Sajnálatos módon az ember rendelkezik egy olyan tulajdonsággal, hogyha valamiről olvasott a történelemkönyvben, emléknapja is van és évente 666-szor elmondják neki, hogy az adott dolog megtörtént, akkor hajlamos a dolgot valóságosnak tekinteni.Pedig, mint tudjuk, szeretett hazánkban komoly kultusza van a meg nem történt történelmi események kultuszának, elég csak április 4-ére, vagy november 7-ére gondolnunk. Ha hozzávesszük, hogy a címben szereplő eseményt, olyan közismerten igazmondó, becsületes, hótiszta emberek kívánják a történelem valóságában megtartani, mint lendvai ildikó, nyakó istván, gusztos péter, vagy hiller istván, az egyszeri ember könnyen meginog tudásában és felteszi a kérdést magának: Vajon, ha olyan emberek állítanak valamit, akik soha semmikor nem mondanak igazat, legalábbis szándékosan és tudatosan nem, miért pont most tennék?

Mindemellett ezek az elvtársak, valahogy, hogy-hogy nem, mindig oda jutnak, amikor a Holokausztot emlegetik, hogy abban valahogy az Orbán Viktor is benne volt. Ez az aprócska logikai ugrás szintén nem tesz jót a hitelüknek, mert a nem elkötelezett hallgatók ilyenkor nem átallnak nevetni és aktuálpolitikai felhangokat vélelmezni lendvai „cenzor” ildikó eszmefuttatásaiban.

Mert mit is jelent a Holokauszt szó nevezettek szóhasználatában? Semmi mást, minthogy a magyarországi jobboldal nem más, mint egy álcázott nyilas szervezkedés, egy keretlegény-gyülekezet, akik arról álmodoznak, hogy majd hogyan fognak kiirtani mindenkit, aki zavarja őket a masírozásban. A Holokauszt szóba bele van sűrítve, hogy ezek a fasiszták fasiszták, illetve nácik, hiszen láthatólag nincsenek megrendülve, vagy rosszul tettetik azt, hogy megvannak, nem határolódnak el mindenkitől, akiről az ildike kimondja, hogy nincs eléggé megrendülve, sőt ha tényleg meg vannak rendülve, akkor csak az derül ki róluk, hogy olyan nagy nácik, hogy még a megrendülést is képesek eljátszani. És legvégül ezek nem is képesek az őszinte megrendülésre, ez a szociálliberálisok végső érve (a világ lényegéből adódik, hogy ők döntik el, ki van megrendülve) és miután mi nem vagyunk őszintén megrendülve, csak az lehet, hogy vagy örülünk, hogy volt Holokauszt, vagy tagadjuk, hogy lett volna. Sőt tagadjuk, hogy lett volna, de egyúttal sajnáljuk is, hogy nem volt. És már hopp le is lepleződtünk.

Nácizó felebarátaink sosem gondolnak az áldozatokra, amikor kimondják ezt a szót, ránk gondolnak ilyenkor, politikai ellenségeikre, izzó gyűlölettel és elálmodoznak róla, hogy miket is csinálhattak volna velünk, azokban a régi szép időkben, amikor 56 ellenforradalom, április 4. felszabadulás és a nagy október november 7-én volt.

Pedig feleim akárhogy is nézzük az a Holokauszt, amit ballibék a világ lenácizására kitaláltak nem történt meg. Nem is feltételezem, hogy azok az emberek, akik tényleg hiszik, hogy a Holokauszt politikától független fogalomként kezelve valóság, bármilyen közösséget is vállalnának a lendvai-félékkel. De azt gondolom, hogy nagyon súlyosan és drámaian tévednek, amikor kimondva-kimondatlanul, a részvét és az emlékezés aktusa helyett, felelősként és potenciális elkövetőként tekintenek a mai magyar társadalomra, azzal, hogy a magyar társadalom több milliós XX. századi emberveszteségét eljelentéktelenítve, egy etnikai csoport erkölcsi fensőbbségének hirdetésére használják ki.

Ha csak lendvai ildikó-félék lényét ismerném és venném figyelembe, bizonyos lennék benne, hogy nem létezik semmi az ő hazugságai mögött, de családilag érintettként tudom, hogy a nácik és kommunisták által is üldözött nagyszüleim beszámolójában bízhatok. És így tudom, hogy számtalan zsidó halt meg akkor.

De mindaz, amit a Soa kapcsán rá akarnak erőltetni az utókorra, az elfogadhatatlan.

A zsidók áldozata semmiben nem különbözik bárki más áldozatától. A gonoszság és ostobaság tombolt és ártatlanok szenvedtek. De az ártatlanság nem érdem, hanem állapot.

A történelem és különösen az átkozott huszadik század nem szólt másról, mint emberek legyilkolásáról etnikai és osztály alapon. Nincs különbség az áldozatok között, döntő többségük, bármilyen nézőpontból tekintünk is rá, ártatlan volt.

És én minden áldozatra egyformán akarok emlékezni.

Amikor egy politikai rendszer oda jut, hogy komoly formában felmerül történelmi események minősítésének és kutatási szabadságának büntetőjogi szankcionálása, akkor tudjuk, hogy a történelem kereke valahová rákosi elvtárs ominózus álmatlan éjszakáihoz szerencséltetett visszafordulni. 

Nem hiszem, hogy bármi is jobban sértené az áldozatok emlékét, mint az, hogy különbséget teszünk közöttük lényegtelen tulajdonságok alapján.

Ha jól emlékszem úgy van a dolog, hogyha a várható életfogytiglanokat átszámítjuk 20 évre, akkor 3500 év jön ki, vagy valami ilyesmi. (Sajnos rosszul emlékszem, de ha a kormányra gondol az ember, megzavarja a stressz.)

Szóval a bajnai kormány.

Rolika kolléga, aki rendszeres látogatója virtuális köreimnek, nyilván a felfokozott intellektuális izgalom hatására, rám kommentelt, hogy: „elakadt a szó? ;-)”

A dolog veleje pedig az, hogy bíz igen.

Miként a filozófus mondja, amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Bizonyára nem a magyar kormány erkölcsi viszonylataira gondolt (meg bármire, ami itt zajlik, viszont jól hangzik), de arra sem, hogy eljövend egyszer egy olyan társadalom, amelyben létezik szólásszabadság, de a szólásnak semmiféle következménye nem lészen a valóra. Persze azért igyekeznek a szólásszabadságot is korlátozni, de csak azért, mert nem jöttek még rá, hogy a fogyasztói pénzkapitalista diktatúra (elnézést az újbalos lózungokért) más eszközökkel éri el a szabadság teljes hiányát, meg azért is, mert megszokták, hogy korlátozni kell.

Azzal, hogy lendvai ildikó és bajnai gordon lehelik a passzátszelet mostantól, az internacionálé eldanolásával paralel, az mszp-szdsz-mdf konglomerátum mindközönségesen felmondta a rendszerváltás formaságát, mind a választási tömegdemokrácia, mind az elemi erkölcsi értékek tekintetében. Persze már előtte is felmondta, rendszeresen és demonstratívan, de hogy szeretni kell a Nagy Testvért, azt ilyen nyomatékkal nem tették hozzá korábban. Ráadásul, az internacionálét nem gúnyból, vagy froclizásból zengték el, hanem mert jelentős részük komolyan is gondolja, míg a maradékban kellemes emlékeket ébreszt, felidézi a régi szép időket, amikor még például nem lehetett mindenfélét irogatni róluk az interneten. Az ildikónak ez különösen nagyon megterhelő lehet, hiszen nehéz élete egy szakaszában, az ilyen írogatók megterhelő elhallgattatásával töltötte tevékeny hétköznapjait.

A szakaszhatárokat, a nagy sorsfordítókat általában hétköznapként élik meg az emberek, így a gyurcsányutódlás szórakoztató pillanatairól is csak utólag fogjuk tudni mi dőlt el akkor, amikor egy nagystílű libatolvaj lett Magyarország miniszterelnöke. Az, hogy közvetlen bűntársait választotta a kormánya tagjainak nem meglepetés, azonban ép aggyal hihetetlen, mintahogy az is, hogy meg sem kísérelte leállítani a nagy nyilvános rablásokat (4.-es metró, digitális tábla, stb.).

Ezzel fognak mindig is legyőzni bennünket, nem tudunk mit kezdeni ezzel, hogy az arcunkba hazudnak újra és újra, majd a legtisztább őszinteség hangján rikoltoznak, hogyha valaki számon merészel kérni rajtuk egynehány százmilliárdocskát.

Becsületes ember nem győzheti le őket.

Amikor a bajnai-lendvai tandem mögé beállt a teljes baloldal az dőlt el, hogy a helyzet már áldemokratikus eszközökkel sem kezelhető. Vagy ők csuknak le minden „fasisztát” Sólyom Lászlótól a mernyeszentmiklósi plébánosig, a klerikális reakció helyi képviselőjéig, vagy a másik oldal lesz kénytelen, meghajolni a bizonyítékok súlya alatt és kriminalizálni az elmúlt 7 év történéseit. Az, hogy az Orbán kormányról keller elvtársnak nem sikerült bebizonyítania az üzemszerűsített lopást, nem jelenti azt, hogy fordítva ez ne sikerülhetne.

Mindenki neveket akar és bármilyen név jó.

Most először lesz felelősségre vonás. Hogy ki kit és miért, azt a pillanatnyi politikai helyzet dönti majd el, de a zászló ma úgy áll, hogy a fasisztázás és a piti álterrorista csoportok szervezgetése nem lesz elég.

Orbán Viktor, a történelem valahavolt legnagyobb fasisztája, mészárosa visszajön.

És nem lesz más lehetősége, mint ráverni a balhét a magyar progresszióra. A nyomor, az üres gyomor, amit nyolc év mszp-szdsz kormányzás maga után hagy ugyanis elég erős érv és a helyzet az lesz, hogy vagy mi, vagy ők. És ilyenkor mindenki bejósolhatóan választ.

Amúgy meg elnézést kérek a Hűséges Almáktól, a leghalványabban sem gondolom, hogy szóba állnának ilyen mszp-szdsz-mdf-es féleségekkel, akiktől egy gyengébb idegzetű rablógyilkos is megborzong.

Nehéz idők jönnek. Istenem nem is tudjuk, milyen nehezek.

A Ki megy Bogdányba? alaphelyzetű, oldschool és felettébb nagy sikerű bohózat miniszterelnökös kiadását tekinthetjük meg éppen, azzal a különbséggel, hogy ez a stallum még Bogdánynál is kevésbé kelendő.

Senki sem akar ugyanis a gyurcsány féle bábkormányban szerepelni, ami szintén oldschool kifejezés 56 utánról, amikor a Szabad Európa és ennek nyomán a magyar köznyelv beszélt a Kádár féle bábkormányról.

Már eleve a hármas lista tükrözte az mszp-szdsz agytröszt klinikai halálban találhatóságát: Ez a lista olyan, mintha a holdraszállásra kijelöltek utolsó listáján Elvis Presly, Neil Amstrong és én szerepeltem volna, kevés esélyt adva arra, hogy ne Neilt válasszák. A Glatz, Mészáros Surányi hármas, könyörgés volt minden érintetthez, hogy az Surányit válassza, hiszen neki azért van nemzetközi tekintélye, habár olyan, amit olyan tevékenységekkel szerzett meg, amelyekről éppen most derült ki, hogy tönkreteszik a világot.

Surányi Györgyről, így utólag, legalább az kiderült, hogy esze is, politikai érzéke is van és nem homályosítja el az érzékeit a hatalom igézete, hiszen nem kívánt táncikálni gyurcsánnyal a háta mögött és Orbán Viktorral szemközt. Bölcsen tudva, hogy a fletó támogatása olyan, mint Piszkos Fred szeretete, azt nem nagyon bocsátják meg senkinek.

Ezzel azonban el is értünk az agónia végére innentől már csak zombiként lehet mozgásra bírni azt a parlamentet és koalíciót, mint ahogy békesi elvtárs is megmondta, hogy komolyan vehető ember nem vállalja.

Ebben az esetben pedig felsejlik Orbán Viktor és az ő véres árnyéka, meg az előrehozott választás a fletó mögötti méretes drapérián.

Különösen ennek a fényében szórakoztató, ahogy a tőről metszett demokrata balfékek a Köztársasági Elnök rugdalásával tölti értékes idejüket. Sólyom László elnöki tevékenysége kétségtelenül nehezen követhető, nincs ember, se politológus, aki megmondja előre, hogy mikor és mit fog mondani egy ügyben, ha egyáltalán bármit is. De jelen esetben igen alapos okkal célozgatott arra, hogy tán demokratikus megoldás lenne, sőt még hatékony is, ha előrehozott választások lennének.

Valljuk meg nehéz az ellen érvelni, hogy e jelenlegi kvázi parlamenti többség és exkoalíció annyira megbukott, amennyire csak egy demokráciában lehet. Ráadásul nem csak hamis kampányígéretekkel, hanem az ország állapotát ténybelileg hamisan leíró kampánnyal nyert a választásokon, majd a saját maga gerjesztette válságot képtelen volt kezelni, hogy aztán a világgazdasági krízist letagadja, majd ne csináljon semmit. Többségét elvesztette, majd a gyakorlatilag szociopata miniszterelnök is kénytelen volt konstatálni, hogy nemhogy az ország kilencven százaléka keresztül néz már rajta, hanem külföldön is bemenekülnek a mellékhelységbe a potentátok, ha meglátják közeledni. A szocialista frakciónak és szatelita pártjainak frakciói pedig bokros lajost és hasonló rémlényeket voltak képesek kiizzadni, olyanokat, akiket még a balos „értelmiség” sem volt képes maradéktalanul megemészteni.

Mindeközben pedig rugalmasan mellőzik a válságkezelés formaságát, attól rettegve, hogy képesek még mikroszkópikusabb közvéleménykutatási eredményeket produkálni, ha nekimennek a 13. havi nyugdíjnak vagy a köztisztviselőknek és szó szerint brainstorming keretében próbálnak találni egy balekot miniszterelnöknek.

Láthatóan cselekvésképtelenek, de ezt csak akkor fogják beismerni, amikor a Barroso, vagy más, nekik istenségnek számító Eu-s nyikhaj megüzeni, hogy a társadalmi béke érdekében már az EU szerint is lehetne az Orbán Viktorral próbálkozni, mert még az is jobb.

Ha napokon belül nincs valamilyen értelmes megoldás, bármilyen, ami nem hangzik elsőre is szánalmasnak és viccesnek, a megoldás módja, vagy maga a személy miatt, akkor a Magyar Köztársaságot, mint demokráciát bezártnak tekinthetjük.

És a szocik számolják fel megint.

Közlemény

A mai napon megkaptam gyurcsány ferenc mszp elnök megkeresését, hogy felkér, vállaljam el a Magyar Köztársaság miniszterelnökségét.

A köremailt, amely 7 395 645 számmal jutott el hozzám ma 10 óra 21 perckor humvald györgy továbbította hozzám (a humvald@elozetes.hu címről) azzal a kiegészítéssel, hogy amennyiben nem vállalom küldjem tovább a csiccsolina@extrém.hu-ra.

A feladat nagysága lenyűgöz, de felháborodásom okán nem fogadhatom el, mert olyan embertől érkezik a felkérés, aki nem átall ilyesmivel zaklatni egy hölgyet és Őt annyira erkölcstelennek tételezi, hogy tisztességben megőszülvén lejáratja magát ilyen megbizatás elfogadásával.

Tisztelettel:

Paranoid Android2

2009 március 27 15 óra 1 perc

Csiccsolina nem vállalta és továbbadta a jelöltség lehetőséget bokros lajosnak.

Az szdsz bokros lajost jelöli.

Ha bokros lajos Magyarországon miniszterelnök lesz, akkor én személy szerint felmondom a társadalmi szerződést. Az emberevésre vonatkozó részeket is.

Tisztelettel:

Paranoid Android2

2009 március 27 16 óra 59 perc

Ülésezik az mszp elnöksége. Minisztrelnökjelöltek ezrei lesik lélegzetvisszafolytva, hogy a világ leggyorsabban pörgő számlálóján felvillan-e egy pillanatra nevük és az arcuk. Ki nem volt még?

Létezik-e olyan erkölcsi kritérium, ami a szociknál és szadeszéknél kizáró körülmény? Lesz-e a jövő héten mit enni?

Tisztelettel:

Paranoid Android2

.

Hát lehetett érezni, hogy a fletó ezt már nem éli túl, de azt azért lenyomta még az elnökség torkán (talán), hogy megőrizve a pártelnökséget sakkban tartsa az új szocialista miniszterelnököt (kis péter?), valamint személyével hiteltelenítse az új programot.

Arról nem is beszélve, hogy a társadalom többsége által támogatott Fidesz számára továbbra sem lehet tárgyalópartner egy gyurcsányos mszp, tehát mszp, szdsz, mdf kormány lesz és nem valamiféle nemzeti egységkormány.

Ezzel az akcióval talán lehet az EP választásokon minimalizálni a baloldal vereségét.

Az, hogy két egymást követő ciklusban megbukik a szocik választáson győztes miniszterelnöke és cserélni kell, bárhol a világon értelemszerűen vezetne rendkívüli választásokhoz.

Viszont ha a három párt arra jut, hogy a bokros lujót jelölik miniszterelnöknek, akkor olyan polgárháború lesz itt, hogy még az albán békefenntartóknak is örülni fogunk.

