Avagy az aranytojást tojó tyúk ellopása

Már Tölgyessy Péter sem felejtette megemlíteni, hogy nem azért nincs pénz, mert lopós a kormány és társai, hanem, mert tényleg nincs.

Azt persze senki nem tagadja, hogy a kormányzati kiadások struktúráját át kéne alakítani, beleértve ebbe a jóléti kiadásokat is, de a megtakarítási csomagok mindig csak a szociális kiadások, valamint a közalkalmazotti és köztisztviselői kar radikális leépítéséről szólnak.

Szó sincs a közteherviselés nevű akármi bevezetéséről, aminek fájó hiánya kiveri bárki szemét, aki felüti a magyar költségvetés bevételi struktúrájáról szóló fejezetet.

Az ingatlanadót is sikerült megnyuuuvasztani, hiszen tervezett formájában cizelláltságában a fényességes porta adójogszabályaira emlékeztetett és a szocik támogatottságát a bevezetése, az SZDSZ szintjére szállította volna le.

Szakmailag nem lehetett viszont hozzányúlni, hiszen akkor a gazdagoknak is fizetni kellett volna és a milliárdos villák tulajdonosai az ilyesmit nem szeretik.

A kormány pedig tényleg komolyan gondolta, hogy a némileg érzékenyebb szoci frakció torkán lenyomhat egy olyan vagyon alapú adót, amely az agyonadóztatott középosztályra hárítja a terhek további részeit. Erre a kormányra szót sem szabad vesztegetni.

A közpénzek fosztogatása a magyar rendszer integráns része a nyolcvanas évek óta. Arányainak titkolása és elbagatelizálása, minden rendes magyar politikus kötelessége.

 Komolyan gondolja valaki is, hogy a magyar adórendszer, a teherviselés struktúrája véletlenül alakult így?

A rendszer lényege bizonyos társadalmi csoportok tehermentesítése.

„Vállalkozói” és „értelmiségi” csoportok tömege él abból, hogy fosztogatja a magyar társadalmat. 

De a társadalom nem bír többet.

Vége a dzsemborinak, most már abból a lóvéból kéne megélni, ami eddig megvan. Ha a társadalom nem teherviselő fele, valamint a jelenlegi rendszer fenntartásában érdekelt pénzszivattyúkat üzemeltető társaságok nem vesznek vissza, akkor a jelenlegi rendszer keretein belül a válság nem kezelhető.

A nem teherviselő csoportok csak egy erős politika hatására lesznek képesek változni, de a demokrácia keretei között a gazdaság és politika közötti összefonódások csak akkor bírnak el „reformokat”, ha az elittel összefonódott rablók megegyeznek az elittel.

Meg kell egyezniük abban, hogy nekik is ki kell venniük a részüket a konszolidációból. Akár belátással, akár erőszakkal, de ki kell fehéríteni a „gazdaság” ezen részét, mert nem bírjuk eltartani már őket.

A lehető legsúlyosabb hiba, hogy a politikai elit és az elemzők  el akarják titkolni a társadalom elől, hogy a pénz nemcsak a jóléti rendszeren keresztül, hanem a megrázóan széles feketegazdaságon keresztül is áramlik és sokan élnek úgy munkából, hogy nem tudják nemcsak a feketegazdaságban dolgoznak, hanem a „tőke” is a fosztogatott közpénzekből származik aminek mozgása eltartja őket.

Sokkal mélyebb reform kell, mint amiről a „baloldali” értelmiség álmodozik.

Ők sem a megoldás, hanem a probléma részei.