Fletóbeszél

 2010.03.20. 09:52

 

 

Mint alant megtekinthető, hallgatás közben a gépbe jegyzeteltem magamnak a fletó évértékelőjét.

Nem kellett volna, persze, de ha valaki akar élvezkedni......

Már megírtam a fletóról a pszichiátriai szakvéleményemet, de némi rövid tanulsága van annak is, ha az ember befogadja, a vizuális effektekkel együtt, az egész üzenetet.

Egy küldetéstudatos emberrel van dolgunk, aki nemcsak tökéletesen elégedett magával, hanem teljes természetességgel helyezi magát a mindenség középpontjába. Rosszul leplezi, hogy nagyon nem kedveli azokat, akik szóval, vagy tettel kétségbe vonják azt, hogy ő csinálta jól.

Olyan etalon akar lenni, mint a jobb oldalon Orbán Viktor.

Csak megjegyezném, hogy tokkal vonóval kitett mindenkit a demokráciából az mszp és szavazói kivételével. Egyes szám első személyben használja tulajdonképpen a világra vonatkoztatva az akarat és igazság szavakat (akaratom, akaratunk, igazságunk, igazunk), igaz némelykor csak a kontextusból következően. (vesd össze például: Orbán a polgári kormány, fletó kormányom szóhasználatával)

Ilyen esetben bauer tamás simán felfedezi Hitlert egy Orbán beszédben.

Jó szónok, vérbeli demagóg, igazi diktátor alkat.

Gyakorlatilag semmilyen felelősséget nem ismer el, ami hozzá köthető, a kudarc tulajdonképpen az emberek hibája, akik nem szerették és követték a reformjait, nem hittek és bíztak benne. Személyes áldozatot hozott a lemondásával. Ennyire nyíltan Hitler óta senki nem mondta ki egy konkrét helyzetben, mint most a fletó, hogy a demokrácia és a köztársaság, a progresszió, a nyugatosodás egyet jelent a saját hatalomgyakorlásával és ennek érdekében a választópolgároknak kell megváltozniuk, mert ő maga nem fog.

A beszédből kivilágló világkép, még populizmusnak és demagógiának is egyszerű. A fletó jól láthatóan semmit nem tud arról a világról, amiben él, akaratával uralhatónak véli, mind a természeti világot, mind az embereket, nyílván a környezetében tapasztaltak alapján érzi így.

Lehet, hogy Orbán Viktor veszélyes a demokráciára és én vagyok kritikátlanul elfogult a javára, amikor jobbnak érzem négyéves kormányzását, mint az elmúlt nyolcat.

De gyurcsány ferenchez képest pszichiátriailag egy kiegyensúlyozott, mérsékelt demokrata.

 

Ha felesége nem tiltja meg neki, egy 3 százalékos párt elnökeként is itt fog rohangászni, még vagy húsz évig.

 

Amúgy meg fletókám, anyád él jobban, mint nyolc éve, nem a magyar nép!

 

Íme a beszéd hangsúlyos elemei:

(Nem nagyon javítgattam, ez egy jegyzet a beszéd élvezeti értékeiről.):)

 

Szereti, büszke, a

tétova az országot

 

Letaglózza

 

szenvedélyes a magánéletben és közügyekben

 

Hit és eltökéltség

 

cifrákat mond

 

szeretet túlzásai

 

elborzaszt, politikai furkósbot

 

Legyenek rám büszkék

 

legellentmondásosabb időszak

nem lehet gordiuszi csomóként átvágni

 

Történelmi léptékkel a legsikeresebb évtized

 

Hogy jutottunk ide

 

megpróbál őszinte lenni

 

sokat küzdöttem

 

Az elmúlt 8 év kormányai utat nyitni a nyugatos polgárosodásnak

nyugat partjainál kell kikötni

történelmi küldetés befejezése

 

2001-2 után megerősítsük a parlamenti demokráciát, szociális piacgazdaságot stb..

M

Magyarország beillesztése Európába

3 hetes ülésezés!!!!!

Természetes a kormány ellenőrzése most

betartottuk ezeket az ígéreteket, hagyták az ellenzéket

demokraták vagyunk

a kisebbségnek megadták ami neki jár

 

megyó átfogó szociális kárpótlás

hallotta a szegények szavát

100 napos program a csúcs

Ingyen tanszer gyermekjóléti intézkedések, ingyen meleg étel

ambiciózus ösztöndíj program, csökkentek a különbségek

közel hozta a szegényt és gazdagot

szociális álom 2002-6 valósult meg

 

keserű ébredés tisztesség jó szándék, nem finanszírozható 2006-ban

 

vissza kell venni

a jóléti rendszerváltást az állam finanszírozta és metsző realitások szakították félbe

 

2001-ben indult el az a folyamat 1500 milliárd forintot költöttek el fedezet nélkül, felvett hitelből

 

Ki a felelős? fele a megyó, harmadát az Orbán, hatodát a fletó,

 

Kiderült, hogy kevesebbet adtunk, mint az látszik, mert vissza kellett vennünk

 

nyugdíj egyharmaddal többet ér

Nyolc év értékeit nem ismerik el

bérek plusz egynegyed

Jobban élünk mint 2001-ben

 

A Fidesz hazug 2006 plakátjait tegye jóvá

 

Jobban élünk mint nyolc éve

 

Amit nyolc évben fejlesztettünk, új világot építettünk.

