„Itt a tavasz, ergo dagad a fasz” felzettel jelent meg a kilencvenes évek elején egyszer a Magyar Narancs, amely egyrészt elgondolkoztatta az olvasók egy részét az élet értelméről, másrészt némi távolságtartásra inspirálta a nevezett sajtóterméktől a Fidesz vezetőit.

A tavasz újra közelg, a géntovábbító szervegyüttesünk újra serken és megint tombol az emberi hülyeség.

Értesültem például arról, általában mint vezérhír, hogy a veres jani meg a d. alexandra valahogy megjárták közösen Makaót. De különbözőképpen emlékeznek, hogy mi okból is, meg mindenki más is össze van zavarodva az ügyben, folyik a nyomozás, hogy én, meg a kedves olvasó fizettük-e a két közismerten kiváló ember ottlétét (a szó eredeti alakja légyott). Én személy szerint rendkívül rühellem a veres janit, mert emberben ritka az ekkora állat, de konkrétan nem sajnálom tőle azt a (a dolog jellegéből adódóan) kis örömet, még a nehéz idők előtt, amikor is majd a nemzetközi bankármozgalom és a színesfémkereskedelem mártírjaként más irányú elfoglaltságok (output helyett input, hogy a kevésbé vájtfülüek is értsék) kötik majd le értékes idejét. Az alexandrát sem kedvelem, nem az a típus, akivel szívesen elbeszélget hosszasan az ember az európai szociáldemokrácia jövőjéről, de röviden, más jellegű kapcsolódási pontok felkutatása érdekében, kétségtelen mutat perspektívákat a kisasszony, aki a magyar politikai elit azon részéhez tartozik, amelyik a számtalan általa látogatott konferencia, tanácskozás, szimpozion, frakcióülés és egyéb érdekfeszítő kommunikációs aktus tömkelegében elveszítette azon emlékét, hogy hány oktatási intézményben is köszönték meg a részvételét teljesítésigazolással. Amely dokumentek közé nem számítanak bele az intézmények tanulmányi osztályának azon levelei, amelyben közlik, hogy az alany újabb halasztási kérelmének teljesítését nemcsak az oktatási törvény, hanem a biztosítók az emberi élettartamra vonatkozó becslései is kizárják.

Tulajdonképpen sajnálom az alexandrát, havi három-négyszázezer nettóért 5-6 órát kell ülnie a jani mellett a repülőn és századszor kell meghallgatnia azt a történetet, hogy a jani hogyan is találta az első, híresen érdekes formájú réztömbjét (70 tonna súly, 1 centiméter átmérő, 3 kilométeres hosszúság).

Ő valószínűleg egyéb méretekben is többet érdemelne, de lehet, hogy úgy tudja, hogy a jani mellett felfele mobil (intragenerációs mobilitás, ha jól emlékszem), hiszen a vasazás után a réz kétségtelen előrelépés és képbe jöhet az arany is, meg esetleg termékváltás esetén a gyémánt is.

Szóval unalmas a kampány, hiszen ilyen maximum 50 másodperces liezonok is a címlapra kerülhetnek.

Hiányzik a fletó, akárhogy is nézem, hiszen senki nem tud olyan átéléssel hazudozni mint ő, az adócsökkentés kormánya fonéma, még mindig a fülemben cseng, amikor a könyvelőm mondja az utalandó összeget, amely valahogy mindig tartalmazza a bevételeimet, amely viszont így a magam és családom élelmezésének költségeit nem.

Valahogy a szocik mára tervezett programhirdetése sem tud felserkenteni, a bennem lakozó fasiszta nem tud elszakadni a nyolc év sikerkormányzásától.

Egy jó hírem van, a következő írásom a szexről fog szólni.