Most, hogy végre érzékeny búcsút vehetünk a magyar politikai élet egyik legótvarabb förmedvényétől, liberális értelmiségiek tömegei érzik szükségesnek, hogy ambivalens, de mély érzésekről tanúskodó viszonyuk végcsapásait e párthoz írásban (jó értelmiségihez illően) szublimálják. ( Hogy csak kettőt említsünk: http://fedor.blog.hu/2009/01/14/az_szdsz_kollektiv_ongyilkossaga vagy http://hvg.hu/velemeny/20090113_szdsz_babarczy_ferencvaros.aspx . )
Miután személy szerint nekem is volt egy liezonom ifjú korom hajnalán a liberalizmussal, sőt máig is annak gondolnám magam ( A liberális társadalmi rend alapelvei alapján), ha nem találkozom a magyar liberalizmus europer, a magyar mucsai altalajtól szervesen elszármazott, az igazságot a maga teljességében birtokló fennkölt képviselőivel.
1988 végén az első halvány gondolatom az volt, hogy a történelmi pártok közül kellene valamelyikben megtalálni politikai otthonomat. A FKGP vezérkarával és a Petrasovics Annával (MSZDP) való szembesülés azonban ezt kizárta. Alapvetően a Szabad Kezdeményezések Hálózata volt az a szervezet, amely korszerűnek és kellő szellemi háttérrel rendelkezőnek látszott. Ez utóbbi kitétel különösen fájdalmas mosolyra ingerel most, amikor már látható, hogy hová vezetett az szdsz intellektuális bázisára való támaszkodás. Ne feledjük, hogy ha hajlamosak vagyunk is erkölcsi okokból rühelleni ezt a bandát, intellektuális sötétségük még szörnyűségesebb, mert támogatóik és tagságuk jelentős része komolyan gondolta azokat a marhaságokat, amiket szerencsétlenségünkre le tudtak nyomni az azért gyakorlatiasabb szocik torkán.
Ne feledjük, a magyar demokrácia akkor halt meg erkölcsileg, amikor az szdsz benyelte Horn Gyula miniszterelnökségét.
Ez az az aprócska erkölcsi bakugrás (amely persze nem hagyomány nélküli a magyar történelemben, hiszen Ferenc Jóskát is lehetett újrapozicionálni az aradi tizenhárom után), amely lehetővé tette, hogy az elkúrók úgy vigyorogjanak 94 után, mintha semmi közük nem lenne semmihez.
És ez erkölcsi kérdést, az szdsz-t az erkölcstelensége öli meg mostmár végleg és nem elveinek zavarossága, vezetőinek alkalmatlansága, vagy az egész bagázs lopásra való hajlamossága.
94 óta a szoclib értelmiség főműsoridőben nyomatja mindkét fülünkbe, hogy a magyar társadalomban a törésvonal a mucsai köcsögök és az európai baloldaliak között húzódik. Pedig nem a magyar társadalom törésvonala a rendszerváltozás haszonélvezői és vesztesei között húzódik. És hovatovább a rendszerváltás nyertesei között már csak volt bolsikat és liberális értelmiségieket találunk.
Az szdsz 94-ben lemondott az erkölcseiről. Elvesztett szavazói 98-ra a Fideszhez vándoroltak nem csak a négy éves kormányzás jutalmaként, hanem azért is, mert nem akartak újra (tudtuk és beleegyezésük nélkül) a szocikra szavazni.
Mi akik valaha kacérkodtunk az szdsszel már az szdsz taxisblokád idején tanúsított viselkedése idején rájöttünk, hogy ezek a fiúk úgy képzelik a demokráciát, hogy az akkor van, ha ők vannak hatalmon.
Azért 94 az ősbűn, mert ha akkor a rendszerváltó pártok legerősebbje világosan kinyilvánítja, hogy nincs megbocsátás a volt bolsiknak ( ugye akkor már minden bolsi csak volt ), akkor ma egy megújult és generációváltáson átesett baloldallal veszkődnénk, ami valószínűleg jót tett volna a jobboldalnak is, amelyre szintén rférne egy erőteljes hülyeségcsökkentés.
És végül:
Nem akarunk, mi valódi liberálisok, megbocsátani ennek a bolsi bandának, különösen azért nem, mert azóta is csak azt csinálják, amiért 90-ben elhajtottuk őket. Mert kormányozni azt nem tudnak.
Aki 94-ben az szdsz-re szavazott az még mondhatja, hogy naív volt, de aki azóta is, az szimpla bűnpártoló.
Ami fedor irományában megijesztett az a következő: „Bár sokan nem tudják megbocsájtani nekik, hogy 94-ben legitimálták a Horn kormány képében az egykori állampárt utódját (pedig nem a kommunizmus-ellenességet adták fel ezzel, csak elismerték az egykori állampárt tagjainak demokratikus fordulatát, ami nagy különbség)..”
Végül is persze valahol logikus: Az szdsz szerint könnyebb demokratát csinálni a volt elvtársakból, mint azokból, akik csak a diktatúra szimpla állampolgárai voltak.