Ki vesztett?

 2010.04.25. 18:45

 

 

Látszatra az mszp.

Valójában azonban e választás legnagyobb vesztese a baloldali értelmiség, a társutasságot a legvállalhatatlanabb pillanatokban is megtartó, a végletekig kitartó baloldali értelmiség.

Ez az értelmiség hagyta 1994-ben, a választási győzelem reményében, hogy Horn Gyula legyen az mszp listavezetője, majd támogatta, hogy az ország miniszterelnöke legyen. Ez az értelmiség elárulva az szdsz szavazóinak akaratát, támogatta a koalíciót.

A baloldali értelmiség volt az, aki kigyűlőlt mindenkit a nemzeti progresszió hajójából, aki nem tudta egyszerre támogatni az mszp posztkommunista elitjét és az szdsz önérdekelvű szélsőséges liberalizmusát. A baloldali értelmiség csinált húsz éves virtuális pogromot a korszak legtehetségesebb politikusának eliminálásáért, mert képtelennek bizonyult hasonló kaliberű személyiség felmutatására.

A baloldali értelmiség hagyta, hogy a középszerűnek is csak a szervilizmus ormain járva nevezhető medgyessy legyen az mszp eleve vesztesnek szánt miniszterelnök-jelöltje, majd annak erkölcsi halálakor, ahelyett, hogy kikövetelte volna távozását, két évig hagyta ámokfutni.

A baloldali értelmiség volt az, aki a bukás leheletét érezve nem emelt szót az ellen, hogy egy köztörvényes privatizőrt tegyenek meg miniszterelnöknek és támogatta annak minden hazugságát, amellyel a kormányzás helyett csak a választók megtévesztésére koncentrált. Ez az értelmiség eltűrte az ország gazdasági válságba kormányzását, az államadóság mértéktelen növekedését, hogy megtarthassa a hatalmát az őt jóltartó politikai bűnbanda. Ez az értelmiség nem hogy lapított, hanem megpróbálta az ellenzékre kenni a felelősséget, amikor kiderült a választások után, hogy minden hazugság volt. Ez az értelmiség nemcsak nem tekintette a politikai és az emberi ellehetetlenülés felülmúlhatatlan aktusának az öszödi beszédet, hanem szakrális kinyilatkoztatásként hivatkozva rá vallásának alapjává tette. Ez az értelmiség kéjes vigyorral figyelte az utcai harcok közrendőr áldozatait és ünnepelte a fideszes tömegeket összeverő „rendőröket”, eltagadta az események mögötti nyilvánvaló hatalmi szándékot és kormányzati alkalmatlanságot.

Ez az értelmiség hatalmon tartotta gyurcsányt, asszisztált további három év elvesztegetéséhez és egészen a legutóbbi időkig nem vett tudomást a kormányzati korrupció intézményesüléséről.

Ez az értelmiség szükségesnek tartotta, hogy az mszp teljes kormányzati impotenciával társuló agóniája egy évvel tovább tartson, egy olyan miniszterelnök vezetésével, aki alig kevésbé felelős a válságért, mint korábbi főnöke.

Ez az értelmiség semmiféle önkritikát nem gyakorolt, sem a válság tűrhetetlenné válásakor, sem a korrupciós gépezet mindent átható elemeinek napvilágra kerülésekor.

Ez az értelmiség inkább az mszp-t támogatta a kampány során, ragaszkodva a számtalanul megbukott politikusokhoz akkor is, amikor azok hitelessége már nem volt mérhető.

Ennek az értelmiségi körnek sem ötletei, sem személyi javaslatai nem voltak a válság egyik pontján sem, tagjai úgy ragaszkodtak gyurcsányhoz, mint az a hatalomhoz.

Ez a csapat semmit nem tudott mondani az elmúlt években a magyar társadalomnak a fasisztaveszélyen és az antiszemitizmuson kívül.