Vegyük észre a lehető legrosszabb forgatókönyv látszik megvalósulni, a fletó úgy megy, hogy marad, befolyásolja a folyamatokat továbbra is. A szoci vezetés még most sem volt elég erős ahhoz, hogy teljesen megszabaduljon tőle.

Semmi más nem vezérli őket csak az, hogy az Orbán vissza ne jöjjön.

Pedig csak azt érik el, hogy a mumus még nagyobb lesz amikor megérkezik.

Mint az közismert, a Párt a tömegek hatékonyabb megszólítása, a közérthetőség és a lelkesítés szándékával minden alkalommal, ha kongresszust tart, jelszavakba foglalja a legfontosabb pártdokumentumok (kongresszusi tézisek, záródokumentumok) rövid, frappáns tartalmi összefoglalását.

Ezeket az iránymutatásokat a mai jeles alkalommal kis péter kancelláriaminiszter fogja belesuttogni valamelyik kerületi mszp iroda alagsorának levegőjébe, hogy a fasiszta csőcselék közbekiabálásait, valamint a jobboldali publicisták elállatiasodott fröcsögéseit elkerüljük.

Íme dinamizáló felkiáltásaink a társadalom progresszív felének:

1)      Éljen a száz emberre jutó 112 mobiltelefon!

2)      Éljen Vlagyimír Putyin és gyurcsány ferenc megbonthatatlan barátsága!

3)      Éljen az IMF!

4)      Éljen és virágozzék az antifasiszta népfront, az mszp, az szdsz és az mdf megbonthatatlan egysége!

5)      Éljen a Nabucco, vagy a Déli Áramlat! (Kéretik kelet felé és nyugat felé is mindig az adekvát tacepaót használni a diplomáciai bonyodalmak elkerülése végett.)

6)      Éljen bokros lajos a 21. századi Széchényi!

7)      Vesszen Orbán Viktor, Adolf Hitler magyarországi megfelelője!

8)      Éljen a kongresszus!

9)      Éljen a magyar társadalom bennünk megfogalmazódó egysége!

10)  Felelős ellenzéket Buda-Pesten!

11)  Éljen a kormányellenes tüntetők testüregi vizsgálata!

12)  Éljen a 12 pont!

Kérlek benneteket méltósággal viseljétek és propagáljátok értékeinket.

A gumiujjakat (a 11. ponthoz) a C portánál lehet átvenni Farkas Vladimirné elvtársnőnél.

A kongresszusi előkészítő bizottság

Frissítés

Elvtársak, a sajnálatos események miatt kérlek benneteket, hogy gyurcsány ferenc nevét mindenütt fehérrel fessétek ki.

Az új nevet, ahogy megjön az IMF-től, azonnal küldjük.

 Szegény pécsieknek nincs elég bajuk, népszórakoztatásként kapnak a nyakukba négy remek kis választást. Először a polgármesteri és még poénból egy önkormányzati egyéni is.  Aztán a Toller kerülete, meg az EP választás egyszerre.

Annyira senki sem perverz, hogy ezt élvezze, de az első menet sok mindent eldönthet, akár az ország kordéjának rúdját is másfele lendítheti.

Vegyük sorra:

Lényegében már tudjuk, hogy milyen seregek sorakoznak fel az ütközethez. A dezertőrökkel és hadiszállítási botrányokkal teli, az általános hadihelyzettől megviselt, megfogyatkozott szocialista hadak erősítést nem, csak új fővezért kaptak Szili Katalin személyében. Ráadásul az új parancsnok azt sem tudhatja a helyi parancsnokokról, hogy érdekeltek-e egyáltalán a győzelmében. Szeretett uralkodójáról ferenc császárról azonban pontosan tudhatja, hogy annak teljesen mindegy, hogy Pécsett mi történik, hiszen ezt a várat már rég kihúzták a császár által megtartani remélt erősségek közül. A despota, érthető örömmel egyetlen potenciális utódját küldte ebbe a legalább is kétséges ütközetbe. Ha Szili nyer, megtagadhatja tőle az utánpótlást, majd rákenheti az EKF projekt néven elhíresült hadászati katasztrófa minden következményét.

Mert ferenc császár elvtársak nem szándékozik ott hagyni a trónt, van terve (kommunikációs) arra, ha Szili Katalin már az első ütközetben elvérzik (Úgy látszik a választók különbséget tudnak tenni a munka és a reprezentatív funkcióban szerzett népszerűség között.)

Az is látszik, hogy az uralkodó nem sok esélyt kíván hagyni riválisának. Piszkos Fredhez hasonlatos szeretetével kitüntetve a házelnököt, Szili Katalin és kampánystábja kétségbeesett tiltakozása ellenére ellátogatott Pécsre, ahol is a Dunántúli Napló beszámolója szerint fél ház előtt tartott szeánszot a válságról, egy olyan teremben, amit még Morvai Krisztina is simán megtölt. A szocialista polgármester kerülte a helyet, mint a hipochonder a járványkórházat, de a helyi média nem habozott jól szerkesztett vágóképekkel illusztrálni azt, hogy az a fél ház tulajdonképpen erősen jóindulatú interpretációja a szomorú tényeknek.

A nagy ember azonban aztán majd az EP választások éjjelén világossá teszi, hogy annak a ténynek, hogy a Fidesz négyszer több szavazatot kapott, mint az mszp, az szdsz meg négyszer annyit, mint ahány önkormányzati képviselője sitten van, nincs köze a kormány mandátumához, az teszi a dolgát, mint eddig és kiír egy újabb kommunikációs tendert.

A zavaros katonai helyzetre jellemző, hogy az mszp Pécsett úgy számíthat akár négy szövetségesre is, (mdf, szdsz, jobbik, valami civil), hogy azok bármelyik pillanatban átállhatnak Fideszhez. Az mdf és az szdsz számára rendkívül kellemetlen lehet az EP választások előtt, egy 1,3 % körüli nagyvárosi polgármesteri eredmény. Mindkettő mindent megtesz majd, hogy némi csekély a választók által finanszírozott javadalmazásért beajánlkozzon a majdani győztesnek és ne induljon el. És miután a Fidesznek áll a zászló, a kis álellenzéki pártocskák, bevállalhatják a kvázi ellenzéki koalíciót.

Egyedül a jobbik megbízható Fidesz ellenességére lehet bazírozni, meg a szervezetben dolgozó megbízható titkosügynökökre, de a Szili Katalin győzelmét elősegítő stratégia könnyen vezethet a jobbik hitelességének errodálódásához. A szociknak Pécsett mindig is könnyű volt valami jobbosnak látszó civil szervezetet gründolni, amely a maga 1-2 %-val perdöntő lehet, feltéve a csalódott szocialista szavazók nem szeretnek bele túlságosan.

De minden áruló alapvető problémájára tekintetében még teljes a bizonytalanság. Kifog nyerni?

Mint tudjuk, hogy mi árulás azt a tett dátuma dönti el és mindenki tudja, hogy aki most a Fidesz elleni stratégiához nyújt segédkezet annak a jövendőbeli Fidesz uralom idején majdnem olyan kellemetlen lesz, mintha szdsz-nek lenni egy Magyar Gárda rendezvényen.

Nincs szebb az igaz dzsungelharcnál, amelyben juhász elvtárs egykori tollerista alvezér is elvihet némi szavazatot, de hogy miért is szavazna rá bárki is azt még nem lehet látni világosan.

Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy előny ebben az esetben Szili Katalin ismertsége és szoci erős ember volta. Ha a lakosság, a tisztelt választópolgár a szocikat teszi felelőssé mindazért az örömökért, amiben az élet az elmúlt években részesítette őket, akkor nem felejti el az sem, hogy Szili Katalin annyira szocialista, amennyire csak lehet. A parlament elnökeként azért olyan markánsan nem határolta el magát az istenkirálytól, sőt most bevállalta ezt a lehetetlen küldetést, amellyel könnyen magára veheti, hogy az ő csatavesztése vezet majd a párt totális vereségéhez. És a vesztes hadvezér ritkán kap új megbízatást.

Ha Szili Katalin és a szocik bukják a polgármesterválasztást akkor vesztik valószínűleg a Toller féle kerületet is és az EP választást is, súlyosabban, mint az első saller nélkül.

Ez lenne az a pillanat, amikor a halál beköszön az ablakon a magyar progressziónak. A szocik bekucorodhatnának a sarokba és elkezdhetnének nyüszíteni, hogy ne hallják az EP választások eredményét, ami ez esetben valószínűleg valahol Karsai elvtárs jóslata környékén rezegne be, vagyis a szocik teljes EP delegációja elfér majd egy franciaágyon és ha megfelelő az ivararány egy csomó szállodaköltséget is spórolhatnak majd.

Szép történet ez és a Fideszt, mint független változót be se kellett vezetni hozzá a történetbe.

A szocialisták csak abban reménykedhetnek, hogy a híresen ütős pécsi Fidesz képes annyit hozzátenni a dolgokhoz, hogy a biztos pártválasztók között mért 12 %-os előnyének olvasztásával izgalmassá tegye ezt az ütközetet.

Páva Zsolt tulajdonképpen jó jelölt, polgármesterként gyakorlatilag semmi kárt nem csinált, ami a tízmilliárdos méretekben utazó nagyvárosi kollégákhoz képest kirobbanó siker. Ráadásul a neve forgalomban van a városban húsz éve, úgy, hogy több mint tíz éve még fogalmilag is kizárt, hogy bármi szabadrablásban benne lehetett volna. Nagyon jó eredményt ért el két éve, hiszen Tasnádi Péter remek jelölt volt a szocik számára, pont a bázisban volt ismert és kedvelt, nagy tömegeket tudott mozgósítani.

Páva így is csak minimálisan kapott ki és azóta a Fidesz helyzete jelentősen erősödött országosan. A helyi szervezet persze pont olyan, mint régen, de ez már nem fog számítani.

A választást mindkét oldal országos ügyként éli meg.  

Habár Szili Katalin, gondolom jobb híján megpróbálja helyi ügyként interpretálni a dolgot, újat nem sikerült hoznia. A Helló Pécs! néven elindított projekt?, mozgalom? állatorvosi lova  mindazoknak a paneleknek, amelyeket nem hisz már el a tisztelt baloldali választópolgár sem. Azt mondani, hogy fogjunk össze nagyon szép, de általában azok jönnek ezzel, akikkel senki nem kíván egy fényképen szerepelni.

A sors persze rendre megadja a lehetőséget a házelnöknek, hogy kitörjön a lendvai ildikószerüség börtönéből, de valahogy nem ismeri fel a lehetőséget.

Március 16-án a parlamentben fideszes képviselők a második pontot („Felelős ministeriumot Buda-Pesten.”) tartalmazó drapériát mutattak fel, visszarepítve minket 1989-be.

Mint közismert, az akció arra utalt, hogy e pontot ábrázoló transzparensért elvittek embereket a március 15.-ei ünnepen.

Normális ember ebben megtalálja a humort, jobb híján és házelnökként megragadja az alkalmat, hogy kinyilvánítsa, egyrészt hülye a rendvédelmi államtitkár, aki megvédte a nevezett akciót, másrészt ő nem olyan, hogy ne tudná magát máshová pozícionálni, mint a szocialista frakcióhülyeség.

Szili Katalin azonban hagyta elillanni e tavasz esélyt, a felejthetetlen stadinger istván stílusában tette nyilvánvalóvá, hogy ő sem más.

A pécsieknek most megadatik, hogy ők taszajthassák az utolsót a tántorgó kormány madárijesztőszerű korpuszán.

Reméljük méltók lesznek a feladatra.

 Ma húsz éve történt, hogy az akkori törpe ellenzék legfeltűnőbb figurája, Petőfi (Petrovics) Sándor elmondta felelőtlen, agresszív, reálpolitikától elszakadt beszédét (egy  középület lépcsőjén!!!), azt követelve, egyéb badarságok mellett, hogy az osztrák csapatok vonuljanak ki Magyarországról.

A lehetőségektől megittasult magyarkodó tömeg számára egy rövid ideig nagy politikai tehetségnek tűnő Petőfiről akkor senki nem gondolta volna, hogy húsz éven keresztül a legnagyobb akadályozója lesz az egészséges magyar politikai fejlődésnek.

Mindannyian emlékszünk szeretett uralkodónk ellen lázító versélményeire, tiszteletlen viselkedésére az agg Haynau tábornokkal, vagy arra, hogy milyen agresszíven viselkedett az orosz ulánusokkal a segesvári csatában. Olyan bűnözők pártjára állt, mint az aradi tizenhármak néven ismert nemzetközi bűnözői csoport, vagy olyan korszakos honmentők ellen lázadt, mint Bach Sándor, a nagy reformátor.

Most, amikor újra felhők gyülekeznek drága hazánk egén, újra aktivizálja magát ez a politikai kalandor, aki hamisan arra hivatkozva, hogy egy percet sem töltött kormányon, annál többet börtönben az elmúlt húsz évben, ki akarja magyarázni magát abból a generális felelősségből, amelyet kétségtelenül visel az ország eladósodásáért, a hatalmas munkanélküliségért és azért, hogy szeretett uralkodónk és kormánya egyetlen tervét sem volt képes megvalósítani. Ennek a senkiházinak semmilyen terve nincs arra vonatkozólag, hogy hogyan lehetne felvirágoztatni az országot, de nem átallja kritizálni a költségvetés egyensúlyát helyrehozni hivatott bölcs kormányzati intézkedéseket. Hevesen ellenzi például a közadakozásból épült Pest-Budát összekötő híd privatizációját és a hídpénz bevezetését, sőt merészeli felvetni, hogy e hidat nem helyes a magyar nép nagy barátjáról, Paskievics cári tábornokról elnevezni.

Pedig bárki könnyen beláthatja, hogy a tapasztalatok mily magától érthetőséggel bizonyítják az állam alkalmatlanságát ilyen komplex feladatok kivitelezésére, hiszen az állam által épített három híd mindegyike összeomlott a befejezéshez közel, míg a negyediket tévedésből a folyóval párhuzamosan húzták fel. (Igaz ez utóbbi viszont olyan jól sikerült, hogy a robbanóanyag sem fogja, pedig nagyon útban van.)

Nem lehetünk eléggé hálásak szeretett uralkodónknak, hogy érzékelve az éppen húszadik éve fennálló válság első jeleit, reaktiválta Haynau  tábornokot, valamint világossá tette, hogy Petrovics 92%-os tetszési indexe nem fogja elvakítani, és továbbra is bízik a csendes többség támogatásában.

Világosan kell látnunk ugyanis, hogy most sincs alternatívája a jelenlegi kormánynak, hisz az ellenzék nem rendelkezik húsz éves kormányzati tapasztalattal, és annak egyetlen képviselőjét sem mutatták még be az udvarnál. Különösen nevetséges, hogy ez a kis Napóleon utánzat úgy akar kormányozni, hogy nincs semmiféle programja, míg a kormány csak a hídépítés területén tapasztalatok és tervek garmadáját tudja felmutatni.

Az egzaltált lengyel forradalmár Bem József kultuszába temetkező ellenzék tüntetésének szétverését pedig csak azok nem tekintik a gondoskodó állam békegesztusának, akiket elvakít a nyilvánvaló igazsággal szembeni csakazértis ellenállás romantikája.

Nem szabad megriadnunk attól, hogy világossá tegyük, ez az ember Petőfi (Petrovics) Sándor az oka minden bajunknak, nincs olyan kormányzati cselekvés, amelybe nem tette be vérrel szennyezett mancsát, ellehetetlenítette az államapparátus működését, szárazabbra fordította az éghajlatot és megtévesztett tömegek bábjává tette a nagylelkű császári akaratból létező parlamentarizmust.

Mert milyen alattvaló az, aki nem tudja magától őfelsége gondolatát, aki képes az eleve adott, a helyestől eltérő álláspontot képviselő kalandorokra adni a szavazatát, ellenzékkel obstruálva a közakaratot kifejező országgyűlés munkáját.

Március 15. emléke arra kell, hogy indítson bennünket, hogy nem keveredhetünk politikai kalandorok hálójába és feltétlenül bíznunk kell felkent vezetőink géniuszában, akik egyszer bizonyosan elhozzák nekünk a stabil élelmiszerellátást, ha nem is jövőre, de mindenképpen előbb, mint ahogy arra az önjelölt petrovicsok képesek lennének.

A fenti írás a Népszabadság 1868. március 15-ei számában jelent meg a miénktől balra, a hat huszonkettedik hatványa plusz kettő helyen található univerzumban létező Földön, ahol a baloldali liberalizmus már az 1850-es években megjelent és szárba szökkent.

Látjátok feleim, a kigúvadt szümtükkel, mik vogymuk, totál mata és meggárgyult vogymuk.

Vannak dolgok amire örökre emlékszik az ember, hogy hol volt ekkor vagy akkor, kivel szexelt először meg ilyesmi, hol hallotta, hogy a Pozsgay bejelenti, hogy mégis népfelkelés, meg ilyesmi.

De azt nem terveztem, hogy arra emlékezni fogok, amikor bokros lajost jelöli miniszterelnöknek az ibolya.

De belém égett, mint a 300 rad atomrobbanáskor.

Az biztos igaz, hogy a nyugatnak, meg a balos reformértelmiségnek, benne van bizodalma, de ez csak azt bizonyítja, hogy az a benyomásunk, hogy eu-s felebarátaink ugyanúgy hagymázas őrjöngő elmebetegek, mint az MKP 52-es központi vezetősége, sajnos igaz. A magyar liberálisokról nem is beszélve, akik már idiótának is szürkék, amióta az mdf agytrösztje új kokszra állt rá.

