VÉR

 2009.02.08. 14:31

 

 

Tulajdonképpen az az érthetetlen, hogy miként gondolhatták a veszprémi kézilabdások gyilkosai azt, hogy ezt a balhét megúszhatják.

Még abban sem lehetnek biztosak, hogy élve kerülnek rendőrkézre, sőt, a mai magyar társadalom indulati állapotát figyelembe véve, abban sem, hogy a családjuk túléli-e az egyre valószínűbbnek látszó bosszút.

Nemcsak szélsőmagyarok, hanem szélsőrománok, szélsőszerbek és szélsőhorvátok is a nyomukba erednek majd. Nem lesz értelme a délszláv térségbe menekülni, mint ahogy azt annyi gazember tette már az elmúlt években.

A tettesek olyan koalíciót kovácsolhatnak térségünk szélsőségei között, amelyre senki sem vágyik, de mindenki szemet huny majd fölötte, mert a gyenge állam funkcióit valakinek végül is át kell majd vennie.

A társadalmi szétesés korszakában a társadalom minden szegmensében kialakulnak azok a csoportok, amelyek a törvény és társadalom felett állónak képzelik magukat.

A társadalom egy ponton láthatóan nemet mond ezekre az életformákra, de ha nem az állam teszi ezt meg helyette idejekorán, akkor nem is igényli az állam részvételét helytelenítése kifejezésében.

Ilyenkor az ember nem demokrata, hanem barbár. Családja biztonsága megvédésekor érzéketlen a jogi finomságokra, a bűnösség precíz megállapítására.

Azt nem értik meg az ostoba vulgárliberális „értelmiségiek”, hogy minden egyes idióta mondatukkal az ártatlan, beilleszkedni vágyó cigányemberek tízezreit teszik céltáblává.

Előző írásomban azt mondtam, hogy tengernyi hülyeségünkért vérrel fizetünk majd.

Igazság szerint kihagytam egy stációját a várható szörnyűségeknek.

Előbb még más vérével fizetnénk, ha lehet.

 

 

Címkék: roma veszprém kézilabda cigány gyilkosság liberális

A bejegyzés trackback címe:

https://ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/api/trackback/id/tr14930088

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2009.02.09. 09:35:12

Bűnöző cigányok márpedig vannakÉpp a napokban beszélgettem egy ismerősömmel arról, hogy voltaképpen nem túl sokféle kimenetele lehet annak az elsősorban közrendvédelmi, közbiztonsági problémának, amelyet a cigány és a magyar szokások, viselkedéskultúra el…

Trackback: ABC 2009.02.09. 01:03:47

HalálbüntetésSokan hozakodtak elő ma a halálbüntetés visszaállításával.El kell dönteni, hogy szabad-e embert ölni vagy nem. Ha szabad, akkor miről beszélünk? Szabad, és kész.Ha nem szabad, akkor nem szabad az államnak sem. Nem szabad a hóhérnak, és nem sz…

Trackback: Reakció - polgári underground 2009.02.08. 16:36:03

Tömegoszlatásra 3,2 milliárd, közbiztonságra 2 milliárd Durvulnak a magyar hétköznapok: 20-30-an támadnak lapátokkal rendőrökre Hevesen. Vér folyik Veszprémben, válogatott sportolót késelnek halálra. Életveszélyes állapotban kerül kórházba egy férfi,…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Paranoid Android2 2009.02.09. 01:52:22

Nem állami funkciók?
Már bocsi, de te egyszerűbb vagy, mint győzike.

Wawel (törölt) 2009.02.09. 01:56:15

@Trebitsch: Így van! Ezt
Karinthy is megírta már annak idején:
- A zsidók csalnak! Üldözzük a zsidókat!
- Nem. Üldözzétek a csalást! Annál rosszabb lesz a zsidóknak...

Persze mint tudjuk, Karinthy fasisztanáci volt...

belekotty 2009.02.09. 02:00:43

A szerbek a gázért cserébe elvégezhetnének egy kis rendészeti munkát Enyingen. :-))

Paranoid Android2 2009.02.09. 02:05:40

Jó éccakát feleim és tartsátok szárazon a puskaport.

Azazello007 2009.02.09. 02:07:50

@Wawel:

mindentől függetlenül: Karinthyt ne! A magyar irodalom egyik legnagyobb géniusza volt.

Wawel (törölt) 2009.02.09. 02:08:11

Szabad Nép díjat az Origónak!!!

Ez a szavazás megy még mindig az Origón a veszprémi mészárlásról szóló cikk mellett:

Külön nyomozócsoport foglalkozik az elmúlt hetek romák elleni támadásaival. Ön szerint mekkora probléma a cigányokkal szemben megnyilvánuló rasszizmus?

-Súlyos probléma, komoly a többségi társadalom felelőssége
-Létező probléma, de nem súlyos, mindig is voltak gyűlölködők
-Felfújt ügyek, aki nem tesz rossz fát a tűzre, arra nem támadnak
-A cigányokon múlik minden, ha nem ugrálnak, nem lesz bajuk

Azazello007 2009.02.09. 02:17:31

@Wawel: elképzelhető, hogy félreértettelek. Ebben az esetben no offense.

F_Jikov 2009.02.09. 02:20:32

@Rá Dios: A történet jó. De Kubány nem Ukrajnában van.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.02.09. 02:32:59

Halálbüntetés? OK, nem kell visszaállítani. De ne az legyen, hogy fűtött cellákban pihengetnek, tévéznek a gyilkosok, rablók, erőszakos bűncselekményeket elkövetők. A börtön legyen büntetés, ne iskola nekik. Itt rég nem arról van szó, hogy valakiket vissza lehet állítani a törvényes életmódra, hanem arról, hogy a törvénytisztelő és becsületes embereket meg kell óvni attól, hogy az őket megkéselő, megerőszakoló, kirabló, stb. egyedek az ő adójukból való üdültetése folyjon, hogy az így felerősödött és kikokosodott egyedek pár hónap után újra megtegyék, amiért lecsukták őket...
Menjenek a Marsra követ törni. Legyen olyan a börtön nekik, hogy maguk kívánják, bárcsak lenne halálbüntetés.

A büntetés sosem lesz visszatartó erő az amúgy az erkölccsel beszélő viszonyban sem lévő emberek számára. A büntetés azokat óvja, akik nem vétenek a törvények ellen. Arról nálunk nem nagyon hallani, hogy milyen arányú a pszichopaták száma az erőszakos bűnelkövetők közt. Pedig biztos, hogy nem lehet Magyarország az egyetlen a világon, ahol nincsenek pszichopaták. Számukra a börtön csak egy állapot a sok közül, semmilyen hatása nincs rájuk. Akik hidegvérrel gyilkolnak, azok jó eséllyel tartoznak közéjük. Készült-e valaha ilyen felmérés?

biohouse 2009.02.09. 03:22:17

1. Cigánytörvényeket!
2.Cigányhatóságokat, cigányrendőröket, bírókat, felelősöket!
3. Segély csak élelmiszer (Glóbuskonzerv, UHT tej, mezőgazdasági felesleg) bálásruha, fűtőanyag lehet, pénz nem!
4.Segélyt a családban tanulók eredményéhez kötni!
5.Cigányiskolákat, cigánytanítókkal!
6.Tehetséges és szorgalmas cigánytanulók kiemelése, pozitív diszkriminációja!
7.Megyei cigányközpontok (rezervátumok, cigányharlem-ek) felállítása tartósan nem dolgozóknak, visszaeső cigánybűnözőknek, cigánytelepen lakóknak!
8.Cigánykivándorlás anyagi támogatása!
9.Kínai szaporodáspolitika! (Max egy gyerek!)

0xFFFF 2009.02.09. 04:41:55

Szerintem a következő választásokon ismeretlenül is bejutnék a parlamentbe, ha a programom két pontból állna:

a) cigányok írtása tűzzel-vassal
b) a mai magyar politikai "elit" írtása tűzzel-vassal

...és ideje is lenne mindkettőnek.

hadrianus 2009.02.09. 06:10:09

Emlékeztek a "Cigánytábor az égbe megy" című magyar- szovjet filmre?
Forgassuk újra, ragaszkodva a szószerintiséghez..