 

Az elmúlt négy évben annyi mindent kapott Magyarország

 

autópálya 40 évnél több

 

autópálya Pécsre

 

Hidak káprázatos völgyhíd

 

Az ország épül, egymillió új lakás, 1 millió új autó, soha nem látott új építkezés

 

Ezeket nem a kormány, hanem a magyar adófizetők

 

Ne engedjék, hogy elvegyék önöktől az örömet, legyenek büszkék, nem adjuk valamennyiünké.

 

Reformpolitika nyugatos polgárosodásnak

 

A lelke, terveztük tenni, alattvalói lét után a szabaddá lett polgárok felnőtt felelős polgárok

 

Teremtsünk

 

Nem kérünk, jár a teljesítményünkért.

 

Mertük vállalni ezt az utat, mert nagyon nehéz otthagyni az alattvalói létet

 

Bátorítottuk az országot erre az útra

 

Igazunk volt

 

Nehéz belátni, hogy pénzzel megoldható az eü problémája, amely feudális oligarchikus

 

bauer tamás elmondta

 

Az egészségügy is siker, új patikák

 

Nem mentünk messze, mert elgáncsolták a reformot politikai háború

 

A magyar felsőoktatásban, a leggazdagabbak tanulnak az állami finanszírozásban

 

A professzorok utazgattak, hogy keressenek, pedig egy helyen is

 

Félúton megrekedtünk, mert a jobboldal megakadályozta

a Fidesz szított, a kormányra és az országra zúdított

 

Esélyünk se volt

 

A kudarcban mi is benne vagyunk

 

Egy év gondolkodása után

Rosszul mértem fel. Türelmetlen voltam

 

Akarat és igazunk mindent le fog győzni, azt hittem

 

Irány tempót a kormányfő szab, a reformok progresszívak voltak bevonul a történelemkönyvbe

 

A ránkzúdított politikai háborúban

 

Tanulság: álmodjunk egy jobb világot, de nem elegendő, ha a túlnyomó többség nem akar velünk jönni

 

Magunkkal kell vinni a többséget nem csak szociálisan

 

A többség nélkül átvisszük az országot a túloldalra

 

A többségért, az egészért van felelősségünk

Önöknek mit kellet kiállni, nélkületek ide se jutottunk volna

 

Örülök, hogy együtt vagyunk! (nagy taps)

 

A népszavazási vereség csapás a reformra

 

A világválság ereje

nehéz döntések

 

két válságkezelő csomag után 2009 márciusában komoly személyes áldozatot is kell hozni

 

Megteremtettem a további válságkezelés feltételeit

 

Nem volt illúziója senkinek, hogy nem fognak a nehéz intézkedéseket hozókra szavazni

 

A bajnai tisztességes becsületes, jó ember maradt nagy szüksége van rá az országnak

 

Megköszönöm lendvai ildikónak, mint pártelnöknek, nem könnyű a helyzetet, derekasan küzd

nem magáért teszi, sokkal tartozunk neki

 

Szövetségeseitől óvja az Isten

 

Nem természetes ami 2002 óta folyik az országban

 

A választási vereségébe belenyugodni képtelen Fidesz, uszító háborúskodás

 

E politika kárvallottja Magyarország

 

Elvesztettük viszonyítási pontjainkat

 

Lózungok (milyen fasza itt!) taps

 

Az ellenzék nem hazafias, mert azt mondja hogy lemaradtunk, ne higgyék el! Taps

 

Az én kormányom adott, de az ország nem adott okot a kritikára

 

Az ellenzék zúzta össze az országot, a nemzetet, irracionális gyűlölködés (vastaps)

 

Kivinni könnyű az embereket az utcára, de lecsillapítani nehéz, az országon nem lehet revansot venni, mi a baloldal nem is fogunk

 

Kéréssel fordulok a Fidesz szavazóihoz, korcs féreg

Családjaikat támadják

 

Orbán határolódjon le a molotov koktéloktól, ilyet soha se mondott, tűrte és hallgatott (vastaps)

 

Fidesz támogatói normális? Négy éve hazugsággal vádolnak, miközben ő hallgat

 

A semmihez képest a bármi is hazugsággal

 

Előre szólunk ez a kormány a hazugság kormány lesz! (vastaps)

 

Nem kapok választ a fideszesektől, ez a fajta magatartás a választók elárulása, gyávaság és árulás a Fidesz politikája, nem a szavazók megtévesztése a jobboldal vezetőinek gyávasága és hazugsága

 

2002 óta háborúznak ellenünk ünnepeink tönkretétele, „kordonbontás”

 

Tévészékház nem vitatható a felháborodás, ha úgy érzik hogy őket becsapták

 

Védjük a rendőrséget a rendbontóktól

 

Nem lehet a rendbontók oldalára állni, a Fidesz oda állt

 

A rendőrség lehet, hogy néha tévedett, esetleg oktalanul bántottak valakit

 

A rendőrségnek van igaza ha megtámadják nemzeti intézményeinket.

 

Jobbik szavazói! próbálom megérteni indulataikat, szűkülő reményeiket, de nehezem értem hogyan fordulhat abba hogy hogyan fordulhatnak a cigányok, szegények, zsidók ellen

A jobbikra szavazók a dűh az agresszió nem old meg vitákat. Figyelmeztetek, nincs radikális demokrácia! (taps) ez a pokolba juttathatja az országot. Sokat ártanak Magyarországnak.

 

A Fidesz és a jobbik egy pártrendszer, de egy gondolat. A Fidesz, akár a jobbik többre tartja a rendet, a Fidesz a szélsőségesség enyhébb formája. A Fidesz és Orbán nem demokrata. A Fidesz szavazói nem szélsőségesek.