És ez az értelmiség holnap reggel úgy fog nekiállni gyalázni Orbán Viktort és a Fideszt, mintha ők lennének az erkölcs és tudás mértékei a világmindenségben. Úgy fogják támadni az új kormányt, ráhányva minden nyolc év alatt felhalmozódott szennyet, mintha semmi, de semmi közük nem lenne semmihez.

Ne hagyjuk!

Ezek az emberek minden erkölcsi alapjukat elvesztették arra, hogy bárkit és bármit megítéljenek.

Ezt az élvezetet, tudniillik, hogy számon kérjük Orbán Viktoron a jó kormányzást, megtartanánk magunknak.

 

Címkék: fidesz orbán viktor győzelem kétharmad

A bejegyzés trackback címe:

https://ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/api/trackback/id/tr591950664

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Bosszú 2010.04.25. 19:41:52

zsazsu4Világpremier!Az Örülünk, Vincent Filmstúdió büszkén bemutatja A Bosszú című filmjét. A meghökkentő filmalkotás, három parádés percben folgalja össze a koalíciós szakítástól a Fidesz lehengerlő győzelméig terjedő folyamatot. A főszerepben: John C...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tajbor77 2010.04.25. 19:36:47

Respekt!! Egyetértek!

ethnografus 2010.04.25. 19:38:29

Nem lehet, hogy elgurult a gyógyszered, és nem találod...

aszora 2010.04.25. 19:39:54

Reméljük azért az új parlament és kormány nem lesz olyan "toleráns" ehhez a bandához, mint 98-2002 között (az erőviszonyok mindenesetre most sokkal jobbak).
Van még csomó rezidens álmmalilag finanszírozott alapítványok, egyéb civil szervezetek, média, felsőoktatás stb. helyeken.

Most megvan a lehetőség hogy különösebb feltűnés nélkül szépen kitakarítsunk, ez mindjárt jelentősen javítána Magyarország esélyeit és a sikeres kormáynzást.

anju21 2010.04.25. 19:40:03

Azon töprengek,hogy az aki ilyen szinvonalon tudja a mondanivalóját előadni,az vajon okkal vagy csak álltalános tájékozatlanságból tudatlan?
Ha okkal,akkor nincs mit mondanom,de ha tájékozatlanságból,akkor szeretném azt megviágítani,hogy a baloldali értelmiség véleményformáló része már régen elhagyta az mszp-t.A legtöbben gyurcsány szinrelépése után vonultak passzívitásba.Az mszp problémája pont ebből adódik.

mrs. white 2010.04.25. 19:40:38

Az ilyen értelmiség nem értelmiség. Értelmes ember ilyet nem tesz csak a vallási fanatikus.

Syr Wullam 2010.04.25. 19:40:44

Kiváló összefoglalás! Riszpekt, PA!

Rebegő ajkak 2010.04.25. 19:40:56

Ezt az élvezetet, tudniillik, hogy számon kérjük Orbán Viktoron a jó kormányzást, megtartanánk magunknak.

Nemnem. Akit becsap, annak jár a számonkérés. Ami nem megy, azt ne erőltessük. A kritika négy év múlva meglesz ugyanígy.

A mostani választással kezdődően szerintem az emberek megtanultak a saját érdeküket figyelembe véve szavazni. Ez a továbbiakban még inkább így lesz.

mikénehavóna 2010.04.25. 19:41:50

Baromira jól hangzó szöveg, könnyű vele azonosulni.
Azt azért megkérdezem (feltételezve, hogy te egy "jobboldali értelmiségi" vagy): hogyan definiálod a "baloldali értelmiségit"?
Baloldali értelmiségi az, aki az mszp-re és az szdsz-re szavazott? És az, aki nem szavazott egyikre sem, vagy egyáltalán nem szavazott,kicsoda? Nem baloldali? Vagy nem értelmiségi?
Vagy az "értelmiségi" eleve baloldali? Vagy hogy? Nagyon zavaros ez, gyermek.

