Az ember sokszor azzal vigasztalja magát, hogy a független magyar bíróság ítélete az nem egy vicc, illetve legalább a komoly ügyekben nem az.

A móri ügy óta azonban tudjuk, hogy csak a mészárszék előtti réten legelésző báránykák vagyunk és akkor ítélnek el bennünket valamiért, amikor nincs kéznél más. A Zsanett ügy óta meg azt is tudjuk, hogy úgy nyomoznak ahogy akarnak.

Tánczos Gábor és S. Sándor (Balla Irma meggyilkolása) ügye két eklatáns példája annak, hogy a magyar igazságszolgáltatás is komoly válságban van.

Mindkét esetben különösen brutális gyilkosság elkövetésében találtak bűnösnek embereket és mindkét esetben megdöbbentően csekély büntetést szabtak ki rájuk ( 13 illetve 12 év).

Közös a két ügyben az is, hogy mindkét esetben rendkívül komoly kétségek merültek fel a vádlottak bűnösségével kapcsolatban, olyan kétségek, amelyeket az ítélet nem tudott megnyugtatóan feloldani.

Mindkét esetben olyan kérdések merültek fel, amelyek a mindennapi vaslogika és józan ész alapján is komoly kétségeket hagytak a közvéleményben.

A sajtóban és az interneten fellelhető információk alapján mindkét ügy nélkülözte a perdöntő bizonyítékokat, valamint mindkét ítélet megválaszolatlanul hagyott rendkívül lényegesnek tűnő kérdéseket.

Személy szerint, a rendelkezésre álló információk alapján erősen kétlem, hogy a két elítélt elkövette a terhükre rótt bűncselekményt, vagy legalábbis az ítélet nem felel meg nemhogy a minden kétség nélküliség, de még az erős valószínűség követelményének sem.

Véleményem szerint ezt az ítéletek is tükrözik, hiszen nagyon brutális, különösen kegyetlen bűncselekmények elkövetőire szabtak ki nemcsak a mindennapi igazságérzethez, hanem tulajdonképp az ítélkezési gyakorlathoz képest is viszonylag csekély büntetést.

Persze fogalmam sincs mi történt valójában, nem vagyok a tények teljességének birtokában, de mint átlag felett informált, a közügyek és a jog és igazságszolgáltatás iránt érdeklődő állampolgár nem hiszem, hogy egy jogerős és egy elsőfokú ítélet helyes lenne, ezekben a nagy port felvert ügyekben.

Akár a sajtó tudósítási gyakorlata, akár az igazságszolgáltatás nyilvánossága (pontosabban nyilvánosságának torz és hiányos volta), akár az esetlegesen ténylegesen hibás, téves ítéletek, vagy az előbbiek kombinációja eredményezi azt, hogy az ilyen ügyek következtében jelentősen romlik az igazságszolgáltatás iránti bizalom, a jelenség mindenképpen veszélyes és kezelendő probléma.

Számtalan más bűncselekmény típusnál is komoly aránytalanságok tapasztalhatóak az ítélkezési gyakorlatban, amely nem éri el a közvélemény ingerküszöbét (Például gyilkossággal végződő hosszú ideig fennálló családon belüli erőszak, ahol a végül önvédelemből gyilkoló bántalmazott tízéveket kap.).

Nyílván itt sem egyértelműen fehér vagy fekete semmi sem, de jelenleg nagyon kevés kontrollja van a rendszeren belül az igazságszolgáltatásnak, kívülről meg szinte semmi. A móri ügy téves ítéletének utóélete mindennél jobban mutatja ezt.