Meglep, hogy a magyar sajtó nem szentel különösebb figyelmet annak, hogy a parlament emberi jogi bizottságának 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló albizottságának tevékenysége milyen tanulságos következtetésekre látszik vezetni.
Nem vagyok híve különösebben az összeesküvés-elméleteknek, hiszen az emberi hülyeség, gonoszság és bírvágy elégséges elsődleges magyarázat általában szinte mindenre.
A 2006 őszi események (Moldova után ÖSE: Őszi Sajnálatos Események) azonban kibújnak e szokványos világmagyarázat alól és a jobb ügyhöz méltatlan, rendkívül szórakoztató, habár egyben nagyon szomorú következtetéseket engednek meg.
Az a körülmény, hogy 2006 őszén nem halt meg senki, olyan csoda, különösen az állítólagos körülmények ismeretében, hogy azt is lehetne mondani nyugodtan, az utolsó molotovkoktélig megtervezett és megszervezett volt az egész.
Kevés dolog biztos ebben az ügyben, de az bizonyos, hogy az események menetének elemzéséből kitűnik, hogy egy ilyen méretű és intenzitású utcai rendzavarás, továbbá a 2006. október 23-i tömegoszlatás, a tapasztalt rendőri fellépés milyensége és minősége mellett szinte mindig szükségszerűen vezet halálos áldozatokhoz.
De sajnos a valóság lehet, hogy ennél sokkal rosszabb.
Volt szerencsém a dicsőséges magyar népköztársaság határőrségében szolgálni, ahol sok egyéb hasznos tudnivaló mellett tömegoszlatni is tanítottak bennünket. 1956 után a magyar rendőrség és minden belügyminisztériumi fegyveres testület állományának, elsődleges prioritása volt, hogy úgy tudjon tömeget oszlatni, de úgy......
A rendőrségnek 1990 után is volt alkalma karbantartani ezirányú ismereteit, erről megfelelően gondoskodott az Újpest (UTE) és a Ferencváros szurkolói keménymagja, akik minden évben biztosítottak lehetőséget a rendőrségnek, hogy néhány száz dühöngő elmebetegen gyakorolhassanak, teljesen valóságos körülmények között.
Ráadásul, miután a szocialista politikusok még a 2000-es években is idegesen összerándultak 56 emlegetésére, minden egyéb elhanyagolása mellett, azért arra ügyeltek, hogy legyenek olyan intakt, hozzájuk viszonylag hű rendőri erők, akiket fel lehet használni, ha a lakosság rájön, hogy egy újabb húsz éves nehéz időszak következik.
Az a tény például, hogy az MTV székház környékén a rendőrök őrizetlenül hagyták a géppisztolyaikat lőszerestül, szakmailag a lehetetlen kategóriájába tartozik. Minden fegyveres szervezet tagjának a fejébe verik már a legelején, hogy a fegyverét nem hagyhatja magára, arra kell a legjobban ügyelnie, hogy a saját fegyverét éles helyzetben ne fordíthassák ellene. Ha a tömegoszlató rendőrök, egyébként nagyon helyesen, csak a tömegoszlató felszerelésüket vitték magukkal (nehogy a lőfegyvereiket a kavarodásban elveszítsék, elvegyék tőlük) és a géppisztolyaikat a járműveikben hagyták, akkor az egység parancsnokának azok fegyveres őrzéséről, és egyéb módon történő megvédéséről azonnal gondoskodnia kellett volna. Ennek elmulasztása akkora szakmai hiba, mintha egy nyitott szívműtéthez nem mosakodna be a stáb, hanem utcai ruhában látna neki a dolognak. Erre semmiféle mentség nem lehet, ez majdnem akkora bűn, mint a bajtársak cserbenhagyása. Ami szintén megtörtént, olyan helyszíni parancsnokok sem siettek bajtársaik segítségére, akik tudták, hogy nem messze tőlük bajtársai halálos veszélyben vannak. És bizonyos vagyok benne, hogy jószántukból nem maradtak volna tétlenek.
2006 nyarán, mint emlékezhetünk, kiderült, hogy a fletó pont akkora gazember, mint amekkorának a Fidesz korábban beállította. Ekkortájt egy szocialista országgyűlési képviselő a fülem hallatára mondta azt, hogy az apja emlékei alapján ő hasonlónak érzi a közhangulatot, mint 56 kora őszén. Számoltak tehát a közhangulat radikális romlásával, és miután gyakorlatilag rutinszerűen elkészítik bizonyos szervezetek a nagyobb politikai válságok esetére a lehetséges kimenetek forgatókönyvét képük is kellett hogy legyen a várható események méreteiről, veszélyeiről és azok befolyásolásának lehetőségeiről. A beavatottak, különösen az augusztus 20.-ai katasztrófa után, ami egyszerre volt természeti csapás, valamint logisztikai és politikai csőd, pontosan tudták, hogy a társadalom, illetve legalábbis annak egyes csoportjai, kezdik elveszíteni a türelmüket.
Véleményem szerint a következő alapverziókat lehet felállítani arra vonatkozólag, hogy valójában mi is történt akkor Magyarországon:
Spontán lakossági mozgolódások indítottak el egy láncreakciót, amelyet nem tudott kezelni sem a kormányzat, sem a rendőrség. Szimplán a kormányzati alkalmatlanság, hozzá nem értés és tehetetlenség működött, és amikor már cselekedtek, akkor sem voltak képesek felmérni tetteik következményeit. (Körülbelül ez lehetett a hivatalos verzió ezidáig. Azzal a kiegészítéssel, hogy a kormány mindent jól csinált, csak valahol Kovács 113 Lajos rendőrszakaszvezető szintjén rontották el.)
Ennek véleményem szerint ellentmond az, hogy a cselekmények időbeli lefolyása alapján kirívó a tehetetlenség és a logikátlanság, illetve, hogy a rendelkező parancsnokok tevékenysége alulmúlta nemcsak a minimális elvárható szintet, egyébként bizonyított szakmai képességeiket, hanem kifejezetten kontraproduktív is volt a nyilvánvaló célok tekintetében.
A kialakuló spontán zavargásokra rásegített valamilyen rendőrségi és titkosszolgálati érdekcsoport, annak érdekében, hogy a kialakuló válsághelyzetből valaki(k) hasznot húzhassanak. Esetleg az is elképzelhető, hogy a folyamat már indulásában is irányított volt. Mindkét verziónak három alesete képzelhető el:
a) A regnáló miniszterelnök, akinek helyzete értelemszerűen megrendült a pártjában, a kiszivárogtatással nyilvánosan bűntársává tette a szocialista frakciót, és a kialakuló zavargásokkal szembeni fellépés szükségességével állította maga mögé a felelősségrevonástól rettegő szocialista képviselőket. A szocialistákkal nem rokonszenvező rendőrséget sikerült a lakosság ellen fordítani azzal, hogy a katasztrófába torkolló vezetési válság következtében a megvert és megalázott rendőrök nemcsak a néhány száz randalírozó huligánban, hanem minden utcán sétáló emberben lássák az ellenséget.
Az akcióba jól láthatóan belekalkulálták, hogy mind a rendőrök, mind a tüntetők közt lesznek halálos áldozatok.
Evvel a verzióval az a baj, hogy olyan széleskörű összeesküvést feltételez, amelyben a politikusok mellett rendőri, titkosszolgálati vezetők is részt vesznek. Miután egyáltalán nem lehetett kizárni az események eszkalálódásának veszélyét, ami már nemcsak politikai, hanem sokkal nagyobb személyes következményekkel is fenyegethetett volna. Józan emberekről nehéz elképzelni, hogy ekkora kockázatot vállaljanak.
b) A szocialista párt bizonyos csoportjai tovább kívánták gyengíteni a miniszterelnök helyzetét, hogy kierőszakoljanak egy miniszterelnök-váltást.