 

Már zavarja a Fideszt a masírozó Gárda, de ez Orbán igazi lelke.

 

Akik korábban ránk szavaztak és most bizonytalanok, megerősítem őket a hitükben, jól szavaztak négy éve. Hiszek a magyar progresszió legnagyobb erejében nem a többséget kell keresni, hanem az igazamat.

 

Akik rám fognak szavazni, megköszönöm. Igen meg fogjuk csinálni, gyerünk húzzatok bele! (vastaps)

 

Csodálom erőtöket kitartásotokat, Szeretlek benneteket! (vastaps)

 

Hárompárti parlament lesz, minden demokratának a szocikra kell szavaznia. Utolsó igazi védői vagyunk a harmadik köztársaságnak. A mesterházy vezette listát támogassa minden bizonytalan! (vastaps)

Bízzatok!

A választással ennek a küzdelemnek nem lesz vége!

 

Bibót idéz! „Nem szabad félni.....”

 

Nem csüggedni! Igen akkor is megcsináljuk!

 

Nemzeti progresszó útja, én a szocikra szavazok, Magyarországért, a Köztársaságért!

 

 

 

 

Címkék: populizmus gyurcsány ferenc demagóg évértékelő diktátor akarnok

A bejegyzés trackback címe:

https://ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/api/trackback/id/tr891854065

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyurcsány beszéd - az eredeti szöveg ez lett volna 2010.03.20. 14:56:04

Kedves honfitársaim!Hogy a pápaszemes antinacionalista-soviniszta kerti jérce esne bele abba a fosba, ami itt van! De ne engem hibáztassatok, hogy úgy táncoltam, ahogy ti fütyültetek! Én elkúrtam, te elkúrtad, ő elkúrta... mi elkúrtuk - ti megszavaztát...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rowar Atkinson 2010.03.20. 16:29:02

@freagle: A Jobbik, és a Gárda megerősődése óta nem tartom komolynak a fideszes háborús stratégiáról szóló szövegeket. Persze tudom, a gárda is OV édes gyermeke.

öreg büzész 2010.03.20. 16:30:25

@Rowar Atkinson: Ez azért csak a te saját véleményed én ilyet nem mondtam. :) Bár szerintem az MSZP-nek több hibéja volt a kormányzásban mint Gyurcsánynak.
A baloldal nem járathatta volna le sikeresen az ellenoldalt(nem az országot) ha ez az ellenfél annyira hibátlan és tökéletes lenne mint amennyire magáról hirdeti. :)

Joseph Adama (törölt) 2010.03.20. 16:30:49

@szkepi: Meg Gyuszkóék, ami még maradt ;)
De Orbánnak mi köze az első mdf kormányhoz vagy Hornhoz az nem tudom... :)

Jack_Ryan 2010.03.20. 16:32:11

@Rowar Atkinson: A válasz egyszerű: Debreczeni egy nyitott, okos ember, megismerte Orbánt. Ha csak a 10 százaléka lenne igaz az abban leírtaknak, az egy nyugati demokráciában elég lenne, hogy Orbán soha többé a politika közelébe se kerülhessen. Ahogy az olyan politikus sem, aki azt mondja, hogy ő még sohasem hazudott. Másnaptól senki sem venné komolyan. Gondolom, hallottál az esetről, amikor anno a Parlamentben azt hazudta a szóvivőjén át, hogy egy másik ajtón már távozott, ezért nem tud nyilatkozni a sajtónak egy kényes témában. Aztán az újságírók, tudva hogy nincs másik kijárata a szobának, benyitottak, és Orbán ott gubbasztott rémült tekintettel pislogva. Na, nyugaton ettől a pillanattól kezdve már nem lehetett volna többé politikus.

Rowar Atkinson 2010.03.20. 16:34:12

@öreg büzész: Úgy gondolod, hogy a két oldalnak verssenyeznie kellene egymással az ország külföldi lejáratásában, és megdicsőül az, aki ebben ügyesebb? Én nem hinném.

Amúgy emlékezz vissza arra, hogy pl. a zámolyi romák ügyébn, és máskor is a balllib oldal milyen álszent módon lármázta tele Európát, igaztalanul, köztörvényes bűnözőket védve. Jobboldali ellenpéldáról van tudomásod?

szkepi 2010.03.20. 16:34:35

@William w.: jobb oldal. de jajjj!!! akkor még a fidesz liberálisként próbálkozott csapzottan, csóróan, pattanásos képpel

öreg büzész 2010.03.20. 16:36:27

Mondjuk nyugaton az se maradna pártelnök (vezénylő tábornok) aki két nyertes helyzetű választást vesztett el egymás után. :)

Joseph Adama (törölt) 2010.03.20. 16:37:52

@szkepi: Így írjuk jobboldal.:) De nem lényeges.

Rowar Atkinson 2010.03.20. 16:38:24

@Jack_Ryan: Debreczeni 1994-95 között volt OV tanácsadója, utána nem volt a közvetlen környezetében. Az elsó könyvet ezekből az élményekből írta. A második könyvet 2009-ben adta ki (Fletó megrendelésére)amikor már 14 éve nem volt Orbán környezetében.

Kérdés ezután: hogyan ismerhette meg jobban őt, amikor nem is volt a közelében?

Nyilván csak hallomásból,tudatosan összeválogatott infokat írt meg, teljesen más optikán láttatva OV-t mint előzőleg.

Ez hiteles közírói magatartás?

öreg büzész 2010.03.20. 16:41:08

@Rowar Atkinson: Én nem gondolom hogy ezt kellene csinálniuk, de nem kértek tőlem engedélyt és mégis ezt teszik. :)
Azért az a zámolyi ügy sem volt annyira tiszta mint ahogy azt te prezentálod. :)

szkepi 2010.03.20. 16:41:50

@szkepi: igazad van. tényleg nem jobb oldal

Joseph Adama (törölt) 2010.03.20. 16:43:26

@szkepi: Magadnak adtál igazat? Gyakran beszélgetsz önmagaddal???

Jajj...:(

Rowar Atkinson 2010.03.20. 16:44:27

@öreg büzész: A zámolyi ügyben aláírt egy petíciót kb 50 ballib közéleti személyiség,a francia elnökhöz címezve, amelyben dehonesztálták az országot, a romákat quasi hősnek nevezve. Aztán kiderült, hogy a Krasznai nevű (menedékjogot kérő) alak körözés alatt volt...
A többi néma csönd

szkepi 2010.03.20. 16:45:33

@William w.: erre reagáltam Te retardált: Így írjuk jobboldal.:) De nem lényeges.

Jack_Ryan 2010.03.20. 16:48:46

@Rowar Atkinson: Hm. Fleto megrendelésére... Szerinted más egyébről nem is szólhat a dolog, mint pénzről? Belső meggyőződés, vagy ilyesmi? A 2002-es vereség után csendes háborút indító Orbán már egészen más volt, mint a régebbi. De azért annak fényében a régi dolgok is más megvilágításba kerültek. (Például miért szakított Orbán a másfélszázados hagyománnyal, miszerint minden kormány ülésén vezettek jegyzőkönyvet, csak az övéről nem?)

Joseph Adama (törölt) 2010.03.20. 16:52:28

@Jack_Ryan: Hány jegyzőkönyvet olvastál, vagy miért lényeges ez ?
Csak kérdem.

Jack_Ryan 2010.03.20. 16:55:11

@William w.: Miért lényeges? Ezt nem kérdezed komolyan!

Rowar Atkinson 2010.03.20. 16:56:29

@Jack_Ryan: Debreczeni belső meggyőződése? Hmmm

A pályakép: 1989-94 MDF képviselő, rendszerváltó, majd konzervatív politikus. 1994-95 Ov tanácsadója(tehát fideszes), kirúgják, utána illegalitásban évekig.

A 2000-es évek közepén felbukkan Fletó környezetében, neoliberális fordulat.

2010 MDF-SZDSZ közös jelölt.

Egy hiteles (sértett) ember pályaíve, logikus ívvel.

Az OV életrajzok pontosan az ő pályaívét követik le,a szemlélete hajlékonyan változik, alkalmazkodva a környezetéhez.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.20. 16:56:56

@Jack_Ryan:
2 kérdést tettem fel.

1, Olvastál- e már ilyen jegyzőkönyvet?

2, Miért lényeges?

Tudsz rá válaszolni?

freagle 2010.03.20. 16:58:09

@Rowar Atkinson: Én nem az öszödi beszéd értékeléséről, hanem magáról az öszödi beszédről beszéltem. Történetesen ismerem a teljes szöveget, feltételezem, te is...
:-)

Rowar Atkinson 2010.03.20. 16:59:41

@freagle: Nagyban rontja a beszéd hitelességét, hogy nem az M1-en mondta el, hanem egy zárt frakcióűlésen:))

Agent Cooper 2010.03.20. 17:00:53

Argumentum Ad Hominem. A cikk is, meg a kommentek is.

Jack_Ryan 2010.03.20. 17:01:05

@Rowar Atkinson: Ja, és hát sokminden csak később derült ki Orbán viselt ügyeiről. El kéne olvasni, már csak kalandvágyból is. :) 1989-91-ben még Viktor volt a példaképem, dehát én elég hamar kijózanodtam belőle...

freagle 2010.03.20. 17:01:20

@Rowar Atkinson: A háborus stratégia 2002 óta tart, ennek semmi köze a Gárdához.

Szerintem a Jobbik és a Gárda megerősödése Orbán tévedése és nem szándéka. Ő sem hitte volna, hogy ez be fog következni, és éppen elég baj neki, hogy mégis így alakult.

freagle 2010.03.20. 17:02:59

@Rowar Atkinson: Szerintem meg éppen azért hiteles, mert olyankor mondta, amikor nem kellett pózolnia, hanem amikor azt hitte, tényleg őszintén beszélhet.
:-)))

Rowar Atkinson 2010.03.20. 17:06:45

@Agent Cooper: Argumentum ad Hominem ad personam-jelen esetben.

Igazad van,de ha a posztot elmekörtani elemzésnek tekintjük, akkor nagyon is megállja a helyét.

Azért nehéz elvonatkoztatni a személytől, pláne, ha olyan megosztó figura, mint a poszt tárgya.

Egyébként,aki a közélet messzire világító tógáját veszi fel, készüljön fel a negatív véleményekre is.

Jack_Ryan 2010.03.20. 17:09:58

@William w.: Nem hittem el, hogy ezt komolyan kérdezheted, de egye fene. Nem olvastam. De ha nem lényeges, akkor az első felelős magyar kormány óta minek vezették volna? Hülyék ültek volna bennük?Kiderül a jegyzőkönyvekből, kinek mi volt a vélemyénye, mivel érvelt különböző témákban. Milyen gyorsan születtek döntések egy témában. Volt-e vita egy adott kérdésben egyáltalán. Mintha pl. a TASZ nem ilyen jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozatáért lobbizna mostanság is? Aztán meg a későbbi korok történészei is hozzáférhetnének, hogy mi is folyt azokon az üléseken. Dehát Orbánok valamiért nem szívleleték a nyilvánosságot.

Rowar Atkinson 2010.03.20. 17:10:49

@freagle: Ettől nincs válasz arra, hogy miért az ővéi előtt mondta el a beszédet. Éppen az hitelteleníti, hogy nem a nyilvánosságnak szánta!

Ha aznap kellett volna sajtótájékoztatót tartania az ország ügyeiről, akkor (vélhetően) nem ugyanezt mondta volna el, hanem az is lehet, hogy az ellenkezőjét.

Rowar Atkinson 2010.03.20. 17:12:18

@Jack_Ryan: Tegyük hozzá, hogy a kormány jegyzőkönyvei soha az életben nem voltak nyilvánosak.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.20. 17:13:41

@Jack_Ryan:

Szóval nem olvastál egyet sem senkitől, de ez téged nagyon bántott, hogy náluk pont nem volt.
Értem. Köszönöm.

freely 2010.03.20. 17:17:04

Én elfogadom, hogy sokan nem
kedvelik Gyurcsányt.
Úgy vélik hazudott, hiteltelen stb.
De kérdem én, Orbán meg a
szíjjártó szerű figurák
tényleg hitelesebbek?
Ki van ott 1 valaki, aki még
nem hazudott, aki nem gumigerincű? Ki van ott hiteles gazdasági szakember,
aki nem hazudik?

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.20. 17:17:28

Csupán egy el nem hanyagolható tényre szeretném felhívni kedves baloldali kommentelő társaim figyelmét:
most nem a Fidesz, hanem az MSZP elszámoltatása következik.
Ha jól emlékszem üvegzseb Laci több mint 400 (!) feljelentést tett, amelyből egy sem állt meg. Aztán Laci egyszer csak nagyon csendben maradt. Egészen máig.
Most vajon hol van? Lenne hozzá itt egy-két kérdés, nem?

Jack_Ryan 2010.03.20. 17:17:39

@Rowar Atkinson: Persze, nem jelenik meg Kormányülésközlöny, de vizsgálatoknált hozzáférhető, később kutatható. Dehát egy hazafi miért szakít egy hagyománnyal, ha nincs nyomós oka? És én nem találok, illetve nem hallottam volna. Bár tudjuk, hogy az a gyanús, ami nem gyanús, de ez nekem mégis az. No, és sokmindent elmond a demokrácia-fölfogásról is. (Mint amúgy pl. Simicska APEH-elnökké kinevezése, ami maga volt a világbotrány)

Joseph Adama (törölt) 2010.03.20. 17:18:52

@freely: "De kérdem én, Orbán meg a
szíjjártó szerű figurák
tényleg hitelesebbek"

Igen, mert Fletó legnagyobb hibája az volt, hogy vetíteni azt tudott, de kormányozni meg nem.

Nem az a gond, hogy hazudott, hanem hogy hazudozáson kívül semmi mást nem csinált.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.20. 17:20:19

@Jack_Ryan:
Tanított, jó szakember. Ennyi. ;)

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.20. 17:21:06

@Jack_Ryan: Persze, ha csak az nem...
Ja és a kis bajszos a "Lop-stop" tábláival?
Hát az hol bujkál?
Osztogatja a tablettáit?

Jack_Ryan 2010.03.20. 17:22:24

@William w.: Sokan tanítanak, jó szakember is akad. Megbízható Fideszes már kevesebb. De megtalálták.

Jack_Ryan 2010.03.20. 17:24:08

@ÁkiBáki: Időnként műsor vezet a Klubrádióban. Csak ajánlani tudom!

Rowar Atkinson 2010.03.20. 17:24:13

@Jack_Ryan: Kicsit Off ez a téma,a jövő kutatói 50 év múlva hálásak lesznek valakinek a jegyzőkönyvekért..

Ami a tárgyat illeti:

Wikipedia:A gyalázkodó vagy sértegető típusú érv (más néven argumentum ad personam) azt jelenti, hogy egy személy tulajdonságainak vagy cselekedeteinek hibái miatt nem fogadjuk el, amit mond, függetlenül állításainak tartalmától.

A poszt témája Fletó, és nem Simicska, a jegyzőkönyvek, Kaya Ibrahim, és a többi szörnyűség, és nem is OV jelleme.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.20. 17:25:11

@Jack_Ryan: "Sokan tanítanak, jó szakember is akad."

Igaz, én Szigeti Pétert is bírtam.

Érted? Vagy nem. :) De nem kezdem sorolni ki, hova, miért...

Amúgy ez a Polt Péterezés egy nagyon mucsai szoci dolog.

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.20. 17:27:23

Index címlap, baloldalon, a "Visszajött Gyurcsány, kitört a hiszti" cím alatt közölt képen a jobboldali értelmes fejű szoci szavazó.
Tipikus. Ez a szavazóbázis. Retrobolsevik nyuggerek. És ezek szavaznak arról, hogy én még szívjak négy évig, mert ők bíznak az ő Fletójukban.
Csakis demokratikus alapon.

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.20. 17:32:23

@Jack_Ryan: Pártrádiókat nem hallgatok, sem balról, sem jobbról.
Nagy karrier különben.
Ja, ahogy hallottam a tablettás buli is ott hangzott el. A pol. korrektség jegyében, demokratikusan.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.20. 17:32:58

@ÁkiBáki: Igen, a bácsi nekem is feltűnt. Vajon tudja-e hogy hol van... Kizárt.

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.20. 17:37:02

@William w.: Szerinted hány idősek otthonát vonultatták ki?

Jack_Ryan 2010.03.20. 17:37:15

@Rowar Atkinson: Oké! Akkor Fletó beszédének nyugdíjas hallgatóságáról egy-két szó. Nekik már nincs mitől tartaniuk, de egy jobbos 2/3, és az élet minden területén ott figyelő "kokárdások" árnyékában nem szívesen nyomja az ember az arcát tucatnyi kamerába. Én is csak ezért nem mentem el. A demokraták mégiscsak gyarló emberek, féltik magukat és családjukat, mert most úgy érzik, lesz mitől, kitől.

Aldobói.Feldob 2010.03.20. 17:37:16

@freagle: "Hogy nem lehet örülni mondjuk a Combinónak - ami pedig egy tök jó közlekedési eszköz, az egyik legjobb fejlesztés volt a fővárosban - csak mert az a "rohadt libsiknek", vagy Demszkynek hozna elismerést?"

Hogy miért nem lehet örülni a Combino villamosoknak? Mert 1000 millió HUF-ba került darabja. Bazdmeg. Ennyiért helikoptereket is vehettek volna.

freely 2010.03.20. 17:41:58

@William w.: lehet, hogy még
így is többet tett, mint az
Orbán a maga idejében?
Hát azért az összes alrendszer változott.
Egyébként én részrehajló
vagyok kissé. Nekünk nagyon jól jött az 50%-os emelés,a
13. havi nyugdíj. Már a családnak. Nekem meg az EVA adózás. Úgy hallom, orbán
eltörli?

Joseph Adama (törölt) 2010.03.20. 17:46:20

@freely: 13. havi nyugdíj meg már nincs. :) Gondolom azt is Orbán vette el xD.

Az osztogatás nem egyenlő felelős kormányzással. A gazdasági hátteret nem teremtették meg hozzá.

A gazdasági világválság előtt máregy évvel bajban volt az ország .

Ezt nehéz elfeledni.

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.20. 17:47:27

@Jack_Ryan: Te teljesen el vagy tévedve, vagy paranoiás vagy?
Nem 1933-at írunk, és nem most gyulladt fel a Reichstag.
2010 van, és bárki verheti magát, hogy aktuálisan politikailag hova tartozik legyen az a Kossuth téren, a Hollán Ernő utcában, a Rakparton, vagy a Hősök terén.
Lehet választani. Csak ezt a hülye dumát hagyjuk, hogy itt bárki is fél.
Különben is: egy demokrata nem fél. Ismerős?

Agent Cooper 2010.03.20. 17:48:13

@Rowar Atkinson: Teljesen mindegy. Az ad hominem egy propaganda-eszköz, és egy hibás érvelési módszer egyszerre. Ha elfogadod, birka vagy.

Rántott máj (törölt) 2010.03.20. 17:50:46

@Jack_Ryan: Jol beetted az antidemokracia-dumajat a partodnak, csak gratulalni tudok hozza. De ugy beszelsz, mintha nem is az o regnalasuk idejen lett volna az, hogy mar egy koszoruzasra sem mert vegul kimenni az ember, nehogy veletlen osszeverjek es bevigyek a rendorok azert, mert eppen ott volt.

Jack_Ryan 2010.03.20. 18:00:24

@ÁkiBáki: Persze, hogy ismerős, ezért írtam úgy az utolsó mondatot, ahogy. De sajnos nincs igazad, mert van mitől félni a demokratáknak, s kitől félteni a demokratikus Magyarországot. Majd rájössz erre Te is.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.20. 18:03:26

@Jack_Ryan: Mszp? Idáig ez a banda nyírta legjobban a demokráciát...

Jack_Ryan 2010.03.20. 18:05:34

@piro: Hogy lehet az, hogy több rendőr sérült meg anno, mint civil? Kinek a rendezvényeit kerepelte, fütyülte szét, zavarta meg folyton az ellenoldal? Jól nézünk ki, ha már ezért is a baloldal a felelős!!!

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.20. 18:08:23

@Jack_Ryan: Na aztán kitől, jön vissza Horthy, vagy a Habsburgok, vagy ki?

Joseph Adama (törölt) 2010.03.20. 18:09:09

@Jack_Ryan: "több rendőr sérült meg anno, mint civil? "

Ezt meg honnan vetted? Ha csak 1 civilt is ér amúgy jogtalan erőszak a rendvédelmi szervek részéről már baj!

Jack_Ryan 2010.03.20. 18:10:40

@ÁkiBáki: Másvalaki jön vissza... dehát ezt Te is tudod.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.20. 18:12:50

@Jack_Ryan:

Ugye most nem Orbánnal akarsz riogatni ?

Jack_Ryan 2010.03.20. 18:13:54

@William w.: Egyetértek! De úgy beállítani, mintha itt egy diktatórikus rezsim uszította volna rá rendszeresen pribékjeit a szelíd, békés tüntetőkre, durva hazugság.

Jack_Ryan 2010.03.20. 18:15:27

@William w.: Talált, süllyedt! Nem én riogatok, riogat itt ő maga, meg a múltja.

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.20. 18:17:06

@Jack_Ryan: Netán a patásra gondolsz?
Persze, hogy visszajön. Mindent megtettek felkent vezetőitek, hogy így alakuljon.
Senkinek nem volt akkora sansza, mint az MSZP-nek az elmúlt nyolc évben.
Elkúrtátok. Nem kicsit, nagyon.
Most féltek? Nem most kellene, már jóval előbb kellett volna.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.20. 18:22:23

@Jack_Ryan: 2-3 millió ember támogatja őket.

Nem releváns az (ál)félelmed.

Jack_Ryan 2010.03.20. 18:23:32

@ÁkiBáki: A demokrácia végnapjai szomorúvá teszik az embert. Sosem szavaztam még az MSZP-re (19, 25, 31, 41 és 49, mond ez neked valamit?), most se szívesen teszem. De sajnos most nincs más választás. Remélem 4 év múlva már lesz.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.20. 18:26:28

@Jack_Ryan: Sosem szavaztál még az mszp-re, de most nincs más választásod.

MUHAHAAAA

Gratulálok. Kevés eszelős van, aki szeretné ezt a 8 évet tovább folytatni...

mindegykivagyok 2010.03.20. 18:26:52

A feco jo hogy nyugdijasoknak beszél,ha ugyan ezt ovodàba tenné a gyerekek megàllnànak a növésbe!

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.20. 18:27:54

@Jack_Ryan: Ja és most azzal riogattok, hogy mi volt 1998-2002-ben.
Megmondom őszintén: le sem sz@rom mi volt, mert előre szeretnék nézni, nem mindig visszafelé. Csak ti családok tízezreitől vettétek el a reményt is arra, hogy ez egy normális, élhető ország legyen, miközben a brancs annyi pénzt pumpált ki ahonnan csak lehetett, amennyit csak bírt.
Most pedig ijesztgetitek a népet, hogy jön Orbán.
Szánalmas.

Rowar Atkinson 2010.03.20. 18:30:06

@Jack_Ryan: Nem értem a mostani félelemeidet, szerintem a túl hisztérikus hangulat az oka, amit túlreagálsz. Itt mégiscsak demokrácia van, nincs ok félni, bőröndöket csomagolni stb. A szélsőséges hangok felerősödése válságtünet, majd elmúlik.

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.20. 18:30:48

@Jack_Ryan: Nem szeretném a döntésedet véleménnyel illetni, mert sértés nélkül nem tudnám megtenni.
Ez nem áll szándékomban.
De remélem eljön az idő, amikor rájössz, hogy tévedtél.
Nem kicsit, nagyon.

Jack_Ryan 2010.03.20. 18:31:48

@ÁkiBáki: Orbánék vették el a reményt. És most illúziókban ringatnak mindenkit. Jól írja Debreczeni: a tolvaj csürhe után most jön a szervezett rablóbanda.

freagle 2010.03.20. 18:32:44

@Rowar Atkinson: Hát dehogynem érthető. Azért az övéi előtt mondta, mert velük kellett (volna) végigcsinálnia a négy évet. És azt akarta, ébredjenek már fel, és felelősen álljanak hozzá a kormányzáshoz. Pontosan tudta, hogy micsoda társaságra kell építenie. Bár láthatóan még így is elszámolta magát...

Rowar Atkinson 2010.03.20. 18:33:17

@Agent Cooper: Jó, akkor birka vagyok. Érdemben is hozzászólsz?

Jack_Ryan 2010.03.20. 18:36:44

@Rowar Atkinson: Bár igazad lenne... Egyébként azért nem csomagalok... Minden ideköt. Tovább jó hétvégét mindenkinek!

freagle 2010.03.20. 18:36:58

@Aldobói.Feldob: A stílusodból világos, hogy közlekedési szakember vagy, nyilván pontosan tudod, hogy egy ilyen járgány mennyiért lett volna relális. Ha felkérnek, akár be is szerezted volna olcsóbban. Ugye?
Vagy esetleg arról van szó, hogy mégiscsak bedőlsz valami hülye uszításnak, ahelyett, hogy örülnél neki, hogy tágas, gyors, normális eszközön közlekedhetsz, ráadásul elég sűrűn is?

Ami meg a helikoptert illeti, nagyobb hülységet nem is mondhattál volna: szerinted miért ilyen hosszú a Combino? Hogy messziről is jól látszódjon? Vagy esetleg nagyobb tömeg embert kell szállítania?
Helikopterrel, mi?

szotyirapénzt 2010.03.20. 18:37:58

@Jack_Ryan:
Üdv. Jóember, nem a baloldali szavazóknak van félnivalója. Ne hülyéskedj. Csak megpróbál néhány svindler és ámokfutó a megmaradt szavazói mögé bújni, ugyanis tisztában vannak felelősségükkel. Viszont nem kell hozzá aszisztálni. Aki itt kommentel, az nem hinném, hogy kapott Hagyótól, vagy mástól. Itt, ha sikerül a fidesz-kdnp-nek rendet tenni, annak a jobboldali és a balodali választó, de még az ufóváró is ugyanúgy a részese lesz. Ha elcsesznék, akkor pedig annak. Gondold meg, ha kivesszük az mszp retorikájából a félelemkeltést, akkor mi marad ebben a kampányban? Hmm?

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.20. 18:38:00

@Jack_Ryan: Ha te ennek a retardált udvari bértollnoknak akár egyetlen szavát is elolvasod, már nincs is miről beszélni.
BKV, MÁV, MÁV-Informatika, Velencei-tó telekügy, kaszinó engedélyek, egészségügy, gyógyszerbiznisz, hadd ne soroljam fel, mert még este van egyéb dolgom is.
Szervezett rablóbanda?
Akkor az elmúlt nyolc év mi volt kis csillag?
Házi veteményes kapálás?

freely 2010.03.20. 18:49:23

@William w.: Igen. A 13. havi nyugdíjat elvették, de végül is ők adták. Anyám addig is őrült neki.Hatalmas + volt neki addig is. Azt mondja az
Orbán, (+ az un. marhára idegesítő papagáj kommandó,)
hogy romokban az ország. Hát,
finoman szólva is, ez egy mocskos nagy hazugság. Vagy aki ilyet mond, az meg van zakkanva. Itt, a 13. kerület szinte újjáépült.Kinézek az ablakon és 4-5 toronydarut látok. Tök szuper.

tlvajferi 2010.03.20. 18:52:40

fleto
mérhetetlenül pofátlan vgay

fogd be a pofád
a hazaáruló magyar médiával együtt, amely egy ilyen szemét beszédét képes közvetíteni

tel aviv vár reád
ott van a te hazád!
takarodj!!!

Joseph Adama (törölt) 2010.03.20. 19:02:07

@freely: " A 13. havi nyugdíjat elvették, de végül is ők adták."

Szerintem meg az adófizetők adták...

Vagy sz mszp maga finanszírozta? :)

freely 2010.03.20. 19:03:22

@ÁkiBáki: Ok. de ne legyen
kettős a mérce. Szerintem meg
az orbánék vették el családok
tízezreitől a reményt. Itt azért rengeteg minden épült.
Itt EVA adózás van, ami-legalábbis nekem, szuper.
Az adóbevallás kb 10 perc havonta interneten keresztül.
Orbán alatt sokkal több adót
fizettem.Azt meg butaság föltételezni, hogy a korrupció pártsemleges. Legalább annyi korrupt ember van a jobboldalon, mint a balon.
De a baloldalon már nem tusolják el, már nem évül el.
Mint orbán idejében..

Joseph Adama (törölt) 2010.03.20. 19:08:26

@freely: Gazdasági növekedés a béka segge alatt van. Munkanélküliség az egekben.

Az újraelosztás magasabb lett.

Nincs a fiatalok előtt jövőkép, mert nyuggereken kívül a kormánynak senki nem létezik.

Te mi a faszról beszélsz? A környező államok elhúztak mellettünk. Minden gazdasági/társadalmi mutatónk rosszabb.

Láttál épülni 3 toronyházat? Nyeld le a nyálad ...

freely 2010.03.20. 19:15:47

@William w.: Jogos. De az én
adóm is benne volt.

freely 2010.03.20. 19:29:06

@William w.: Ugye lehet más a véleményem. Én ezt nem úgy élem meg. Ki van előttem meg mögöttem? Ez attól függ, mihez
hasonlítok.(paraméterek) Nekem és a szűkebb
környezetemnek sokkal jobb volt az elmúlt 8 év, mint az azt megelőző 4 év orbán alatt.
Ok, nem volt korona usztatás meg magyarkodás. Meg papagáj
kommandó meg megfigyelési ügy. De én most sokkal jobban élek.

Hírbuzi 2010.03.20. 19:38:56

Szemérmetlen reklám, de muszáj:
hircsarda.hu/kultura/3752-exkluziv-klipben-bekul-orban-es-gyurcsany/

Fletó for..ööö...prezident?:D:D

freely 2010.03.20. 19:40:31

@William w.: Szerintem meg Fleto is sokat tett az országért.De ezt majd a történelem eldönti.Megértem,
hogy neked szíjjártó a menő.
( Be happy!)

halál megdöglessz kinyírunk ® · http://href.hu/x/73ug 2010.03.20. 19:43:44

@William w.: Te még nem unod ezt a szócséplést? :D

milyen hisztiben törtetek ki (jobbosok), mert egy általatok politikai hullának titulált ember megszólalt.

nagyon komoly, hogy erre képesek vagytok beáldozni az egész napotokat :DD

Rowar Atkinson 2010.03.20. 19:56:43

@freely: Általában higgadt vagyok, de ha azt a szót hallom, hogy magyarkodás, akkor hajlamos vagyok lefejelni azt, aki mondja.Ezt fejezd be azonnal!

freely 2010.03.20. 20:04:26

@Rowar Atkinson: Segíts helyesen megfogalmazni.
Te hogyan mondanád?

Bona Fides 2010.03.20. 20:23:11

Ezt a beteg embert szépen el kellene vinni pihenni és amíg a Fidesz kormányoz, addig építeni kell egy vadiúj baloldalt, amiből az MSZMP-maradványokat teljes egészében ki kell hagyni.
Aztán 4-8 év múlva majd egy ugyanilyen módon megújult jobboldalra is szükség lesz.
Meg kell ejteni végre a rendszerváltást. Építeni kell egy új, demokratikus Magyarországot.
Szerintem.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.20. 20:39:54

@halál megdöglesz kinyirunk: Neked milyen blogod van ember?

Inkább ne szólj hozzám többet...:D:D:D

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.20. 21:05:17

@Bona Fides: Nos ezzel egyetértek. Ameddig ez az elvetélt ősbolsevik gondolkodásmód jellemzi az országot, amelybe az MSZP belekapaszkodik, mert csak ez hoz neki szavazatokat, addig nem lesz komoly változás.
Amennyiben fel tudnak építeni egy a fiatalok által is támogatott nyugat-európai mintájú szociáldemokrata pártot, akkor lesz miről beszélni. Addig csak a gittrágás megy.
Ez az MSZP a múlt. Itt a lehetőség fiatalok, lehet változtatni, csak ne a régi kártyákat húzzátok ismét elő.
@freely: A reményhez csak annyit, hogy szerinted most nagyobb, jobb, mint 2002-ben volt? Amellett, hogy esetleg te jobban éltél az elmúlt nyolc év alatt?
süti beállítások módosítása