A baj az lenne, ha ezt a poén komolyan gondolja bárki is.

Mert a bokros féle elmebetegek komolyan azt gondolják, hogy nagy pénzügyi megszorításokkal, a lopási ráta fenntartása mellett, a gazdaság majd megoldja magától a problémájukat. A multiktól uralt, a helyi érdekekkel és erőforrásokkal nem törődő globális gazdaság, majd életet lehel a kicsiny magyarhon oszlóban lévő corpusába.

A nagy szagló pacibránert.

Felőlük megdögölhetünk, csak addig érdeklünk bárkit is, amíg van innen bármit is ellopni. Ha már nem lesz, akkor érdeklődve és sopánkodva nézik végig, ahogy elenyészünk.

Miért cserélnénk le az egyik elmebeteget a másikra?

Mert ez már bejött, amikor szállasit lecseréltük rákosi mátyásra?

Vagy a megyót a fletóra?

Ma már a magyar politikában nincs abszurd felvetés, tehát lehet, hogy a baloldali pártszövetség (mszp-szdsz-mdf) miniszterelnököt csinál ebből az idiótából is.

Egyetlen pici, apró örömforrás marad az egészben, hogy szokás szerint március 14-ről 15-re virradó éjszaka nagyon szarul fognak aludni.

A vidéki rendőröket rendelik fel pestre.

Nincs szebb egy demokráciában, mint a népétől rettegő kormány és politikai elit.

Azt az egyet nem lehet rám mondani, hogy ne vonzana az abszurd, de az, hogy egy ilyen mdf ibolyka jellegű bűzlő politikai hulla, aki minden erkölcsi szabályt áthágott már, az ország egyik legalkalmatlanabb és legutáltabb emberét merészeli jelölni miniszterelnöknek, kb 9 képviselő támogatásával, nem vicces. Az pedig végképp nem az, hogy ettől a lehetőségtől úgy kell rettegnünk, mint az államcsődtől, mert legalább annyira valószínű lehet, mint az.

Amúgy meg szinte biztos, hogy forradalom lesz a végén, mert ezek elmennek a végsőkig.

Különös, de Orbán Viktor élete legjobb beszédét mondta el tegnap. Azért különös, mert sem a helyzet, sem a pártelnök elmúlt években mutatott politikai és retorikai teljesítménye nem predesztinálta erre.

Ezt még az a lényegtelennek kevésbé tekinthető körülmény sem befolyásolja, hogy gyakorlatilag szinte nem mondott semmit.

A kapitalizmus megnyervadásának konstatálása és egy új gazdasági és kisebb részben politikai rend létrehozásának igénye teljesen egybecseng a magyar középosztály intuíciójával arról, hogy mit is kéne csinálni. Ez a diagnózis ráadásul helyes is, bármennyire is fog hisztériás, tetaninform görcsöket produkálni a baloldali értelmiség (teátrális szuperponálódásokkal), ennek hallatán, ugyanaz az értelmiség, amely hasonló fensőbbséggel értekezett pont huszonegy éve, a szocializmus alternatívátlanságáról.

Orbán Viktor semmiféle komolyabb utalást nem tett holmi választásokra, ezzel üzenve minden potenciális molotov-koktél kotyvasztónak, hogy érzékeli a közhangulatot, amely az 1956 október 22-eit idézi, és nem ragaszkodik  feltétlen ahhoz, hogy a választások formaságát beiktassák a hatalomra kerülésének folyamatába.

Az itt helyben szokásos három hónapos választási hercehurcát aztán végképp nem bírná ki az ország, és minden nappal nő annak a veszélye, hogy az átmeneti kormánynak a felhatalmazást az utcán kell megszereznie.

Orbán Viktor világossá tette, hogy kitűnő formában van, személyes helyzete, tekintélye megkérdőjelezhetetlen és még élvezi is ezt a futamot. Demonstrálta végtelen magasabbrendűségét, hiszen kiderült, gyurcsány ferenc személyének említése gyakorlatilag nem szükséges kellék már a magyar politikai közbeszédben, annak a helye már a bírósági tudósítások körében keresendő.

A beszéd világossá tette, hogy vannak itt értelmes és tettrekész emberek, az európai normákon belül, akik bármikor, amikor a nép úgy akarja, képesek átvenni az ország irányítását.

Nem lehet eléggé dicsérni a beszéd nyugtató, otthon tartó jellegét, például azt, hogy szó sem esett a kormány kétségbeesett közbeszéd tematizálási kísérleteitől, a magyarok és a cigányok közötti polgárháború kirobbantásának előkészítéséről.

Ha lesz forradalom, az azért lesz, mert a kormány előkészíti és kikényszeríti totális alkalmatlanságával és arroganciájával és azért lesz, mert már most van egy olyan erősen két millió feletti számosságú választói tömb, amely együtt mozdulva, akár az utcán is kikényszerítheti a kormány szélsebes távozását.

Orbán Viktor meglepően zseniálisan, egy mozdulattal odapozícionálta magát ennek a tömegnek az élére, de úgy, hogy ő egy szót sem ejtett arról, hogy mozdulni kéne.

Ő lesz majd a vezető, az olaj a háborgó tengerre, aki majd lecsendesíti az utcán magasra csapó hullámokat, sőt majd úgy megyünk az utcára, hogy egyenesen Orbán Viktort követeljük a kormányba.

Akinek ez elsőre meredeknek tűnik, az hunyja be a szemét és képzeljen maga elé, egy 360 forintos euro árfolyamot. (Akinek euroban van a megtakarításuk, azok próbálkozzanak a 380 forintos benzinárral.)

Orbán Viktor visszatért és én például most bízom benne tíz év óta először igazán.

A sikeres próza titka, mint tudjuk, az elhagyás technikájában rejlik és Orbán Viktor az égegyadta világon semmit nem mondott arról, mit is fog csinálni.

Hát feleim én nem is akarom tudni.

 Ugyan mindenki a napokban kitört harmadik világháborúról beszél, de a Népszabadság pénteki címlapján annak a halaszthatatlan problémának a tárgyalása szerepel, hogy némelyek embertelennek találják az élethossziglan tartó szabadságvesztés jogintézményét. A felvetést alapos kutatás előzte meg, amelynek során megkérdezték a jelenleg is életfogytiglani büntetésüket töltő gyermekgyilkosokat, sorozatgyilkosokat, néhány milláért családokat lemészároló pszichopatákat, hogy jól érzik-e magukat a börtönben, valamint nyomasztja-e őket a gondolat, hogy többé nem mehetnek ki másokat is megerőszakolni, halálra kínozni, agyon szurkálni, lelövöldözni.

Egészen meglepő módon ezek a szimpatikus emberek azt válaszolták, hogy őket bizony erősen bántja, érzékeny lelküket irritálja, hogy a szórakozási lehetőségeik így beszűkültek.

A kutatók teljesen a hatása alá kerültek ennek a korszakalkotó felfedezésnek, és legott javasolták is a sok ráérő idővel rendelkező kormánynak, hogy a liberális jogállam makulátlan orcáján fellelhető e legocsmányabb pörsenést a legsürgősebben eltávolítani szíveskedjenek.

Ez azonban felvet újabb kérdéseket is, többek között azt, hogy a Magyar Állam és a liberális értelmiség hogyan hagyhatja, hogy a nemzetközi baloldali progresszió olyan alakjai, mint például Zsazsanin Kaskall a Hogyan robbantsunk óvodát? című alapmű szerzője életfogytig senyvedjen egy német börtönben néhány apró túlkapás miatt.

Az olvasó emlékezetéből bizonyára kihullott már az egykor az oly népszerű Carlost is elhomályosító akcionista ideológiai zseni neve.

Az egykor oly népszerű Zsazsanin ugyanis, éppen 25 éve tölti büntetését egy németországi börtönben. A jóérzésű, haladó, baloldali értelmiség, mintha elfelejtette volna egykori kedvencét, akinek kiszabadításáért egykor, a nyolcvanas években, annyit tett.

A fiatalabbak számára fel kell idéznünk azokat az eseményeket, amelyek Zsazsanin sorsának alakulását befolyásolták, a forró hangulatú tüntetéseket az amerikai követség előtt, amelyeken egymásba kapaszkodva skandáltuk órákon át: Szabadságot Zsazsának! (Free Zsazsa!).

Kaskall 1947-ben született Franciaországban, török apa és francia-algériai (arab) anya házasságából, szülei 3. gyermekeként. Már korán kitűnt éles eszével és a társadalmi progresszió iránti olthatatlan elkötelezettségével. 17 éves korában kizárták Párizs egyik legjobb középiskolájából, mert inzultálta egy középosztálybeli történelemtanárát, annak a társadalmi mobilitásról vallott maradi nézetei miatt.

A 68-as események idején a barikádokon találjuk, mindig az első vonalban, de a hatóságok nem tudják azonosítani (már akkor is az álcázás mestere) és ez lehetővé teszi, hogy visszatérjen az egyetemre a helyzet konszolidálódása után és folytassa tanulmányait Pol Pot csoporttársaként és barátjaként.

Már akkor kiderült, hogy kitűnő íráskészséggel rendelkezik, írásait több nyelvre lefordítják, a PFSZ alapítóitól a RAF-ig sokan felhasználják gondolatait.

Pacifizmus és cselekvés című doktori dolgozata könyv formában is megjelent, az NSZK hadserege a gerillaharc oktatókönyveként használja máig. Most majd 40 év után nyerte meg az erre vonatkozó jogdíjpert Kaskall, mert a posztfasiszta hadsereg egy fillért sem volt hajlandó fizetni a szerzőnek.

A 70-es évek elejétől mindenütt feltűnik markáns alakja, ahol a társadalmi progresszió el-ellobbanó fáklyáját kell újra meggyújtani, Németországban, Olaszországban, vagy Angliában.

Ekkor már meggyőződéses marxista, híres könyvei, A kispolgári elfajzások a kínai kulturális forradalomban és A kapitalizmus szovjet útja bestsellerek lettek. A nemzetközi imperializmus feketelistára teszi, megpróbálják elmebetegnek nyilvánítani a Hogyan robbantsunk óvodát? című könyve miatt. A Szovjetunió is elfordul tőle a már említett írásai miatt, nem csak azért, mert Kaskall bírálta a Brezsnyev korszak jobboldali revizionista elhajlásait, hanem mert Andropov KGB elnök szerint Kaskall tevékenysége általában sérti a KGB által a kényszervallatások során követett erkölcsi kódexet.

Kaskall ekkor a Közel-Keletre teszi át székhelyét.

Libanonban csapást mért egy zsidó szeretetotthonra, amelyet Moszad ügynökök rejtekhelyének gondol (az áldozatok átlagéletkora 92 év), de a sikeres akció ellenére a Moszad tevékenysége nem lanyhul.

Zsazsanin összetett gondolkodására jellemző, hogy habár a Közel-Keleten ő a legtöbb zsidó áldozatot felmutató szabadságharcos, egymaga több kárt okozott Izraelnek, mint az egész egyiptomi hadsereg a hatnapos háborúban (habár ez, mint tudjuk nem is sok), lankadatlanul kritizálja egész életében az európai antiszemitizmust. Véleménye szerint ugyanis csak a kisebbségi lét jogosít cselekvésre, a társadalmi egyensúly elengedhetetlen feltétele, hogy minél nagyobb kisebbségben van valaki, annál nagyobb mennyiségű plasztik anyagot helyezzen a bombába.

Itt kell néhány szót ejtenünk erről a csodálatos könyvről, amelynek hatása csak Lenin humanizmusához és Chegevara intellektusához mérhető. Zsazsanin világosan megmondja, hogy a cselekvő ember tevékenysége szükségképpen okoz károkat a maradi, haladásképtelen társadalmi osztályokban. Világosan kifejti, hogy az erkölcsi kategóriák csak a forradalom győzelme után érvényesek és csak azokra, akik a forradalom ügyét elősegítették.

A félreértések elkerülése érdekében meg kell jegyeznünk, hogy a cím sem kíván provokatív lenni, csupáncsak a stratégiai prevenció fontosságára utal. Jelesül arra, hogy az ellenségre még annak felkészületlen állapotában kell lecsapni, na meg persze arra is, hogy sosem szabad, hogy az erkölcsi érzék meggátolja a szabadságharcost a cselekvésben (Umbuki Poponga híres mondata ez, amelyet a csocsongai mészárlás előtt mondott a rohamosztagosoknak.).

Zsazsanin szerkesztési újdonsága, hogy az elvi mondanivaló és a bombakészítés receptje, vagy a kényszervallatás részletező leírása szórakoztatóan elegyedik a szabadságharcos létet életszagúan ábrázoló anekdoták szövétnekével. A szépirodalmi igényességgel megírt műben megismerjük a Germersdorf strasse végén elhelyezkedő óvoda ellenszenves kispolgári miliőjét. Az utca maga zsákutca egyébként, amely metafora parabolikusan felvillantja a posztfasiszta német társadalomban újratermelődő nácizmus embertelenségét. A gyerekek katonásdit játszanak, rasszista dalokat énekelnek, miközben az óvó nénik elégedetten nézik őket és látják bennük a jövő újnáciait. Érthető, hogy a középosztálybeli létben eltöltött boldogtalan gyermekkor kirobban Kaskallból és elkezdi tervezgetni legművészibb akciójának részleteit.

A szoborszerű szépséget és a spanyol macsó hevességét ötvözni tudó Zsazsanin behálózza a vezető óvónőt, Brünhilda Oppendorfert, akit megismertet a women’s studies hetvenes évekbeli csíráival. Kaskall nem is sejti, hogy majdani legjobb fegyvertársát és szerelmét találja meg a gyermekgyűlölő, rasszista, a liberalizmus gondolataira mégis annyira nyitott erőteljes nő személyében. Ironikus, ahogy Zsazsanin leírja társadalomjobbító hevületét, amikor az ammóniumnitráttal teli kamionnal befordul a Germersdorf strasséra és csalódottságát, az üszkös romok láttán. Öntevékeny kedvese ugyanis, hirtelen ötlettől eltelve maga gyújtotta fel a gyűlölt épületegyüttest, amikor Oliver Banhof, a klerikális reakciós kerületi tanfelügyelő fia nem hajlandó megenni a káposztás cvekedlit. Az Indiában éhező kisgyermekek ilyetén történő megalázása annyira felbosszantotta a hirtelen érett liberális értelmiségivé nemesedő asszonyt, hogy két gyenge kezében cipelte ide másnap reggel, a két húsz literes benzinnel töltött marmonkannát.

Az akció hatékonyságát csak az csökkentette jelentősen, hogy a káposztás cvekedli romlott volt és a drasztikus ételmérgezés másnapra ágyban marasztalta az összes gyermeket és a teljes személyzetet is.

Kaskall előnyt kovácsol azonban ebből a látszólagos kudarcból, rájön, hogy a robbantásnál sokszor hatékonyabb lehet a méreg használata és így ő lett az első ember, aki mérgezte a csecsemőtejet.

A reageni és teacheri fasizálódás korszakában azonban a társadalom már nem befogadó a haladó eszmék iránt, Zsazsanin megpróbál visszatérni a magánéletbe. Egy hamburgi nyilvánosházban összekülönbözik a tulajdonossal, miután az, az érintett három lánnyal együtt, beteges, mocskos, szadista perverzitásnak minősíti hősünk szexuális újításait. Zsazsa ugyan lelövi a kihívott két rendőrt, de a kommandósok beszorítják egy kórházépületbe. A reakciós állam szolgálatába szegődött bérgyilkosok azonban nem tudnák elfogni az emberfeletti elszántsággal küzdő Kaskallt, de egy ideológiailag képzetlen anya, akinek gyermekét golyófogónak használja nagy szükségében, hátulról, orvul leüti egy, a használt pelenkákat tartalmazó vödörrel. Brünhildája is elárulja, a kiszabadítására tervezett túszejtő akció szimpla bankrablássá és tömegmészárlássá fajul, amely után Brünhilda Brazíliában kénytelen új életet kezdeni a húsz millióval.

A szabadságszerető közvélemény nyomására Kaskallt nem adják ki azoknak az országoknak, amelyekben halálos ítélet van ellene, de semmiféle enyhítő körülményt nem vesznek figyelembe és életfogytiglant kap. Kaskall hasznosan tölti börtönéveit, lediplomázik kultúrantropológiából, számtalan sikerkönyvet jelentet meg. Vezetője a koedukált börtönökért küzdő mozgalomnak, valamit két börtönlázadásnak, amelyek során a rabok jobb életkörülményeiért küzdenek, például az A B C és D menü mellé az E menü, valamint a prémium sport és pornó csatornák bevezetéséért.

És mi haladó értelmiségiek ezt az embert felejtettük a posztfasiszta német társadalom markában. Hogy remélhetnénk, hogy a pedofil gyilkosok és a szadista mészárosok emberséges elbánásban részesülnek, ha ilyen kiváló embereket, mint Zsaszanin Kaskall, akik annyit tettek az emberséges, liberális, egyenlőségen alapuló társadalom megteremtéséért, magukra hagyunk, hogy az átlagember primitív igazságérzetének áldozataként senyvedjenek, ahelyett, hogy társadalomjobbító munkájukat szabadon folytathatnák.

Szeretem a rendet, de ezt a rendet már nem lehet szeretni.

