Jogom van-e másképp gondolkodni?

Jogom van-e alapvető erkölcsi értékek képviseletét számon kérni másokon?

Elégséges-e ehhez az, hogy nem követtem el semmiféle törvénysértést, rendes adófizető polgár vagyok, elmegyek szavazni és identitásom fontos része, hogy magyar nemzetiségű vagyok?

Hát nem.

A baj az, hogyha nem a megfelelő pártra szavazok, ha többre becsülöm a magyarságomat, mint akárki más teljesen irreleváns etnikai hovatartozását, rögtön kétségessé válik a szalonképességem bizonyos körökben.

Nálunk normáliséknál, a mindennapi érintkezés, a mindennapi élet során nem merül fel az egyes emberek etnikai hovatartozása, csak egyedül az egyedi emberi kvalitások számítanak.

Normális ember nem zaklatja a környezetét azzal, hogy etnikai eredetét (vagy bármilyen más egyedi mániáját) tényezővé emeli az emberi kapcsolataiban.

Ha igen, akkor a normális emberek kerülni kezdik.

A magát „liberális értelmiségként” azonosító, szellemi kontinuitást a „baloldali progresszióval”, valamint annak legszélsőségesebb formáival is fenntartó csoportok azonban a mindennapi társadalmi érintkezés dogmájává tették, hogy ebben az országban bizonyos kisebbségi csoportok minden lelki és fizikai bajáért a „többségi” társadalom egyéni és közösségi szinten megnyilvánuló rasszizmusa, fasizmusa, nácizmusa, előítéletessége, eszelős gyűlölködése az oka.

Egyéni értelemben ennek az az oka, hogy ezek az emberek szentül meg vannak győződve saját szellemi felsőbrendűségükről. Szentül hiszik, hogy csak nekik van joguk ezt az országot irányítani. Ugyanazon a szinten állnak most is intellektuálisan, mint vulgármarxista korukban, vagy Mao felé kacsingatva, hiszen liberális név alatt a liberalizmus 3 mondatos változatát művelik. Az, hogy az általuk a valóságra kényszerített ideológia mindenütt kudarcot vallott és az országot egyik (kontextusában) legnagyobb válságába vezette, nem készteti őket személyes következtetésekre. Azok az emberek hibásak szerintük, akik nem képesek a „hittételeknek” megfelelően élni.

A magyar társadalomból ellenséget gyártó „progresszív” társaság tagjai olyan társadalomban akarnak élni, amelyben a magyarok döntő többsége nem. Ebből következik a magyar társadalom mucsaizása, fasisztázása. Az ilyesmiért pedig ritkán szeretik meg az embert.

Senki nem tett többet a társadalmi indulatok felszításáért, mint az a politikai hang, amely már 20 éve gyalázza a magyar társadalmat és tulajdonít neki generálisan gyilkos indulatokat.

Nyílván a jelenlegi magyar társadalmat történelmi távlatában kell szemlélnünk, hogy megértsük a hétköznapi előítéletesség forrásait, de a múlt bűneiért a jelen embereinek semmi felelősége nincs. Nem vagyunk bűnös nép, sőt a környező nemzetekhez képest (Európa minden nemzetéhez képest) semmi okunk a szégyenkezésre. Büszkének sem kell lennünk persze, kisebbségeink azonban egy dekával sem különbek, mint mi.

De ők nem akarnak megváltoztatni bennünket, mégcsak megnevelni sem, csak azt akarják, hogy magunktól váljunk jó liberálissá, vagy törődjünk bele, hogy nem élhetünk úgy ahogy szeretnénk. Hiszen nevelhetetlenek vagyunk.

A liberális doktrína nem mond semmit arról, hogy vajon mi is történik akkor, amikor egy társadalmi csoport, legyen etnikai, vallási, erkölcsi, kulturális, viselkedési, vagy bármilyen más identitású, a többséget (azt a rendkívül összetett, számtalan egyéb „kisebbségből” összeálló masszát) kinevezi ellenségének. Csak azt mondja ez a „liberalizmus”, hogy a kisebbségeknek, különösen a „felkent” kisebbségeknek igaza kell hogy legyen.

Pedig nem.

Nem vagyunk fasiszták és így nincs szükségünk antifasisztákra sem.

Ha működik a politikai rendszer, tiszták a választások és legfőképpen működik a kormány, akkor nem kell attól tartani, hogy a kilátástalan helyzetbe kerülő emberek elhiszik a szélsőséges dumákat.

Teccettek volna kormányozni!

De nem.

Mindig, mindenki ragaszkodik a hatalomhoz. Ez természetes valahol. Emberi.

De a végsőkig feszített húr egyszer bizonyosan elpattan.

Jobb önként elmenni, mint megvárni, míg az istenadta nép ellátogat a parlamentbe és esetleg a Rózsadombra is.

Nem vagyunk igazán forradalmár nép. Nekünk mindig kellett a felkeléshez valami kifejezetten retardált, barom, agresszív, vegzálós hatalom ügyködése is.

Na most ez a része megvan.

Nem lehetne ezt valahogy elkerülni?

Valahogy úgy érzem nekem az új rendszer se fog tetszeni!

Először is, mert nácit élőben még nem igazán láttam.

Szegény Király B. Izabella bőrfejűibe futottam bele utoljára, de ha jól emlékszem már 93 táján se gyakoroltak nagy hatást a társadalomra. Antifasisztából viszont annyi van, mint a szemét.

A sok antifasisztához meg sok náci kell.

Az NKVD se bírna több fasisztát, nácit, nyilast találni szeretett hazánkban, mint egynehány „liberális értelmiségi” akik simán képesek bárhól ellentüntetéssé lényegülni, ahol felfedezik a fasiszta mételyt. A nácik pedig, mint tudjuk, ott vannak mindenütt. A katolikus egyháztól, a Fideszen át, az óvodai homokozóig ott lapulnak mindenütt.

Sőt újabban a csipájuk is kinyílt, hiszen egyre többen nehezményezik közülük, hogy a fél országot nácinak tartják egyesek.

Az a baj ezekkel az „antifasisztákkal”, hogy nagyrészük lelkes komcsi volt annak idején, valamint bunkó mucsainak tartják még az MSZP szavazókat is.

Olyan felsőbbrendűség sugárzik az orcáikról, amikor lenéznek ránk, hogy az ember helyből a kanálisból felszálló gáznak érzi magát, amikor felhomályosítják éppen, hogy miért is egy rohadt náci ő.

És milyen könnyű nácivá lényegülni!

Elég ha az ember nem elég lelkes támogatója az Igazmondó Reformjainak, vagy kétségei vannak a drasztikus szociális kiadáscsökkentés társadalmi produktivitásának tekintetében.

Azt hiszem az antifasizmus ma a legnagyobb társadalmi probléma Magyarországon.

Az antifasiszták ott vannak mindenütt, a kormányban, a parlamentben, a sajtóban. Ezek az antifasiszták vezették az országot az elmúlt hat évben. A válságot is ezek az antinácik csinálták.

Nem túlzás akár szélsőantifasiszta elnevezés használata sem.

Csoda, hogy a társadalom fellép az antifasiszták ellen? Beindultak a társadalom védelmi mechanizmusai és lendületet vesz az anti-antifasiszta mozgalom. Az antifasizmusban csalódott tömegek reményeiket most az anti-anti irányzat ígéreteibe vetik.

Az anti-antik le fognak számolni az antifasiszta fenyegetéssel, komoly társadalmi támogatással bírván, ellen-ellentüntetéseket fognak szervezni azokhoz az ellentüntetésekhez, amelyeket az antifasiszták szerveznek azokhoz a tüntetésekhez, amelyeket a fasiszták szerveznek.

Fasiszták persze nincsenek, de fasiszta tüntetések vannak, mert a fasiszta úgy keletkezik, hogy az antifasiszták megteremtik. Fasiszta házmesterdzsembori minden olyan esemény, ahol nem az autentikus antifasiszták jelennek meg, hanem bárki más.

Tüntetni, csoportosulni csak az antifasisztáknak szabad, hiszen az antifasiszta eseményekről nyilvánvalóan a fasiszták maradnak távol. Azért, mert fasiszta házmester feljelenti őket a nyilas kerületvezetőnél, ha elmennek otthonról, antifasiszta rendezvény idején.

Logikus ez, mint a Mein Kampf ugye?

Az antifasiszta métely társadalmi támogatottsága örvendetesen alacsony, legújabban már csak 15%.

Miután rendszeresen a magyar társadalom legszörnyűségesebb alakjai csatlakoznak az antifasiszta mozgalomhoz (Gyurcsány Ferenc pl.), a mozgalom további gyengülésével lehet számolni. A magyar társadalom nem volt vevő az antifasiszta lózungokra, az értelmes magyar választópolgár nem hitte el, hogy ő fasiszta, esetleg antifasiszta lenne.

A magyar ember igazi anti-antifasiszta, aki tudja, hogy az antifasizmus elutasítása a legjobb eszköze a társadalmi béke megteremtésére. Ha nincsenek antifasiszták akkor megszűnik a fasiszták anyagi támogatása is és foglalkozhatunk végre az antifasiszták által itt hagyott romok eltakarításával.

Támogasd az anti-antifasiszta mozgalmat!

Szélsőantifasiszta mentes közéletet!

Határolódj el az antifasisztáktól!

Szeretve Tisztelt Urunk azt találta volt mondani tartalmilag, hogy megszorítások már nem lesznek, a nehezén túl vagyunk (és lassan olvasd, hogy mélyen is hasson), vissza fogja majd szerezni népszerűségét. Ha szegény Orbán Viktor mondott volna ilyent már olvashatnánk az „értelmiségiek” levelét.

Különösen erős realitásérzékre vall e szép megnyilvánulás, Hitlernek lehetett ilyen 45 áprilisa táján. Abban is igaza volt a magyar progresszió bajnokának, hogy március 9.-ke után 10.-ke lesz, ugye?

Gyakorlatilag a népszavazási tockos óta, a miniszterelnök és a kormánypártok körbemennek, időnként koppannak egyet valamin, amitől felriadnak, elismétlik, hogy nem akarnak előrehozott választást, majd okoznak néhány milliárdnyi kárt, aztán újra transzba zuhannak.

Az, hogy nem kormányoznak már hat éve, most nyilvánvaló lett a külföld és a befektetők számára is, de ez itthon nem okoz fennakadást, hiszen az ország megszokta már.

A baj csak az, hogy a lopást azt nem hagyták abba.

A jelenlegi kormányzat mögött álló értelmiségi és gazdasági elit totális kudarcot vallott.

Arról, hogy mekkora válság van, nem is érdemez vitatkozni, mint ahogy arról sem, ki felelős érte.

Egyetlen lényeges kérdés marad csupán:
A jelenlegi rendszer keretében kezelhető-e ez a válság?

Lehet, hogy értelmes, erkölcsös demokratákkal még a jelenlegi alkotmányos rendszer is működne, de az tisztán látszik, hogy ezekkel a nem értelmes, felettébb nem erkölcsös antidemokratákkal nem igazán.

A forradalom és a rendszer gyökeres átalakítása között igen széles az átmeneti sáv, de akár hogy is látunk neki, a gazdasági és társadalmi ára minden nappal drágább lesz.

Persze a jelenlegi demokratikus keretben is van megoldás, ha valaki demokrataként akarna viselkedni.

Elég lenne csak elismerni, hogy a kormány befuccsolt és kiírni a választásokat.

De ez ebben az országban, ezekkel a kormánypártokkal nem fog megtörténni. Ilyen egyszerű az ő demokráciájuk, csak akkor létezik, ha ők vannak hatalmon.

A demokráciához szükséges jobboldali néppártunk egyébként már megvan.

Kéne egy balos is.

Az új nóta, most hogy a fletóról már nem lehet mondani, hogy ő a világ legokosabb embere, vagy ő az igazmondó juhász, meg Mátyás király egyszerre, valamit a gazdasági növekedés a bányászbrenyával szemezget, kiderült, hogy a Fidesznek NINCSEN PROGRAMJA!!!

A rohadt fasisztái! 69%-on állnak és nincs programjuk. 6 éve kormányoznak a szocik és minden szélsőliberálbolsevista (hogy Csurka ezen gyöngyszemét felidézzük) közgazdász elmondja így kormányválságtájt, hogy a Fidesznek NINCSEN PROGRAMJA!!!

Mert tényleg az hiányzott idáig.

A bolsiknak is volt, aztán milyen szépen megvidultunk tőle. Hacsak nem az volt az övéké Jóléti rendszerváltás néven, hogy: Bugázzunk meg mindent, amire van vevő negyedáron!

A jóemlékű Horn Gyula mondta volt 98-ban, hogy az ellenzék nem kormányképes, 1989-ben meg a Grósz elvtárs mondott ilyeneket. A sok demokrata!

Aztán volt még az, hogy a Fidesz is csak megszorítana, továbbá hogy nincs más megoldás, mint a szélsőliberális megszorítások. Nyilván a gyes, meg a gyed az a pénz, ami az amúgy sikeresen működő magyar államot az összeomlásba taszítja.

Amúgy örömmel közölhetem, hogy drága fletónk vezetésével, a sikeres MSZP-SZDSZ kormányzás után a negyedik kormányprogramnak rugaszkodnak neki, ha nem számoljuk a fletó különböző, N számú hülyeséget tartalmazó listáit, amelyeket, leszámítva a kommunikációs kampányaikat (N a sokadikon millió költséggel), sikerült lecserélni a következő ötletdiaréra az aktuális botrány után.

Ja és a reformoknak nincs alternatívája.

Pontosan melyikeknek is?

Avagy az aranytojást tojó tyúk ellopása

Már Tölgyessy Péter sem felejtette megemlíteni, hogy nem azért nincs pénz, mert lopós a kormány és társai, hanem, mert tényleg nincs.

Azt persze senki nem tagadja, hogy a kormányzati kiadások struktúráját át kéne alakítani, beleértve ebbe a jóléti kiadásokat is, de a megtakarítási csomagok mindig csak a szociális kiadások, valamint a közalkalmazotti és köztisztviselői kar radikális leépítéséről szólnak.

Szó sincs a közteherviselés nevű akármi bevezetéséről, aminek fájó hiánya kiveri bárki szemét, aki felüti a magyar költségvetés bevételi struktúrájáról szóló fejezetet.

Az ingatlanadót is sikerült megnyuuuvasztani, hiszen tervezett formájában cizelláltságában a fényességes porta adójogszabályaira emlékeztetett és a szocik támogatottságát a bevezetése, az SZDSZ szintjére szállította volna le.

Szakmailag nem lehetett viszont hozzányúlni, hiszen akkor a gazdagoknak is fizetni kellett volna és a milliárdos villák tulajdonosai az ilyesmit nem szeretik.

A kormány pedig tényleg komolyan gondolta, hogy a némileg érzékenyebb szoci frakció torkán lenyomhat egy olyan vagyon alapú adót, amely az agyonadóztatott középosztályra hárítja a terhek további részeit. Erre a kormányra szót sem szabad vesztegetni.

A közpénzek fosztogatása a magyar rendszer integráns része a nyolcvanas évek óta. Arányainak titkolása és elbagatelizálása, minden rendes magyar politikus kötelessége.

 Komolyan gondolja valaki is, hogy a magyar adórendszer, a teherviselés struktúrája véletlenül alakult így?

A rendszer lényege bizonyos társadalmi csoportok tehermentesítése.

„Vállalkozói” és „értelmiségi” csoportok tömege él abból, hogy fosztogatja a magyar társadalmat. 

De a társadalom nem bír többet.

Vége a dzsemborinak, most már abból a lóvéból kéne megélni, ami eddig megvan. Ha a társadalom nem teherviselő fele, valamint a jelenlegi rendszer fenntartásában érdekelt pénzszivattyúkat üzemeltető társaságok nem vesznek vissza, akkor a jelenlegi rendszer keretein belül a válság nem kezelhető.

A nem teherviselő csoportok csak egy erős politika hatására lesznek képesek változni, de a demokrácia keretei között a gazdaság és politika közötti összefonódások csak akkor bírnak el „reformokat”, ha az elittel összefonódott rablók megegyeznek az elittel.

Meg kell egyezniük abban, hogy nekik is ki kell venniük a részüket a konszolidációból. Akár belátással, akár erőszakkal, de ki kell fehéríteni a „gazdaság” ezen részét, mert nem bírjuk eltartani már őket.

A lehető legsúlyosabb hiba, hogy a politikai elit és az elemzők  el akarják titkolni a társadalom elől, hogy a pénz nemcsak a jóléti rendszeren keresztül, hanem a megrázóan széles feketegazdaságon keresztül is áramlik és sokan élnek úgy munkából, hogy nem tudják nemcsak a feketegazdaságban dolgoznak, hanem a „tőke” is a fosztogatott közpénzekből származik aminek mozgása eltartja őket.

Sokkal mélyebb reform kell, mint amiről a „baloldali” értelmiség álmodozik.

Ők sem a megoldás, hanem a probléma részei.

-- Foglalkozása? (Bíró)

-- Nemzetvezető. (Szálasi)

(Röhögés a teremben)

-- Engem senki nem váltott le.  (Szálasi)

Ez a kedves társalgás a tárgyalás elején az adategyeztetés során zajlott le és rögtön tisztázta is a nemzetvezető elmeállapotát.

A magyar legújabbkori történelem legrosszabb kormányzati időszakának legújabb mélypontján vagyunk éppen, a válság egy újabb stációjánál és a „baloldali„ elit teljes természetességgel szán magának egy hónapot a válság megoldására.

Hat éve nem kormányoznak gyakorlatilag, a saját maguk által okozott válságot kezelgetik, illetve nem kezelik évek óta és fel sem merül bennük, hogy el kéne húzni.

Hangulatjavító intézkedésként a szombat estét orvos társaságban töltöttem és a jelenlévők legalább 20 másodpercig jól érezték magukat, a malacsült előtt, attól a hírtől, hogy a Kúrcsány kirúgta a mengelicát. Gondolom sok embernek aranyozta még be az estélyét ez az infó, de az itt jelenlévők a külföldre készülés különböző stádiumaiban leledzve nem időztek sokat a témán. Kifejezte az általános hozzáállást a következő megjegyzés:

--Legközelebb akkor szólj, ha akasztják őket.

Az egyébként a baszdmegelést is kerülő társaságban ez a sztájl közvetlenül a forradalom előtti hang.

De a Fletó nem érzékeli, hogy meg van bukva. Hű támogatói is erősen titkolják előtte ezt.

-- Hogyan vihette Magyarországot Németország mellett tovább a háborúban, amikor 1944 végén a német vezetők is tisztában voltak azzal, hogy elvesztették a háborút? (Bíró)

-- Ezt előttem erősen titkolták. (Szálasi)

A magyar közjogi rendszer olyan, hogy a kormányzás teljes mellőzésével, teljesen megbukva, 80%-os népszerűtlenségi mutatóval is el lehet audizgatni, felvenni a millás fizetést a ciklus végéig, majd feltöltődve és kipihenve el lehet kezdeni támadni, már hétfőn, a választásokon győztes kormányt, hogy tönkretette az országot.

A boldogult MSZMP is lemondott a hatalomról, amikor szembesült az általa felhalmozott probléma halmazzal. De ezek nem.

Újabb sokadik programot, kormányprogramot, ilyen és olyan pontot akarnak, reformot és elhiszik, hogy ők meg vannak választva 2010-ig.

Semmit, az adóságot leszámítva, nem csináltak az elmúlt hat évben.

Romokban az oktatás, az egészségügy, dübörög a korrupció, de ők maradnak, hogy befejezzék a nagy művüket.

Mi kell ahhoz, hogy egy politikai kurzus megbukjon ebben az országban?

A hitelezők hadseregének be kell vonulnia?

„A Motim, a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tulajdonában álló cég tehát közvetlenül Miniszterelnöki Hivatalban lobbizott más cégekhez betársulva az olcsóbb áramért.”(Index)

Na most erre mit mondjon az egyszeri halandó?

A teljes erkölcstelenség, következménynélküliség, pofátlanság, gátlástalanság.

Addig feszítik a húrt, amíg az elmaradt rendszerváltás katarzisát egyre többen szeretnék majd átélni.

Ja és várom az értelmiség nyílt levelét a témában!

Keress az elmúlt 20 évből olyan politikust, aki maga mondott le, amikor megbukott. Csak olyat találsz akit a választók nyomtak le. Még Torgyán József sem tekintette magát bukottnak, amikor lemondott, hanem a FIDESZ ármányok áldozatának. A nullával kezdődő választási eredmény sem késztette mélyebb önvizsgálatra.

Olyan korrupciós ügy még Magyarországon nem született, ami miatt egy politikus befejezettnek tekintette volna politikai karrierjét. Egyedül Várhegyi Attila mondott le egy jogerős ítélet után és nem is tért vissza a nagypolitikába igazán azóta se. De pártja őt sem tartja bűnösnek, hiszen rendszeresen ott van a FIDESZ közelében.

Ha valaki tud olyan szoci, vagy szadeszes versenyzőt, aki megbukott volna, kérem szóljon, nekem egy se ugrik be.

A politikai okból történő bukás pedig kis hazánkban teljesen ismeretlen.

A politikust nem érinti, ha az üzlettársa, kampányfőnöke, titkára, munkatársa, élettársa, anyukája, testvére, szeretője, felesége, apukája, fia, lánya, nagymamája bt-je, kft-je, alapítványa, egyesülete (nagypályásoknál rt-je) akár táskában hordja haza a stexet a pénzjegynyomdából.

A politikust az sem érinti, ha országgyűlési, önkormányzati képviselőként rendszeresen hoz olyan kollektív döntéseket, amelyekkel telekárban nyomják el a belvárosi palotákat, vagy a holdudvarhoz áramoltatja a költségvetési pénzeket.

A politikust semmi nem érinti, csak a sajtó rágalmai.

Hogy működhetne bármiféle politikai rendszer egy olyan országban, ahol csak a letartóztatással ér véget a politikusi karrier?

Gyakorlatilag a teljes politikai elit bukott politikusokból áll.

OV két választási vereség után is él és virul.

A kormánypárti csapat pedig nem tud olyat művelni, ami kiverné a biztosítékot a hasonszőrű frakciótagok, vagy párttagok között.

Erkölcsi indokok? Ugyan miféle erkölcsei vannak itt bárkinek is?

Politikai indokok? Mekkora államadósságot kell felhalmozni ahhoz?

Vajon mikor elégeli meg ezt a társadalom? És hogyan fejezi ki elégedetlenségét?

Az SZDSZ tavalyi elnökválasztásán annyi kétes ügy esett, hogy egy kisgazda nagyválasztmányt is helyből megismételtek volna miatta. A politikai erkölcs élharcosainak mégis hetek kellettek, hogy némi gyalázkodás után összehívják a küldöttgyűlésüket.

És el kell hinnünk, hogy a Kóka párti megyei elnök még arcról sem ismerte azt a maximum 30 küldöttet, aki a megyéjéből felrándult a bulira. Se ő, se a megyei szervezőjük nem vette észre, hogy a kéz ujjain összeszámolható számosságú polgármestereik közé valaki spontán beszervezte magát, nyílván a küldötteknek járó ingyenpogi reményében.

Tényleg ennyire hülyének kéne lennem, hogy ezt betudjam nyalni?

Tudom kicsinyes és sekélyes, hogy itt kéjelgek ezen, de hát megmondom őszintén, a kívánságlistámon, amely a reális vágyaimat tartalmazza, az SZDSZ eltűnése közvetlenül a szex öt csajjal egyszerre, előtt szerepel (miután néggyel már megvolt).

Most, hogy kiderült, hogy az újabb álküldött annyira ál, hogy akit helyettesítettek az maga se tudja, hogy tagja-e az SZDSZ-nek, továbbá, hogy akar-e az lenni, még bájosabb gondolatok merülnek fel az emberben.

Én annak idején olyan pártnak voltam a tagja, amelynek többször elhagyták a teljes tagnyilvántartását. Nem rossz szándékból, hanem a legtisztább trehányságból. Ez érdekes következményekkel járt, nem kevesen voltunk olyanok, akik évekig úgy viseltünk párttisztséget, hogy nem voltunk tagjai a pártnak a nyilvántartás szerint. Miután tagdíjat senki nem fizetett és mi végeztük a munka jelentős részét (ez még a kispárti, ellenzéki időkben volt) a nyilvántartás komolyan vétele a párt felszámolását jelentette volna, de ilyen botor gondolata senkinek nem támadt.

A nyilvántartás akkor került az érdeklődés homlokterébe, amikor a munkán kívül valami értékeset kellett elosztani. Amikor egy néhány tucat emberből álló csoport politikai pozíciókról dönt (ami komoly pénzeket és befolyást jelenthet), pillanatok alatt kiderül, hogy távolságunk az ősembertől etikai tekintetben csak másodpercekben mérhető. 

Miután az alapszabályban benne volt, hogy aki fél évig nem fizet tagdíjat az automatikusan kizáródik a tagok sorából, a csoport egyik fele stikába befizette a tagdíjat, majd a sorsdöntő szavazás előtt, első napirendi pontként bejelentették, hogy kik azok akiknek a  tagsági viszonya megszűnt. Mit tesz isten, a teljes régi gárda így járt (helyben) és csupa 2-3 hónapos friss tag maradt volna. Ezt persze feljebb azért nem vették be, de módszertanilag, a párton belüli szavazásokkor, mindenki merít ebből a kreatív gondolatkörből.

Amúgy meg, csalásra ily alapossággal csak akkor készülnek ipari méretekben, ha nagy a tét, Orbán Viktor pártelnöki megmérettetésein annyira nem érdemes ilyennel szórakázni, hiszen mindegy hogy 94, vagy 96 %.

De ha a dolog döntetlenszagú, vagy ne adj isten, vesztésre áll az újgazdag, törtető, újdonsült politikus, a támogatói előbányásszák a tagnyilvántartást. Azt helyben pontosan tudják, ki helyett lehet becsempészni egy megbízható elvtársat, aki nem fogja a jelenlétével zavarni a magas politika működését. Aki benne van a tagnyilvántartásban az tag, akiről a helyiek meg azt mondják, hogy azonos önmagával, a fene ellenőrizgeti. Főleg, ha ki van adva az adminisztratív személyzetnek, hogy a megyei elnökök szava elég valaki beazonosításához.

Az SZDSZ egyébként is úgy szét van esve, hogy eleve demonstrálni kell, hogy összejön 700 küldött. Lehet, hogy aktív tag sincs ennyi, de produkálni kell.

Na persze innentől ez már nem más, minthogy Sztálin elvtárs számolja a Kirov elvtársra leadott szavazatokat.

És mint tudjuk, Sztálin elvtárs nem téved.

Fodor Gábor, miután elolvasta írásomban, hogy ő a jövő embere, vagy ami ugyan kevésbé valószínű, de lehetséges, meghallotta, hogy szeretett párttársa, pártelnöke mit hord össze, felismerte, hogy kisgazdapárt típusú képződményben ül és felserkent.

Engedjék, meg, hogy ünnepeljem egy kicsit azt a tényt, hogy, dögrováson a SzaDeSZ, dögrováson a SzaDeSZ (ezt most így dúdolgatomJ))) magamban). Feleim ilyet, hogy tehettek a magyar politikai erkölcsi őrlángjának kebelében, hogy csaltak még szabolcsba is???!!?!

Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik és a végén anyja tejében főzik meg a gödölyét, mert ki mint vet úgy arat, hiszen a fák nem nőnek az égig.

„Kóka János pénteki sajtótájékoztatóján nyilvánosan is beszélt a Jüttner-jelentésről, illetve a kialakult helyzetről. "A Jüttner-bizottság vizsgálata lezárult és egyértelműen megállapította: T. Asztalos Ildikó Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnök Fodor Gábor érdekében négy illetéktelen küldöttet buzdított arra, hogy szavazzanak. Ha ez nem történt volna meg, akkor nagy valószínűséggel már az első fordulóban elnök lettem volna" - mondta az SZDSZ elnöke pénteki fővárosi sajtótájékoztatóján. Kóka János közölte: ragaszkodik ahhoz, hogy távozzanak a pártból, akik csaltak vagy csalást szerveztek.”(Index)

Lefordítom logikailag kevésbé képzett felebarátaim számára mit is jelent ez.

A Hírtv által feltárt minden tény igaz, leszámítva, hogy az álküldöttek Kóka Jánosra szavaztak, mert azok Fodor Gáborra szavaztak, mert csak. Ez kb. olyan, mintha a XX. Kongresszuson azzal állt volna elő Hruscsov, hogy a Kirov gyilkossággal kapcsolatosan minden stimmel, leszámítva, hogy nem Sztálin gyilkoltatta meg Kirovot, hanem fordítva.

Iskolapéldája ez annak, amikor egy szériahazudozó, a rövidtávú pofátlanság világbajnoka az arcunkba lehel és totál hülyének néz mindenkit.

Tehát Kóka azt állítja, hogy az őt támogató pesti bagázs által úralt pártapparátus szeme láttára csaltak a Fodor javára!

Fodor Gábor ugye egy politikus, tehát elhiszem róla gond nélkül, hogy vizezi a csecsemőtejet, de azt nem, hogy az ő drága SZDSZ-ét bemocskolta volna egy csalással.

Mindemellett úgy hírlik, hogy Fodor több szavazatra számított darabra, mint amennyit kapott és úgy tudta, még a reggeli regisztrációs adatok alapján is, hogy akár nyerhet.

A SZADESZ kemény magja retteg attól, hogy a Fodor elnök legyen. Tudják jól, hogy el fog szabadulni, ha hatalomra jut, jobbra viszi majd a pártot, visszatér az emberi jogokat védő autentikusabb liberalizmushoz és ha véletlenül összefut az Orbánnal, jó az esély rá, hogy könnyezve egymás nyakába borulnak. 18 év fáradságos árokásása mehet veszendőbe, arról nem is beszélve, hogy pl. Magyar Bálint nem lenne államtitkár, ami az isteni törvények arcátlan megsértése.

Az pedig, hogy az MSZP elnöksége felsorakozott a Fletó mögött újfent, a közelgő vég legbiztosabb jele. Szili Katalin önkritikát gyakorolt!!!!!! Meg a Fletó is!!! Biztos.

Két hetet se adok neki, csak az a kérdés az SZDSZ-es meg az MSZP-és balhét hogyan időzítik egymáshoz.

Kis Péter felkészül!

Azokban a daliás időkben, nem sokkal azután, hogy a fehérterrort fasisztaveszélynek kezdték hívni, zömmel sajtosszendvics készítés és plakátragasztás útján én is hozzájárultam a rendszerváltás nagy művéhez. Nyílván elkúrhattam valamit a szendvicsekben, mert eléggé félrement ez az egész.... 

Na szóval akkoriban aktívan politizáltam és volt szerencsém megismerni politikai elitünk számos tagját, még akkor, mielőtt nagy ember lett volna belőlük.

Szeretném leszögezni, egyiknek sem voltam osztálytársa, barátja, közvetlen munkatársa, pusztán mezei önkéntesként vettem részt, egy viszonylag kicsi, belterjes párt hőskorában. Hallottam én is a pletykákat, sztorikat és ebben az időben még simán odaléphettél a folyosón a Viktorhoz (még ha Mernyeszentmiklós-alsóról is tévedtél be a Lendvai utcába) és megkérdezhetted tőle: Na mi a helyzet a parlamentben?

Tudom, hogy ezzel kiírom magam az antifasiszta emberiség köréből, de az időtényezőtől függően akár kimerítő választ is lehetett kapni erre a kérdésre egy közvetlen, kedves embertől.

Habár lehet, hogy ezért meg falhoz állítanak a forradalom győzelme után, de nem tudom magamba tartani, hogy a választmány ülésein rendszeres volt az órákon át tartó, meg-meg újuló papírgalacsin dobálás.

A rossznyelvek szerint, mikor vaskézzel sikerült letörni ezt a szokást, elenyészett a párt intellektuális ereje is.

Fodor Gábor is jó csávónak számított, de nem politikai értelemben tartottuk OV pártbeli ellenpontjának, hanem személyiségként és a párttagság kedvelte a Gábort.

Jellemző az akkori vidám hangulatra, hogy amikor időközi országgyűlési választás volt Demszky kerületében Illés Zoltánnak volt egy olyan plakátja amin Fodor Gáborral álltak egymás mellett és amelyet kifüggesztettek a Lendvai előcsarnokában.

A Fodor épp a plakát mellett állt meg valami miatt, mi meg mellé léptünk és arról kezdtünk értekezni (színpadi félre suttogással), hogy ki is az a szimpatikus fiatalember az Illés Zoli mellett és majd aztán ezt tőle is megkérdeztünk.

Azt hiszem akkor kezdett gondolkozni a dezertáláson és az SZDSZ-be történő átlépésen.

De komolyra fordítva a szót, Fodor Gábor, mint ember és jellem egy külön tanulmány.

Az SZDSZ örökös elnökjelöltje a gyenge emberek azon típusához tartozik, akik meg vannak róla győződve, hogy nagy jellemek.

