Metafizikai értelemben egyetlen tökéletes dolgot ismerünk, az emberi hülyeséget. Az ember, genetikai változatosságának hála, teljes egészében kitölti e fogalom határait, sőt igazából szét is feszíti.

A hülyeség felismerése, isteni jellege és mindenütt jelenvalósága ellenére nem egyértelmű. Azt a természettörvényt, Murphy óta különösen, hogy mindenki hülye, valamiféleképpen nem kétlik komolyan vehető körökben.

A hülyeség osztályozása felettébb nehéz feladat, mint ahogy az is, hogy skaláris mennyiségnek tekintendő, vagy szükségképpen dimenziók rendelhetőek hozzá. A korai elméletek szerint lineárisan növekvő mennyiségként ábrázolható, míg legújabban az a nézet az uralkodó, hogy az n dimenziós hülyeségtérben jelenlévő általános hülyeség bármely pontja a tér bármely másik pontjánál exponenciálisan nagyobb hülyeségértéken áll. A dinamikus modellben a két hülyeségmérés közt eltelt időnek is jelentősége van a hülyeségmennyiségnövekmény meghatározásában.

A modern elméletek egyébként a közismert „politikus axióma” matematikai apparátusán alapulnak, amely sajnálatos módon a modern tudomány leginkább félreértelmezett elméleti teljesítménye a Gödel-tétellel párban.

Mint az közismert, a „politikus axiómát” eredetileg paradoxonként alkotta meg Olaf Rasmussen svéd vasutas 1936-ban, Malmőben, a Vajnemöjnenhez címzett finn kocsmában, a népszövetségi politikusok intellektuális teljesítményével szembesülve. A következőképpen szól:

(I.) „Bármely tetszőlegesen kiválasztott politikus hülyébb, mint bármely tetszőlegesen kiválasztott politikus (ugyanazon alapsokaságból).”

Az állítás akkor is igaz, ha esetleg az elsőre választott politikust vizsgáljuk újra. Bármely újabb mérésnél szükségképpen magasabb hülyeségértéket kapunk. 

Vulgáris kiterjesztését, miszerint: (II.)„Mindenki hülyébb mindenkinél, bármikor” Pupák Rezső magyar származású, később liberális nézeteiről ismert, begyűjtési népbiztos-helyettesként is funkcionáló emigráns politikus tette népszerűvé a nemzetiszocializmus békeszeretetéről folytatott párizsi sajtóvita alkalmával.

A tételt hosszú évekig komolytalannak tekintették, pedig már John Smith londoni szállodai portás (Excelsior Hotel 1924-1965), valamint Oleg Kosevoj vöröskatona (1941 Brjanszk) is rámutatott, hogy a második világháború, mindenfajta tudományos igényességű mérés nélkül is, elgondolkoztató bizonyítéka a tétel mindkét változatának.

A haditechnika örvendetes fejlődésének köszönhetően a méréstechnológiában bekövetkezett finomodás lehetővé tette, hogy Hasek csoportja méréseket végezzen az USA-ban, 1972-ben Dél-Dakotában az állami szenátusi választásokon induló jelöltek vonatkozásában. A mérési eredmények megdöbbentően egyeztek az előrejelzettel.

1986-ban Rofus, aki a II. tétel fanatikusa volt, döbbenten tapasztalta a kaliforniai kormányzóválasztáson, hogy a politikusokra vonatkozó mérések igazolják az I. tétel előrejelzéseit, de a választókon végzett mérések szerint a választói sokaság hülyeségértéke nemcsak hogy kisebb, mint a politikusoké, hanem az egyedi mérések az esetek 25-35%-ban jelentős hülyeségcsökkenést mutatnak, olyan mértékűt, amely bőven túl van a kvantumbizonytalanság határán.

Ugye nem lepődünk meg, hogy a következő két évtizedben szinte teljesen elapadtak a hülyeségmérést támogató pénzügyi források. Persze minden rosszban van valami jó, hiszen így lendült fel a kisebb pénzigényű statisztikai hülyeségkutatás.

