A hülyeség sokféleképpen osztályozható (mint erre korábban már rámutattam), de amit most szeretett hazánk lakossága bemutat, az bármely kormánynak is becsületére válna.
Minden drámában van valami személyes, így ebben is, hiszen úgy keveredtem bele a tegnapi havazásba, hogy kedden időpontot egyeztettem csütörtökre a fogorvosommal. Viccesen mondtam is neki, hogyha pocsék az idő, akkor azért nem megyek és nem azért, mert félek tőle.
Amikor elindultam a vesztőhelyre, esett az eső és fújt a szél. Amikor kisvártatva újra kikerültem a szabad levegőre, a jég már ráfagyott a szélvédőre és jeges volt a járda, a szél pedig olyan erővel vágta az arcomba a jégdarás havat, hogy levegővételkor azt hittem, hogy az új fogtömésemet tüdőztem le. Telefonon riasztottam a városban elszórtan található családtagjaimat, begyűjtöttem őket (nem törődve egyéb részletkérdésekkel), majd mellőzve a tervezett bevásárlást, „siettünk” haza, mert éltünk a gyanúperrel, hogy a dolognak nem lesz jó vége. Minőségi téli gumival, 15 éves, havas mellékutakon szerzett vezetési gyakorlattal kb. 30-cal mertem menni. Azt ugye mondanom sem kell, hogy a 100 kilométeres szélben és erős hóesésben az autók 30%-a, a teherautók és kamionok fele 70-nel előzgetett bennünket.
Megjegyzendő, hogy az általam figyelt időjárási előrejelzésekhez képest hamarabb kezdődött a havazás, sokkal erősebb volt a szél és sokkal délebbre húzódott a hóhatár. A hó mennyiségét és a lehűlés mértékét tekintve viszont iránymutató volt az előrejelzés. A közlekedési viszonyok romlásának mértékét viszont drasztikusan alábecsülték, mind abban a tekintetben, hogy az a fél országot érinti, mind a közlekedési viszonyok ellehetetlenülésének mértékében.
A nap közben folyamatosan romló viszonyok ellenére tömegesen, láthatólag százezres nagyságrendben döntöttek úgy a hosszúhétvégézni vágyó emberek, teherautó és kamion sofőrök, hogy az ombuccmanó állásfoglalásának szellemében nem hagyják magukat mozgásszabadsági alapjogukban korlátozni, és ők elmennek a világ végére is.
Szerintem, aki nagyon nyomós, életfontosságúnak nem tekinthető indok híján elindul egy hosszú útra autóval (a mai tájékozódási lehetőségek birtokában), esetleg nyári gumival, órák óta tartó erős havazás után, 100 kilométeres szélben, úgy, hogy a viszonyok (az előrejelzések szerint) még vagy 20 óráig ilyenek lesznek, az mindközönségesen ön- és közveszélyes hülye.
Mindazok nem különben, akik az út és látási és egyéb időjárási körülményektől függetlenül még nyomják is neki, amikor látják az árokba csúszott járműveket.
Miután a válsághelyzet váratlan és országos nagyságrendű, valamint a közlekedés ellehetetlenítő jellegű, az elhárítására az eszközök szükségképpen korlátozottak. Ez akkor is így lenne, vagy akkor is így van, ha a szükséges elhárító eszközök viszonylag bőségesek és a reagálási idő rövid.
Másképp fogalmazva: Tízezres számban alakult ki katasztrófavédelmi, rendőrségi, mentőszolgálati, műszaki beavatkozást igénylő vészhelyzet hasonló nagyságrendű számosságú, egymástól távol eső helyszínen, miközben az időjárási körülmények a mentést rettentően megnehezítették. Ezt hívják káosznak. Azzal a jó okkal, hogy nem tervezhető az elhárítása csak nagy vonalakban, a rendelkezésre álló aktuális és szükségképpen töredékes információ alapján lehet rögtönözni.
Lehet, sőt bizonyos (szeretett hazánkat ismerve), hogy rengetek dolog lett elrontva a folyamatban, de egy csomó dolog meg működött. Számtalan segítségre szoruló nem kapott segítséget, míg számtalan igen. Az jelen pillanatban nem állapítható meg, hogy a rendelkezésre álló kapacitások hatékonyan és értelmesen lettek-e felhasználva, mint ahogy az sem, hogy értelmes dolog lenne-e lényegesen nagyobb katasztrófaelhárítási kapacitás fenntartása. Bizonyos hómennyiség és hóakadály méret felett ugyanis, ha az szükségképpen lezárja a közlekedési útvonalakat, a fölös (hasonlóan szükségképpen elszórtan telepített) kapacitások sem használhatóak fel értelmesebben.
Bölcsészeknek: Egy út letakarítása (egy hozzáférési irányból) nem gyorsítható jelentősen azzal, hogy nem kettő, hanem négy hókotrónk (hómarónk) van. Ugyanis a másik kettő nem fér hozzá a hóhoz. Persze van akkora túlbiztosítás, ami már jelentősen növeli a gyorsaságot, mert minden bekötőútra le tud kanyarodni két szabad gép, de a költségei ennek sokszorosak. És akkor jön az ének a lélegeztetőgépekről ugyebár.
Arról nem is beszélve, hogy az ilyen típusú mentésekre ki kell képezni embereket, akiknek kéznél kell lenni ilyenkor. De nincsenek, mert ha nem közvetlenül a hótorlasz mellett vannak gépestül, akkor nekik is idő, sok idő odajutni (ha generálisan összeomlik a közlekedés).
Persze tanulhatnánk is ebből a helyzetből, ha a presztízsszempontokat félretéve egy 18 fok középhőmérsékletű napon kielemeznénk, mi nem működött. De Magyarországon ez azonnal politika.
A mesterházy már a kormány lemondását követeli, pedig neki egy wellness-hétvégét sikerült csak eddig megszerveznie.
Az összehasonlítás egyébként nem állja meg a helyét az emlékezetes augusztus huszadikai viharral. Az jellegénél fogva az egy viszonylag lokális esemény volt, amely nem lehetetlenítette el a közlekedést és a mentést. Ott egyértelműen a megelőzési rendszer mondott csődöt, meg is büntették az ügyeletes meteorológust rendesen. Persze lehet, hogy most is ő pacsál majd rá.
A libbancs idiótáknak persze igazából most is az fáj, hogy a természet tesz az ő alapvető jogaikra, az állam meg nem tudja nekik biztosítani az alanyi hóviharmentességüket.
Ezt a bulit természetanyánk és a természetanyánkkal nem törődő autóstársadalom hozta össze, nem a kormány. Sok tízezer autós dönthetett volna úgy, hogy nem kockáztat. Akkor a mentés is jobban menne, mert a mentést az elakadt autók is jelentősen akadályozzák. Sokan persze önhibájukon kívül kerültek bajba, nem voltak döntési helyzetben.
Az, hogy ebből a katasztrófából is ilyen elmebajos őrjöngés lett az ellenzéki oldalon, mutatja, hogy a realitásérzék teljesen hiányzik belőlük.
Belemennek a hóviharba, majd felháborodva várják a mentést.
A felháborodás még irreálisabb, mint a veszélyérzet teljes hiánya.