A sors pedig úgy tűnik megadta neki a lehetőséget, hogy álmát valóra váltsa, hiszen a finoman szólva is, a pénz és csalás áldozata lett az SZDSZ elnökválasztásán és most van esélye megszereznie jogos jussát.

Már az első forduló után lehetett tudni egyébként, hogy a jó Gábor nem a választást, hanem inkább a szavazatszámlálást fogja elveszíteni.

Ismerve a magyar pártok belsejét, tanulságos körbezsarolások tánca zajlik jelenleg is. Fodornak gondolom, most felemlegetik a szeretőit, a Fenyőhöz, a Kis Jánoshoz, az Orbánhoz fűződő kapcsolatát, valamint azt, hogy volt idő, amikor köszönt a Kövérnek. Ő meg gondolom felemlegeti a fiúknak azokat az ügyeket amikor pénzmozgások voltak azon kívül is, mint amiket beleírtak a szerződésekbe. Szép, hosszú beszélgetések lehetnek ezek.

Pedig Fodor Gábornak, ha ő lesz az SZDSZ elnöke, valóban lenne esélye megmenteni nemcsak az országot, hanem még az SZDSZ-t is.

Ez utóbbit persze pont annyira kívánom, mint egy kiadós kolerajárványt, de van okom azt gondolni, hogy a kettő akár együtt is járhat.

Ha az SZDSZ-ben Fodor kerül hatalomra, akkor mindent újra lehet és kell tárgyalni a koalíción belül.

Legelőször is a miniszterelnök és a miniszterek személyét, a kormányzást úgy általában, és új elemként az ellenzékkel való együttműködést a stratégiai kérdésekben is be lehet venni a csomagba.

Ha Fodor akár csak egyetlenegy lényeges ügyben is képes ennek ürügyén a koalíciós pártok és a Fidesz között megegyezést összehozni, pl az egészségügyben, nemcsak újrarajzolja a politikai térképet, hanem egyetlen ugrással a rendszerváltás utáni korszak legnagyobb integrátorává válhat és visszavezetheti az SZDSZ-t és magát is abba a tartományba, ahol az emberek már a politikája miatt és nem a szélsőballibsi érzelmi kötődés miatt szavaznak rá.

És ez a megegyezés kikényszeríthető, mert az MSZP szabadulna Gyurcsánytól és a reformnak nevezett ámokfutástól, az SZDSZ pedig az elnökcsere után nem engedhetne meg magának még egy vezetési válságot. Az MDF-el meg a jó fene akarna kormányozni, még Szili Katalin sem, most hogy már megismerte az Ibolyát.

Fodornak óriási lehetőséget adott a sors, hogy beírja magát a történelembe, legalábbis annak az apró betűs részébe. Az ország évtizedek óta vár egy ilyen demonstratív gesztusra és talán senkinek nincs erre nagyobb esélye és lehetősége, mint Fodor Gábornak.

Orbán és Fodor között megvan az a személyes viszony, a tönkrement barátság, amely nagy kompromisszumokat alapozhat meg. A politikában sokkal fontosabbak az emberi gesztusok, mint gondolnánk, mert egyetlen jól megválasztott gesztus évtizedek gyűlölködésén is túlléptetheti az ellenfeleket. Egy Fodor féle image, nemcsak elbírna, hanem egyenesen kíván egy ilyesfajta lépést, amely egy részleges, de fontos közmegegyezés fele vezet.

És hát valljuk meg, az országnak nagyon nagy szüksége lenne erre a kompromisszumra.

Az MSZP túlélné saját hosszúra nyúlt öngyilkossági rítusát, hiszen újra megszólíthatná a baloldali szavazókat, míg a FIDESZ visszatérhetne a parlamentáris keretek közé, talán újra az országházban dőlnének el a lényeges dolgok.

Azt már nem is mondom, hogy a politikai berendezkedésünk elmozdulhatna a „győztes mindent visz” szélső pontjából a közmegegyezéses irányba.

Ez a változás csak az állami pénzek nagy rablóinak nem lenne jó, mert nekik érne véget az ingyenebéd.

De hát valakinek szívnia is kell, mint közismert.

Sokkíroztak az elmúlt napok eseményei, a döbbenet, valamint a népakarat határozott és indulatos toppantása, továbbá pártunk és kormányunk reakciói kiverték a kezemből a billentyűzetet.

Az sem mellékes körülmény, hogy a nagy dübörgésben a lényeg sikkadt el vala, miszerint 1994 óta először történt meg az, hogy az MSZP kampánya, (suttogó) propagandája gyakorlatilag hatástalan maradt. 1994 óta minden választáson, vagy nyertek, vagy szorosan kikaptak, még a posztöszödi 2006-os önkormányzati választásokon is megőrizték részvételarányosan a szavazóbázisuk lényegét, soha nem szenvedtek megsemmisítő vereséget.

Először fordult elő, hogy a notórius szocialista szavazók, ha nem maradtak otthon, elvonszolták megfáradt elméjüket a szavazókörig és méltóztattak gyakorlatilag a FIDESZ-re szavazni.

Közvélemény kutatásokkal nem volt  kimutatható, hogy a T. Választópolgárok egyszerűen nem hisznek a kormánynak, a Fletónak, az MSZP-nek és az SZDSZ-nek. Pedig belemásztak rendesen a lakosok tudatalattijába, hiszen a kormánypártok összes rokona, osztálytársa, üzletfele valamilyen kommunikációs aktuson buzgólkodott (a költségek alapján legalábbis), hogy a népek megkedveljék a vizitdíjat, meg a kormányt.

Ez nem népszerűség csökkenés, hanem a nagy fogyás, hiszen az agyhalott kertvfan, rasszista, orbáncigányozó panelmúmia már Bánó Andrásnak, Friderikusz Sándornak, sőt továbbmegyek, Vágó Istvánnak sem hiszi el (meg Monikának és Győzikének se), hogy minden űberfasza.

Amikor a Fletó 7 óra nulla nullakor kipenderült és bejelentette, mintegy kedveskedésképpen, hogy az orvosokat azért bolondok napjával megszívatja egy kicsit, a művelt szemlélőben történelmi reminiszcenciák ébredhettek.

Tízes éveim elején nagy rajongója voltam a második világháború katonai és politikai történetének és akkor sem és most sem értem, hogy 1944 közepétől, hogyhogy nem volt meg az akart és bátorság a Führer környezetében valami konstruktívabb megoldás irányába, hiszen a végsőkig kitartani, amíg mindenki megdöglik, első látásra is a legrosszabb megoldásnak tűnhetett.

Bepancsolni egyet első szándékból az orvosoknak, hogy a választóknak fájjon, a jelenlegi közhangulatban, kevéssé emeli az MSZP népszerűségét. De a vezérkarban a Jodlok és Keitelek közül senkinek nincs annyi bátorsága, hogy a Berlinbe zárkózó vezérnek szóljon: Nem kéne a saját csapatainkat lőni. Ez a szemétkedés, a rohadt jobboldali orvosokkal, volt Gyurcsány ardenneki offenzívája.

Maradva ennél az idióta hasonlatnál, miközben az MSZP és a kormány az egészségbiztosítási törvény visszavonásán, vagy visszanemvonásán huzakodik, hogy valami teljesen gagya kompromisszumot izzadjon ki magából, az „Oderánál hatalmas erők gyülekeznek” és a következő tb-és népszavazáson még egy nagyobb saller kinéz az MSZP morzsalékainak.

Jól látható, hogy az MSZP érdekérvényesítő képessége valahol a budapesti kisgazdaszervezet szintjén van. Az, hogy a kertévékben se lehet olyan híradót találni, amelyben nincs szó éppen letöltendőre ítélt MSZP-és politikusról, mutatja, a párt olyan állapotban van, mint a Wehrmacht 45 áprilisában.

De a reform folytatódik. Legalábbis Kóka szerint. Ezek, csak a Führer képzeletében létező tartalékok éltetik a „baloldali” értelmiségi csoportok azon reményét, hogy egyszer biztos bevetik a csodafegyvert.

Pedig, ha valakinek nagyobb az IQ-ja, mint a párttagkönyvének, akkor csak fel kéne ismerni, hogy az nem reform, hogy valamit privatizálunk. Azért hívják privatizációnak és nem reformnak. Továbbá a bezárás, a megszüntetés sem reform.

Mint ahogy a kormányzás meg nem az, hogy néhány havonta pontokba szedve új programot hirdetünk és ígéretet teszünk, hogy bevetjük a 2., 3., 4…. számú csodafegyvert.

Már senki nem bízik a végső győzelemben, az egykor diadalmas seregek elenyésztek és dr Göbbels láthatólag tanácstalan.

Mi a fenét kéne hazudni?

Elvtársak! Esetleg cselekedni?

A tbmentő népszavazás gyakorlatilag a koalíció berlini csatája lesz.

Még előtte kéne békét kérni!

Hogy azért maradjon valami, amit újjá lehet építeni.

Verebes István beszélget a Napkeltében a Demszky Gáborral, annak „forradalmi” múltjáról.

15-én reggel, mindig bekapcsolom a tévét, hogyha kitör a forradalom, nehogy lemaradjak róla. A rossz, szörfözős tévénézési szokásaim következtében a napkeltére kapcsoltam véletlenül, ami nekem szigorúan orvosilag tilos, mert ahogy meglátom a díszletet az agyam konfúziós bűbáj hatása alá kerül, és azt hiszem 1983-ban vagyok és menni akarok iskolába.

Verebes István orgánuma, amelyért a hipnotizőrök ölni tudnának, hozzájárul ehhez, nemkülönben a kérdéseinek tartalma, attitűdje. Ez a „Hogyan kérdezzünk úgy szeretett pártvezetőnk alá, hogy azok még jobb csávónak tűnjenek?” típusú technika még a hetvenes évekből maradt itt, amikor a pártvezetés avval demonstrálta demokratizmusát, hogy beült kötetlennek látszó interjúkra a tévébe, mintha az újságíró azt kérdezhetne, amit akarna. A kemény kérdések („Lesz-e elég sör nyáron?”) hallatán a dolgozó pedig elégedetten állapította meg, hogy micsoda rendes ember az elvtárs, hiszen el is vitethetné a riportert, ehelyett meg megpróbál jó képet vágni a dologhoz.

Azt el kell ismernem, hogy alapvető módszertani hiányossággal rendelkezik a szeánszról szóló tapasztalatom, mert a Bömbis rész után vész üzemmódba kapcsolt az agyam és visszatértem. Éber állapotban pedig inkább egyenként beszélem rá a darazsakat a padlásunkról való elköltözésre, minthogy Demszky forradalmár olyan típusú történeteit hallgassam, mint amikor az öreg Fidel visszaemlékezik a Moncada laktanya ostromára.

Demszky tüntetésszervező, vezérforradalmár, demokrata a következő bennfentes információkkal ismertetett meg bennünket többek között:

Most már tudja, hogy kétszáz titkosszolga követte őket az 1988-as március 15-e előtt, hogy megakadályozza a népidemokratikus államrend elleni szervezkedésüket és a tüntetésen való felszólalásukat. A brutális hatalom azonban nem járhatott túl a forradalmárok eszén, hiszen Demszky leugrott a szomszédos Keravillba egy Bömbiért.

