Szeretném kijelenteni sürgősen és félreérthetetlenül, hogy halvány fogalmam sincs arról, hogy a rendőrök megerőszakolták-e Zsanettet, vagy nem. Ez nem is baj, mert ez irreleváns az események menete szempontjából, mint ahogy az ügyben állást foglaló tömegek hitei is, akik ízlésük, politikai meggyőződésük, elmebajuk szerint, pro vagy kontra megnyilvánultak az ügyben.

A baj az, hogy azok sem tudják, hogy a dolog megtörtént-e, akiknek munkaköri és erkölcsi kötelezettségük lett volna, hogy ebben a kérdésben az emberi bizonyosság határáig hatoljanak. És nem azért nem tudták megtenni, mert az események jellege lehetetlenné tette az ügydöntő ténykörülmények megismerését, hanem, mert az ügyben folytatott nyomozás alapvető fogyatékosságai ezt ab ovo lehetetlenné tették.

A nemi erőszak a legundorítóbb bűncselekmények egyike, egy sorban áll a gyilkossággal, a pedofíliával. A dolog jellegéből adódóan, és ez közhelyszerűen ismert tény, hogy rendkívül nehezen bizonyítható. Gyakorlatilag minden körülménybeli és biológiai bizonyíték megléte esetén is fennáll annak lehetősége, hogyha nem párosult (nem volt szükség) fizikai erőszakkal, bántalmazással, hogy a megtörtént cselekmény nem bizonyítható kétséget kizáróan, vagy ártatlan embert ítélnek el.

A rendőrség alapesetben, ha nem haver az áldozat, vagy az elkövetőnek megnevezett személy, alaposan, indulatmentesen és hatékonyan szokott eljárni ezekben az ügyekben. Meggyőződésem, hogy ennek ellenére ebben a bűncselekménytípusban az egyik leggyakoribb a hamis vád és a nem bizonyíthatóság. Arról nem is beszélve, hogy mekkora lehet a nem bejelentett esetek száma. 

Az egy másik kérdés, hogy a rendőrség általában, nem a lelki csipkéiről híres, empatikus készsége nem verdesi az egeket, hajlamos a sértetti közrehatást a tettest mentő körülményként értékelni.

A rendőrség ezekben az ügyekben általában úgy viselkedik, mint a magyar férfi hasonszőrű társaságban, kicsit bunkó, férfisoviniszta, minek megy oda, ha nem akar attitűddel tekint ezen cselekmények áldozatára, ha kétség merül fel. Az egy másik kérdés, hogy ugyanez a társaság, ha rajtakap eksün közben egy elkövetőt, magától értetődő természetességgel lát neki a lincselésnek, már csak lovagiasságból is.

Nekem egyébként az tetszett ennek az ügynek a rémségeiből a leginkább, hogy a lehetséges áldozat erkölcseinek kétségbe vonása némelyek szerint elég a vád kétségessé tételéhez. Mintha egy olyan hölgyet, aki szeret a férfitársaságot nem lehetne megerőszakolni.

De ha rendőröket vádolnak meg nemi erőszakkal, azonnal megváltozik a világ.

A rendőrség az egyik legösszetartóbb szervezet, szükségképpen az, hiszen a magyar társadalomban a helyzete felettébb bizonytalan. Az emberek többsége nem is titkoltan hülyének és korruptnak tartja rendőreit, viszont ha áldozattá válik helyből teljesíthetetlen követelésekkel és várakozásokkal fordul a szervezet felé. A rendszerváltás után amúgy is elbizonytalanított rendőrséget a liberális doktrína érvényesítése olyanná formálta, hogy az a politikai elit számára szolgaszerűen biztosítson szolgáltatásokat.

A rendőri munkához nem illeszthető kötelezettségek (az emberi jogok, a politikai korrektség fetisizálása) és egyúttal a szükséges jogosítványok megvonása minden nyomozást egyedi politikai döntéssé tett.

A liberálisok mindig azt mondják, hogy a törvényeknek garanciákat kell biztosítaniuk az emberi jogok érvényesüléséhez, valamint (ez esetben) a rendőrség politikamentességéhez.

De a törvények soha semmire nem adnak garanciát, azt csak a törvényeket helyesnek tartó és azokat betartó, erkölcsös emberek adnak egyes cselekedeteikkel.

A rendőrség szolgálati szabályzata, mint minden ilyesmi, a való életben betarthatatlan. Egyedi döntés, hogy mikor vonnak érte felelősségre. A parancsnoklási rendszer politikai meghatározottsága, a vezetők folyamatos cserélgetése, az állandóság hiánya, mind-mind abba az irányba hat, hogy a rendőrök összetartsanak, összetartásuk erkölcsi következményeire való tekintet nélkül.

Rendőrt csak akkor adnak fel, ha megsérti az íratlan szabályokat. Vagy ha politikai hibát követ el.

