Hull a hó a hülyékre

 2013.03.15. 19:01

A hülyeség sokféleképpen osztályozható (mint erre korábban már rámutattam), de amit most szeretett hazánk lakossága bemutat, az bármely kormánynak is becsületére válna.

Minden drámában van valami személyes, így ebben is, hiszen úgy keveredtem bele a tegnapi havazásba, hogy kedden időpontot egyeztettem csütörtökre a fogorvosommal. Viccesen mondtam is neki, hogyha pocsék az idő, akkor azért nem megyek és nem azért, mert félek tőle.
Amikor elindultam a vesztőhelyre, esett az eső és fújt a szél. Amikor kisvártatva újra kikerültem a szabad levegőre, a jég már ráfagyott a szélvédőre és jeges volt a járda, a szél pedig olyan erővel vágta az arcomba a jégdarás havat, hogy levegővételkor azt hittem, hogy az új fogtömésemet tüdőztem le. Telefonon riasztottam a városban elszórtan található családtagjaimat, begyűjtöttem őket (nem törődve egyéb részletkérdésekkel), majd mellőzve a tervezett bevásárlást, „siettünk” haza, mert éltünk a gyanúperrel, hogy a dolognak nem lesz jó vége. Minőségi téli gumival, 15 éves, havas mellékutakon szerzett vezetési gyakorlattal kb. 30-cal mertem menni. Azt ugye mondanom sem kell, hogy a 100 kilométeres szélben és erős hóesésben az autók 30%-a, a teherautók és kamionok fele 70-nel előzgetett bennünket.
Megjegyzendő, hogy az általam figyelt időjárási előrejelzésekhez képest hamarabb kezdődött a havazás, sokkal erősebb volt a szél és sokkal délebbre húzódott a hóhatár. A hó mennyiségét és a lehűlés mértékét tekintve viszont iránymutató volt az előrejelzés. A közlekedési viszonyok romlásának mértékét viszont drasztikusan alábecsülték, mind abban a tekintetben, hogy az a fél országot érinti, mind a közlekedési viszonyok ellehetetlenülésének mértékében.
A nap közben folyamatosan romló viszonyok ellenére tömegesen, láthatólag százezres nagyságrendben döntöttek úgy a hosszúhétvégézni vágyó emberek, teherautó és kamion sofőrök, hogy az ombuccmanó állásfoglalásának szellemében nem hagyják magukat mozgásszabadsági alapjogukban korlátozni, és ők elmennek a világ végére is.
Szerintem, aki nagyon nyomós, életfontosságúnak nem tekinthető indok híján elindul egy hosszú útra autóval (a mai tájékozódási lehetőségek birtokában), esetleg nyári gumival, órák óta tartó erős havazás után, 100 kilométeres szélben, úgy, hogy a viszonyok (az előrejelzések szerint) még vagy 20 óráig ilyenek lesznek, az mindközönségesen ön- és közveszélyes hülye.
Mindazok nem különben, akik az út és látási és egyéb időjárási körülményektől függetlenül még nyomják is neki, amikor látják az árokba csúszott járműveket.
Miután a válsághelyzet váratlan és országos nagyságrendű, valamint a közlekedés ellehetetlenítő jellegű, az elhárítására az eszközök szükségképpen korlátozottak. Ez akkor is így lenne, vagy akkor is így van, ha a szükséges elhárító eszközök viszonylag bőségesek és a reagálási idő rövid.
Másképp fogalmazva: Tízezres számban alakult ki katasztrófavédelmi, rendőrségi, mentőszolgálati, műszaki beavatkozást igénylő vészhelyzet hasonló nagyságrendű számosságú, egymástól távol eső helyszínen, miközben az időjárási körülmények a mentést rettentően megnehezítették. Ezt hívják káosznak. Azzal a jó okkal, hogy nem tervezhető az elhárítása csak nagy vonalakban, a rendelkezésre álló aktuális és szükségképpen töredékes információ alapján lehet rögtönözni.
Lehet, sőt bizonyos (szeretett hazánkat ismerve), hogy rengetek dolog lett elrontva a folyamatban, de egy csomó dolog meg működött. Számtalan segítségre szoruló nem kapott segítséget, míg számtalan igen. Az jelen pillanatban nem állapítható meg, hogy a rendelkezésre álló kapacitások hatékonyan és értelmesen lettek-e felhasználva, mint ahogy az sem, hogy értelmes dolog lenne-e lényegesen nagyobb katasztrófaelhárítási kapacitás fenntartása. Bizonyos hómennyiség és hóakadály méret felett ugyanis, ha az szükségképpen lezárja a közlekedési útvonalakat, a fölös (hasonlóan szükségképpen elszórtan telepített) kapacitások sem használhatóak fel értelmesebben.
Bölcsészeknek: Egy út letakarítása (egy hozzáférési irányból) nem gyorsítható jelentősen azzal, hogy nem kettő, hanem négy hókotrónk (hómarónk) van. Ugyanis a másik kettő nem fér hozzá a hóhoz. Persze van akkora túlbiztosítás, ami már jelentősen növeli a gyorsaságot, mert minden bekötőútra le tud kanyarodni két szabad gép, de a költségei ennek sokszorosak. És akkor jön az ének a lélegeztetőgépekről ugyebár.
Arról nem is beszélve, hogy az ilyen típusú mentésekre ki kell képezni embereket, akiknek kéznél kell lenni ilyenkor. De nincsenek, mert ha nem közvetlenül a hótorlasz mellett vannak gépestül, akkor nekik is idő, sok idő odajutni (ha generálisan összeomlik a közlekedés).

Persze tanulhatnánk is ebből a helyzetből, ha a presztízsszempontokat félretéve egy 18 fok középhőmérsékletű napon kielemeznénk, mi nem működött. De Magyarországon ez azonnal politika.
A mesterházy már a kormány lemondását követeli, pedig neki egy wellness-hétvégét sikerült csak eddig megszerveznie.
Az összehasonlítás egyébként nem állja meg a helyét az emlékezetes augusztus huszadikai viharral. Az jellegénél fogva az egy viszonylag lokális esemény volt, amely nem lehetetlenítette el a közlekedést és a mentést. Ott egyértelműen a megelőzési rendszer mondott csődöt, meg is büntették az ügyeletes meteorológust rendesen. Persze lehet, hogy most is ő pacsál majd rá.
A libbancs idiótáknak persze igazából most is az fáj, hogy a természet tesz az ő alapvető jogaikra, az állam meg nem tudja nekik biztosítani az alanyi hóviharmentességüket.
Ezt a bulit természetanyánk és a természetanyánkkal nem törődő autóstársadalom hozta össze, nem a kormány. Sok tízezer autós dönthetett volna úgy, hogy nem kockáztat. Akkor a mentés is jobban menne, mert a mentést az elakadt autók is jelentősen akadályozzák. Sokan persze önhibájukon kívül kerültek bajba, nem voltak döntési helyzetben.
Az, hogy ebből a katasztrófából is ilyen elmebajos őrjöngés lett az ellenzéki oldalon, mutatja, hogy a realitásérzék teljesen hiányzik belőlük.
Belemennek a hóviharba, majd felháborodva várják a mentést.
A felháborodás még irreálisabb, mint a veszélyérzet teljes hiánya.

Címkék: katasztrófa tél ellenzék mentés katasztrófavédelem havazás hófúvás

A bejegyzés trackback címe:

https://ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/api/trackback/id/tr495136750

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hófrász és töketlenkedés 2013.03.17. 19:39:15

Szubjektív észlelések, tapasztalatok a hófrászról. Először is tisztelet és megbecsülés azoknak a hivatásosoknak és önkénteseknek, akik a közutakon és a vasúton minden tőlük telhetőt megtettek a közlekedés fenntartásáért, és a bajba jutottak mentéséért....

Trackback: Hóhelyzet: a nagy kommunikációs elterelő hadművelet 2013.03.16. 15:09:18

Dilettáns és inkompetens az Orbán-kormány, de azért nem ennyire. Szerintem másról szólt az ünnepi hóbotrány. A hosszú hétvégét Bajorországban terveztük tölteni, a nemzeti ünnep ugyanis sajnos már évtizedek óta semmi vonzóval nem kecsegtet. Utoljára a ...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.16. 11:39:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Pózolj műveletirányító központban 2013.03.15. 23:43:24

Ha az egész ország katasztrófahelyzettel foglalkozik, menetrend szerint kovácsolják kedvenceink a politikai tőkét. Suttyósághatározó.  Kivel mással is lehetne kezdeni, mint Orbán 'bölcsvezér' Viktorral, aki beült pár fotóra a Tev...

Trackback: Beintett a belügyminiszternek a Telenor 2013.03.15. 23:08:51

Pintér Sándor őrjöng. A Telenor nem továbbította a Belügyminisztérium tájékoztató SMS-ét az ügyfeleinek. Telenor ügyfél vagyok, és ezzel a cég szerzett nálam egy piros pontot. Arról van szó ugyanis - mármint az én értelmezésemben - hogy a Telenor nyil...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

M@tek@ · http://www.dusza.sk 2013.03.16. 14:30:50

a sok berekedt szerencsétlen nagy részének üzenem:
a szarnak kellett felmászni az autópályára, és ha mér ott voltam, és láttam,hogy jön a baj, akkor letakarodok.
Az M1en Győr és Mosonmagyaróvár között 5km-ként van lejáró, vagy feljáró. Le kellett volna takarodni onnan. Győrből mikor indultam haza, mindenki mászott volna fel az M1re, de le az autópályáról nem jött le senki. A baj pedig már akkor rég megvolt. Az emberek nagy része tulok volt és még rinyál hozzá. Én a harmadik útvonalon jutottam haza, de hazaértem, és nem hagytam magam, hogy betemessen a hó.
Ha csak azok lemásznak az autópályáról, akik tehették volna, nincs csak fele ilyen nagy kavarodás.

Rajzfilmszemű 2013.03.16. 14:33:13

Nem kétlem, hogy a magyar átlagember hülye (többek között nyilván te sem tartozol a nagyon árnyalt gondolkodásúak közé). Sokaknak nyilván nem volt létszükséglet elindulni, sokaknak viszont nyilván muszáj volt. A hülyék és felelőtlenek arányát megállapítani elég nehézkes a sokaságban. Egy biztos. A tájékoztatás gyakorlatilag nem létezett, a katasztrófavédelem egy napokkal előre ismert vészhelyzetre majd' egy nappal elkésett a válasszal. A kormánynak/katasztrófavédelemnek/tél tábornoknak nem egy ideális társadalomban, ideális emberek között, ideális időjárási körülmények esetén kell katasztrófát elhárítani, hanem a valóságban. Ezt lehet sajnálni, lehet ellene ágálni, de sajnos a nagy büdös valóság az, hogy télen, hóvihar alatt is be fognak ülni a "fegyelmezetlen" emberek az autóikba, el fognak indulni, amennyiben nem mondja meg nekik SENKI, hogy dugó van a pályán, ne hajts fel, és meg fognak fagyni a picsába, ha a katasztrófavédelem széttárja a kezét, és küld egy sms-t, hogy kitartás.

genyamagyar 2013.03.16. 14:38:33

@Balt: "Jól is néznénk ki, ha ötletszerűen lehetne szalagkorlátot bontogatni."

Ez az bazd meg, éhezzenek a gyerekek, de a "szabál az szabál!" - embert zabál!

Hülye-e vagy?

genyamagyar 2013.03.16. 14:40:03

Ez a tegnap/tegnapelőtti helyzet a kormány állatorvosi lova. Amit el tudtak baszni,
azt el is baszták!

Mint az országot!

genyamagyar 2013.03.16. 14:42:45

@Rajzfilmszemű: Hogy is mondta egy idióta fideszes? "Hülyének lenni állampolgári jog!"

Akkor most mi az apámfaszát csodálkoznak????

Csak a jogukat gyakorolták azok, akik elindultak kocsival.

Melchi Zadok 2013.03.16. 14:43:49

@M@tek@: én csak neked üzenem, vagyis kinkább kérdezem tőled, hogy mi van akkor, ha pont azon az öt kilóméteren történik előtted valalmi az autópályán, amikor nincs lehajátási lehetőség? ha szerencséd van, akkor még meg tudsz állni, hogy ne rohanj az előtted lévőbe és kész.
másfelől adj hálát a jó istenedenek, hogy azon a mellékúton haza tudtál osonni, mielőtt még az is teljesen járhatatlan lett volna. arról nem is beszélve, hogy. ha mindenki lehajtott volna az autópályáról, akkor valószínűleg öt percen belül beáll a mellékút is.

megpaskolhatod a vállad, egy perce még talán te is meghatódtál önnön nagyságod miatt, igaz?

Rajzfilmszemű 2013.03.16. 14:48:02

@Sonka Neri: Aki bent ragadt, az szüntesse meg bűnös létezését és kész :D

genyamagyar 2013.03.16. 14:53:55

@Balt: Szóval szerinted ez így teljesen rendben volt, normális hogy ezrek rekedtek az utakon, élelem és víz nélkül. Az is normális, hogy sok gyerekes család volt köztük. Ez a normális állapot egy ilyen helyzetben. Sőt, nagyszerű, hogy orbán megdicsérte pintért a szakszerű intézkedéséért.

Tudod mit? Menj te a kurva anyádba!

Balt 2013.03.16. 14:58:40

@unionista: Tény: keveset járok autópályán. Az igaz, hogy sok szempontból védett, ami abban is megnyilvánul, hogy fel- és lehajtani is csak tisztes távolságokban lehet egyszerűen fizikailag is, megfordulni pedig egyenesen lehetetlen (a fel- és lehajtókon kívül). Ugyanígy tolatni stb. is, amint az ábra mutatja: a közútkezelő/mentőalakulat hozzáférése is erősen korlátozott adott esetben, ezt pedig érdemes volna egyébként globalice átgondolni. Mégiscsak egy náci huncutság, vagy mi a szösz... :)

genyamagyar 2013.03.16. 15:00:07

@Balt: "Tény: keveset járok autópályán."

Akkor meg minek ugatsz bele?

cso zsi 2013.03.16. 15:00:37

@genyamagyar: " hiába okádták, hogy jön a rossz idő, a zemberek csak legyintette: hazudnak megint, mert félnek a 15.-ei forradalomtól."

Nem véletlenül késtek a pályákról a készenléti erők, hisz ők a fővárosban várták, hogy lesz valami történés.

Aki kommandós göncben van, az ugye kevésbé akar havat lapátolni.

static1.origos.hu/i/1303/20130315-tek-terrorelharitasi-kozpont-jarmuvei-a3.jpg

De volt olyan kép is, ahol a normál rendőrök voltak plexis sisakban, és a pajzzsal kotorták a havat. Valószínűleg nem hóhányásra voltak berendelve.

Balt 2013.03.16. 15:02:48

@unionista: Én ezt tiszteletben tartottam már korábban is. :)

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.03.16. 15:03:14

@konrada: a hülye te vagy.

ha tudod, mi az a szalmabáb érvelés, és mégis csinálod, akkor azért.

ha nem tudod, akkor azért.

Balt 2013.03.16. 15:07:16

@cso zsi: "Ez az időjárás az osztrákokat is érintette, ott mégis tiszták voltak az utak. Nem az első est, januárban is volt erre példa."

Ez nem így látszik:
www.idokep.eu/?oldal=ho
Kelet-Ausztriát alig érintette a mostani időjárási helyzet. (A keretes számok sípályák hójelentései, így kevéssé mérvadóak közlekedési szempontból... hacsak nem éppen síelni indul valaki.)

Balt 2013.03.16. 15:13:07

@genyamagyar: Ja. Engem kurvára zavar a stoptábla itt a sarkon. Mindjárt megyek és kivágom flexszel.

jaegtoer 2013.03.16. 15:14:25

@Balt:

"__Világos. Metrót kell építeni Bécsig. :) __"

jó ötlet. azzal a kiegészítéssel, hogy ezt osztrák felségterületté kell nyilvánítani, és osztrák közigazgatás alá helyezni. akkor lenne egy halvány esély arra, hogy remekül működne.

konrada 2013.03.16. 15:16:23

@rabelais:
..vagy esetleg az, amit te szalmabáb érvelésnek látsz, az már eleve egy szalmabáb érvelés kifordítása, azaz rávilágítás arra, hogy mi az alternatíva...

Balt 2013.03.16. 15:17:33

@Sonka Neri: Nem kell elállni a leálló- (és mentő-)sávot, ez is egy tanulsága a dolognak.
www.metropol.hu/mellekletek/negykerek/cikk/929188

genyamagyar 2013.03.16. 15:18:53

@Balt: "Ja. Engem kurvára zavar a stoptábla itt a sarkon."

Szóval a fagyban már 20 órát eltöltött éhező és szomjazó embereket csak "zavarta" a korlát.

Aha!

Zabaalint (törölt) 2013.03.16. 15:20:36

@Balt:
Oké, akkor ezek szerint az összes kamionost meg kell büntetni, akik CSÜTÖRTÖKÖN használták az utakat. Ja, hogy pénteken rendeltek el ilyet, mikor már 20 órája állt a forgalom egy rakat úton?

Balt 2013.03.16. 15:21:25

@cso zsi: A TEK valszeg eleve "gyárilag" nem hólapátolásra van berendezkedve...

Zabaalint (törölt) 2013.03.16. 15:22:25

@Balt:
Péntek 11 órakor volt vörös riasztás. Csütörtök 3-kor már elakadt a forgalom.

_most_ 2013.03.16. 15:23:01

ez ritka gusztustalan poszt lett, remélem a posztoló is kerül majd egyszer hasonló helyzetbe és, ahelyett hogy segítenének neki, inkább lehülyézik.

Balt 2013.03.16. 15:24:11

@Zabaalint: Tévedés, olvasgasd az Index onlájn tudósítását (pl.). Már csütörtök délután leállították, visszafordították a kamionokat a kritikus útvonalakon.

Zabaalint (törölt) 2013.03.16. 15:25:08

@M@tek@:
Szerintem mindenki igyekezett lemenni róla, mikor már látta, hogy baj van. Volt aki Komáromnál lement (Győr felé ment), majd onnan sem lehetett tovább menni, ezután Szlovákia felé került, de már csak másnap.

Zabaalint (törölt) 2013.03.16. 15:26:04

@Balt:
Csütörtök DÉLUTÁN, amikor már a bentragadt autósok és kamionosok többsége az utakon volt! Vagy azt írtad, délelőtt?

jaegtoer 2013.03.16. 15:26:10

@konrada:

azért klasszikusan hülye álláspont az, amely azt szeretné elhitetni, hogy itt magyarországon annyira meglepő a hóesés, mint a vulkánkitörés. menjen az a picsába, aki a hóeltakarítás problémáját sajtónyilatkozatokkal tekinti elintézettnek.
le kellene állni európának, mert magyarországon esett a hó és erősen fújt a szél?
betegért ne menjen a mentő, a családok ne menjenek haza, mert faszfejek lettek a főnökök fönn, ott nagyon fönt?

Zabaalint (törölt) 2013.03.16. 15:28:54

@Balt:
Amúgy meg tessék eldönteni, hogy akik csütörtökön délelőtt vagy délután 2-3-ig elindultak és ezután az utakon éjszakáztak, ők tudhatták, tehát hülyék voltak, ez esetben a belügyminisztérium is tudhatta és kamionstoppal és útlezárással reagálhatott, tehát az autósok és a BM is hülyék voltak, vagy nem tudhatta senki, tehát nincsen felelőssége senkinek. Mert úgy nem megy, hogy az autósok hülyék, a hatóságok meg tették a dolgukat, meg az ellenkezője sem.

Balt 2013.03.16. 15:35:24

@Zabaalint: Délelőtt szakadt az eső itt Pesten pl.

Balt 2013.03.16. 15:36:47

@jaegtoer: "le kellene állni európának, mert magyarországon esett a hó és erősen fújt a szél?"

Le is állt, igaz, nem miattunk, hanem "saját jogon":
hvg.hu/vilag/20130312_NyugatEuropat_mar_megbenitotta_a_ho_es_a

Balt 2013.03.16. 15:38:21

@Zabaalint: Mondom (nemcsak én, hanem Bajnai, Mesterházy és Vona is), hogy erre tényleg hatásosabb intézkedések szükségesek: piros riasztás = kijárási tilalom. :) (Viccen kívül.)

konrada 2013.03.16. 15:38:54

@jaegtoer:
Nyugodtan idézd azt, ahol ezt írtam.

...mert egyébként: pontosan ez amit csinálsz, a szalmabáb érvelés.;))

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2013.03.16. 15:41:29

jaja.
nagyjából ezt vártam a híres fidesz-szoponc blogertől.

ez a fasz bármiből kidumálja az elvtársait :)

szobatars 2013.03.16. 15:44:30

Az MSZP sajtótájékoztatóján a következő hangzott el:

"Egy hete lehetett tudni, hogy ilyen idő lesz, így "váratlan időjárási helyzetre" hivatkozni hazugság."

Ha ezt a kormányra értem, akkor ballibbancs vagyok, ha az úton rekedtekre, akkor fideszes troll??

Darkhorse 2013.03.16. 15:52:22

@fizetekmegegysort: Ha felelősen kezdenek gondolkodni a zemberek akkor kinek lesz jó??? :)

Analyzer 2013.03.16. 15:57:51

vegre egy normalis elme, vegre egy normalis iras errol az egeszrol. koszi!

Mészáros Laci 2013.03.16. 16:09:52

ritka nézőpont, jólesett olvasni, köszönöm.

Torkosborz 2013.03.16. 16:15:38

Az állam ÉN vagyok!
Az INDEXen, a követhetetlen katasztrófa helyzet miatt piros jelzés lépett életbe!
Minden kommentelő maradjon a fenekén és az emberéletek megkímélése miatt tilos a klaviatúrákat kitenni a hóra!

cso zsi 2013.03.16. 16:20:48

@Balt: Ha a piros riasztást csütörtökön 15:10-kor adták ki (ahogy a linkeden látható), akkor aki 3-kor elakadt, az kenhette a hajára a sok okosságot.
Délelőtt kisebb balesetek miatti helyi lezárások, majd a forgalom továbbengedése a 83, 14, 8, 8123, 8119-es utakon.
Fél 12-kor a zalai rendőrség lassításra kéri az autósokat az M7-en, mert több helyszínelés is folyamatban van.
Fél egykor 20 autós balesetről írnak, húsz perccel később 40-ről a 203-206 km-között. Számomra is érthetetlen, hogy esik meg az ilyen, mert ha nem látok jól, akkor nem tolom neki annyira. A hó és a szél kombinációja viszont tud érdekes dolgokat produkálni, kisebb méretben is.
Aki ez idő tájt volt ott, az 3 órája már úton volt.

Darkhorse 2013.03.16. 16:24:41

@Balt: "Bajnai, Mesterházy és Vona" Mondjuk nem egy veretes társaság! :D

gmihaly 2013.03.16. 16:27:07

Az olajválságra is azt mondták anno, hogy "nem fog begyűrűzni" - begyűrűzött. A 2008-as válság elején is csak pindurka "turbulenciának" minősítette a dolgokat a jegybank alelnök asszonya, nem úgy lett. Napok óta nyomatták a hírműsorok, hogy mi van tőlünk nyugatra. Megmondták, mikor fog ideérni.Pedig az államosított meteorológia közölte a prognózist. Most pedig mégis az Állam bácsi a hibás, mert nem hitték el neki, és mégis bekövetkezett a baj? Hogy is van ez?

Balt 2013.03.16. 16:28:40

@cso zsi: Lehet. De:
Második lépcsőben, amikor a veszélyjelző meteorológus (a mérések, megfigyelések, modellek előrejelzései alapján) meggyőződik arról, hogy az időjárási feltételek adottak a figyelmeztető előrejelzésben már jelzett veszélyes időjárási események előfordulásához, akkor a bekövetkezés előtt általában 0,5-3 órával sor kerül a veszélyes időjárási eseményekre figyelmet felhívó, térképes formában megjelenő riasztás kiadására. A veszélyes időjárási esemény típusától, illetve az időjárási helyzettől függ, hogy már közvetlenül a veszélyes időjárási esemény kialakulása előtt pár órával, vagy éppen csak a veszélyes időjárási esemény kialakulásának felismerésekor adható ki a riasztás.

(Fentebb már hoztam.)
met.hu/idojaras/veszelyjelzes/omsz_veszelyjelzo_rendszere

Balt 2013.03.16. 16:29:48

@Darkhorse: Hát nem, de szegény ember(t) kétkul(a)csos adóval főz. (Ehh, ez elég gyenge, meg nem is ide vág, de igaz.) :))

HaCS 2013.03.16. 16:36:12

Ha már a tájékozatlanság ekkora hullámokat vetett a fejekben leírnám a posztírónak, hogy hogyan is működik (működött) Magyarországon az ún. Katasztrófavédelem.

A Katasztrófavédelem feladata a szervezés, koordináció, a kárelhárításban részt vevő szervek háttértámogatása, az erőforrások elosztása. A katasztrófavédelmis magyarán nem feltétlenül megy ki a terepre hólapátot fogni, hanem az irodából egyszerre négy telefonon telefonál, hogy megfelelő mennyiségű hómunkás, gép, erőforrás kerüljön a kritikus területekre. Ha utakat kell lezárni rendőrt küld, ha hótorlaszokon át/mellett kell haladni akkor lánctalpas járműveket, traktorokat, munkagépeket. Katasztrófahelyzet esetén törvény adta joga, hogy magántulajdonban lévő eszközöket is lefoglaljon, a cél érdekében azt felhasználja.

A Katasztrófavédelem feladata az év 365 napjából 310+-ban (amikor nincs katasztrófa) a felkészülés. A helyi kirendeltségek dolgozói felkészülnek, előre nem látható vészhelyzetekre, forgatókönyveket írnak, gyakorlatokat tartanak esetleg más hivatalos szervek bevonásával, a polgármestereknek kiképzéseket tartanak, stb...
Ezen kívül összefoglaló listákat vezetnek a kirendeltségükhöz tartozó területen a rendelkezésekre álló hivatalos és civil erőforrásokról, homokbányákról, munkagépekről, teherautókról, kenyérgyárakról, aggregátorokról stb. névvel, telefonszámmal. Ezeket a listákat negyedéves rendszerességgel frissítik. Ezt pedig azzal a céllal teszik, hogy egy bekövetkezett esemény esetén mozgósítani lehessen ezeket az erőket, koordinálni a munkájukat.

Ennek egyik szélsőséges, de pozitív példája, amikor Fejérvárcsurgóról mozdonnyal vittek kórházba egy szülő nőt.

A negatív meg:
-amikor az osztrák határon hómarók állnak, és a magyar szervek utasítására várnak.

-amikor az események kezdete után 20 órával melegítik a lánctalpasok motorját Hajmáskéren.

-amikor még lefoglalni sem kell, mert ezerfelől érkeznek a felajánlások traktorokról, terepjárókról, élelmiszerről, takaróról, de nincs aki ezeknek az erőforrásoknak célt adna.

-ahol döntési láncokat végigjárva órákig nem születnek döntések.

-Ahol konzerveket kell vinni egy TESCO(!)-hoz, mert senkinek sincs mersze azt az egyébként egyszerű döntést meghozni, hogy hatóságilag lefoglalnak 2 raklap konzervet, aztán a katasztrófa után az állam megtéríti a kárt.

Eljutottunk, oda, hogy apuci unokaöccse, századosi rangban kerül be, mert van egy történelem-földrajz szakos diplomája, a régi szakembereket meg eltávolítják. A kézivezérlés országában döntéseket hozni meg nem tud és nem is mer már senki.

Ki merem jelenteni:

Lezajlott a Katasztrófavédelem átalakítása.

A megfelelő következtetéseket meg mindenki vonja le magában!

2013.03.16. 16:40:04

"Az, hogy ebből a katasztrófából is ilyen elmebajos őrjöngés lett az ellenzéki oldalon, mutatja, hogy a realitásérzék teljesen hiányzik belőlük. "

Ez a mondat, meg több másik is azt mutatja, hogy nem teszel mást, csak politizálsz!

tibike3 2013.03.16. 16:45:12

BÉRTALPNYALÁSBÓL ÖTÖS !!! MEHETSZ A PÉNZTÁRBA !!!

