Rosszkedvünk telét a tavaszi napsütés oszlatja épp, így hát itt az ideje, hogy a kampány fokozódásával egyidejűleg elmélázzunk azon, mit is remélhet az egyszerű választó?
Választói szempontból szokták a legkevésbé elemezgetni a politikai helyzetet, abból kiindulva, hogy az olyan választó, aki racionális közép- vagy hosszútávú szempontok alapján dönt, ritka, mint a fehér holló aktatáskával.
Pedig, csökönyösen hiszem, hogyha a választópolgárt értelmes lénynek tekintik, hajlandó is értelmes lényként viselkedni. Például az a választó, aki egy szavát sem hiszi el Orbán Viktornak (teljes joggal, mert politikussal soha nem lehet elég óvatos az ember), képes arra a mélyen racionális döntésre is, hogy ne higgye el azt, amit az elmű nevű áramszolgáltató ír neki. Pontosan azért ne higgyen neki, amiért egyetlen politikusnak sem hisz. Mint látjuk a társadalom döntő többsége vagy ennek, vagy annak az álláspontnak a fanatikusa és akik egyiknek sem hisznek, azok meg kedvetlenül elfordulva kívülről sem akarnak rátekinteni a helyzetre. Pedig tanulságos lenne.
Aki belátja azt, hogy az egyiknek sem hiszünk álláspont az egyetlen, amely esetén nem kell a fejünkben kongó kognitív disszonancia kezelésére energiát fordítanunk, az lehet egy racionális döntéseken alapuló politika célcsoportja.
És ráadásul a politikai helyzet nem reménytelen, habár megoldást a bajainkra természetesen nem kínál. Ennek belátása elsődleges fontosságú. A modern politikai rendszerekhez fűződő legnagyobb irracionális hit, hogy lehetséges egy hatékony kormányzás. Ez tévedés, a modern kormányokkal sokkal inkább történnek a dolgok, mint alakítói a folyamatoknak. A jó kormányzás már csak azt jelenti, hogy kevesebb kárt okozzanak.
A magyar választok jelentékeny része láthatólag végigment egy tanulási folyamaton az elmúlt huszonhárom évben és felismerte, hogy a folyamatos protestszavazástól nem lesz jobb. Ráadásul ez az ellenszavazás sosem a kormányzati teljesítményhez, vagy valami racionális döntéshez kapcsolódott, hanem az országban kialakított, kialakult hangulathoz, ami egy ilyen hangulatvezérelt borongó karakterisztikájú nemzet esetében, mint a magyar, törvényszerűen vezetett a mindenkori legrosszabb megoldáshoz.
Most 2013 kora tavaszán az látszik, hogy egy nagyon sok sebtől vérző kormányzati teljesítmény sem volt képes helyzetbe hozni az ellenzéket. Mi ennek az oka? Nem szabad eltekintenünk annak a lehetőségnek a számbavételétől, hogy 2014-ben újfent a Fidesz lesz a kisebbik rossz. Ha hozzá tudjuk magunkat a gondolathoz, akkor teljesen más nézőpontot is választhatunk a politikai viselkedésünk kialakításához.
Nem kérdés, hogy a Fidesz elmúlt három évi kormányzati teljesítménye pocsék. És nem az örökölt problémák sokasága és súlya miatt, hanem attól függetlenül is. És nem is azon dolgok miatt, amiket a teljesen alkalmatlannak bizonyult ellenzék hatástalanul ismételget folyamatosan. Hanem azért, mert a Fidesz nem volt képes a mindennapi élet adminisztratív őrültségeit felszámolni, barátságosabbá tenni a közigazgatást, pontosan olyan idióta módon osztja (pontosabban nem osztja) az EU-s pénzeket, mit elődei, illetve nem mérsékelte a szükséges mértékben a lopást. Továbbá semmiféle épkézláb ötletet nem mutatott fel a gazdaságfejlesztés és a teljesítmény felpörgetése terén. A bűnüldözés hatékonyságának javulása ellenére a lakosság szubjektív biztonságérzete tovább romlott. Valamint a fideszes derékhad nagy része maradt olyan nagyképű bunkó, mint amiért megutálták őket 2002 előtt. Teljesen hiányzik az az elegancia és nagyvonalúság, ami a szekértáboron kívülről is szerethetővé tenné a pártot. Viszont ez nem jelenti azt, hogy nem múlják felül szinte minden tekintetben az előző két ciklus kormányát jelentősen. De aki a gyurcsányhoz, meg a bajnaihoz méri magát, az ne csodálkozzon.
Miért vezetik mégis a közvéleménykutatásokat?
Ennek elsődleges oka az, hogy a Fidesz és Orbán Viktor kormányoz. Az előző két ciklusban nem folyt kormányzás, csak politizálás és sodródás. Orbán legalább kormányoz, vannak céljai (egyszerűek) és azok megvalósításához rendel eszközöket, választ megoldásokat. Sokszor nem jókat, de láthatólag igyekszik. És ezt az emberek méltányolják. Ez a cselekvőképesség. Ha akarna még jót is tehetne. Hátha sikerül neki olyasmi is.
