Nehezen hiszem, hogy Európa bármelyik országában előfordulhatna, hogy egy állítólag élvonalbeli történész, az alkotmányhoz készülőben lévő preambulumhoz hozzászólva, kijelentse:

Hazája, nemzete, országa, népe bűnös és felelős mindabban és mindenben, amit bárki, bármikor az ország földjén elkövetett valaha is. Ugyanis a formális logika használatával ungváry krisztián levezetéséből ez egyértelműen következik.

Illetve azért egy kivételt megenged szigorú tudomány, hogy természetesen mindez csak a jobboldalra vonatkozik, legyen szó bármilyen bűnökről is, a baloldal, az értelemszerűen bűntelen, miként a minket megszálló barbár hordák katonái és eszmei vezetői is csak a magyar jobboldallal való találkozástól állatiasodtak el teljesen. Eichmann is csak magyarországi tartózkodása után lett az, aki, tulajdonképpen Kovács 113 János csendőr őrmester vezette be igazán az iparszerű tömeggyilkosság rejtelmeibe.

Nem hasraesve a tervezett új alkotmány szövegének és felvezetésének minőségétől, az nem történészi szakmai kérdés elsősorban, hogy azt az időszakot minek is tekintjük a szuverenitás gyakorlása szempontjából, amikor idegen hadseregek foglalták el az országot és háborúztak annak területén annak birtoklásáért. Ez a történelem és a történtek értékelésének kérdése, amihez a történelem és a történész csak fogódzót adhat, mert hát ugye egy nemzetnek nemzedékekkel később csak joga van megítélni a múltját és közösséget vállalni őseivel, vagy megtagadni a múltját, vagy akár hinni abban, hogy vállalhatatlan múltbéli cselekedetek nem a nemzet eredendő gonoszságából fakadtak. Az értékmentesség igénye ebben az esetben is, mint mindig, a magyar nemzeti értékek teljes tagadásaként jelenik meg elsősorban.

Hát ungváry szerint sem a nácik, sem a vörös hadsereg nem felelős itt semmiért, mi önként és dalolva, mondhatni öntevékenyen álltunk neki mindazon szörnyűségnek ami akkor szokásban volt Európa nyugati és keleti felén egyaránt. Bezzeg a többi nép esetében ezek legfeljebb félszívvel elkövetett túlkapások voltak, ellenben nálunk magyaroknál a néplélek szubsztantív megnyilvánulásai.

A magát történészként aláíró ungváry olyan rugalmasan szakad el a történelemtől, mint a német hadsereg a vöröstől, semmivel nem törődve, csak annak a bebizonyításával, hogy a mindenkori magyar nemzet annyira elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt. Például eltekint attól a ténytől, hogy Magyarország a német megszállásig a zsidók számára legbiztonságosabb országa volt a harmadik birodalom érdekszférájában. Nem mintha nem lenne abból a korszakból is szégyellni valónk elég. A munkaszolgálatos egységek sorsa például, de ezen bűneinkkel sem jobbak, sem rosszabbak nem vagyunk az európai nemzeteknél, akik a miénkhez hasonlatos, sőt sokkal szörnyűbb bűnlajstromokat tudnak felmutatni (a franciák például bőven a második világháború utánról is, Algériából), de egyik országban sem pusztíthatna sok kenyeret olyan ember, aki nemzedékekkel az események után is a jelen bűneként akarná aposztrofálni és a társadalom nem baloldali felének nyakába varni.

Ez az ungváry nevű ugyanis azt állítja, hogy az 1944 március 19-e után minden, ami történt, akkor is megtörtént volna, ha az ország korábban is regnáló kormánya szabadon cselekedhet.

Ez szép gondolat, igen szép. Ahogy az is szívetmelengető ahogy a 45 utáni még koalíciós kormányok (jobboldali prominenseinek) nyakába varja a kitelepítéseket, annyira eltekintve a közvetlen politikai és történelmi kontextusból, amennyire csak lehet.

Ezen a szövegen tulajdonképpen vitatkozni sem lehet, mert annyira elfogult, hogy gyakorlatilag egy ideológia (történészi érvelésnek eladva), a beteges magyargyűlölet  szánalmas dokumentuma csupán. Mert azt nem tudom elhinni, hogy a szerző ne érezné hogy a kétszázezer felkészült hivatalnok emlegetésével, az utolsó bakterig lenáciz minden állami alkalmazottat.

Azt persze mondanom se kell, ha a preambulumban az szerepelne, hogy a szuverenitás elvesztése a nyilas hatalomátvétellel vagy a vörös hadsereg bevonulásával következett be, akkor ugyanezek az emberek most azon vergődnének hisztérikusan, hogy az Orbán Viktor meg a Fidesz nem határolódik el az 1944 március tizenkilencedike utáni eseményektől és jogfolytonosnak tekinti magát nem csak Horthyval, hanem magával szállasival is.

Tulajdonképpen elképesztő, hogy valaki egy a mindenkori magyar nemzetet ennyire sértő és megalázó gondolatsort le merészel írni. Az aktuálpolitikai indok persze Magyarországon mindenre elég, de ez nem a Fidesz finoman szólva sem átütőre sikeredett alkotmányozási processzusára és alkotmánytervezetére adott reakció, hanem ennek a politikai közegnek és kultúrkörnek az alapálláspontja a magyar nemzetről.

Mert szerintük mi és anyáink és apáink és nagyanyáink és nagyapáink mind-mind nyilasok voltunk és vagyunk és leszünk, és csak azért nem mészárolunk le és rabolunk ki mindenkit, akinek nem tetszik bármely tetszőleges tulajdonsága, mert félünk attól, hogy a tisztaítéletű népbíróság elé kerülünk, ha a baloldali progresszió újra betölti történelmi hivatását és leszámol a fasizmussal.

Mert krisztiánka nem azt fejtegeti lelkesen, hogy az alkotmányozás tekintetében milyen ötletei volnának, vagy azt, hogy mennyire jelentette az ország szuverenitásának elvesztését a német bevonulás az ő érett tudományos véleménye szerint, hanem csupán le akarja nácizni a mindenkori magyar nemzetet és a jelenlegi magyar kormányt.

Amúgy gyengébbek kedvéért megjegyzem, arról lehetne és érdemes is lenne beszélni, hogy mi legyen az alkotmány preambulumában. De ha a tárgyalási alap az, hogy minden ami a társadalmi szerződés szélsőliberális értelmezésén túl mutat, az szélsőnáci szárnybontogatás, illetve a nemzetre és a nemzet múltjára történő utalások pedig a rendi állam újjáépítésére tett kísérletnek minősülnek, senki ne várjon vidám kvaterkázást.

Mert krisztiánka nem azt fejtegeti lelkesen, hogy az alkotmányozás tekintetében milyen ötletei volnának, vagy azt, hogy mennyire jelentette az ország szuverenitásának elvesztését a német bevonulás az ő érett tudományos véleménye szerint, hanem csupán le akarja nácizni a mindenkori magyar nemzetet és a jelenlegi magyar kormányt.

Aztán csodálkozik, hogy nem kedvesen beszélünk vele.