Azokban a daliás időkben, nem sokkal azután, hogy a fehérterrort fasisztaveszélynek kezdték hívni, zömmel sajtosszendvics készítés és plakátragasztás útján én is hozzájárultam a rendszerváltás nagy művéhez. Nyílván elkúrhattam valamit a szendvicsekben, mert eléggé félrement ez az egész.... 

Na szóval akkoriban aktívan politizáltam és volt szerencsém megismerni politikai elitünk számos tagját, még akkor, mielőtt nagy ember lett volna belőlük.

Szeretném leszögezni, egyiknek sem voltam osztálytársa, barátja, közvetlen munkatársa, pusztán mezei önkéntesként vettem részt, egy viszonylag kicsi, belterjes párt hőskorában. Hallottam én is a pletykákat, sztorikat és ebben az időben még simán odaléphettél a folyosón a Viktorhoz (még ha Mernyeszentmiklós-alsóról is tévedtél be a Lendvai utcába) és megkérdezhetted tőle: Na mi a helyzet a parlamentben?

Tudom, hogy ezzel kiírom magam az antifasiszta emberiség köréből, de az időtényezőtől függően akár kimerítő választ is lehetett kapni erre a kérdésre egy közvetlen, kedves embertől.

Habár lehet, hogy ezért meg falhoz állítanak a forradalom győzelme után, de nem tudom magamba tartani, hogy a választmány ülésein rendszeres volt az órákon át tartó, meg-meg újuló papírgalacsin dobálás.

A rossznyelvek szerint, mikor vaskézzel sikerült letörni ezt a szokást, elenyészett a párt intellektuális ereje is.

Fodor Gábor is jó csávónak számított, de nem politikai értelemben tartottuk OV pártbeli ellenpontjának, hanem személyiségként és a párttagság kedvelte a Gábort.

Jellemző az akkori vidám hangulatra, hogy amikor időközi országgyűlési választás volt Demszky kerületében Illés Zoltánnak volt egy olyan plakátja amin Fodor Gáborral álltak egymás mellett és amelyet kifüggesztettek a Lendvai előcsarnokában.

A Fodor épp a plakát mellett állt meg valami miatt, mi meg mellé léptünk és arról kezdtünk értekezni (színpadi félre suttogással), hogy ki is az a szimpatikus fiatalember az Illés Zoli mellett és majd aztán ezt tőle is megkérdeztünk.

Azt hiszem akkor kezdett gondolkozni a dezertáláson és az SZDSZ-be történő átlépésen.

De komolyra fordítva a szót, Fodor Gábor, mint ember és jellem egy külön tanulmány.

Az SZDSZ örökös elnökjelöltje a gyenge emberek azon típusához tartozik, akik meg vannak róla győződve, hogy nagy jellemek.

A sors pedig úgy tűnik megadta neki a lehetőséget, hogy álmát valóra váltsa, hiszen a finoman szólva is, a pénz és csalás áldozata lett az SZDSZ elnökválasztásán és most van esélye megszereznie jogos jussát.

Már az első forduló után lehetett tudni egyébként, hogy a jó Gábor nem a választást, hanem inkább a szavazatszámlálást fogja elveszíteni.

Ismerve a magyar pártok belsejét, tanulságos körbezsarolások tánca zajlik jelenleg is. Fodornak gondolom, most felemlegetik a szeretőit, a Fenyőhöz, a Kis Jánoshoz, az Orbánhoz fűződő kapcsolatát, valamint azt, hogy volt idő, amikor köszönt a Kövérnek. Ő meg gondolom felemlegeti a fiúknak azokat az ügyeket amikor pénzmozgások voltak azon kívül is, mint amiket beleírtak a szerződésekbe. Szép, hosszú beszélgetések lehetnek ezek.

Pedig Fodor Gábornak, ha ő lesz az SZDSZ elnöke, valóban lenne esélye megmenteni nemcsak az országot, hanem még az SZDSZ-t is.

Ez utóbbit persze pont annyira kívánom, mint egy kiadós kolerajárványt, de van okom azt gondolni, hogy a kettő akár együtt is járhat.

Ha az SZDSZ-ben Fodor kerül hatalomra, akkor mindent újra lehet és kell tárgyalni a koalíción belül.

Legelőször is a miniszterelnök és a miniszterek személyét, a kormányzást úgy általában, és új elemként az ellenzékkel való együttműködést a stratégiai kérdésekben is be lehet venni a csomagba.

Ha Fodor akár csak egyetlenegy lényeges ügyben is képes ennek ürügyén a koalíciós pártok és a Fidesz között megegyezést összehozni, pl az egészségügyben, nemcsak újrarajzolja a politikai térképet, hanem egyetlen ugrással a rendszerváltás utáni korszak legnagyobb integrátorává válhat és visszavezetheti az SZDSZ-t és magát is abba a tartományba, ahol az emberek már a politikája miatt és nem a szélsőballibsi érzelmi kötődés miatt szavaznak rá.

És ez a megegyezés kikényszeríthető, mert az MSZP szabadulna Gyurcsánytól és a reformnak nevezett ámokfutástól, az SZDSZ pedig az elnökcsere után nem engedhetne meg magának még egy vezetési válságot. Az MDF-el meg a jó fene akarna kormányozni, még Szili Katalin sem, most hogy már megismerte az Ibolyát.

Fodornak óriási lehetőséget adott a sors, hogy beírja magát a történelembe, legalábbis annak az apró betűs részébe. Az ország évtizedek óta vár egy ilyen demonstratív gesztusra és talán senkinek nincs erre nagyobb esélye és lehetősége, mint Fodor Gábornak.

Orbán és Fodor között megvan az a személyes viszony, a tönkrement barátság, amely nagy kompromisszumokat alapozhat meg. A politikában sokkal fontosabbak az emberi gesztusok, mint gondolnánk, mert egyetlen jól megválasztott gesztus évtizedek gyűlölködésén is túlléptetheti az ellenfeleket. Egy Fodor féle image, nemcsak elbírna, hanem egyenesen kíván egy ilyesfajta lépést, amely egy részleges, de fontos közmegegyezés fele vezet.

És hát valljuk meg, az országnak nagyon nagy szüksége lenne erre a kompromisszumra.

Az MSZP túlélné saját hosszúra nyúlt öngyilkossági rítusát, hiszen újra megszólíthatná a baloldali szavazókat, míg a FIDESZ visszatérhetne a parlamentáris keretek közé, talán újra az országházban dőlnének el a lényeges dolgok.

Azt már nem is mondom, hogy a politikai berendezkedésünk elmozdulhatna a „győztes mindent visz” szélső pontjából a közmegegyezéses irányba.

Ez a változás csak az állami pénzek nagy rablóinak nem lenne jó, mert nekik érne véget az ingyenebéd.

De hát valakinek szívnia is kell, mint közismert.