Olvasgatom a hagyó ügy kommentjeit meindenfelé a neten.

Az akasztgatástól visszafelé számtalan büntetési javaslat olvasható (tudnám mi lehet a törölt kommentekben:)), sokan fejezik ki feltóduló érzéseiket, egyértelmű és általános az emberek indulata.

Az a vélemény hiányzik egyedül, szavazópolgártól, szoci politikustól egyaránt, hogy hagyó elvtárs ártatlan, meg talán azt nem tagadja senki még, hogy ők is látták parizert enni.

(H)hagyó elvtársnak az utcai tartózkodást nem ajánljuk, mert manapság könnyű jobbikos szavazóval találkozni és még végül autogrammot kérnek tőle.

Közmegegyezés van arról, hogy hagyó elvtárs bukik a parizerre és úgy működött politikai vezetőként, mint Don Corleone, ha ez utóbbi elég tökös gyerek lett volna, vagy idejekorán megismerhette volna hagyó elvtárs előremutató, progresszív módszereit.

A szocialista párt és a szocialista politikusok hitelessége elérte a végső határt, tudjuk, hogy igaz, ami megjelenik róluk a Magyar Nemzet címlapján.

Na nem azért, mert utóbbi periodikával kapcsolatban nem lennének kétségeink, hanem azért, mert a Balogh Zsolt által elmondottak kreatív megalkotásához, nemhogy a Fidesznek és a Magyar Nemzetnek, hanem az egész észak-atlanti civilizációnak nincs elég intellektuális kapacitása.

Ez az egész annyira jól hangzik (különösen a parizeres rész), amely neked is megjelenik vizuálisan, valld be kedves olvasó, hogy csak az élet lehetett képes arra, hogy a valóság e leágazását megalkossa.

Félve kérdezem. A többi szocialista politikus hogy áll a parizerrel?

(H)hagyó miklós politikai hullájának ide-oda szállítgatása már így is komoly terhet rótt az mszp-re, markos legények egész csapatát kellett foglalkoztatni, hogy a kívánatos célt, a másutt való bűzölgést elérhessék. Csak idő kérdése volt, hogy mikor tesz valaki vallomást a magyar politikatörténet egyik legnagyobb biztosítókötél nélküli zuhanását bemutató szocialista politikusra.

Balogh Zsolt azonban nem aprózta el a dolgot, olyan brutálisan pakolt alá egykori „főtartótisztjének”, hogy bízvást pályázhat a legdrámaibb terhelő vallomás címére, örök ismeretlenségbe taszítva azt a számtalan egyéb középszintű kádert, akik a következő napokban, hetekben fognak szocialista főnökeikre hasonló, életszagú, édes-bús, őszinte feltáró, beismerő és terhelő vallomást tenni.

Sok jót ezidáig sem gondoltunk hagyó miklósról, akinek fénykorában is sikerült olyan benyomást kelteni, hogy az aurájukra kényes sivatagi rablóvezérek is sértődötten súgtak össze a háta mögött, hogy hogyan tud valaki övébe tűzött csupasz kard és egy rakás hiányos fogazatú, összeszabdalt arcú testőr nélkül ennyire fenyegető lenni, de Balogh Zsolt érzékletes leírása után nem kell keresgélnünk ahhoz, hogy megismerjük a kisember rettegését a hétköznapi liberalizmus szorongatásában.

Általában nem adatik meg az embernek, hogy percre pontosan tudja mikor látogatnak el hozzá a kommandósok, hiszen hagyó miklóst már csak méretbeli okokból sem lehet vadháló és kábító puska nélkül őrizetbe venni. Továbbá a büntetés-végrehajtásnak is készletfelhalmozással kell (párizsi) reagálnia a fenyegető lehetőségre. A miklós letartóztatásának perce azon a jogértelmezésen múlik majd persze, hogy mikor is fogy el a mentelmi jogának utolsó darabkája.

(M)miklós előtt több lehetőség áll: jó vágómarhának méltóan szimpla kérődzéssel töltve az időt, várja sorsa beteljesülését, vagy külföldre menekül. Ez utóbbi esetben valószínűleg sikerülne 10 % alá tornásznia az mszp-t, de az öt százalékra is lehetne gyúrni, ha még egyéb készpénzmozgások is nyilvánosságot kapnak. Azt is megteheti persze, hogy a problémát egyszerűsítendő, simán golyót röpít a fejébe, ami legalább annyit hozhat a számára, hogy az mszp saját halottjának tekinti.

A nem túl acélos jellemű emberek számára azonban adott még egy vonzó lehetőség, miszerint egy hasonlóan részletes, őszinte, feltáró jellegű vallomással potenciális cellatársak tömegét nevezi meg. (H)hagyó miklósnak bizonyára lenne mondanivalója, hiszen 70 millió forint ára parizert csak nem zabálhatott meg, tehát valószínűleg mások is részt vettek az uzsonnán.

A klasszikus anekdota korszerűsített változatnak alkalmazásával, miszerint: „Minden kiderült, azonnal menekülj!” szövegű sms-ek szétküldésével komoly népvándorlást lehetne elindítani a szocialista párt elitjéből a kiadatási egyezményeket kevésbé szigorúan vevő csendes-óceáni szigetállamok irányába.

Jól látható, hogy lassan a történet végére érünk. Egyre valószínűbb, hogy nem csak választások lesznek, hanem rendszerváltás is. Elitváltással, elszámoltatással, ahogy kell.

Jobb későn, mint soha.

Köszönjük miklós, te is kellettél hozzá.

A mi vallásunkon lévőknek sokat jelent ez a szám, de momentán arról van szó, hogy már csak 42-t kell aludni, hogy megtekinthessük lendvai ildikó arcának olyan fokú szétkenődését, amelyet már a modern plasztikai sebészet, sőt a photoshop sem képes kezelni. Persze lehet, hogy ez a nap tegnap volt, vagy holnap lesz, a lényeg az, hogy biztos van egy ilyen nap és biztos eljön április 11. napja.

Az a szép a magyar országgyűlési választásokban, hogy mindig sorskérdésként tör elő az idők méhéből.

A magyar választópolgár alapvetően nem túl okos, hiszen nemcsak az emlékezete kurta és némi üveggyönggyel vesztegethető, hanem rendszeresen hoz össze komoly 5-10-40 százalékokat elmebetegeknek (torgyán józsi), idiótáknak (megyó), elmebeteg bűnözőknek (fletó) és a sátánnak is (szdsz). Nevezettek nem győzik tökön rugdalni a lakosságot, hogy végül a fogak hosszas csikorgatása után a sértett szavazók átkattanjanak egy másik baromra, aki aztán a kormányzati alkalmatlanság új formáival ismerteti meg őket.

Szép megnyilvánulása a népléleknek, hogy Orbán Viktort például azért utálja a lakosság fele, mert egy hitlerisszimusz, aki meg is akarja koronáztatni magát, mely meggyőződés egyébként pusztán csak abból keletkezett, hogy az említett baromságokat elégszer ismételgette a balos sajtó és értelmiség, míg a lakosság másik fele nemcsak ezért nem rühelli a nagynövésű törpét, hanem még azért sem, amiért pedig lehetne, hogy két választást is rendkívül tanulságos kampányhülyeségeken volt szíves elbukni, az országra szabadítva ezzel kétszer is a sátán és csatolt részeinek koalícióját.

De ha ez még nem lenne elég, most, hogy a sátán magyar verziójáról kiderült, hogy tényleg annyira hülye, amilyennek a társadalompolitikáján keresztül volt szíves manifesztálni magát, még nem mentünk végig a magyar nemzeti setétség minden stációján, hiszen sikerült az indulatos egyszerűség virtigli magyar képviselőjét kifiltrálni a Kárpát-medence valamelyik gyulladt, elzáródott csakrájából. A jobbik megjelenése garantálta, hogy ne tekinthessünk azzal a nyugodtsággal a jövőbe, amit az a remény nyújt, hogy legalább néhány évig nem a szocialisták kormányoznak majd.

Nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy a jobbik aktivistáinak és potenciális szavazóinak lelkében nem jogos indulat, felháborodás, düh és odacsapni vágyás munkál. A lakosság döntő többségének nincs kétsége afelől, hogy ettől a bagázstól végleg meg kell szabadulni. A vita ma a társadalom rejtett csatornáiban, a kocsmák bádogasztalainál, vasárnapi családi ebédek után (mert trágár dolgokról a családi asztal fölött nem beszél a magyar ember), a barátok és ismerősök beszélgetéseiben, a patikában és ABC-ben sorban állók között arról folyik, hogy fel kellene-e akasztani őket, vagy valami kevésbé katartikus megoldás is elégséges-e ahhoz, hogy jó szájízzel láthassunk hozzá az ország újjáépítéséhez. De a társadalom egy nagyon jelentős része még csak az apátia, a mindenre nemet mondás és a bosszú keverékének indulatához jutott el. Nem fog a saját hazájában ezerszer megalázott, lerasszistázott, leantiszemitázott, kirabolt, megvert, félelemben tartott, minden módon megszorongatott, racionalizált, reformált, kereskedelmi tévével egyszerűsített, külföldre kergetett, leépített, privatizációból kihagyott, integráltan szegregált, szembe hazudott, multinak piacnak kiárusított, mucsainak nevezett, avittnak, korszerűtlennek tartott, budapesti értelmiségiek perverzióihoz igazított, nemzettudatától megfosztott magyar honpolgár cizellált elemzéseket készíteni a nemzetközi környezetről, a nyugat ideológiai marhaságaihoz alkalmazkodni, hanem csak be akar húzni egyet, látni akarja minden nap az előzetesbe kerülő egykori potentátokat, látni akarja bűnhődni a bűnösöket.

Azok nem sokat tudnak az emberi lélekről, akik húsz éve magyarázzák a magyar embereknek, hogy természetes jogérzékük, normális elvárásaik, szüleiktől, nagyszüleiktől örökölt értékrendjük, közösségeik alapvető normái, nemhogy idejemúltak, hanem valami nagyon ocsmány és szégyellnivaló értékrend megnyilvánulásai, amelyek a modern európai embernek nem sajátjai. Sőt, aki ilyesmiket merészel gondolni vagy érezni, azt nem is engedik be (és teljes joggal persze), a már a felemelkedéshez (megdicsőüléshez) közel álló európai népek pedigrés családjába.

A magyar emberek pedig jelen állás szerint azt akarják mondani az európai értékeknek, meg azok hazai képviselőinek, hogy húzzanak a sunyiba az értékeikkel együtt, de a mi értékeinket viszont hagyják itt, mert ezeknek az európer csávóknak fura tulajdonsága, hogy mások értékeivel szeretnek elszaladni és azt mondani lihegve a konstáblernek, hogy fasiszták kergetik őket.

A magyar nemzeti közbeszédből pedig teljesen kikopott eközben az igazság kimondásának darabos módja, mert az igazság immanens tulajdonsága, hogy nem lehet szépen piszin becsomagolni, európerré nemesíteni, heller ágnes és lengyel lászló kompatibilissé tenni és bemondani a kertévében és úgy súlykolni, mint ahogy a hazugságokat szokták.

A sajtóban semmi nem jelenik meg abból, amiről valójában beszélgetnek az emberek és így a jobbik igazságai, mert a maguk egyszerűségében és teljességében igazságoknak tűnnek itt és most, és a közismerten hazugok pedig csak locsognak tovább, elfoglalják a lelkeket.

A jobbik, ellentétben az mszpszdsz sátánista szektával, elsődlegesen nem lopni akar, hanem bepancsolni nekik egynéhányat és visszavenni a villákat, földeket, erdőket és vizeket, nem is sejtve, hogy ezek a csávók nem ilyen idejemúlt javakban tartják a „megtakarításaikat”. A nagy egyszerűsítők örök problémája ez, nem tudnak és nem is akarnak tudomást venni a bonyolultabb összefüggésekről, nekik a mélyebb érvek világa a bolsevik trükként megjelenő szakértelem akadékoskodása.

A dolog jellegéből adódóan nem tudhatjuk, hogy hány szavazó kezét vezeti az ikszeléskor az elkeseredés, de ha nem beszélgetünk velük, akkor lehet hogy nem csak a horn gábor, pethő, kóka, fletó, kuncze és társai csapat következő kecskeáldozása lesz Mallorcán, hanem mi is csomagolni leszünk kénytelenek.

Én speciel elmegyek Mallorcára megmenteni a kecskét.

És ti?

Lassan megérik a helyzet, hogy egy szorgalmas statisztikus, akit vonzanak a rendőrségi közlemények, ügyészségi nyilatkozatok és bírósági ítéletek, összehordja az összegeket, amik forognak az elmúlt nyolc év botrányaiban. Az a gyanúm, hogyha a négyes metrót, MÁV-ot, BKV-t, autópályákat és egyéb ügyeket összerakjuk, nem is százmilliárdok, hanem ezermilliárd felett lesz a a végül is megbugázott összeg.

