonozni magát mindenféle furmányos jogi és egyéb trükkökkel. Kétségtelenül erre van esély, ha sikerül ellavírozni még egy-két évig és a szokásos médiahenger lenyomja a Fidesz támogatottságát annak természetes szintjére, választási eredményben számolva 45-48% tájára. De ehhez még kormányozni is kéne addig és elkerülni a sokkal valószínűbb gazdasági, pénzügyi katasztrófát.

Akkor is valami ilyesmi lehet, ha a Fidesz a választáson átlépi az 50%-ot és az már nem normális választási győzelem, hanem földindulás, amely ha nem is eredményez kétharmados többséget, de könnyen ahhoz vezethet, hogy simán ki tud kényszeríteni drasztikus közjogi változásokat a győztes.

De a legvalószínűbb forgatókönyvek nem ezek, hanem az, hogy sikerül a szocialistáknak a gazdasági csődig, vagy egy olyan politikai krízisig elmanőverezni magukat, amikor már nem lesznek lehetőségeik többet és nem lesz Orbánnak alternatívája.

Ha ez a krízis egybeesik egy világgazdasági, vagy egy európai gazdasági-politikai válsággal a szocialista-szabaddemokrata elit külső segítségre nem számíthat, egyből ott találhatjuk magunkat egy domináns párt által uralt többpártrendszerben. Önmagában az energiaárak elszabadulása is elvezethet oda, hogy a társadalom minden különösebb demokratikus aktus nélkül megszűntnek tekinti a mandátumukat egy hideg novemberi reggelen, elfogy a hatalmuk valahogy, mint 1989 őszén.

A szocialisták tényleg abban a hitben vannak, hogy a nyugat azért választotta őket, mert ők a jobbak, vagy erkölcsösek, vagy szalonképesek. Pedig csak azért esett rájuk a választás, mert nekik volt gyakorlatuk a szervilizmusban, a hazaárulás bársonyos formáiban, továbbá nem rendelkeznek szilárd ideológiával és érzelmi kötődés csak a bankszámlájukhoz fűzi őket. De ez a támogatás csak addig jár, amíg rendet tudnak tartani és tudják biztosítani a gazdaság „eurokonform” viszonyait.

Komoly népmozgalmak esetén az EU hirtelen majd rádöbben arra, hogy ezek a fiúk korábban nem is voltak demokraták és felfedezi Orbánban a nagyformátumú államférfit, aki a nehéz időkben is felemelve tartotta az emberi jogok fáklyáját (vagy valami ilyesmi).

A válság mélypontján  majd azért kiált boldog-boldogtalan, hogy végre valaki tegyen rendet. És a magyar társadalom erre a feladatra Orbán Viktort izzadta ki. És a munka oroszlánrészét a „baloldali” értelmiség végezte el! A tipikus esete ez annak, amikor az anyja tejében főzik meg a gödölyét.

Antifasiszta felebarátaimmal ellentétben, mérsékelten optimista vagyok az Orbán-rendszer mindennapjait illetően.

A „liberális” vircsaft véget ér, visszatérünk a szimpla jogállamhoz, a válságkezelés kellemetlenségeinek enyhítése érdekében lesz korrupció ellenes harc, meg néhány milliárdot vissza kell majd fizetni, továbbá újra jó lesz a hagyományos középosztályhoz tartozni. Az öngondoskodás helyett, a családon és a szűkebb közösségen belüli szolidaritás kerül előtérbe, a tankötelezettség és minden egyéb kötelezettség be lesz tartatva. És lesz szolid növekedés.

Nettó fasizmus ez, nem kérdés, de nagyon fogjuk szeretni, mert lesz tekintélye a rendőrnek, a tanárnak, az államnak és biztonságban leszünk újra (ezt fogjuk érezni legalábbis).

Sőt a Népszava is megjelenik majd és ugyanazok a hülyeségek lesznek benne, mint most.

Ja és Orbán Viktor is úgy érzi majd, hogy ő is helyén van végre.

De kit érdekel? Feltéve ha rend van.

Ilyen az ember, hajlamos lemondani a szabadsága egy részéről a biztonsága és a nyugalma érdekében.

(Megjegyzendő, hogy e felsorolásból azért marad ki Nagy Imre és Horn Gyula, mert a Sors megtagadta azt, hogy korszakot nevezhessenek el róluk, de személyiségük alkalmassá tette volna őket erre. Nagy Imre lehetett volna egy szeretett reformátor 53 után, ha megkapja a lehetőséget az oroszoktól. Horn Gyula pedig az átmenetet rövidíthette volna le azzal, ha kétségtelenül meglévő képességeit nem a hiénák pacifikálására kell fordítania, hanem egy stabil rendszer kiépítésébe kezdhet. Persze szükséges lett volna  ehhez az is, hogy fiatalabb legyen egy kicsit, továbbá nem kellet volna bevonnia az SZDSZ-t a kormányzásba, meg persze Napóleont sem.) 

A magyar politikai élet gyakorlatilag megszűnt, hiszen sikerült elérni azt az állapotot, hogy semmiféle következménye sincsen annak, ha például megszűnik a kormánytöbbség (nem is beszélve apróbb, néhány milliárdos lopásokról, lehallgatásokról, stb.).

Ami azt is jelenti, hogy mindenfajta mélázás a politikus elvtársakról szócséplés csupán, időpazarlás, hiszen az árnyalt elemzés csak egy eredményre vezethet: Hatalmon maradnak ezek, amíg csak dühöngő kisnyugdíjasok hordái ki nem kergetik őket a bőrfejűek baseball ütői elé a Kossuth térre, megvalósítván a legszélesebb nemzeti összefogást.

Ezért aztán vissza is térnék régi vesszőparipámhoz, a beteges antifasizmus hagymázas tombolásához a balliberális álértelmiségi szubkultúrában.

A dolog lényege, hogy végre egyszer definiálni kéne, hogy mit is jelentenek azok a kifejezések, amelyeket élvezettel vagdosunk egymás fejéhez két tányér között.

Alaptézisem ez ügyben az, hogy a politika alapvetően erkölcsi kategória, amely erkölcsi koordinátarendszer teljesen független az egyén politikai meggyőződésétől. Ebből következően a politikai univerzumban pozícionált személy erkölcsei döntik el, hogy félnünk kell tőle, vagy kitüntethetjük óvatos megbecsülésünkkel.

Vagy magyarul: Nem illúzió az, hogy jófejnek találunk a politikai paletta túlfelén található embereket, hiszen a huszadik század magyar történelme világosan megmutatta, mind jobb, mind bal oldalon, találhatóak rendes emberek.

Az egy érdekes kérdés, hogy helyes-e az a benyomásunk, hogy a feltűnően nem politizáló emberek között több a rendes, mint közöttünk politizálók között, de ez meghaladja dolgozatunk kereteit.

Javasolnám a következő fogalmakra, a következő meghatározásokat:

Fasiszta:

A fasiszta olyan ember, aki elutasítja a demokratikus kereteket, jól érzi magát egy a saját ideológiai mániáihoz közel álló autoriter rendszerben, hajlamos rajongani valamiféle vezérért és elfogad a hagyományos társadalmi igazságosságtól, törvényességtől erősen negatív irányba eltérő állami politikát bizonyos jól körülhatárolt társadalmi csoportok ellen.

Kommunista:

A kommunista olyan ember, aki elutasítja a demokratikus kereteket, jól érzi magát egy a saját ideológiai mániáihoz közel álló autoriter rendszerben, hajlamos rajongani valamiféle vezérért és elfogad a hagyományos társadalmi igazságosságtól, törvényességtől erősen negatív irányba eltérő állami politikát bizonyos jól körülhatárolt társadalmi csoportok ellen.

Vegyük észre, hogy a két embertípus között csak az a lényeges különbség, hogy másképp hívja saját magát, valamint van ideológiai eltérés a negatívan privilegizált csoportok kiválasztása között. Ez a különbség azonban nem jelentős, mert a kiválasztási szempontok hasonlatosak.

Mindkét politikai meggyőződés sarkalatos eleme az, hogy az adott társadalomban bizonyos csoportok, osztályok, rétegek, etnikumok jól indokolhatónak látszó (és propagálható) okokból privilegizáltak voltak (igazságtalanul) és más csoportok, osztályok, rétegek, etnikumok privilegizálása szükséges (az igazság helyreállítása és megőrzése érdekében).

Mindkét rendszerben van egy párt, amely az igazság letéteményese (az egyikben tudományos alapon, a másikban inkább a hagyomány és az erkölcs alapján) és van egy vezér, aki elég hülye és gonosz és tehetséges és karizmatikus ahhoz, hogy vezessen egy ilyen társadalomátalakító programot.

Nácik

A fasiszta attól válik nácivá, hogy a személyes erkölcs szabályai többé nem érvényesek az egyedi fasiszta (náci) esetében a negatíven privilegizált csoportokhoz tartozó emberekre. Vagyis a rendszer egyébként még törvényiben követ egy erkölcsöt (habár korlátozottat), de

bátorítja vagy eltűri kiszolgálóinak a jó erkölcsöt sértő viselkedését.