A magyarországi hülyeségkutatás már a harmincas évek végén komoly intellektuális lendületet kapott Sztohacsek Eduárd munkássága révén, aki matematikailag megalapozta Nyilasok-Kommunisták című híres cikkében, az abszolút hülyeségobjektumok közötti végtelen távolság nullaként való értelmezésével a politikai hülyeségkutatás jelenlegi fő irányait. Kevés tudósnak adatik meg, hogy kutatásainak tárgyai felkeresik otthonában és az előkerti gyepen prezentálják az elmélet gyakorlati következtetéseit. Sztohacsek cikke igen komoly felháborodást váltott ki ugyanis nyilas és bolsevik körökben, és mindkét elmélet fanatikusai azon melegében felkeresték a szerzőt, hogy testi feddésben részesítsék. A nagy tudós szerencséje, hogy a két csapat a koraesti szürkületben épp az emeleti erkély előtti pázsiton futott össze és a szerző onnan nézhette, ahogy Kolacsek Ede nyilas kerületvezető bal szemét kiüti Zsdanov egy keménykötésű brosúrájának szélével Csermák Ede „szociáldemokrata” vasutas, valamint Stoolhauser Imre cipész, nyilas pártszolgálatos egy jól sikerült balegyenese következtében Gömbös Manó ifjúsági szervező állkapcsa 16 helyen eltörik. Sztohacsek sohasem bocsátotta meg a Horthy-rendőrségnek, hogy perceken belül a helyszínen teremve feloszlatták a mulatságot. A tudós meg volt ugyanis győződve róla, hogyha hagyják a folyamatot a maga útján menni, a két ellentétes töltésű hülyeségobjektum a keveredés egy pontján annihilálódik. Sztohacsek szívesen áldozta volna életét e felfedezésért, hiszen a robbanás minden bizonnyal megölte volna, habár, ha ő meghal, bajosan marad olyan tudós, aki értelmezi a jelenséget.

Sztohacsek komoly üldöztetéseknek volt kitéve az úgynevezett ötvenes években, mert baráti társaságban a Szabad Nép egyes példányainak öngyulladását annihilációs elméletének materiális kivetülésével magyarázta.

A kádár rendszer tiltotta a hülyeségkutatás minden formáját, burzsoá áltudománynak bélyegezve azt, egészen addig, amíg a KFKI kutatóinak nem sikerült Rákosi Mátyás beszédeinek egy kötetéből és Szálasi Ferenc Kárpát-Ukrajna Hungarista Nagyhaza című írásának (a szerző által jegyzetelt) példányának felhasználásával egy hirosimai méretű annihilációs bombát készíteni. A szerkezet azonban nagyon instabilnak bizonyult, ha bárki a közelébe ment, aki az MSZMP párthierarchiájában elérte a járási pártbizottság osztályvezetői szintjét a bomba explodált.

A hetvenes évektől mindent elborító liberalizmus nem kedvezett a hülyeségkutatásnak, a liberálisok ugyanis tagadják a hülyeség univerzális jelenvalóságát és saját magukat különben is az univerzumon kívül helyezik. Rifka Weinstein egészen odáig ment, hogy a mikro és makro szintű hülyeségjelenségek tömegeit egyszerűen letagadta, majd amikor azok létét bebizonyították, világméretű fasiszta összeesküvést vélt felfedezni a mátrixban.

Weinstein és Hans Waffen emlékezetes vitája (Jó-e ha a szociális segély kétszerese a minimálbérnek?) végképp a fasiszta kategóriába passzírozta  Waffent, aki azt is tagadta, hogy a liberálisoknak mindig igaza lenne, pusztán attól, hogy liberálisnak nevezik magukat.

Okkayson, hogy cikkünket egy újabb magyar vonatkozással zárjuk, megemlíti, a kelet-európai „demokráciákban” teljesen új jelenségek figyelhetőek meg: „Például Magyarországon bizonyos pártokon belüli hülyeségsűrűsödés együtt jár a választópolgárok hülyeségének csökkenésével. Nem lehet ugyan eldönteni, hogy a hülyeség áramlik egyik helyről a másikra, vagy az ész, de kétségtelen, vagy a politikai pártok robbannak föl a végén, vagy a választók válnak agyhalottá.”

2008-09-08

A Magyar Hülyeségkutatásért Alapítvány szívességéből.

(Cikkünk második részében a hülyeség definiatív, despriktív meghatározásával foglalkozunk, valamint a hülyeségstruktúrák kialakulásával és kialakításával, továbbá növesztésével kapcsolatos elméleti problémákat járjuk körül.)