2013.03.16. 16:48:50

@HaCS:

"Eljutottunk, oda, hogy apuci unokaöccse, századosi rangban kerül be, mert van egy történelem-földrajz szakos diplomája, a régi szakembereket meg eltávolítják. A kézivezérlés országában döntéseket hozni meg nem tud és nem is mer már senki."

Sajnos ennél rosszabb a helyzet, mert bizonyos "mélységben" kötelező döntéseket honi, hisz nem hozhatja meg mind a nagyfőnök.
És a lojális, de teljesen inkompetensek száma vészesen nő ezeken a szinteken.

Argus 2013.03.16. 16:58:45

@Balt: Te biztosan a fotelből nézted az egészet!

Argus 2013.03.16. 17:02:18

@Balt: Igazad van, pénzlapátolás a fő profiljuk

Dr. Verőköltő 2013.03.16. 17:04:39

Mondjuk te annyira jobbos hülye vagy, hogy az már fájdalmas!! A kormány rosszul és lassan reagált a helyzetre, nyári gumitól függetlenül! Még a Deutsch Tomi is bennragadt! Pedig neki aztán tudni kellett volna mi van! Ez mutatja, hogy még a fenti hülyék sem tudták mi fog történni!!

Reinhardt Zsolt 2013.03.16. 17:20:46

Meg ne haragudj kedves blogger, de éppen te csinálsz ebből politikát. Ott voltam, benne voltam, tudom miről beszélek. Magamra veszem amit írsz, hogy "libbancs idióták" így veszem a bátorságot és neveltetésemből fakadóan csak annyit kérek, hogy kicsit húzd ki a fejed Orbán seggéből és nézz szét odakint.
Remélem megmagyarázod mindenkinek aki épp nem "libbancs idióta" - hiszen Ő bizony a Fideszre szavazott - hogy azért kellet belefutnia ebbe, majd várni a segítséget hosszú órákon esetleg napokon át hiába, mert a katasztrófa védelem profi módon végezte a dolgát...
Tudod kik végezték profin a dolgukat? A helyszínre érkező civilek, mentők, tűzoltók, rendőrök, katasztrófavédők és a helybéliek akik traktorral terepjáróval vagy épp lovon vittek élelmet a bajbajutottaknak. De akiket azért fizetnek hogy ilyen helyzetben megtervezzék és szervezetten lebonyolítsák a mentést és kárelhárítást miközben további károkat előznek meg a pontos kommunikáció segítségével (igen, a katasztrófavédelem vezetéséről és az ő elöljáróikról beszélek), szóval ezeket a "remek szakembereket" azonnal felmenteném a szolgálat alól hiszen egyértelműen bizonyították, alkalmatlanok feladatuk ellátására. (Ismétlem, politikai nézetüktől teljesen függetlenül!)

kicsibuta 2013.03.16. 17:26:00

A posztoló egy szemellenzős jobbos kretén, de tökéletesen igaza van: ilyenkor az ember, ha nem muszáj, nem mozdul ki még a házból sem. Több tízezer felelőtlen idióta picsog, pedig csak annyit kellett volna tenniük, hogy csütörtök délelőtt(!) kinéznek az ablakon, és maradnak a seggükön.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.03.16. 17:55:42

no igen az FB-n már ilyen is terjedt:
"
17 órája nem tett semmit a kormány az úton rekedt sok száz ember kiszabadítására! 168 órája tudjuk, hogy milyen időre számíthattunk! A szemét multik, az Auchan, a benzinkutak, a McDonald's próbál segíteni: az ünnepen is kinyitottak és forró teát osztogatnak a bajba jutottaknak. Az M1-es autópálya valóságos börtönné vált, most már sok száz ember vesztegel 17 órája a sztrádán. Az országutakon sem jobb a helyzet. Fekete Dávid, énekes a Hír24-nek elmondta, ő barátaival együtt több mint 16 órája esett a hó fogságába Bábolnánál. Hókotrót egy darabot sem láttak ez alatt, és szinte biztos benne, ma is a kocsiban kénytelenek éjszakázni. Mint mondja, félelmetes, ami történik, mindenhol autók, kamionok állnak, idősek, családok, gyerekek, bármiféle segítség nélkül. Az énekes szerint olyan pletykák is szárnyra kaptak, miszerint egy nő az éjszaka megszült az egyik járműben. Beszélt arról is, hogy az autópályán ragadtak között vannak cukorbetegek, ők azért aggódnak, mert félő, nem jutnak hozzá az inzulinjukhoz. MIT CSINÁL ORBÁN VIKTOR, PINTÉR SÁNDOR, BAKONDI GYÖRGY? JÓL ALUDTAK AZ ÉJSZAKA? JÓ REGGELT, MAGYARORSZÁG!
"
már csak az hiányzott az aljáról, hogy aki nem osztja meg, az nem demokrata :x

szóval ezek a libbantak tényleg teljesen idióták, meg vannak róla győződve, hogy orbán maga az antikrisztus
de majd 2014-ben eljó demokrata dopeman, aki fél kézzel állítja meg a hóvihart, és ha mégis az országba merészkedik, még meg is bírságolja

erre több bizonyíték van, mint az evolúció elméletre!
aki pedig kételkedik benne, az nem demokrata értelmiségi

lol

HaCS 2013.03.16. 17:56:53

@kicsibuta:

Azért néhány dolgot ne felejtsünk el.

1.) Én nem vagyok "felelőtlen idióta" itthon is maradtam a seggemen.

2.) Az embernek állampolgárként saját felelősségére jogában áll akár idiótának is lenni. Megjegyzem, ők már meg is kapták a büntetésüket.

3.) Nem áll azonban ez a jog azokra nézve, akik ezért kapják a fizetésüket többek közt éppen tőlem.

4.) Ők még nem kapták meg a büntetésüket, és amíg ez így van addig a 2.)-csoportba tartozók is joggal hangoztatják álláspontjukat.

Remélem világosan beszéltem.

Laci A Lakli 2013.03.16. 18:31:02

@unionista:
Funkcionális analfabéta vagy?
Mert én ezt írtam! Minimális szövegértelmezés után rájössz mekkora baromságot írtál. :D
"Ne csak a sógoroknak köszönjétek már meg, rengeteg kisember dolgozik - még ha ilyen silány is a szervezettség is."
Hol van ebben a FIDESZ éltetése?

lpt1 2013.03.16. 18:43:08

@konrada: Van Ausztria, ami, csakúgy, mint Magyarország szeretne, a turizmusból él. Nos ez az ország fenn tud tartani annyi hókotrót, hogy nem hogy saját országán belül nyugatra csoportosítsa őket, hanem keleten ássa ki a hosszú hétvégén az M1-esen hozzá igyekvő eurókat :)

Nektek csak annyi dolgotok volt, hogy elszabotáljátok a takarítást, mert ez már "elköltött pénz" volt, tehát ha marad az országban, könnyebben csúszik a 3x%-os új ÁFA kulcs...

Taxomükke (UK) 2013.03.16. 19:11:46

Az volt már, hogy az okos fideszesek mind otthon maradtak, csak az idióta ballibesek mentek ki hóban autókázni?
Posztíró: te hülye vagy.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.16. 21:05:09

@Balt: A hírlistán már szerdán fent volt egy térkép a várható hómennyiségről. De ezt a Katasztrófavédelem nem olvassa, mert ballib. Ha ungyanez az info nem volt meg az OMSz-nek, akkor miért akarják megölni a maszek időjáráselőrejelzőket?
Attól tartok, Neked nem kell a drogot kötelezővé tenni, be vagy szíva anélkül is - csak éppen Pintér Sándor végbélszelét szívod.

Torkosborz 2013.03.16. 21:12:08

Indi csávók a KATASZTRÓFA nem a hó meg a szél meg a kormány hanem ez a szelektíven bomlott szabadgondolkodók agyának a katasztrófája.
Ha kint lettetek volna az M1-en benneteket nem lett volna szabad menteni, mert menthetetlenek vagytok. Aki hazudik az lop is, aki pidig hazugságot lop előbb utolérik, mint a sántán elpusztult dögöket.

Torkosborz 2013.03.16. 21:20:56

@HaCS:
Úgy tűnik nagyon kevés pénzzel támogattad a katasztrófa védelmet. Mégis nagy arcnak mutatod magad.

bummmmmmmmm 2013.03.16. 21:38:41

Azt senki nem írta még le, hogy 100 km/h-s HÓVIHARBAN NEM LEHET UTAT TAKARÍTANI, ha meggörbülsz , fejeden állsz, ordibálsz akkor SEM.
1. amit letakarítasz 0.1 mp alatt visszafújja a szél
2. sózni nem lehet, mert azt is elfújja az erős szél.
3 igaz, hogy az ország sok részén 2 cm hó volt, de az is igaz, hogy máshol 3 m magas hóakadályok keletkeztek (sajna jó pár az utakon)

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2013.03.16. 22:33:40

Rokonom ma délben indult el Győrbe az 1-es úton, mert arról azt a hírt adta a rendőrség, hogy rendben halad rajta a forgalom. Erre lépésben haladtak. Sebaj, gondolta, majd Tatabánya után felmegy az M1-esre, mert már órák óta mondja a rendőrség, hogy a határ felé vezető oldalt Tatabányától kifelé megnyitották. Erre ott nem engedi fel a rendőrség a pályára. Rokonom felhív engem, hogy nézzem már meg, mi van akkor az M1-essel, megnéztem, negyedórával korábbi hír volt róla, hogy az M1 nyitva van.

Ennyire nagyszerű tájékoztatást nyújt nekünk a magyar állam a hóhelyzet 3. napján. Jó-jó, tudom, büdös komcsinak kuss van, és különben is, kétharmad, elmútnyócév, sikerország, tündérmese...

Torkosborz 2013.03.16. 22:46:55

@Zigomer Trubahin:
Szerintem nincs semmi baj, csak Ti mindig félre vagytok tájékoztatva és nem veszitek észre.

Balt 2013.03.16. 23:25:06

@Kuviklacz: Most olvasom a Magyar Honvédség Fb pldalán:

"(...) Az ezredes elmondta, csütörtök este 10 órakor kapta a riasztást a honvédség központi ügyelete, és ekkor azonnal megtették a szükséges intézkedéseket, és azóta sem volt semmilyen fennakadás a rendszerben. Tájékoztatása szerint már csütörtök este részt vettek a mentésben, így például a hófalakba fúródott buszokról biztonságos helyre vitték az utasokat, de részt vettek egészségügyi feladatok ellátásában is; vérkészítményeket szállítottak, dialízises betegek ellátását biztosították."

Tehát nyasgem, már csütörtökön minden lehetségest megtettek az arra hivatottak.

Balt 2013.03.16. 23:27:49

@Zigomer Trubahin: A hírTV pl. minden híradásában bemondta, hogy az M1 Bp. felé nyitva, járható, Győrtől mindkét irányba, de Bp.-től Győrig még zárva.

cso zsi 2013.03.16. 23:49:01

@Balt: A HírTv? Az mi? Média? Nézi valaki, vagy csak fenntartják?

Itt egy viszonylag friss(ített) hír:

hvg.hu/itthon/20130316_Ismet_ezrek_szorultak_az_autojukba_most_m

" A rendőrség késő délután külön felhívta a figyelmet arra, hogy a korábbi hófúvások nyomán kialakult útállapotok miatt Komárom-Esztergom megye közúthálózatának nagy részén nem biztonságos a közlekedés."

"„Én itt vagyok, a rendőrök nincsenek, pontosan tudom, hogy nincs hófúvás” "
"Ő családjával Komáromból indult Budapest felé, mert a tévében azt látta, járható az út, és az autópályakezelő honlapján is ezt az információt találta. Viszont este hat óta legfeljebb 2-3 kilométert haladtak, és úgy becsüli, most már akár 30 kilométeres is lehet a sor. Azt mondta, folyamatosan kérdezgeti a rendőröket, mi az oka a dugónak, de azt a választ kapja, hogy ők is csak "porszemek a gépezetben", őket sem tájékoztatják."

cso zsi 2013.03.17. 00:03:26

@Balt: Bármit hozhatsz, ha nem jut el az emberekig:
index.hu/belfold/2013/03/14/kovesse_eloben_a_nagy_marciusi_hidegbetorest/orban_megmentett_egy_hoban_rekedt_part/ Ha ballib szemmel nézzük, azt hisszük, propaganda kamu-videó.
Csak épp a tisztelt határontúli (ámde hazai cégnek dolgozó) kamionsofőr is a tájékoztatás hiányára panaszkodik.
"Ha tudja, mi van az úton, el sem indul, mert Pesten csak eső volt."

Zigomer 2013.03.17. 01:33:39

@Balt: Az M1-esen most is Győrtől áll a sor, kb. 30 km-nyi ember fog megint a pályán éjszakázni a -6 fokban, úgy néz ki. Kíváncsi vagyok, megírják-e ezt az MNO-n azt követően, hogy a táltos vezér már megmondta, mindenkit megmentettek, a vészhelyzetnek vége van.

Rokonaim este 8 óta ott állnak a sorban, 1 km-re sem jutottak Győrtől, se előre, se hátra nem lehet menni. Azért hajtottak fel az autópályára, mert az autópályakezelő honlapján az volt, hogy járható az út - ahogy most nézem, 10-kor került fel a hír, hogy terelés van (azt csak éjfél után írták ki, hogy áll a forgalom!), ők akkor már két órája ott álltak a kocsisorban, ami már akkor egészen Győrig ért, tehát akkor sem sikerült még a hírt kiírni, amikor az autópályának már az 1. métere is bedugult. 8-kor pedig rendőr is állt a felhajtónál, aki nem állított meg senkit, tehát mindenki abban a tudatban hajthatott fel, hogy minden rendben van.

De gondolom, a Nemzeti Együttműködés Rendszerében ez is szuper szervezésnek számít, és minden kritika csak szánalmas komcsi hangulatkeltés megint.

Egyébként ezeket a bírálatokat ti közvetlenül a Kedves Vezető ellen irányuló, nemtelen támadásoknak tekintitek? Csak érdeklődöm, szeretném megismerni azt a lelkiállapotot, amelyben a napjaitokat töltitek.

xclusiv 2013.03.17. 01:46:42

@Balt: "(...) Az ezredes elmondta, csütörtök este 10 órakor kapta a riasztást a honvédség központi ügyelete, és ekkor azonnal megtették a szükséges intézkedéseket, és azóta sem volt semmilyen fennakadás a rendszerben."

"Tehát nyasgem, már csütörtökön minden lehetségest megtettek az arra hivatottak."

Nyasgem, anyád picsáját nyasgem te suttyó bérkommentelő.

Egyrészt csütörtökön kora délután, sok órával korábban kezdődtek a problémák, csütörtökön este 10-kor már kilométeres, tízkilométeres kocsisorok álltak elég sok helyen.
Hogy a faszomba sikerült _ennyi_ idő alatt riasztani őket?

Másrészt ha tényleg megkapták csütörtökön este 10-kor a riasztást, akkor hogy a fenébe lehet az, hogy pénteken délután kettőkor, 14 órával a riasztás után még mindig az volt a hír, hogy lassan már tényleg elindulnak az előkészített lánctalpasok?

Szóval hagyjuk már a propagandát, kedves bérkommentelő...

xclusiv 2013.03.17. 01:57:16

Ja igen, még most, lassan 60 órával az események kezdete óta is ott tart a tájékoztatás, hogy nagy bőszen bejelentik - immár sokadszor - hogy járható az út, a naív hülye állampolgár elhiszi az állami szerveknek, és ismét belekeveredik egy tízkilométeres dugóba.

Az isten faszát már, de tényleg, ennyi idő alatt se sikerült eljutni addig a minimumig, hogy zene állj, nem járható semmi, ne induljon el senki, harsogja ezt tv, rádió, internet, autópálya honlap, kormányhonlap, minden ami létezik. És közben minden jelentősebb úton elindítok egy kocsit 10 percenként (legyen az rendőr, tűzoltó, vagy épp orbán mikrobusza vagy lézer audija, tök mindegy), ami folyamatosan nyomja a központba hogy megyek, még megyek, még megyek, upsz, itt áll a sor, eddig járható. És ez felkerül a honlapra.
És persze a megállt állami kocsi előveszi a puttonyból a meleg teát, takarót, marmonkannát, hólapátot, minden olyat amire szükség lehet, és elkezd segíteni.

Tényleg nem sikerült 60 kibaszott óra alatt eljutni eddig, (nem)tisztelt magyar állam?

Balt 2013.03.17. 11:06:17

@xclusiv: Tehát levonhatjuk a következtetést, az az igény, hogy ezen túl havas esőben azonnal ki kell vezényelni a Gyurcsányék után megmaradt T72-eseket minden kilométerkőhöz. Meg persze kijárási tilalom. :) Jön még kutyára dér!

Balt 2013.03.17. 11:25:43

@cso zsi: A HírTV pont az, amit a neve mutat: óránként híreket mondanak.

toportyánzsóti 2013.03.17. 11:56:43

Koma,eleve azzal nem vagy tisztában,ha mást jelzőzöl és minősítel,feleslegesen posztolsz.Érvelni kell nem minősítgetni.A kormányzatot is a saját produktuma minősíti,mint például a 4-szeresen tákolt tákolmány!Te sem vagy különb!

Balt 2013.03.17. 12:15:20

@xclusiv: Kivételesen még válaszolok neked - bár ez inkább általános válasz a poszthoz, úh ne vedd magadra -, aztán ignore on. Nézzük tehát kronológiai sorrendben a kritikus márc. 14-ét:
- Délelőtt az eső havas esőbe, kiadós havazásba fordul kb. a Balaton vonaláig (ÉK-Dny).
- Dél körül az ÉK-i megyékben fagypont alá esik a hőmérséklet.
- 11:47: Aki teheti, ne induljon útnak, kérik a Somogy megyei rendőrök. (police.hu)
- A fonyódi másodperces szélmérő fél 12 után pár perccel 116 km/órás széllökést mért. (Időkép)
- 12:18 Elakadt, árokba csúszott tehergépjárművek, személyautók műszaki mentését végzik Veszprém megyében a tűzoltók - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A hóátfúvások miatt többek között a 8-as számú főúton segítenek a tűzoltók. A katasztrófavédelem azt kéri, csak az induljon útnak, akinek halaszthatatlan dolga van.
- 12:33 Húsz autó ütközött össze az M7-es autópálya zalai szakaszán, a Letenye felé vezető oldalon, ezért az autópályát lezárták.
- Ugyanakkor Bp.-en: 12:43 A legfrissebb jelentések szerint a budapesti repülőtéren a hőmérséklet a déli órákra +3 fokra csökkent, és gyenge eső esik. A futópályák felülete nedves, de a fékhatás jónak mondható. A csapadék a délutáni órákban először havas esőbe, majd 15 és 18 óra között gyenge havazásba vált át.
- 13:06 A Veszprém megyei Tés megközelíthetetlenné vált a hófúvások miatt, de az alapellátás nincs veszélyben. A polgármester szerint korábban előfordult már olyan is, hogy egy hétre elzárta őket a hó a külvilágtól. (MTI)
- 13:21 Az Országos Meteorológiai Szolgálat holnapra is narancssárga figyelmeztetést adott ki az ország nagy részére. Erős szél, havazás, hófúvás lehet.
- 13:35 Lezárták a 86-os főút 2-es és 11-es km közötti szakaszát egy felborult kamion miatt, a forgalmat elterelik. (Útinform)
- 13:40 Az M7-es autópálya 203-as és 206-os kilométere között történt sorozatbalesetben először tizenegy jármű ütközött össze, majd további harminc autó csapódott egymásnak. A viharos szél és a hóesés miatt gyakorlatilag nem lehet látni semmit, a sofőrök valószínűleg nem is észlelték, hogy előttük karambol történt. Az úton teherautók, kamionok, furgonok és autók állnak összetörve, köztük több külföldi rendszámú. (MTI)
- 13:43 Lezárták a 8-as főút Várpalota felé vezető oldalát Székesfehérvár külterületén a Pajor-kútnál, mert a Veszprém megyei Inotánál több autó elakadt. A fehérvári járőrök a 8-as főútra csak azokat engedik be, akik Csórra mennek, és lakcímkártyával rendelkeznek. (police.hu)
- 13:51 A látótávolság minimálisra csökkent, az autópálya nagyon nehezen járható. Mindkét oldalon több baleset történt. Aki teheti, válassza a 7-es főutat! (police.hu)
- 14:04 Baleset történt az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, a 77-es kilométernél. A forgalom egy sávon halad, de a torlódás már most jelentős, körülbelül 5 kilométeres a sor. (police.hu)
- 14:28 A Szatta–Nagyrákos–Őriszentpéter vonalon jól járhatóak az utak, egyedül a nyílt terepen a szél bonyolítja a dolgot. Esik a hó, de az úttesten nem nagyon marad meg. Láthatóan takarítják az utakat.
- 14:31 Fák dőltek az útra, tetőket bontott meg a viharos erejű szél Vas megyében, a tűzoltók folyamatosan dolgoznak. Győr-Moson-Sopron megyében, Pálinál kamionok csúsztak meg, a 86-os számú főúton teljes útzár van. Hegyfalutól Répcelak irányába csak a helyieket engedik a lezárt útszakaszra. (MTI)
- 14:51 Zala megyében a hófúvások miatt lezárták a Baglad–Nemesnép, a Tófej–Söjtör és Pölöske–Gelse közötti mellékutat, valamint a 75-ös főút több szakaszát is. A 61-es főúton a pogányszentpéteri emelkedő csak nagyon nehezen járható. Keszthely térsége kritikus, a 75-ös és a 76-os főút Zalacsány és Keszthely közötti szakaszán nem javasolt közlekedni. (Magyar Közút)
- 15:21 Az Országos Meterológiai Szolgálat az erős hófúvás miatt a legmagasabb, piros riasztást adott ki Fejér, Veszprém, Zala, Somogy és Komárom-Esztergom megyében. Szintén az erős hófúvás miatt Csongrád, Békés és Hajdú-Bihar megye kivételével az egész országban első-, vagy másodfokú figyelmeztetés van érvényben. (MTI)
- 15:24 A 37-esen egymás után autók az árokban, eddig 3, ebből 2 durván fejreállva. Színjég az út, óriás szél, Tokaj előtt 15 km-el. Nagyon durva. (velvet.hu)
- 15:32 Egy ember megsérült, amikor egy autó és egy kisteherautó összeütközött az M3-as autópályán Hatvan határában. A műszaki mentés és a helyszíni vizsgálat idejére teljes útzárat rendeltek el a Budapest felé vezető oldalon. A forgalmat a 3-as főútra terelik. (MTI)
- 15:59 Hófúvások miatt lezárták a 75-ös főút több szakaszát, valamint a Baglad-Nemesnép, a Tófej-Söjtör és a Pölöske-Gelse közötti mellékutat. Keszthely térségében kritikus az úthelyzet, a 75-ös és a 76-os főút Zalacsány és Keszthely közötti szakaszán nem javasolt a közlekedés. Nagyon nehezen járható a 61-es főúton a pogányszentpéteri emelkedő is. A megyei katasztrófavédelem vezetője azt kéri, hogy aki teheti, ne induljon útnak a megyében, mert az időjárási helyzet miatt rendkívül veszélyessé vált a közlekedés.
- 16:06 De torlódás még lehet a Győr felé vezető oldalon a 77-es km szelvénynél. Az autópálya lassan, de járható. Egyre nehezebben lehet közlekedni a 81-es és a 13-as számú út Komárom-Esztergom megyei szakaszán. Utóbbit lezárták a kamionforgalom elől, a tehergépjárművek számára a komáromi ipari park parkolóját jelölték ki várakozóhelyként. (police.hu)
- 16:46 A rendőrség azt kéri, senki ne induljon útnak gépkocsival a rossz időjárásra való tekintettel. Különösen érvényes ez azokban a megyékben, ahol korábban piros riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. (MTI)
- 16:54 Két személygépkocsi ütközött a 7-es számú főúton Martonvásár és Tárnok között, a balesetben egy ember életét vesztette. (...) A főút Martonvásár és Tárnok közötti szakaszát lezárták a helyszínelés idejére. (MTI)
- 17:29 Olvasónk jelezte, hogy Szerencs és Sárospatak között nagyjából húsz autó lehet jelenleg is az árokban. Sárospatak és Sátoraljaújhely között egy busz is beborult. Ráadásául mindehhez jeges eső társul és orkán erejű szél fúj, képtelenség elbújni a leszakadó gallyak elől.
- 17:42 Az M7-esen történt tömegbalesetben egy ember meghalt, több mint negyvenen szenvedtek könnyű- és súlyos sérüléseket. A rendőrség legfrissebb tájékoztatása szerint 30 személygépkocsi, 8 kisteherautó és 9 nyerges vontató ütközött össze. A sérültek kórházba szállításában a katasztrófavédelem munkatársai is részt vettek. (MTI)
- 17:49 A 13-as útról a kamionforgalmat a Komárom és az M1-es autópálya közti körforgalomnál a Komáromot elkerülő útra terelik a csütörtöki havazás miatt, Kisbérnél pedig a 81-es és 13-as számú főút kereszteződésénél a kamionokat visszafordítják a 81-es számú főútra. A tehergépjárművek számára a komáromi ipari park parkolóját jelölték ki várakozóhelyként (MTI)
- 18:54 A viharos erejű szél és az ónos eső miatt lezárták Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 37-es számú főút Gesztely és a taktaharkányi bekötőút közötti szakaszát. A 3-as számú főúton is útzár van Ináncsnál, itt kamion és személygépkocsi ütközött. (MTI)
- 19:21 A Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központja a Megyei Védelmi Bizottság kérésére az alakulat várpalotai Átvonuló Nőtlen Szállóján biztosít éjszakai szállást azoknak, akik a rendkívüli időjárási helyzet miatt nem tudtak hazajutni a településről. A Védelmi Bizottság a várpalotai Jószerencsét Művelődési Otthonban jelenleg is várja azokat, akik élni kívánnak a lehetőséggel. A szálló 70 fő számára tud ellátást biztosítani - őket honvédségi járművekkel szállítják a szálláshelyre.Az érintettek többsége diák. (MTI)
- 19:28 Az Időkép vesztegelő munkatársával közölték a rendőrök, hogy egész éjszakára szóló, teljes útzárat rendeltek el a várost az M7-essel összekötő 67-es úton. Azt is javasolják az autósoknak, hogy foglaljanak szállást Kaposváron.
- 19:49 Az autópálya Győr felé vezető oldalán, a 34-es és 36-os kilométerszelvény között keresztbe fordult egy kamion. A forgalom már Budapesttől torlódik. Ráadásul az autópályán szintén a Győr felé vezető oldalon a 83-84-es kilométerek között fél méteres hótorlaszt emelt a szél az útra. Az autópályáról nem lehet lehajtani Komárom felé és ugyanitt felhajtani Budapest irányába, mert a 13-as számú főutat lezárták.(MTI)
- 20:09 Csütörtök este fél nyolctól minden járműforgalmat megtiltottak az M7-es autópálya zalai szakaszán, valamint az M70-es autóúton. A korlátozás az M7-es autópályán a megyehatártól Letenyéig tartó szakaszon, továbbá az M70-es autóút teljes hosszán mindkét irányra érvényes. (MTI)
- 20:12 Az Országos Meterológiai Szolgálat a hófúvás miatt az ország összes megyéjére első-, másod- vagy harmadfokú figyelmeztetést adtak ki péntekre. Ezek között a harmadfokú, vagyis piros figyelmeztetést Komárom-Esztergom, Veszprém, Zala, Somogy, Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén megyére léptették életbe. Így ezeken a területeken arra kell készülni, hogy az erős hófúvás magas hótorlaszokat emelhet. A viharos erősségű széllökések miatt Nógrád és Békés megye kivételével az ország összes többi megyéjében első- vagy másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki. (MTI)
- 21:28 Egy másik olvasonktól kaptuk a tájékoztatást, hogy a Somló Volán járata, aminek fél kettőre kellett volna Pestről Ajkára érnie, még mindig a 8-as főúton áll. A buszon cukorbetegek, idősek és gyermekek is vannak, a honvédség munkatársai és a megyei katasztrófavédelem emberei is folyamatosan végzik a mentési munkálatokat, de a legtöbb útvonal járhatatlan.
- 21:33 A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Bicske, Gárdony, Enying, Mór és Székesfehérvár járások illetékességi területén gépjármű közlekedési tilalmat rendelt el. Ez azt jelenti, hogy a járásokhoz tartó településekről való kihajtás gépjárművel nem engedélyezett. Ezt a rendőrök folyamatosan ellenőrzik, és aki gépkocsival akarná elhagyni valamelyik települést, azt visszafordítják. (police.hu)

Betallózhatnám a komplett Index hírfolyamot pl.

Tehát látható: a rendőrség, katasztrófavédelem az események kezdetétől jelen van a terepen, a helyzet függvényében területi útzárakat alkalmaztak, a meteorológia 15:21-kor kiadta a piros riasztást, 19 óra után (legalábbis itt ez a legkorábbi adat) a honvédség is bekapcsolódott a mentésbe. Tehát még csak a késedelem sem igaz. Tényleg komolyan megfontolnám a döntéshozók helyében a kijárási tilalmat hasonló esetben...

Melchi Zadok 2013.03.17. 13:30:15

abban szerintem mindannyian egyetérthetünk, hogy Balt nem mindennapi munkát vitt véghez. ez a már-már szijjártó péteri, mitöbb gyros ászi magasságokat csókolgató igyekezet remélem hamar elnyeri a jutalmát és végre a közeljövőben ő is viheti az éppen aktuális békemenet molinójátt, még akár kerek tíz méteren keresztül is

Balt 2013.03.17. 13:30:28

@cso zsi: Ez egy Index blogketrecbe kiemelt friss (hó)"ekéző" blogból való:
"A magyar médiában is teljes káosz, a Hír TV és az Index az egyetlen információforrás az otthon maradtaknak, akik már el sem tudják érni családtagjaikat."

Balt 2013.03.17. 13:31:17

@Sonka Neri: Te meg a hólapátot. :)

Melchi Zadok 2013.03.17. 13:47:54

@Balt: olyat igaz hazaffy nem vesz a kezébe.

vozimer 2013.03.17. 14:38:08

heniál. :)))) A libbancs idiótáknak persze igazából most is az fáj, hogy a természet tesz az ő alapvető jogaikra, az állam meg nem tudja nekik biztosítani az alanyi hóviharmentességüket.

Balt 2013.03.17. 14:53:42

@Sonka Neri: Ja, bocs, nem tudtam, hogy "gaz hazaffy" vagy. Nekem minden hóesés alkalmával kb. 200 méter járdát megtisztítani. Egy része kötelességem, kint az ingatlan előtt.

xclusiv 2013.03.17. 15:20:06

@Balt: "Tehát levonhatjuk a következtetést, az az igény, hogy ezen túl havas esőben azonnal ki kell vezényelni a Gyurcsányék után megmaradt T72-eseket minden kilométerkőhöz. Meg persze kijárási tilalom. :) Jön még kutyára dér!"

Kicsit értelmesebb lenne, mint hazudni a kamerába, és az időjárástól a hülye autósig mindenkire kenni a felelősséget. Ja, meg pr akcókat szervezni, attól is.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.03.17. 15:20:27

majd kétharmaddal alkotmányba iktatja a Nevetséges Elmebajosok Rezsimje, hogy a hónak tilos akadályoznia tündérmeseország épülését, oszt jónapot

xclusiv 2013.03.17. 15:33:22

@Balt: "tl;dr

Betallózhatnám a komplett Index hírfolyamot pl."

Kurvára azt csinálod. Értelme semmi, de legalább jó trollként telifosod a világot.
Remélem jól fizetnek érte.

"Tehát látható: a rendőrség, katasztrófavédelem az események kezdetétől jelen van a terepen, a helyzet függvényében területi útzárakat alkalmaztak"

igen, látható: az események bekövetkezése _után_ a végeken az emberek tették amit tudtak. A központban meg malmoztak.

"a meteorológia 15:21-kor kiadta a piros riasztást"

Nagyszerű, tehát miután megállt az élet a fél országban kijött a riasztás. De még ez se lenne akkora baj, ha utána folyamatosan ömlött volna a tv-ből, rádióból, mindenhonnal, hogy "NE INDULJ EL!"
De nem, a "sárga hóból ne igyál" sms is 1 nappal később érkezett...

"19 óra után (legalábbis itt ez a legkorábbi adat) a honvédség is bekapcsolódott a mentésbe."

Ja, idézek akkor én is neked: "márc. 15. 13:51; Most éppen előmelegítik a hajmáskéri bázison a honvédség két lánctalpas járművét. Várhatóan fél óra múlva tudnak elindulni, mondta telefonon a Bakony Harckiképző Központ kommunikációs tisztje."

Aham, 14. este 19 órakor annyira bekapcsolódtak ám, hogy 17 óra múlva még melegítették a járművek.
Gratulálok ismételten.

"Tehát még csak a késedelem sem igaz."

Ja, abszolút nem. 1 nap késés az nem késedelem, hanem alkalmatlanság.

"Tényleg komolyan megfontolnám a döntéshozók helyében a kijárási tilalmat hasonló esetben..."

Jaja, írd még le 147-szer hogy kijárási tilalom. Univerzális érv arra, hogy a kormány és mindenféle központi szervek _totálisan_ leszerepeltek a helyzet kezelésébe.

xclusiv 2013.03.17. 15:40:06

Ja, most találtam:

Fel kell tennünk pár kérdést a Belügyminisztérium, a közterület fenntartó társaságok és az Autópálya Kezelő Zrt. legfelsőbb vezetésének!
1. Miért nem reagálták már csütörtökön délben a hatóságok a kialakult helyzetre? Miért kellett várni majdnem 24 órát, mire a felső vezetés riadót rendelt el? Ilyen esetben miért nem lehet felébreszteni a belügyminisztert még az éjszaka közepén is?
2. Már csütörtökön volt olyan vonat, például a Budapestről 17.35 perckor elindult IC, amelyik 14 óra alatt érkezett meg Nyíregyházára. A MÁV miért nem készült fel a havazásra? Miért csak az autópályákon utazóktól várja el a belügyminiszter a felkészülést?
3. Miért kellett Nyugat felől osztrák kotrógépeknek takarítani az ország autóútjait? Miért nem volt kint időben, már pénteken a megfelelő számú hókotró és próbálta volna megelőzni a hóbuckák kialakítását?
4. Miért nem rendeltek el kamion-stoppot az autópályákon?
6. A hatóságok honlapjai és központi telefonszámai miért használhatatlanok egy katasztrófahelyzetben? Miért nincs egy ilyen helyzetre felkészülve az infrastruktúra?
7. Miért nincsenek előre kijelölt óvóhelyek egy ilyen helyzetre? Miért kell az áruházakat kinyitni?
8. Miért nem tájékoztatott a közszolgálati televízió, miért 40 éves filmeket ismételgetnek egy ilyen helyzetben az adófizetők pénzén?

cso zsi 2013.03.17. 18:53:10

@Balt: Akkor segítek: Mivel a munkahelyek, és gépjárművek 95%-ban nincs tévé, így napközben onnan senki nem kapott információt, mégha erőlködtek is. Csak fizetős szolgáltatásban érhető el, így elég szűkre szabott a nézettség lehetősége.
Ugyan a majdnem totálisan elfoglalt rádiós médiákban is lehetett volna pár szót ejteni a dologról, csak a 41 autós balesetet (azt is a sérülések, áldozat(ok) taglalása nélkül tették) mondogatták du 1 órától. Akkor már tökmindegy volt, mit mondanak azoknak, akiket betemetett a hó.
Fentebb pont az Index hírfolyamát taglaltam neked, beleolvasgathatnál, hátha megérted, hol késlekedtek.

Számítani kellett volna az intézkedésre jogosultaknak arra, hogy egy hosszú hétvégén a nép meglódul vidék felé, ahogy ezt teszik minimum 50 éve, ill. 33 éve, amióta minden szombat munkamentes nap lett. A nagy többség a heti utolsó munkanap délutánján elhúz a városból. Amióta rendezvényeket tartanak különböző lobogók alatt, akkor már délelőtt, ha tehetik.

Sir Gombóc 2013.03.17. 18:55:16

"Az összehasonlítás egyébként nem állja meg a helyét az emlékezetes augusztus huszadikai viharral. Az jellegénél fogva az egy viszonylag lokális esemény volt,"

Ebben tévedsz, baromira nem volt lokális, ugyanis a viharzóna, ami okozta két órával az események előtt érte el a nyugati határszélt és már akkor látszott, hogy csúnya világ lesz.

2013.03.17. 19:34:11

Én azért erősen hiányolok egy előzetes statisztikai (egyelőre, csak becslésen alapuló, de később megbízható BM-OKF, TEK, OMSZ, FIDESZ,... kimutatást arról, hogy a figyelmeztetések ellenére útra kelők közt hogyan alakultak a számarányok a ballibbant (zs)idióták és az öntudatos magyarember fideszesek között.
Gondolom a zsidók (szokás szerint) kommunista zsoldosaikat és a sok idióta bizonytalan szavazót magukkal rántva ellepték a járhatatlan utakat.
Szegény fideszesek élükön a katasztrófavédelem Wallenbergjévé magasodó Pintér úr és az idő közben hazatért, a nemzet külföldön történő besározásával szemben a nyugati fronton hadakozó nagyságos Vezérurunk, gyakorlatilag életük koczkáztatásával mentették eme felelőtlen, kártékony elemeket, akiket minden más józan nemzet inkább pusztulni engedett volna.