Nem vagyok forradalmár alkat, nem szeretem az elszabadult indulatok és az elszabadult szerencselovagok véres táncát az utcán, az ugrást az ismeretlenbe de, őszinte megdöbbenésemre és riadalmamra mostanában kezdem megtalálni magamban az embert, aki szégyenkezve elfordul majd és nem tesz semmit, ha elindul az agyonverés.

Ebből a szempontból a forradalom olyan, mint a demokrácia, eleinte körbelengi valamiféle magasztos mítosz. De hamar kiderül, hogy a forradalom is csak egy emberi tett, emberi tökéletlenségünk minden bajával.

Mindig rengeteg az ártatlan áldozat.

Mára azonban olyanná vált az ország, ami még Öszöd után sem volt elképzelhető, az emberek nyíltan, szinte kivétel nélkül megmondják, hogy a kormányt bűnözők szervezett csapatának tartják és a kiszabandó büntetés tekintetében jelentősen túlterjeszkednek az európai normákon. Az, hogy rövidebben és velősebben fogalmaznak és közben ökölbe szorul a kezük csak erősíti az ember azon benyomását, hogy nem csak elvi beleegyezésüket adnák egy radikálisabb megoldáshoz, hanem ha úgy adódik saját kezűleg is megmarkolják a kenderkötelet. 

És az ember valahogy már nem tudja hitelesen mondani, hogy lennie kell másik megoldásnak is.

Ott vagyunk már, ahol sokak számára talán már az emberhalál is elfogadható ár a változásért.

Mert mindannyian tudjuk, hogy nincs tovább.

Jelenlegi életformánk nem folytatható tovább.

Nyugdíjas és gyerekes, cigány és munkanélküli, agyonadóztatott középosztálybeli és kényszeradócsaló vállalkozó pontosan tudja, hogy minden a jelenlegi módon eltöltött napunk sokszorosát töltjük majd nyomorban és reménytelenségben.

Ennek a bandának minden napjáért providentes THM-mel fizetünk majd.

Talán lehet még húzni, de csak hetekig, ez a csapat nem képes még a választásokig sem elmanőverezni, vagy ha igen a számla napról napra duplázódik.

A miniszterelnöki hatalmat bitorló személy keddi megnyilvánulása minden tekintetben alulmúlta a legszegényesebb várakozásokat is. Realitásérzéke a mentálisan szétesett Kádárét idézi, láthatólag fogalma sincs a reálfolyamatokról, fel sem merül benne, hogy mennie kell.

Előterjesztett javaslatainak mélysége és adekvátsága a díszőrség egyenruha áttervezésének szintjén mozog.

És ehhez a szocialisták asszisztálnak, saját jövőjük reménytelenségének tudatában.

Milyen emberek ezek?

Vajh mit gondolnak ezek a hazájuk iránti kötelességről?

A képviselői esküjükről?

Tényleg azt gondolják, hogy ha bedől az ország megúszhatják?

Felveszik a hathavi járandóságukat és hazamennek?

Ma kurucinfó és hasonszőrű társai tényleg szélsőségesek, de közel a nap, amikor ők lesznek az utca hangja.

Két fajta embertípus szokta megmozdítani a megdermedt világot, elsősorban az olyasfélék, mint az 56-os pesti srácok (mai szóhasználattal szélsőjobbos, fasiszta csőcselék), másodsorban a középosztály, amely jobbára a fegyverzaj elültével szokott megjelenni a csatatéren, hogy a kivívott győzelem gyümölcseit learassa.

Néha persze az értelmiség is csinál forradalomfélét, azok meg úgy szoktak sikerülni, mint a mi rendszerváltásunk.

Azt mondják a pesti srácok már nem olyanok, mint rég, a középosztály meg csak bloggolgat cselekvés helyett.

De ki viszi akkor át az ügyünket a túlsó partra?

Persze majd akadnak valakik, akik nekilátnak, de ha nem mi leszünk, akkor ez a forradalom sem lesz a miénk.

Ráadásul a forradalmat nem mindig lehet kordában tartani, lehet, hogy nem lesz senki, aki az élére állhat és bizalmat nyerhet az emberektől ahhoz, hogy rendet tegyen.

Ez esetben pedig az Isten irgalmazzon nekünk.

Tulajdonképpen az az érthetetlen, hogy miként gondolhatták a veszprémi kézilabdások gyilkosai azt, hogy ezt a balhét megúszhatják.

Még abban sem lehetnek biztosak, hogy élve kerülnek rendőrkézre, sőt, a mai magyar társadalom indulati állapotát figyelembe véve, abban sem, hogy a családjuk túléli-e az egyre valószínűbbnek látszó bosszút.

Nemcsak szélsőmagyarok, hanem szélsőrománok, szélsőszerbek és szélsőhorvátok is a nyomukba erednek majd. Nem lesz értelme a délszláv térségbe menekülni, mint ahogy azt annyi gazember tette már az elmúlt években.

A tettesek olyan koalíciót kovácsolhatnak térségünk szélsőségei között, amelyre senki sem vágyik, de mindenki szemet huny majd fölötte, mert a gyenge állam funkcióit valakinek végül is át kell majd vennie.

A társadalmi szétesés korszakában a társadalom minden szegmensében kialakulnak azok a csoportok, amelyek a törvény és társadalom felett állónak képzelik magukat.

A társadalom egy ponton láthatóan nemet mond ezekre az életformákra, de ha nem az állam teszi ezt meg helyette idejekorán, akkor nem is igényli az állam részvételét helytelenítése kifejezésében.

Ilyenkor az ember nem demokrata, hanem barbár. Családja biztonsága megvédésekor érzéketlen a jogi finomságokra, a bűnösség precíz megállapítására.

Azt nem értik meg az ostoba vulgárliberális „értelmiségiek”, hogy minden egyes idióta mondatukkal az ártatlan, beilleszkedni vágyó cigányemberek tízezreit teszik céltáblává.

Előző írásomban azt mondtam, hogy tengernyi hülyeségünkért vérrel fizetünk majd.

Igazság szerint kihagytam egy stációját a várható szörnyűségeknek.

Előbb még más vérével fizetnénk, ha lehet.

199 apró gyurcsány

Soha nem hittem volna, hogy arra kényszerülök valaha is, hogy leírjam a következő mondatot:

A megyó erkölcsileg nagyobb formátumú ember és politikus, mint a fletó. Egészpontosan azt nem gondoltam, hogy az erkölcs fogalmát velük kapcsolatban használni leszek kénytelen.

És ez is, mint annyi más, a valaha élt legnagyobb magyar antifasiszta érdeme.

2004-ben, amikor kiderült, hogy az osztogatás sem elég a népszerűség megtartásához, a megyó közjogi javaslatai azokon az előzetes feltevéseken alapultak, hogy a politikában van erkölcs és erkölcsi tőke, valamint egyszer végül úgy is meg kell egyezni és aki a megegyezést kezdeményezi jó csávónak fog tűnni a nép szemében.

A javaslatból azonban csak az derült ki, hogy a logopédusok öröme semmiféle önértékeléssel nem rendelkezik, hiszen csak így gondolhatta komolyan, hogy neki van erkölcsi tőkéje. De az a lényeg, hogy ő komolyan gondolta a javaslatait.

Ezt viszont már nem mondhatjuk el az emberről, akinek a kormányzása csupa siker.

A miniszterelnök jelen közjogi javaslatai csak politikai-taktikai jellegűek (hiszen csak azt kívánja a Fidesztől, hogy szinte bizonyosan mondjon le a választásokon az abszolút többség megszerzésének lehetőségéről), elfogadásuk egy pillanatig sem volt remélhető.

Legnagyobb bajuk mégsem a beteges cinizmus, hanem az, hogy a populista javaslatok el nem fogadása körüli hercehurca tovább gyengíti a politikai elit iránti bizalmat úgy, hogy a népszerűségi arányokon érdemben nem változtat.

Mindezekhez társul az a tény, hogy a miskolci balhé révén kiderült az is, hogy a kormány és a szocialista párt elitje nagy ívben tesz azokra a gusztos péterrel azonos intellektuális színvonalon tengődő lakájértelmiségiekre is, akik már csak azért támogatják a kormányt, mert a fasiszták már felzabálták a meggybefőttet a spájzban.

Amikor a végeken fasiszta, bolsevista és „liberális” egyként lázadt fel a cigányokat negatív kontextusban említeni merő rendőrkapitányért, akkor az utolsó tabuk egyike töröltetett a magyar közbeszédből.

A különböző cigány népcsoportokkal kapcsolatos társadalmi problémákat a kormánynak és az őt támogató értelmiségnek sikerült az ország legnagyobb, kirobbani készülő válságává növesztenie. Pedig ez nagy szó, erős a verseny, mert a balliberális politikai elit tevékenysége társadalmi válsággócok tucatjait emelte ki az ismeretlenségből.

Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy csak az életünkből elvesztegetett évtizedekkel fizetünk ezért, de nagyon úgy tűnik, hogy végül vérrel kell megváltanunk a nyílt, kötelezettségek és erkölcsök nélküli társadalom meggazdagodott fanatikusai által zálogban felejtett jövőnket.

Kevéssé ismert tény, de tagadhatatlan, hogy az mszp-ben is vannak rendes emberek. És Tasnádi Péter Pécs kedden késő este elhunyt polgármestere becsületes, szeretetreméltó és tehetséges ember volt.

Mindent elmond politikai és társadalmi létünkről, hogy arra semmi esély nem volt, hogy ez ki is derüljön a város közössége számára. Az élet igazságtalansága, hogy sokan majd úgy emlékeznek rá a gyász elmúltával, hogy az Ő idején omlott össze az Európa Kulturális Fővárosa projekt.

Pedig inkább az az igazság, hogy a sors nem adta meg neki a lehetőséget, hogy egészségesen küzdhessen meg ezzel a lehetetlen feladattal, pedig képességeit és habitusát tekintve Ő volt a legalkalmasabb polgármestere Pécsnek a rendszerváltás óta.

De nem adatott meg neki, hogy békeidőkben vezethesse a várost.

Az EKF projekt most már tényként kezelhető szétmállásának előzményei és fő okai Toller László tevékenységében, a pécsi mszp-n belüli viszonyokban és a kényszerű polgármestercsere körüli döntésekben megnyilvánuló politikai machiavellizmusban keresendők.

Toller László balesete után világos volt mindenki számára, hogy a város állapota is válságos, a folyamatos, politikai hátszéllel történő előremenekülésen alapuló válságkezelés lehetőségei Toller László híján kimerültek.

A szocialisták jó szokásuk szerint nem kívántak a választóknak és maguknak sem elszámolni a város állapotáról, sőt igazából maguk sem látták át az ígéretek és előzetes leköteleződések sűrű hálóján. Azért esett Tasnádi Péterre a választás, mert azért azt tudták, hogy válságkezelni kell és erre csak ilyen tapasztalatokkal rendelkező szakpolitikus lehet alkalmas. De arra senkinek nem volt ereje 2006 lebukásokkal tarkított nyarán, hogy döntő változásokat érjen el a helyi szocialista frakció összetételében, amely így erősen tükrözi a tolleri kontraszelekció logikáját.

A szocialisták nyertek és minden maradt a régiben és ebből kifolyólag minden eldönthetetlen lett, amit korábban Toller hatalmi szóval döntött el, mert a frakció nem engedhette meg, hogy a régi szövevények felbomoljanak és különösen nem tűrhette, hogy az új polgármester megerősödjön. A szocialisták frakció és pártfegyelme iszonyúan erős, így kívülről jövő eszközökhöz a polgármester nem nyúlhatott.

Az örökölt káosz is nagyobb volt a józan ésszel feltételezhetőnél és a belháborúk felőrölték Tasnádi Péter erejét. Betegsége kiderülése után meggyőzték, hogy ne mondjon le, hiszen elveszíthetik a pozíciót, de támogatást továbbra sem kapott, teljesen elidegenedett környezetben küzdött haláláig.

Persze könnyű azt mondani, hogy miért vállalta el, ha nem volt esélye? De hát ki mondana egy ilyen lehetőségre nemet? A helyzetbekerülés pedig mindig azzal az illúzióval jár, hogy van esély a változtatásra. Sokak sajátja, hogy küzdenek mindhalálig, ez embervoltunk egyik fontos tulajdonsága.

Pécs pedig, ha lehetséges egyáltalán, rosszabb helyzetben van, mit korábban. A döntéseket továbbra sem lehet meghozni az ellentétes érdekek és a kiáltó inkompetencia miatt, hiszen továbbra is az a szocialista frakció van hatalmon, amely az elmúlt években ékesen bizonyította az alkalmatlanságát.

Ráadásul nemcsak a testület marad, hanem a szocialista alpolgármesterek is, ha a jobboldali jelölt is nyer, köze csak ahhoz lesz, hogy milyen kávét vegyenek a repikeretből.

A politika szépsége, hogy a helyi szocik számára a legjobb az, ha a Fideszes jelölt győz, mert ha véletlenül Szili Katalin elindul és nyer, egy erős polgármester kerül a nyakukba és vége lehet a dzsemborinak.  

Hát szegény Pécsnek nem sok esélye van, mert lehet, hogy Szili Katalinnak lehetnek győzelmi reményei, de egy vereség az ő politikai karrierjét is veszélyeztetné, valamint lehet, hogy neki sincs meg az elég ereje ahhoz, hogy felszámolja a helyi érdekcsoportok egymásnak feszülését.

Ráadásul gyurcsány ferencnek nem érdeke, hogy az erős baranyai lobbi, akik közül csak Toller László támogatta őt, egy sikeres EKF programmal visszajöjjön a párt közéletébe. Egyszerűbb lesz a pécsi bukásra (is) kenni a következő hónapok egyre sűrűsödő vereségeit.

De persze ott a kérdés: Mit keresnek, miért maradnak, hogyan kerülnek rendes emberek az mszp-be?

Halvány fogalmam sincs.

 Merengő felvezetés

A körülmények szerencsétlen összejátszása folytán létezik egy város, amelynek a neve Pécs.

Sok város létezik, de abban nem pécsiek élnek, tehát azok nem számítanak.

A város meghalt, holt teteme a Mecsek oldalán fekszik, de egyes kifacsarodott testrészei lelógnak a hegyről mindenfelé, a külszíni bányaművelés szabálytalan, száz méter mélységű gödreibe, a hőerőmű mérgező zagytavaiba, az uránbánya alig letakart meddőhányóiba, amelyekből „enyhén” radioaktív port kapdos fel időnként a szél.

A város halott, csak az lehet, mert nem látszik rajta igazán, hogy él. Az egykor finom helyi borokat termő szőlőültetvényeinek helyére, modern házakat és lakóparkokat terveztek trendi építészek, a belváros körül az egymáshoz érő házak által formázott négyszögben lélegző időtlen zártkerteket megvették és oda lakóparkokat építettek más (vagy ugyanazon) trendi építészek tervei alapján.

Pedig a város jó helyen van. Több ezer éve élnek itt emberek, ezen a különleges éghajlatú helyen, ahol a Mecsekről lezúduló tiszta vizű patakok pótolták a folyót, az egyetlen szükséges természeti jótéteményt, ami hiányzik innen.

A város túlélt hunt, szarmatát, törököt, tatárt, németet, Kádárt, isten minden barmát, akit ide evett a fene fegyverrel az ezredévek alatt, mindenféle náció élt itt és talán boldog volt itt, ha az idők engedték.

Kilencszázhuszonegy környékén ideköltözött a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem és a bányászattal és az egyre növekvő iparral együtt a város egyre csak nőtt. Könnyen átvészelte a második nagy háborút, de annakutána rázúdult mindaz a szerencsétlenség, amit a szocialista nagyvárosi lét jelentett.

Persze biztos, hogy a régi városnak is voltak nyomortelepei, szégyellni való szögletei, boldogtalan lakói, de a pécsi polgár szürettől szüretig elvolt valahogy (Ez utóbbi Gellér Brúnó István örökbecsű megállapítása a pécsi lét szubsztanciájáról.).

A hatvanas évektől elkezdtek megépülni a végül Kaposvár (az örök ellenfél) méretűvé burjánzó lakótelepek, mindenféle emberek zúdultak ide, akik dühösek voltak a városra valahol a lelkük mélyén, hiszen nem jószántukból jöttek.

Lerombolták az új urak az egykori Hadapródiskola épületét, hogy valami modern förmedvény szolgáljon a POTE (orvosi egyetem) főépületéül, számtalan házacskát, présházat kisajátítottak és ledózeroltak, hogy helyükre paneleket és sorházakat építhessenek eltakarva mások elöl a kilátást és kockás ragyákkal elcsúfítsák a hegyoldalt. Az önálló művészi koncepciókkal rendelkező építészek hadai tervezgettek mindenféle, csak ocsmányságukban jellegzetes épületeket a történelmi belváros épületei helyébe. És ez a folyamat a rendszerváltással nemhogy elenyészett volna, hanem felgyorsult, mint az államadósság növekedése a baloldali kormányok alatt.

A város már nem ad munkát senkinek sem szinte, ipara eljelentéktelenedett, egyeteme, tisztelet a ritka kivételnek, a tanulmányipari tömegterméket gyártó diplomaklónozó csupán.

Hiszen itt minden olyan, mint bárhol másutt Magyarországon mondhatnák hirtelen, pedig nem, higgyétek el nekem, még olyanabb.

Hogy az alpári politizálás ingoványába merüljek, vagy az alpári politizálás pocsolyájába loccsanjak dagonyázni, ez egy olyan város, mint Budapest. Az SZDSZ itt is hatalmon van 1990 óta folyamatosan.