Ráadásul Orbán jól választott ellenségeket. A várható nemzetpolitika mellett (ami a környező országokkal való feszült viszonyt el is döntötte az elején rögtön) olyan „közszeretetnek” örvendő közellenségeket jelölt ki, mint a bankok, az EU és a multik. Ezek a marhák meg, mindent meg is tettek azért, hogy Orbán kevésbé cizellált ellenségképének megfeleljenek. A bal oldali ellenzék jó érzékkel a bankok, a multik és Brüsszel oldalára állt, végre teljesen meggyőzve a lakosság jóval több, mint felét, hogy kinek a fizetési listáján is szerepelnek valójában. Ezt az üzenetet a Fidesznek semmiféle bankárkormányozással nem sikerült átvinnie, ehhez kellett az mszp és a balliberális értelmiség totális butasága.
Orbánnak ráadásul most kedvez a nemzetközi környezet. Miután sikerült kezelnie a költségvetési hiányt, komolyabb társadalmi balhék nélkül, már nem érdeke az EU balos technokratáinak, hogy egy viszonylag problémamentes országot bedöntsenek politikai okokból, amikor Spanyolországban, Portugáliában, Szlovéniában, Görögországban, Bulgáriában kezelhetetlennek tűnő bajok vannak és Franciaország is dögrováson van. Brüsszelben pedig egyébként pontosan annyit törődnek a demokratikus értékekkel valójában, amennyire a Fidesz frakcióülésén. Csak ha valakit szívatni lehet ilyesmivel.
A Fidesz és Orbán viszonylagos népszerűségének másik oka az ellenzék maga.
A Jobbik szegény pontosan igazolta az előzetes várakozásokat. Ezek tényleg ennyire hülyék. Létük azonban nem mélyebb értelem nélkül való. Elvesznek vagy 10%-ot a potenciális balos szavazótáborból és biztosítják, hogy a mégis elegánsabb politizáláshoz szokott egykori MIÉP-es szavazótábor a Fideszre szavazzon.
A Fidesz figyelemreméltó éleselméjűséggel a libakereskedelemben edződött bajnait választotta fő ellenségének(egyelőre). Ennek elsődleges oka nem bajnai, hanem mesterházy attila pozicionálása. Idejekorán jelezni akarták ugyanis, hogy mesterházyt kvalitásai mire predesztinálják, hogy az, aminek látszik, egy miniszter főnökére veszélytelen államtitkár. Azt a hibát sem akarták elkövetni, mint annak idején medgyessynél, hogy vicces és szánalmas volta miatt hagyják, hogy felépítsék a karakterét (már amennyiben bármelyik érintettnél használható egy olyan erős szó, mint a karakter).
Jól látható, hogy a következő hónapokban a liba és a bajnai szó többször fog egy mondatban szerepelni, mint a világmindenségből hátralévő időben összesen, a finálé pedig az lesz amikor az Internacionálé hangjaira a Dataplexes pólót viselő bajnai-bábút leöntik szurokkal és meghempergetik libatollban. Mondanivalót bajnai szövegében amúgy is csak a Galamus szerzői voltak képesek felfedezni, de ők a gyurcsányéban is. A civil mozgalmak káoszából nem bajnai gordon fog kormányképes erőt faragni. Aki bázisdemokrata szervezetben próbált már beszereztetni 12 guriga WC-papírt, az tudja miről beszélek.
Azt viszont el kell ismerni, hogy mesterházy attila figyelemreméltó erőt mutatva uralja a szocialista pártot. Persze segítségére sietett gyurcsány téves helyzetértékelése, aki azt hitte, hogy 7-8 % szavazót magával vihet a dk-ba (de ehhez még a szoci törzsszavazóknak is jelentősen hülyülni kellett volna). Aztán a zseniális ellenfélválasztás iskolapéldájaként kétharmad- egyharmad arányban lenyomta szanyi kapitányt az mszp elnökválasztásán. Ezt sajnálom, meg gondolom mindazok is, akik torgyán józsi kifinomultságát hiába keresik mostanában a politikában.
Cserébe kiegyezett az elmúlt két ciklus sikereinek kovácsaival és az mszp megújhodását szekeres imre fiatalító műtéteihez indexálták.
Én még nem láttam embert ennyire túlméretezett kabátban utcára merészkedni, mint amiben a mesterházy flangál, de az eldőlni látszik, hogy vagy ő lesz a baloldal miniszterelnök jelöltje, mert bajnainál lényegesen jobb kamarillapolitikus, vagy az, akit ő akar. Más jelentkező nincs is igazából.
Az a fájdalmas kérdés, meg elrepül a levegőbe, hogy komolyan gondolja azt bárki is, hogy ez az erős ember trió (mesterházy-bajnai-gyurcsány) bármire olyanra képes, ami nem sokkal szörnyűbb, mint ami most van?
Azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy van-e bármiféle más választás?
Mind az mszp-bajnai-dk, mind az összes szdsz tetemdarab azt akarja elhitetni velünk, hogy nincs. Hogy hozzuk helyzetbe azokat, akik egymás után nyolc költségvetés hiányát nem tudták 3% alatt tartani és úgy loptak, ahogy most Simicska Lajosról állítják ők maguk nagy lelkesen.
De a racionális választói magatartás nem ez.
A körülmények szerencsétlen összejátszása folytán egyszerre csak egy problémát lehet megoldani. Ahogy a kormánypártot le lehet váltani, úgy az ellenzéket is le lehet cserélni. És ellenzéket akkor cserélünk, ha az ellenzéknek-kormánypártnak egyaránt alkalmatlan. Ezt minden párt bebizonyította már, hogy egy ideális világban létre sem jöhetett volna, de most itt az idő, hogy elvégezzük a természet munkáját.
A legutóbbi időkig volt olyan komolyanvehető politikai erő, amely veszélyesnek tűnt a tulajdonképpeni kétpárti váltógazdálkodásra. Nem véletlen, hogy az egykori szdsz-es szubkultúra fiatalabb generációja, amely megpróbálta az LMP-t az szdsz utódjává tenni, egyes egyedül azzal határozta meg magát, hogy csak balra a bajnai-mszp akciószövetséghez való csatlakozás az egyetlen lehetséges politikai program. A balliberális értelmiség programja most is a régi, az mszp-szdsz szövetség felújítása, csupán új nevek alatt.
Nem szabad ezt elhinnünk. Ha ez sikerül az tragédia, ha nem sikerül az is, mert a Fidesz újabb ciklust csinálhat végig komolyan vehető ellenzék nélkül akkor a domináns pártrendszerek sajátságainak megfelelően csak egy újabb olyan kontroll nélküli társadalmi-gazdasági konglomerátum jön létre (még erősebben), mint amilyen a legutóbbi időkig csak a baloldalon volt meg.
A demokratikus fékek és ellensúlyok oly sokat hangoztatott szép rendszere mit sem ér, ha nem áll mögötte olyan társadalmi erő, amely képes azokat élettel megtölteni a nyilvánvaló arányeltolódásokat a létéből nagyságából eredő erejével visszabillenteni. A baloldali politikai elit csak azt akarja visszalopni a Fidesztől, amit korábban tőlünk vett el és esze ágában sincs azt nekünk visszaadni. Ha visszaszerzi megtartja azt és hatalma bebiztosítása érdekében, tanulva a tapasztalatokból, pont azt fogja csinálni, amivel véleménye szerint Orbán Viktor olyan sikeresnek bizonyult.
A rendszerváltás körüli nosztalgikus időkben, egy rövid ideig, volt egy világos közös nevezője a magyar politikai életnek. Az, hogy az állampárt politikai elitje a közös ellenség. Az szdsz persze csak hazudta ezt és el is árulta azonnal a rendszerváltást, de ennek a közös érzésnek s szükségszerűsége máig fennmaradt. Most majd 25 évvel később, szociológiailag még mindig ez a politikai és gazdasági csoport határozza meg a Fideszen kívüli politikai erőteret. Ami abszurd.
A baloldal mindenki másnál kevésbé akar új politikai szereplőket látni a porondon. Az LMP a benne rejlő potenciál miatt az ellenségük, azért mert rájuk nem „befogott orral” lehetne Fidesszel szembeni szavazatokat leadni.
A politika persze nem lehet más, hacsak abban nem, hogy a teljesen anakronisztikussá váló politikai erők szociológiai és generációs értelemben is lecserélhetőek, ha a választók ennek felfogják a hosszú távon is érvényesülő értelmét.
Gondoljuk végig a 2014-es választások végkimenetelét.
Nyerhet a Fidesz újra abszolút többséget szerezve, vagy akár kétharmaddal is, ahogy ma kinéznek a népszerűségi adatok és amilyen a választási rendszer.
Nyerhet a baloldali blokk. Ez gyakorlatilag egy sok szervezetből összetákolt koalíció álcájában ugyan, de ez az egykori mszp-szdsz kormány elitjének hatalomba történő visszatérése lenne.
Sem a Fidesz, sem a baloldali blokk nem szerez többséget. És mondjuk a jobbik a mérleg nyelve.
Sem a Fidesz, sem a baloldali blokk nem szerez többséget és az LMP jelenlegi (szakadás utáni) elitje által dominált választási szövetség lesz a mérleg nyelve.
Azokról a perverz helyzetekről nem is beszélve, amelyekben mind az LMP, mind a jobbik kell a kormánytöbbséghez.
Vegyük észre (ahogy a gimis matekkönyvemben a jól álcázott összefüggéseket az arcunkba tolták), hogy jelenleg szinte lehetetlennek tűnik az, hogy a Fidesz és a jobbik együtt ne legyen többségben a következő parlamentben. Még akkor is valószínűtlen, ha a baloldal teljesen összeáll (mint hányás a fagyban) és schmuck andortól fodor gáborig (közéjük préselve vadai ágnes), kapolyi miklós szellemétől, Thürmer Gyula maradék három elvtársáig mindenki eljön.
Persze sok minden változhat még, de csodák nincsenek.
Józan ésszel, ezen lehetőségek közül, milyen összetételű parlamentet választanánk inkább?