Ha el is tekintünk Orbán Viktor kétségtelen felelősségétől, sosem értettem miért gondoljuk, hogy jól működnek és mintául szolgálnak azok a társadalmak, ahol az üzemszerű működés része, hogy egyesek lemészárolják a kollégáikat, az osztály vagy a csoporttársaikat, mert valahogy nem találják a helyüket az életben.

Nem hiszem, hogy ma lehetne úgy tévézni néhány órát, beleértve a tematikus csatornák műsorait is, hogy az ember ne fusson bele sorozatgyilkosokba, vagy ámokfutókba, akik éppen, lehetőleg anatómiailag felettébb tanulságos módon, túlteszik magukat emberi mivoltukon.

Persze tudom, hogy a kereskedelmi televíziók által pénzelt kutatások kimutatták, hogy a tévében bemutatott viviszekció nemhogy nem növeli, hanem kifejezetten csökkenti a napi tizenkét órát tévéző egyének agressziós szintjét, de valahogy én mégis látok összefüggést.

Az ilyen események mindig a társadalom általános állapotát tükrözik vissza, azt, hogy az emberek teljesen marginalizálódva és elszigetelve, a segítségkérés módjainak és az összeomlás szimptómáinak ismerete nélkül vegetálnak. A piaci kapitalizmus pedig ontja a frusztráció kezelésére alkalmatos pótszereket, akinek pedig egyik sem jön be annak maradnak a hagyományos eszközök, drog, pia, politika. De van akinek semmi nem segít és ők azok akik megtalálják az önpusztítás mellett néha a gyűlölt világ elpusztításának vágyát is magukban.

Mi vagyunk a hibásak mindannyian, mert elhittük, hogy a megterhelést jelentő és munkás közösségi és családi lét helyett, az individualista, egoista önmegvalósítás magányában boldogabbak leszünk.

Nem vagyunk, sőt egyre rosszabbul vagyunk és lassan utolérjük a liberalizmus áldásait már 20-30 évvel régebben élvező társadalmakat a széthullásban, az egoizmusban, a közösségi kötelezettségek, a szolidaritás elhanyagolásában.

Tisztán látszik, hogy eddig választott módszereink nem vezettek eredményre, a kötelezettségek nélküli jogok, az emberi érzések nélküli szabadság, a személyes lelkiismereten alapuló felelősség hiánya közösségeink teljes pusztulásához vezettek.

Más utat kell találnunk, mert jelenlegi irányunk a pusztulás felé mutat.

És legfőképpen ne döljünk be azoknak, akik ezt az ideológiát ránk erőltették és a rombolásuk következményeit mindig hihetetlen ügyességgel kenik az áldozatokra.

Nem csak az áldozatokat hagytuk magunkra, hanem a gyilkost is, aki a hírek szerint már hetek óta bolyongott zavart elmével, szétesett személyiséggel a diplomagyárrá silányított, közösségek és emberek nélküli egyetemen.