Ha valaki nem tudná, hogy mi a Bömbi, ami minden Keravill bolt szériatartozéka volt akkoriban, annak elmondom, hogy az a kézben tartható tölcsérformájú elektromos izé, aminek segítségével jobban lehet üvölteni. 88-as ára 2700 forint volt, aminek kipengetése nem jelenthetett gondot az alulfizetett forradalmárok számára sem. Demszky dobozostul elrejtette, gondolom a ruházata alá, vagy a farzsebébe az inkriminált tárgyat és elvitte Rózsának a beszéde szövegével együtt, hogy ha ne adj isten őt lekapcsolnák, beszéljen helyette.

Ez a briliáns húzás teljesen összekavarta a 200 titkosrendőrt, akiknek ez az eszébe sem jutott. A brutális, állatias elnyomás egyéb jellegzetességeinek taglalása után, és hogy megtudhattuk, Demszkyt TÖBB ÓRÁRA LETARTÓZTATTÁK, értesülhettek arról is, hogy elengedése után egy síró pék kenyeret adott neki.

Dramaturgiailag helyesen ebbe a résbe támadott bele valahol Verebes az értelmiségi, aki elmondta, hogy ő személy szerint nem tüntetett, amiért most persze szégyelli magát, meg hát nem is rendelkezett soha azzal az éleslátással, mint DEMSZKY, és különösen!!!! akkor ő úgy gondolta, hogy ilyen tüntetős dolgokat nem szabad csinálni, mert ugye már úgyis oszlik az egész és a rebellió nem vezet jóra.

Még azt a pillanatot sikerült elcsípnem, amikor kendőzetlen egyszerűséggel és álszerénységtől mentesen megbeszélték, hogy Kádár lemondását nem más, mint a Beszélő akkori aktuális száma kényszerítette ki.

Demszky a nagy emberek megkapó szerénységével jegyezte meg, hogy a „Kádár Jánosnak mennie kell” elhíresült mondata a beszélgetésen szintén jelen lévő Haraszti Miklóstól származik.

Ennél a pillanatnál teleportáltam a jelenbe vissza és váltam képtelenné arra, hogy a jelenség egyéb részeit is tanulmányozzam.

Mint azt tudjuk, minden szimpatikus, progresszív, haladó forradalmárnak, aki politikussá lesz, meg kell teremteni a legendát.

A forradalomban való részvétel legendáját.

Hitler a sörpuccsban, Sztálin Cáricin védelmében, Rákosi Mátyás pedig a salgótarjáni csatában találta meg a legendává emelhető eseményt.

Az, ahogy Demszky Gábor és barátai a hatalomba merevedve, körülbelül Brezsnyev második világháborús szerepfejlődésének stílusában, gyártják a múltjukat, miközben  fasisztának kiáltanak ki mindenkit, aki ellenük tüntet, az nagyon-nagyon emberi.

És egyben szánalmas és nevetséges.

A forradalom az ő hatalomra jutásukkal lezárult.

A lázadás ez ellen, a természet rendje elleni bűntett.

Gáborka! Megtarthatod a nyaralót, meg a terepjárót, csak húzzál már el!!!!

Ja és ez nem kérés.

Ezeknél csak az volt brutálisabb, amikor a Józsi valamelyik szülinapján a „kollégák” műsort celebráltak neki. A tömény ellenszenv és a gennyes benyalás ilyen elegyét legfeljebb Rákosi elvtárs születésnapján lehetett volna elcsípni.

A kollégák sorban felvonultak és kifejezték tiszteletüket a humor ezen géniusza iránt, miközben a nyálon átütött a leplezhetetlen undor a kurzushumorista, az általa képviselt altáji humor és a kényszerből ajnározott nímand iránt.

Sas József és a Kossuth Díj, te jó ég!!!!

Az összes kormánypárti közgazdász, újságíró, esztéta kapott már?

A primitív, gátlástalan, alpári, egyirányú, kormánypárti aljaszórakoztatás névadója Kossuth Díjat kaphatott volna, ha nem meszeli el a Bíróság?

Hát a Fábry se kapjon, pedig az intellektuálisabb humor, mert az ilyesmihez tapadjon valamiféle méltóság, ne a gátlástalanság.

Ebben a műfajban talán a Hofi volt az egyetlen olyan minőség, igaz még a nyolcvanas években (utána már nem), ami megért egy Kossuth Díjat.

De a Sas Józsi?

Nem élünk egy országban emberek. Szégyellem magam.

Ja és a Bíróság nem tisztességes szerinte.

Mert itt üldözik a „baloldali” humoristákat.

Azokat lehet, de ez nem vonatkozhat a Józsira, mert nem az a kategória.

„Nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a picsába! Valljuk be!”

Mindent elmond a magyar politikai élet állapotáról, hogy Horn Gábornak, aki kb. 20 év után először mondott igazat, rögtön el kellett határolódnia magától.

Megér azonban egy elemzést mélylélektanilag ez a mondat, amely ráadásul nem csak igaz, hanem őszinte is volt az adott pillanatban.

Kiderültek a következők:

1)     Horn Gábor tudja, hogy a Ferit a választók…..

2)     Horn Gábor tudja, hogy milyen a Feri.

3)     Horn Gábornak kb. ugyanaz a véleménye a Feriről, mint bármelyik rendesebb választópolgárnak, csak titkolja.

4)     Horn Gábornak az MSZP vezérkaráról is az a véleménye, mint a Feriről.

5)     Horn Gábor mérhetetlenül, szégyentelenül és megalázóan lenézi Ferit és társait.

6)     Horn Gábor minden erejével azon van, hogy hatalmon tartsa ezt a bandát.

7)     Horn Gábornak annyi erkölcsi érzéke van, mint egy húsevő baktériumnak.

8)     Horn Gábor úgy követi mindezt ellenünk, hogy tisztában van a cselekedetei súlyával.

Azt hiszem, erre mondják, hogy ellentétes tudattartalmak is jól megférnek a politikusok fejében.

Véleményem szerint a Tisztelt Választók a Gabit is küldték a Ferivel együtt.

De a Gabi lelke olyan, hogy ezt már így nem fogja fel.

Ilyen az ember, ezt tudjuk, de hogy ennyire?

Működik ez a demokrácia egyáltalán?

Ja és Gábor! Nem rémlik, hogy neked köszönhetjük a Ferit?

Az elmúlt 20 év legnagyobb politikai kudarcát tekinthettük meg szeretett miniszterelnökünk orcáján. Hát, ki hitte volna!

Minden idők legrosszabb „fideszkampánya” után nem kis meglepetés, hogy a kedves választópolgárok ellátogattak a szavazófülkébe és gyomorszájon csapták minden idők egyik legrémesebb miniszterelnökét.

Mintegy 3,2 millió igen egy Orbán Viktor vezette Fideszhez köthető népszavazáson a kormány ellen? Ez akár 1 millióval több, mint amit egy közepesen pesszimista forgatókönyv jósolt.

Baromira elegünk van ebből a kormányból, az nagyon látszik, sokkal jobban, mint azt bárki gondolta volna.

A dolog pedig most kezdődik igazából. A miniszterelnök nyíltan hadat üzent a választóknak akkor, amikor 7 óra 00-kor kijelentette, hogy az egészségügyből kivont pénzeket nem adják vissza. Ez a háziorvosi praxisok esetében az ellátás összeomlásához is vezethet és másutt is okozhat zavarokat.

Ez bődületes hiba volt, még Nyakó István is igyekezett kimenekülni a helyzetből, azt nyilatkozta, hogy ezt még meg kell beszélni.

A miniszterelnök konfrontálódni fog, ez jól látható. Ez az út még mélyebb társadalmi válságba vezet, a kormányzás teljes hiánya tovább húzódik.

Ha van még MSZP, most van az utolsó  esélye arra, hogy megszabaduljon attól a vezetéstől, amely a teljes ellehetetlenedés útjára vezette.

Gyakorlatilag nincs a kormány mögött szavazói támogatás. A reformra mindenki nagy ívben tesz.

Ilyenkor minimum miniszterelnököt kell váltani, mert ha ez elmarad, még a végén rendszerváltás lesz a dologból.

Amúgy megjegyzem rendesebb országokban ilyenkor a miniszterelnök lemond. Ha nem, lemondatják.

Semmi nem szól inkább a hiedelmekről, mint a politika, még az asztrológia és a közgazdaságtan sem, pedig ők is igyekeznek.

Észvesztő hiedelmek kapcsolódnak egymáshoz őrült táncban egyre szédítőbb pörgésbe szédítve a magyar demokrácia ártatlan áldozatát, a szavazópolgárt.

A népszavazás előtti hét legrémisztőbb hiedelme még mindig az, hogy Orbán Viktortól csak Gyurcsány Ferenc mentheti meg az országot, pontosabban annak nem fasiszta maradékát.

Pedig!

Ha meggondoljuk a népszavazás utáni politikai pillanat lehetséges történéseinek, milyen forgatókönyvei lehetnek, röhögni kell.

Ha a népszavazás eredményes lesz és 2,3 millió körüli vagy ennél jobb eredményeket hoz az igeneknek, tulajdonképpen az MSZP számára legjobb hosszú távú forgatókönyv valósul meg.

Ha az igenek meggyőzően nyernek, OV megerősödik és képessé válik arra, hogy rávegye pártját, vele fusson neki a következő választásnak. Az MSZP-nek pedig csak ebben az esetben van igazán esélye újra nyerni, egy új miniszterelnökkel, aki 2009 táján elkezdheti az osztogatást és a készülődést a 2011-es megszorításokra.

Az igenek győzelme után az MSZP elég mély válságban lesz ahhoz, hogy a régi gárda valamelyik magasabb tagja, egy Leninképpel, kupáncsapja szeretett elnökét a mosdóban és az izmosabbja, a parlament kupolájáról leszerelt vöröscsillagot pajzsként használva, felemelje Kis Pétert.

A jó Fidesz persze azt fogja hinni, hogy nyert.

Pedig!

Nem lehet elmenni a Fidesz népszavazási kampánya mellett szótlanul. Vagy csak szótlanul lehet elmenni mellette, mert nincsenek rá szavak. Józan ésszel az ember azt gondolná a 2006-os kampányukat nem lehet alulmúlni, legfeljebb az OV-t ábrázoló gigantposzterek számában. De ez a mostani a politikai marketing megcsúfolása, a pártcégek ötletcsapatainak sejtpusztulása a neurokortexben.

De legalább elmondható, hogy a Fidesz rábízza a döntést az emberekre.

Ha az igenek száma 2 millió alatt lesz, az MSZP fogja azt hinni, hogy nyert. Marad GyF és OV pozíciója meggyengül. A Fideszes vezérkarnak azonban lesz annyi esze, hogy az új miniszterelnök jelölttel csak 2010 elején álljon elő.

Az ország számára katasztrofális gyurcsánylás folytatódik, de a kormányzás hiánya nem lesz leplezhető tovább, mert a gyurcsányi csapat nem fog osztogatni, mint azt Kis Péter tenné a választások megnyerése érdekében, hanem mindent maga tüntet el és hagyja veszni az MSZP-t és az országot egyaránt.

Ebben a hülye népszavazásban minden a saját ellentétébe csap és csak mi nem jöhetünk ki belőle jól.