De persze mikor, kivel. 90 és 94 között a Fidesszel, 94 és 96 között minden jobboldali párttal az MSZP ellenében, majd 96-tól mostanáig az MSZP-vel.

Kutyaszar, levizelt falak, hányásfoltok, csikkek, haldokló sétálóutca, bevásárlóközpontok, hipermarketek mindenfelé.

A belvárostól három percre építettek egy Árkád nevű plázát. Az építészeti értéke nem éri el egy 1972-es építésű panel esztétikai magasságait se, de kiüríti a Király utcát, a város korábbi korzóját. Az ottani boltok pusztulóban vannak, a legolcsóbb betonszerű térköveiről így nem koptatják le a lábak a bizonytalan eredetű foltokat.

A színházat a rendszerváltás táján újították fel a szokásos szocialista színvonalon, a Színháztér burkolata a legkisebb nedvességtől is csúszós, kosztól foltos márvány és gránitkocka vegyesen. Magassarkúban járni mindkettőn élvezet és tudvalévő, hogy a nők ilyen lábbelit soha nem húznak az estélyihez, amelyben a sznoboknak színházba járni szokásuk.

Két szökőkút is található itt, habár csak nevük az, mert egyetlen slagvastagságú vízsugár csorog beléjük negyven centi magasról, mintegy méteres ívben, de ezek legalább működnek, ami a többi hasonló alkalmatosság nagyrészéről a városban már nem mondható el. A színház és a tőle keletre lévő tömb közé olyan teret álmodtak a bizonyára sok díjjal kitüntetett tervezők, amely évekig sikerrel pótolta a városból teljesen hiányzó nyilvános vizeldéket. Az itt nyíló Dérynéről elnevezett lépcsőt le kellett zárni, mert melegebb nyári napokon húsz-harminc méterről is érezni lehetett az onnan áradó vizelet és hányás szagot és közlekedni úgyis csak azok mertek rajta, akinek már mindegy volt.

Ha az öngyilkosságba akarnám hajszolni magam száz oldalakon át folytathatnám a városi hibajegyzéket, beleértve azt a szemétkupacot, öt percre a Széchenyi tértől, amelyet már vagy tíz éve tekintünk meg sétáink során évről évre, a természeti képződménynek kijáró tisztelettel.

A kulturális főváros

Mindebbe a boldog idillbe csapott bele annak idején, néhány kóbor értelmiségi gondolata, hogy mi lenne akkor, ha Pécs lenne az EKF, mely betűszó fordítását már mindenki ismeri azóta.

Hangsúlyoznám, jelen esetben valódi értelmiségiekről van szó és nem „liberálisakról”, tehát nem olyanokról, akik szerint a gondolatok fontosabbak az értékeknél, történetesen a saját gondolataik, mások értékeinél, hanem olyanokról, akik pártkötődés nélkül is képesek megélni a piacon.

Tekintsünk el most annak elemzésétől, hogy mi a náthás fenének van szüksége Európának kulturális fővárosra, az ezzel járó „pénzmozgásokon” kívül és örüljünk, hogy egy ilyen jeles projekt érkezik Magyarországra.

De tegyük fel azért a kérdést, mi van jelenleg Pécsett olyan kitűnő állapotban (a főtéren található és húsz éve bezárt és azóta nem felújított Nádor szállót leszámítva), hogy transzparensen képviselhetné honunkat Európában?

Jó persze lehet mondani, hogy Pécsett akárhol leás az ember fél órán belül valami egyedülálló római leletbe botlik, de ez miért a mi teljesítményünk? Ha valaki látta már, hogy a Püspöki Palota keleti oldalán miféle képződményt hoztak létre a leletek bemutatása érdekében, látta a lépésálló üvegtető és kisköltségvetésű utópiafilmek technovárosának utcarészletéből összetákolt vasrácsos járófelület egyvelegét, az tudja, hogy még arra sem vagyunk képesek, hogy megőrizzük azt, amink van.

Innen néhány méterre egy garázskapun lehet lemenni a föld alá, megtekinteni a betonfolyosók és a római leletek eklektikus egyvelegét.  A száz éves fák védelmében álló Kioszk épülete köré pedig e vadbarmok hordája nettó betonból kialakított lépcsőket, térhatárolókat és mellvédeket tervezett és építtetett. Az emberek egy része azt hiszi, hogy az építkezést félbehagyták, akivel pedig közlik, hogy amit lát, az jeles építészek terveinek végterméke, melyet más jeles építészek zsűriztek, jóváhagytak és javasoltak, sőt dicsértek és felmagasztaltak, esztétikai érzékelő apparátusuk jóvátehetetlen károsodásával kénytelen szembesülni.

A történelmi belváros e központját, még modern térvilágítással (aminek nagyrészét persze azonnal összetörték a jelen esetben még esztétikai érzék hiányával nem is vádolható vandálok) szennyezték, továbbá olyan padnak vélelmezett képződményekkel, amelyek első éves művészetis gimnazisták agyában szoktak megszületni, hogy aztán elenyésszenek az első, az elő-előzsűrizést végző és elemi formaérzékkel rendelkező kortárs kendőzetlen nyíltsággal előadott véleménye következtében. Ja és a szokott ótvar térkő itt is, a szokott helyi anyagok helyett.

A program

Szóval az értelmiségiek, akik meglátták a lehetőségeket ott, ahol a jelek szerint ilyesmiket már senki se látott, elmentek Toller Lászlóhoz Pécs polgármesteréhez, hogy eladják neki a projektet.

Tollerről a pécsi jobboldali körökben késhegyre menő viták vannak abban a tárgyban, hogy egy, illetve két milliárdot lopott-e össze tartalmas működése során. Olyat is hallottam viszont, szintén fasiszta elköteleződésű felebarátaimtól, hogy Toller egyáltalán nem volt lopós, viszont hagyott másokat lopni.

De mindegy is, hiszen a volt polgármesterre sok rosszat lehet mondani, én is fogok egypárat, de azt nem, hogy nem ismerte fel a kínálkozó lehetőséget. Lelkesen támogatta a pályázat ötletét, mert pontosan tudta, hogy végül ő fogja az események ütőerén tartani a kezét (sic!).

A pályázatot elkészítő okos emberek később a sajtóban és magánbeszélgetésekben (itt kendőzetlenebbül) sok rosszat mondtak Tollerről, többek közt azt, hogy alapjaiban nem értette ezt az egészet és teljesen megközelíthetetlennek bizonyult az intellektuális felvetések számára.

Ebből a kiindulási pontból el lehetne indulni a Tollerfikázás vonzó irányába, de én inkább ezeket az okos értelmiségieket venném górcső alá.

Azon meglepődni, hogy egy politikus teljes gátlástalansággal kihasználja a szuverén értelmiséget, a realitások ismeretének teljes hiányára vall.

Azon viszont teljes joggal lehet meglepődni, hogy minőségi magyar értelmiségiek azt hiszik, hogy egy országos politikus, a fletó királycsinálója, egy ízig vérig eredeti MSZMP-s káder fejében egyáltalán felmerül az a lehetőség, hogy egy több tízmilliárdos, erősen elasztikus költségvetéssel rendelkező kulturális projektet, ne az elvtársai kistafírozására használjon fel.

Ha Toller László a helyén marad, valószínűleg a dolgok egy pontján üvöltözött volna egy jót a spanjaival és azonnal vége lett volna a veszekedésnek, hogy ki mennyit is durranthat meg az egyes projektekből. Azonban az mszp-nek Baranyában nincs már erős embere, amelyet mindenki más nagy örömmel vesz ugyan tudomásul, de így nincs senki, aki rendezkedhetne a létrejött őskáoszban.

Ez a szegény EKF program már leve rossz csillagzat alatt született. Ugyanis az ilyen várhatóan nagyon nagy, de teljesen variálható költségvetéssel (kulturális célokkal és eszközökkel) rendelkező állami pénzköltési akció nagyon ritka. Nincs is kialakult protokoll arra vonatkozólag, hogyan kell úgy fosztogatni a közpénzeket ilyen esetben, hogy a szokásosnál nagyobb botrány ne legyen.

Egy példa

Vegyük például a pécsi EXPO CENTER esetét. Ezt a monstrumot akkor kezdték el tervezgetni, amikor már világos volt, hogy a gazdasági környezet változása következtében a Pécsett korábban egyébként (a nyolcvanas években) sikeres gazdasági vásároknak leáldozott. Ez annyira így volt, hogy a 2008-ban meghirdetett ilyen rendezvényre összesen 1 azaz egy darab jelentkező volt. Az is valószínűleg a nyolcvanas évekből egy féregjáraton keresztül érkezett.      ( http://w3.bama.hu/cikk/139633 )

Az építmény egyébként annyira ronda, hogy simán kiváltja az emberben a bélperisztaltika megfordulását az első rátekintésre. ( http://www.expocenterpecs.hu/ )

Néhány apróbb hibát elkövettek a tervezése során, például, hogy a fő buliteremnek nincs hőszigetelése, lévén, hogy egy sátor csupán. Egy felebarátom mesélte, hogy egy áprilisi rock bulin simán adta a kültéri feelinget a hely, pedig az ilyen rendezvények törzsközönsége eleve gondoskodik a belső fűtésről és még pogózik is, ami szintén hőtermelő folyamat. A rossz nyelvek szerint a fűtési idényben nem is lehet nyereségesen kiadni a helyet, mert senki nem hülye kifizetni annak horribilis fűtési díját.

De ez mind padlizsán, miként az évi több száz millás veszteség is, amit helyből termel, mert az igazi teljesítmény a felépítése körüli hercehurcában van. A csodapalota kb. 3 (vagy több) milliárd  forintban fáj (a törlesztések után, de csak az idáig felmerült költségeket számolva ) a Pécsi Önkormányzatnak. A beruházás fedezetét persze egy roppant előnyös kölcsönszerződés révén biztosította a város, amit bármely bank örömest köt egy önkormányzattal. A helyben szokásos módon persze az alvállalkozók egy részét nem fizették ki, valamint erősen kétségbevonható a helyi pletykák szerint, hogy a képződményre annyit költöttek, amennyi a költségvetésben szerepel. Ha a szokványos, állami beruházásos, építőipari nyereséget számoljuk, akkor legalább félmilliárd körüli az a közpénz, ami elillant itt, mint az OTP részvényben tartott megtakarítás.

A lopásszociológia alapjai

Ez a pénznyelő egyébként az ideáltípusa annak, hogyan kell a már lefoszlott önkormányzattól, államtól lopni.

Először is kell egy beruházási ötlet, amire semmi szükség nincs, mert amire van, az általában valami kevésbé rablóbanda jellegű társaságnak már eszébe jutott és bérgyilkost küld rád, ha bele próbálsz csusszanni az üzletébe. Kell még egy teljesen inkompetens és/vagy erkölcsi gátlásoktól nyomokban is mentes önkormányzati többség. Aztán neki lehet látni összeszedni a pénzt. A lehetőségek számosak, az önkormányzat vehet fel kölcsönt (ha még hitelképes), bocsáthat ki kötvényt, eladhatja az utolsó ingatlanait (ha az előző ciklusban még nem volt elég szemfüles). Az ingatlant persze áron alul, a hitelt meg magas kamatra, de az ilyenkor nem számít. A dolog lényege az, hogy az okozott kár sokszor a többszöröse a megdurrantott összegnek, mert az áldozat fizeti ez esetben még a tőle meglovasított pénz kamatait és egyéb költségeit is.

Az EKF program abban különbözik az ideáltípustól, hogy itt az ötlet nulla érdekérvényesítő képességgel rendelkező értelmiségieké, EU-s lóvé és állami a pénz, amit meg lehet bugázni és a szimpla építkezéseken kívül egy csomó olyan, a kultúra szóval leírható költséghely is van a költségvetésben, aminek hiteles elcsórására egy 5 millás építőipari kft nem alkalmas (a rohadt EU-s köcsögök miatt), bármennyire is van gyakorlata völgyhídépítésben.

Tanulmány persze van, 350 millióért, a pesti elvtársaktól (titkos is!), de minden rohadt költségsorra ott van tíz kipróbált, öreg harcos, akik főállásban, a hétvégén is rájárnak a szocialista döntéshozók májára, hogy nekik a Laci, a Feri (ő konkrétan már sportminiszterként is) megígérte, hogy ő építi, írja, szervezi ezt a bulit. Ha véletlenül valaki eldönt valamit, a kilenc hoppon maradt kultúraépítő rohan fűhöz-fához, hogy revidiáltassa a döntést. Ne feledjük addig él a remény, amíg a szerződés nincs aláírva. Ezeket a kultúra iránt elkötelezett Audis csávókat rohadtul nem érdekli, hogy a beruházás majd csak 2012-ben készül el, ha a kassza nála csörög.

Érvénytelen a tender? Hát majd csak nem a Lujóék nyerik meg? Hol voltak azok akkor, amikor a kongresszuson meg kelletet szavazni a ferit? Hogy a Tasnádit majd páros lábbal rúgják ki a választók? Oldja meg ő! Ő a politikus.

A kormány pedig arra használja fel a helyzetet, hogy ami pénzt lehet, azt a pesti illetőségű cégek irányába kanalizálja, ha már azok ott Mucsafelsőn olyan hülyék, hogy nem bírnak összeesküdni.

Az egész helyzetet generálisan súlyosbítja, hogy a lelke mélyén rengeteg szocinak van olyan félelme, hogy 2010 után majd a kurucinfó stílusában tárgyalnak velük, és ebből kifolyólag gyűjtögetnek arra, hogy a nehéz időket valami melegebb napi átlaghőmérsékletű helyen legyen miből átvészelni. Ez az életérzés alapvetően nem tesz jót annak, hogy az érintettek legalább a középtávú következményeken elgondolkozzanak.

Ha a Kedves Olvasónak van egy olyan furcsa hiányérzete, hogy immár a sokadik oldalon csörtetve előre, egyetlen kultúrával kapcsolatos félmondattal sem találkozott, akkor nem téved. A kultúra még nem került szóba. A kultúrbuziknak coki.

Pécsett az elmúlt tíz évben az értelmiség jól láthatóan radikálisan távolodott a városi döntéshozataltól, sőt meglepő módon mindkét nagy párt értelmiségi bázisa csak általános okokból szavaz a helyi erőkre, együtt fényképezkedni, egy bulira járni velük már régen nagyon nem menő.

Aki egy kicsit ad magára az elhatárolódik, legalább annyira amennyire elvárja az mszp, hogy OV elhatárolódjon a jobbiktól. A baloldal meg pontosan tudja, hogy az értelmiségi, kultúrahasználó baloldal szavazathozó képessége már nem ér fel egy fél százalékos nyugdíjemelésével sem.

Az EKF kulturális elemei nem képezik diskurzus tárgyát a művelt emberfők társaságában, mert minden héten van egy szaftos kis botrány, amin el lehet bennfenteskedni egy kicsit, egy szaftos kis költségtérítés, vagy egy tízszeresen túlárazott megbízás mindig érdekesebb, mint valami koncert, kivéve, ha be volt nyomva a karmester.

Pedig micsoda buli lehetett volna.

Most meg már azt sem remélhetjük, hogy legalább a belvárosból kihordják a szemetet. Ha meg véletlenül igen, kerül helyette újabb.

Most, hogy végre érzékeny búcsút vehetünk a magyar politikai élet egyik legótvarabb förmedvényétől, liberális értelmiségiek tömegei érzik szükségesnek, hogy ambivalens, de mély érzésekről tanúskodó viszonyuk végcsapásait e párthoz írásban (jó értelmiségihez illően) szublimálják. ( Hogy csak kettőt említsünk: http://fedor.blog.hu/2009/01/14/az_szdsz_kollektiv_ongyilkossaga  vagy http://hvg.hu/velemeny/20090113_szdsz_babarczy_ferencvaros.aspx . )

Miután személy szerint nekem is volt egy liezonom ifjú korom hajnalán a liberalizmussal, sőt máig is annak gondolnám magam ( A liberális társadalmi rend alapelvei alapján), ha nem találkozom a magyar liberalizmus europer, a magyar mucsai altalajtól szervesen elszármazott, az igazságot a maga teljességében birtokló fennkölt képviselőivel.

1988 végén az első halvány gondolatom az volt, hogy a történelmi pártok közül kellene valamelyikben megtalálni politikai otthonomat. A FKGP vezérkarával és a Petrasovics Annával (MSZDP) való szembesülés azonban ezt kizárta. Alapvetően a Szabad Kezdeményezések Hálózata volt az a szervezet, amely korszerűnek és kellő szellemi háttérrel rendelkezőnek látszott. Ez utóbbi kitétel különösen fájdalmas mosolyra ingerel most, amikor már látható, hogy hová vezetett az szdsz intellektuális bázisára való támaszkodás. Ne feledjük, hogy ha hajlamosak vagyunk is erkölcsi okokból rühelleni ezt a bandát, intellektuális sötétségük még szörnyűségesebb, mert támogatóik és tagságuk jelentős része komolyan gondolta azokat a marhaságokat, amiket szerencsétlenségünkre le tudtak nyomni az azért gyakorlatiasabb szocik torkán.

Ne feledjük, a magyar demokrácia akkor halt meg erkölcsileg, amikor az szdsz benyelte Horn Gyula miniszterelnökségét.

Ez az az aprócska erkölcsi bakugrás (amely persze nem hagyomány nélküli a magyar történelemben, hiszen Ferenc Jóskát is lehetett újrapozicionálni az aradi tizenhárom után), amely lehetővé tette, hogy az elkúrók úgy vigyorogjanak 94 után, mintha semmi közük nem lenne semmihez.