Az egyedi fasiszta azt érzi, hogy egyrészt nincs felelősségre vonási fenyegetettség a törvények és az erkölcsök megsértésekor, másrészt jogosultnak érzi magát az embertelenségek elkövetésére.

Bolsevista

A kommunista attól válik bolsevistává, hogy a személyes erkölcs szabályai többé nem érvényesek az egyedi kommunista (bolsevista) esetében a negatíven privilegizált csoportokhoz tartozó emberekre. Vagyis a rendszer egyébként még törvényiben követ egy erkölcsöt (habár korlátozottat) de bátorítja, vagy eltűri kiszolgálóinak a jó erkölcsöt sértő viselkedését.

Az egyedi kommunista azt érzi, hogy egyrészt nincs felelősségre vonási fenyegetettség a törvények és az erkölcsök megsértésekor, másrészt jogosultnak érzi magát az embertelenségek elkövetésére.

A kérdés az, hogy az egyedi embernél, milyen tényezők okozzák, hogy engedve a korszellemnek, az erkölcsöket, az alapvető emberséget sutba dobva embertársainak tönkretételében, kirablásában, deportálásában, megölésében aktívan, kezdeményezően az élvezve vegyen részt.

Elképzelésem szerint, az ezt előidéző faktor, nem ragadható meg egzakt módon, csupán az erkölcs fura kategóriáival magyarázható meg.

Legyenek ezek az emberek fasiszták vagy kommunisták ideológiai értelemben, legfőbb jellemzőjük az, hogy rossz emberek, jellemtelenek és képesek más embereket bántani, akkor, de csak akkor, ha meglehetősen bizonyosak benne, hogy nem kell rövid távon felelősségre vonástól tartaniuk.

Az átmenetek elég érdekesek a jó emberség kérdésében, amelyeket e következő példával lehet talán megvilágítani:

Hogy mennyire vagyunk jó emberek, detektálható bizonyos, a magyar történelem múlt századi szituációiban tanúsított vélelmezett viselkedésünk és érzéseink alapján.

Az ember ideológiai alapon egyetérthetett a 20-as években a rendszer politikájával és a rendkívül rossz emlékű bolsevik diktatúra követőinek üldözésével, de nem támogathatta a fehérterror ötletszerű gyilkosságait az évtized elején.

Az ember a 30-as években támogathatta a fajvédő politikát, hiszen mind a német, mind a zsidó kisebbség befolyása, szerepe, hatása Magyarországon minősíthető volt túlzottnak ebben az időszakban, még a numerus clausus is indokolható volt bizonyos erkölcsi logikák mentén. (Érdekes, hogy helyesnek tűnik az, hogy egy kisebbség felsőoktatásban résztvevő tagjainak arányát az adott kisebbség a népességben betöltött arányához emeljük, de ha ugyanezt a többséggel akarjuk megtenni, akkor azzal a legsúlyosabb erkölcsi megvetést vettük magunkra.)

De a zsidók jogfosztásának fokozatos kiépülése és a továbbiak, nem helyeselhetőek semmilyen hagyományos, keresztény értékrend mentén.

1945 után a nagy és középbirtok rendszer felszámolása csak támogatható, de a közép- és kisparasztság teljes kifosztása csak az emberiesség teljes mellőzésével támogatható.

De a távoli törvények és az, hogy az ezekből következő cselekedeteket más emberek hajtják végre, könnyű felmentés az embernek, miként az a kockázat is a diktatúrák legsötétebb pillanataiban, hogy bármiféle ellenszegülés miféle következményekkel járhat.

Egyéb megjegyzések:

Annál az állapotnál, amikor egy társadalomban a létező és (legalábbis részben) erkölcsösnek tekinthető vagy úgy is alkalmazható törvények mindig a rendszer pillanatnyi kénye kedve szerint használatosak az állampolgárok kordában tartására, jutunk el a totalitarizmus széléhez.

Amennyiben a nyilvánvalóan erkölcstelen és értelmetlen törvények kodifikálásra is kerülnek és a mindennapi élet megalapozóivá válnak (nürnbergi törvények, kuláktalanítás), már a totális őrület tartományába sétálunk be.

Egyébként egy fasiszta vagy kommunista államban is vannak nácik vagy bolsevisták szükségképpen, ismerve az emberi gyarlóságot, de a rendszer akár kordában is tarthatja őket, vagy csak nagyon szűk csoportokra korlátozhatja tevékenységüket (pl. kommunisták vagy rendszerkritikusok).

Magyarországon mind a Horthy-rendszer (1922 után), mind a Kádár-rendszer (1963 után) a hatalom konszolidációja után jelentősen korlátozta az egyedi náci-bolsevista személyek buzgóságát.

1988 májusában éppen szabadságvesztés büntetésemet töltöttem éppen, vagy pontosabban, sorkatonai szolgálatomat abszolváltam a Magyar Népköztársaság Belügyminisztériumának fegyveres testületénél, a Határőrségnél.

1987 augusztusában vonultam be, amikor úgy tűnt még, hogy a rendszer örökké tart. 1989 februárjában, amikor leszereltem, már minden szétesett, érzékelhető volt, hogy a tiszt elvtársak lelkes kommunista része hogyan válik egyre kedvesebbé.

Emlékszem, hogy várta kis érdeklődő kis közösségünk a pártértekezletet, mert valahogy ilyenkor mindig áttörést vár az ember és nem a szokásos maszatolást. A szolgálati helyemen volt tévé és a sorállományú orvossal, a félművelt, ügyeletes főtörzs zászlóssal, valamint a laktanyába betévedt egyáltalán nem művelt, de jóindulatú politikai tiszttel együtt néztük az eseményt a tévében. A két katona erősen csodálkozott, hogy mi a fene miatt érdekel bennünket ez az egész.

Tulajdonképpen a már évtizede agonizáló Kádár rendszer akkor ért véget, de senki se hitte volna, hogy néhány év múlva nemhogy Grósz elvtárs tűnik el, hanem Szovjetunió sem lesz.

De maga a pártértekezlet eredménye csalódást keltő volt.

Akkor kezdődött az a folyamat, amelynek során az emberek mindig többet vártak az MSZMP vezetőitől, reformereitől, mint amekkora előrelépésre azok képesek voltak a hibák, bűnök elismerésében, továbbá a reformok előre vitelében. Grósz csak néhány hónapig tűnt progresszív figurának, alig egy év alatt az MSZMP elhasználta a reformereit az utolsó szálig, beleértve a Pozsgayt is.

Kiderült és ezt az átlagpolgár is pontosan érzékelte, hogy a szocialistáknak semmiféle válasza nincs az ország problémáira.

Ha nem kedvező a nemzetközi helyzet, ha a Szovjetunió nem akkor dől össze éppen, azt csinálták volna amihez egyedül értenek, a szélsőbalos bolsevista irányzat, a gyilkolástól nem visszariadó hatalommániások visszatértek volna az ötvenes évek és a megtorlások 56 utáni gyakorlatához. Ebben az esetben most csak azzal vigasztalhatnánk magunkat, hogy azért Észak-Koreánál még jobban állunk.

88 májusa azt hiszem, naivitásom kezdete is. Azt gondoltam, egyre nagyobb bizonyossággal, ahogy az egyre újabb csontvázak dőltek ki az összes létező szekrényből, hogy a tényeket nem lehet letagadni, a nyilvánvaló felelősség nem tagadható el. Biztos voltam benne, hogy a bolsevisták soha nem jönnek vissza többé.

Szent együgyűség! El se mentek, mint az közismert.

De a sors megadta nekünk a lehetőséget, hogy megtekintsük a déja vu revüt. Eltelt épp 20 év, a bolsevisták hatalmon vannak ugyanúgy, mint akkor, a bazi nagy magyar válság is stimmel. A párt már elhasználta az összes reformerét és minden hitelét, megvolt a maga 56-ja is épp 50 évvel a régi után és pont úgy retteg a jövőtől, mint 20 éve.

A nagy különbség, hogy ma van erős, karizmatikus, hatalommániás vezetője a pártnak. Olyan ember áll ma a szocialisták élén, akit kollektív bölcsesség, belső ellenzék, közvélemény, népszavazási eredmény, gazdasági válság, összeomlott kormányzás, a parlamenti többség hiánya nem zavarhat meg víziójának kiteljesítésében, a hatalom birtoklásában.

Ma húsz évvel tapasztaltabb vagyok és e húsz évet a politikában töltöttem (Nem kellett volna.)

Ötletem sincs, mi következik.

Gyarmatosítanak bennünket?

Összeomlunk és az ötvenes évek életszinvonalán töltjük a következő ötven évet?

Forradalom lesz?

Valamelyik Brútusz összeszedi a bátorságát és fogja a tortaszeletelő kést?

Vagy visszatérnek a gyökerekhez és bevezetik a bolsevik (ma liberális, progresszív, humanista, antifasiszta jogállamnak nevezik) diktatúrát.