Az erőszak estéjén Zsanettel találkozó rendőröket védő többi rendőr alapvetően nem gondolkozott el azon, hogy bűnösek-e a társak, mert ez ebben az esetben mindegy. Egy húsz év körüli partygirlnek hajnaltájt nem nagyon lehet igaza öt rendőrrel szemben. Arról nem is beszélve mekkora botrány lenne belőle, ha a vád véletlenül igaz. Egy olyan országban ahol Hajdú és Kaiser volt a móri elkövető évekig, ott a nyomozás simán vezethet arra a végeredményre, hogy Zsanett erőszakolta meg a rendőröket, mert a rebiszeseket mostanában senki nem szereti.

Ez az eljárás azonban pontosan ugyanennyire megalázó az öt rendőrre nézve is, mert hiába ártatlanok, az sem derül ki sohasem.

Nem tudom a miniszterelnök és a kormány mivel mulattja a drága idejét, de én úgy képzelem, hogy ha olyan esemény történik, amely az államszervezet meghatározó részének társadalmi megbecsülését veszélyezteti, az ember veszi a telefont. Felhívja az országos rendőrfőkapitányt, a főügyészt, meg még akit ér és világossá teszi a számukra, hogy a fejükkel felelnek a nyomozás szakszerű, kétségektől mentes lefolytatásáért.

Mert nem az a ciki, hogy némely rendőr egy állat, hanem az, hogy ez nem derül ki. De az űberciki az, amikor az derül ki, hogy a rendőrség és az ügyészség, egy a bizonyítási lehetőségektől hemzsegő ügyben, nem képes hitelesen tisztázni az embereit. Vagy csak annyira tudja kimosdatni őket, hogy a bírón kívül senki se higgye el.

Ebben az ügyben a nyomozási hibák képezik a probléma lényegét. Az ügy minden szereplője cipelni fogja ennek a terhét, az ártatlan(ok) különösen.

A magyar társadalom válsága különösen az ilyen ügyekben mutatkozik meg a maga teljességében. Önmagában megérne egy százezres tömegtüntetést, mindegyik ilyen ügy, ahol a szándékos és az alkalmatlanságból következő szakszerűtlenség a legjelentősebb ügyekben is tombolhat.

Mert ne feledjük, a rendőrök, ha megteremtik számukra a feltételeket, tudnak tisztességesen és szakszerűen dolgozni.

De nem akarjuk nekik megadni ezt a lehetőséget, mert nem kívánjuk megkockáztatni, hogy majd véletlenül velünk szembe is korrektül járjanak el, a korrupció és a protekció mentőövének lehetősége nélkül.

Vagy csak a politikusok gondolják ezt?

Bonuszként elmondom, hogy én melyik változatot tartom igaznak:

A rendőrök között vannak olyanok, mint mindenütt, akik szeretnek élni és különösen visszaélni a hatalmukkal és lehetőségeikkel. És vannak olyanok, akik nem. Ezekez időnként együtt vezénylik szolgálatba, mert az ilyesmi nem érdekli a parancsnokokat. Egyes rendőrök azt gondolják, hogy a kurvák szabad prédák a számukra, cserébe azért, hogy hagyják őket dolgozni, sőt a stricik is bátorítják a lányokat, hogy tekintsék a szakmával járó kellemetlenségnek ezt az érdeklődést.

Zsanettet az éjszakában vagy prostinak nézték, vagy valóban prosti, aki az éjszakában éppen bibéről bibére lebben és belefutott a rendőrökbe, akik közül egy, vagy kettő érvényesíteni kívánta az ingyen menet jogát. Zsanett, mert nem prosti, vagy mert prosri, de nem akar éppen, mert úgy tartja úrhölgyi kedve, ellenkezik.

Szeretném, ha egyetlen kedves olvasó sem mosolyogna ezen. Ha Zsanett prosti és éppen nem akar, talán még kiszolgáltatottabb áldozat, mint az a Zsanett aki nem az. De mindkettőjük számára egyformán életet elrontó tragédia és rémálom, ami történik.

Két rendőr a kedvét leli, mert ők a rangidősek, vagy az erősebb kutyák, míg a többiek félelemből, vagy gyengeségből, vagy mert az a kettő nem engedi őket, vagy, mert valami megzavarja őket a afolytatásban, csak nézők.

A kapitányságon, amikor Zsanett megjelenik, egyből tudják miről van szó. Vagy, mert a kemény zsaruk elmesélték a fiuknak, vagy, mert ismerik őket. A másik háromból egyet, vagy mindet (mert haver, rokon, koma, vagy mást is látott már) meg akarnak menteni a többiek és ez csak úgy lehet, ha elszarják a nyomozást.

Ne feledjük, ha megáll a dolog 6-8 év fegyház néz ki a fiúknak.

De lehet, hogy semmi sem történt.

Egy normális országban tudnánk.