Rá Dios 2009.02.09. 06:46:53

@Trebitsch: Mondd már meg, hogy van ez; ezt a szemétkihordási logisztikai gondolatmenetet a Szíjjártó hétfő reggel kiosztotta, aztán azon a héten mindenki azt kell szajkózza?
A Jobbikra szavazni? Ugyan mit tud a Jobbik, ami távlatosan (1 hónapon, éven túl) is működik?

Rá Dios 2009.02.09. 06:48:27

@F_Jikov: Meglehet. De legalább úgy hangzik :-)És ez ma elég is.

lanyi 2009.02.09. 07:26:08

Részvétem a halálos áldozat családjának!Az életben maradt áldozatoknak mielőbbi és teljes gyógyulást!

A napokban láttam a tévében Spiró Györgyöt aki szinte megjósolt valami hasonlót.

Véleményem szerint a cigányprobléma átlép napjainkban egy határt, ami tragikus következménnyel járhat.
Ezért senki más nem felelős csak a cigányság maga.Én nem általánosítok soha, és most sem, de a cigányságnak van egy rétege aki élősködik ezen a társadalmon, kizárólag bűncselekményekből tartva fenn magát.Ettől a cigányság értékesebb részének el kellene határolnia magát, mert így összemosódnak.
Én elitélem például az összes tolvaj munkakerülő koszos magyart.
Ezt halottátok már egy cigány értelmiségi szájából?:
" Elítélem az ingyenélő bűnöző koszos cigányokat!"

Gyerekek megnéztem a gyilkosok közösségi oldalait, amik tükrözik az egész társadalmi problémát.
Van ott minden: S klassze merci, olasz kurva, nagyfuksz, 6 lövés a testbe 3 fejfe klub, kancigány gyerekek gyülekezete, zorall nézés.

Ezekkel a cigányokkal igenis kell valamit kezdeni, mert amíg ezt a problémát nem kezeljük az egész társadalmat visszahúzzák.

Azért ahogy ezeken a kancigányokon végignéztem, megállapítottam, hogy ide tényleg Arkan tigrisei kellenek. Ezek nagyon kemény bűnözők,és szervezettek.

Sokat ártott az eset a határon kívül élő magyaroknak is, gondoljunk bele a szélsőséges szerbekre,románokra akik megint mondhatják, hogy a magyarok gyilkolják őket.

Kíváncsi vagyok, hogy állami szinten elhangzik-e a gesztus románia és szerbia felé, hogy a gyilkosságot nem magyarok követték el, etnikai alapon:A tragédiát az országban élő cigányság egy rétege okozta, melyet sajnálatosan kezelni eddig tudunk, de a továbbiakban a törvények teljes szigorával és ha kell a társadalmunk védelmében erővel kezelni fogunk.

Thyb 2009.02.09. 07:42:50

@azhótZiher: Azért még gyilkosság és gyilkosság között is különbség van. Amikor a Tanárurat agyonverték a lányai szeme láttára azt indulatból követék el, sajna ezek alapján nem is kaptak akkora büntetést amit megérdemeltek. Ugyanakkor ezek a barmok Enyingről fegyverrel érkeztek, vagyis mondhatjuk azt, hogy előre megfontolt gyilkos szándék vezérelte Őket. Ennek megfelelő büntetést is kell kiszabni rájuk. JOGÁLLAMBAN élünk, aki nem képes a jognak megfelelően élni, azt el kell távolitani. Éntőllem lehet az fehérgalléros bankár, politikus vagy gettós "roma".
Itt irta valaki, hogy majd a solymok nem kapnak vizumot. :D Aki ellen nincs nemzetközi elfogatóparancs a volt háborus bünök miatt, annak általában van vizuma, hisz rendszeresen feljárnak Ők is vásárolni, deha nem lesz meg a létszám akkor simán átjönnek a zöld határon. Nemhiába félnek az enyingiek. Valóban azt kellene, hogy hatóságilag némi katonai gyakorlattal egybekötve lezárni Enyinget és kiszedni ezeket a renegát barmokat. Én tudom, hogyan ment a kelethorvát falvak etnikai megtisztitása. Ezek a barmok nem néznek sem embert sem Istent ha megindulnak teszik a dolgukat. Jó lenne megelőzni egy ilyen konfliktust, aztán ha a szerbek továbbra is tisztogatni akarnak akkor tegyék ezt bent a börtön falak mögött, ahol maradhatnak is.
Amugy pedig a halálbüntetés ellenes posztokhoz, annyit had tegyek hozzá, hogy rendben van az aki embert ölt, az maradjon a rácsok mögött örökre, DE az Ő ellátásukat garantálják azok akik a kivégzés ellen vannak, ami mellett az összes közterhet ugyanugy fizetik. Létszámukat tekintve mindkét tábor hamarosan éhen pusztul.

Rob67 2009.02.09. 07:43:50

Azért döbbenets képmutataás az Index részéről, hogy két hete még simán lehülyézte - szó szerint - a Miskolci rendőrkapitányt a cigányozásért, most pedig egy ilyen cikket enged kifutni.
Én ezzel egyetértek, de undorít a közhangulat miatti köpönyegforgatás.
S bár utálom, a KurucInfo legalább konzekvens.
Bravó megélhetési 'újságírók'.

Paranoid Android2 2009.02.09. 07:47:37

@Rá Dios: Nem Ukrajnában? Ekkora tárgyi tévedéshez mit szólna lenin elvtárs?

Kampfer 2009.02.09. 07:58:16

@Rob67:

Na jah, az index egy dolog... De érdekes volt ma reggel a szutykos2 tévé röhejműsora is! Már fél órával korábban a napkeltében (másik "érdekes" műsor) fényképpel és névval bemutatták az elkövetőket és azt is, hogy cigányok. Amit egyébként már mindenki tudott. Erre az azurákfasz megkérdi a gyenesei nevű véglényt, hogy egyes internetes kommentek utalnak rá, hogy az elkövetők cigányok voltak. Ki lehet-e, egyáltalán ki kell-e mondani ezt...? A miniszter meg persze keni a szart és azt mondja, ezek bűnözől voltak, ezt kell kimondani. Hát a qrva édes anyját...!
A másik, ami persze nem meglepő, hogy a zsidók mélyen kussolnak! Se a horn"picsa"gábor, se a gusztostalan nem állt még ki telitorokból rasszistázni...! Nem is beszélve a mohácsivészről... Egyszer azokat döfné már le végre valami kancigány!
Kampfer

play_off 2009.02.09. 08:03:20

Már a cikk első mondata is hibás.
"Miként GONDOLHATTÁK a veszprémi kézilabdások gyilkosai azt, hogy ezt a balhét megúszhatják?"

Ez eleve azt feltételezi, hogy képesek gondolkodni, mint az emberek.
Hibás kiindulás.

ZOLDMANO (törölt) 2009.02.09. 08:27:48

Azt kell kimondani:
1 millióan vannak, és kurvára nem akarnak dolgozni.
Volt munkám révén tudom, az országnak több területén a gyerekek között az arányuk 75% körüli. Azt kell kimondani, csak dugni és rabolni akarnak.
Azt kell kimondani, hogy NEKÜNK ebből az országból el kell mennünk. Azt kell kimondani, hogy a vidéken élőket folyamatosan rettegésben tartják.

Kéksakál · http://keksakal.blog.hu/ 2009.02.09. 08:29:43

@Sakál lamtitkár:

"Köszönöm

A Sakál"

Már megbocsáss, kedves Lamtitkár úr, de "A Sakál", az én vagyok.

A témáról annyit, hogy bár igen messze állok a rendpártiságtól, mégis azt gondolom, ideje volna egy kis rendcsinálásnak. Rohadtul elegem van abból, hogy a cigányság egy része képtelen elmozdulni az ősközösségi szintről. Nem tudom, és nem is akarom tovább védeni őket. Úgy tűnik vannak, akik képtelenek élni a szabadsággal: csak visszaélni tudnak vele. Túl sok tragikus eset történt az utóbbi években. Hány ártatlan embernek kell még meghalnia, hogy végre történjen is valami?

borpancsoló 2009.02.09. 08:35:24

Nem is értem, hogy akik többször ültek erőszakos bűncselekménnyel börtönben és verselő-kapitányúr szerint is többször kellett a készenléti rendőröket enyingre küldeni a kedvükért, miért vannak szabadlábon.

El lehetne ám gondolkozni az amerikai lábbilincs imtézményén, ami megmutatja, merre jár a gazdája.

Aztán akkor legközelebb amikor 30 kis pötty elindul egyszerre valahová, talán nem a szerb halálosztagokban kell "bízni" hogy majd egy kicsit odapörkölnek.

Egy szánalom ez az ország, vicc a rendőrség. Pedig szép hely lehetett volna.

(Azért azok a rendőrautót lapátnyéllel csapkodók is többet érdemelnének, mint amit maximálisan kaphatnak. Különben is; honnan volt azoknak lapátjuk? azt se tudják mi az!)

butaállat 2009.02.09. 08:39:16

nehéz lesz, de megpróbálom.
Ez is csak megfog maradni jó magyar szájkaraténak...
baloldalinak tartom magam, mert vélelmezem, hogy az országot a dolgozók tartják el és nem a tőzsdecápák, politikusok, és a segélyen élők..de amíg babkonzervért meglehet venni a cigány szavazatokat addig a drága politikusaink leszarják, hogy velünk mi van...nekik csak a hatalom fontos...továbbá feltenék egy kérdést hallottunk már olyat hogy a M. Gárda megtámadott egy roma rendezvényt és fokosokkal verték szét az ott békésen mulatozó romákat? Mi lenne a nemzetközi sajtónk?

borpancsoló 2009.02.09. 08:44:23

@ZOLDMANO: " Azt kell kimondani, hogy a vidéken élőket folyamatosan rettegésben tartják."

Ez így van. De bárkinek szívesen ajánlok egy túrát a 8. kerületbe, megnézni, milyen jó is, amikor valakik a saját ízlésük szerint alakítanak ki egy városrészt. Már az utcakép is megható, a hangulat meg pazar!

Én is azt gondolom, hogy az integráció szép dolog, meg a szegénység nagy gond, de aki alapvető társadalmi szabályokat nem tart be, az nem érdemli meg, hogy a társadalom tagja legyen.

(épp az előbb mondta egy fószer a napTVn, hogy milyen kis külön társadalom fejlődik ki a "leszakadt és ellehetetlenedet" romákból, és hogy az a "bújtatott" társadalom és a mienk nem igazán egy platformon alapszik és akkora különbségek vannak, hogy ez előbb utóbb már "polgárháborús helyzetet" idéz elő. - próbáltam az Ő szóhasználatával, mert úgy jobb.)

borpancsoló 2009.02.09. 08:45:50

@butaállat: "Békésen mulatozó romákat"

:DDD:DDD:DDDDD

Ez jó, ezen jót röhögtem!

:))))

don padre 2009.02.09. 09:01:58

Nos,száz szónak is egy a vége,ha a M.Gárda nem tud itt rendet tenni,akkor csak jöjenek Zarkan tigrisei!

Sokorai_Atala 2009.02.09. 09:05:22

Azt hiszem a jam nevű szórakozóhelyet jelentették fel cigányok, hogy nem engedték be őket. 500ezer Ft büntetést kapot a hely. Akik megítélték a büntetést, most mit is mondanak??

Thyb 2009.02.09. 09:17:04

@borpancsoló >>: Szerintem vágd le tőből a lábukat és akkor megspórolod a bilincs árát. Kevésbé humánus, de a mai gazdasági helyzetben sajna sem a megfigyelő rendszerekkel sem pedig az ilyen extrákkal nem szabad dobálózni. Melóra még mindig elmehetnek a BKV-hoz jegypénztárosnak. Tuti nem futnak el a pénzel. :D

Thyb 2009.02.09. 09:23:22

Azt a 2 barmot amelyiket elfogták pedig simán le kell adni valamelyik Szerbiai börtönbe. :D Ott megkapják a tisztes eljárást. Had ne az én adómból dőzsöljönek már a szemetek.

Wawel (törölt) 2009.02.09. 09:24:31

És az miért van, hogy Mo-on gond nélkül autókázhattak, az osztrák rendőrök pedig 5 percen belül elkapják őket?

Talán csak nem azért, mert a magyar rendőrség tehetségtelen?
És ennek semmi köze a pénzhez. Az osztrákok sem azért kapták el őket mert úsznak a pénzben, hanem azért mert jól szervezettek, és jól ki van találva a működésük. Ehhez csak tehetséges emberek kellenének, ami a magyar rendőrség számára ismeretlen fogalom.

Talán csak nem azért, mert a ballib kormánynak most sem az a legnagyobb gondja, hogy elkapja az elkövetőket vagy horribile dictu megvédje az adófizetőket a további atrocitásoktól, hanem azért rendeli ki az összes rendőrt az utcára, hogy megvédje szegény rettegő cigányokat az atrocitásoktól.

Abszurdisztán!

Wawel (törölt) 2009.02.09. 09:25:43

Különben tényleg kurva nagy szerencséjük van, hogy elkapták őket, mert a szerb kivégzőosztag nem sorolta volna fel a jogaikat...

2009.02.09. 09:27:51

Ennyire szerintem azért nem kellene rinyálni.
Havonta serintem min 1 ilyen történik, csak nem tudsz róla.
És azért azon is el kellene gondolkodni, hogy mi is történt. Az hogy egy szórakozóhelyen, táncolsz a saját csajoddal, meg a haverjaiddal, azért nem szúrják meg az embert! Engem sem szúrtak még meg soha, pedig sokszor csináltam ilyet. És hétvégéről-hétvégére milliók teszik ezt szerte a világon, és mind él.
Na persze, ha nagy az arcom és rákötök egy 10-20 fős balhés társaságra, csak azért mert én kegyetlen nagy sportoló vagyok ám, na akkor már előkerülhet minden, ha nincs szerencséd késes srácok jönnek, ha szerencséd van csak összevernek.
Neki nem volt szerencséje, azért nem kell ebből ekkora ügyet csinálni, csak azért mert ismert ember.
Ameddig egy tök átlag emberrel történik ilyen, addig érdekes nem kezdődik egy ilyen poszt, és nem kezd mindenki vérért üvölteni.
A közvélemény is olyan mint apolitikusok, amíg az egyikük kölke, a fater cd-s verdájával meg nem öli a másikuk kölkét, addig érdekesen, senkit nem érdekelnek, az egész történet körüli szabályok és törvények!

Wawel (törölt) 2009.02.09. 09:31:21

@Hivatásos beszólóművész: Te nem beszólóművész vagy, csak egy egyszerű köcsög.
Bedobni téged a veszprémi ultrák közé, azt jól szórakozni... :)

vidéki suttyó 2009.02.09. 09:36:02

Engem az is erdekelne, hogy vajon miert kussol cseppet sem tisztelt miniszterelnökünk? Nem illene ilyenkor legalabb annyit elcsuklo hangon, szemtörölgetve mondania, hogy felhaboritja az eset, es nagyon sajnalja vagy valami ilyesmit?
Tudom, hülyeseget kerdeztem. Elnezest.

Thyb 2009.02.09. 09:40:05

@Wawel: A határon bár az utlevélkezelés megszünt a kamerák még fenn vannak és rögzitik a belépő kocsikban ülőket ill.a rendszámokat, s vetik össze a nemzetközi elfogató körözésekkel. Náluk sem mindenhol van ilyen. Azt tudom, hogy a határátkelőnél és a bécsi körgyürün működik a rendszer. Mint azt látjuk elég hatékonyan.

tehenke 2009.02.09. 09:50:24

Büntetlenül megölnek egy embert, és aki ezért felelősségre akarja vonni a gyilkost, az a szélsőséges?
Nooormááális?

asmodean 2009.02.09. 09:50:59

@Hivatásos beszólóművész:
"Engem sem szúrtak még meg soha, pedig sokszor csináltam ilyet."