Ne legyenek illúzióink, némi olcsó gázért a nyugatiak úgy visszatolnak bennünket a keleti érdekszférába, hogy csak úgy zörög. Keleti-nyugati segget senki nem tud e hazában úgy nyalni, mint a konszolidált magyar bolsi.

Azt az egyet nem tudom sehogy elképzelni, hogy valami normális jogállami megoldás születik. Például azt, hogy rendkívüli országgyűlési választások lesznek. Vagy lehet hogy lesznek 2009 decemberében, amikorra sikerült az utolsó nagyobb EU-s pénzt is lehívni, valamelyik haver számlájára.

De hogy maguktól elmenjenek az nem történhet meg.

Amikor ily hevesen tör ránk a tavasz, hogy az már szinte nyár, kamaszkorom megrázóan régen megesett elmúlása ellenére a hormonjaim veszik át az irányítást. Miután általában alapjáraton szinte semmi másra nem gondolok egyébként se, a politikának felettébb kevés helye marad a tudatalattimban.

Az elmúlt napokat, ha nem munkával, akkor a teraszon teniszt nézve, vagy a városban sétálgatva töltöttem, meg-meg fordulva a lányok után, amely tevékenység igen jót tesz a nyaki gerincnek és deréknak.

Sporádikusan jutottak csak el hozzám az értelmiséget lázba hozó intellektuális események hullámai, mint például a Dobrev-Navracsics vacsoracsata tányérdobálódzása, vagy Po-krov-csicsák Mónika prezentációja a számítógépes retusálás legújabb eredményeiről, esetleg a Clinton-Obama kampány John McCain elnökségéért.

Azt az ember észre sem vette, hogy kisebbségi kormányzás folyik, illetve nem, mert kormányzás az itt már évek óta nem folyik, legfeljebb csordogál.

Kies hazánkban, a politikában rendszeresen logikailag összebékíthetetlen elmetartalmakat kell egy lélegzetvételen belül a politikusoknak kiadni magukból, de ez a teher most kivételesen nagy erővel nehezedik kormányra, ellenzékre egyaránt.

A Fidesz számára továbbra is szűk a játéktér, mint a Nagy Fogyás szereplőjének a páternoszter, hiszen a szájaláson kívül másra nincs lehetősége, továbbá elfogytak a népszavazási ötletek is.

Ígérgetni nem nagyon lehet, mert a jelenlegi kormány tényleg sikeresen elhitette az emberekkel, hogy nincs pénz. Igaz azt is, hogy ezért ő maga a felelős, de a publikum gyorsan felejt és fletóék már annyit kaszáltak, hogy lassan a volt kiszes milliárdosok zsebből összedobhatnák a választások előtti néhány hónap osztogatásának költségeit.

Mint azt az Igazmondó Reformer elmondta megvolt a vetés és ő most már az aratást várja, a legjobbakra számíthatunk, hogy a választások előtti hónapban tetőzzön a jólét.

Érdekes, hogy a baloldali reformértelmiség, amely gyurcsányban és az szdsz-ben megtalálta vallásos hevületének tárgyát láthatólag nem érzi a szükségét, hogy megmagyarázza:

Ha megvoltak a reformok, akkor miért ment ki a koalícióból az szdsz, valamint miért vonják vissza az eü törvényt, ha az jó? Ha meg nem jó akkor miért nyeldekelték be korábban a szocik? Sőt akkor miért mondja a szocikon, meg a fletón kívül mindenki, hogy baj van és reformok kellenének?

De ez mind semmi. Már az antifasiszta tüntetések se a régiek. Az mszp békenapjára csak a várt antifasiszták 15%-a fáradt el. Sőt merénylövés se pukkant, még zacsi se, semmi.

Így utólag a koalíciós párnacsata nem volt más, mint egy gyengécske miniszterelnök buktatási kísérlet, a 2004-es puccs remake-je, sokkal nagyobb válság idején, egy hatalommániás, önjelölt, miniszterelnökjelölt nélkül.

Az szdsz azt gondolta, hogy az mszp elitje él a lehetőséggel és megszabadul a fletótól. Üldögéltek otthon és várták, hogy a szoci aspiránsok majd ellátogatnak hozzájuk, egy virágcsokorral, valamint egy a korábbinál jobb ajánlattal.

Pedig szerintem most már mindenki számára világos, hogy az mszp nevű pártalakulat csak nevében őrzi az egykori dicsőséget, régi elitjének szinte semmi befolyása nincs a történésekre, éppen az szdsz és az ő fletója nyervasztották meg annyira, hogy már miniszterelnökjelöltet sem tud produkálni.

Az ország iránti felelősség azt kívánta volna (ha lehet ilyet emlegetni a szocikkal kapcsolatban egyáltalán), hogyha nem is hajlandók beismerni teljes inkompetenciájukat,  legalább a teljesen alkalmatlan miniszterelnököt lecserélik a válság eddigi legmélyebb pontján.

De nem.

Az nem kormányzás, hogy visszavonnak törvényeket, viszont üdvös, mert az eü.-i trv. annyira szar, hogy még az átlagos szoci képviselők számára is világos (Az a három aki elolvasta és egyes részeit megértette elmondta nekik).

Teljesen világos, hogy a fletó megpróbálja kihúzni a következő két évet, azzal a csodálatos módszerrel, ami oly remekül bevált 2004 és 2006 között. Ehhez minden támogatást megkap majd a baloldali címkével futó „értelmiségi” csapatoktól és persze a konstruktív ellenzékiséget újraértelmező és valahol a miniszterelnök popsija közvetlen közelében pozicionáló szdsz-től.

A politikai és társadalmi elitünk hatalmon lévő szelete olyan mértékben jelentéktelen erkölcsileg, intellektuálisan, hogy csak a nyilas és bolsevik bagázshoz mérhető.

Ha a kormányzó erők hozzák az elmúlt hat évben mutatott formájukat, a választások idején már egyáltalán nem fog számítani az, hogy a Fidesz milyen, csak az hogy a szocik elhúzzanak végre-valahára.

Ha a Fidesz jó miniszterelnökjelöltet állít, nem a kétharmad lesz a kérdés, hanem az, hogy az mszp bekerül-e a parlamentbe. J

Normális baloldali párt alakulására pedig gyakorlatilag semmi esély. Ezt a szocik, amíg lélegezni képesek, meg fogják akadályozni.

Ma felkértek, hogy legyek egy képzeletbeli miniszterelnök-jelölt árnyékkormányában miniszter. Miután valószínűleg ez karrierem csúcspontja, tehát nagyon megfontolom a dolgot.

Én teljesen alkalmasnak tartom magam egy ilyen tisztségre ismerve a dicsőséges elődöket. Annyira bármihez értek, hogy Horváth Ágit pótolni tudjam például a nyugdíjrendszer jogosultjainak életkor racionalizálási reformjának végrehajtásában.

Ráadásul a miniszteri tisztséget is kiválaszthatom, annyira szükség van rám.

Érett döntésem alapján az árnyékkormányügyi miniszteri tárcát választom, mert az praktikusan a következő két évben a regnáló kormány megfigyelését jelenti. A munkaidőmet Gyurcsány Ferenc, Szilvásy György fejében fogom eltölteni, továbbá napi két óra munkavédelmi jellegű pszichiátriai ellátásért fogok még javadalmazást húzni.

Rögtön ki is írnék néhány közbeszerzést, a minisztérium hatékony működésének biztosítása érdekében.

Tanulmánycímek:

Lampert Mónika kormányzati tevékenysége, helye a magyar szociáldemokrácia jelenkori történetében, továbbá hogy bírt ennyi ideig miniszter maradni?

Bajnai Gordon és a kisállattenyésztés lélektana

Göncz Kinga és a magyar külpolitika mimikrije

A Pannon Puma boncolási jegyzőkönyve

Az anyósok szerepe a férfiak politikai és gazdasági karrierjében

A lehallgatásügyi államtitkárság szerepe a kormányzati információáramlásban.

A kinevezésem sajtóvisszhangja

Tisztelt olvasó!

Támogasd a kormányt!

Szeresd!

Higgy a reformokban!

És a haza fényre derül.

Kiemelt hálával tartozom Drága Feleségemnek, aki már akkor komoly kapcsolatokat épített ki a zárt osztályon, amikor én még azt sem tudtam mi az a prozac.

Drága Szeretett Miniszterelnök Uram!

Engedd meg, hogy Téged külön kiemeljelek jellemfejlődésemre gyakorolt hihetetlen Hatásod elismeréseképpen!

Emlékszel, amikor együtt privatizáltuk az Anyatej Elosztó Központot? Ma virágzó sugárzóanyag feldolgozó vállalkozás.

Vagy amikor együtt elkezdtünk politizálni? Nem volt semmink, csak néhány III/III-as aktánk a politikai ellenfeleinkről, meg a szövetségeseinkről, meg az újságírókról, meg mindenkiről, aki 1989 előtt született.

 Tudom, hogy Vezetéseddel az Ország és a Nép új erőre kap és találékony Nemzetünk újra megteremti azokat a javakat, amiket Vezetéseddel államosíthatunk, vagy privatizálhatunk a nemzetközi trendeknek megfelelően.

