Szeretve Tisztelt Urunk azt találta volt mondani tartalmilag, hogy megszorítások már nem lesznek, a nehezén túl vagyunk (és lassan olvasd, hogy mélyen is hasson), vissza fogja majd szerezni népszerűségét. Ha szegény Orbán Viktor mondott volna ilyent már olvashatnánk az „értelmiségiek” levelét.

Különösen erős realitásérzékre vall e szép megnyilvánulás, Hitlernek lehetett ilyen 45 áprilisa táján. Abban is igaza volt a magyar progresszió bajnokának, hogy március 9.-ke után 10.-ke lesz, ugye?

Gyakorlatilag a népszavazási tockos óta, a miniszterelnök és a kormánypártok körbemennek, időnként koppannak egyet valamin, amitől felriadnak, elismétlik, hogy nem akarnak előrehozott választást, majd okoznak néhány milliárdnyi kárt, aztán újra transzba zuhannak.

Az, hogy nem kormányoznak már hat éve, most nyilvánvaló lett a külföld és a befektetők számára is, de ez itthon nem okoz fennakadást, hiszen az ország megszokta már.

A baj csak az, hogy a lopást azt nem hagyták abba.

 

A jelenlegi kormányzat mögött álló értelmiségi és gazdasági elit totális kudarcot vallott.

Arról, hogy mekkora válság van, nem is érdemez vitatkozni, mint ahogy arról sem, ki felelős érte.

Egyetlen lényeges kérdés marad csupán:
A jelenlegi rendszer keretében kezelhető-e ez a válság?

Lehet, hogy értelmes, erkölcsös demokratákkal még a jelenlegi alkotmányos rendszer is működne, de az tisztán látszik, hogy ezekkel a nem értelmes, felettébb nem erkölcsös antidemokratákkal nem igazán.

 

A forradalom és a rendszer gyökeres átalakítása között igen széles az átmeneti sáv, de akár hogy is látunk neki, a gazdasági és társadalmi ára minden nappal drágább lesz.

Persze a jelenlegi demokratikus keretben is van megoldás, ha valaki demokrataként akarna viselkedni.

Elég lenne csak elismerni, hogy a kormány befuccsolt és kiírni a választásokat.

De ez ebben az országban, ezekkel a kormánypártokkal nem fog megtörténni. Ilyen egyszerű az ő demokráciájuk, csak akkor létezik, ha ők vannak hatalmon.

A demokráciához szükséges jobboldali néppártunk egyébként már megvan.

Kéne egy balos is.

 

Címkék: kormányválság

A bejegyzés trackback címe:

https://ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/api/trackback/id/tr47435755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása