A Fidesz láthatólag el akarja kerülni azt a vádat, hogy agyelszívás útján jut utánpótláshoz a Fidelitas nevű politikuskeltető üzemében. A nyakói mélységekből feltörő szlogen „Gyurcsány a hibás” annyira találó, hogy az ember csak tiszteletet érezhet a valamelyik pártingatlan alagsorát szigorú inkognitóban, alagúton megközelítő agytrösztök iránt, akik feltehetően a „Rosszabbul élünk, mint négy éve” című kampány feltalálásával még nem lőtték el az összes puskaporukat.

Az a körülmény, hogy maga a mondat megrázóan nagy igazságtartalommal bír, inkább rontja a dolog marketingértékét, mint emeli. Magyarországon a lakosság 90%-a már birtokában van ennek az információnak és maga is eljutott erre a következtetésre, például a pénzügyi helyzete rávezette. Egy ilyen kampány inkább idegesíti az embereket, bármi másra szívesebben gondolnak, mint bölcs vezérünkre, akinek az összes pekingi aranyunkat köszönhetik például.

Apropó Peking. Semmi sem tükrözi országunk állapotát jobban, mint eddigi olimpiai teljesítményünk. Magyarország különlegességét az adja, hogy hagyományosan retardált és rosszindulatú, vagy jószándékú, de tragikus véget érő gyenge vezetői ellenére, mindig képes volt kikapaszkodni az aktuális válságból és tudományban, sportban, művészetben lélekszámánál sokszorta nagyobb eredményeket produkálni. A medgyessy-gyurcsány kormány kétségtelen érdeme, hogy a „Merjünk kicsik lenni!” kampányt sikerre vezette és ezt a nagyképű országot a helyére tette. Hiszen mit is kerestünk mi számban sokszorosan hatalmasabb és gazdagabb nemzetek előtt, holmi éremtáblázatokon, vagy diákolimpiákon, magunkra haragítva a többre hivatott országok nemzeti érzelmű elitjét. Meg különben is, egy ilyen fasiszta, irredenta, soviniszta, hortysta, kádárista, elnyomó, revizionista csőcselék nehogy már a térség vezető állama legyen a gazdaságban, a tudományban, a politikában, az oktatásban. Öröm egy ilyen szépen megvalósított programot látni, mert ez az egy, ami összejött nekik és nekünk.

De a tréfát félretéve, mi is az olimpia? A statisztika érvényesülése, a matematikai nyomás végletes igazolása, hogy a merítési nagyság, az anyagi ráfordítás hosszú távon a nemzetek nagyságához és gazdagságához igazítja az eredményeket. Magyarország az újkori olimpiák történetében folyamatosan felülemelkedett a természettörvényeken, megmutatva, hogy túl a rideg számokon a lélek ereje erősebb lehet mindennél.

Száz évig nem akadt olyan kormánya az országnak, legyen az fasiszta, kommunista, demokrata, vagy nyilas, amely kétségbe vonta volna, hogy  népe különlegesen tehetséges és sokra hivatott. Még a komcsik is összekacsintottak a nemzettel az oroszok háta mögött és a hatvanas évektől kezdve nemhogy nem bánták, ha a magyar sportolók lenyomják a szovjeteket akár, hanem kifejezetten elvárták.

Az elmúlt ötven évben a sport a nemzeti önkifejezés és önmegvalósítás legfőbb eszköze lett, legfőképpen azért, mert már szinte semmi sem maradt. Kialakultak a hagyományosan magyar sportágak és a nemzeti identitás részei lettek. A foci halt meg először, mert a futball csapatjáték és erkölcsi szabályai, csoportszellemet igénylő lelki szükségletei egy demoralizálódó, atomizálódó társadalomban már nem voltak meg. A szűkebb merítésből táplálkozó sportágak, amelyekben könnyebben megmaradtak a „polgári gyökerek”, a speciális sportági kultúrák, generációkon át ébren tartották a nemzeti szellem legjobb hagyományait. Addig, amíg legalább az elemi feltételek adottak voltak.

De az elmúlt hat évben elenyésztek a minőségi sport anyagi feltételei. Ezt a válságot még talán túlélte volna a sportoló és edző dinasztiákkal tűzdelt magyar sport, de a nemzet, mint egységes egész, étosz, karakter, közösség és erő, soha nem látott mértékben pusztult a részvénytársasági urak országlása alatt, mint nem tőkésíthető, leírható értéktelen vacak.

És a győzelembe vetett hit nélkül nem lehet győzni. A győzelemhez tudni kell, hogy mi vagyunk a legjobbak, bármi is történjen végül.

A versenyzőink itthon hagytak bennünket és mi nem mentünk velük. És az a legrosszabb, hogy észre sem vesszük ezt a változást, mert talán az a részünk enyészett el, amelynek észre kellene vennie a hanyatlást.

Eddig mindig sikerült a lehetetlen, mert a 6-8-10 arany mindig is az volt. De most már nem hiszünk benne és a versenyzők sem hisznek úgy az erejükben, mint akár négy éve.

Csak jönnek és jönnek a jelek, hogy egy generális válságba zuhantunk bele.

És az is jellemző ránk, hogy majd a pekingi aranyak elmaradásán leszünk bepöccenve és nem azért, mert a kormány hülyék gyülekezete és lop, mint egy gebines (http://www.kislexikon.hu/gebines.html ) vendéglős az utolsó héten.