Majd lesz. Az, hogy veled nem történt meg, az ugye nem azt jelenti, hogy a világon senki mással nem történhet meg, mert a tér-idő kontinuum cselekmény szálja, a veled történtek mintáját követi kizárólagosan.

Egyszerű példa, hárman álltunk a buszmegállóban, 4 meg nem nevezett kisebbséghez tartozó egyén ment el előttünk. A következő történt. Az egyik a másikhoz fordult: Melyiket?
Mások: Legyen a harmadik.
A harmadik srácot erre, az egyik gyomron vágta, a másik meg a térdére húzta a fejét, majd elszaladtak. Magunkhoz se tértünk, hogy a szar történik, mire vége is lett.

A bántalmazott srác ráadásul egy olyan ember aki még csak a hangját se emelte fel soha, nem hogy kötekedett volna valakivel, valahol, igaz viszont, hogy hármunk közül ő volt a legkisebb.

Na az ilyet rohadt nehéz ám a megélhetési bűnözés kategóriába tenni.

Ja, és egyáltalán nem bomberdzseki fekete farmer, bakancs kiszerelésben mászkáltunk ám, mielőtt a sok jogvédő kitalálja, hogy mert biztos úgy néztünk ki, hogy hirtelen áldozattá váltak és a jogos önvédelemhez folyamodtak.

Fekete Pákó 2009.02.09. 09:53:22

@Hivatásos beszólóművész: mekkora egy büdös nagy paraszt vagy te! részben még igazad is lehetne abban a részben, hogy ha ismeretlennel történik, akkor nem kap ekkora publicitást a dolog (nyilvánvaló, tehát ezzel még nem szartál spanyolviaszt), de a többi része a hozzászólásodnak minimum geci nagy csúsztatás, de leginkább ordas nagy hazugság. te hülye fasz, szerinted akkor el kéne tűrni némán, hogy mindenkibe belekössenek, megverjenek a retkes cigányok? hallottál már arról, hogy gyáva népnek nincs hazája? már az is kurva nagy szégyen, hogy ebben a helyzetben egyedül egy román mert a csaposlány segítségére kelni, te karátos fasz!

a blog gazdájától elénézést a vulgáris kifejezésekért, de az ilyenektől forr az ember vére.

Páneurópai Harci Kos 2009.02.09. 09:55:01

Azért az érdekes, hogy éppen az aktuális ellenség képe hogy változik.
Amikor a szerbek szopatták a magyarokat, akkor is ennyi baráti megnyivánulás volt?
Hát erdély? Most egyszeriben románokkal értünk egyet, mert a romák leszurtak valakit közülük...
Gerinc az.

A buta emberek mikor hagynak fel végre az ellenségképek gyártásával?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.02.09. 09:57:27

@vidéki suttyó: miért kellene ilyenkor sírnia?

mert két cigány megöl egy mebert? ebben semmi fájdalmas nincs, épp ez a cél.

amúgy már én is úgy gondolom, hogy ez már nem a cigányok hibája
hanem a hatalomé, meg a rendőrségé, akik nem csinálnak sermmizt

azon kívűl, hogy a magyarokat mindenért megbüntetik

Páneurópai Harci Kos 2009.02.09. 09:58:22

Az általánosításosdi, meg végképp jellemzi, az agyatlan népeket.
nem minden roma, román, szerb, magyar, eszkimó, stb bűnöző, gazember és adócsaló.
Aki valamit "kiirtani szeretne" az inkább az agresszivitását irtsa ki (vagy magát)
Gondolkozzatok már, az ördögbe is.

Wawel (törölt) 2009.02.09. 09:58:27

@Páneurópai Harci Kos: Igazad van, itt nincs semmi veszély, minden nagyon szép, minden nagyon jó, kiváló a közbiztonság, csak néhány buta ember a semmiből ellenségképet gyárt.
Faszkalap!

Jodel 2009.02.09. 10:01:57

Érdekes,hogy senki nem veszi észre,hogy a cigány probléma csak porhintés a szemetekbe.Oda vetettek benneteket a cigányok elé és amig próbáljátok magatokat megvédeni/eltartani...stb/ addig sem foglalkoztok az állam ügyeivel.Gondolok itt milliárdos sikkasztások,kiskirályok túlfizetéséről és még sorolhatnám a végtelenségig,hogy mi-mindenre nem koncentráltok ezek a piti problémák miatt!
AZ ÖSSZES SZÁNDÉKOSAN VAN KIDOLGOZVA ELLENETEK!!

csillagkutya7 2009.02.09. 10:02:33

jövőre szavazósdi lesz!
a jobbik nyiltan kimondja, amit egyik szemét banda sem mer! vigyük be őket a parlamentbe, talán akkor majd elkezdenek foglalkozni az üggyel!
európa pedig ébredjen, mert 15 millió cigány mérgezi testét!
most kellene egy olyan hiteles újság, ami elkezdi felsorolni az elmúlt évek cigány bűntetteit, kezdve a felgyújott lánnyal...ártatlan magyarok haltak meg azért, mert a cigányok azt csinálhatnak itt, amit akarnak! minket senki nem véd meg!

Tomzone 2009.02.09. 10:03:12

IRÁNYÍTOTT MÉDIA!

Milyen érdekes, hogy az összes média ugyanazt az információmagot használja, és más más körítéssel tálalja.

Nincs oknyomozás, a valóság feltárására igény?

Pl. miért nem ír arról senki, hogy a leírtakon kívül több kézilabdás is megsérült? Valakinek az orra tört el, valaki másnap alig tudott járni...

Páneurópai Harci Kos 2009.02.09. 10:03:25

"múgy már én is úgy gondolom, hogy ez már nem a cigányok hibája
hanem a hatalomé, meg a rendőrségé, akik nem csinálnak sermmizt"

mégis mit szeretnél?? lehetetlen, nem állhat 2 rendőr minden ember mellett.
Bárhol megeshetett volna, amerikában éppugy mint az orosz szteppéken. Most kicsit érzékenyen reagálnak párar, mert roma az elkövető.
Akkor lett volna akkora felzúdulás, amikor azt a gyereket fejbedobták kővel.
Vagy ha valami "fajvédőfaszkalap" leszurt volna egy más fajtájú embert.. akkor az meg hős lenne? vagy hogy?

na_most_akkor 2009.02.09. 10:05:10

@0xFFFF:
... a programom két pontból állna:
a) cigányok írtása tűzzel-vassal
b) a mai magyar politikai "elit" írtása tűzzel-vassal

Na most akkor azért a fontossági sorrend fordított !

Ja, és irtás rövid I, de más hiba nincs.

Páneurópai Harci Kos 2009.02.09. 10:08:14

" Válasz erre
Wawel 2009.02.09. 09:58:27
@Páneurópai Harci Kos: Igazad van, itt nincs semmi veszély, minden nagyon szép, minden nagyon jó, kiváló a közbiztonság, csak néhány buta ember a semmiből ellenségképet gyárt.
Faszkalap!"

Látom szükségesnek láttad aláírni a kommentedet, én nem szoktam. Szép név, bár kissé sajátos.

kérdésre válaszolva: rengeteg minden nincs rendben, de nem az agresszió a megoldás, ha x fegyverkezik y is fog. Én is nehezen birom már megállni, hogy ne ökleljek fel egy két náci majmot -aztán mindig megállom. Vég nélküli erőszak és polgárháború nem kell senkinek.

Egyébként, ha valahol rossz az életszinvonal, akkor mindig előretörnek a szélsőségesek. Dániában, lényegesen kevesebben foglalkoznak rasszizmussal.
Éljenek a vikingek.

manager2008 2009.02.09. 10:08:54

A történet egyenes következménye volt az állam gyenge hozzáállásának, és ez az állami szerepvállalás sokat nem is fog változni. Egyszerűen azért mert a jogrend nem engedi.

A rosszfiúk viszont sokkal szervezettebb és fegyverel elátott egységet hoztak látre (a híradás szerint kb 150 fős csapatuk van Enyinge) mint amit a rendőrség kezelni tud.

Ebben a ehylzetben Arkan csapatai is bajban vannak, mert államunk rendőrsége a cigányokat kénytelen védeni ebbe az esetben.

Amíg csak egy két roma harcos rendetlenkedett (hol van az már) addig mér elejét lehetett volna venni ennek a stílusnak, de mostmár kiképpezték magukat a börtönben, nincs sok veszteni valójuk, és nem is félnek nagyon a börtönbe kerüléstől.

Állami megoldás sikerére nem fogadnék. A fokozott rendőri jelenlét elmúlik, mert nincs ara pénz, és nem is hatékony, mert látható, a bűnöző fel tud készülni ellene, és nem érdekli.

Ha az Arkancsapat mint tartós megoldás fog meghonosodni, az hasonlít majd a "Hét mesterlövész " című filmre. Amelyik közösségnek nemtetszik a bűnözők elszemtelenedett jelenléte, az egyszerűen összedobja a szükséges pénzt és felfogadja a "takarítóket egy zenés hétvégére, pld a falunap örzővédő biztosítására. Aztán tényleges önvédelemből kicsit leküzdik a helyi csapatot, és csend lesz a következő 5 évben.

Minden pénzkérdés, így a biztonság és a nyugalom is.

Aztán ha ez sem eredményes akkor jöhet a tüzérség, aknavetők és a szőnyegbombázás.

Szövegeléssel és 20 évre előre tervezett oktatási programokkal kicsit elkéstek a liberálisok. Eddig volt a mandátum, most jöhet a hagyományos csendőrség (ebben a Jobbiknak van igaza).

NEC 2009.02.09. 10:09:04

verlazito ami tortent, de szerintem minden hetvegen tortenik ilyen csak nincs publicitasa.... mindez azert tortenik mert a tarsadalom kirekeszette es "karantenba" zarta a romakat es nincs lehetoseguk mas a letfentartasra mint gyereket gyartani es segelyekbol elni...

tarsadalmilag sokkal kartekonyabb az a reteg akik adot csalnak, vagy mas gazdasagi buncselekmenyeket kovet el... es a mostani kommentezok kozt is jocskan akad ilyen a nagy szamok torvenye alapjan...

rajuk ki merges?

csillagkutya7 2009.02.09. 10:09:16

@Páneurópai Harci Kos:
már megbocsáss, de véleményeid szégyellni valóak! még aha mértéktartó is lennél, akkor sem jöhetne ki ennyi baromság a szádon!
menj , költözz enyigre, ott szép az élet!

Páneurópai Harci Kos 2009.02.09. 10:16:06

"jobbik nyiltan kimondja, amit egyik szemét banda sem mer! vigyük be őket a parlamentbe, talán akkor majd elkezdenek foglalkozni az üggyel!"

Nácikat a parlamentbe, azt meg hogy? (fajvédő mocskoknak nem szabad hatalmatadni)

"európa pedig ébredjen, mert 15 millió cigány mérgezi testét!"
Demokrácia van ember hol élsz? Demokráciában ezt nem teheted.

"most kellene egy olyan hiteles újság, ami elkezdi felsorolni az elmúlt évek cigány bűntetteit" és az mire lenne jó?
Ki tehet arról elsősorban hogy a romák életvitele olyan lett amilyen? Kik miatt nem tudnak beilleszkedni? (mert nem hagyják őket -mert kb pária a frissen született gyermek is.
Aki tényleg nem tehet arról, mert annak született. És ezt a gyereket akarnád megölni, pusztán azért mert annak született?
Amiről aztán tényleg nem tehet.

" a senki sem véd meg" ott még nem tartunk.
Elsődlegesen a társadalom szemhunyó politikája a hibás, nem késő elkezdeni a nevelést jobbítást, de vagy görgetik a témát, vagy erőszakkal próbálják megoldani.

folyt köv

Páneurópai Harci Kos 2009.02.09. 10:18:56

Miért szégellnivaló a véleményem?
Nem akarok senkinek sem ártani (kivéve a fajvédő rasszistáknak és a mélymagyaroknak:)
de azoknak sem fizikailag - csak és kizárólag szellemi úton, bár ahogy nézem oly mértékű mentális károsodást okozott nekik az élet, hogy javítani nem áll módomban.

csillagkutya7 2009.02.09. 10:19:36

@Páneurópai Harci Kos:
nem veszed észre magad? és ne gyere a folyt.köv.-vel, mert amit eddig írtál már az is undorító! menjél már oda a kiskunlacházi családhoz és meséld el nekik ezeket...te agymosott!

tictac 2009.02.09. 10:20:38

@Páneurópai Harci Kos:
"folyt köv"

Ember! Inkább ne folytasd.

borpancsoló 2009.02.09. 10:21:07

@Wawel: Az ilyesmivel nem is érdemes foglalkozni. Aki azt mondja, hogy a cigánybűnözés csak a magyarok ellenséggyártása, azt jobb is hagyni.

Páneurópai Harci Kos 2009.02.09. 10:23:53

Már bocs, de semmi esetre sem megengedhető hogy a magyar állam területére, külföldről érkező -feltehetően önbíráskodni szándékozó csopport betegye a lábát.

Ez nem az ő dolguk. kizárólag a magyar rendőrségé és bíróságé.

(Akran katonáiból, vajon hányan követtek el háborús bűncselekményeket, akár magyarok ellen is)

Én a szerbek helyében, nagyon mélyen kussolnék, mert amiket műveltek, pl koszovóban az eléggé gáz.
(sugallnám, hogy maradjanak otthon)

Páneurópai Harci Kos 2009.02.09. 10:27:37

nem tudom mi abban az undorító, ha leírom az igazságot
Itt néhány hozzászóló nincs tisztában a demokrácia alapelveivel, fogalmával.
inkább valami képzelt világban kéne élnetek ahol, minden fehér.

asmodean 2009.02.09. 10:27:56

@Páneurópai Harci Kos:

Mondjuk special az, hogy az agresszió nem megoldás, az egy irtózatos nagy marhaság. A világtörténelem során rengeteg dolgot erőszakkal és agresszióval oldottak, olykor remekül, olykor szarul. Az agresszió is egy probléma megoldó eszköz, amely néha használható néha nem. A hiper liberalisták szeretik ezt elfelejteni. És hogy az agresszióra nem lehet agresszió a válasz, ezt elmagyarázhatod például a lengyeleknek, hogy mi a fasznak agresszívkodtak a németek ellen, mert az nem oldott meg semmit.

Az, hogy jelenesetben mi a legjobb megoldás, senki nem tudja, de te sem, max csak okoskodsz, hogy mennyire erőszakos a magyar, mert erőnek erejével beleugrik a roma késekbe, a saját táskáját letépi a válláról és a roma gyerek kezébe nyomja.

Persze ne zavarjon, hogy a agresszió csak fejben történt, és a romákat senki nem bántotta. A gondolat úgy tűnik számodra egyenértékű a gyakorlatban történő rablásokkal, késelésekkel, hordákban történő lincselésekkel. Igazad is van egyenértékű a dolog. Nekem nagyon mindegy, hogy a következő választásokat ki nyeri, egyet remélek : az hiper liberális szarjankók gusztossal az élen eltűnnek végre a süllyesztőbe.
Egyébként szvsz gusztos többet ártott a romáknak, mint a Magyar Gárda összes tette együttvéve.