Be kell érnünk valami kevesebbel.

Én például merő rosszindulatból szavazok három igennel.

Az egyetlen bónusz, ha a fletó arcán látom a gyomros hatását este tíz körül, 2,5 millió igen szavazat után.

Ez az ország nem tud többet nyújtani jelenleg.

A Szakítós Blogot olvasgatva ötlött emlékezetembe egy régi történet, amelynek feldolgozása és megértése eltartott egy darabig annak idején.

A kései nyolcvanas évek andalító légkörében, („állóvízszerű posvány”), amikor úgy tűnt minden örökké tart, Kádár Elvtárs és a gazdasági nehézségek, az ember fiatalon csak is egy dologgal foglalhatta el magát, a másik nem tagjaival.

Átlagos fiatalember voltam, kevés külcsínnel és jól rejtegetett belbeccsel, olyasvalaki, akinek a stílusa (szánalmas kísérlete valamiféle macsósabb jelleg felmutatására) a kevésszámú potenciális érdeklődő elriasztására felettébb alkalmas volt.

De az ember azért tanul, és ha nem zuhan vallási depresszióba az elutasítások és a kudarcos első randik hosszú sora következtében, akkor eljut ahhoz a következtetéshez, hogy ha kedvesebb lenne és szórakoztatóbb (feltűnően más, mint a magyar szériasurmó), talán messzebb jutna.

Ennek a projektnek a keretében hívtam el vacsorázni egy lányt a munkahelyemről. A dolog már az elején több sebtől vérzett, mert a lány nem az én súlycsoportom volt, lévén egészen gyönyörű, valamint nyilvánvalóan nélkülözte a metafizikai érdeklődést, amely terület az erősségem volt. A „csillagközi térben feszülő idő” képezte ebben az időben fejtegetéseim fő tárgyát, amelyek befogadásához nem kevés elvontabb humorérzék és tolerancia kellett, mely utóbbi kifejezést akkor még nem is használtuk.

Már akkor jó érzékkel rendelkeztem a hangulatos vacsorázóhelyek kiválasztásában és az első este nem hozta azt az öngyilkosságközeli élményt, amit várhattam az előzetes esélyek alapján. Nevetett a vicceimen, látható érdeklődéssel hallgatta végig eszmefuttatásaimat az élet értelméről, hagyta magát hazakísérni, sőt három plusz kört is mentünk a tömb körül. Sőt, sőt egy arcpuszit is kaptam tőle távozáskor, ami a minimalizált sikermérőmön már kiütötte a plafont.

A második randi, vacsora, séta végén pedig búcsúzáskor a puszit már a számra adta.

Mindezeket így együtt szerintem teljes joggal véltem egy pozitív trendnek, amely reményeim szerint könnyen megjósolható végcélom felé repít.

Szeretném leszögezni, hogy én járni szerettem volna a lánnyal, mert tetszett, és mert

véleményem és tapasztalatom szerint egyéjszakás kalandra csak olyan nővel lehetett volna esélyem, akivel még én sem lettem volna hajlandó lefeküdni, azaz ezzel a lánnyal biztos nem.

Harmadik randink, ha az lehetséges még reménykeltőbb volt, mint a korábbiak, egyszer átnyúlt az asztal felett és megsimogatta a kezem, többször összeért a kezünk a paneljük felé sétálva. Búcsúzáskor rendes igazi nyelves csók, amit ő kezdeményezett, mert én alapvetően gyámoltalan vagyok és félek a nőktől, ahogy erre a kedves olvasó már rájött bizonyára.

Negyedik alkalommal már egymás mellet ültünk, egy rakás testi kontaktus, comb összeér, simogatások, kezek, de szigorúan az illemszabályok keretein belül.

A fokozatosság elvét figyelembe véve az a remény élt bennem, hogy a ház előtti csókolózós jelenetet igyekszem a lehető legjobban megnyújtani. Az fel sem merült bennem, hogy az addig történtek után bármilyen mélyebb társalgást is kelljen folytatnunk arról, mi is bimbódzik közöttünk.

Megvolt a három kör a tömb körül, és ahogy odaértünk a ház elé, behúzott a kapun és nekinyomott a falnak. Gyakorlatilag felcsavarodott rám, a bal lábával átfonta a jobbomat, a jobb kezével megmarkolta az ülőfelületemet, a ballal pedig nagyon finoman simogatta a tarkómat. A szája pedig olyanokat csinált a fülemmel, hogy azt a pornográfia elkerülése érdekében nem részletezem. Nekem ekkor meg kellett küzdenem azzal a problémával, hogy akkoriban szűk farmer volt a divat és a lakáskulcsom nagyon, nagyon rossz helyen volt.

De az áhitat átjárt és én is igyekeztem a tanultakat hasznosítani. A későmájusi langymelegben, a nevére mindenben rászolgáló miniszoknya alatt, a kezeim felfedezőkedve helyeslő nyögéseket váltott ki, egyre ritmusosabb mozgásokkal. Miután a ritmus egybefolyt, majd kaotikussá lett, a lány áthúzott a panelházak földszintjének azon szegletébe, ahol a legkisebb forgalom az éji órákon.

Újrakezdte azt a tevékenységét, amelyről oly meleg szeretettel emlékeztem meg az előbb, majd új területek felfedezésére indult, ahol a kulcsom mellet egyéb érdekességek is fellelhetőek voltak. Ezen érdekességek felfedezése nagyon is a kedvemre volt, egyrészt azért, mert ezidáig csak egyvalaki fedezte fel őket, másrészt mert olyan technikával eszközölte ezt a felfedezést, amelyet ezidáig csak hallomásból ismertem, valamint atyám külföldről származó illusztrált képeslapjaiból. Nagyon-nagyon kellemesen voltam meglepődve és érthető módon az a benyomásom kezdett kialakulni, hogy a létező világok legjobbikába sikerült belecsöppennem. Mint az közismert, ezen tevékenység egyik jellegzetessége, hogy a természet a dolog egy pontján követeli a magét.

A környezetvédőket megnyugtathatom, hogy biológiai anyag nem került a környezetbe, ezt egyébként magam aztán végképp nem vártam, de a lány láthatólag tudta mi következik és természetes egyszerűséggel oldotta meg a dolgot, egy meglepően nehezen kielégíthető perverziót alapozva meg ezzel.

Ezidőtájt én azon morfondíroztam éppen, miközben a ruházatunkat gombolgattuk újra, hogy milyen szavakkal fejezhetném ki megelégedettségemet és hálámat a történtekért.

A lány azonban megelőzött, miközben én a szavakat kerestem:

(Figyelem szó szerinti idézet következik!!)

--Sajnálom, hogy nem illünk össze, de nem akartam, hogy úgy érezd, fölöslegesen vacsoráztattál. Szia.—Mindeközben a szemembe nézett kedvesen és finoman megsimogatta az arcomat. Majd távozott.

Szerintem még mindig ott állok, a Sarkantyúvirág utca 7/B alagsori lejárójában és töröm a kicsi fejem.

Sokan sokféle démont kergetnek politikai közgondolkodás címén, de talán a népszavazás kampányának hajrájában érdemes politikai alapon is és szakmai alapon is végiggondolni, mit is üzen a szavazó igenjeivel Kedves Vezetőnknek.

Vegyük sorba a politikai történéseket és az ezekből következő politikai érveket.

2006-ban Gyurcsány Ferenc elsősorban erkölcsi alapon vonta kétségbe Orbán Viktor állításait arról, hogy a kormány, többek között vizitdíjat, kórházi napidíjat, tandíjat kíván bevezetni. (Az most lényegtelen, hogy a „nem igaz ország” magyarul nem igazán értelmes kitétele, azt hiszem, a vizitdíjjal kapcsolatban hangzott csak el.)

Erkölcsi hivatkozása azt jelenti, hogy komolyan vehető politikusként abból nem hátrálhat ki, csak hitelének elvesztésével. Kivéve Magyarországon.

Az igennel szavazók elvileg, ezt a hitelességet kérhetik számon a kormányfőn. Persze nem ezt fogják, hanem azért szavaznak majd igennel, mert utálnak fizetni, vagy, mert eléggé utálják a miniszterelnököt ahhoz, hogy vegyék a fáradságot, hogy így virtuálisan, legalább bepancsoljanak neki egyet.

Jelenlegi kedveltségét nézve, kevesen fognak elfáradni szavazni azért, hogy egy hasonlóan virtuális pusziba részesítsék azt az embert, aki most már legalább napi két sör árát vette el tőlük.

Aki igennel szavaz a kormányt kívánja a fenébe, aki meg nemmel, az Orbán Viktort.

Szakmai döntést, mérlegelést váró felebarátaimnak csak egy párhuzamos univerzumba távozást javasolhatom.

Mint minden, ez a három kérdés is az adórendszerünk tökéletességéből következik. Mellőzve a közgazdász dumát, ez nektek is ismerős lesz:

Magyarországon kétféle minimálbéres szerencsétlen lelhető fel, az egyik azért van minimálbérre bejelentve, mert nem tudnak, vagy akarnak neki többet fizetni, míg a másik azért talál ennyit a bankszámláján, hogy a hónap elején az ehhez tartozó kártyával pont tele tudja tankolni a terepjárót.

A közteherviselés gondolata ebben a rendszerben nehezen vethető fel, hiszen nyilvánvaló, hogy az elsőnek említett „minimók” aránytalanul sokat fogyasztanak.J

Annyira sokat, hogy nálunk a baloldal szokta ellenezni a minimálbéremelést.

Na egy a lényeg, hogy miután a törökön, labancon, padlássöprőn edződött magyar nagyon ügyesen nem fizet adót, ott kell megragadni a dalipár lódingját, ahol nem tud adóelkerülni. Tandíj, orvos, kórház, stb. Ennek a rendszernek az az apró hátránya, hogy nem igazán veszi figyelembe a valós jövedelmeket, viszont figyelembe veszi, hogy a merdzsósnak el kell mennie télen nyaralni valahová és ő lesz a szomszéd apartmanban a politikus és családja mellett, és elrontaná a nyaralást  ha a merdzsós nehezményezné, hogy nem vehetett készpénzért helikoptert, mert az utolsó néhány millát elvitte az adó. Valami rohadt kisiskolák miatt belsősomogyban, vaze.

Ezért nem az adórendszert vegzáljuk, hanem az adózót, azt, aki nem tud adót csalni, mert két kiló kenyéren és három liter tejen, valamint a használt gyerekruhán nem lehet.

Ennek fényében vegyük először a kórházi napidíjat:

Ez ugye nettó adó, a szolgáltatás igénybevételével  kevéssé arányos, hiszen ha a bőrgyógyászaton naponta beken a nővér egy új löttyel és a rezidens orvos kétnaponta megnézi hogy állnak a pörsenéseid, az pont annyi, mintha három Nobel-díjas sebész agyat cserél neked.

Csak a nagyobb napidíjra szocializálás előszobája ez, hogy megszokd, ha kitesznek a kórházból, hogy mielőbb felkereshesd a proszektúrát az alagsorban, vagy a temetkezési vállalkozót, tégy egy kitérőt az intézmény pénztára felé is.

A vizitdíj már más tészta:

Az a nagy helyzet, hogy komolyan veendő szakértő nem mondja, hogy nincs szükség ilyesmire, csak azt mondja, hogy olyanra nincs, amilyet bevezettek.

A vizitdíj az orvoslátogatási szokások, az egészségtudatos viselkedés (szűrővizsgálatok, kontrollok, visszarendelések) befolyásolásának legjobb eszköze, magyarul, ha nem mész vissza, nem mész el, ha be- vagy vissza-rendelnek, megfirkálnak rendesen. Pl. ha életkortól függően elmész x havonta szűrővizsgálatokra, akkor nem kell perkálni, ha meg kihagyod, akkor kell mondjuk 3000-et, hogy a középosztálybelinek is fájjon, mert a merdzsóst úgy se érinti.

Ja, és a szegényeknek is ki kell találni valamit, mert azok meg se így, se úgy, de az már nagyon távoli történet.

A mostani nettó adó a legszegényebbeket és legbetegebbeket tartja távol az orvostól.

Szoktatás a fizetős rendszerre neked, aki még szoktál a napi túlélésen túlra is tekinteni.

Ja, és megjegyzem egy ilyen összetett rendszert évek alatt, fokozatosan szoktak felépíteni, úgy, hogy közben az ellátórendszert is igazítják ehhez az elváráshoz. (Adminisztráció, szakszemélyzet, hatástanulmányok, tapasztalat értékelése, orvosi attitűdök, mert ugye 70 IQ fölött nyilvánvaló, hogy parancsszóra nem változik az ember.)

A tandíj már megint nagyon más tészta:

Lehet, hogy hasznos lehetne egyfajta tandíjrendszer bevezetése, amely kombinálja a tanulmányi eredményekből, az adott egyetem nehézségi fokából és a szociális rászorultságból előállítható dimenziókat.

Ehhez az kéne, hogy az egyetemeket, a szakokat pozícionálják egymáshoz, valamint az elvégzésük utáni várható jövedelemhez és ezeket az előbbi dimenziókkal együtt az egyénre szabják (pl. nem szociális dimenzió a lakhelytől való távolság, vagy az, hogy mennyire lehet az adott szak mellett dolgozni, vagy melyik városban van az intézmény (Bp. vagy Barcs), vagy kapott e koleszt, stb.)

Továbbá tandíjat úgy szoktak bevezetni, hogy az igazodik egy átlagcsalád jövedelmi és megtakarítási lehetőségeihez és szokásaihoz. Hát, amit bevezettek az nem ilyen. Lehet persze úgy is, hogy ilyen kicsiségekkel nem törődünk, mint az USA-ban, de van egy remek ösztöndíj mecenatúránk. De az nekünk nincs, valamint ez a rendszer ámerikában is kitol a családok 70%-val.

Bármilyen rendszer, amely csak a pénzszedés és evvel kapcsolatban a piac fogalmának mantraszerű ismételgetéséből indul ki, szisztematikusan kizár jól meghatározható rétegeket a tanulásból.

Aztán persze az egyetemek se igen akarnának azzal szembesülni, hogy melyikük diplomája értéktelenebb. J

Nem könnyű ám reformot csinyáni feleim. A világ bonyolult, és akinek víziója van róla, meg jövőképe annak ezek általában a részletek megértése helyett gyünnek.

Vegyük például Hitlert. Milyen hercig kis víziói voltak Németország jövőjéről és milyen meglepően sokáig eltartottak, konkrétan egészen Moszkváig. Aztán mégis a világtörténelem legnagyobb buktája lett belőle.

Az természetesen igaz, hogy a kampányban mélyebb érvek nem hangzanak el és a Fidesz se egy bonyolult lélek.

De az se túl komplikált a megértés szempontjából, hogyha a Fidesz politikai okokból, vagy esetleg helytelen szakmai indokokból jutott helyes következtetésre, az még magát a helyes következtetést nem diszkreditálja.

És akkor néhány mondat az egészségügyi törvényről.

Fenntartom azt a véleményemet, hogy ennek a komplex problémakörnek nincs általános szakértője se, laikusok számára pedig csak a megértés látszata az elérhető. A részterületek szakértői szintje pedig csak igen nagyvonalúan hangolható össze akkor is, ha megvan az általános politikai akarat, az orvostársadalom támogatása és a barátságos közhangulat.

Van egy ideális orvos létszám és szakorvosi megoszlás, ami az ország ellátásához kell. Ha egy olyan állapotot örököltünk a mai napon, amelyben kevesebb az orvos vagy rossz a szakorvosi szerkezet, akkor az azon való változtatás kb. tíz éves távlatban releváns, mert az orvost nem a ribizkebokorban  találják, hanem képzik, és ennyi idő mire szakorvos lesz belőle.

Addig szarabb az ellátás, mert nem megfelelően képzett és tapasztalt orvosok fogják ellátni a betegeket, vagy ha igen, akkor azok sokkal fáradtabbak lesznek.

Nyugat-Európában sem a ribizkebokorban találják a jól képzett orvost, ők pl. Magyarországon találják, mert itt könnyű angolul, vagy németül beszélő orvost találni, de kerítsünk mi magyarul beszélő orvost mondjuk Kazasztánban, ahol még csáberőt jelenthet egy rövid ideig kishazánk életszínvonala. De ha az ottani elit egyszer hosszabban szieztázik és kevesebbet lop egyszer, már onnan se jönnek majd orvosok ide.

Na és fiúk most jön a piac. Ha kevesebb az orvos, nőnek az árak és kevesebben bírják kifizetni. Vagy várólista lesz, ami infarktusnál pl. tök jó, mert rehabilitációra már nem köll költeni.

A piacon a termékek versenyeznek egymással, azok költségei és minősége. Téged itt a törvény kötelez, hogy szerződj, az állam eladja annak az adódat, akinek te magadtól nem adnád, vagy nagyon más feltételekkel.

Az egészségügyi területen te vagy a termék és csak az egészségeset és gazdagot veszik, mert így logikus. A pénztárak között, amelyek valójában biztosító társaságok lesznek, semmiféle verseny nem lesz, a szegények és betegek között, a gazdag egészségesekért lesz verseny.

Meg abban, hogy ki tudja hamarabb tönkretenni a megyei intézményeket és olcsón megszerezni, vagy bezáratni és így jelentősen csökkenteni az ellátási költségeket, miközben a bevétele változatlan marad.

A piac logikája, hogy a befektetés nagyságához arányló hozam számít, vagyis pont akkora ellátó rendszer lesz, amin a legnagyobb hasznot lehet a befektetéshez képest kihozni. Ennek csak pénzügyi és nem szakmai alapjai lesznek, de jól megfogják indokolni.

Azt mondják, hogy ettől, majd az állam, meg a törvény megvédi az embereket.

Te jó ég! Úgy mint eddig?

Innen a mallorcai házam déli teraszáról, visszavonult sikeres privatizőrként, csak megcsóválhatom göndör fürtös, (kopasz) fejem, gondterhelten fújhatom szivarom füstjét és megjegyezhetem, aki hülye az hülye.

Nagyobbacska privatizációs ügyletek ritkán zajlanak egyéb pénzmozgások nélkül, mert valamiből keletkeznie kell az új tőkés rétegnek, továbbá az a néhány milla kevesebb, mintha véletlenül az árában vennénk meg valamit.

De a „Hogyan privatizáljunk könnyen, gyorsan?” kézikönyv első oldalán ott szerepel, rögtön azután, hogy ha mi vagyunk a privatizálandó vagyon gazdái, akkor ne az anyánkon keresztül akarjunk venni, az is, hogy ne az édes számlájára utaltassuk a korrupciós összeget.

Hát ennyire kell a mani? Likviditási diszkrepanciák voltak? Nem telt a helikopter részletére, vagy mi? Elvtársak!

Hét millió eurónyi kenőpénz, emberek, mennyivel olcsóbban adtuk el a vasutat?

Ha emlékeztek, drága James Bondunk húszezer dolcsiért lobbizott a Grasham palota eladásánál.

Hét milla! Istenem, egy tízezres város éves költségvetése! De lehet lélegeztetőgépben is számolni, hogy ezt a szoci körökben kedvelt valutát vegyük. Vagy 666 666 vizitdíj esetleg.

És ez nem az okozott kár, ez annak a töredéke csak.

A dolog lényege az, hogy akik az akciót lebonyolították, annyira biztosak voltak abban, hogy semmi se töri át a hallgatás falát, hogy nem is vesződtek azzal, hogy valamelyik offshore cégen át megfuttassák a pénzt.

Bizonyára sajnálták azt a néhány ezer eurónyi költséget.

Van annak helye.

Szórakoztató kis adalék, hogy a kormánypárti sajtó nem felejti el megemlíteni, hogy az Orbán kormány idején, a bt beltag fiacskája egy hónapig igazgató-helyettes volt a Postabankban. Ez persze, ismerve az illető egyéb történetét, mindent elmond az Orbánék személyzeti politikájáról.

De könyörgöm, még ők is kirúgták egy hónap után!

Mindenesetre megnyugtató, hogy az illető fiúgyermek csak olyankor viselt tisztséget a miniszterelnökhöz köthető cégekben, amikor azok vagy még, vagy már nem voltak GYF tulajdonában.

Ja és azt mondja még meg valaki, hogyan kerül valaki pillanatok alatt látókörbe, pusztán azzal, hogy az anyukája cége kaszált?

A rohadt fasiszta állat, ha lett volna fenntartott parkolóhely a kórházi rabbi számára, akkor tutira oda parkolt volna a sofőr.

Világosan látszik mindebből, hogy mennyire álságos a Fidesz álláspontja a népszavazás ügyében. Egy olyan embertől, aki olyan mikrobuszban ül, amelyiknek a sofőrje a mozgássérülteknek fenntartott helyen parkol, sőt bizonyára élvezi is ezt, nem várhatjuk, hogy igazat mondjon.

A szabad sajtó diadala ennek a szadista rémtettnek a leleplezése, amely kétségtelenül a mai magyar közélet legfontosabb ügye.

Szigorú büntetést Orbán Viktornak, aki megsértette cselekedetével az alkotmányt és Európát.

Gondoljunk bele, hogy hány szerencsétlen mozgássérült nem jutott orvosi ellátáshoz az alatt az öt perc alatt, amire, bizonyára a baloldali értelmiség országos felzúdulására, az Orbán Viktor samesza elmenekült rémtettének színhelyéről.

Nyugodt lélekkel vonhatunk párhuzamot e vadállati tett és a nácik eutanázia programja között, amely hasonló kisebb atrocitásokkal kezdődött.

A magyar szavazók józan eszére apellálunk, amikor mindenkit arra kérünk, mondjon háromszor is nemet erre az emberellenes, kriptofasiszta politikára, amely már alig bírja türtőztetni magát.

Sorozatunk következő részének címe:

Orbán Viktor cigánypecsenyét evett. Már a saját fajtáját is?

Koszovó a szabadság hona

Koszovó független, pedig a szerbek kemény gyerekek.

Már ha elegen vannak hozzá, mint a Vajdaságban például.

Azt az országot, amit az igen bölcs trianoni békeszerződés gyakorlatilag a szerbeknek adott nem kovácsolta egyé az idő, sem a nagy-szerb álom. Valamint a cizellált szerb hatalomgyakorlási technikák is megszerettették őket mindenkivel.

