Amennyire biztos lehet ebben az ember, én fehér, heteroszexuális, adófizető férfi vagyok, tehát vagy a világ ura, vagy annak a kisebbségnek a szerencsétlen tagja, amelyet a társadalom marginális kisebbségeiből alakult hadikoalíció kinevezett többségnek. Erre bizonyára nyomós okuk van, hiszen én nyomom el a nőket, bántalmazok mindenkit, akinél egy kicsit is nagyobb vagyok, én szennyezem a környezetet, rekesztem ki a beásokat,a zsidókat, a kolompárokat, a feketéket, az arabokat, a romungrókat és a pirézeket is, ha léteznének. Féktelen heteroszexualitásomban nem viselem el, hogy egyes nők a nőket szeretik, hogy egyes férfiak a férfiakat szeretik, hogy van aki az állatokat szereti, vagy a gyerekeket, vagy bármit, amit a természet sokfélesége létrehozni bírt. Én miattam sok a válás, számtalan a mozaikcsalád, a fasiszta, a náci, a skinhead, a kövér nő, aki nem elégedett magával, a szingli (vagy nem elég, attól függ honnan nézzük). Én nem fogyasztok és nem takarítok meg eleget, én csalom el az adót és nem veszek elég táskát a feleségemnek, aki miattam nem mehetett hozzá a sokkal sikeresebb Hufnágel Pistihez. Mert ugye lúzer is vagyok. Nekem nincs tekintélyem a gyerekeim előtt, akiknek nem mutatok jó példát azzal, hogy a szülői tekintélyemmel próbálom lebeszélni arról, hogy a szabadság nevében 12 éves koruk után megtegyenek mindent, amit 18 éves korukban is rossz ötlet lenne. Én nem vagyok fenn a FB-én és én nem nézem meg a reklámot a tévében. Én vagyok az az idióta, aki inkább a Fideszre vagy az LMP-re szavaz, csakhogy ne jöjjenek vissza a gordonék és aki nem szavaz a jobbikra, hogy ugyanezt a gordont ne akasszák fel már fel valami síkosítatlan kenderkötélre. Én vagyok a kötelezettje, meg a fehér, heteroszexuális, adófizető családanya, mindenki minden jogának, akire az egyik legalább nem igaz: fehér, heteroszexuális, adófizető. Azt készséggel elismerem, hogy a fent említett nőknek még rosszabb, mert mindazokat a jogokat és kötelességeket és feladatokat, amiket a fent említett férfiaktól elvettek, még odasózták a modern nőnek, a háztartási feladatok és a nyolc óra meló mellé.

De nekik legalább az az elégtételük megvan, hogy mindez az ő érdekükben történik.

De nekünk csak a Potemix jutott! Én is vegyülni akarok és jogokat!

Heterosoviniszta vagyok, törékeny és gyenge, viszont büszke!

Én is rá akarok mozdulni a jogok féktelen konjunktúrájára! Akarok valamiféle olyan jogot, amelyet nem természetanyánk nagylelkűsége folytán birtoklok, hanem olyat, amelyet modern korunk perverz logikája alapján kikényszeríthetek magunknak.
Külön öltözőt akarok a heteroszexuális férfiaknak!
Nem akarok szexuális tárgy lenni, miközben a boxergatyómat fürdőnacira cserélem, vagy amikor izzadt testtel elindulok tenisz után a zuhanyozóba, vagy amikor lehajolok a szappanért. Rendes férfisoviniszta homofób köcsögökkel akarok öltözködni, akikkel meghitt magányunkban beszélhetjük meg Alföldi Róbert rendezéseit és mesélhetünk egymásnak pinás vicceket. Megváltozhatatlanul vagyok ilyen, anyám rontott el valamit? Vagy apám volt túl férfias? Vagy az óvónéni erőltette a hímsoviniszta meséket, esetleg Kati néni, a fiatal tesitanárnő rontott meg, akibe 11 évesen bele voltam esve? Túl sok pornót néztem? Akárhogy is, nincs választásom, ilyen vagyok. Nem akarok sokat, csak, hogy fogadjanak el ilyennek. Meg azt, hogy a heteroszexuális férfi öltöző, ha megoldható, a heteroszexuális női öltöző mellett legyen.
Ígérem, nem foglalunk sok helyet.