Mint azt a nyájas olvasó bizonyára észrevette, alkotói válságban vagyok. Egy ködös novemberi reggelen arra ébredtem volt, hogy nem érdekel a magyar belpolitika. De baromira nem. Az orvosom szerint (mert kivizsgáltattam magam), a nyári méregtelenítés során kitisztultam, de olyan mértékben, hogy a méreggel való újabb találkozás esetén, a teljes intolerancia lép fel, ami az információbefogadás elutasításában manifesztálódik.

Próbáltam ugyan írni valamit az árnyéktitkosszolgálatokról, de csak két dolog pattogott a fejemben.

Először is, ki az a hülye, aki telefonon beszéli meg, konspiratíve, a hazaárulni valóját? Másodszor, ki az a hülye, aki otthon, vagy a cégénél tárolja az ellene szóló bizonyítékokat?

Nekem nincs túl nagy titkosszolgálati tapasztalatom, csupán a lappföldi titkosszolgálatnak jelentettem néhány évig a magyarországi rénszarvastenyésztés állapotáról (Jelzem nem is olyan rosszak a magyar titkosügynökök, mert egyetlenegy rénszarvast sem sikerült kiszúrnom.), de a 12 perces alapos kiképzésbe még az is belefért (a számlaszámom felírása mellett), hogy a tartótisztem közölje: „Ne tarcsá’ otthon semmit!”

A régi szép időkben, amikor még dolgoztam kampányokban, még azt is akkútlanított mobiltercsik nélkül, szabad ég alatt beszéltük meg, hogy a Juli nénitől (szélsőfasiszta kisnyugdíjas) kapott 2000 (kettőezer) forintnyi bevételezetlen párttámogatást irodafenntartásra (kávé, keksz), vagy propagandára (nyomtatófesték) fordítsuk-e.

Telefonon csak arról tárgyaltunk, amit kifejezetten, a velünk mindig barátságos, szervek tudomására szerettünk volna hozni, azok bosszantása céljából. Jelzem egy mobilt néhány tízezer forintos cuccal, látótávolságból (1-200méter) bárki lehallgathat (-ott már évekkel ezelőtt is).

Aki meg informatikusnak hívja magát és néhány giga információt nem bír eldugni, néhány terrabájtnyi helyen, arra bizonyítsák rá, hogy az árnyékállam árnyéktitkosszolgálatának ügynöke.

Ez az egész teljesen komolytalan és nem is érdekel.

De ami igazán izgalmas az a következő:

Feleim, ma Magyarországon, egy középiskolás simán el tudja intézni, hogy felmentsék matekból. Bemegy a Nevelési Tanácsadóba, ír egy tesztet, azzal a felszólamlással, hogy ő genetikailag képtelen összeadni, rajzol néhány kusza vonalat a feladatok alá és adnak neki egy papírt, hogy ő a továbbiakban nem terhelhető ilyen csúnya dolgokkal. Persze ettől ő még kreatív, szabad, értékes ember marad, sőt olyan szakmákra is felveszik, amelyekről az egyszerű agyammal azt gondolnám, hogy igényelnek némi számtantudást, konkrétan eladó, meg ilyesmik.

De ugyanez a módszer jó a helyesírásra is.

És csodálkozunk, hogy ilyen rengetegen mentetik fel magukat munkából is.

Volna egy magánjellegű kérésem is.

Tisztelettel megköszönném annak a 20-25 szorgalmas versenyzőnek, akik naponta ellátogatnak a kyberterembe, hogy megtisztelnek, de írják már ide, hogy tévedésből-e, vagy miért teszik ezt? Ha a hülyeségkutatás meg ilyesmik érdeklik őket, akkor meg kommenteljenek már, mert olyan szösszenetek vannak a tarsolyomban még, mint pölő a Dezső szakdolgozata (Szociológia szak 2005) „ A Liberálbolsevista, Judeoplutokrata Világösszesküvés”.