Üdvözlettel

Paranoid Android

A Te Minisztered

Nem tudom feltűnt-e a kedves olvasónak, de az első egypárti MSZP kormányban az MSZP-nek, mint pártnak, az ereje kisebb, mint a boldogult Antall kormányban volt például.

Ez annak ellenére van így, hogy a MSZMP Központi Bizottságának 2008 március 22.-ei ülésén Kádár János Elvtárs a Politikai Bizottság határozatát ismertetve (a reform folytatásáról és a kormány átalakításáról) külön kitért az új (és a régi) kormánytagok mozgalmi múltjára és politikai elkötelezettségére. Ez utóbbi mondatba egyedül azzal lehet belekötni, hogy Kádár János Elvtárs puritán felfogását és a vagyongyarapodásról alkotott véleményét ismerve, valószínűleg lett volna hozzáfűzni valója egyes újdonsült kormánytagok szocialista erkölcshöz való viszonyához.

De Kádár Elvtárs halott és oda az igazság.

Az a tény, hogy a Magyar Szocialista Párt annyira meggyengült, hogy Gyurcsány Ferenc kisebbségi kormányának összetétele egyes egyedül a kormányfő üzleti kapcsolatrendszeréről ad plusz információkat, mélyebb válságot feltételez, mint amire válságoktól tűzdelt évszázadaink felkészíthették a nemzetet.

Amikor GY.F. és bűvköre megrohamozta és elfoglalta az MSZP-t, Magyarország legerősebb birodalmát vette birtokba. Mindazt, amit az MSZMP és az MSZP elitje felhalmozott pénzben, befolyásban, szavazói támogatásban a hódító ölébe hullott. És ez az instrumentum szolgálta is a hódítót, mert az azt mondta a baloldali birodalom polgárainak, hogy ő megtestesíti minden álmukat, mindent megkapnak, amire csak vágyni mernek. Egész pontosan ugyanazt hazudta a baloldali bázisnak, amit az hallani akart és az országgal is hasonlóképpen cselekedett. De a baloldali bázisnak sem szánt sokkal többet, mint a szavazópolgároknak. A szoci talpasok azt kapták jutalmul, amit a lakosság büntetésből.

Gyurcsány Ferenc (és üzlettársai) a maguk végtelen egyszerűségében azt hitték, hogy az MSZP pont úgy működik, mint bármelyik vállalat, amit privatizálni méltóztattak a korábbiakban. Úgy gondolták, hogy új menedzsmenttel úgy alakítják a vállalatot kényükre kedvükre ahogy akarják, variálhatják az üzletpolitikát, leépíthetnek, de legfőképp a cég tulajdonában lévő információkat, jártasságokat, emberi viszonyokat, kapcsolatokat, úgy adhatják vehetik, mintha azok például nem a bivalybasznádi alapszervezet elnökének birtokában lennének. Nem vették figyelembe, hogy a csajágröcsögei csoportelnök sörözések, bulik és keresztszívességek évtizedes dzsungelében szerezte meg a pozícióját és nem emlékszik rá, mikor is kerültek az ő jogosultságai, valami pesti, Altuszos, audis, nagyképű surmó portfóliójába.

Az antifasiszta, baloldali hevület persze hihetetlenül sokáig kitartott, idő kellett, amíg a nem eszéről híres baloldali törzsközönség észrevette, hogy a pénzek áramlási szokásai furán egyfelé, csak pesti irodával (és semmi egyébbel nem) rendelkező cégek felé mutatnak. Az új stílusú, bizalmatlanságon alapuló, a párton belüli erkölcsi szabályokat felrúgó, a régi brancsot figyelembe nem vevő működés pont ott gyengítette a pártot, ahol addig a legerősebb volt. A párt társadalmi hitelének megrendülése egybeesett azzal, hogy a helyi szociális kapcsolatrendszerek elértéktelenedtek pénzügyileg, szívességileg, de ami sokkal rosszabbnak bizonyult, emberileg is.

Az MSZP nem egy nagy bajtársi szövetség többé, hanem a hatalommegszerzés és megtartás hideg eszköze.

A hatalom gyakorlásában viszont már nem számítanak rá.

Ezért erejének csappanása nem nyilvánvaló, csak akkor válik azzá, ha társadalmi méretekben kell mozgósítani. Március 9.-e után kiderült hogy mekkora baj van, de ezt a vereséget az üzletvezetés nem a szocialista párt szociológiai gyöngülésének, társadalmi értékcsökkenésének tudta be, hanem minimum kriptofasiszta összeesküvésnek, valamint igen kedvesen az állampolgári hülyeségnek.