Sokallod kedves olvasó?

Csak arra gondolj, hogy a Balatonringre hogy ment ki 20 milliárd támogatás és 15 milliárd hitelgarancia! És ne feledd hozzáadni a mongóliai projektnek kölcsönbe szánt 25 millió dollárt, vagy Sukorót!

Fogadjunk, hogy a kormányzati portálról elfeledkeztél már, ahogy a kormányzati negyedről is, hiszen úgy pörög az élet.

Az ember azt hinné, hogy az egy eldőlt verseny, hogy a magyar szocialista párt és az szdsz, úgy általában a magyar baloldal megnyuvasztásáért a gyurcsány ferenc nevű tette a legtöbbet. A leszakadt mezőnyben persze nagy a tülekedés a dobogós helyekért, hol nyakó elvtárs ugrik az élre egy jól sikerült nyilatkozattal, vagy lendvai ildikó tapos egyet a márkanéven azzal, hogy rámosolyog egy pártidegen gyermekre.

De hirtelen veszélybe került a fletó első helye, hiszen aktivizálta magát a veres jani, az ember, aki még a fletónál is ellenszenvesebb. Amit a makaói túrájával kapcsolatban a páros előadott, azt egy 3 osztályt végzett falusi tolvajpáros szokta csinálni, ha a körzeti megbízott egy keresztkérdéssel (Mit kerestek a Mari néni kertjében?) összezavarja őket. Ilyesmiért, még Hátsó-Zombisztánban is kiteszik a zombit a zombitanácsból és bocsánatot kérnek a vérfarkasoktól és a vámpíroktól, hogy egy ilyen kreatúra szabadon császkálhatott és ijesztegethette a gyerekeket, meg a sárkányokat.

A szocialisták már nem is reagálnak a botrányokra,a a nyakó már nem is cáfol, az meg szóba se kerül, hogy a janit esetleg le kéne szedni a jelöltségből. Pedig a jani visz, mint a jeges ár.

Tizenhét misi extrapénz tavaly, 25 milliós dollárkölcsön Mongóliába és még ki fog derülni pár dolog, ahogy őt ismerem. Találnak nála néhány száz tonna rezet? Kiderül, hogy alexandrával megjárták valamelyik egzotikus bolygót a Tejút túlfelén és egyúttal intéztek valami jó kis magyar állami garanciavállalást a Darth Vader Halálcsillag Építő KFT.-nek?

Mikor penderít ki valakit erkölcsi alkalmatlanság címén az mszp? Létezik még ez a kategória?

Gyakorlatilag minden nap elvisz valakit a rendőrség, aki üzemszerűen fosztogatta a közpénzeket.

És ez még csak nem is a jéghegy csúcsa, hanem csak egy jégkristály a tetején.

A baj az, hogy tehetetlenek vagyunk, rajtunk talán még a szavazás sem múlik. Nem tudjuk, hogy miért éppen most serkent fel a perzekutorok serege, amikor lassan végére ér a földalatti parkolók nagy szerelmeseinek uralma. A szociológiai magyarázat szerint ugye a politikai nyomás enyhült a pandúrokon, meg helyezkednek, de legalább annyira életszerű magyarázat az is, hogy a fejükben lévő chipben frissítették a szoftvert. Tudható, hogy a regnálásának utolsó napjait élő elit bűnei olyan számosak és égbekiáltóak és az elkövetők oly magas állásúak voltak, hogy egy szimpla elszámoltatás (ez a rendőri szaknyelv egy kedves kifejezése) is eltüntetheti a baloldaliként aposztrofált gazdasági és politikai és szellemi elit nagy részét. Ezt rendszerváltásnak hívják egyébként, még ha bíróságilag zajlik is.

Kérdés az, hogy a Fidesz elég elszánt-e ehhez? A társadalom elviseli-e, hogy vége van a kádári alkuk posztkádári verziójának is? Vagy csak akkor viseli el, ha megkapja érte a maga bűnbakját?

És ennyire sose volt társadalmi egység abban, hogy ki is a hibás. Valós probléma minden tiszta lelkiismeretű, nem Orbán rajongó szavazó számára, aki értelmesen akar kalkulálni a szavazatával, hogy egy nem elég erős legitimációjú kormánnyal és őrültekkel tűzdelt ellenzékkel akar-e nekivágni élete következő négy évének. És ez nem csak a szavazás felelőssége, hanem azé is, hogy milyen hangulatot teremt a véleményformáló értelmiség a választások előtt, tovább rombolva-e a demokrácia tekintélyét.

Hatalmas terhet fogunk rakni a Fideszre és személyesen Orbán Viktorra április 11.-én. Nem vagyok nyugodt ettől, de a többi opciótól egyenesen kitör a sikítófrász. Akinek egyébként van jobb ötlete egy erős kormánynál az most szóljon, mert ne feledjük, nincs olyan helyzet, amit nem lehet tovább rontani.

De mindenesetre ne feledjünk el betárazni! A zombikra egy golyó általában nem elég.

Azokban a nehéz időkben, amikor a felvilágosult liberalizmus még nem takarította ki az egyetemekről teljesen a klerikális konzervatív eszmerendszer fogalmait (anya, apa), mi woman studies címszó alatt kaptuk a progressziót. Az oktató (neme rejtély, az ő esetében a társadalmi meg a biológiai is, csak az biztos, hogy a női klotyót használta), aki akkor nyomta ezt a feelinget, néhány év múlva már gender studies néven olvasta fel betűre ugyanazt az előadást, amin újabb hallgató generációk aludtak nyugtalanul.

A tudományfilozófiával foglalkozó oktatónk szerint a társadalomtudomány ezen iránya kiválóan megfelel bárkinek, aki kínkeservesen megtanult angolul, szeret utazni és a külföldi kongresszusokon hatékonyan tudja lepattintani a vele azonos nemű udvarlóit, úgy, hogy azok a pályázati és ösztöndíj bizottságokban ücsörögve abban a reményben támogatják majd az újabb túráját, hogy még van esélyük. Azoknak, akik már teljesen magukévá tették ezeket a gondolatokat, pedig maga a paradicsom egy olyan szubkultúra, ahol senki sem tudja, hogy fiú-e vagy lány.

Arra azonban senki sem számított, hogy ez a baromság úgy begyűrűzik ide hozzánk is, mint az olajárrobbanás és az szdsz holdudvarában (hol másutt?) elkapja mindenki, mint egy jófajta nemibetegséget. Persze várható volt a dolog, hiszen a primitív férfisovinizmus ellentettjének gondolt vulgárfeminizmus és a szociológiát a hatvanas évek balos fogalomkészletének remixével művelő „liberális értelmiségiek” elegye vevő volt mindenre, amivel meg lehetett látszólag magyarázni, hogy miért is jobb egy a mikola agyában tenyésző szinglizombinak, mint egy a három gyermekét otthon nevelő édesanyának.

Van a baromságnak egy szintje, ami leírhatatlan, de én most megkísérlem, egy példa segedelmével megragadni, hogy milyen gondolatfoszlányok mentén is kell elképzelnünk ezt a világmegváltó eszmét.

Hála istennek segítségemre van ebben az amerikai televíziózás, amelynek termékei rendszeresen segítségére vannak bárkinek, aki unja a nemét, vagy sorozatgyilkossá akar válni. Néhány éve belefutottam egy amerikai tárgyalótermi, ügyvédes sorozatba, amelyik a jövőben játszódott (gondolom az újítási kényszer miatt). Akkortájt, ahogy azt az egyszeri forgatókönyvész elképzeli, a lakosok elbaktatnak a genetikus csávóhoz, hogy a hozott anyagból tervezzen már nekik egy gyermeket, mert ha szimplán kettyintenek, azok a nyüves gének még a természet szeszélyei szerint találnak rekombinálódni, ami nem fájintos a jövő tökéletes társadalmában.

A genetikus csávó meg alkotott, de nem tiszta szándék vezette a cerkáját, mert valahogy kitudódott, hogy a fiúgyermek, a szülők előítéletes felfogása szerint legalábbis, gyári hibás, mert valami Joe nevű (a férfiről alkotott sztereotípiáknak megfelelő) barátnővel állított haza valami szintetikus drogpartiról, a klerikális fasiszta szülők legnagyobb meglepetésére.

Ámerikában ilyenkor perelnek, mint állat, az is kinyomozódik valahogy, hogy a genetikus is meleg, mint a júliusi délután és ráadásul szándékosan gyártotta ilyenre a szerencsétlen gyereket. Az ok egyszerű, a meleg közösség létszáma a genetikai tervezésnek köszönhetően folyamatosan csökken, mert a rohadék konzervatív, antiliberális, homofób, klerikális, rasszista, republikánus szavazó, háborúpárti, nőelnyomó, fasiszta, holokauszttagadó, tömegben pukizó, modern művészetet nem értékelő, üvegházhatást fokozó gázt kibocsájtó, marihuánát nem szívó, tévéreklámokra nem fogékony, néger mellé a metrón nem ülő, a szomszéd melegpárhoz harmadiknak be nem szálló, swinger bulin zavarban lévő, a házasságban élése miatt a válóperes ügyvédeknek nem perkáló, tizenéves kamaszokra rá nem mozduló, medencébe pisilő, templombajáró, a gyerekének boldog, teljes életet kívánó szülők (a rohadt mocskos anyjukat nekik!!!!), HETERÓ GYEREKET TERVEZTETNEK MAGUKNAK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A genetikus csávó ezt a rohadt, elferdült gondolkodást nem nézhette tétlenül és úgy döntött, hogy a maga szerény eszközeivel tesz egy egészségesebb társadalomért és Smith-éknek egy édes kis pubit tervez.

De ámerikában, meg Hollywoodban mindig győz az igazság. Az ellenszenves szülőknek jól odapancsolnak az esküdtek, mert ugyan megítélnek a hibás teljesítés okán kártérítést a szülőnek, de csak egy dollárt, hogy kifejezzék, mennyire megvetik őket erkölcsileg, amiért nem tekintik például az unokák hiányát a homoszexuális közösség frissülése érdekében rájuk ruházott társadalmi kötelezettségük költségének.

És ezt teljesen komolyan gondolták. Nem volt idézőjel, vagy egy kikacsintás a végén, hogy a producer a fiatal fiukat szereti, legyünk megértők.

Ez az elmebaj is a legújabb kori liberalizmus egy különösen perverz sarjadványa. A természetes nem ember általi áttervezhetősége, finoman szólva is omnipotens optimizmust kíván, azt a feltétlen hitet, hogy az ember nem csak legyőzheti a természetet, hanem tulajdonképpen a társadalmainkban mi konstruálunk mindent és hogy a világ, a génjeink, ebben nem játszanak szerepet.

A normális létezésének tagadása ez, sőt annak az ideológiai barbarizmusnak a tobzódása, amely minden kisebbséget a gonosz többséggel szemben fogalmaz meg és piedesztára emeli a normális, átlagos emberi létbe személyes rosszsorsuk és boldogtalanságuk okán beilleszkedni nem képes emberek a világot kifordítani kívánó gondolati konstrukcióit. Valóban felülmúlhatatlan kiterjesztése az elnyomó többség fogalmának, ha a heteroszexuális nők és férfiak is ide sorolódnak, várom a politikai korrektség fejlődésének azon állapotát, amikor már nem lesz pc visszautasítani a velünk azonos nemű szexuális közeledését a heteroszexuális irányultságra hivatkozva, mert beperelnek, de legalábbis rád mászik az ombuccmanó.

Amikor egy haldokló kormány és politikai kurzus, a választási következményekkel nem törődve, utolsó napjaiban az óvodák nevelési elveit próbálja a férfi és női szerep sztereotípiáitól mentesíteni, oly módon, hogy mögé tudományos érveket nem, csak ideológiai fröcsögéseket tud állítani, tudhatjuk, hogy milyen realitásérzék szorulhatott az elmúlt nyolc év oktatáspolitikájába.

A nemünket nem választjuk és én azokat a keveseket, akik igen, nem irigylem.

Az átlagos ember valamilyen nemhez tartozó testtel és ahhoz tartozó ösztönökkel rendelkezik. A társadalom képes nagyon komolyan felülírni, befolyásolni az ösztönök működését, de csak azok a társadalmak lehetnek képesek a fennmaradásra, ahol az ösztönök és a kulturális parancsok kompromisszumos egyensúlya egyszerre garantálja az egyén alapvető ösztöneinek működését és kontrollálja egyúttal a közösséget romboló egyéni késztetések kiteljesedését.

Nők vagyunk és férfiak, el kell fogadnunk ezt a szabályt, nem hiszem, hogy lenne átmenet kettő között. Elfogadom, hogy nagy tehertétel az ember számára, ha késztetései nem egyeznek azzal, amit a döntő többség természetesnek gondol, de e szerencsétlenség mentén nem lehet átszabni a világot.

Köznyelvileg:

Ha valaki azzal jön az öt éves gyerekemnek, hogy egyes szülő, meg kettes szülő, meghogy eldöntheti, lány akar lenni, vagy fiú, akkor az a "szakállas bácsi" kap tőlem egypárat az etetőjére.

És egyébként, ki engedett be elmebetegeket az oktatási minisztériumba?

Ja, a magyar bálint, meg a hiller?

Bocs akkor nem kérdeztem semmit.

„Itt a tavasz, ergo dagad a fasz” felzettel jelent meg a kilencvenes évek elején egyszer a Magyar Narancs, amely egyrészt elgondolkoztatta az olvasók egy részét az élet értelméről, másrészt némi távolságtartásra inspirálta a nevezett sajtóterméktől a Fidesz vezetőit.

A tavasz újra közelg, a géntovábbító szervegyüttesünk újra serken és megint tombol az emberi hülyeség.

Értesültem például arról, általában mint vezérhír, hogy a veres jani meg a d. alexandra valahogy megjárták közösen Makaót. De különbözőképpen emlékeznek, hogy mi okból is, meg mindenki más is össze van zavarodva az ügyben, folyik a nyomozás, hogy én, meg a kedves olvasó fizettük-e a két közismerten kiváló ember ottlétét (a szó eredeti alakja légyott). Én személy szerint rendkívül rühellem a veres janit, mert emberben ritka az ekkora állat, de konkrétan nem sajnálom tőle azt a (a dolog jellegéből adódóan) kis örömet, még a nehéz idők előtt, amikor is majd a nemzetközi bankármozgalom és a színesfémkereskedelem mártírjaként más irányú elfoglaltságok (output helyett input, hogy a kevésbé vájtfülüek is értsék) kötik majd le értékes idejét. Az alexandrát sem kedvelem, nem az a típus, akivel szívesen elbeszélget hosszasan az ember az európai szociáldemokrácia jövőjéről, de röviden, más jellegű kapcsolódási pontok felkutatása érdekében, kétségtelen mutat perspektívákat a kisasszony, aki a magyar politikai elit azon részéhez tartozik, amelyik a számtalan általa látogatott konferencia, tanácskozás, szimpozion, frakcióülés és egyéb érdekfeszítő kommunikációs aktus tömkelegében elveszítette azon emlékét, hogy hány oktatási intézményben is köszönték meg a részvételét teljesítésigazolással. Amely dokumentek közé nem számítanak bele az intézmények tanulmányi osztályának azon levelei, amelyben közlik, hogy az alany újabb halasztási kérelmének teljesítését nemcsak az oktatási törvény, hanem a biztosítók az emberi élettartamra vonatkozó becslései is kizárják.

Tulajdonképpen sajnálom az alexandrát, havi három-négyszázezer nettóért 5-6 órát kell ülnie a jani mellett a repülőn és századszor kell meghallgatnia azt a történetet, hogy a jani hogyan is találta az első, híresen érdekes formájú réztömbjét (70 tonna súly, 1 centiméter átmérő, 3 kilométeres hosszúság).

Ő valószínűleg egyéb méretekben is többet érdemelne, de lehet, hogy úgy tudja, hogy a jani mellett felfele mobil (intragenerációs mobilitás, ha jól emlékszem), hiszen a vasazás után a réz kétségtelen előrelépés és képbe jöhet az arany is, meg esetleg termékváltás esetén a gyémánt is.

Szóval unalmas a kampány, hiszen ilyen maximum 50 másodperces liezonok is a címlapra kerülhetnek.

Hiányzik a fletó, akárhogy is nézem, hiszen senki nem tud olyan átéléssel hazudozni mint ő, az adócsökkentés kormánya fonéma, még mindig a fülemben cseng, amikor a könyvelőm mondja az utalandó összeget, amely valahogy mindig tartalmazza a bevételeimet, amely viszont így a magam és családom élelmezésének költségeit nem.

Valahogy a szocik mára tervezett programhirdetése sem tud felserkenteni, a bennem lakozó fasiszta nem tud elszakadni a nyolc év sikerkormányzásától.

Egy jó hírem van, a következő írásom a szexről fog szólni.

Azt mondják, egy idő után a kutya olyan lesz, mint a gazdája, vagy fordítva? A gazda lesz olyan, mint a kutyája? Ahogy sejtem, az ilyesmiből is biztos a kutyák jönnek ki rosszul.

Mindennek persze semmi köze ahhoz a kőkemény állításhoz, hogy minden párt végül olyan hülyén viselkedik és cselekszik, mint a szavazói.

A dolog akkor vált számomra nyilvánvalóvá, amikor a coccialisták budai bernadetten keresztül bejelentették, hogy a Fidesz pénzért, meg kajajegyért vásárol ajánlószelvényt.

Ugye ez a dolog jellegéből következően ténykörülmény, egyrészt budai bernadett mindig igazat mond, másrészt a Fidesz lételeme, hogy semmi törvényeset ne csináljon már, tehát ajánlószelvényt is biztos így gyűjt.

Gondoljuk végig a marxizmus-leninizmus tanszéken elsajátított, dialektikus logikával a dolgot.

Vegyük a premisszákat:

1. A Fidesz ma a legnépszerűbb párt. A részvételüket biztosra ígérő pártválasztók 60%-a őket választaná.

2. Közel két millió törzsszavazója van és százezres önkéntes serege.

3. Lényegesen kevesebb pénze van, mint a szociknak.

4. Egy rakás párt és az egész sajtó lesi őket, hogy rájuk húzza a vizeslepedőt.

Mindezekből tehát a következő következtetések adódnak:

1. A legnépszerűbb párt szorul rá az ajánlószelvények megvásárlására.

2. A Fidesz szavazói, valamint a fideszes politikusok annyira hülyék, hogy a premisszákban megfogalmazott tényekről nincs tudomásuk, és így az ott említett tényekből adódó következtetések sem adottak a számukra.

Azt a lehetőséget nem vizsgáltuk, hogy a Fidesznek nagyon-nagyon nem érdeke ajánlószelvény gyűjtés ürügyén bármit is kockáztatnia, mert, mint már említettük, az ténykörülmény, hogy a Fidesz pénzért vásárol ajánlószelvényeket.

Öröm manapság a magukat liberálisnak és/vagy baloldalinak definiáló, vagy az olvasói tapasztalatok szerint annak számító netes helyekre látogatni. Szerintem még a Könnyelmű lányok, őszülő halántékú urak nevű felnőtt oldalon is lehetne lelni egy olyan írást (a Potenciazavarok című rovatban), amely arról elmélkedik, hogy demszky gábor nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és habár a castingon életerősnek tűnt, élesben dublőrt küldött maga helyett.

Öröm minden fasiszta számára, ha ilyen autentikus helyeken olvashatja, hogy Budapest ötször megválasztott főpolgármestere lesz az abszolút nulla névadója, ha a nyolc éves mszp-szdsz kormány eredménylistáját nem diszkvalifikálják a boldvai laci 1050 négyzetméteres átlaglakása miatt.

Én személy szerint már annyira rühellem a baloldali újságírókat, véleményvezéreket, csúcsértelmiségieket, hogy az Echo Tv műsoraiból is kibírok perceket, aminek egyetlen feltétele, hogy az ATV-ről kapcsoljak oda. De az az elegancia, ahogy mérföldes távolságra sasszéznak az ő gáboruktól, még vóna gábort is képes lenne kedvező kontextusba helyezni, ha nem lennék annyira intakt személyiség.

Ezek az emberek, akik tényként kezelik és kezeltetik az olvasóikkal és hallgatóikkal, hogy a következő éveket a koncentrációs tábor és a gázkamra közötti ingázással fogják tölteni, úgy tesznek mintha nem tudtak volna semmiről. Mintha nem tudnák, hogy demszky gábor alkalmatlansága kb. 1991 elején kiderült. Alkalmatlannak bizonyult, mind az apparátus vezetésére, mind a tisztségéhez kapcsolódó méltóság megtestesítésére. Képtelen volt politikai hátországot teremteni magának, sodródott, és 20 év főpolgármesterkedés után annyit tud a főváros generális problémáiról, amennyi ismeretet egy élesebb elméjű turista a tömegközlekedés aktív használatával (egy Bevezetés a városszociológiába kurzus értő teljesítésével felvértezve) egy nap alatt összeszed. Pillanatok alatt sikerült a Városházát a budapesti pártbizottság nyolcvanas években megszokott szintjére lehoznia, csak ebben a közegben jobban működött a kontraszelekció és brutálisabban torolták meg a tehetséget. Már a kilencvenes évek elejétől tudottá vált a rendszerszerű korrupció és a már-már nepotizmusba hajló személyzeti politika, a ballib gazdasági és kulturális érdekcsoportok felfűzése a pénzcsatornákra és minden más szubkultúra kizárása. Demszky népszerűségének megőrzésén pedig ott munkálkodott az egész ballib média és értelmiség. Mindazt az elvtelen seggnyalás és hazudozást, amit a megyó, meg a fletó megkapott csillaguk emelkedésekor, demszky a terepjárós kalandjáig megkapta folyamatosan, sőt még 2006-ban is úgy álltak ki mellette, mintha nem derült volna ki róla, hogy semmivel sem különb, mint bármelyik kiskirállyá avanzsált vidéki városka polgármestere, aki az első éjszaka jogára gondol vágyakozva, amikor a hatásköri jegyzéket böngészi.

A BKV húsz éve haldoklik érdemi beavatkozás nélkül, egységes koncepció nélküli a városfejlesztés, tömegesen épültek rossz helyre, önmagukban is rossz épületek, elcsúfítva a város arculatát, mindenfajta közszolgáltatás minősége alulmúlja még a szocializmusban megszokott szintet is.

De demszkynek nem volt, nem lehetett alternatívája, mert ez volt az szdsz érdeke, és miután mindenki a rendszer kimozdíthatatlan elemének tekintette megválaszthatóság szempontjából (nehezebb időkben, ha indul mszp és szdsz jelölt is, akkor a Fidesz simán nyerhetett volna a közvélekedés szerint), a politikai alkuk a rendszer más részeire korlátozódtak és miután a főpolgármester már baromira unta (a juttatásait leszámítva) a munkáját, lassan minden, érdemben a folyamatokat befolyásoló feladatát, átpasszolta valakinek.

Ezt mindenki, aki a pesti ballib fertőben dagonyázik tudja majdnem húsz éve. Egyiknek se fájt soha, hogy a gábor középszerű, mint a meleg kőbányai, hogy a városban szar lakni, mert az elitnegyedekben, nem bérből és fizetésből nem az, és amikor a csúcsforgalomban araszoló légkondicionált terepjáróikból kitekintettek, sose gondoltak arra, hogy van a rideg valóságnak egy olyan bukéja, amit már nem lehet túlkommunikálni.

És most van pofájuk úgy tenni, mintha semmit nem tudtak volna a lezsírozott szerződésekről, a vagyonfelélésről, arról, hogy minden ingatlan ügy, minden rendezési terv módosítás simlis, hogy az állami, önkormányzati megbízásaikat politikai alapon nyerték el ők, meg minden más haver, rokon, ismerős és üzletfél. Sosem állt egyikük sem azon kevesek mellé, akik megpróbáltak legalább egy kicsit tisztességesebben politizálni, akik legalább a haverok között megversenyeztették volna a megbízásokat.

Demszky gábor, aki most közelebb van a börtönhöz, mint szamizdatos ellenzéki korában, pontosan azt mutatta a botrány közepén, mint húsz éve mindig. Semmi felelősség, nincs alternatíva és persze semmi érdemi mondanivaló sincs.

És de jó most elhatárolódni tőle ugye?

Nemcsak a fővárosi mszp és szdsz, vagy demszky meg a hagyó bukott meg, hanem az egész szubkultúra, az a vélelem, hogy Pest-Buda elitnegyedeiben kell születni, vagy oda kell házasodni, vagy bármilyen erőszakos módon bekerülni, hogy valaki méltó lehessen fújni a passzátszelet Magyarországon.

Most, hogy láttuk a maga egyszerűségében megmutatkozni a kommunikációs testőrség nélkül a főpolgármestert, megláthattuk ki is volt majd húsz évig a liberális értelmiség fő ikonja.