is 2010.04.25. 19:42:29

"a korszak legtehetségesebb politikusának"

Orbán csak jól beszél, de nem jól kormányoz. miért? hát amit Kubatov mondott, az nem az internet, hanem kb. a 21. századról való teljes ismerete, IT, gazdaság, társadalom ügyben. középszerű.

de ezért most jól megkapom, hoyg rettegek a patás ördögtől. még nem jött el a racionális elemzés ideje, még a pártos érzelemnyilvánításnál tartunk.

balf 2010.04.25. 19:43:45

Nagyon jó írás. Gratula!

kis123435 2010.04.25. 19:44:42

kicsinyes a kis betuk hasznalata "bizonyos" esetekben...

erkolcsileg hiteltelenne teszi a szerzot...

csupan egy ujabb elfogult imado...

kis123435 2010.04.25. 19:45:34

@aszora:

takarits a kamradban, lol

km86 2010.04.25. 19:45:49

Pol-potista leszel nemsokára... :D

Fantómas 2010.04.25. 19:46:13

Na hát majd a jobboldali "értelmiség" példát mutat gondolom, hogy hogyan kell viszonyulni a kenyéradó politikusaihoz. Gondolom
seggnyalásban versenyeket fognak rendezni.

kis123435 2010.04.25. 19:48:06

@Fantómas:

hat a seggek nyalasaban 5/3os a fidesz

MacPhisto 2010.04.25. 19:49:45

Csomagolnak már, remélem most le is lépnek.

EL LEHET MENNI!!!!!!

Patreides · patreides.blog.hu 2010.04.25. 19:51:48

Sok idióta cikket olvastam már...
Szóval engem már nem lehet meglepni. :)

RightLeft 2010.04.25. 19:53:41

Élvezem! :P
Még-még!

Bruno 2010.04.25. 19:54:28

Majd a jobboldali értelmiség jobban csinálja. Páldául:

* a koronausztatást
* a modernizáció mint elv gyűlöletét
* a kakastoll rezegtetést
* amagánügyekbe való beleugatást
* az egyházak agyontámogatását
* az államosítást
és még ezer dolgot.

Neocon 2010.04.25. 19:55:21

Amint latom teged is kiengedtek a zartosztalyrol. Egyertelmuen tul korai volt.

harmincas 2010.04.25. 19:55:29

Aha... tehát aki nem fideszes (vagy jobbikos, mert azt is "megérted"), azt te kapásból kizárnád a politikai közéletből. Gratula, nagy demokrata vagy.

Ez az egyik legundorítóbban elfogult, fekete-fehér képet mutató blog az index címlapján szereplők közül.

Sose voltam MSZP-szavazó, és nem vagyok nagy véleménnyel az elmúlt 8 év kormányzásáról, de több reform-kezdeményezésüket - amelyek a Fidesz és holdudvara habzó szájú üvöltése miatt buktak meg - ésszerűnek találtam. És valószínűnek tartom, hogy a Fidezs is előbb-utóbb hasonló ötletekkel áll elő.

Fittipaldi 2010.04.25. 19:56:22

kedves balosok, látványosan nem akarjátok érteni kikről van szó, ezért itt egy példa:
pár éve, talán 2006-ban volt egy kerekasztal beszélgetés vmlyik tv-ben gyurcsánnyal, békesi lászlóval és még két baloldali orientációjú közgazdásszal. Ott békesi gyurcsánynak azt mondta, talán még a szemére is vetette, hogy ők (balos közgazdászok) 2002-től kezdve akkor is támogatták az mszp kormányokat mindenféle megnyilatkozásokban és cikkekben, miközben tudták, hogy rossz irányba irányítják a gazdaságot.
Nos, például róluk van szó.

stefan75 2010.04.25. 19:57:50

Elolvastam a posztot, és csak a blog címe jut róla eszembe: ennyire senki nem lehet hülye.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2010.04.25. 19:59:01

És igen! És töröljék el a buzik élettársi kapcsolatát! A Biblia nevében! Mert gyurcsány egy privatizőr komcsi, és minden, amit képviselt, annak pont az ellentettje az igaz! Hajrá Orbán Viktor, hajrá Fideszország!

breQ 2010.04.25. 20:01:51

Jol hangzik, csak kar hogy hulyeseg.