Amikor a szocialisták megszavazták az egészségbiztosítási törvényt, tulajdonképpen deklarálták, hogy a Magyar Szocialista Párt régebbi formájában elhunyt és képtelen a továbbiakban garantálni az érdekek egyensúlyán alapuló politikai egyeztető szerepét. A Gyurcsány érában fokozódó hanyatlás akkor ért a mélypontjára, hiszen majd mindegyik szocialista képviselő tudta, hogy otthon majd ezerszámra találkozik olyan szocialista szavazókkal, akik már nem úgy néznek rá, mint akinek egyenes a felmenői sora Kádár Jánoshoz, hanem egy SZDSZ-es fattyúnak fogják gondolni, sőt nevezni.

Azzal, hogy az MSZP kiszorult a saját kormányából, az egyik legfontosabb kötőanyagot lopták ki a magyar társadalom szövétnekéből.

Már hiába fáradsz el a szocialista párt helyi korifeusához, ő már nem dönt semmiről, nem bíztat semmivel, bizonytalansága kiül az arcára. Azt mondják neked, hogy menjél Bajnai Gordonhoz, de azt is mondják ő nem a te szinteden focizik. A te szinteden nem diszlokálják a forrásokat, a te szinteden a közterhek beszedése a kérdés.

Van erre egy jó gazdaság technikai analógia egyébként. Ez az az eset, amikor a menedzsment a cég pénzén veszi meg a céget a tulajdonosoktól, az érték töredékéért.

Most lehetne egyébként baloldali pártot alapítani.

Ha Szili Katalin negyven országgyűlési képviselővel új pártot alapítana helyből magasabban kezdene, mint az MSZP most.

De ennyire már nem tökös a posztkádári politikai elit aparátcsik része.

Nem bírják lenyomni Gyurcsányt.

Pedig, mint tudjuk, azt, hogy mi árulás a tett dátuma dönti el.

Valóban nagyon komoly reformokra van szüksége az országnak, de nem ezekre, és nem ezekkel.

Attól tartok, hogy kataklizmatikus jellegű társadalmi változás tesz majd pontot a gyurcsányiáda végére.

Nincs olyan szerencsénk, hogy az egy jó kis forradalom legyen.

Inkább összeomlás lesz, amely maga alá temet minket.

„A Népszava ugyanerről az időszakról szólva viszont azt írta, hogy a 2002-as kormányváltás idején "sok - korábban vezető szakmai vagy politikai beosztásban dolgozó (ex)fideszes - ajánlkozott az új kabinetnél különböző leleplezésekkel az 1998-2002 közötti kormányzás sötét ügyeiről", de a Medgyessy-kormány akkor úgy döntött, a szükséges vizsgálatokat a hatóságokra bízza. "Az eredményes felderítéseket a Polt Péter vezette ügyészség rendre leállította" - írta a lap, amely arra is kitért, hogy az anyagi és egzisztenciális előnyökért "borítani" kívánók következetes elutasítása végül a Keller-államtitkárság bukásához vezetett.” (Gondola)

A fenti gondolatot más orgánumokban is olvasni lehetett.

Én sok mindent elhiszek, Hiszek a Mikulásban, a manók aranyfelkutatási képességében és még abban is, hogy a visszaeső bűnözők megjavulnak a börtönben.

Na de ezt azért tényleg el kéne hinnem?

Tehát Magyarországon olyan félelmetes jobb oldali elnyomás van, hogy a baloldali kormány nem képes a törvényességet betartani.

Tehát a Megyóék tudták, hogy az Orbánék zsákkal hordták ki a pénzt a pénzjegynyomdából, de nem tudtak semmit tenni! Ekkora impotenciát!

Még a Népszava, meg a Népszabadság se írta meg. Pedig a Népszabadság még a vashordót is megtalálta, amelyben elégették Kaja Ibrahimot.

A rohadt fasiszta anyánkat, hogy össze van itt fogva a 3 millió nyilas házmester!

Tehát a Keller annyira erkölcsös csávó, hogy az áruló fideszes bűnözőkkel még egy légtérben se hajlandó tartózkodni (következetesen) még akkor se, ha erre a törvények köteleznék, meg a politikai érdeke kívánná.

Vesszen az a rengeteg közpénz, de csak nem várhatjuk el a Kellertől, hogy holmi fideszes árulókkal kvaterkázzon. Mert még megszólnák a sok makulátlan szoci között!

Ennyire, elvileg, senki nem lehet hülye!

De lenyomtak, megint. Nem is tudom elképzelni, mennyire azok.