Ennek ellentmond, hogy igazából egy ilyesfajta politikai akciónak még a csíráit sem lehetett látni, a szocialista párt nem gyurcsányista vezetői láthatatlanok voltak, mint szilvásy az albizottság előtt.
c) A Fidesz szervezte az egészet, a tavaszi választásokon már azért nem akartak győzni, hogy a balhét a gazdasági bajok miatt ne nekik kelljen elvinni és mert tudták, hogy a megszorításoktól meggyengülő kormányt majd valami forradalomszerűséggel akarják megdönteni ősszel.
Ha ez igaz, ez a világtörténelem legkomplexebb összeesküvési terve, ráadásul úgy, hogy a Fidesz a végén, amikor rá kellett volna ugrani a sebzett ellenség torkára, csak egyre haloványabb nagygyűléseken adta elő magát forradalom helyett.
A viszonylag összeesküvésmentes verzió: Az öszödi beszéd spontán megnyilvánulás volt, kiszivárogtatója gyurcsány pozícióit akarta gyengíteni, lehet, hogy szimplán magán indítékból, például mert a beszédet hallgatva rádöbbent, hogy a miniszterelnök szociopata és azt gondolta, hogy ezt jó lenne, ha mindenki, az ország lakossága is tudná.
A beszéd kiszivárgása után (amit a közszolgálati rádió hozott nyilvánosságra, nyilván nem teljesen a saját szakállára), előbb megismerve azt, különböző érdekcsoportok rászerveztek a dologra, lehet, hogy a miniszterelnök bandája is meglátta benne a lehetőséget, és azzal kívánta erősíteni külső és belső támogatottságát, hogy az esetlegesen haláleseteket (rendőröket és civileket is) eredményező zavargások leverőjeként az egyetlen üzemképes politikai lehetőségként mutatja be magát. Ez tulajdonképpen be is jött neki, hiszen a bénult ellenzék, aki nem merte még látszatra sem megsérteni az alkotmányosságát, végül is asszisztálni kényszerült a miniszterelnök és a kormány hatalmon maradásához.
Egyébként el sem tudjuk képzelni, milyen hatással lett volna a magyar politikai életre, ha vannak, esetleg nagyobb számban, halálos áldozatok. Ez akár földcsuszamlás szerű átalakulásokat is elindíthatott volna a közéletben. Mindkét irányba, attól függően, hogy az emberek általában kit tesznek felelőssé az eseményekért. De a későbbi történéseket figyelembe véve már akkor is az volt a legvalószínűtlenebb, hogy a gyurcsány-kormány és az mszp jön ki jól a folyamatból.
Ugyanakkor viszont a parlamenti albizottság vizsgálatának iránya azt mutatja, hogy nem tartják lehetetlennek az akkori kormányzat beavatkozását az eseményekbe, a rendőri eljárásokba. A bizottság előtt megjelenő tanúk meglepően terhelő vallomásokat tettek, egyenlőre nemhogy nem nevesített, hanem személyként nem is említett valakikre, ugyanis gyakorlatilag azt mondták, nem értik, hogyan lehetett ennyire ügyetlen, szakszerűtlen az intézkedő rendőri vezetők mindegyike.
Ha erre, mármint a rendőri intézkedések akadályozására, bármilyen komolyan vehető bizonyítékot sikerül találni, az olyan erős megalapozása lehet a Fidesz által forszírozott rendszerváltásnak, amely az mszp és annak elitjének teljes közéletből történő kikapcsolását eredményezheti.
És akkor végre lenne valaminek következménye a magyar politikai életben.
Mert annak, hogy egy miniszterelnök gyakorlatilag egész hivatali idejében nem volt képes kormányozni, és folyamatosan hazudozott, nem volt.
Az a tény pedig, hogy gyakorlatilag nem került nyilvánosságra olyan jelentés, amely áttekinti, hogy pontosan kik és milyen cselekedettekkel hoztak össze néhány száz összetartható és irányíthatónak tűnő, szélsőséges vandálnak látszó tüntetőt (riadóláncok, gyülekezési helyek, központi figurák, stb.), olyan balladai homályba burkolja az eseményeket, mint annak az eldönthetetlensége, hogy a kettőből melyik hangtechnikus vitte ki az őszödi hangfelvételt.
Az utolsó 100 komment: