100 késszúrással megöltek egy nőt Pécsett. A rendőrség bravúros gyorsasággal beazonosította az elkövetőt, amit jelentősen megkönnyített az a körülmény, hogy a gyilkos évek óta napi szinten üldözte áldozatát és annak lakásában lakott. Ez utóbbit úgy kell érteni, hogy a későbbi gyilkos kizárta (kiverte) évekkel ezelőtt az áldozatot annak saját tulajdonú lakásából. A mi jogállamunkban ezt azonban csak úgy lehet kezelni, ha bérgyilkost fogad az ember vagy maga ássa el a betolakodót valahol. Ha ez a lúzernél nem opció, mehet a híd alá vagy ahová akar. Az áldozat barátja évek óta minden nap folyamatosan kísérgetni volt kénytelen szerelmét mindenhová, ha el akarta kerülni, hogy azt volt férje ötletszerűen megverje, bántalmazza. 

Ez az üzemszerű, folyamatos brutális zaklatás azonban nem alapoz meg elmegyógyászati diagnózist, vagy bármilyen aktív védelmet. Csak nekünk laikusoknak nyilvánvaló, hogy az az ember, aki egy másik ember mindennapjainak tönkretételére szervezi az életét, elmebeteg. Az is csak nekünk fasisztáknak evidens, hogyha nem elmebeteg véletlenül, akkor is börtönben a helye.
Megint nem védtünk meg valakit.
És a következőt sem fogjuk, mert a törvény képtelen a valóság minden csipkéjét megragadni, képzett és tapasztalt rendőrökre meg mégsem bízhatjuk rá, hogy a saját hatáskörükben kételkedni merjenek egy sorozatzaklató elmeállapotában. Fontos tudni, hogy nem a rendőrökön múlt ez elsősorban. Ez a törvényeken múlik és azon, hogy merjünk felelősségteljes szakemberekre olyan döntéseket bízni, amelyek esetleg és látszólag korlátozzák mások jogait a bírósági jogorvoslatig.
Az elmebeteg gyilkos minden csatát megnyert a maga perverz háborújában, nem találkozott igazán a hatóságok és a társadalom ellenállásával.
Nem csoda, hogy azt hitte végül, hogy ölhet is.
Meg kéne értenünk végre, hogy a csatákat mindig a mindennapokban veszítjük el. A jogaink nem csak a parlament követhetetlen törvénygyárában erodálódnak szép csendben, hanem sokkal inkább a mindennapok közönyében. Nem a törvények működtetik a társadalmat, hanem a mi viselkedésünk. Ha félrenézünk és a hatóságoktól és a törvényektől várjuk az igazságot, azonnal el is veszítjük azt. A törvény szellemének kellene számítani és nem a magában ostoba szavaknak.
Megint nem védtünk meg valakit. Igazából mi emberek, állampolgárok már régesrég nem védünk meg senkit, csak reméljük, hogy szerencsések leszünk és megúszhatjuk a felelősségvállalást.
Teljesen félrecsúszott a gondolkodásunk. A törvény uralma helyett a törvény által szavatolt felelőtlenség kora következett el.