Én sok mindent képes vagyok hinni. Hiszek a Mikulásban, abban, hogy a börtönben megjavulnak a visszaeső bűnösök, sőt azt sem esik nehezemre, hogy elhiggyem, a Stohl Buci józan volt,a amikor tök részegen balesetet okozott. Amit nem tudok elhinni, az az,…

Címkék: bkv átutalás téves utalás áprilisi bérek

A horváth-probléma

 2010.05.03. 14:14

    Teljesen alaptalanul persze, de abban reménykedtem, hogy a saller hatására, amiért volt szíves a választópolgárokhoz fáradni a „baloldal” és láthatólag még mindig körbemegy tőle, képesek lesznek végre valami olyan irányba elmozdulni, amit kis jóindulattal…

Címkék: bkv horváth csaba ingyenesség

Az utolsó parizeres poén

 2010.04.08. 10:56

     Ma, az oknyomozó újságírás fellendülésének csúcspontján, a demokrácia utolsó pillanataiban, még igyekszünk hozzátenni a magunkét mindahhoz, ami szeretett országunkat jellemzi. Emberfeletti nyomozati teljesítményünknek hála megtaláltuk ugyanis azt a 12…

Címkék: bkv hagyó miklós parizer oknyomozó újságírás nokiásdoboz

   Újabb BKV-és interjúval kedveskedtek nekünk szombat reggel, évek óta először fordult elő, hogy volt némi kompetíció a sajtótermékért a reggelizőasztalnál. Antal Attila abban a sztájlban adja elő magát, amit még Balogh Zsolt szerettetett meg velünk. Drámáját jól…

Címkék: bkv demszky gábor aba botond antal attila tanácsadói szerződés

 Olvasgatom a hagyó ügy kommentjeit meindenfelé a neten. Az akasztgatástól visszafelé számtalan büntetési javaslat olvasható (tudnám mi lehet a törölt kommentekben:)), sokan fejezik ki feltóduló érzéseiket, egyértelmű és általános az emberek indulata. Az a vélemény…

Címkék: bkv hagyó miklós parizer párizsi balogh zsolt

A tetem

 2010.03.06. 10:41

   (H)hagyó miklós politikai hullájának ide-oda szállítgatása már így is komoly terhet rótt az mszp-re, markos legények egész csapatát kellett foglalkoztatni, hogy a kívánatos célt, a másutt való bűzölgést elérhessék. Csak idő kérdése volt, hogy mikor tesz valaki…

Címkék: mszp bkv hagyó miklós beismerő vallomás balogh zsolt

A tökéletes rejtély

 2010.02.05. 07:24

     Miután teljes kétségek között vagyunk abban a tárgyban, hogy végül is melyik összeesküvés-elmélet igaz, az ember továbbra is kétségbeesetten keresi a választ: Ki irányítja Magyarországot? Az egyik visszafogott elmélet szerint a Moszad, a másik szerint az…

Címkék: mszp bkv szdsz demszky horváth letartóztatás nyomozás házkutatás burány

A szánkóról, a farkasok elé

 2010.01.31. 09:22

 Ha minden igaz, elkezdődött. Az antal attila, meg a balogh zsolt nevű versenyzők a hagyó miklós nevűre vallottak. Ez jelentősebb esemény bárminél bűnüldözésileg, mert olyan még nem fordult elő a magyar politikai bűnözés, a teljes társadalmi spektrumot átfedő,…

Címkék: bkv hagyó miklós antal attila balogh zsolt terhelő vallomás

A demokrácia ünnepe!

 2010.01.10. 11:24

 Kevés esemény váltott ki a lakosokból (azemberekből, választópolgárokból, rohadt fasisztákból) akkora konsternációt, pozitív értelemben (talán csak hunvald elvtárs lesitkozása), mint az, hogy a békávés humánpolitikai tehenet (ahogy egy férfisoviniszta,…

Címkék: bkv hagyó miklós letartóztatás végkielégítés horváth éva szalainé szilágyi eleonóra

Tíz milla a parkolóban

 2009.12.06. 10:54

    Nem tudom a kedves olvasó melyik maffiában van, de itt nálunk a tanyaközpontban azt a csávót, vagy luvnyát, aki a helyi Lukoil benzinkút parkolójában veszi át a zsét, nem azért rúgjuk ki (hetvennél, a viadukton) a cégtől, mert nem jattol le nekünk, hanem azért, mert…

Címkék: bkv parkoló budapest airport vesztegetés jogi igazgató

Negyven milla

 2008.12.12. 09:50

Idézet a Hírszerző egy BKV-és cikkének kis színeséből, amely a Független Hírügynökségre hivatkozik:   „Pécsi szál Megtudták az utasok, hogy kirúgták az ellenőrök többségét, ezért sokan nem is vettek erre a hónapra bérletet Pécsett. A 17-ből már csak négy…

Címkék: bkv ellenőr bérlet pécsi közlekedési zrt. jegyellenőrzés