Zigomer 2013.03.17. 19:54:23

@Balt: Öreg, hiába másolsz ide egy egész regényt, tegnap este is 30-35 km-es kocsisort sikerült összehozni, Komáromtól egészen a győri felhajtóig engedték megtelni az autópályát, és jó pár hasonló kocsisort engedtek kialakulni két nappal előtte a hóban is - ha a rendőrség valóban útzárakat alkalmazott volna, ahogy te mondod, és ott, ahol kell, akkor, amikor kell, akkor ez egyszerűen nem történhetett volna meg. A normális útzár ugyanis azt jelenti, hogy amikor már ötven vagy üsse kő, ötszáz autó összetorlódott, és betemette őket a hó, akkor nem engedek oda még ötezret. Odaengedték? Oda. Ennyit erről. De folytasd csak a sikerpropagandát a vas és acél országáról, vagy az még a múltkori műsor volt?

antikommm 2013.03.17. 22:41:54

Gratulálok a szerzőnek. Nekem nem volt időm ilyen hosszan kifejteni a véleményem Máriának.
Ide is csak "átcopyzom":
Együtt érzek azokkal, akik akik az úton "megszenvedték" a hideget és a rossz körülményeket. Örülök annak, hogy sokan segítettek nekik. Én szerencsére úgy ítéltem meg, hogy nem szabad elindulni (bár terveztem), így nekem nem volt szükségem segítségre.Viszont bízhatok benne, hogy ha szükségem lenne rá, számíthatnék sokakra, ez kiderült(rám is mások, mint eddig is).
A politikai kavarásnak itt nincs helye. Az Országos Katasztrófavédelem is megtette, amit kellett. Talán még többet is. A politikusok is.
A természeti katasztrófák más helyeken több áldozattal járnak,mint nálunk. Szerencsére jó helyre születtünk.
Azok a szülők, akik kisgyerekkel elindultak ilyen időben, azért elgondolkodhatnak a felelősség szó jelentésén.
A Telenor döntésén meg az előfizetőik.
A BM sms fogalmazói pedig azon, hogy biztosan egyértelmű volt-e a fogalmazás.
A politikusokat, a kormányfőt, stb. belekeverők pedig azon, hogy erkölcsös dolog-e az amit csinálnak ilyenkor.

Mekk Meister 2013.03.18. 12:30:51

Bírom a sok okostojást, aki kiokít. Csak tájékoztatásul jelzem a fűtött irodában egész nap csak netezőknek, hogy csütörtök délelőtt még semmi különös nem volt, utána pedig a rádiókban szintén semmi. És az autósok igen nagy százaléka nem síelni indult, mint az előbb említett okostojások. Csak azokat szidhatjátok, akik totál felkészületlenül indultak neki.

Melchi Zadok 2013.03.18. 16:54:41

@Mr. Ész: Mr. Ész 0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

te már csak tudod, hisz a sok lófaszt úgy megakadt a torkodon, hogy egyből nicket kellett váltani igaz, "the brain"?

lol.

xclusiv 2013.03.18. 23:15:30

@Bánegressy: "Én azért erősen hiányolok egy előzetes statisztikai (egyelőre, csak becslésen alapuló, de később megbízható BM-OKF, TEK, OMSZ, FIDESZ,... kimutatást arról, hogy a figyelmeztetések ellenére útra kelők közt hogyan alakultak a számarányok a ballibbant (zs)idióták és az öntudatos magyarember fideszesek között."

Zseniális :)
Azt ugye már tudjuk, hogy legalább két "öntudatos magyarember fideszes" gyarapította a dugót, az egyik a dzsíró szász, a másik meg tompika. Ők is csak (dugón) belülről bomlasztották a rendszert, a tőbb tízezer szélsőballiberális zs....... között, nyilván :)

xclusiv 2013.03.18. 23:26:08

@antikommm: "A politikai kavarásnak itt nincs helye."

Nincs, itt a politikai felelősségvállalásnak és felelősségre vonásnak van helye.

"Az Országos Katasztrófavédelem is megtette, amit kellett."

Egen, megvédte az országos katasztrófát. Talán szólni kellene nekik, hogy a nevük eléggé félreérthető, és _nem_ ez a feladatuk...

"A Telenor döntésén meg az előfizetőik."

Teljesen jól döntött a telenor. Egyrészt állításuk szerint semmi hivatalos kérést nem kaptak, ami eléggé hihetőnek tűnik. Másrészt az SMS egyrészt elkésett volt, másrészt meg baromság.

"A BM sms fogalmazói pedig azon, hogy biztosan egyértelmű volt-e a fogalmazás."

Egyértelmű volt: egyértelmű politikai propaganda.
Informácitartalma nulla.
Későn érkezett.
És aki megkapta a dugóban eltöltött 16-20 óra után, az jó eséllyel csak felbaszta magát ezen a baromságon.

"A politikusokat, a kormányfőt, stb. belekeverők pedig azon, hogy erkölcsös dolog-e az amit csinálnak ilyenkor."

Erkölcsös?
Nem csak hogy erkölcsös, hanem egyenesen szükségszerű is. Vétkesen közt cinkos aki néma. Aki pedig próbálja elhallhattatni a valóságot, az pedig bűnrészes.

Már bocsánat, de az a fentiek azért kapnak az én adómból is havonta milliókat, hogy ezt a rendszert megfelelően működtessék. Ök felelnek azért a rendszerért, aminek évente tízmilliárdokból, százmilliárdokból ezt az eredményt sikerült összehoznia. Elégtelenre vizsgáztak.
És most jön az árvíz és belvíz, előre félek...

2013.03.19. 12:38:17

@xclusiv:
...és akkor itt jön az, ami a bejegyzés címében is benne foglaltatik, mennyire szerencsés a nemzet a rendszerrel, amely védeni hivatott a bajbajutottakat függetlenül attól, hogy önhibájukból, vagy azon kívül kerültek bele és nem pedig, ahogy működtetői a bajbajutottak felelősségét firtatja szemben a sajátjukkal. Különben az lenne a cím, hogy hullanak a hülyék a hóra.

cso zsi 2013.03.19. 14:27:11

Egy "túlélő" szemével.
"A cikk írója maga is hivatásos gépjárművezetői engedéllyel rendelkezik. Ma, kormánytisztviselőként, a gépjárművezető-képzést és vizsgáztatást szakfelügyeli. Több évig hivatásszerűen nehéz tehergépjármű-szerelvényeket vezetett. Ma is, kiegészítő tevékenységként, hétvégeken, közösségi közlekedési, menetrend szerinti autóbuszokat vezet a fővárosban. Aktív motorkerékpár vezető, kedvtelési célú vitorlás és kisgéphajó vezető a Balatonon, a Velencei-tavon, a Tisza-tón de az Adrián is, igaz kis teljesítményű, de villamos és benzinmotoros csónakmotorral is komoly szárazföldi és vízi közlekedési tapasztalattal rendelkezik. Hosszú évekig oktatta a gépjárművezetőket, dolgozott a rendőrségnél is, bűnügyi és közlekedésrendészeti területen, egy ideig az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály, Autópálya és Koordinációs Osztály vezető helyettese is volt, és nagy „autópályás” akciók, „kárhely-felszámolások” irányítója is volt. Ezért a most történteket „szakértői szemmel” is módjában volt megfigyelni."

www.bekesfoto.hu/hokatasztrofa.htm

"Mint aktív autóbusz-, motorkerékpár és kedvtelési célú vitorlás kishajó, ill. kisgéphajó vezető, az időjárás-jelentéseket rendszeresen figyelem és mindig komolyan veszem. Megállapítottam ugyanis, hogy az időjárás-jelentések megbízhatósága az utóbbi időben számottevően javult. A március 14-ei „vörös” és „narancs” riasztásokat is komolyan vettem, ám álmomban sem hittem volna, hogy, amikor Zala és Vas megyékben, később Győr-Moson-Sopron megyében esni kezdett a hó, az M1 autópályán még Bábolnáig sem jutok el. Az akadály oka azonban akkor még nem a rendkívüli hóhelyzet volt, hanem a percenként bekövetkezett balesetek, amelyek fő előidézői a tehergépjármű-vezetők (kamion-vezetők) voltak. Az út síkosság-mentesítése természetesen nem történt meg. A „rendkívüli hóhelyzet” csak később következett be."

"a Katasztrófavédelem konkrét „riasztása” az autópályákat illetően március 14-én 14:54 órakor került kiadásra (ezt Bakondi tábornok úr mondta az Info Rádiónak) amely riasztást konkrétan a közszolgálati rádióban sem hallottuk, és 6 perc múlva már a Tata-bábolnai dugóban voltunk, visszafordíthatatlanul.

Március 14-én pontosan 14 órakor indultunk a fővárosi Puskás Ferenc Stadion elől, a Kerepesi útról. Én előtte egész nap a fővárosban közlekedtem saját személygépkocsimmal és éreztem az időjárási „front” jelenlétét: a főszerep egész nap a Mentőszolgálaté és a Rendőrségé volt. Mindenütt „kék lámpa”, közlekedési dugó, a Jókai (Podmaniczky) utcai lövöldözés, útlezárások stb., mondtam is a nejemnek, hogy „nehéz utunk lesz”, de hogy ennyire, arra én magam sem számítottam."
"A „közszolgálati rádió” (továbbiakban: Rádió) mindvégig az M7 autópályán Martonvásár környékén történt személysérüléses balesetről és a mentési munkálatokról tudósított, ami biztosan komoly volt, de az M1-es autópályát meg sem említette, és ekkor éreztem először, hogy „minket magunkra hagytak”. Öt órája (!) álltunk már egy helyben a 99-es kilométer szelvénynél, de hét óra (!) telt már el a zavar észlelése óta, amikor először telefonáltunk a „112” és a „107” hívószámokra, nem segítséget, csupán tájékoztatást kérve, miután a Rádió az M1 autópályán kialakult helyzetről említést sem tett."
süti beállítások módosítása