És ez erkölcsi kérdést, az szdsz-t az erkölcstelensége öli meg mostmár végleg és nem elveinek zavarossága, vezetőinek alkalmatlansága, vagy az egész bagázs lopásra való hajlamossága.

94 óta a szoclib értelmiség főműsoridőben nyomatja mindkét fülünkbe, hogy a magyar társadalomban a törésvonal a mucsai köcsögök és az európai baloldaliak között húzódik. Pedig nem a magyar társadalom törésvonala a rendszerváltozás haszonélvezői és vesztesei között húzódik. És hovatovább a rendszerváltás nyertesei között már csak volt bolsikat és liberális értelmiségieket találunk.

Az szdsz 94-ben lemondott az erkölcseiről. Elvesztett szavazói 98-ra a Fideszhez vándoroltak nem csak a négy éves kormányzás jutalmaként, hanem azért is, mert nem akartak újra (tudtuk és beleegyezésük nélkül) a szocikra szavazni.

Mi akik valaha kacérkodtunk az szdsszel már az szdsz taxisblokád idején tanúsított viselkedése idején rájöttünk, hogy ezek a fiúk úgy képzelik a demokráciát, hogy az akkor van, ha ők vannak hatalmon.

Azért 94 az ősbűn, mert ha akkor a rendszerváltó pártok legerősebbje világosan kinyilvánítja, hogy nincs megbocsátás a volt bolsiknak ( ugye akkor már minden bolsi csak volt ), akkor ma egy megújult és generációváltáson átesett baloldallal veszkődnénk, ami valószínűleg jót tett volna a jobboldalnak is, amelyre szintén rférne egy erőteljes hülyeségcsökkentés.

És végül:

Nem akarunk, mi valódi liberálisok, megbocsátani ennek a bolsi bandának, különösen azért nem, mert azóta is csak azt csinálják, amiért 90-ben elhajtottuk őket. Mert kormányozni azt nem tudnak.

Aki 94-ben az szdsz-re szavazott az még mondhatja, hogy naív volt, de aki azóta is, az szimpla bűnpártoló.

Ami fedor irományában megijesztett az a következő: „Bár sokan nem tudják megbocsájtani nekik, hogy 94-ben legitimálták a Horn kormány képében az egykori állampárt utódját (pedig nem a kommunizmus-ellenességet adták fel ezzel, csak elismerték az egykori állampárt tagjainak demokratikus fordulatát, ami nagy különbség)..”

Végül is persze valahol logikus: Az szdsz szerint könnyebb demokratát csinálni a volt elvtársakból, mint azokból, akik csak a diktatúra szimpla állampolgárai voltak.

Mint tudjuk, az időközi országgyűlési választásnak semmiféle politikai tétje nincs, csak azért tartják meg, mert az ellenzék jártatná a mocskos pofáját, mindenféle demokráciáról, ahelyett, hogy tudomásul venné, neki coki.

A ferencvárosi választási paródia pedig, a választási szociológia iránt hevesebben érdeklődő lakosok számára, azért tartogat annyi tanulságot, amennyivel egy kormányülés jegyzőkönyve hozzájárul a politikai elit intellektuális képességeiről szóló ismereteinkhez.

Vegyük csak sorra, mi derült ki a választópolgárokról és a jelöltekről, valamint pártjaikról eme szmogriadós szép vasárnapon:

Először is a lakosok negyede annyira elkötelezett a demokrácia iránt, hogy egy tréfa keretében is, kockáztatva egy jókis tüdővizenyőt, elcaplat szavazni, hogy ártson a fletónak, vagy megmutassa OV-nak.

Másodszor: Kiderült, hogy a Fidesznek nem sikerült áttörést elérnie Budapesten, de egy 50-55%-os részvételű általános választáson (60%-nál már persze nem, de ez is csak néhány ősszoci kerület elvesztését jelentené) döntetlenközelire lenne képes hozni a teljesen szoci kerületek egy jelentős részét is.

Harmadszor: Az mszp támogatása ugyan nem omlott össze, de mozgósítási képessége radikálisan romlott, hiszen ezt az alig 20 % feletti eredményt, csendes kampány mellett ugyan, de a kapcsolati háló fű alatti teljes felserkentésével érték el.

Negyedszer: A jobbik teljes egészében a miép bázisán létezik, esélyei arra, hogy kitörjön a szélsőjobboldali kispártiság börtönéből valószínűtlen. Ráadásul egyetlen és titkos szövetségese az mszp, hiszen annak érdeke életben tartani ezt a jelenséget, ez pedig szélsőfasiszta körökben hamarosan errodálja majd a radikálisokat.

Ötödször: A politikai élet egészére kétségtelenül leginkább ható következménye azonban az egész hercehurcának az, hogy az szdsz támogatottsága viszont tényleg összeroppant.

Az szdsz ott szenvedett megalázó vereséget, ahol a legmélyebben beágyazottnak kellene lennie, ott ahol kevés számú,(nem csak propaganda szinten sikeres) polgármestereinek egyike van. Úgy látszik a polgármester nem mosódott össze az szdsszel, hiszen népszerűsége nem sugárzott át. Már az önkormányzati választásokon látszott, hogy ez a folyamat megindult, de hogy a párt gyakorlatilag megszűnjön az EP választásokra sok ember áldozatos munkája kellett, bezárólag az ingatlanos maffia aljáig.

Az szdsz 5% alatt lesz az EP választásokon, miként az mdf is és ez átrajzolja az mszp által követhető stratégiákat.

Az mszp hatalmas vereséget fog szenvedni ezen a listás szavazáson. Habár a Fidesz remek kampánnyal még felhozhatja a szocikat, de nem lehet kizárni, hogy ezúttal nem retardált amatőrökre bízzák a kampányt, hanem valakire, akinek már sikerült eladni néhány tonna mosóport.

Egy nagy szoci buktának pedig lesznek következményei. A Fidesz akár a 60% közelébe is kerülhet országosan, ami annyira szarul mutat a képernyőn, hogy szociéknál mindenki a kanapéra ürít vasárnap este tíz körül.

Innentől pedig a szocik jobban járnak azzal, hogy nyilvánvaló mindenkinek, hogy az szdsz nem jut be, mert ezzel áthozhatják a potenciális 3-4% jelentős részét.

Persze túl szép ez ahhoz, hogy igaz legyen, de a népszavazást se hittük volna el előre.

 Valamikor, azokban a régi szép időkben, 1990 őszén fellátogattam a székesfővárosba az URH koncert meglátogatása céljából, tudják arról van szó, amelyiken a demszky is énekelt. Egy szervezési tévedés következtében sikerült elkerülnöm azt a lányt akinél aludtam volna, ami a szex elmaradásán kívül azzal a tanulságos következménnyel is járt, hogy a postavonattal kellett hazautaznom. A postavonat, gondolom az állóképességünk fokozása érdekében Kelenföldről indult. Sikerült odatömegközlekednem és fűtött vagonokról álmodozva felugranom a szerelvényre. A körülmények szerencsétlen összejátszása folytán aznap Fradi meccs is volt és a helyi lelkes szurkológárda is ezzel a járattal tért meg lakhelyére.

Én 5 éves korom óta Fradi drukker vagyok, amire természetesen semmiféle okszerű indítékkal nem tudok szolgálni, talán csak a fasiszta környezet mételyező hatása lehet az ok, mind tudjuk a polgári származású klerikális reakciós nagymamák mindenre képesek, mintahogy erre szeretett miniszterelnökünk oly sokszor hívja fel a figyelmet mostanában. De Fradi drukkerrel élőben eddig a pillanatig nem volt szerencsém összefutni. Fasiszta kötődéseim ellenére, a kognitív disszonanciára való emberi képességek nagyobb dicsőségére, csendes, kevéssé részeges, liberális gondolkodású emberként kicsinyég másképp képzeltem a tömegközlekedési eszközökön történő társas utazási tevékenységet, mint elkötelezettebb drukkertársaim. A vasutasok azonnal eltűntek a vagonból, a jegyem is kezeletlen maradt, ahogy a másik ötven részeg állaté is. A bulizó fradistákon kívül egy nagymama külsejű néni és két 20 év körüli csaj tartózkodott még a vagonban, mi így négyen, az egyik sarokban, élethűen produkáltuk a szertelenkedő vöröskatonák közé szorult civilek lelkiállapotát. A fiúk ugyanis több láda sört és rengeteg töményet hoztak magukkal, ők gondolom tudták, hogy fűtés az nem lesz. Akkor még a régifajta sörösüvegek voltak divatban, amelyeket a fiuk, ürülésük után lendületesen elhajítottak valamerre, hogy biztosan törjön.

Az út öt és fél óráig tartott, amelynek során, a srácok az agyamba égették a folyamatosan üvöltött szurkolói rigmusokat, amelyekből kettővel most itt is büntetek:

„Aranylábú gyerekek, mi a fasz van veletek?”

„Újpesti c…..ok, b…..tok az anyátok!”

Volt még három az előbbieknél is alacsonyabb élvezeti értékű kétsoros is, amelyeket gyakorlatilag folyamatosan, de legalább változó sorrendben üvöltöttek újra és újra.

Amikor megérkeztünk, leráztam magamról az üvegcserepeket és örökre szakítottam a MÁV-val. Még épp beértem időben dolgozni, így spórolva egy nap szabadságot.

Azt hiszem az ember így képzeli el a szélsőjobbot, a csőcseléket és a gyenge államot.  A kádár rendszerben még simán az első állomáson levakarták volna a rendőrök a társaságot a vonatról.

Ambivalens dolog ez, a Fradi vezetésének még vagy tíz évre volt szüksége, hogy leszoktasson a fradidrukkerségről, bezárólag torgyán doktorral, de elképzelhetjük a liberális eszmék és hazai interpretálóik integráló erejét is, ha mostanra sikerült oda eljutnom, hogy szimpatikusabbnak és hozzám közelebb állónak találom a fradi B közepet, mint a szabadságeszmény helyi ingatlanügynökeit.

Ja és ráadásul most a ferencvárosi időközi választásokról akarok írni.

Nem tudom a kedves olvasó konstatálta-e, de két párt van széles e hazában, amelyik nem csalt és nem csal és nem fog csalni sohasem a választásokon az az mszp meg a jobbik.

Mikor már mindenki bebukott, mint a Rottenbiller (Írja mán meg valaki, hogy bukott be a Rottenbiller annó, mert 30 éve nem tudom), akkor került egy kirúgott Fideszes, aki az Index címlapjáig jutott a feljelentésével a meg nem semmisített ajánlószelvényekről. Az a tény, hogy már a feljelentés időpontjában mindenki tudta, hogy minden szabályszerűen történt, nem érte el senkinek az ingerküszöbét.

Aztán a jobbikos csákó fedezte fel némi házról házra járás után, hogy a miép hamis szelvényeihez a Fidesz szolgáltatta az adatokat. Miután ezt kb olyan nehéz bizonyítani, mint mostanában egy rohamrendőr személyazonosságát, a dolog majd nyilván a pénteki napkeltében fog landolni, ahová jobbikost csak ilyenkor engednek be (de az biztos, hogy dávid ibolya tuti levonja majd az erkölcsi tanulságot).

Akit azzal vert meg a sor, hogy részt vett választási kampányokban, az tudja, hogy (hál’ istennek) 2-3 %-os támogatottság környékén milyen baromi nehéz azt a 750 érvényes cédulát összeszedni. Amikor így felpezsdül a szelvény és választói adatbázis piac, akkor akár több száz ajánlás is kieshet kettős jelölés miatt. A tartalékkal együtt tehát minimum ezer fölé kell menni, ami 20-30 elszánt (jól fizetett) talpas kíván, akik folyamatosan mennek és mennek. Ez a feladat az emdéefesedés tünetit mutató szdsz-ben és az eszdéeszesedés tüneteit mutató mdf-ben jól láthatóan meghaladta az elkötelezett aktivisták teherbíróképességét és ezért gondoltak, a minden pártban megtalálható, lazább szabálykövetési tulajdonságokkal rendelkező szakemberekre.

Az, hogy ez a folyamat mennyiségileg már az szdsz-t is elérte, az egyik legerősebb választókerületében, reménykeltő minden fasiszta számára. Emese jelölésével ingatlanosék legalább olyasvalakit választottak, aki áldott állapota előtt is kellemes látványt nyújtott a szemnek és a hírek szerint nem is lopós, ami a fene tudja mióta szempont náluk.

Az mszp gyakorlatilag nem vett részt az eseményekben, ők teljesen abba reménykednek, hogy az egész érdektelenségbe fullad, mint egy kormányellenes tüntetés.

És mindez egy 23,6 %-os részvételű időköziért, ahol a Fidesz megszerzi a szavazatok 62,3 %-át (mert mégis ez balos környék) az mszp a 20,1 %-át, az szdsz a 11,2 %-át és a jobbik az 5,8 %-át, a többi a recli. A dolog kommunikációja a következő lesz:

Fidesz: Elsöprő fölény, országos trend.

Mszp: Az emberek nem akarnak változást. A jobbik előretörése aggodalomra ad okot, főleg, hogy a Fidesz egyre közeledik hozzá. OV határolódjon el!

Szdsz: A párt megőrizte támogatottságát. A jobbik előretörése aggodalomra ad okot, főleg, hogy a Fidesz egyre közeledik hozzá. OV határolódjon el!

Jobbik: Pártunk megindult a meghatározó jobboldali nemzeti párttá válás útján. A baloldali pártok, különösen a Fidesz nem tudják már megszólítani az embereket. OV bolsevista.

Arra sincs ötletem, hogy a korábbi szadeszes képviselő mitől sokallhatott be hirtelen. De tényleg mi kell annak a kilépéshez, lemondáshoz, aki ezekkel lehúzott 16 évet?

Rájött, hogy a többiek szervekkel kereskednek?

Rájött, hogy ezek a hazai abortuszszám alapján kapják a prémiumot a nemzetközi liberálplutokrata világösszeesküvéstől?

Nem kapta meg a százalékát?

Persze mindannyian tudjuk már évek óta, hogy Magyarországon nincs demokrácia. Szólásszabadság van, de csak azért, mert mindenki leszarja, hogy mit pofázik a másik. Nyugodtak lehettek, ha lenne tétje, úgy elvinne valamelyik szekuriti, hogy csak úgy zörög.

Gyakorlatilag a ferencvárosi időközin semmi nem stimmel, még a kerület határai se. Ha meg nem a szocik nyernek, legfeljebb átül, vagy átszavaz hozzájuk valaki.

Az érdekes kérdés sokkal inkább az most, hogyha tudjuk, hogy hogyan mennek a dolgok és azt is tudjuk, hogy nem mehetnek így tovább, akkor mikor és mit fogunk tenni?

Az is egy döntés persze, hogy ülünk tovább és várjuk, hogy gyurcsány ferenc rendbehozza azt, amit elkúrt, de szerintem ez rossz stratégia.

A bloggolás se oldott meg még semmit.

Vagy várjuk a tavaszt.

Ja és éljen a Gazprom!

Idézet a Hírszerző egy BKV-és cikkének kis színeséből, amely a Független Hírügynökségre hivatkozik:

„Pécsi szál

Megtudták az utasok, hogy kirúgták az ellenőrök többségét, ezért sokan nem is vettek erre a hónapra bérletet Pécsett. A 17-ből már csak négy jegyellenőr dolgozik a pécsi buszokon, 13-at ugyanis elbocsátották. A Pécsi Közlekedési Zrt.-nek új vezetése van, amely átszervezi az egész céget.
Első lépésük az volt, hogy elküldték azokat az ellenőröket, akikre a legtöbb panasz érkezett az utasoktól. Megvizsgálták ugyanis az elmúlt évek adatait, s csupán négy ellenőr volt a 17-ből, akik a többieknél lényegesen több pénzt hoztak a cégnek, illetve akikkel kevesebb gond volt. Így azonban csak negyedannyi esély van arra, hogy a bliccelőket elkapják. 

A Független Hírügynökség információi szerint ebben a hónapban 40 millió forinttal kevesebb folyt be a bérletek eladásából. Ez azt jelenti, hogy körülbelül hatezren nem vették meg a decemberi bérletet.”

A Független Hírügynökség azonban további érdekességekkel szolgálva eljut a lényegig is:

„Keczer László, a Pécsi Közlekedési Zrt. új vezérigazgatója a Független Hírügynökségnek elmondta: azokat az ellenőröket küldték el, akik nem bántak megfelelően az utasokkal. Megvizsgálták az elmúlt évek adatait, s csupán négy ellenőr volt a 17-ből, akik a többieknél lényegesen több pénzt hoztak a cégnek, illetve akikkel kevesebb gond volt. A vezérigazgató hozzátette: céljuk egy utasbarát közlekedési társaság létrehozása, ahol talán nincs is szükség a napi ellenőrzésekre. Tervezik továbbá, hogy jövőre - az országban elsőként - bevezetik a mobil jegyrendszert. Ez azt jelent, hogy telefonnal is lehet majd jegyet váltani, 30 vagy 120 percre.”

A hír az országos sajtó figyelmét nem keltette fel, pedig azért van annyira vicces, mint a BKV-és vezér luxusautója.

A vezetői hozzáértés eme szép példája, hosszas röhögéses, majd rövidebb sírógörcsös periódusokat váltogatott nálam, különösen az utasbarát kifejezés, valamint az a kitétel, hogy talán nincs is szükség ellenőrzésre!