Ez az ember egy használt papírzsebkendőre rajzolt, sértődött kecskére emlékeztet, aki mindazon rossz tulajdonságok megtestesítője, amelyeket nem használtak fel Micimackó és barátai felskiccelésekor.

Ez az ember annyira puha pöcs, hogy még lecsukni is sajnálja az ember.

Szerintem elég lenne, hogy menjen egy kört minden BKV járattal.

És ami marad belőle, az mehet isten hírével.

Friss és szines:

Atkári János nyilatkozata szerint (Hír TV, Célpont) demszky gábor mesterházy ernő egyszer-kétszer viselt öltönyeit hordta (mert nem tellett neki a főpolgármesteri fizetéséből). 

Aki tud ennél szánalmasabbat, kérem jelezze! 

Nyakig a hóban meg kell küzdenünk azzal a problémával is, hogy ki a bánatnak adjuk oda, azt a rohadt szelvényt?

A probléma végül is nem bonyolult, de azért mellékelünk hozzá egy segédletet.

Nem kell arra szavazni, akinek odaadod.

Nem, nem szabad felírni senkinek, hogy kit ajánlottál.

De, mindenki felírja, hogy őt ajánlottad (kivéve az LMP-ét mert ők még elég újak és naivak hozzá, hogy ilyet ne tegyenek).

Nem, nem kérhetsz érte pénzt. (De legalább a nyugtát ne írd alá.)

A politikai része egyszerű.

A szociknak nem adod, mert ennél azért okosabb, meg becsületesebb vagy. Elég rájuk csukni az ajtót. De a gyurcsánynak üzenhetsz általuk, ne hagyd ki a lehetőséget.

Az szdsz-től nem jönnek hála istennek, viszont az mdf-től igen. Pitbull, gázpisztoly, slag, vasvilla, vödör moslék (habár az a disznóké). Vigyáz, ne vesd el a sulykot, elég, ha szaladnak egy jót!

Három párt marad, akikre lehet szavazni még, de a maga módján mindegyik ciki persze.

Elsőnek itt a jobbik. Érdekesek, mint a torgyán, kedvesek, mint a bokros és okosak, mint a nyakó istván. Ha szereted a mozgalmas életet, a szaladgálós köztéri eseményeket, azt, ha a parlamenti ülések nem unalmasak és hogy helyből a liberálbolsevista, judeoplutokrata világösszesküvés központjában találod magad, akkor ők a te embereid.

A legnépszerűbb opció a Fidesz. Ha szeretsz rekord jellegű folyamatok részese lenni talpasként, akkor nem kell nagyon filóznod a hogyan továbbon. Kétmillió ajánlószelvény, 50% feletti listás eredmény, 176 egyéni győzelem, kétharmad! Képzeld el a lendvai ildikó arcát április 11.-én 10 óra magasságában és lépj be a fénybe!!!

És végül a szívem csücske, az LMP, a Lehet Más a Politika! Ők is furák persze, de mit is várhatunk olyan emberektől, akik tényleg komolyan gondolják, hogy lehet más? Ők a tudatos választok rejtett favoritjai. Zöldek, mint Cousteau kapitány, liberálisak, mint bármelyik belvárosi értelmiségi, aki még nem járt nyócker béli bérház udvarán, konzervatívak, mint bármelyik belvárosi értelmiségi, akit kiraboltak már délután a Bérkocsis utcában és utálják a globálkapitalista tőkét, mint bármelyik belvárosi értelmiségi, akinek a soros nem hosszabbított ösztöndíjat. A vidéki csapatuk viszont örvendetesen nélkülözi a belvárosi értelmiségieket. És nem mellékesen, a magyar politikának iszonyúan szüksége van egy ilyesfajta ökopártra.

Arról nem is beszélve, hogy mindenki marhára ideges lesz, ha meglesz nekik a kopogtató, ami már önmagában megéri a fáradságot.

Meg persze be is lehet gyújtani a cetlivel.

Ja!

És írd ki az ajtóra, hogy már odaadtad, mert különben nem hagynak békén.

Ha olvasom, hogy valamelyik közéleti csávóról vagy nőciről kiderült, hogy nincs diplomája, kettő se, érettségije se, sőt a szakmunkás-bizonyítványát is a Stencer Matild Virágkötő Szakiskolában szerezte, mely intézmény tudvalevőleg csak valamelyik vicces kedvű bizonyítvány gyártó banda kreatívjának képzeletében létezik, akkor mindig elmélázok azon, hogy mégis csak van értéke a diplomának.

Ilyenkor mindig odasettenkedek a szekrényhez, az alsó részből kiturizom a családom birtokában lévő eredeti diplomákat és visszaemlékezem a megszerzésükkel járó hercehurcákra. Például arra, hogy az én drágám milyen hangulatban volt a gazdaságtörténet szigorlat előtt.

Vagy, hogy milyen is (még az írógépek korában) együtt élni valakivel 40 négyzetméteren, aki a szakdolgozatát írja az éji homályban.

Mint ahogy felejthetetlen élményként él bennem az a fránya angol szóbeli nyelvvizsga is, amelyen akkoriban bőven 50% felett volt a bukás. Az embernek zokogó ötödéves tesis csajok között kellett elvergődnie a bejáratig.

Szeretném leszögezni, így elsőre, minden fellengzősség nélkül, hogy angolul nem tudok. Semmiféle nyelvérzékem sincs, amit súlyosbít egy vokális diszfunkció, amely abban nyilvánul meg, hogy a csodájára járnak a kiejtésemnek, az angol tanszék született londoni angolja szerint, az enyémhez képest még a radzsputániai angol dialektus is tiszta nyelvi élményként nevesíthető.

A nyelvtani képességeim pedig e blog alapján felmérhetőek. Az egyetlen tulajdonság, amely esélyt adott nekem, az az, hogy a szókincsem felettébb széles, továbbá rendkívül olvasott voltam már akkor is. Az, hogy lusta disznó voltam világ életemben, természetes okként szolgált arra, hogy az írásbelin 1 ponttal sikerült megugranom harmadszorra az elégséges szintet. Azt is csak azért, mert kiadták egy csomó regény 2500 angol szóra redukált változatát, és így a mellékhelyiségben tudtam tanulni.

Ezek a lektorátusi nyelvvizsgák nem képeztek leküzdhetetlen akadályt a tanuló ifjúság előtt, de miután a tanszék mégis meg akart tartani valamit a méltóságából, ezért a basic english elemi ismeretét elvárták. Apait anyait beleadtak, emberszeretetből, pozitív hozzáállásból, hogy a 80%-os bukási rátát lefelé tornázzák a bölcsész hallgatók között.

Az esemény reggelén azzal az egészséges izgalmi potenciállal jelentem meg az egyetemen, amelyet a hallgatói köznyelv fosásnak nevez. Nem nézhettem ki túl jól, mert a folyosón elhaladó ötödéves angol szakos lány megkérdezte, hogy a nyelvvizsgára várok-e, valamint, hogy segíthet-e valamit.

Mondtam neki, hogy szerény becslésem szerint most fogom elbukni a diplomámat, és feltehetőleg ez frusztrál.

Erre azt mondta, hogy vizsga előtti stádiumban már csak az használ, ha az ember angolul beszélget valakivel, az felpezsdíti az érintett agysejteket és mobilizálja a „rejtett tudást”. Mondtam, hogy én tuti biztos nem rendelkezem rejtett tudással ebben a tárgyban, de örömmel beszélgetek vele angolul (jó csaj volt). Akkoriban csak angol kommentárral lehetett nézni a teniszt a tévében, és így a hobbira vonatkozó kérdés után erre a területre kanyarodtunk megvitatva Becker és Agassi játékának alapjait. Egy szakállas faszi biztos nem hozta volna ki belőlem ezt, mint ő, a júniusi melegnek öltözött istennő. (És még egyszer köszönet neked ismeretlen megmentő, ha a nyelvvizsga szót hallom, mindig rád gondolok először.)

Behatoltam a vizsga termébe és elkezdődött a küzdelem. A csupa szeretetre méltó emberből álló vizsgabizottság mindent megtett, hogy kihúzzon valamit belőlem, én pedig igyekeztem nem akadályozni őket ebben, de a folyamat vége felé egyre aggodalmasabb pillantásokat vetettek egymásra, pedig a basic english egyszerűségét kifigurázó angol nyelvűnek tűnő poénjaimon jókat kacagtak. Az utolsó feladat a szóbelin az volt, hogy egy angol szöveget, esetemben a New York Times egy szerkesztőségi cikkét kellett lefordítani magyarra. A széles körű műveltség behozza az árát, ahogy mondani szokták, az angol szóbelik legparádésabb szövegfordítását produkáltam az ugandai helyzetről szóló cikk kapcsán, mely teljesítményemmel lenyűgöztem a bizottságot, amely már-már feladta a reményt.

Láthatóan megkönnyebbülten hirdettek ítéletet a végén, a következő mondattal, amelynél, azt hiszem az életben nem remélhetek nagyobb dicséretet:

„A vizsgán megfeleltem, éppen, mert angolul ugyan nem tudok, de kétségtelenül elég intelligens vagyok hozzá, hogy megtanuljak!”

És ezt, nyilván a rendszeres edzés okán, el bírták mondani anélkül, hogy különösebben beleröhögtek volna. Nagyon nyilvánvaló okokból túláradóan hálálkodtam.

Az angolos csaj eltűnt mire kikeveredtem, de megmentett egy lelket, engem meg várt a nagybetűs Élet.

Hát kétségtelen, hogy egyszerűbb venni, vagy hazudni egyet.

Én személy szerint, ha férfitársaságban arra kerül a szó, hogy ki hány nővel volt szerencsés, akkor is igyekszem hihetőt hazudni, pedig ezekről nincs is dokument. Az ember meg elolvassa a hivatalos helyen kihelyezett adatokat magáról, és emlékszik rá, hogy lenyelvvizsgázott, vagy lediplomázott-e. Ja, és nekem háromezer diplomám volt és két nőm van, vagy fordítva.

Idióták.

 Szocialista képviselőjelöltek feljelentik a Fideszt (gondolom, mert mindenért azt szokták), mert olyan szórólapok jelentek meg róluk, amelyeken az volt olvasható, "hogy a képviselőjelöltek együtt szavaztak Gyurcsány Ferenccel, pedig a jelöltek akkor nem is voltak képviselők"!

Hát a Fidesznél igazán megnézhették volna, hogy az az ürge, akit el akarnak hajtani a fészkes fenébe, például volt-e országgyűlési képviselő előzőleg. Ha meg nem, akkor jövő időben is lehetett volna tenni ezt az együtt szavaz dolgot.

A szoci észkombájnok meg megnézhették volna, hogy ki van az országos listájuk negyedik helyén! Egy gyurcsány nevű, bizony.

Szerintem együtt fognak szavazni vele, ha minden rosszul megy és az országos listájuk elszalad négyig!

Valahogy az jön le ebből, hogy nekik itt a gyurcsánnyal együtt szavazás a rágalmazás. Az meg akárhogy csavarom kétszer is ciki.

Egyrészt frakciótársának jelentkeztek a jelöltség elvállalásával, másrészt mintha magukra vették volna azt az országtönkretétel dolgot a fletóval együtt.

Szóval, a gyurcsány tönkretette az országot, viszont ezért a korábban nem képviselő szoci jelöltek nem érzik magukat felelősnek.

Imádom a választási kampányt!

A magyar baloldal kevés számú sikeres akciója közül az egyik legnagyobb kötődik a bokros lajához.

Ez egy jellegzetes magyar balos siker. Ebben az egyben jók talán igazán.

Az mszp 1994-es választási győzelme után a Horn Gyula, bizonyos objektív, hazafias okokból, például mert ki akarta nyírni a békesit, meg mert egyéb hatalomtechnikai elintéznivalói voltak, nemes egyszerűséggel nem kormányzott. Hagyta menni az mdf kormány által a ciklus végén teljesen elengedett folyamatokat, összeomlóban volt a költségvetés. Miután azért a Gyula nagyságrendekkel nagyobb formátumú személyiség volt, mint sikerületlen utódai, röpke nyolc hónap után érzékelte ezt, kitette a békesit és turizott valakit a régi gárda technokratáiból, aki legalább képesnek látszott, hogy pontosan összeadja a költségvetés főösszegeit.

A bokrosra esett a választás, mert a szociknál már akkor szokás volt, hogy virtigli baloldali politikus nem adja a nevét holmi megszorításokhoz, az ilyesfajta műtétekre kívülről hoznak szakit, aki nem tervezi, hogy miniszterelnök lesz és így nyugodtan erodáltathatja magát a nyugdíjasok előtt.

Én, az összes marhával ellentétben emlékszem arra, hogy született meg a bokros csomagnak nevezett intézkedés halmaz és hogy találta nagy részét alkotmányellenesnek az Alkotmánybíróság.

A laja behúzódott egy sarokba és ráment egy golyóstollal a szociális ellátásokra és gyakorlatilag csak azokra. Azt kerülte, hogy a bankoknak rosszat tegyen, mert egy szocialista pártnak jóban kell lennie a szegényekkel, meg a bankokkal, de ha a szegényekkel éppen nem, akkor a bankokkal különösen.

Az megérne egy külön nyomozást, hogy végül is hogyan kerülték az összeomlást akkor a szocik, de konkrétan például privatizáltak mindent, amit a Gyula gyomra bevett, pedig ő konyakkal edzett minden nap ebből a célból. A gazdaságot például nem nagyon élénkítették, egyrészt mert a termelés, mint olyan kívül esik a bokros és megyó féle közgazdászok horizontján, legfeljebb 5-10% nyereséget lehet kivenni belőle, míg egy jólsikerült pénztechnikai műveletben korlátlan lehetőségek vannak. A Gyula, amikor a költségvetés egy kicsit magához tért, kitette a laját, egyrészt sértette az esztétikai érzékét, másrészt egysíkú gondolkodásúnak érezte, harmadrészt pedig állandóan olyan strukturális reformokat emlegetett, amelyeket tiltanak a tömegpusztító fegyverek bevetését szabályozó ENSZ egyezmények.

A laja élte azóta, az elhasznált pénzügyminiszterek érdektelen életét és várta, hogy eljön majd újra az az idő, amikor a gyerekes anyákon megint le lehet verni a felhalmozódott világfájdalmát, amit a három éves gyes okoz áttételesen a bankszektor nyereségének 0.0000001%-os csökkentésével.

A laját tulajdonképpen az tartotta meg némelyek jó emlékezetében, hogy pusztán kommunikációs okból, az Orbán-kormány gazdasági teljesítményét vissza kellett származtatni valahová a múltba, és tudvalévő, hogy a bokrost övező eszelős gyűlöletet könnyebb rajongássá konvertálni, mint felidéztetni az emberekkel, hogy két éve még a megyó markáns személyisége tündökölt a pénzügyminiszteri dolgozóban.

Balib értelmiségiek tömegei serkentek fel, hogy a bokros csomagra vezessék vissza a világgazdasági fellendülést, az alacsony olajárat, valamint az mszp szociális biztonság iránti megtörhetetlen elkötelezettségének bizonyítékaként mutassák be társadalmi hatásait.

Jól érzékelhető, hogy nemcsak a választópolgárok tömegei nyalták be ezt a baromságot, hanem a laja is, aki egyébként is meglepően jó véleménnyel volt magáról mindig is.

Az egyszerű emberek mindig veszélyesek, ebben az értelemben a bokros, olyan mint a fletó, azt hiszi, hogy érti mi történik körülötte, szent meggyőződése, hogy az emberek pusztán ideológiai okokból nem szoknak le az evésről, meg a ruházkodásról, meg a fűtésről. Ha az a kibaszott lakosság egy kicsit rugalmasabb lenne, akkor helyből le lehetne húzni a költségvetés társadalmi reprodukciót elősegítő tételeit, meg a nyugdíjakat, és akkor pont stimmelne a költségvetés és a boldog bankárok méricskélnék a bónuszaikat a szárnyaló negyedéves jelentéseket ünneplő bulikon.

Az elmúlt nyolc évben egyetlen időtálló állócsillag maradt a ballib értelmiségiek egyre inkább sötétülő égboltján, a laja.

Az összebújó antifasiszták a lajáért fohászkodtak, amikor az őket kerülgető fasiszták a költségvetés hiányának nulláiból összefűzött láncokkal csapkodtak feléjük fenyegetően, vagy amikor utolsó reményüket, a reformgyári sztahanovistát Brüsszelben és Moszkvában egyszerre váltották le.

A lajára meg lehetett számítani, ugyanazokat a baromságokat szajkózta, ha valaki megkérdezte tőle, hogy lehetne a pénzpiacokat megnyugtató költségvetést csinálni.

Amikor a fletó a lemondásával még pörgetett egyet a már amúgy is körbejáró szocialistákon, a laja szentül hitte, hogy eljött az ő ideje és egy tonnányi élősúlyú szoci pártküldöttség fogja felkeresni, hogy legyen szíves már megmenteni őket még egyszer.

A szocik azonban emlékeztek a 95-96-os lakossági és nyugdíjas fórumok hangulatára, ahol a fiatalabbak először tapasztalhatták meg az 1956. október 23-i délelőtt feelingjét a pártmunkások számára, és amelynek újraálmodását izzadtan történő ébredés követi azóta is.

A laja baromira megsértődött, és ezután már kezdte komolyan venni az mdf-es lehetőséget és a hozzá hasonlóan egyszerű lelkületű herényi ibolya illett a bajszához is.

Az mdf eddigi kampánytevékenységén látszik ez az erkölcsi és intellektuális egyszerűség, de a laja még mindig tényező bizonyos körökben, pénzt is adnak neki, hiszen amilyen a politikai elit Magyarországon, nem kizárt, hogy az általa hozható 5.2%-kal az ellenzék vezető ereje lehet.

A laja agyából kiáramló, jobb híján gondolatnak is nevezhető ötletekkel az a baj, hogy pont annyira bonyolultak, hogy előrelépést jelentsenek a több pénzt az embereknek típusú kampányüzenetekhez képest és pontosan megfelelnek a liberális doktrínában csalódott voluntarista szavazói csoportok hagymázas igényeinek.

A laja ráadásul, mint a most elhangzott beszédében is, a szakmaiság köntösében tud megjeleníteni olyan ordas közhelyeket, amelyek már a liberális közgazdászok legbelterjesebb orgiáin is a kudarcok iszonyú hosszú listájának elején szerepelnek.

És hogy a rövidebb mondatokra szocializált réteg is értse:

Aki a lajára szavaz, az köcsög.

Miután teljes kétségek között vagyunk abban a tárgyban, hogy végül is melyik összeesküvés-elmélet igaz, az ember továbbra is kétségbeesetten keresi a választ: Ki irányítja Magyarországot?

Az egyik visszafogott elmélet szerint a Moszad, a másik szerint az amerikai külügyminisztérium alaksorában van egy szoba, ahol egy faszi foglalkozik a kelet-európai demokráciákkal és ő.

Mindez azért merült fel bennem, mert aggódva szeretett demokráciánk nyomozati és igazságügyi szervei teljesen átvették a hírszolgáltatást a politikai pártoktól.

A régi vicc szerint szólva, azután amit a rendőrség és az ügyészségek csinálnak, a Fidesznek csak hátra kell dőlnie és kérnie egy kávét.

Az éber nyomozók, a januári hidegben, olyan gyakorisággal bukkannak fel házkutatni a különböző, néhány-százmilliárd forint veszteséget összehozó állami vállalatok és szervezetek irodáiban, mintha az övéket nem fűtenék. Ráadásul ezeknek a régvolt pénzmozgásoknak az agnoszkálása szinte mindig oda vezet, hogy valami hajdanvolt igazgatót őrizetbe vesznek, akik, ha maguk nem is, de legközelebbi felebarátaik, üzletfeleik és rokonaik révén valahogy mindig a mszp és az azóta hosszú, nehezen viselt szenvedés után elhunyt szdsz vezetőinek közvetlen közelébe pozicionálhatók.

Két kérdés merül fel.

Egyrészt miért most, másrészt régebben miért nem?

A válasz igen egyszerű, ha a magyar állampolgárok fejébe ültetett, izraeli gyártású chipek szériahibájára vonatkozó gondolati konstrukciótól el tudunk szakadni.

A választások közeledtével az igazságszolgáltatáson lazult a nyomás és a feladatukat komolyan vevő igazságügyi szervek előkotorták a közeli erdőkben a medvehagyma tövek alá elrekkentett titkos dossziékat, amelyek azokat az ügyeket tartalmazzák, amelyekben nem indulhatott nyomozás akkor, amikor a demokrácia virágkorát élte a gyurcsány nevű, megkérdőjelezhetetlen erkölcsű, köztársasági elkötelezettségű helyi jellegű tényező uralkodása idején.

A magyar fasizmus erejét jelzi, hogy a becsülettel küzdő szocialistáknak nyolc év alatt nem nem sikerült a horty-szállasi rendszerből örökölt igazságszolgáltatási szerveket megtisztítaniuk, amire már tettek sikertelen kísérletet a rövid 1945-1989-es, rövid demokratikus periódus alatt is.

Csak ez lehet az oka az ártatlan emberek tömeges bebörtönzésének, na meg annak, hogy a Fideszes önkormányzatok vezetői szabadon sétálgathatnak.

Vagy megküzdünk az alternatív elmélettel és mérlegeljük azt a felvetést, hogy az igazságszolgáltatás azért teszi a dolgát, mert már teheti, mert az a bűnözői csoport, amely elfoglalta a demokráciát, már nem elég erős fenyegetni őket.

A most feltárt esetek, mint több ezer másik, folyamatosan képezik közbeszéd tárgyát évek óta mindenütt. Nem volt olyan informatikai közbeszerzés 8 éve, amit nem fizetett túl a magyar állam többszörösen. Azért ezt emelem ki, mert ezek azok, ahol a legkönnyebben és legvilágosabban látható a kakaóbiztonsági felár hatása, mindenki számára, aki már vásárolt zsebszámológépnél bonyolultabb számítástechnikai eszközt az elmúlt 15 évben. Bármikor, bárhol lehetett volna nyomozgatni, ha nem ment volna a kezdeményezők egészségének rovására.

De most már nem megy és mindenki meg akar ezektől szabadulni. Még a baloldali gondolkodású szakemberek is, hiszen minden területen háttérbe szorultak „az átveszek egy borítékot a férfiwécé előterében, mert a mélygarázs messze van” típusú káderekkel szemben.

Nyilvánvaló, hogy a BKV-és nyomozás elér, nemcsak a D. Gáborig, hanem B. Sándorig, H. Csabáig is.

Vajon kinek a mentelmi jogát kérik először? És ki lesz a jubileumi ötvenedik?

Most, hogy az antifasiszta népfront a beismerő vallomások és az mdfszdsz tuszakodás következtében részben előzetesben van, részben röhejes, a gondolkodó ember azzal a túl aligha becsülhető rémálommal szembesül, hogy egy Fidesz (mérsékelt kormánypárt) és egy Jobbik (enyhén radikális nemzeti párt) dominálta parlament által irányított országban lesz kénytelen élni.

Lehet, hogy gyurcsány ferenc létével megbékéltünk, hiszen az anyázáson kívül más atrocitás nem érte a nagy modernizátort, de azt, hogy az ellenzék vezéreként ő pofázzon, azt az én érzékeny gyomrom nem veszi be.

Mások is így vannak vele, úgy látom és olyan alternatívát szeretnének a parlamentben, amelyet nem a mentelmi jog foszt meg hunvald györgy társaságától.

Ennek egyetlen, jelenleg még majdnem teljesen hitelesnek vélelmezhető esélyét a Lehet Más a Politika nevű, e lapokon is rendszeresen szereplő és kritizált, szerethetőnek tűnő kamaszkorú párt képviseli.

A következő linken egy reményteljes kezdeményezés kóbor lovagjai keresik harcostársaikat, az aktív közösségi szerepvállalás jegyében. Azért, hogy tegyük hozzá kreativitásunkat az LMP sikeréhez, hátha van 250 000 egykori olyan baloldali és jobboldali szavazó, aki szintén új arcokra és gondolatokra vágyik.

Feleim küzdjetek! Mert odakint van egy való világ, ahol éheznek a gyerekek, megfagynak az emberek, korlátozzák a netet és rablók járnak a kertek alatt.

A balatonfenyvesi tanácselnök valamikor az ötvenes években, ha szükségét érezte rendszeresen összehívta a falu és a csatolt községek gyanús értelmiségijeit, akik állami alkalmazásban álltak (a kulákoknak külön koncertet tartott) és leszedte a keresztvizet a külső és belső ellenségről egyaránt.

Az esemény által támasztott legnagyobb kihívás az volt, hogy a szerencsétlen áldozatok valahogy kibírják röhögés nélkül, a rendszerszerűen részeg és nagyon látványosan egyszerű intellektusú népi káder előadásait.

