Baloldali kormány?

 2008.04.30. 11:39
 

 

 

Nem tudom feltűnt-e a kedves olvasónak, de az első egypárti MSZP kormányban az MSZP-nek, mint pártnak, az ereje kisebb, mint a boldogult Antall kormányban volt például.

Ez annak ellenére van így, hogy a MSZMP Központi Bizottságának 2008 március 22.-ei ülésén Kádár János Elvtárs a Politikai Bizottság határozatát ismertetve (a reform folytatásáról és a kormány átalakításáról) külön kitért az új (és a régi) kormánytagok mozgalmi múltjára és politikai elkötelezettségére. Ez utóbbi mondatba egyedül azzal lehet belekötni, hogy Kádár János Elvtárs puritán felfogását és a vagyongyarapodásról alkotott véleményét ismerve, valószínűleg lett volna hozzáfűzni valója egyes újdonsült kormánytagok szocialista erkölcshöz való viszonyához.

De Kádár Elvtárs halott és oda az igazság.

Az a tény, hogy a Magyar Szocialista Párt annyira meggyengült, hogy Gyurcsány Ferenc kisebbségi kormányának összetétele egyes egyedül a kormányfő üzleti kapcsolatrendszeréről ad plusz információkat, mélyebb válságot feltételez, mint amire válságoktól tűzdelt évszázadaink felkészíthették a nemzetet.

Amikor GY.F. és bűvköre megrohamozta és elfoglalta az MSZP-t, Magyarország legerősebb birodalmát vette birtokba. Mindazt, amit az MSZMP és az MSZP elitje felhalmozott pénzben, befolyásban, szavazói támogatásban a hódító ölébe hullott. És ez az instrumentum szolgálta is a hódítót, mert az azt mondta a baloldali birodalom polgárainak, hogy ő megtestesíti minden álmukat, mindent megkapnak, amire csak vágyni mernek. Egész pontosan ugyanazt hazudta a baloldali bázisnak, amit az hallani akart és az országgal is hasonlóképpen cselekedett. De a baloldali bázisnak sem szánt sokkal többet, mint a szavazópolgároknak. A szoci talpasok azt kapták jutalmul, amit a lakosság büntetésből.

Gyurcsány Ferenc (és üzlettársai) a maguk végtelen egyszerűségében azt hitték, hogy az MSZP pont úgy működik, mint bármelyik vállalat, amit privatizálni méltóztattak a korábbiakban. Úgy gondolták, hogy új menedzsmenttel úgy alakítják a vállalatot kényükre kedvükre ahogy akarják, variálhatják az üzletpolitikát, leépíthetnek, de legfőképp a cég tulajdonában lévő információkat, jártasságokat, emberi viszonyokat, kapcsolatokat, úgy adhatják vehetik, mintha azok például nem a bivalybasznádi alapszervezet elnökének birtokában lennének. Nem vették figyelembe, hogy a csajágröcsögei csoportelnök sörözések, bulik és keresztszívességek évtizedes dzsungelében szerezte meg a pozícióját és nem emlékszik rá, mikor is kerültek az ő jogosultságai, valami pesti, Altuszos, audis, nagyképű surmó portfóliójába.

Az antifasiszta, baloldali hevület persze hihetetlenül sokáig kitartott, idő kellett, amíg a nem eszéről híres baloldali törzsközönség észrevette, hogy a pénzek áramlási szokásai furán egyfelé, csak pesti irodával (és semmi egyébbel nem) rendelkező cégek felé mutatnak. Az új stílusú, bizalmatlanságon alapuló, a párton belüli erkölcsi szabályokat felrúgó, a régi brancsot figyelembe nem vevő működés pont ott gyengítette a pártot, ahol addig a legerősebb volt. A párt társadalmi hitelének megrendülése egybeesett azzal, hogy a helyi szociális kapcsolatrendszerek elértéktelenedtek pénzügyileg, szívességileg, de ami sokkal rosszabbnak bizonyult, emberileg is.

Az MSZP nem egy nagy bajtársi szövetség többé, hanem a hatalommegszerzés és megtartás hideg eszköze.

A hatalom gyakorlásában viszont már nem számítanak rá.

Ezért erejének csappanása nem nyilvánvaló, csak akkor válik azzá, ha társadalmi méretekben kell mozgósítani. Március 9.-e után kiderült hogy mekkora baj van, de ezt a vereséget az üzletvezetés nem a szocialista párt szociológiai gyöngülésének, társadalmi értékcsökkenésének tudta be, hanem minimum kriptofasiszta összeesküvésnek, valamint igen kedvesen az állampolgári hülyeségnek.

Amikor a szocialisták megszavazták az egészségbiztosítási törvényt, tulajdonképpen deklarálták, hogy a Magyar Szocialista Párt régebbi formájában elhunyt és képtelen a továbbiakban garantálni az érdekek egyensúlyán alapuló politikai egyeztető szerepét. A Gyurcsány érában fokozódó hanyatlás akkor ért a mélypontjára, hiszen majd mindegyik szocialista képviselő tudta, hogy otthon majd ezerszámra találkozik olyan szocialista szavazókkal, akik már nem úgy néznek rá, mint akinek egyenes a felmenői sora Kádár Jánoshoz, hanem egy SZDSZ-es fattyúnak fogják gondolni, sőt nevezni.

Azzal, hogy az MSZP kiszorult a saját kormányából, az egyik legfontosabb kötőanyagot lopták ki a magyar társadalom szövétnekéből.

Már hiába fáradsz el a szocialista párt helyi korifeusához, ő már nem dönt semmiről, nem bíztat semmivel, bizonytalansága kiül az arcára. Azt mondják neked, hogy menjél Bajnai Gordonhoz, de azt is mondják ő nem a te szinteden focizik. A te szinteden nem diszlokálják a forrásokat, a te szinteden a közterhek beszedése a kérdés.

Van erre egy jó gazdaság technikai analógia egyébként. Ez az az eset, amikor a menedzsment a cég pénzén veszi meg a céget a tulajdonosoktól, az érték töredékéért.

Most lehetne egyébként baloldali pártot alapítani.

Ha Szili Katalin negyven országgyűlési képviselővel új pártot alapítana helyből magasabban kezdene, mint az MSZP most.

De ennyire már nem tökös a posztkádári politikai elit aparátcsik része.

Nem bírják lenyomni Gyurcsányt.

Pedig, mint tudjuk, azt, hogy mi árulás a tett dátuma dönti el.

Valóban nagyon komoly reformokra van szüksége az országnak, de nem ezekre, és nem ezekkel.

Attól tartok, hogy kataklizmatikus jellegű társadalmi változás tesz majd pontot a gyurcsányiáda végére.

Nincs olyan szerencsénk, hogy az egy jó kis forradalom legyen.

Inkább összeomlás lesz, amely maga alá temet minket.

 

Címkék: gyurcsány kormány baloldal kormányátalakítás

A bejegyzés trackback címe:

https://ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/api/trackback/id/tr77448409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása