Valljuk be?

 2008.03.11. 17:46
   

„Nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a picsába! Valljuk be!”

 

Mindent elmond a magyar politikai élet állapotáról, hogy Horn Gábornak, aki kb. 20 év után először mondott igazat, rögtön el kellett határolódnia magától.

 

Megér azonban egy elemzést mélylélektanilag ez a mondat, amely ráadásul nem csak igaz, hanem őszinte is volt az adott pillanatban.

 

Kiderültek a következők:

1)     Horn Gábor tudja, hogy a Ferit a választók…..

2)     Horn Gábor tudja, hogy milyen a Feri.

3)     Horn Gábornak kb. ugyanaz a véleménye a Feriről, mint bármelyik rendesebb választópolgárnak, csak titkolja.

4)     Horn Gábornak az MSZP vezérkaráról is az a véleménye, mint a Feriről.

5)     Horn Gábor mérhetetlenül, szégyentelenül és megalázóan lenézi Ferit és társait.

6)     Horn Gábor minden erejével azon van, hogy hatalmon tartsa ezt a bandát.

7)     Horn Gábornak annyi erkölcsi érzéke van, mint egy húsevő baktériumnak.

8)     Horn Gábor úgy követi mindezt ellenünk, hogy tisztában van a cselekedetei súlyával.

 

 

Azt hiszem, erre mondják, hogy ellentétes tudattartalmak is jól megférnek a politikusok fejében.

Véleményem szerint a Tisztelt Választók a Gabit is küldték a Ferivel együtt.

De a Gabi lelke olyan, hogy ezt már így nem fogja fel.

Ilyen az ember, ezt tudjuk, de hogy ennyire?

 

Működik ez a demokrácia egyáltalán?

 

Ja és Gábor! Nem rémlik, hogy neked köszönhetjük a Ferit?


A bejegyzés trackback címe:

https://ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/api/trackback/id/tr22376506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.12. 11:10:28

Ennyi réteg van egyetlen mondaton?!
Igen ...úgy néz ki!

Mandos 2008.03.13. 18:08:51

Nevetséges.

SZDSZ által kizsarolt, összecsapott reform (nagyon utálom őket, de nem hiszem el, hogy a szocik ilyenre akarták a reformokat, messze nem) bukása után az MSZbe törölni a lábukat. Nevetséges, a szart megcsináljuk, de utána nem eszünk belőle, mert nem mi voltunk, hanem a másik...

csoli 2008.03.13. 19:41:52

Nem kell ez(ke)en csodálkozni! Ha egy politikusban nincs önkritika, tisztesség és szégyenérzet, akkor ezek a jelenségek napirenden vannak-lesznek...
Örülhetünk, ha 2010-ben meg tudunk szabadulni tőlük!
süti beállítások módosítása