Semmi nem mutijja jobban országunk romlását (mert nemzetünk tudvalévőleg nincs), mint az, hogy a tanulatlan néptömegek nemhogy az Akadémia Filozófiai Kutatóintézetében történtekkel, hanem az Alkotmánybíróság felkent jogainak csorbításával sem törődnek.
Mint az egyáltalán nem közismert, pedig már én is írtam róla, a helyen, hol a lét kérdései után kutakodnak lukács györgy népbiztos építő munkájának kései folytatói, felütötte fejét valami, amire a magyar filozófia jelenkorának nagyjai képtelenek korrekt fogalmi leírást adni. Igazságtalan dolog ez, a világ rendje elleni elemi lázadás, hogy boldog emberekkel (biztos fizetés, meleg szoba, eszmetársak megnyugtató közelsége) ilyesmi történhet, megesik a lehetetlen. Ugyanis valami förtelmes, Adolf Hitlerig és Heinrich Himmlerig visszavezethető náci-fasiszta összeesküvés következtében nem azt nevezték ki szellemi otthonuk, ősi jussuk, a végtelenség szövétnekébe ízesült anyaméhük vezetőjének, akit ők egymás között megbeszéltek.
Elszakították anyjától a gyermeket, kivágták az évezredes tölgyet, eltorlaszolták a patak útját, megállt égi útján a nap, meg ilyesmi, Isten odafenn arra riada, hogy a mű nem forog.
Mint szintén nem napi témája a médiának, ezért megemlítem, hogy a filozófusok híresen kiváló emberek, kiknek étele és itala a nemes szó, az érvek tiszta, koherens és konzisztens rendszere, nemkülönben szeretetük az alacsonyabb létformák iránt is kiemeli őket az érdekhajhász, a lét eszenciájával kapcsolatba nem került entitások szürke sorából.
De nem. Van olyan mérhetetlen árulása Istennek, meg oly förtelmes munkálkodása a gonosznak, hogy a tökéletesek is megroppannak a rájuk mért sorscsapások alatt.
Csak ennek tudhatom be, hogy a Filozófiai Kutatóintézet egykoron erkölcsi gyémántként ragyogó gondolkodói úgy viselkednek, mint egy rakás maffiavezér, akik a de facto fennálló adómentességüket, amit az adószedők elrekkentése útján szereztek meg 65 éve, de jure alapon kívánják kezeltetni, a grósz károly által bevezetett „történelmileg így alakult” terminus filozófiai alaposságú felhasználása segedelmével. Az bizonyára véletlen, hogy mostanában megszaporodtak a fizikai relevanciákat a metafizikai érvelés keretein belül taglaló eszmefuttatásaik (Pl.: „A baseballütő használata a magyar filozófus társadalom másodrendű alakjainak meggyőzésében” című dolgozat).
Nem mellékesen megjegyzendő, hogy Boros János (sz új intézetvezető) mindig korrekt, mondhatni jó kapcsolatban volt azokkal, akik most minimum holtan látnák legszívesebben. Közösen konferenciázott velük, és saját filozófiája is annak a vonulatnak részese inkább (de annyira azért nem, hogy hasonlóan érdektelen legyen), amit a megkövezéséről álmodozó „neves” öregek léte tart már csak életben.
Naivitása abban áll, hogy komolyan azt gondolta, Pécsről, sem születési, sem kapcsolati előjogokkal nem rendelkezve, pusztán, mert azt azért már ő is összehozta, mint a többiek, nem fogják parvenünek tekinteni. És hogy ezen emberek bármelyikének a leghalványabb érdeke a magyar filozófia vezető intézetének megújítása, szervezeti és emberi értelemben egyaránt. Elhitte, hogy ezek az emberek hangoztatott elveik szerint élnek és ítélnek.
Most megtapasztalhatja, hogy erről szó sincs.
A hírek arról szólnak, hogy minden eszközt, szó szerint minden eszközt, ami a bérverők és bérgyilkosok fogadása előtt ajánlani szoktak a szakértők (mint egyszerűbb és olcsóbb megoldást), bevetnek ellene. A személyes elvadult szemtől szembe alkalmazott gyalázkodást (az intézet folyosóin történő üvöltözést, minden szakmai tevékenység akadályozását), a névtelen zaklató telefonokat, a feljelentősdit, a vele munkakapcsolatban lévők és arra lépni kívánók fenyegetését, mindent, talán csak célkeresztes családi fotót nem kapott még. Boros János ma az az ember, aki azzal dicsekedhet, hogy többször nácizták, fasisztázták le mint Orbán Viktort.
Az a „800” ember aki „aláírta” a petíciót számtalan csúsztatást, hazugságot írt alá. Csak egyet kiemelve, TGM-et nem kirúgják, hanem nyugdíjazni szándékozzák, mert elérte a korhatárt. Valóban példátlan.
A demagógia csúcsa, ha az ember az adófizetők pénzének pocsékolásról papol olyan ügyekben, amelyek csak szélesebb nézőpontból értelmezhetőek, de az Akadémia közintézmény és nem látom be, hogy a vezetői miért ne szabhatnák meg, hogy milyen kutatási projektekre szánnak közpénzt. A kutatás szabadsága akkor lehetne érv, ha ez az intézet nem egyetlen irányzat fanatikusaiból álló rohamcsapatként működne, hanem kifejezné a szakma sokszínűségét, és időről időre helyet adna az aktuális trendek képviselőinek.
Az elmúlt 20 év nem tartozik a magyar filozófiai gondolkodás emlékezetes szakaszai közé, mint ahogy az elmúlt 70 sem. Ezért mást, mint a filozófia hazai intézményeit felelőssé tenni nem lehet, habár nyilván számtalan más tényező is szerepet játszott ebben. A filozófia hazai jelesei egy ideologikus ketrecében álomvilágot építő irányzat képviselő, amelyet lassan már 40-50 évvel túlhaladott az idő. A „világhírűket” a 68 feelinget reinkarnáló szeánszok csoportélményei alapozzák meg, érdekességként annak jelen a nyugati egyetemeken, és nem azért, mert bármit is hozzátettek volna a hetvenes évek eleje óta a történethez.
Semmi más ez, mint egy letűnő gondolkodási mód keserű végéből támadó fájdalmas düh, amit a filozófia történetéből való tanulás képességének és az önreflexivitásnak a hiánya tesz még szánalmasabbá.
„Lehet, hogy jó kis országos filozófussztrájk szakad a nyakunkba.”
Hát én már csak egy kávét kérek.