Thyb 2009.02.09. 10:29:33

@NEC: Érdekes, hogy ott is volt olyan aki ki tudott lépni az analfabéta szülők árnyékából és ledoktorált. Esély van, a lehetőség adott, a nagyobbik gond, hogy a társadalomnak egy rétege eleve az alkotmányban foglalt megsegitési(s amennyiben azt mégis kevésnek találja, akkor) bünözési életódnak szenteli magát. Az, hogy a szülők elmaradottak, s valójában csótány módon a tulélési ösztönből adódóan a másokon való élősködést tekintik az egyetlen elfogadható létformának, csak azt eredményezi, hogy a köv generációt is erre nevelik.
Sajna azt munkára kényszeriteni, aki nem akar, nagyon nehéz. Ehez mentalitásváltásra lenne szükség. Ugyanakkor azt, hogy bizonyos rétegek a mások által megkeresett javakat erőszakkal veszik el (nemritkán vér kiséretében), vagy csak a hecc kedvéért megtámadják az épp ugy elfogadhatatlan mint a most felderitett ingatlan panama Pesten. Mindkettőre le kell sulytani, bár mondjuk az kissé jobban megrémit amikor este az utcán a hátamat kell vizslatni folyamatosan, hogy nem állt-e bele egy konyhakés.

asmodean 2009.02.09. 10:31:29

@Páneurópai Harci Kos:
Furcsa, hogy a mi demokráciánkban, a demokratikus szabályok, és a társas együtt élés szabályai alól vannak kisebbségek, akik kivonhatják magukat.

soleona (törölt) 2009.02.09. 10:37:26

@Páneurópai Harci Kos: Ember,a demokrácia egy dolog. De mi éppen már ott tartunk mintha az Állatfarmon laknánk: mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek is. Na, az egyik kaszt a politikai elitt, a másik a CIGÁNYSÁG.
Mi az hogy nincs iskoláztatva a gyerek? Mi az hogy falvakban ki van mondva nyiltan, ha 20ezer forint alatt károsítottak meg téged még eljárás sem indulhat? (igen, ha naponta 20 alatt van akkor is) Mi az hogy felzárkóztatási program? Ingyen óvóda? Ingyen ebéd az iskolában? Ingyen tanszer? Segély a születésed pillanatától? Követelés igen? Kötelezettség nuku? Csak mert ez demokrácia?
Ugyan már...

soleona (törölt) 2009.02.09. 10:39:27

Egyébként csak úgy a vicc kedvéért, ma kicsit korábban indultam és végigjártam a város azon három csomópontját ahol máskor rajzanak a cigányok. Most sehol SENKI...Csak nem beszartak végre? És ehhez 300 szerb kell? Ha ezt előbb tudjuk összedobjuk a zsoldjukat 15 éve :DDDD

csillagkutya7 2009.02.09. 10:41:05

@Páneurópai Harci Kos:
ember! szánlak egy csöppet!
a mazsihisz honlapján írd le ezeket, ott találsz sorstárakat!
többet már nem foglalkozom a véleményeiddel!

Thyb 2009.02.09. 10:42:02

@soleona: ne akard ide azokat a szerbeket. Én ismertem közülük jópárat, és akkor lássam őket amikor saját szememmel a hátam közepét.

NEC 2009.02.09. 10:45:56

@Thyb: persze ki lehet torni de ezekbol a storykbol lesznek az amerikai filmek...

lassuk be, hogy az allamot mi gatyasitjuk le , a demagog dumainkkal mi szoritjuk idiota torvenyek rablancaba es amikor van media erdeklodes akkor mi kialltunk az allamert... az allam olyan eros es erkolcsos mint az allampolgarai

aki nem fizet adot, az gyengiti az allamot es gyengiti a sajat helyzetet.. fizess adot es kapsz egy eros allamot ami megved es betartatja a torvenyt...lasd Svajc

asmodean 2009.02.09. 10:46:02

@Thyb:

Nem hiszem, hogy nagy szerb szabadcsapat invázióra kellene számítanunk, de ha mégis ilyesmi történne és harcig fajulna a dolog, nem gondolnám, hogy a szerbek nagyon ügyelnének, hogy, csak a bűnösöknek legyen bajuk.

Páneurópai Harci Kos 2009.02.09. 10:50:38

"Mondjuk special az, hogy az agresszió nem megoldás, az egy irtózatos nagy marhaság."

Forditok akkor: a romák élethelyzetét, nem lehet erőszakkal megoldani, Demokráciában, EU ban nem teheted meg. Már csak azért sem, mert a többségük ugyanolyan ember mint te magad.

"A világtörténelem során rengeteg dolgot erőszakkal és agresszióval oldottak"

Ez így van, de mostanra az ember szabályokat alkotott, amik szerint kellene élni.
Elvégre a boltban fizetsz a kenyérért és nem szabadrablással szerzed meg.

A liberalizmussal nem értek egyet, nekem inkább a kinai változat tetszik többször láttam már az eredményt, minimum 8% os GDP emelkedés:)

Az, hogy jelenesetben mi a legjobb megoldás, senki nem tudja, de te sem,

Jelen esetben,a megoldás mihamarabb elkapni az elkövetőket, bevágni őket olyan 20-25 évre a börtönbe, oszt annyi.

"mennyire erőszakos a magyar, mert erőnek erejével beleugrik a roma késekbe"

ennyire bolond nem lehetsz - sajnos mindez hosszú folyamat része.
Melyről javarészt a társadalmi hozzállás tehet. Ami nem most alakult ki, hanem hosszú évek áldatlan tevékenysége nyomán.
Sajnos a mostani gazdasági alakulás és társadalmi viszonyok, megint előtérbe hozták. ha jól élne mindenki, és az lenne a legfőbb probléma hogy hova menjünk nyaralni, a karib szigetekre vagy a bahamákra, elenyészően kevesen foglalkoznának azzal, hogy felvonulgatnak vagy éppen tojást dobálnak -amiből egyébként nagyon fasza rántottát lehet gyártani.


"hordákban történő lincselésekkel. "

nagyon gyakoriak a hordákban való lincselések, egy szégenletesesetről tudok.
(remélem a műanyag lakat is rájuk rohad)

" egyet remélek : az hiper liberális szarjankók gusztossal az élen eltűnnek végre a süllyesztőbe."

nyugi, mszpre fogok szavazni
Bár a liberálisokat nem nevezném szarjankónak, mert van közöttük értelmes ember is, csak az lehet a bűnük, hogy európai demokráciát reméltek egy kelet balkáni mentalitással bíró országban -ami szemmel láthatóan, még nem valósulhat meg.
Idő kérdése (majd ha senki sem akar lincselgetni, meg követ dobálni, akkor jó uton vagyunk.

Gusztos, szegény, is azt képzelte hogy európában van, nem ott van.
u.i. jelentős szavazóbázisról beszélgetünk amúgy, és ahelyett hogy beintegrálnánk őket, próbálunk még több gyűlöletet kelteni, és kirekeszteni.
Nem ez a megoldás.

Páneurópai Harci Kos 2009.02.09. 11:02:23

"Mi az hogy felzárkóztatási program? Ingyen óvóda? Ingyen ebéd az iskolában? Ingyen tanszer? Segély a születésed pillanatától? "

Igen, az pl, kimondottan jó ötletnek tartom hogy minden rászorulót elássanak.
Gyerektől nem sajnálom akkor se ha eszkimó.
vagy te talán sajnálod a gyerektől az ennivalót?

Nyilván nem a gazdag kölkek kapják az ilyet. hanem a szegények, és a szegénység ellen küzdeni kell.
megint előrángathatnám azt a magyarországon jobbára általános dolgot, hogyha valaki "más" nak születik az egyből hátrányos helyzetben van. Nem veszik fel, mert.. és jönnek az előitéletek.

Követelés igen? Joga van az emberi körülmények között való nyugodt élethez.
nálam lényegesen jobban hozzáértő emberek sem tudják megoldani azonban az általános problémát, melyet az elszegényedés is okoz.
Nem lehet üldözni azért mert másnak született.
A munkaadással vannak gondok, az elbocsájtási hulámban biztos sokan kapnak majd munkát.. élni meg kell.
ha a családom éhezne, én is lopnék.

a\' ördög 2009.02.09. 11:20:00

Micsoda ostoba, sötét emberek ragadnak klaviatúrát!
Páneurópai harci kos, szerintem vagy nyisd ki a szemed, vagy dobd el a billentyűzetet! A hülyeségeidre már nem vevők a nem agymosott, fejüket a homokba dugó emberek.

asmodean 2009.02.09. 11:23:27

"Elvégre a boltban fizetsz a kenyérért és nem szabadrablással szerzed meg."

Ezt azért el kellene magyarázni bizonyos kisebbségeknek. Kezdjük mondjuk Sarkadon. A sarkadi nyilatkozatokat egyébként is érdemes végig hallgatni, hogy megtudd a szabadrablás nekik alanyi jogon jár. Ezzel kapcsolatban ugyan néhányan más véleményen vannak, de azok biztos rasszisták.

"Jelen esetben,a megoldás mihamarabb elkapni az elkövetőket, bevágni őket olyan 20-25 évre a börtönbe, oszt annyi."

Ez nem megoldás az általános problémára.

sajnos mindez hosszú folyamat része.
Melyről javarészt a társadalmi hozzállás tehet. Ami nem most alakult ki, hanem hosszú évek áldatlan tevékenysége nyomán."

Már többször kifejtettem, hogy az átlag ember nem fog társadalomtudományi elemzésekbe fogni, nem dolga, nem ért hozzá. Az átlag ember szeret a szórakozó helyen, utcán, villamoson nem félni. Szereti, hogy amit maga termel, azt ne más szüretelje le éjszaka (vagy akár fényes nappal). Ha ez nem így van, akkor szarul érzi magát és elégedetlen lesz.
Ez azt jelenti, hogy akiknek viszont a feladata lett volna elemezni és lépni, az szarul dolgozik, dolgozott.
Innét kezdve nem csak az a társadalmi probléma ami a cigányokat érinti, hanem az is amilyen reakciót a cigánykérdés kivált. Mindenki szarja ezt le nagy ívben. Valahogy senkit nem érdekel az, hogy mikor és főként hogyan lépi át a társadalom a tolerancia küszöböt.

"nagyon gyakoriak a hordákban való lincselések, egy szégenletesesetről tudok.
(remélem a műanyag lakat is rájuk rohad)"

Először is nem fog szvsz 1-2 évvel el lesz intézve a dolgo, azt meg a haverok között végig röhögik.
Másodszor ez az eset kapott nagyobb médiát, abban az évbe még 2 ilyen eset volt 3 hónapon belül. Az utolsó egy hétben most csupán csak kétszer fordult elő, hogy harmioncan támadtak. (Szolnokon és Hevesen, a sarkadi tömegverekedést a főtéren, most nem számolom, mert az "házonbelül" történt)

"csak az lehet a bűnük, hogy európai demokráciát reméltek egy kelet balkáni mentalitással bíró országban -ami szemmel láthatóan, még nem valósulhat meg."

Azért európában is rájöttek már, hogy a bevándorlós multikultúrális marhaság mégse olyan jó dolog, de ha te azt mondod, hogy nyugat európai példákat kell követni, akkor melyiket ajánlod? A francia külvárosos gyújtogatóst vagy az olaszt, ahol a romák kitelepítését fontolgatják a városokból?
Amúgy meg látod, az a baj, hogy akik döntés helyzetben vannak azt se tudják, hogy mi a valós helyzet, akkor mire lehet számítani?


"Gusztos, szegény, is azt képzelte hogy európában van, nem ott van."

Én meg azt képzeltem, hogy tájföldön vagyok két gyöünyörű iker lány tárasaságában. Tudod mi a különbség? 1. Én tudom, hogy csak képzeltem, de tisztában vagyok azzal, hogy mi a valós helyzet. 2. Nem vagyok felelős pozícióban az állami gépezetben.
Majd, ha a politikusok tudják, hogy hol vannak egyáltalán, akkor lehet, hogy akár érdemben is tesznek valamit, az emeletes ökörségek mikrofonba mondásán kívül.

asmodean 2009.02.09. 11:28:42

Áh lemaradt az elejéről, hogy kinek reagáltam.
Páneurópai Harci Kosnak

don padre 2009.02.09. 11:31:43

Huha...
egy kicsit visszaugrottam a lapra szétnézni!
Hááát valóban van itt néhány faszkalap,de ez egy szabad ország itt lehet a hordó tetejéről szónokolni!
DE ettől függetlenül tartom a véleményemet miszerint,ha mi Magyarok képtelenek vagyunk kezelni a cigány kérdést,akkor igenis itt a helyük Zarkan tigriseinek!

Perillustris 2009.02.09. 11:34:25

A (túl) szoros rokonsági kapcsolat eredménye: www.youtube.com/watch?v=LFli7J-tp9E

Martian (törölt) 2009.02.09. 11:43:49

"hanem a szegények, és a szegénység ellen küzdeni kell."

Nyilván te se gondolod, hogy a terepjárós/mercis falka ebbe a kategóriába tartozik.

Martian (törölt) 2009.02.09. 11:46:22

"Forditok akkor: a romák élethelyzetét, nem lehet erőszakkal megoldani"

Itt nem pusztán egy népcsoportról van szó, hanem bűnözőkről, akik viselkedési mintái tömegesen az etnikumuk hagyományait követi.

SzombatZ 2009.02.09. 11:49:59

Kedves Páneurópai honfitársam! Azt kell mondjam te egy idealista barom vagy! Hadd kérdezzem meg hogy hol élsz?Valószínűleg te nem ismered a cigányságot egy cseppet sem. Valószínűleg nem kerültél velük összetűzésbe sohasem. Ébredj már fel barátom, már régen nem lehet megoldani segélyezéssel, tanulási, felemelkedési lehetőségekkel, meg a rászorulók megsegítésével a mai cigányhelyzetet. Baszod ezt csinálja a mindenkori kományzat lassan 20 éve, és látod az eredményét...Mára sikerült oda elérni, hogy cigány bűnbandák vannak, akik törvényen felülinek gondolják magukat, és eszük ágában nincs beilleszkedni, vagy bármiféle társadalmi normák szerint élni.

Igen segítsük őket, ha nincs pénzük tankönyvre, adjunk nekik, ha nincs pénzük írószerre adjunk nekik, vagy tüzifát, vagy kályhát, de pénzt azt ne. Ismétlem ne! Tudom, mert látom nap, mint nap, hogy elbasszák a segélyeket, meg a családi pótlékot, és mikor elfogy akkor gond nélkül beugranak a szomszéd utcába, leszüretelni a spájzból a friss sonkát, meg kolbászt. Hát tudod ez valahogy nem fasza.Többségükben a leghalványabb késztetés sincs, arra hogy dolgozzon, és tisztességesen éljen. És ha te ezt másként gondolod, akkor vagy nincs rálátásod a mai cigányhelyzetre, vagy hülye vagy!

Martian (törölt) 2009.02.09. 11:50:47

"Hát erdély? Most egyszeriben románokkal értünk egyet, mert a romák leszurtak valakit közülük..."

A különbség nem etnikai jellegű, hanem hogy kivel lehet tárgyalni és kivel nem... a törzsi-nemzetségi alapon élő cigányok nem rendelkeznek olyan vajdákkal, akik a társadalom felé képviselnék és kellő tekintállyel elszámoltatnák az embereiket. Ennek hiányában a hatékonyabb erőszak képviselője a falkavezér.

SzombatZ 2009.02.09. 12:06:43

"Ez így van, de mostanra az ember szabályokat alkotott, amik szerint kellene élni.
Elvégre a boltban fizetsz a kenyérért és nem szabadrablással szerzed meg."

Nos kedves Harci kos erről van szó, amit te is írtál. Azért alkottunk szabályokat az alkotmánytól kezdve a helyi rendeletekig, mert szeretünk biztonságban, és létbiztonságban élni. Szeteünk úgy járni az utcám, hogy nem kell félnünk, szeretünk úgy, és azért dologzni, hogy munkánk gyümölcsét MI MAGUNK szüretelhessük le. Hát ezek a szarjankók módszeresen semmibe veszik a szabályokat, és nem is értik, hogy mi a baj, ha számonkéri rajtuk a többségi társadalom.

Martian (törölt) 2009.02.09. 12:11:47

"Ki tehet arról elsősorban hogy a romák életvitele olyan lett amilyen?"

Hogy a problémamegoldást eleve nem párbeszéd- hanem erőszak elvén kezelik, arról a saját primitív szokásjogi hozzáállásuk tehet.

