Ha jól emlékszem úgy van a dolog, hogyha a várható életfogytiglanokat átszámítjuk 20 évre, akkor 3500 év jön ki, vagy valami ilyesmi. (Sajnos rosszul emlékszem, de ha a kormányra gondol az ember, megzavarja a stressz.)
Szóval a bajnai kormány.
Rolika kolléga, aki rendszeres látogatója virtuális köreimnek, nyilván a felfokozott intellektuális izgalom hatására, rám kommentelt, hogy: „elakadt a szó? ;-)”
A dolog veleje pedig az, hogy bíz igen.
Miként a filozófus mondja, amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Bizonyára nem a magyar kormány erkölcsi viszonylataira gondolt (meg bármire, ami itt zajlik, viszont jól hangzik), de arra sem, hogy eljövend egyszer egy olyan társadalom, amelyben létezik szólásszabadság, de a szólásnak semmiféle következménye nem lészen a valóra. Persze azért igyekeznek a szólásszabadságot is korlátozni, de csak azért, mert nem jöttek még rá, hogy a fogyasztói pénzkapitalista diktatúra (elnézést az újbalos lózungokért) más eszközökkel éri el a szabadság teljes hiányát, meg azért is, mert megszokták, hogy korlátozni kell.
Azzal, hogy lendvai ildikó és bajnai gordon lehelik a passzátszelet mostantól, az internacionálé eldanolásával paralel, az mszp-szdsz-mdf konglomerátum mindközönségesen felmondta a rendszerváltás formaságát, mind a választási tömegdemokrácia, mind az elemi erkölcsi értékek tekintetében. Persze már előtte is felmondta, rendszeresen és demonstratívan, de hogy szeretni kell a Nagy Testvért, azt ilyen nyomatékkal nem tették hozzá korábban. Ráadásul, az internacionálét nem gúnyból, vagy froclizásból zengték el, hanem mert jelentős részük komolyan is gondolja, míg a maradékban kellemes emlékeket ébreszt, felidézi a régi szép időket, amikor még például nem lehetett mindenfélét irogatni róluk az interneten. Az ildikónak ez különösen nagyon megterhelő lehet, hiszen nehéz élete egy szakaszában, az ilyen írogatók megterhelő elhallgattatásával töltötte tevékeny hétköznapjait.
A szakaszhatárokat, a nagy sorsfordítókat általában hétköznapként élik meg az emberek, így a gyurcsányutódlás szórakoztató pillanatairól is csak utólag fogjuk tudni mi dőlt el akkor, amikor egy nagystílű libatolvaj lett Magyarország miniszterelnöke. Az, hogy közvetlen bűntársait választotta a kormánya tagjainak nem meglepetés, azonban ép aggyal hihetetlen, mintahogy az is, hogy meg sem kísérelte leállítani a nagy nyilvános rablásokat (4.-es metró, digitális tábla, stb.).
Ezzel fognak mindig is legyőzni bennünket, nem tudunk mit kezdeni ezzel, hogy az arcunkba hazudnak újra és újra, majd a legtisztább őszinteség hangján rikoltoznak, hogyha valaki számon merészel kérni rajtuk egynehány százmilliárdocskát.
Becsületes ember nem győzheti le őket.
Amikor a bajnai-lendvai tandem mögé beállt a teljes baloldal az dőlt el, hogy a helyzet már áldemokratikus eszközökkel sem kezelhető. Vagy ők csuknak le minden „fasisztát” Sólyom Lászlótól a mernyeszentmiklósi plébánosig, a klerikális reakció helyi képviselőjéig, vagy a másik oldal lesz kénytelen, meghajolni a bizonyítékok súlya alatt és kriminalizálni az elmúlt 7 év történéseit. Az, hogy az Orbán kormányról keller elvtársnak nem sikerült bebizonyítania az üzemszerűsített lopást, nem jelenti azt, hogy fordítva ez ne sikerülhetne.
Mindenki neveket akar és bármilyen név jó.
Most először lesz felelősségre vonás. Hogy ki kit és miért, azt a pillanatnyi politikai helyzet dönti majd el, de a zászló ma úgy áll, hogy a fasisztázás és a piti álterrorista csoportok szervezgetése nem lesz elég.
Orbán Viktor, a történelem valahavolt legnagyobb fasisztája, mészárosa visszajön.
És nem lesz más lehetősége, mint ráverni a balhét a magyar progresszióra. A nyomor, az üres gyomor, amit nyolc év mszp-szdsz kormányzás maga után hagy ugyanis elég erős érv és a helyzet az lesz, hogy vagy mi, vagy ők. És ilyenkor mindenki bejósolhatóan választ.
Amúgy meg elnézést kérek a Hűséges Almáktól, a leghalványabban sem gondolom, hogy szóba állnának ilyen mszp-szdsz-mdf-es féleségekkel, akiktől egy gyengébb idegzetű rablógyilkos is megborzong.
Nehéz idők jönnek. Istenem nem is tudjuk, milyen nehezek.