Az utasbarátság legszebb bizonyítéka talán az, hogy a negyven milliót, majd nyílván a vezetők prémiumának és fizetésének rovására fogják visszacsörgetni a cég költségvetésébe. És véletlenül sem a szeretett utasaikkal fogják kifizettetni, akik ugyanazért, vagy magasabb bérletárért pocsékabb szolgáltatást fognak kapni.

A hatezer pécsi is tetszik nekem, akárhogy is nézem a dolgot, ők csak lereagálták a kormány és a helyi önkormányzat színvonalas tevékenységének következményeit, tanultak például az EKF vezetőinek bérezési szokásaiból.

Rájöttek, hogy nem várhatnak arra, hogy majd valaki jó lesz hozzájuk, hanem úgy döntöttek, jók lesznek ők magukhoz egy ötezres erejéig.

Elképzelem, ahogy megérkezik az új menedzsment a céghez, aztán a maga félművelt módján (a közgáz két tételből áll ezeknek: 1) Csökkencsé kiadást 2) Növejjé bevételt!!!), de miután félműveltek, csak az első van meg, nekiállnak agyalni, kit rúgjanak ki?  A többszázmillás tanácsadói szerződésen csak nem lehet spórolni, ugye?

-Há ruggjukk ki a sofőröket bazdmeg abbó van a legtöbb, csak puszticcsák a kenyeret nem hatékonyak! És még a benzinen is fogunk egy csomót.

-Baszod, hát akkó nem lesz aki vezesse a teherautókat.

-Várjá nézzed, a logóba busz van itt a képen! Marika mondja ki lassan a cég nevét, hogy leírhassam….

Pontosan miért is kapnak ezek milliós nettos havi fizukat? Ez nem költői kérdés, hanem szociológiai, gyanítom.

Teljesen más.

Kérem a kedves olvasókat szavazzanak mit szeretnének olvasni legközelebb a blogon:

a)      A Szex négy nővel című írásomat

vagy

b)      Az unitranszverzális rendszerek diszfunkciói az n-dimenziós terek térmechanikájában című írásomat.

Csók:

A Szerző

Szeretném kijelenteni sürgősen és félreérthetetlenül, hogy halvány fogalmam sincs arról, hogy a rendőrök megerőszakolták-e Zsanettet, vagy nem. Ez nem is baj, mert ez irreleváns az események menete szempontjából, mint ahogy az ügyben állást foglaló tömegek hitei is, akik ízlésük, politikai meggyőződésük, elmebajuk szerint, pro vagy kontra megnyilvánultak az ügyben.

A baj az, hogy azok sem tudják, hogy a dolog megtörtént-e, akiknek munkaköri és erkölcsi kötelezettségük lett volna, hogy ebben a kérdésben az emberi bizonyosság határáig hatoljanak. És nem azért nem tudták megtenni, mert az események jellege lehetetlenné tette az ügydöntő ténykörülmények megismerését, hanem, mert az ügyben folytatott nyomozás alapvető fogyatékosságai ezt ab ovo lehetetlenné tették.

A nemi erőszak a legundorítóbb bűncselekmények egyike, egy sorban áll a gyilkossággal, a pedofíliával. A dolog jellegéből adódóan, és ez közhelyszerűen ismert tény, hogy rendkívül nehezen bizonyítható. Gyakorlatilag minden körülménybeli és biológiai bizonyíték megléte esetén is fennáll annak lehetősége, hogyha nem párosult (nem volt szükség) fizikai erőszakkal, bántalmazással, hogy a megtörtént cselekmény nem bizonyítható kétséget kizáróan, vagy ártatlan embert ítélnek el.

A rendőrség alapesetben, ha nem haver az áldozat, vagy az elkövetőnek megnevezett személy, alaposan, indulatmentesen és hatékonyan szokott eljárni ezekben az ügyekben. Meggyőződésem, hogy ennek ellenére ebben a bűncselekménytípusban az egyik leggyakoribb a hamis vád és a nem bizonyíthatóság. Arról nem is beszélve, hogy mekkora lehet a nem bejelentett esetek száma. 

Az egy másik kérdés, hogy a rendőrség általában, nem a lelki csipkéiről híres, empatikus készsége nem verdesi az egeket, hajlamos a sértetti közrehatást a tettest mentő körülményként értékelni.

A rendőrség ezekben az ügyekben általában úgy viselkedik, mint a magyar férfi hasonszőrű társaságban, kicsit bunkó, férfisoviniszta, minek megy oda, ha nem akar attitűddel tekint ezen cselekmények áldozatára, ha kétség merül fel. Az egy másik kérdés, hogy ugyanez a társaság, ha rajtakap eksün közben egy elkövetőt, magától értetődő természetességgel lát neki a lincselésnek, már csak lovagiasságból is.

Nekem egyébként az tetszett ennek az ügynek a rémségeiből a leginkább, hogy a lehetséges áldozat erkölcseinek kétségbe vonása némelyek szerint elég a vád kétségessé tételéhez. Mintha egy olyan hölgyet, aki szeret a férfitársaságot nem lehetne megerőszakolni.

De ha rendőröket vádolnak meg nemi erőszakkal, azonnal megváltozik a világ.

A rendőrség az egyik legösszetartóbb szervezet, szükségképpen az, hiszen a magyar társadalomban a helyzete felettébb bizonytalan. Az emberek többsége nem is titkoltan hülyének és korruptnak tartja rendőreit, viszont ha áldozattá válik helyből teljesíthetetlen követelésekkel és várakozásokkal fordul a szervezet felé. A rendszerváltás után amúgy is elbizonytalanított rendőrséget a liberális doktrína érvényesítése olyanná formálta, hogy az a politikai elit számára szolgaszerűen biztosítson szolgáltatásokat.

A rendőri munkához nem illeszthető kötelezettségek (az emberi jogok, a politikai korrektség fetisizálása) és egyúttal a szükséges jogosítványok megvonása minden nyomozást egyedi politikai döntéssé tett.

A liberálisok mindig azt mondják, hogy a törvényeknek garanciákat kell biztosítaniuk az emberi jogok érvényesüléséhez, valamint (ez esetben) a rendőrség politikamentességéhez.

De a törvények soha semmire nem adnak garanciát, azt csak a törvényeket helyesnek tartó és azokat betartó, erkölcsös emberek adnak egyes cselekedeteikkel.

A rendőrség szolgálati szabályzata, mint minden ilyesmi, a való életben betarthatatlan. Egyedi döntés, hogy mikor vonnak érte felelősségre. A parancsnoklási rendszer politikai meghatározottsága, a vezetők folyamatos cserélgetése, az állandóság hiánya, mind-mind abba az irányba hat, hogy a rendőrök összetartsanak, összetartásuk erkölcsi következményeire való tekintet nélkül.

Rendőrt csak akkor adnak fel, ha megsérti az íratlan szabályokat. Vagy ha politikai hibát követ el.

Az erőszak estéjén Zsanettel találkozó rendőröket védő többi rendőr alapvetően nem gondolkozott el azon, hogy bűnösek-e a társak, mert ez ebben az esetben mindegy. Egy húsz év körüli partygirlnek hajnaltájt nem nagyon lehet igaza öt rendőrrel szemben. Arról nem is beszélve mekkora botrány lenne belőle, ha a vád véletlenül igaz. Egy olyan országban ahol Hajdú és Kaiser volt a móri elkövető évekig, ott a nyomozás simán vezethet arra a végeredményre, hogy Zsanett erőszakolta meg a rendőröket, mert a rebiszeseket mostanában senki nem szereti.

Ez az eljárás azonban pontosan ugyanennyire megalázó az öt rendőrre nézve is, mert hiába ártatlanok, az sem derül ki sohasem.

Nem tudom a miniszterelnök és a kormány mivel mulattja a drága idejét, de én úgy képzelem, hogy ha olyan esemény történik, amely az államszervezet meghatározó részének társadalmi megbecsülését veszélyezteti, az ember veszi a telefont. Felhívja az országos rendőrfőkapitányt, a főügyészt, meg még akit ér és világossá teszi a számukra, hogy a fejükkel felelnek a nyomozás szakszerű, kétségektől mentes lefolytatásáért.

Mert nem az a ciki, hogy némely rendőr egy állat, hanem az, hogy ez nem derül ki. De az űberciki az, amikor az derül ki, hogy a rendőrség és az ügyészség, egy a bizonyítási lehetőségektől hemzsegő ügyben, nem képes hitelesen tisztázni az embereit. Vagy csak annyira tudja kimosdatni őket, hogy a bírón kívül senki se higgye el.

Ebben az ügyben a nyomozási hibák képezik a probléma lényegét. Az ügy minden szereplője cipelni fogja ennek a terhét, az ártatlan(ok) különösen.

A magyar társadalom válsága különösen az ilyen ügyekben mutatkozik meg a maga teljességében. Önmagában megérne egy százezres tömegtüntetést, mindegyik ilyen ügy, ahol a szándékos és az alkalmatlanságból következő szakszerűtlenség a legjelentősebb ügyekben is tombolhat.

Mert ne feledjük, a rendőrök, ha megteremtik számukra a feltételeket, tudnak tisztességesen és szakszerűen dolgozni.

De nem akarjuk nekik megadni ezt a lehetőséget, mert nem kívánjuk megkockáztatni, hogy majd véletlenül velünk szembe is korrektül járjanak el, a korrupció és a protekció mentőövének lehetősége nélkül.

Vagy csak a politikusok gondolják ezt?

Bonuszként elmondom, hogy én melyik változatot tartom igaznak:

A rendőrök között vannak olyanok, mint mindenütt, akik szeretnek élni és különösen visszaélni a hatalmukkal és lehetőségeikkel. És vannak olyanok, akik nem. Ezekez időnként együtt vezénylik szolgálatba, mert az ilyesmi nem érdekli a parancsnokokat. Egyes rendőrök azt gondolják, hogy a kurvák szabad prédák a számukra, cserébe azért, hogy hagyják őket dolgozni, sőt a stricik is bátorítják a lányokat, hogy tekintsék a szakmával járó kellemetlenségnek ezt az érdeklődést.

Zsanettet az éjszakában vagy prostinak nézték, vagy valóban prosti, aki az éjszakában éppen bibéről bibére lebben és belefutott a rendőrökbe, akik közül egy, vagy kettő érvényesíteni kívánta az ingyen menet jogát. Zsanett, mert nem prosti, vagy mert prosri, de nem akar éppen, mert úgy tartja úrhölgyi kedve, ellenkezik.

Szeretném, ha egyetlen kedves olvasó sem mosolyogna ezen. Ha Zsanett prosti és éppen nem akar, talán még kiszolgáltatottabb áldozat, mint az a Zsanett aki nem az. De mindkettőjük számára egyformán életet elrontó tragédia és rémálom, ami történik.

Két rendőr a kedvét leli, mert ők a rangidősek, vagy az erősebb kutyák, míg a többiek félelemből, vagy gyengeségből, vagy mert az a kettő nem engedi őket, vagy, mert valami megzavarja őket a afolytatásban, csak nézők.

A kapitányságon, amikor Zsanett megjelenik, egyből tudják miről van szó. Vagy, mert a kemény zsaruk elmesélték a fiuknak, vagy, mert ismerik őket. A másik háromból egyet, vagy mindet (mert haver, rokon, koma, vagy mást is látott már) meg akarnak menteni a többiek és ez csak úgy lehet, ha elszarják a nyomozást.

Ne feledjük, ha megáll a dolog 6-8 év fegyház néz ki a fiúknak.

De lehet, hogy semmi sem történt.

Egy normális országban tudnánk.

Vállalva a hadüzenet ódiumát, a magyart írtam előre, sőt a helyiségneveket is magyarul fogom írni ha előkerül valamelyik, táplálva a bennem lakó elvakult irredentát, a sovén kispolgárt, aki b*ik megtanulni ezeréves magyar települések újdonsült szlovák nevét.

Újabb mérhetetlen súlyú csapást kapott nemzeti büszkeségünk.

Eleddig meglehetős bizonyossággal lehetett állítani, hogy nemzeti közmegegyezés van abban a tárgyban, hogy szeretett hazánknak van, minden nemzetek között, a legótvarabb, legdzsuvásabb, legergyább, leggázosabb, legidiótább, legretardáltabb politikai elitje.  És nem. A szlovákok simán, nemzeti létük szűk száz éve alatt, úgyszólván helyből kitermeltek egy olyan politikai osztályt, amitől még kóka jános, veres jános,  gyurcsány ferenc, sőt lendvai ildikó is undorodva hőkölhet hátra és joggal.

A szlovák politikai elit és szavazóik döntő többségének politikai nézetei még csurka istván pártjában is partikuláris szerepet játszhattak volna, ha egyéb, de hasonló kaliberű baromságok, ki nem szorítják őket a forró hangulatú taggyűlések napirendjéről. És a magyar szavazók, akik pedig még a péterkét sőt a ferikét is megválasztották, sikeresen kifelejtették e nézetek képviselőit a parlamentből. Persze nem igazán a nézeteik miatt, hanem elmebeli állapotuk kétségtelensége okán, hiszen valahol nyolcvan IQ felett viszonylag nyilvánvaló, hogy a torgyánfélék, a slotafélék szomorú diagnózisa baljóslatú latin szavak hosszú sora, a mania gravistól a phobiák áttekintő felsorolásáig. Torgyán kormányzati ténykedése sírba vitte ugyan az Orbán kormányt, de logorreás megnyilvánulásainak eszmei mondanivalója nem jelent meg a kormányzati politika szintjén. A szavazók pedig 0,3 százalékos választási eredménnyel jutalmazták a józsit, magukat meg a megyóval persze, de hát minden nem stimmelhet.

Az ember csak csendes borzongással szemlélheti a jelenlegi szlovák kurzus ámokfutását, amely a legszebb tiso-i náci hagyományoknak feleltethető meg, azzal a különbséggel, hogy mindezt valahogy, már megint, egy „szociáldemokrata” párt abszolválja. Tulajdonképpen ez az egyetlen pont ahol még remélhetünk, ahol még szerezhetünk pontokat, hiszen a mi elitünk nagy részét legjobb pillanataiban sem lehet azzal vádolni, hogy a nemzeti érzület mérgezné a lelkét. A szlovák „politikusok” nacionalizmusa a húszas évekből maradt itt, színvonala is olyan, a rabló felháborodásával azonos, aki nagyon vágyta az aranyórát és a hosszú viselés után már teljesen magáénak is érzi.

A szlovákok teljes nemzeti létüket féltik tőlünk, ezeréves elnyomatásuk legendája, különösen, hogy ennek több mint felében csak a saját képzeletükben léteztek, egyre komolyabb rémálmokat okoz nekik, rendszeresen arra ébrednek izzadva, az éjszaka közepén, hogy egy 300 fős kerékpáros zászlóalj visszafoglalja a Felvidéket. Ez annál is viccesebb, hiszen pontosan tudják, hogy a magyar honvédségnek nincs háromszáz biciklije, mindahogy azok a tankok is csak a slota képzeletében léteznek (tünetként), amelyek ennek a támadásnak az alapját képeznék. A szlovák hadsereg már lényegesen erősebb, mint a magyar, de ahhoz még nem elég erős, hogy Budapestet ősi szlovák városnak lehessen nevezni és követelni. Ez a feeling a kárpátok géniuszának például alapból megvolt, ő ott látta a román-szlovák határt, ahol most a magyar-szlovák  van, sőt feljebb, hiszen ott elmagyarosodott románok élnek.

Minden magyar ember érzi és tudja, hogy szlovákia jelentős magyar területeket bitorol. Eszesebb honfitársaink pontosan tudják azt is, hogy ezek a területek soha nem fognak visszakerülni hozzánk, hacsak nem akkor, ha valami rendes háború nem lesz véletlenül és  szlovákia a vesztesekhez csatlakozik, mi meg történelmi hagyományainktól gyökeresen eltérő módon véletlenül a győztesekhez.

A magyar lakosság nagy része azonban már rég lemondott a Nagy Magyarországról és megelégszik a nagy államadóssággal. A szlovákok meg egyszerűen nem bírják elhinni, hogy erről a tök jó helyről mi csak úgy simán lemondunk. Egyáltalán nincsenek tisztában a magyar társadalom állapotával, nem tudják szegény hülyék, hogy ha ők kihúznának a Felvidékről ijedtükben, mert meglátták egy T-34-es sziluettjét a Duna túlsó partján, maga eörsi mátyás feküdne budaházi györgy rongyosgárdistái elé a párkányi hídon, hogy nehogy már egy ilyen antiliberális cselekedetre ragadtassák magukat, mint a magyar haza visszafoglalása.

Biztos vagyok benne, hogy amikor göncz kinga diplomáciailag érezteti a szlovákokkal, hogy értsék már meg végre, a jelenlegi magyar kormány tényleg sz*ik a határon túli magyarokra, a tótok legfeljebb a hazudozási képességeiről vannak meggyőződve és fel sem merül bennük, hogy tényleg igazat mond.

Ahhoz, hogy sok nemzedékkel ezelőtti sérelmeken alapuló baromkodás véget érjen gyakorlatilag teljes elitcserére lenne szükség mindkét államban.

A szlovákok sohasem fognak hinni egy ilyen hazaáruló rablóbandának, mint a miénk, mert csak egy nemzetéhez hű elitet tudnak elképzelni egy ország élén.

Mi pedig csak akkor fogunk beletörődni Trianonba, ha végre lesz olyan szomszéd ország, ahol nem ellenségként tekintenek a magyarokra.

