Bolsevik logika

 2010.02.08. 07:20

 

 

 Szocialista képviselőjelöltek feljelentik a Fideszt (gondolom, mert mindenért azt szokták), mert olyan szórólapok jelentek meg róluk, amelyeken az volt olvasható, "hogy a képviselőjelöltek együtt szavaztak Gyurcsány Ferenccel, pedig a jelöltek akkor nem is voltak képviselők"!

Hát a Fidesznél igazán megnézhették volna, hogy az az ürge, akit el akarnak hajtani a fészkes fenébe, például volt-e országgyűlési képviselő előzőleg. Ha meg nem, akkor jövő időben is lehetett volna tenni ezt az együtt szavaz dolgot.

A szoci észkombájnok meg megnézhették volna, hogy ki van az országos listájuk negyedik helyén! Egy gyurcsány nevű, bizony.

Szerintem együtt fognak szavazni vele, ha minden rosszul megy és az országos listájuk elszalad négyig!

Valahogy az jön le ebből, hogy nekik itt a gyurcsánnyal együtt szavazás a rágalmazás. Az meg akárhogy csavarom kétszer is ciki.

Egyrészt frakciótársának jelentkeztek a jelöltség elvállalásával, másrészt mintha magukra vették volna azt az országtönkretétel dolgot a fletóval együtt.

Szóval, a gyurcsány tönkretette az országot, viszont ezért a korábban nem képviselő szoci jelöltek nem érzik magukat felelősnek.

Imádom a választási kampányt!

 

Címkék: gyurcsány rágalmazás együtt szavazás tönkretenni az országot

A bejegyzés trackback címe:

https://ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/api/trackback/id/tr931738296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vizipipa 2010.02.08. 11:56:47

Az egyik feljelentő dr. Kispál Tibor.
Itt látható a szórólap:
mandiner.blog.hu/2010/01/29/kispal_egyenlo_gyurcsany
Nem állítja, hogy együtt szavazott Gyurcsival. Azt állítja: felelős.
Az meg stimmel.

rolika 2010.02.09. 07:39:20

Bátor ember, aki ma szocinak áll...

Paranoid Android2 2010.02.09. 10:03:34

@rolika: rég láttalak!
Már aggódtam, hogy elragadtak a bosevisták.:)

rolika 2010.02.09. 12:18:30

@Paranoid Android2: áá, itt vagyok, csak kussolok :-) Az utóbbi írások nagyon jók lettek :-)

pylar 2010.02.11. 09:05:49

Húsz éve semmit nem tettek a politikusok, a harácsoláson kivül .Szerintem nem lehet 1 emberre visszavezetni az ország problémáit.

pylar 2010.02.11. 09:10:24

Kiegészitésként;Elhuzhetnának minde,végleg!Ezek levizsgáztak,több esély nics!!!
süti beállítások módosítása