A munkásmozgalmi hevülettől szárnyaló és a teljes Vörös Hadsereget maga mögött tudó, felfele mobil, a teljesítőképessége határait már segédkondásként is feszegető tényező, a felszólamlásai vége felé kemény figyelmeztetéseket intézett az impralistákhoz (imperialistákhoz) és azok egyik jeles vezetőjéhez Vak Milánhoz. MacMillan angol miniszterelnök felfedezése Vak Milán mögött, már csak azért is nehézségbe ütközött, mert a Forradalmi Munkás Paraszt Kormány helyi kifejeződése rendszeresen ki is hívta a nevezett személyt, a proletárdiktatúra helyi eredményeinek megtekintése mellett egy szellemi párviadalra is a helyi kultúrban.

Ugye érezzük, hogy a kétségtelenül tanulságos erőfelmérőre nem MacMillan gyávasága miatt nem került sor.

A magyarországi kis pártok vezetőinek megrögzött szokása, hogy kihívják Orbán Viktort úton-útfélen mindenféle témában vitára.

Ez az alsódabasi kocsmában is rendszeresen elhangzó mondatra hajaz, miszerint:

„Megmondanám én eztet az Orsós Viktornak is, csak nem mer idegyünni!”

A bokros laja kihítta a Orbán Viktort vitára.

Emésszük ezt az információt!

Ha minden igaz, elkezdődött. Az antal attila, meg a balogh zsolt nevű versenyzők a hagyó miklós nevűre vallottak.

Ez jelentősebb esemény bárminél bűnüldözésileg, mert olyan még nem fordult elő a magyar politikai bűnözés, a teljes társadalmi spektrumot átfedő, húszéves történetében, hogy a szoci holdudvarhoz tartozó elkövetők, vezető szocialista politikusra tettek volna terhelő vallomást.

És most igen.

Vajon mi késztethette ezeket a kipróbált harcostársakat arra, a maguk, minden fillérig megszolgált, havi két milla körüli minimumjárandóságával, hogy belemarjanak abba a kézbe, amely étette őket a végleg eltűnni látszó szép napokban.

A kutya temetkezési helye pediglen ennél a végleg tovatűnésnél található fel.

A rohadt igazságszolgáltatás még mutat életjeleket, ha néha meg is szöknek tömeggyilkosok, bandavezérek és egyéb a mai magyar hétköznapokba simuló egzisztenciák és a frászt hozza, az érinthetetlennek gondoltak kasztjának univerzális szakembereire.

Nagyon régen nem fordult elő, hogy a proletáriátus ökle, az ügyészség, a közpénzek elköltésére vonatkozó kérdésekkel zaklatta volna a nómenklatúra csúcsán terepjárózó díszpintyeket.

Kisvárosi szoci elnök fölött nem illett megkérdezni ezidáig, hogy mi a fenéből telik 1000 négyzetméteres hajlékra, 397 offshore cégre, amelyiknek mind van állami megrendelése, valamint fél Somogy megyére például.

A fránya EP választási eredmények és közvélemény-kutatások azonban azt mutatják, hogy a RÉM-nek kétharmada lesz és bevezeti, hogy ezentúl büntetik a lopást!

Sőt, azt is bevezeti, hogy már korábban is büntették, ami a jogállam végső megcsúfolása tudvalevőleg. Mi lesz, ha ezek az állat fasiszták komolyan veszik a BTK-át? Mi lesz, ha ezeket a laza néhány tízmillás tanácsadói szerződéseket elkezdik átszálazgatni? Az összes rokon, ismerős, szerető, osztálytárs, nagyszülő sittre kerülhet. És akkor a milliárdos bulikról még nem is beszéltünk.

A cusi, mert még az elvtársai vannak kormányon, hallgat, de mi lesz ha az Orbán pribékjei a fletó parlamenti beszédeit hallgattatják vele napokig egyfolytában?

Az antalról meg a baloghról messziről világlik, hogy nem virtigli kommunisták, hiszen elég volt nekik egy-két áttekintő látogatás az előzetesben, rögtön beismertek mindent.

A szocik, szokás szerint, eltaktikázták magukat. Ha a buli elején megszabadulnak a hagyótól, vagy elütik egy luxusterepjáróval (noblesse oblige ugye), akkor talán megáll a botrány. De a hagyó számára sem lesz más lehetőség, ha eléri az igazságszolgáltatás karmos keze, minthogy számot vessen: Baleset nem érheti, mert azt még a szoci szavazó nyugdíjasok egy része sem veszi be. Ha már az új kormány idején vall, százával lesznek mások, akik égnek a vágytól, hogy vádalkut kössenek, cserébe a teljes ballib banda bemószerolásáért.

Ő csak akkor értékes, ha a választások előtt egyezkedik. Az ügyvédei gondolom elmagyarázták neki, hogy ezekért nyugodtan kaphat tíz évet is és az egyetlen öröme az lesz ott, hogy sok lesz az ismerős. Senkinek nem érdeke, hogy megvédje, sőt inkább az, hogy a balhét ő vigye el.

Nincs jó megoldás.

És akkor még senki más nem kezdett el beszélni. De hány gyenge lelket vontak be az elmúlt évekbe a bizniszbe? Hány elvtárs fogja úgy gondolni, hogy ő, ahogy a pénz nagy részét is annak idején, a letöltendő éveket is felfelé delegálná tovább?

Kicsi a szán, sok az utas, rengeteg a farkas ott hátul. Éhesek.

Ennek a szánnak nem sok esélye van.

 Az Alkotmánybíróság eltörölte...........Haha.

Szeretném tisztelettel megkérdezni, hogy bárki, aki elolvasta ezt a jogszabályt, komolyan vehetőnek találta-e?

Volt-e bárki, aki ezt a jelenlegi formájában csak marhaságnak nevezhető, törvénynek csúfolt ötletelést, nem az égbekiáltó dilettantizmus ékes példájának találta?

Arról nem is beszélve, hogy a közteherviseléshez elengedhetetlen, működő és reális vagyonadó évekig nem lesz kivethető, mert lejáratták magát a fogalmat is.

Ezek teljesen alkalmatlanok a kormányzásra. Mindig is azok voltak.

És az ezévi adójogszabályok következményeivel még nem is találkoztatok.

És antal attilát is.

Csak tudnám, hogy ezek a ravasz bűnözők hogyan tudták megtéveszteni az őket felügyelő kiválló mszpés politikusokat.(?) (Az united skates szerint nem jó a kérdőjel.)

A web kimeríthetetlen tárházát nyújtja a tomboló hülyeségnek és így nem nehéz napról napra újabb és újabb rémálmokat turizni, sőt az a legszebb, hogy nem is kell mélyre nyúlni érte.

Vásárhelyi Mária egy olyan emblematikus alakja ennek a műfajnak, hogy már a boldogult Matulától kezdve kötelező példálódzni vele, ha valakinek örömet okoz az ilyesfajta szerencsétlenek ekézése.

Értő olvasóim bizonyára észlelik, hogy a nevét most nagybetűvel írtam, ennek oka az, hogy egyszerűen nem is lehet haragudni rá, annyira, de annyira kívül esik mindenen, amivel kapcsolatban illik arra hivatkozni, hogy valaki tudja, hogy mit csinál.

Cserébe mai napi címlaplányunk lehetővé teszi, hogy megtudjuk, hogy a „Hogyan nem szabad szociológiai kutatást csinálni!” verseny örökös bajnokát milyen fixa ideák tartják fogságukban.

Ha reá pislantunk, azt az embert láthatjuk, akivel szemben Orbán Viktor elkövette azt az összes bűnt, amivel kende péter két könyvében és debreczeni józsef legutóbbi művében sikerült összehozni a kiöregedett cserecsatárt.

Tudom, hogy normális ember számára nehéz olvasni az ilyesmit, de kérek mindenkit, hogy vegye a fáradságot. Ha nem értjük meg hogy mi van a fejükben, nem tudunk hatékonyan harcolni ellenük.

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ma Magyarország külpolitikai helyzete, közjogi struktúrája, jogi, gazdasági , oktatási rendszere, művészeti élete, tömegkommunikációja, minden ellenkező híresztelés ellenére, olyan (ahhoz hasonlít leginkább), amit a kuncze, pethő, bauer, magyar, eörsi, vásárhelyi féle idióták elképzeltek és 12 év kormányzásuk alatt építgettek is. Húsz év alatt nem vették észre, hogy a magyar társadalmat nem lehet belekényszeríteni abba nyitott társadalomba, amelyben ők élni szeretnének és azért a halomért, amit az ország vezetőiként összehordtak, a legteljesebb nyugalommal teszik felelőssé a magyar nemzetet és persze azokat, akik húsz éve mondják, hogy ez nem fog menni.

„A fiatalok jelentős része egy sajátos, magyar harmadik útban látná a kiutat. Ezt nem nagyon lehet értelmezni, csak a jelen tagadásaként. A szocializmusba nem vágynak vissza, de a mai kapitalizmust sem akarják. A propaganda azt sugallja nekik, hogy a mi nemzetünk számára létezik egy különleges, csak nekünk megadatott fejlődési lehetőség. Egy kommunisták nélküli szocializmus, egy tőkések, és magántulajdon nélküli kapitalizmus. A történelemből viszont tudjuk, hogy nincs sajátos magyar út.”

És még számtalan ilyen gyöngyszem lelhető.

És ráadásul elsők között fogják kirúgni a választások után.

És még igazuk is lesz.

Mint azt a jeles publicista, debreczeni józsef megírta közismert, túlzásoktól mentes cikkében (Orbán Viktor és az emberevés), hogy az alcsúti istenkirály személyiségében négy integer részt különíthetünk el, a zsidógyűlölőt, a cigánygyűlölőt, rejtőzködő cigányt, valamint a legvadabbat, a nyugdíjas-gyűlölőt.

Ez utóbbi rendszeresen letépi láncát, míg a másik hármat viszonylag kordában tudja tartani az elnöki stáb, hiszen rendszeresen előfordul, hogy sémi és roma származású személyek túlélik a Gyepü II néven ismert elnöki bunkerben tett látogatást, sőt a sikeres öngyilkossági kísérletek is elkerülték ezidáig a cigánygyűlölő és a rejtőzködő cigány ének találkozásaitól érthetően kognitív disszonanciában szenvedő vezért és kancellárt.

A nemzetvezetőn azonban rendszeresen elhatalmasodik a nyugdíjas-gyűlölet, a nagymama, nagypapa kifejezéseket sem szabad kiejteni előtte és rendszeresen tervezgeti a nyugdíjas kérdés végső megoldását, rögtön Sztálingrád diadalmas visszavétele után.

Különösen kecsegtető az egyszerű közgazdasági nézetek eme populista képviselője számára, hogy a nyugdíjak megszüntetése önmagában is szufficitessé tenné a költségvetést, aminek következtében, kényszerképzete szerint, az IMF is támogatná királlyá koronázását.

Az igazság kedvéért azt is meg kell jegyeznünk, hogy a fasiszta közgazdászok sajnos népes táborában is vannak mérsékeltebb hangok, amelyek szerint nem kellene egymással megetetni a nyugdíjasokat, az egykori Állami Biztosító várható élettartam-táblázatai által meghatározott sorrendben, hanem az ország teherbíró képességével egybeesően, annyit költeni rájuk, amennyit az ország elbír egy arányos közteherviselés mellett.

Nem szabad elmennünk emellett a demagóg, a modern szocialista progresszió által, a történelem szemétdombjára hajított nézetrendszer mellett és meg kell védenünk az elmúlt 8 évben az mszpszdszmdf kormány által követett megoldást, miszerint az államnak mindig annyi kölcsönt kell felvennie, amennyi a gazdaság teljesítőképességének csökkenése következtében hiányzik a nyugdíjkasszából.

Szinte hihetetlen, hogy a modern közgazdaság korában vannak olyan magukat szakembernek nevező alakok, akik azt mondják, hogy annyit költsünk, amennyi pénzünk van.

Az elmúlt 8 év kormányai mindent megtettek azért, hogy a legszigorúbb matematikai trendelemzéseknek megfelelően kezeljék a problémát. A nyugdíjkorhatár emelésével és az átlagéletkor csökkentésével (amely cél elérésének tökéletes, eukonform eszköze a dolgozó középosztály teljes kizsigerelése) folyamatosan csökkent volna a kifizetendő nyugdíjak összege és a rendszer 15 év alatt, a nyugdíjkorhatár 75 évre emelésével és a népesség 8 millióra történő csökkenésével elérte volna az egyensúlyt.

A végletekig demagóg „szociális” népszavazással azonban a megtévesztett emberek megakasztották a reform szekerének kerekét, ami mindennél jobban mutatja demokráciánk gyermekbetegségeit. Még egyes baloldali értelmiségiek is támadták az emberekért magát feláldozni kész kormány azon minden igényt kielégítő javaslatát, hogy minden nyugdíjas, egy jelképes tizenkilencezer forintos juttatás kézhezvétele mellett leadhassa a szavazatát a következő négy országgyűlési választásokra előre az mszp irodákban, hiszen szegény öregeket annyi minden akadályozhatja demokratikus jogaiknak gyakorlásában a következő 12 évben.