Ezt nem lehet pusztán iskolai felvilágosító munkával kezelni... ha gyerekkoruktól kezdve látják annak működését, hogy otthon annak van igaza, aki a nagyobb pofont adja, akkor az iskolai "jóra, értékekre nevelés" számukra csak egy unalmas, tekintéllyel, erővel nem rendelkező show-műsor.
Onnan kezdődik bármilyen változtatás lehetősége, hogy a szülők jöjjenek rá, legalább a gyerekeinek meg kell adniuk az esélyt a változásra... de amig ezek a szülők természetesnek veszik, hogy elvannak a segélyekből, ha meg kell a merdzsóra, összelopjuk a fehéremberektől, addig nincs változás és a párbeszéd nyelve egyedül a hatékony erőszak nyelve lesz.

Martian (törölt) 2009.02.09. 12:16:56

"Nácikat a parlamentbe, azt meg hogy? (fajvédő mocskoknak nem szabad hatalmatadni)"

Ha a jelenlegi hatalom olyan vákuumot hagy, ami ezt vonzza, akkor a hibát először is önmagukban keressék.
Hitler sem UFO-val landolt Nürnberg főterén, hanem egy tehetetlen, káoszba torkolló "demokrácia", a Weimari Köztársaság előzte meg.
A Magyar Gárda létrejötte is csak egy meglévő ok törvényszerű okozata.

zolee75 2009.02.09. 12:33:22

@Martian: Egy AK47 két teli tárral szerintem picit kevés lesz...

Thyb 2009.02.09. 12:38:21

@NEC: Az én adóbevallásomat megnézheted, ugyhogy nálam hiába reklamálsz. Ugyanakkor kiváncsi vagyok arra, hogy az emlitett bünözői körök milyen formában járulnak hozzá az éves büdzséhez. Mellesleg az én erkölcsösségemet te ne kérdőjelezd meg ha megkérhetlek. Az, hogy az adott csoportok milyen ütemben irtják ki egymást nem érdekel, sőtt, lehet hogy tapsolok is hozzá, de ha én befizetem az adót akkor had várjam el azt, hogy az ilyeneket eltávolitsák a közéletből a hozzám hasonló RENDESEN és RENDSZERESN adózók védelme érdekében.

asmodean 2009.02.09. 12:46:10

@Thyb:

"Ugyanakkor kiváncsi vagyok arra, hogy az emlitett bünözői körök milyen formában járulnak hozzá az éves büdzséhez"

Kiegészítették az APEH ellenőrök és a rendőrök fizetését :)))

Martian (törölt) 2009.02.09. 12:47:43

"Egy AK47 két teli tárral szerintem picit kevés lesz..."

A diszkóban randalírozó, késelő társasághoz kellő harcászati tapasztalattal együtt elég (30-as tárral). Akkor is, ha volt náluk pisztoly.

zolee75 2009.02.09. 12:50:22

@greycup: Akkor is így lesz. Meg lehetett volna előzni. Akik megtehették volna, nem érezték fontosnak.
Ja, és késsel szemben egyet tehetsz: hátrálás közben tüzelsz, ameddig talpon van!
Ha érdekel, nézz meg pár amerikai rendőrségi oktató videót...

zolee75 2009.02.09. 12:58:46

@Martian: Csakhogy a 7.62-es átmegy rajtuk, mint kés a vajon, és talán másokon is. Akkor inkább már jó kis fúrt-reszelt fejű 9mm-es. Bemegy, szétszaggat, bentmarad. Ártatlan pedig nincs veszélyben a bűnös háta mögött.

Martian (törölt) 2009.02.09. 13:53:40

@zolee75: jogos a megjegyzésed, az acélmagvas 7.62-es nem jó barát-ellenség keveredés esetén, inkább egyértelmű frontok esetén az alkalmi fedezékek (autó, vékonyabb falak) átlövésére előnyös... a diszkó előtti egységes csoport ellen vagy ha autóban vannak.
Egyébként meg jó a fúrt fejű ólommagvas... bár diszkó-verekedésben, tömegben kétséges az eredmény, nehéz célozni... ha sok emberrel szemben balhé várható, a legjobb gyorsan elszakadni tőlük, kijönni a zsúfolt, zárt terekből... hacsak nem 2-3 teljes fegyverzetű szamuráj kerül a hordával szembe.

zolee75 2009.02.09. 15:46:53

@Martian: Látom, hamar témánál vagyunk! Kardom nincs, marad a 9mm-es. Még sosem kellett elővennem. Nem lenne baj, ha ez így is maradna.

Martian (törölt) 2009.02.09. 16:04:13

@zolee75: egyetértek, jó lenne, ha nem kellene az embernek fegyvert használnia.

boj (törölt) 2009.02.09. 22:28:24

Jó lenne.

De mi van ha a családod, barátod, személyed ellen használják?

zolee75 2009.02.10. 08:01:10

Ha valaki a családod ellen támad, tégy úgy, hogy Isten válogathasson közülük. Csak egy ember maradjon, aki elmondja a bíróságon, mi történt: Te.

Sakál lamtitkár 2009.02.10. 14:37:26

Sziasztok,


remélem el-el látogatnak erre az oldalra azok is, akik közvetlenül az eset után olyan aktívak voltak. Szóval annyi az észrevételem, a témával kapcsolatban, hogy NINCSEN olyan hogy CIGÁNYBŰNÖZÉS. Bűnözés van. A megállapításom onnan ered, hogy vannak olyan emberek, akikre nem vonatkoznak a törvények. Megtehetnek bármit. Vannak olyanok, akik a rájuk bízott pénzt saját céljaikra fordítják, vannak aki, úgy gondolják, hogy a magántulajdon az nem szent, elvehetem, és ha nem adják akkor meg is ölhetem az adott illetőt. Tehát egy Kóka János, vagy Hunvald György azon az ösvényen jár amin Sztojka Iván és a többiek. Nem vonatkoznak rájuk a szabályok. A rendőrség, az ügyészség, a büntetés végrehajtás képtelen eredményeket felmutatni, hiszen fertőzött a fenti személyektől. Nem is lesz változás egyhamar. Így nem marad más mint, vagy neked is lopni, ergo: beállni közéjük, lelépni, vagy forradalmat csinálni. Vagy pedig LSD keverni az ivóvizbe...
U.i.: Szerintetek az MSZP előhúzza a "fasiszta kártyát" a választási kampányba?

Martian (törölt) 2009.02.10. 20:11:55

"Szerintetek az MSZP előhúzza a "fasiszta kártyát" a választási kampányba?"

Ha igen, az a Jobbiknak sok szavazatot hozhat... nem szerencsés, amikor a görény vonja felelősségre a többi állatot, hogy "ki fingott?!"

Sakál lamtitkár 2009.02.10. 21:56:26

@Martian: naná, hogy elő fogja húzni! Igazad van, de szerintem akkor is az "Zorbánviktor fehérlovon" és Kövér "köteles" László lesz a két slágerdal a következő kampányban lemezen. A Buli színe 2.

INkvizitor 2009.02.19. 22:19:35

@Sakál lamtitkár: Szóval annyi az észrevételem, a témával kapcsolatban, hogy NINCSEN olyan hogy CIGÁNYBŰNÖZÉS. Bűnözés van.
a bűnözés egyik alfaja a cigánybűnözés, ahogyan a fehérgalléros bűnözés, vagy a fiatalkorú bűnözés. Vannak jól behatárolható bűncselekmények, amik tipikusan egy bizonyos bűnelkövetői körhöz tartozók követnek el. A veszprémi gyilkosság bűnözés volt, nem cigánybűnözés. az elkövető lehet hogy cigány volt, de a cselekmény nem cigánybűnözés. ahogyan kulcsár attila is cigány volt, mégis fehérgalléros bűncselekményt követett el.
tipikus cigánybűnözés a színesfém tolvajlás, a kiskerti lopás, a lábasjószág eltulajdonítása, a közfeladatot ellátó személy bántalmazása (orvos, tanár verés), a szocpol csalás, az idősek, illetve fiatalkorúak sérelmére elkövetett rablás., 2006-ig a csoportos garázdaság is az volt.. :))
és nem NEM azt jelenti hogy minden cigány bűnöző, ahogyan nem minden öltönyös ember sem fehérgalléros bűnöző, illetve nem minden fiatalkorú sem az. ezt csak a kretén jogvédők akarják belemagyarázni, hogy ne kelljen róla beszélni.
süti beállítások módosítása