Mint megjósoltam, Obama nyerte az elnökválasztást. Ez a következtetés abból a tényből adódott, hogy Orbán Viktor a republikánusok konvencióján jelent meg. A rulettben szokás” a hulla ellen játszani”, a vesztes ellen tenni, sokszor bejön, biztos voltam benne az nem nyerhet, akire a Fidesz tesz.

Szeretjük mi Obamát, például megszabadította a világot Clintonnétől, ami önmagában teljesítmény, sőt Palintól is, pedig az még közelebb volt a piros gombhoz. Ha rasszista és férfisoviniszta az ember egyszerre, nem volt könnyű dolga ebben a kampányban.

Amerika válsága nagyobb és elhúzódóbb, mint bárki gondolná, valamikor Reagan elnökségével kezdődött jelenlegi formájában és azóta minden elnök hozzátette a magét.

Egy ilyen válság kezelésére, amely egyszerre érinti a gazdaságot, a társadalmat és Amerika világhatalmi szerepét, alkalmasabb egy félvér, aki genetikai értelemben is messze van a hanyatló elittől. Az amerikaiaknak elege van a fehér férfiak uralmából, mert azok elvannak az a helyben szokásos, sokszereplős, erőalapú kapitalizmus belső ügyeivel, a vesztegetés és lobbizgatás elegyével. A világ leggazdagabb országában a lakosság fele, harmada számára az egészségügyi ellátás nem, vagy csak esetileg elérhető, a lakosság 10-15%-a megrázóan szegény és az etnikai alapú megosztottság, szegregáció európai ésszel felfoghatatlanul erős.

Ráadásul nem is hatékonyak, az életszínvonalukat nem fogják tudni fenntartani.

Obamát azért választották meg, mert ha ekkora baj van, kevéssé érdekli az embereket kinek fia-borja akibe vethetik minden bizalmukat. Nemhogy négert, még zsidót is megválasztanának, sőt ateistát is, ha le kell állítani a családi autót.

Egy félvér, aki feketének néz ki, pontosan tudja milyen rossz találkozni a hétköznapi rasszizmussal és hogy változik meg a szalonrasszista környezet attól, hogyha kiderül az illetőről, hogy jó csávó.

Íme ennyi az Obama faktor, egy szerethető néger, aki ráadásul félig fehér. Ilyenkor minden rendesebb ember örül, hogy túlteheti magát a kezdeti idegenkedésén.

Hogy jó elnök lesz-e, azt nem tudhatjuk, de neki van esélye rá, hogy személye varázsát felhasználva, jó irányba vigye Amerikát. Egyedi, nem szokványos élete talán felruházta olyan tapasztalatokkal, amelyekkel legyűrheti a washingtoni elitet.

Teljesen nem tartozik ide, de megjegyzem, a hazai helyzet már olyan szar, hogy nincs is mit írni róla.

A mi félvérünk egy félhülye lesz, aki majd a jelenlegi teljesen hülyéket követi, ugyanoda tart, csak lassabban halad, de a szakadék ugyanaz.

Most, hogy egy kis aprócska működési zavar van a globális kapitalizmus tökéletes rendszerében, némelyek temetni merészelik az emberiség egyetlen reményét, a legjobbat, aminél nem találtak ki jobbat, a fejlődés, a növekedés zálogát.

Én magam is ebbe az antikapitalista bagázsba tartozom, mert szerintem a kapitalizmus, mint gazdasági rendszer, sem nem racionális, sem nem erkölcsös, sem nem fenntartható.

A mélyebb vitát kerülendő, miután nem füzet senki, hogy okosakat írjak több oldalon keresztül, egy apróbb összefüggésre szeretném felhívni a kapitalizmus építésének elkötelezett híveink figyelmét.

Sok helyen felbukkant az a nézet, miszerint:” Ám közelebbről nézve úgy tűnik: nem a kapitalizmus, még csak nem is az angolszász szabad versenyes modell - vagy ahogyan nálunk a bal- és jobboldalon egyaránt felbukkanó neomarxisták nevezik: a "neoliberális globalizáció" - jutott válságba, hanem csak a lakáshitelezés.” (http://www.hetivalasz.hu/cikk/0810/szocialista_vilagvalsag)

Ez egy szép gondolat egyébként, iskolapéldája a szélsőséges emberi hülyeség tombolásának, annak, hogyan gondolkozik azon emberek kasztja, akik azt hiszik, hogy tudják mitől megy a villamos.

Amit a szerző a lakáshitelezés gyakorlatáról leír, miszerint a helytelen hitelezési gyakorlatból következő extrém kockázat szétterítésének szükségessége a másodlagos piacokon vezetett a válsághoz közvetlenül, teljesen igaz.

A levont következtetés pedig az ideológiai vakság legszebb bizonyítéka, az MSZMP KB 1989 tavaszi határozatai óta.

Először is miért volt szükség a helytelen hitelezési gyakorlatra?

1)      Mert a szépen bővülő kapitalista gazdaság árviszonyai között az emberek jelentős részének nincs módja, hitel nélkül, ingatlanhoz jutni.

2)      Mert az állami garanciák és politikai biztatások hatására a bankok, kénytelen-kelletlen el tudták fogadni az ebből keletkező profitot.

3)      De a legfontosabb az, hogy az ingatlanhitelezéssel a gazdaságba áramoltatott pénz kellett a győzedelmes kapitalizmus működéséhez, a folyamatos bővülés illúziójának megteremtéséhez. Az a pénz ugyanis, amit ez úton juttattak a gazdaságba, nem a reáltermelés által megalapozott tőke, hanem pusztán csak pénzügyi machinációkkal létrehozott virtuális pénz, amely mögött jó esetben is csak tőzsdei árfolyamnyereségek állnak, de reáliák soha.

Ha valakinek van kezdve, olvasson utána, hogy például Amerikában, mit képesek beleszámítani a nemzeti össztermékbe. Már maga az egy fantasy és ezen alapul a világpénzként funkcionáló dollár erejét meghatározó pénzügypolitika.

A pénz és maga a pénzügyi szektor, teljesen elszakadt a reálgazdaság viszonyaitól, az árak nem a termékek piacán alakulnak, ki, hanem a pénzügyi rendszeren belüli machinációk következményeképpen, ami értelemszerűen vezet az árrendszer brutális torzulásához.

Egy olyan rendszerről beszélünk, ahol az elmúlt évtizedekben folyamatos volt az árfolyamnyereség, ami azt generálta, hogy a pénzt önálló „termelőerőként” tekintsék. Az úgynevezett „fejlett” országok pedig, miután reálgazdaságuk teljesen alkalmatlan volt már a pénzpiacon és a szegényebb országokban elérhető nyereségekkel versenyezni, teljesen átálltak az azokon történő nyereségrealizálásra. Amerika a leginkább.

Amerika azzal próbálta kezelni a Kínával szemben fennálló hihetetlen méretű import többletét például, hogy trükkök százaival dollárt gyártott, államkötvényekkel és mindenféle „piaci” eszközökkel, hogy tudja finanszírozni a behozatalt.

Na most ennek van, legalábbis részben, vége.

Ez a rendszer attól tartok, elhasználta a piaci alapú nyugdíjrendszerek megtakarításainak jelentős részét is, mert a tőzsde, már persze ha tényleg piaci, reális folyamatok működtetik, a korábbinál jóval alacsonyabb szinten fogja beárazni a termelőszektort is.

Meg hát valljuk meg, azért ugye mindannyian érezzük, hogy valahogy nem logikus tejport és mézet, pontosabban tejpornak nevezett fehér méreganyagot és méznek nevezett nem akarom tudni mit, Kínából behozni, amikor még Budapesttől is néhány kilométerre „megterem” mindkettő kitűnő minőségben.

Persze, aki szerint érdemes, az zabálja azt.

Közkeletű vélekedés, hogy a rémséges XX. század legnagyobb illúziója az volt, hogy a kapitalizmusnak van versenyképes alternatívája, a szocializmus. A szocializmus működésképtelensége, olyan látványosra sikeredett (Van-e élet a halál előtt?), hogy annak elementáris láttató ereje alól még a baloldali értelmiségiek sem vonhatták ki magukat.

De egyszerű lelkületű felebarátaink, akik még nem törtek ki a dichotóm gondolkodás bűvköréből, valamint kiválóan kezelik a kognitív disszonanciákat, továbbá a logika luxusát nem engedhetik meg maguknak, tehát például a politikusok és a közgazdászok is, a balfékék mellett, a szocializmus (azt hiszem ezt a szót ebben a kontextusban coccializmusnak kell ejteni) működésképtelenségéből azt a frappáns következtetést vonták le, hogy a kapitalizmus működik.

És hirtelen úgy fejeztük be a XX.-at, ahogy kezdtük, csak az egyik nagy hit helyébe a másik lépett. Takarékossági okokból a szabadverseny legnagyobb barátai azok lettek, akik előzőleg a szocializmussal voltak szerelemben, de ezt valamiért nem illik emlegetni a posztszocialista térségben, fel nem foghatom miért.

Röviden fogalmazva tehát, ugyanazok a hülyék, most egy másfajta hülyeséget ismételgetnek imaszerűen, ugyanúgy tudják, hogy igazuk van, mit harminc évvel ezelőtt, hogy akkor is.

A létező kapitalizmus kritizálgatása ugyanolyan eredendő bűn, mint annak a kétségbevonása 25 évvel ezelőtt, hogy eljő a kommunizmus. A kapitalizmus egyedülvalósága diskurzusba sem vonható, hiszen akkor a delikvensre kimondják a fatvát, jelesül, hogy fasiszta a szerencsétlen, hiszen azt, hogy kommunista mégse mondhatják rá, mert arra például Magyarországon a „szociáldemokrata” bázis marhára érzékeny.

Vegyük tehát sorra, hogy miért is van az, hogy a jó kapitalizmus ugyanolyan ritka szar, mint egykori ellenpontja a szocializmus.

A kapitalizmus fogalmi leírása ugyanolyan jelentés nélküli szavakra épül, mint a szocializmusé.

Matematikai-logikai értelemben a kapitalizmus maga az önellentmondás. Hogy is lehetne hosszútávon működőképes egy olyan rendszer, amely a nem megújuló erőforrások egyre gyorsuló felhasználásán alapul, folyamatosan fogyasztásnövekedést igényel a rendszer fenntartásához, valamint teljes mértékben elkeni a felelősségi viszonyokat a tőke anonimitásának biztosításával. Arról nem is beszélve, hogy a kapitalizmus teljesen maga alá gyűrte a politikai intézményrendszert, legyengítette az államot, formálissá tette a demokráciát. Az erőforrások brutális felhasználása miatt, ami az örök jólét illúzióját kelti, a rendszer racionális kritikájának nincs meg az igazi lehetősége. Erre a kritikára a szocializmus egyenletes szegénységelosztási képessége sokkal alkalmasabb volt.

A legrosszabb pedig az, hogy a kapitalista társadalom teljesen érzéketlen a piaci mechanizmusok által termelt fizikai és társadalmi „szemét” kezelésével kapcsolatban, azt egyszerűen a környezetbe üríti.

Gyakorlatilag semmilyen ipari termék árában nem fizetjük meg az annak előállítása során keletkezett környezeti kár elhárításának költségeit.

A kapitalizmus fogyasztási, növekedési „kultúrája” pedig a legnagyobb ellensége az egyik legalapvetőbb emberi igény kielégítésének, a szolidaritási, érzelmi alapokon álló közösségi létnek.

A kapitalizmus ugyanúgy a legrosszabb emberi tulajdonságokban gyökeredzik, mint bármely másik ember által működtetett gazdasági, társadalmi típus. A birtoklási és hatalmi vágyon, a kicsinyes emberi gyengeségek elfogadásán alapszik és teljesen irracionális, pedig az eszünkre, az értelmünkre vagyunk a legbüszkébbek.

De még nem vagyunk a bajok listájának a végén.

Jól láthatólag az emberiségnek semmiféle ötlete sincs arra vonatkozólag, hogy mit is kéne kezdeni ezzel a helyzettel. Ideológiai értelemben a „fejlődés” és „növekedés” istenített fogalmak, mind a kapitalizmus, mind a szocializmus alapvetően ezek lehetőségének illúzióján alapult.

Hogy hogyan lehetne normálisan élni a termelés és fogyasztás folyamatos bővülése nélkül arra semmiféle értelmes elképzelésünk sincs, még ideológiai szinten sem.

A jelenleg is zajló pénzpiaci válság a nemlétező erőforrások recirkulációjának összeomlásaként és a reáltermelés kiszipolyozásán alapuló fiktív pénzügyi és börzei szerencsejátékok zavaraként diagnosztizálható. Mindez a termelőkapacitások változatlansága mellett zajlik, úgy hogy a pénzügyi rendszer összeomlása vezethet szükséges, alapvető termékek, élelmiszerek hiányához és a rendszer fenntartásához szükséges alapvető beruházások elmaradásához.

Mi racionális itt? A kreatív könyvelés, ami meghosszabbítja a matematikailag csődbejutott pénzügyi szervezetek továbbélését.

Persze semmi új nincs a nap alatt. Egy erkölcsösebb korban a börziáner névvel illetett foglalkozás a legalja volt mindennek.

Ma a bróker megbecsült tagja a társadalomnak, akinek hivatása mások munkájának hasznát a mi számlánkra irányítani.

Régen a börziáner együtt halt a tőzsdével. Ha az bedőlt, a zsebében lévő pénzen kajált egy utolsót, ellátogatott a kedvenc bordélyába, majd jött a pisztoly, mielőtt jöttek volna a pórul járt befektetők..

De ezek a maiak nem félnek attól, hogy a feldühödött nyugdíjalap tulajdonosok rájuk mennek néhány doronggal.

Ezeknek az utolsó bulija a mi utolsó bulink is lesz.

Órákig tartott, amíg az elégedett vigyort eltüntettem az orcámról, azt, amely azért keletkezett, mert értesültem a Tarka Magyar látogatottságáról. A magyar baloldal mozgósítási képességben, valamikor a taxisblokád idején volt a csúcson, akkor, nyílván minden titkosszolgálati behatás nélkül, sikerült egy komplett országos rendezvényt egyszerre összehozni, de azóta hanyatlanak, csak a szavazások idején serkennek fel, felidézendő a régi dicsőséget.

Manapság meg már annyira rettegnek attól a néhány valódi nácitól, akik az általuk fizetett randalírozók közé keveredhetnek esetleg, hogy félnek kimenni az utcára. Ennek az egészségtelen rettegésnek egyébként történelmi gyökere van, minden igazi komcsi hetente egyszer arra ébred, hogy újra álmodja ötvenhatot, amikor is egy átlagos reggelen hirtelen véget ért a vircsaft és néhány napig nem volt jó komcsinak lenni. Ez annyira, de annyira megviselte őket, hogy azóta elutasítják az erőszakot, leszámítva, ha azt a fasiszták ellen alkalmazzák, mert akkor nem veszik észre.

Pontosabban az általuk vezetett állam értelemszerűen nem alkalmazhat jogtalanul erőszakot és így túl is vagyunk mindenféle ellentmondáson.

Kishont Ferenc írta volt a baloldali értelmiségiekről hogy azok mindig tüntettek minden ellen, de speciel a Szovjetunióban sínylődő politikai foglyokért soha. Ezt a jó szokásukat most is megőrizték, soha nem tüntetnek olyanok bántalmazása, jogfosztása ellen, akik nem férnek bele az ideológiai elmebaj által rajzolt képbe.

Ez a fajta tarka marha azért genetikai hibás, mert csak a magyarországi balos értelmiség lázálmairól szó és az állampolgárok döntő többségének mindennapi tapasztalatairól nem.

Mélyen elítélem minden olyan polgártársam bármiféle jogfosztását, akik becsületes tagjai társadalmunknak.

De a tanár- és óvónőverők, színesfém tolvajok, adócsalók, gyermekeiket nem taníttatók, mercivel száguldozók, gyerekeknek drogot árulók, magyarellenes rasszizmust eltűrők és támogatók, pedofilok, korrupt politikusok, szexuális érdekességeket normálisnak feltüntetők, diplomavásárlók, állami megbízásokból, privatizációból meggazdagodott piacfanatikus államlebontók, csupán azért, mert a velük szembeni ellenérzést kirekesztésnek nevezik, nem úszhatják meg a büntetést.

Sőt tarka feleink bűne még nagyobb, segítenek a valódi náciknak elbújni közöttünk és számtalan becsületes fiatalból csinálnak hivatásos antifasisztát, azzal, hogy elrejtik előlük a másik 8 milliónyi jogfosztottat.

Mikor tüntetnek majd a kistelepüléseken rettegésben élő öregekért, a magukra hagyott falvakért, az elfelejtett munkanélküliekért, a napi három órát utazó, fiatalkorú bűnözőkkel, drogosokkal, 35 fős osztályba járó szakmunkástanulókért, a több százezer rendszeresen éhező gyerekért, a magyarságáért naponta megalázott, Romániában, Ukrajnában, Szlovákiában, Szerbiában élő testvéreinkért, a multiknál minimálbérért 12 órát robotoló szerencsétlenekért?

Magyar Tarka, ugyan, a szemét is színes!

Ui.:

Az, hogy a fletót nem tudták leszakítani a rendezvényről, sebészileg se, majd engedelmesen sétáltak vele, mintha nem történt volna semmi, megmutatta a magyar civil társadalom erejét. Ez az erő arra elég, hogy a néhány millás pályázatok szintjén a benfentesség érzetét keltse. Ezekhez képest még Molotov is független volt Sztálintól.