Hasonlóan elutasításra talált a demokrácia és alkotmányosság jelszavának elefánttornyába zárkózott értelmiségiek között az a javaslat is, hogy a 18 év alatti lakosok nagyszülőeltartási adót legyenek kötelesek fizetni, amellyel az értelmetlen, ideológiailag zavaros karácsonyi ajándékozás is zabolázható lett volna oly módon, hogy a szülő az ünnep alkalmával kifizethette volna magzata az évi nagyszülőtartási adóját (csekély 50% ajándékozási adóval terhelten) mindenféle értelmetlen ajándékok helyett. Arról nem beszélve, hogy ezen rendszer következményeként növekedett volna a felnövekvő generációk felelősségérzete, hiszen a kamatos kamatokkal terhelten átlagosan csekély 6.5 millió forintos adóhiánnyal kezdve felnőtt életüket megértenék a felelőtlen költekezés pusztító következményeit. Persze a progresszió kormánya itt is tett volna gesztusokat, hiszen az adó és a kamatok úgy lettek megállapítva, hogy az átlagos magyar állampolgár, az átlagos szülői örökségéből nagyjából kiegyenlíthesse azt (természetesen a 40%-os örökösödési adó lerovásával egyidejűleg).

Végül ki kell térnünk arra a méltatlan, a nyugdíjasokat buta, megvásárolható csőcseléknek beállító állításra, miszerint az mszp mindezeket pusztán a választásokat megelőző szavazatszerzési akcióként veti fel.

Azt, hogy az mszp a nyugdíjasokat szereti mindennél jobban, két, a napnál világosabb tényállítással bizonyíthatjuk az igazunk biztos tudatában:

Egyrészt visszakereshető, hogy az elmúlt húsz évben minden kormányt és pártot is beleértve az mszp ígérte bármelyik választáson a legnagyobb nyugdíjemelést.

Másrészt számszakilag bizonyítható, hogy az elmúlt 8 évben a miniszterek, államtitkárok és tanulmánykészítők fizetésének emelkedését nem idevéve, a nyugdíjak reálértéke csökkent a legkevésbé az összes lakossági csoportban.

Kérünk minden felelősen gondolkodó nyugdíjast, fontolja meg mit szeretne inkább, az államadóság további növekedését, vagy azt, hogy Orbán Viktor az ÖNTŐL elvett nyugdíjból finanszírozza dinasztiaalapításának költségeit?

Ígérjük, hogy az mszp, a következő választási ciklusban, mindenkinél jobban fogja emelni az ÖNÖK nyugdíját!

Kérjük önöket, ne dőljenek be a demagógiának és az ígérgetésnek!

Magyarország a nyugdíjasoké!

Szeretjük ÖNÖKET!

:)

A politika egyik alaptétele, hogy a szavazás szempontjából teljesen irreleváns, hogy te minek tartod magad, csak az számít, hogy a politikailag képzetlen, a cizellált ideológiai finomságok iránt érzéketlen választópolgár kivel téveszt téged össze, amikor megpróbálja emlékezetébe idézni annak a politikai alakulatnak a nevét, amelyet a legkevésbé utál. Azok akik bele vannak zúgva egy pártba és speciel nem a tiédbe, nem tévesztenek, határozott céllal érkeznek és miközben ikszelnek kéjjel gondolnak a rivális párt főnökének arcára, a remélt eredmény kihirdetésekor.

Gondolhatod persze azt is, hogy a sajtó, meg az internet útján elmagyarázod a reménybeli bázisnak, hogy milyen firnyákos elképzeléseid vannak a bakfark edzéséről, vagy a súvadásról, de sok szavazót bonyolult levezetésekkel nem állítasz magad mellé. Persze vannak olyanok is, akik szakmai alapon szavaznak, de jelentéktelen kisebbségekkel csak akkor foglalkozunk, ha minimum bőrtangában büszkék, az atomfizikusok húzzanak az édes jó anyukájukba, ők sose fognak használt fűtőelemeket hurcibálni a képviselői irodaház elé.

Nincs bölcsebb mondás a politikában: Keress egy gazdátlan tömeget és állj az élére. Az emberek időnként begerjednek és valamilyen kollektív lélek bukkan fel bennük, közös hívószavakat növesztenek, amelyek tulajdonsága, hogy ha megbeszélik őket, tökéletesen mást jelentenek mindenki számára. Ezért van az, hogy a politikai pártokban tanácsos kerülni a párbeszédet, hiszen ha a tagság rájön, hogy például a szociáldemokrata szélsőkapitalistát jelent, lehet, hogy morcos lenne.

Azok, akik a tömeg élére keveredtek valahogy, mindig azt hiszik végül, hogy az ő eszméjük horgasztotta fel a tömeg dühét, az ő személyes karizmájuk miatt van tele a folyosó jófej bölcsész csajokkal és felserkent nagymamákkal. Ez általában jót tesz az önbizalmuknak, gyakori baleset közöttük, hogy az orruk beleakad holmi armatúrákba és lenézik a tudatlan sleppet. Amely szükségképp nem volt ott a tan születésénél, amikor (az általában fővárosi illetőségű, vagy odaszakadt) alapítók meghallván az idők szavát, megalkották a tutit, amely tudvalevőleg olyan patinával vonja be az ott sürgölődőket, amelyet nem kezdhet ki sem kritika, sem az, hogy az alapítók szellemi horizontja sem mindig tekinti át az összes vizeket és szárazulatokat.

Eddig akár a boldogult pesti elitpártokról is beszélhettünk volna, de fájdalom, torgyán doktorral és mindenki mással, aki pártelnöki apanázs húzott valahonnan ez történt és semmi más.

Egyetlen, jókor-jóhelyen csávó sem gondolta soha azt, hogy túlságosan komplex interakcióba kellene bonyolódnia azzal a tömeggel, amelyik az ország jelentéktelen 85%-án próbálja túlélni valahogy. Senki nem akar olyanokkal paklizni, akik kicsinyég is másképp találják gondolni. Ezzel nem is lenne baj, csak akkor problémás, ha nem működik a karizma, a korszellem komplikált, az összetétel heterogén, vagy baromira félreértettek valamit, valahol, valakik.

Az LMP egyre inkább egy ilyen félreértésnek tűnik nekem.

A rossz emlékű 2008-as évben kiderült, hogy buggyant magyar demokráciában a kormánytöbbséget nem érheti akkora politikai katasztrófa, hogy fegyveres tömegfelkelés mellőzésével távozzék. Ha máskor nem a „szociális” népszavazás után lehetett tudni, hogy a mszpszdsz projekt, Magyarország modernizálása, a lakosság alkalmazkodni képtelen kilenctizedének megnyuvasztása útján, nem bírja ez utóbbi kilenc tized döntő többségének támogatását.

Attól kezdve a demokrácia felfüggesztettnek volt tekinthető és a bemerevedett frontvonalak mögött lapuló hadak, valamint különösen a meggyötört polgári lakosság baromira kezdte unni a banánt, amelyet mintha irigátornak talált volt használni a mindkét oldali hadvezetés.

Igen sokaknak támadt az a nehezen kétségbevonható ötlete, hogy talán abba kéne hagyni ezt a játszmát.

Az apatikus tömegek ugyan megelégedtek azzal is, hogy a kormány ritkította (pontosabban, kevésbé sűrítette) a rablóhadjáratok számát, de ettől még meg kellett hallgatniuk napi rendszerességgel az ellenzék vezérének „Holnap győzedelmes ellentámadást indítunk” című beszédét, amely ilyen dózisban már a gyémánt kristályrácsában is sorvadás jellegű folyamatokat indukál.

A szerencsétlen, gyöngyöző homlokú magyar középosztály immunválasza volt erre az LMP, a szerencsés nevű Lehet Más a Politika.

Hát nem egy penicillin, de a reggeli dugóban az autóban bumerángot hallgató, rutinszerű, megélhetési adócsaló, jogszolgáltatással sújtott, kedvezményes deviza alapú kölcsönt törlesztő, előzetesbe nem csukott sorozatbűnözőtől rettegő, évek óta alig nyaraló, bárlistára felkerülő, a társadalomnak évtizedek óta nettó befizető, illúziót vesztett önálló egzisztenciáktól nem várható más.

És vagy hetvenezren gondolták azt, hogy tényleg lehet más, ami kétségtelen meglepetés volt, a viszonylag visszafogott kampánnyal (pénzhiány és akkor úgy tűnt ízlés okán).

A törzs persze az elvarázsolt pesti értelmiségiek csoportja, de a feeling, az ájjer, a zamat az a vidéki réteg, aki tényleg zöld, de nem kicsit, visszatérne az anyaföldhöz, rühelli a tartósítót, meg a karvalytőkét és baromira elege van az egészből.

Kegyelmi pillanat ez, egy pesti értelmiségi kezdeményezés és jobbra és balra már lelkesedni nem tudó lelkek csapata egy irányba indul.

Azért valljuk meg, ennek a dolognak, nem a párt ideológiai alapvetése az oka, hanem a vágy, hogy valami jobbat leljünk a politika szemétdombján.

Hogy talán tényleg elkaszálható a korrupció, hogy vannak értelmes válaszok az ezerszer szétbeszélt problémáinkra, hogy van még tartalék a magyar társadalomban, vannak emberek, akik elhiszik, hogy a rendszer (részben) alulról is reformálható.

Nem egy nagy nekibuzdulás ez, nem kell kivezényelni a rohamosztagosokat, hogy a biokertészeket visszakergessék a rekettyésbe, de kiderült, hogy egy zöld, a lokális értékekre koncentráló, a balos és jobbos értékek érdekes elegyét kínáló, szdsz-es utódpártnak gyalázott, pestinek vélelmezett, húzónevek nélküli pártocska eltalált valamit, mert bele lehet látni valamit, ami nagyon nincs és hiánya nagyon is érzékelhető, egy politikailag aktivizálódó értelmes társadalmi réteg számára.

Az LMP vezetői persze elkövették azt a hibát, hogy a saját jófejségüknek tulajdonították a kemény 2,6 %-ot és azt gondolták, hogy ami életképes volt EP ügyben, meg a nyockerben, az majd elviszi őket az országgyűlési választásokon is túlra.

Felkerültek az étlapra az igaz, de egyenlőre csak egy egzotikus nevű különlegességként és ahogy osztrigát is csak az elszántak rendelnek, úgy az LMP is csak a kísérletező kedvű érdeklődők számára jelent lehetőséget.

A párt gyakorlatilag nem mondott semmit az EP választások óta, de rendületlenül hiszi, hogy mély és tartalmas megnyilvánulásokkal bombázta a közönséget. Úgy tudja, hogy profi apparátust és remek kampánycsapatot grundolt össze és csak a csúnya média az oka, hogy nem figyel már rájuk, az újdonság erejének elmúltával.

Pedig igazából csak az alapító atyáknak herótjuk volt felmérni, hogy kik is alkotják ezt a pártot vidéken.

Vagy hogy kik szavazhatnak rá és legfőképpen milyen politikai konstellációk eredményezhetik az LMP felértékelődését?

Nem helyezték el a pártot a politikai erőtérben, amelynek virtuális ereje elejthet és felemelhet, jobb és bal között, ahogy a Fideszt 94-ben majdnem eltüntette és ahogy 2002-ben az LMP-nél ezerszer jellegtelenebb és értéktelenebb centrumpártot a sem ezek, sem azok jelszavával majdnem a parlamentbe lendítette.

Nem állt össze a fejekben a kép, hogy nem pártot szerveztek, hanem vezetői lettek egy társadalmi mozgás által szerveződő képződménynek, amely óhatatlanul a saját képére akarja formálni valamelyest az ő kis cuki, testükből és vérükből formázott szerelemgyereküket.

A gyerekek tudvalevőleg felnőnek, visszabeszélnek és ha nem figyelnek rájuk marhára durcásak bírnak lenni.

Az LMP nem figyel potenciális választóira, arra figyel, hogy az előadott performance értő közönsége hyper cool-ra értékelje az előadást, hogy a laja bajsza viccesen kunkorodjon és a nyolcban, ahol a párt hozta a nyolcat, a pincegalériákban az egészséges életmódra vonatkozó újévi fogadalmukat éppen megszegő kiábrándult posztszdsz-es értelmiségiek számára, akiknek napra pontosan húsz év után esett le, hogy az szdsz nem az, aminek szerették, bejöjjön a párt.

De legalább a kampány lenne jó.

Vagy lenne kampány.

Vagy mondanának olyasmiket, amiben nincs benne a bokros, meg az mdf.

