Mint azt a jeles publicista, debreczeni józsef megírta közismert, túlzásoktól mentes cikkében (Orbán Viktor és az emberevés), hogy az alcsúti istenkirály személyiségében négy integer részt különíthetünk el, a zsidógyűlölőt, a cigánygyűlölőt, rejtőzködő cigányt, valamint a legvadabbat, a nyugdíjas-gyűlölőt.

Ez utóbbi rendszeresen letépi láncát, míg a másik hármat viszonylag kordában tudja tartani az elnöki stáb, hiszen rendszeresen előfordul, hogy sémi és roma származású személyek túlélik a Gyepü II néven ismert elnöki bunkerben tett látogatást, sőt a sikeres öngyilkossági kísérletek is elkerülték ezidáig a cigánygyűlölő és a rejtőzködő cigány ének találkozásaitól érthetően kognitív disszonanciában szenvedő vezért és kancellárt.

A nemzetvezetőn azonban rendszeresen elhatalmasodik a nyugdíjas-gyűlölet, a nagymama, nagypapa kifejezéseket sem szabad kiejteni előtte és rendszeresen tervezgeti a nyugdíjas kérdés végső megoldását, rögtön Sztálingrád diadalmas visszavétele után.

Különösen kecsegtető az egyszerű közgazdasági nézetek eme populista képviselője számára, hogy a nyugdíjak megszüntetése önmagában is szufficitessé tenné a költségvetést, aminek következtében, kényszerképzete szerint, az IMF is támogatná királlyá koronázását.

Az igazság kedvéért azt is meg kell jegyeznünk, hogy a fasiszta közgazdászok sajnos népes táborában is vannak mérsékeltebb hangok, amelyek szerint nem kellene egymással megetetni a nyugdíjasokat, az egykori Állami Biztosító várható élettartam-táblázatai által meghatározott sorrendben, hanem az ország teherbíró képességével egybeesően, annyit költeni rájuk, amennyit az ország elbír egy arányos közteherviselés mellett.

Nem szabad elmennünk emellett a demagóg, a modern szocialista progresszió által, a történelem szemétdombjára hajított nézetrendszer mellett és meg kell védenünk az elmúlt 8 évben az mszpszdszmdf kormány által követett megoldást, miszerint az államnak mindig annyi kölcsönt kell felvennie, amennyi a gazdaság teljesítőképességének csökkenése következtében hiányzik a nyugdíjkasszából.

Szinte hihetetlen, hogy a modern közgazdaság korában vannak olyan magukat szakembernek nevező alakok, akik azt mondják, hogy annyit költsünk, amennyi pénzünk van.

Az elmúlt 8 év kormányai mindent megtettek azért, hogy a legszigorúbb matematikai trendelemzéseknek megfelelően kezeljék a problémát. A nyugdíjkorhatár emelésével és az átlagéletkor csökkentésével (amely cél elérésének tökéletes, eukonform eszköze a dolgozó középosztály teljes kizsigerelése) folyamatosan csökkent volna a kifizetendő nyugdíjak összege és a rendszer 15 év alatt, a nyugdíjkorhatár 75 évre emelésével és a népesség 8 millióra történő csökkenésével elérte volna az egyensúlyt.

A végletekig demagóg „szociális” népszavazással azonban a megtévesztett emberek megakasztották a reform szekerének kerekét, ami mindennél jobban mutatja demokráciánk gyermekbetegségeit. Még egyes baloldali értelmiségiek is támadták az emberekért magát feláldozni kész kormány azon minden igényt kielégítő javaslatát, hogy minden nyugdíjas, egy jelképes tizenkilencezer forintos juttatás kézhezvétele mellett leadhassa a szavazatát a következő négy országgyűlési választásokra előre az mszp irodákban, hiszen szegény öregeket annyi minden akadályozhatja demokratikus jogaiknak gyakorlásában a következő 12 évben.

Hasonlóan elutasításra talált a demokrácia és alkotmányosság jelszavának elefánttornyába zárkózott értelmiségiek között az a javaslat is, hogy a 18 év alatti lakosok nagyszülőeltartási adót legyenek kötelesek fizetni, amellyel az értelmetlen, ideológiailag zavaros karácsonyi ajándékozás is zabolázható lett volna oly módon, hogy a szülő az ünnep alkalmával kifizethette volna magzata az évi nagyszülőtartási adóját (csekély 50% ajándékozási adóval terhelten) mindenféle értelmetlen ajándékok helyett. Arról nem beszélve, hogy ezen rendszer következményeként növekedett volna a felnövekvő generációk felelősségérzete, hiszen a kamatos kamatokkal terhelten átlagosan csekély 6.5 millió forintos adóhiánnyal kezdve felnőtt életüket megértenék a felelőtlen költekezés pusztító következményeit. Persze a progresszió kormánya itt is tett volna gesztusokat, hiszen az adó és a kamatok úgy lettek megállapítva, hogy az átlagos magyar állampolgár, az átlagos szülői örökségéből nagyjából kiegyenlíthesse azt (természetesen a 40%-os örökösödési adó lerovásával egyidejűleg).

Végül ki kell térnünk arra a méltatlan, a nyugdíjasokat buta, megvásárolható csőcseléknek beállító állításra, miszerint az mszp mindezeket pusztán a választásokat megelőző szavazatszerzési akcióként veti fel.

Azt, hogy az mszp a nyugdíjasokat szereti mindennél jobban, két, a napnál világosabb tényállítással bizonyíthatjuk az igazunk biztos tudatában:

Egyrészt visszakereshető, hogy az elmúlt húsz évben minden kormányt és pártot is beleértve az mszp ígérte bármelyik választáson a legnagyobb nyugdíjemelést.

Másrészt számszakilag bizonyítható, hogy az elmúlt 8 évben a miniszterek, államtitkárok és tanulmánykészítők fizetésének emelkedését nem idevéve, a nyugdíjak reálértéke csökkent a legkevésbé az összes lakossági csoportban.

Kérünk minden felelősen gondolkodó nyugdíjast, fontolja meg mit szeretne inkább, az államadóság további növekedését, vagy azt, hogy Orbán Viktor az ÖNTŐL elvett nyugdíjból finanszírozza dinasztiaalapításának költségeit?

Ígérjük, hogy az mszp, a következő választási ciklusban, mindenkinél jobban fogja emelni az ÖNÖK nyugdíját!

Kérjük önöket, ne dőljenek be a demagógiának és az ígérgetésnek!

Magyarország a nyugdíjasoké!

Szeretjük ÖNÖKET!

:)