Fittipaldi 2010.04.25. 20:02:23

Eddig sikerült is erős baloldali gazdaságpolitikát folytatni: szedjünk be minél több adót attól aki értéket és jövedelmet termel, és adjuk oda azoknak, akik nem hoznak létre semmit, csak fogyasztani akarnak.

Ezt most reméljük felváltja egy jobboldali gazdaságpolitika, ami ott tartja a jövedelmet azoknál, akik megtermelik, mert akkor az újra tudja termelni magát, és csak ezzel tartható fenn egyáltalán az ország.

E kettő közötti különbséget próbáljátok megérteni, nem kell hozzá közgazdásznak lenni, hogy lássuk melyik vezet a csőd felé és melyik nem.

RightLeft 2010.04.25. 20:03:15

Ne szidjátok már szegény cikkírót!
Van fogalamtok róla, milyen nehéz ennyi idegen szót és hangzatos, ámde tökéletesen értelmetlen szintagmát értelmes formába gyúrni?
Nem is sikerült, de legalább megpróbálta.
Piros pont.

Jaj, nem, bocsi, narancssárga...

Kivlov 2010.04.25. 20:05:32

Az ország vesztett az elmúlt 8 év bohóckodásával!!! Ennél rosszabb akkor sem lehet, ha 15 db 50-es IQ-jú elmebeteg lesz a kormányban.
baloldali értelmiség? bolgárgyuri + ilyenek? rég lógniuk kéne...

2010.04.25. 20:05:42

A Fidesz pontosan ugyanazt fogja tenni, mint amit az MSZP/SZDSZ tett, vagy tett volna, ha a Fidesznek lesz mersze belevágni bármilyen reformba az oktatás, a gazdaság, vagy az egészségügy területén. Máshogy ugyanis nem lehet felzárkóztatni az országot akármennyire is ágál ellene a magyar. A másik, hogy nem csinálnak semmit, hanem megint előhúzzák a Széchenyi tervet és elkezdenek osztani.

2010.04.25. 20:07:27

Kivlovnak üzenném, hogy az ilyen ostoba és primitív emberek miatt tart itt az ország, mint ő.

Kivlov 2010.04.25. 20:09:27

@Zoltanius:
apuka, te nekem ne üzengessél! ha mindenki annyi adóz fizetne be, mint én, nem itt tartanánk. majomparádé...

RightLeft 2010.04.25. 20:15:01

@Zoltanius:
Nem ágál ellene a magyar. Legyen reform, és sz*junk végre! Én isten bizony hajlandó lennék sz*pni, csak legyen miért.
Mondja már azt valaki, hogy a következő X év bizony sz*r lesz, de aztán felfelé indulunk. Akkor befogom, és húzom az igát.
Szlovákia megtette 20 éve. A többiek is. Ideje nekünk is szívni egy hatalmasat, aztán menjünk már felfelé.
Szóval kémény reformokat, vizitdíjat, adóemelést és keserves esztendőket nekünk!

kerdeozo 2010.04.25. 20:15:11

Ehhez nincs mit hozzátenni.

Fittipaldi 2010.04.25. 20:15:37

@Zoltanius:
"A Fidesz pontosan ugyanazt fogja tenni, mint amit az MSZP/SZDSZ tett, vagy tett volna"

ez egy hülyeség, amit valamiért nagyon szeretnek egyesek hangoztatni. Teljesen más alapelvei vannak a két oldalnak, és a szerint fognak cselekedni.