Vagy nem a kívülről beszerzett kampányfőnök feltáró jellegű írása, önnön motivációiról, lenne az első élvezhető kampányesemény.

Vagy az LMP-és címlapon lévő írás címe és első mondata nem cáfolná egymást.

Vagy lenne egy, legalább egy eredeti ötlet.

Vagy legalább megvédenék a nyugdíjasokat.

Vagy legalább megkergetnék a lendvai ildikót.

Egy egyedülálló lehetőség enyészik el. Jelentős számú, magát baloldalinak gondoló, az orbánfóbiát teljesen magáénak valló, de az mszpszdszmdf rémálomból már felébredt ember keres magának egy szerethető pártot.

Az LMP jól láthatólag máshová kívánja pozicionálni magát. Nem a választókat akarja képviselni, hanem gondolom az alapító okirat, vagy mifene értékeit akarja eljuttatni a kevésbé cizellált lelkű lakosságnak, hogy azok körbeállhassák az LMP által szimbolizált Gaiát és távol tarthassák tőle a rohadt multinacionális tőkét. Vagy a fene tudja.

1 százalék fiúk, 1 százalék!

 Ma reggel már legalább lehetett a a Lehet Más a Politika nevű pártról olvasni a neten, még ha nem is a párt programjáról, vagy vezetőiről, hanem Karácsony Gergőről a kampányfőnökről és ez irányú döntéséről, a Hírszerző napi nonszensz rovatában a tolna megyei blogról. És persze Török Gábor elemzett.

Ja és persze az elmaradhatatlan bokros lajos csesztetés, ami nem is lenne baj, ha két hete nem nevezték volna még hiteles személynek (egy korábbi csesztetés felvezetéseként), valamint nem a legszokványosabb, elkoptatott fidesz és szoci paneleket használták volna ebből az alkalomból.

Ez így összességében egyébként jó jel, hiszen életjeleket mutat a párt végre, habár én személy szerint valami friss, optimista, életerős és poénos belépőt reméltem volna, nem a bokros laja bajszának lábujjhegyről történő, nyújtózkodós rángatását.

A bokros ugyanis nem tényező, fölösleges pont az LMP-nek kiíratni a nevét a címlapra.

Feleim hajrá, de most már valami izgalmasat és lényegeset!

 Van egy Galamus-csoport néven futó oldal itt a neten. 

Az ajánlott írás felettébb tanulságos. 

Az oldal egyébként minőségi tervezés és az írások mindegyike magas színvonalon megírt (amelyiket idáig elolvasatam). Igaz, bolgár györgy megnyilvánulásait messze elkerültem.

A tartalom azonban minden esetben a droktriner liberális gondolkodás szomorú iskolapéldája.

Kommentelni nem lehet.

Hihetetlen, hogy a valóság mennyire érintetlenül hagyta őket.

Ezen autentikus skanzenben tett tanulmányút kötelező mindenki számára, aki érteni akarja, hogy miért is.

Azt a k...a!

Úgy vélem, hogy senki nem gondolta, hogy bajnai elvtárs a leghalványabban is független a régi bűntársaktól, de az hogy a színesfémkereskedők legnagyobb barátját jelöli egy bebetonozott, az ország számára egyébként fontos külföldi pozícióba, azt így kampány idején, gondolom nem a szavazatmaximalizálásra hajtó kommunikációs guruk ajánlották neki.

Ha van ember, aki szakmailag és emberileg 100%-osan vállalhatatlan, akkor veres elvtárs az. A fletóhoz és bajnaihoz mérhető a felelőssége az ország kinyírásában és ő hasonlóan a kényszermozgásoshoz, és ellentétben a szakértővel, nem is képes a konszolidált viselkedésre.

A bajnai legalább képes úgy viselkedni, mint egy szimpatikus kisvárosi maffiózó, aki meg akarja durrantani a részmunkaidős, egyébként egyetemista, virágbolti eladó csajt és ezért megpróbál komolynak és megfontoltnak látszani és elbeszélgetni a csokorkészítés alapelveiről.

A veres viszont az a típus, aki semmilyen közegben nem képes úriembernek látszani, sőt az átlagos fémipari segéderő, még munkaruhában is, középosztálybelinek tűnik mellette.

A kovács lászló után, gondolom már nem nagyon várnak tőlünk semmi olyat, ami kiemel bennünket a bolgár-belorusz-szlovák diplomáciai katasztrófa-háromszög káderszerencsétlenségei közül, de gyanítom, hogy a janival tudunk nekik újat mondani és tágítani a vadkelet fogalmának értelmezési horizontját.

Azt talán sikerül elmagyarázni a janinak, hogy arrafelé ne próbáljon meg védelmi pénzt szedni, de azt a szabályt bizonyosan nem fogja befogadni a kis lelke, hiszen erre van szocializálva, hogy ne vegyen át összegeket borítékban és táskában kirgíz és csecsen „üzletemberektől” .

Ha Magyarországon lenne baloldali értelmiség és létezne politikai erkölcs, a felzúdulás lehetetlenné tenné ezt a kinevezést. Persze azon a tájon mindenki tudja, hogy a jani evakuálása a magyar közéletből politikai alkuk bonyolult szövétnekén alapul és hazafias tettként is felfogható, így legalább nem okoz itthon több kárt és deformálja a színesfémbegyűjtés „piaci” folyamatait.

Elindult a kampány, a mesterházi anyázza a Fideszt a nagyon kevéssé nézett tévén, a Fidesz a szocikat anyázza szórólapokon a levelesládám szerint, az mdfszdsz és egyéb bukott politikusok néven futó emlékzenekarban a tagsági viszonyok zavarosabbak, mint a gondolatok a politikusok fejében, pedig még végig se gondoltuk, hogy kis igyekezettel ebből a választásból igazából mi sülhet ki.

A Fidesz lázas igyekezete, hogy egy szar kampánnyal kétségbeesésbe taszítsa kb. 2,5 millió törzsszavazóját, várakozáson felül sikerülni látszik. Semmit nem mondanak, de a kampánydizájn viszont sokatlátott frontfasisztákat is a hiteles szociáldemokrácia karjaiba taszajtana. Az üzenet teljes hiánya, valamint annak a ténynek a reklámozása, hogy a vizualitásra épülő korunkban sikerült egy olyan kreatív és grafikus csapatot bányászni valahonnan, akik mellett elsurrant az elmúlt 20 technológiai fejlődése a számítógépes grafikában, valamint műtétileg lettek esztétikamentesítve valami kínai zúgklinikán.

És a Fidesz Szily Katalinnak kedveskedő pécsi szórólapját még nem is láttátok. Az „Állítsuk meg a Fidesz hazugsággyárát!” jellegű gondolatkör fideszes verzióját az ott megszeretett betűtípussal ismertetik meg a jobb sorsra érdemes választópolgárral. Az egykori házelnököt és iszonyúan elpáholt polgármesterjelöltet, akit a pécsiek, a választási eredmények tanulsága szerint a helyén kezelnek, olyan szöveges agresszióval támadják, hogy még bennem is inkább visszatetszést keltett a dolog, pedig ott kiabálok minden lincselésen hátulról, hogy „Adjatok neki a kirelejzumát!”

A tudatos választópolgár azon, kétségbeesett igyekezete, hogy olyan politikai erőre adja a szavazatát, akivel kapcsolatban nem kell a tudatalattijába préselnie arcok, mondatok és cselekedek tömkelegét, hogy engedelmességre bírja az ikszelő kezét, zátonyra fut azon, hogy az LMP-nek sikerült teljesen elenyésznie a semmiben. Szép dolog az amatőrizmus, de ez a csapat lassan az utolsó olyan hibát is elköveti amivel még legalább bekerülhet az elemzések kampány és kommunikációs bakikat taglaló részébe, hogy aztán végleg valahol a zombiként egzisztáló politikai csoportosulások köztemetőjében kössön ki, mint egy átlagos mdf szövetséges.

Pedig a Lehet Más a Politika olyan társadalmi igényt jelenít meg, amely mögé valódi társadalmi támogatás is állítható lenne, hiszen a régi ideológiák halódásának korszakában, egy, az ideológiatöredékekből rugalmasan építkező, nem betegesen zöld társaság, a csalódott jobberek és ballerek tömegeit szólíthatta volna meg. De ez a lehetőség elúszni látszik, ha a párt nem rukkol elő valamivel, ami miatt bekerül a politikai köztudatba és a potenciális választóinak agyába.

Egyébként meg arról akartam írni, hogy érdemes lenne elgondolkozni azon, minden tudatos választónak, hogy milyen politikai és társadalmi következményei lesznek annak, ha nem lesz egyértelmű eredménye a választásoknak. Egy cselekvőképtelen koalíciós kormány, egy koalíció képtelen győztes, egy erős szélsőjobb ellenzék, egy teljesen hiteltelen mszpszdszmdf ellenzék, vagy ezek valamilyen kombinációja egyaránt az ország további romlását vetíti előre. Ha a Fidesz nem nyer meggyőzően, akkor nem lesz képes a szükségképpen konfliktusos változtatások véghezvitelére, ha pedig koalícióra kényszerül, jelen állapot szerint, csak elfogadhatatlan partnerek közül szemezgethet. Ha nyer is rendesen, de véletlenül pocsékul kormányoz, akkor ellenzékként csakis a totálisan leszerepelt és lebukott politikai erők régi emberei jelentik majd a változást, meg a jobbik. Én ugyan már majdnem előre furakodtam a legutóbbi lincselésen rugdalni egy kicsit, de legalább annyira tartok a jobbikos vezetők intelligenciájától, mint a baloskáim erkölcseitől (vagy fordítva).

Elnézést, hogy állandóan visszakanyarodom az LMP-hez, de jelen állás szerint ez az alakulat az egyetlen, amely a jövendőbeli ellenzéken belül egy új lehetőséget jeleníthetne meg a magyar társadalom számára.

A magyar társadalom így, független és cselekvő értelmiség, gondolkodók nélkül erre volt képes.

A Fideszhez hozzá se tudtunk szólni, az egy erős vezetőre alapozó képződmény, nem nagyon igényli a független értelmiségiek karattyolását.

Az szdsz és az mdf már vagy 8 éve ciki, egyik sem társadalmi várakozások és célok beteljesítésére szerveződött, értelmiség és valódi középosztálybeli, független egzisztencia oda be nem kerülhetett.

A balos értelmiség pedig hű és jól megfizetett társa volt az mszp-nek az ország kinyírásában.

Ezt hoztuk össze feleim.

És most is csak picsogtok, ahelyett, hogy ott lennétek a barikádon ezrével.

 A satnya magyar demokrácia történetében elsőként jön létre „demokratikus centrum” néven olyan politikai párt, amelyet nem egy társadalmi igény kifejezője, vagyis nem igazából a kiábrándult, bepöccent emberek igénye teremt meg.

Hanem a pénz és a politikai banditák kényszerszövetsége.

A rossz emlékű centrum párt, amelynek kis részben az elmúlt nyolc évet köszönhetjük, egy valódi társadalmi igényt lovagolt meg, ugyan az mszp érdekében, de mégis valódi lelkesedés és aktivisták álltak mögötte. A mégrosszabb emlékű köztársaság párt pedig palotás jános taxisblokád során szerzett népszerűségét lovagolta meg. Ez 1-2 százalékra elég volt, mintahogy még arra sem voltak képesek kapolyi elvtárs milliárdjai.

Az mdf-szdsz brand összegyúrása mögött néhány hánynivágyó bulémiáson kívül, csak az szdsz árnyékban maradt rablói állnak, akik a politikába való visszakapaszkodást, sőt hosszabb távon az ország megkaparintását remélik ettől a projekttől.

Semmi sem fogja jobban tesztelni a magyar választópolgárok maradék eszét, mint az, hogy ez a förmedvény sikeresnek bizonyul-e?

Még a régi szdsz közeli értelmiség erkölcsi nihiljén is kívül esik ez a borzadály, valószínűleg még a „hiteles antifasiszták” listájáról is le lehet kerülni azzal, ha valaki beáll fotózkodni a retkes meg az ibolya közé, a lajos bajusza alá. Vagy ha nem, akkor megint alábecsültük a hazai progresszió fiainak alkalmazkodó képességét.

Nem szeretem az mszp-ét és Isten látja lelkemet, a jobbikot se, de még szdsz tag emberekkel is beszélő viszonyban bírtam maradni.

De azt most megígérhetem, hogy azoknak már előre kimutatkozom és megszüntetem velük a köszönő viszonyt, nem csak erkölcsi alapokon, hanem az elmeállapotra vonatkozó becslés alapján is, akik erre a kanálisból feldifundáló végtermékre szavaznak.