Vagy talán lehet, hogy mégsem úgy mennek a dolgok, ahogy azt Móricka elképzeli?

Az etnikai kódok talán végül mindig felülírják a liberalizmus eszményein alapuló és a mindenkori nagyhatalmi érdekeket kiszolgáló európai döntéseket?

Vagy ezek a nagyhatalmi érdekek is csak meztelen hatalmi, etnikai érdekek?

Nem biztos nem, hiszen az emberek jók, az albánoknak eszükbe se jut elkergetni a maradék szerbeket Koszovóból. Ahogy a románok sem, meg a szlovákok is imádják a magyarokat. De ha esetleg mégse egyszer a jövőben biztos megjavulnak.

Koszovó precedens. Precedens arra, hogy meg lehet változtatni a határokat. Ez persze ránk nem vonatkozik, mert ránk semmi kedvező nem vonatkozik, de körülbelül minden határt megkérdőjelez közép és kelet-európában.

Mert mindegyiket ritka okos európai politikusok húzták meg és egyik sem ott van, ahol lennie kéne.

Mintha nem lenne elég bajunk.

Mert persze nem úgy van, hogy bevándorol ide néhány százezer akárki, letelepszik gyerekei születnek, akik már otthon vannak itt és két-három generáció után már mi leszünk itt fölöslegesek. Ahogy szerbek jártak Koszovóban. 

Nem mert a betelepülők úgy megszeretik ezt a mi boldog létünket, a gyermeknélküliséget, a családnélküliséget, az öregek elhagyatását, hogy átveszik ezt az életformát és maguk is impotens fogyasztókká válnak, hogy beteljesíthessék a fogyasztói társadalom nagy álmát.

Nem inkább úgy lesz, hogy úgy eltűnünk innen, mint a szerbek Koszovóból?

Koszovó intő példa. Az európai ember végletesen hanyatló civilizációjának első látványos jele.

Persze ha van egy tartomány, amelyben a lakosság döntő többsége más nemzetiségű, mint az ország, miért is ne lehetne független?

Legyenek, mert a szerbek nem jó gazdák.

De mi sem vagyunk azok, mert mi sem vigyázunk magunkra és a magunkéra.

És most jöhet a fasisztázók kórusa.

Gyűlöletbeszéd és aláírt egészségbiztosítási törvény

Véleményem szerint, ha a Köztársaság Elnöke elé olyan jogszabály kerül, amelynek súlya és hatása, olyan mértékben változtatja meg az emberek mindennapi helyzetét, mint az egészségbiztosítási törvény és amellyel Ő maga jelenlegi formájában nem ért egyet, azt erkölcsi okokból nem írhatja alá.

Kíváncsi lennék arra az alkotmányos válságra, ami kialakul, de hát nem ez lenne az első.

A Köztársaság Elnökét arra tartjuk, hogyha a rendszer nagyon nyilvánvalóan nem működik, közbelépjen.

Nagyobb diszfunkciót el sem tudok képzelni, mint a legnagyobb lakossági ellátórendszer konszenzus nélküli, valódi szakmai egyeztetés nélküli „reformja”.

A Köztársaság Elnöke az egyetlen ember, aki, akár alkotmányon kívüli gesztussal is, kifejezheti, hogy a megválasztott kormány túlterjeszkedik az alkotmányos rend, írott és íratlan keretein, amikor az emberek mindennapi életét ilyen mélységben szervezi át.

Az Elnök több alkalommal elmulasztotta ezt, amikor a kormány ellenzéke már azt gondolta, hogy a kormány az alkotmányon túl jár. Ezidáig minden esetben, legalább is értelmesen vitatható volt, hogy valóban így van-e.

De ez esetben, az érintett közpénz nagysága és az emberek életét érintő hatása miatt, az Elnök nem lehetne tétlen.

De az.

A népszavazás marad a magyar társadalom egyetlen eszköze ezek után, hogy ezt a helyzetet kezelje.

De ezt már Elnöke nélkül teszi majd.

A gyűlöletbeszéd törvény megszavazása, pedig nem más, mint a kormánykritika kriminalizálására tett szánalmas kísérlet.

Pótcselekvés, a teljesen tehetetlen szocialista képviselők vonaglása.

Tessék már miniszterelnököt és pártelitet cserélni, mert különben a maradék (egészen kevés) becsületeteket is elvesztitek!

Szeretett urunk értékelte az elmúlt évet és megállapította, hogy igen rendesen sikerült nekünk betörölnie egyet a szemünk alá, de ezt sajnálja. Mi ugyan úgy emlékszünk, hogy sallerből több is volt, valamint volt földön rugdalás is, továbbá volt még adó- és inflációemelés, de mindezt feledtette a sikeres kormányzás számtalan egyéb öröme, persze.

Drága urunk azonban érezte, hogy valami közérzetjavításra azért szükség van és saját kellemes emlékeiből kiindulva arra jutott, hogy a maradék állami vagyont, némi pénzért, át lehetne adni az istenadta nép azon tagjainak, akik, nyílván valami adminisztrációs tévedés folytán, nem jutottak kádkőgyárhoz.

Csak arról feledkezett meg tisztelt urunk, hogy az egyszeri embernek nincs olyan szerencséje az anyósával, mint neki. Az én anyósom, maximum a kosztpénzből elcsent ötezer forinttal tud kisegíteni és nem 700 millával, amikor úgy adódik, hogy kádkőgyárat lehet kapni a sarkon.

Arról nem is beszélve, hogy a kádkőgyárak elfogytak és csak olyan állami tulajdont lehet már dobra verni, amivel kapcsolatban felmerül némi probléma.

Ilyen például a Suhajdabábonyi Haditechnika KFT, amelyik a korszerű T-34-es tankokhoz gyárt alkatrészeket, amelyre viszonylag csekély az igény, amióta a CIA leverte a Ungavaföldi Népi Felszabadítási Szervezet 1964-es felkelését. A cég komoly rekonstrukcióra szorul, tekintve, hogy a 17 éve folyósított  évi 1 milliárdos állami támogatás reálértéke rohamosan csökken. Így nem lehet belőle kifizetni (mert a menedzsmentnek is működni kell valahogy) a cég rekonstrukcióját évente megújuló erőfeszítéssel előkészítő, grandiózus tanulmányokat megalkotó, Cinege és Keleti Bt-nek az őt megillető 999 millió forintot. További nehézségnek tekinthető, hogy a cégnek semmilyen néven nevezhető vagyona nincs és a somogysámsoni elhagyott lőtér őrbódéjában van a székhelye.

A szél pedig nem csak az aktuális postát, hanem már a teljes korábbi könyvelést is szétterítette a gránáttölcsérek között. Azzal a rejtéllyel nem kívánok foglalkozni, hogy miként lehetséges, hogy a megérkező állami támogatás e fontos hadászati üzem esetében, hogyan köt ki az utalást követő 0,000001 másodperc multán egy kajmánszigeteki számlán.

Vitatkoznunk kell azokkal is, akik azt állítják, hogy számottevően javította a cég vagyoni helyzetét az, hogy a kreatív könyvelés zseniális példájaként a KFT tulajdonába került mintegy 600 tonna nehézfém, aminek a világpiaci ára 3 milliárd dollár.

Nem az a baj, hogy ez a fém nem létezik, hanem az, hogy mintegy 12 trillió tonna termőföldbe van egyenletesen belekeverve, a Vörös Hadsereg és a szocialista vegyipar némileg hanyagnak nevezhető veszélyes anyag kezelési szabályzatának következtében és a Magyar Köztársaság területén ötletszerűen eltemetve található.

Na most már tudod, miért is akarják a céget eladni a Mari néninek.

Én inkább azért a kádkőgyárra hajtanék.

Persze sajnos, amilyen szerencsénk van, a ló túlsó oldalán egy rohadt nagy szakadék van, hegyes karókkal  kibélelve, a vándorhangyák útvonalaival át-át szelve.

Hat évnyi szocialista-szabaddemokrata kormányzás után talán már joggal tesszük felelőssé a kormányt és az azt delegáló pártokat az ország jelenlegi állapotáért.

„Baloldali” felebarátaink szerint ennek a kérdésnek még a felvetése is a tomboló fasiszta gyűlöletbeszéd eklatáns példája.

A „baloldali” közgondolkodás alapvető dogmája, hogy a jelenlegi rezsim bármely ellenfele, csak egy náci (meglehet bujtatott) diktatúra kiépítésén fáradozik, legyen ez a szembenállás a leghalványabb is és jöjjön akár az állítólag fennálló jogállam irányából is. Így lett kriptofasiszta Sólyom László, az alkotmánybíróság, az  ügyészség, az állami számvevőszék és legújabban Gaskó István. Ez utóbbi szegény tényleg akkora baloldali, mint ide Lacháza, de elkövette azt a hibát, hogy elhitte és komolyan vette, amit nyilvánosan a Kóka mondott neki.

Habár gyanakodhatott volna, hogyha a mondat így kezdődött: A Pannon Puma ugrani készül és a MÁV dolgozói kapnak 250000 forintot a MÁV Cargo eladásából. (Fogadjunk, közben a Kóka még az ujjait is keresztbe tette.)

A „baloldali” gondolkodás további alapvetése az, hogy amit a „baloldali” kormány csinál az csak baloldali lehet és nem attól baloldali kormány, hogy ilyen programot valósít meg, hanem, hogy az MSZP elitje a lelke mélyén baloldali. Az, hogy a kormány programja, kapitalistább, mint amilyen kapitalizmust a KISZ KB tagjai egy öt fogásos vacsora után rémálmodtak, teljesen lényegtelen ebből a szempontból.

A legveszedelmesebb jelensége a mai „baloldali” gondolkodásnak pedig az, hogy teljes mértékben tagadja a demokráciát, hiszen kizár mindenki mást a választás megnyerésére jogosultak közül. Ennek a társaságnak egyedül arra kellenek a választások, hogy legitimálják a „baloldali” erők hatalmát.

Ennél jobban semmi nem errodálja a demokratikus intézményeket.

Az Orbán Viktor elleni gyűlölet pedig a felelősségtől való egyre mélyebb rettegés kivetítése. Hiszen az ördög ellen mindent lehet, és a fasiszta, náci, feleségverő, elmebeteg, rabló, gyermekelhagyó, nemi erőszakot elkövető, cigány, Orsós Viktor ellen minden eszköz megengedhető, ami ellen egyébként olyan remek kis írásokban szoktunk kikelni a Népszavában.

Az ország válságban van, szinte folyamatosan, a hetvenes évek eleje óta. Ebből a 35 évből 27 évig a mai „baloldali” elit (és annak elődei) és szellemi holdudvara volt a kormányrúdnál.

Ezalatt felélték a magyar társadalom szinte minden tartalékát és fehérterror emlegetésén kívül intellektuálisan csak annyit tettek, hogy a fejükben a szocialista szó helyére a kapitalistát írták. Ma a szabad piac a varázsszó, amivel a saját maguk által előidézett válságokat kezelni akarják.

De a lényeg továbbra is csak egy dolog: A hatalom náluk legyen és ne a népnél.