RightLeft 2010.04.25. 20:16:31

@Zoltanius: Amúgy egyetértek.
Ja és ha valakinek nem jött volna le, baloldali értelmiségi vagyok...

Fittipaldi 2010.04.25. 20:17:37

@RightLeft: ostobaság, ezt már bal oldalról rengetegszer hallhattad, és mi lett az eredménye.

csongorbela · http://belaba.blog.hu/ 2010.04.25. 20:18:36

@harmincas: Azok a reformok nem a fidesz habzó szájú üvöltése miatt buktak meg. Azokat - pedig némelyikkel én is egyet értettem - én magam is leszavaztam, amikor végre lehetett VALAMIT csinálni, és azóta is kikérem magamnak, hogy ezt szociális szavazásnak titulálják.
Sajnos 4 évet kellett várni az igazságra, mert SEMMI más lehetőség nem maradt a horngábori opcióra. Nincsenek illúzióim: nem akarták ennyien viktort és nem akartak ennyien 2/3-os teljhatalmat, s nem akarták ennyien, hogy ne legyen vizitdíj (évente max. 6000 Ft értékben. Ha ezen múlna az ország sorsa, most azonnal befizetném a tripláját is). De ennyien akarták, hogy ez a mocsok banda takarodjon a halál vérvörös...

A demokrácia az elmúlt 4 évben megmutatta magát. Négy évente választhatunk diktatúrát. Ciklus közben SEMMIT sem tehetünk, a legfelsőbb pojáca még öszöd után is a pofájába röhöghet az egész országnak.
Legyen igaza azoknak, akik azt gondolják, hogy viktor nem fogja megtenni - adja az ég!

kranführer 2010.04.25. 20:18:37

Na végre!!!
Gratulálok!
A blog.hu fostengerében ez az írás egy igazi gyöngyszem.
Üdv
kran

Nymus 2010.04.25. 20:20:20

A jo budos kurva anyadat mr postiro!

Nymus 2010.04.25. 20:21:00

bocs, a jobboldali megnyilvanulasomert...

[megmondoember] 2010.04.25. 20:22:33

"A blog.hu fostengerében ez az írás egy igazi gyöngyszem."
Kérdés már csak hogy milyen alapon. Hülyék közt leghülyébb a király?

Furamadár 2010.04.25. 20:28:28

@Nymus: olvasd el még egyszer a postot, mielőtt a postolót lekomcsizod...

Nymus 2010.04.25. 20:31:31

@Furamadár: mibol gondoltad, hogy jobbos vagyok? a stilusombol?

Archenemy 2010.04.25. 20:32:27

@Nymus: akkor ezek szerint te jobboldali vagy?

harmincas 2010.04.25. 20:32:48

@Nymus: a saját érdekedben ajánlatos kicsit cizelláltabban kibontani az érveidet. Mert ezzel a kommenttel most csak magadat minősítetted. (És ezt olyan ember írja, aki - mint fentebb olvasható - ezt tartja az egyik legundorítóbb közismert blognak.)

Rigor_mortis 2010.04.25. 20:33:32

Ez a blog igazi gyöngyszem, kár, hogy hamis...

Whitedog 2010.04.25. 20:34:17

Szegény posztíró már annyira meg van hatódva önmagától, már csak egy paraszthajszálnyira van attól, hogy kiválasztottnak tartsa magát és azokat akik harcosan támogatják.

A világ kicsit összetettebb, és volt 1948-ban is egy élcsapat, akik hasonló stílusban értekeztek a velük egyet nem értőkről. Az örökségük tovább él.

Don Eszkóbár · http://egriugyek.hu 2010.04.25. 20:34:58

Teljesen igazad van!
Megbocsáthatatlan az értelmiség bűnrészessége.
És igen, én is élvezni akarom majd a jövőbeni számonkérést.

:)

Hungeralien 2010.04.25. 20:39:35

Jíkámon. Megvan a kétharmad. Tök izgi volt mint valami Forma-1-es közvetítés ("az utolsó 48 körben nem történt semmi").

Mondjuk Kósa világcsúcsról beszél éppen :S

Mint gyakorló sportoló engem ilyen esetekben mindig az izgat hogy mikor és ki fogja beelőzni a Fideszt. Meddig tart majd a kétharmad?

Emellett pedig remélem Orbán tényleg fog kormányozni és ráadásul ez "világcsúcstartóhoz" méltóan teszi (bár kétségeim vannak).

Nymus 2010.04.25. 20:47:13

@harmincas: akkor magamat minositettem... leszarom. a blogiro meg magat

Nymus 2010.04.25. 20:48:11

Birkapasztor Cser Palkovics meg magasan befuto... OMG

deku82 2010.04.25. 20:48:36

Vona = Mesterházy 2 ?

cso zsi 2010.04.25. 20:55:04

@RightLeft: Húsz éve, négyévenként ezt hallgatjuk.
A nadrágszíjon annyit húztunk már, hogy mielőtt éhenhalnánk, nem kapunk levegőt.

valaki23 2010.04.25. 21:23:06

+1, tökéletes írás. Sok BALfasz fog ezen nyálazni és jódarabig, miközben még mindig nem veszik észre, hogy a lemezük már rég lejárt. Jó mulatást! :-)

Furamadár 2010.04.25. 21:30:48

@Nymus: Nem, a hszed alapján pont hogy ennek a balos "értelmiségnek" tartanálak.
Én viszont a postíróval értek egyet, teljesen.

Archenemy gondolta, hogy jobbos vagy.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2010.04.25. 21:31:08

@Bokortalan Lajtalan: Ja de nem is! Nem kell eltörölni a repedtvalagúak élettársi kapcsolatát! Sőt, a házasságot is engedélyezni kell! DE!! A korhatár a heteróknál legyen 18, a homokosoknál pedig 150! Ha addig elélnek, akkor nyugodtan házasodhatnak és adoptálhatnak! Mert akkor biztos akarja az Isten is! Há! Háhá! Kétharmad!!!

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2010.04.25. 22:34:23

Kiváló írás, lájkollak, Paranoid Android. :)

apoa 2010.04.25. 22:39:07

Nagyon jó összefoglalása a problémának, szívemből szól! Nem véletlen, hogy gyorsan le is kapták az Index címlapjáról!
De azért egy pár gyűlölködő bibsi idetalált.
Várjuk a szigorú számonkérést és az igazságos ítéleteket.

subabubba 2010.04.25. 23:15:44

Így lesz, már holnap támadni fogják Orbánt, ennek a legnagyobb mesterei.

lorantka_a_gall 2010.04.25. 23:27:29

Gratu, tetszett az írásod... de az utóbbi időben ezt már el is várom ;)

ezanicknevem 2010.04.26. 00:15:38

"a korszak legtehetségesebb politikusának"

Azt hiszem, elragadtattad magad. :D
Igen, vannak politikusi adottságai. Bárcsak államférfi lenne inkább, legalább tizedennyire.

elfelejtette 2010.04.26. 01:52:49

Ne is foglalkozzon a baloldali blogertelmiseg nyarvogasaval, jo iras.

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2010.05.03. 12:32:05

@apoa: Ezt a bibsizést erőltessük még kicsit, attól leszünk előrébb, igaz.

Van egy Heti hetesen meg egyéb MSZP által szponzorált médián kiokosított, Fidesz ellen beoltott réteg - ráadásul sokan közülük értelmiségiek. Ők akkor is a Fidesz ellen, az MSZP-re fognak szavazni, ha a Meseházy személyesen szvaffolja közben a faszával a fejüket. Mással nem tudom magyarázni, hogy értelmes emberek ekkora országrombolás után hogy szavazhatják be az MSZP-t vagy hogy kommentelhetnek ilyen erősen a Fidesz ellen itt is. :)
süti beállítások módosítása