Szeretem a rendet, de ezt a rendet már nem lehet szeretni.
Nem vagyok forradalmár alkat, nem szeretem az elszabadult indulatok és az elszabadult szerencselovagok véres táncát az utcán, az ugrást az ismeretlenbe de, őszinte megdöbbenésemre és riadalmamra mostanában kezdem megtalálni magamban az embert, aki szégyenkezve elfordul majd és nem tesz semmit, ha elindul az agyonverés.
Ebből a szempontból a forradalom olyan, mint a demokrácia, eleinte körbelengi valamiféle magasztos mítosz. De hamar kiderül, hogy a forradalom is csak egy emberi tett, emberi tökéletlenségünk minden bajával.
Mindig rengeteg az ártatlan áldozat.
Mára azonban olyanná vált az ország, ami még Öszöd után sem volt elképzelhető, az emberek nyíltan, szinte kivétel nélkül megmondják, hogy a kormányt bűnözők szervezett csapatának tartják és a kiszabandó büntetés tekintetében jelentősen túlterjeszkednek az európai normákon. Az, hogy rövidebben és velősebben fogalmaznak és közben ökölbe szorul a kezük csak erősíti az ember azon benyomását, hogy nem csak elvi beleegyezésüket adnák egy radikálisabb megoldáshoz, hanem ha úgy adódik saját kezűleg is megmarkolják a kenderkötelet.
És az ember valahogy már nem tudja hitelesen mondani, hogy lennie kell másik megoldásnak is.
Ott vagyunk már, ahol sokak számára talán már az emberhalál is elfogadható ár a változásért.
Mert mindannyian tudjuk, hogy nincs tovább.
Jelenlegi életformánk nem folytatható tovább.
Nyugdíjas és gyerekes, cigány és munkanélküli, agyonadóztatott középosztálybeli és kényszeradócsaló vállalkozó pontosan tudja, hogy minden a jelenlegi módon eltöltött napunk sokszorosát töltjük majd nyomorban és reménytelenségben.
Ennek a bandának minden napjáért providentes THM-mel fizetünk majd.
Talán lehet még húzni, de csak hetekig, ez a csapat nem képes még a választásokig sem elmanőverezni, vagy ha igen a számla napról napra duplázódik.
A miniszterelnöki hatalmat bitorló személy keddi megnyilvánulása minden tekintetben alulmúlta a legszegényesebb várakozásokat is. Realitásérzéke a mentálisan szétesett Kádárét idézi, láthatólag fogalma sincs a reálfolyamatokról, fel sem merül benne, hogy mennie kell.
Előterjesztett javaslatainak mélysége és adekvátsága a díszőrség egyenruha áttervezésének szintjén mozog.
És ehhez a szocialisták asszisztálnak, saját jövőjük reménytelenségének tudatában.
Milyen emberek ezek?
Vajh mit gondolnak ezek a hazájuk iránti kötelességről?
A képviselői esküjükről?
Tényleg azt gondolják, hogy ha bedől az ország megúszhatják?
Felveszik a hathavi járandóságukat és hazamennek?
Ma kurucinfó és hasonszőrű társai tényleg szélsőségesek, de közel a nap, amikor ők lesznek az utca hangja.
Két fajta embertípus szokta megmozdítani a megdermedt világot, elsősorban az olyasfélék, mint az 56-os pesti srácok (mai szóhasználattal szélsőjobbos, fasiszta csőcselék), másodsorban a középosztály, amely jobbára a fegyverzaj elültével szokott megjelenni a csatatéren, hogy a kivívott győzelem gyümölcseit learassa.
Néha persze az értelmiség is csinál forradalomfélét, azok meg úgy szoktak sikerülni, mint a mi rendszerváltásunk.
Azt mondják a pesti srácok már nem olyanok, mint rég, a középosztály meg csak bloggolgat cselekvés helyett.
De ki viszi akkor át az ügyünket a túlsó partra?
Persze majd akadnak valakik, akik nekilátnak, de ha nem mi leszünk, akkor ez a forradalom sem lesz a miénk.
Ráadásul a forradalmat nem mindig lehet kordában tartani, lehet, hogy nem lesz senki, aki az élére állhat és bizalmat nyerhet az emberektől ahhoz, hogy rendet tegyen.
Ez esetben pedig az Isten irgalmazzon nekünk.
Az utolsó 100 komment: