Évek óta gyűjtögetem a bátorságot, hogy „A cigánykérdés végső megoldása” címmel írok egyet. Nem a „cigányok” ijesztgetése lenne a célom, ők az egészséges természetes ösztönüknek hála nem olvasnak blogokat, hanem az, hogy hátha néhány libsi marha belehal a bayeri mélységűnek képzelt gondolatok befogadásába. De, mint a fenti cím mutatja, nem vagyok elég bátor, na nem a libsik iránti bayeri gyűlöletem kimutatására, hanem arra, hogy a másfél gépelt oldal tőmondat szakaszolt elolvasására képzett lakosok számára az egész ügyet egyszerre áttekintve világítsam (legalább öt oldalon) meg. 

A szoktatást a kedvenc cigányos történetemmel kezdem, amiben szigorúan nem szerepelnek romák.
Előzetesen annyit még, hogy az átlag bölcsész többet tud a Higgs-bozonról, mint ti libsikéim a cigányokról. A romákról viszont tényleg szinte mindent tudtok, ami egy nem létező identitás esetén ugyebár logikai evidencia.
Szóval ez itt most egy hangulatfestő történet, azért, hogy a mérhetetlen rasszizmusom tudományos igényű áttekintése lehetséges legyen azok számára, akik néhány romológia kurzus fedezékéből osztják az észt.
A nyolcvanas évek közepén együtt dolgoztam egy gyönyörű cigánylánnyal az egészségügyben. Tudom hihetetlen, de ez a kifejezés a liberalizmus igazságának eljövetele előtt pusztán csak a női szépség egy típusának megjelölésére szolgált, abban az esetben, ha az illető egyéb tulajdonságai nem szolgáltattak okot arra, hogy a sz összetett szó első felét hangsúlyozzuk. Ebben az esetben szociológiai értelmében egy életmód szempontjából teljesen elmagyarosodott család tagjáról beszélhettünk, akiben volt is egy kis vonó. Illetve jobban meggondolva akiben a vonón kívül volt némi magyar, sváb vagy horvát vér, mert mint tudjuk Magyarországon a fehér ember is így, össze és vissza van. De ez csak még jót tett a szépségének és dicséretre méltó türelemmel viselte, hogy mindenki csak azt akarja tőle. Néhányszor beültünk valahová munka után (mert a rasszizmusom a szexuális tárgyválasztásban /hál istennek/ egyáltalán nem manifesztálódik) és volt szerencsém megismerkedni a bátyjával is, aki néha eljött érte. Ő is egy kellemes, habár intellektuálisan (a húgához képest, aki kifejezetten eszes volt) kevésbé eleresztett figura volt, aki szakmunkásként kereste meg a sörre valót. A lány aztán a mozgalmas ifjúság éveiben kikerült a látókörömből, de a bátyjával a kilencvenes évek elején összefutottam a politikában. Ő az szdsz-ben kezdett el politizálni, ahol felhívták a figyelmét arra, hogy ő cigány, aminek következtében megtalálta identitását és hamarost készségszinten volt képes a többségi társadalom előítéletességének tömeges példáit felidézni az életéből. Elvégezte a romológia szakot és megtanult cigányul. Az a vicces epizód teljesen lényegtelen e sikertörténet szempontjából, hogy pont nem a saját rég nem látott rokonságának nyelvét sajátította el alapszinten (mert a szűk családja már csak magyarul beszélt és a régi időkben nem jegyzetelt), hanem egy másikat, amiből lett is némi fennforgás az etnikai különbségekre atavisztikusan érzékeny rokonok részéről.
Ahogy időről-időre összefutottunk az utcán egyre komorabbnak és feszültebbnek látszott és az mszp-szdsz kétharmad idejének vége felé hallottam, hogy összeveszett valami pályázat kapcsán korábbi mentoraival. Nem voltam ott, de had kockáztassam meg, hogy egyszerű cigányemberként túl becsületes volt szdszesnek.
Valamikor az ezredforduló környékén futottunk össze legközelebb, kiültünk egy kerthelyiségbe és néztük a csajokat. Megvitattuk az élet dolgait (A szép húg óvónő, boldog házas, három gyerek, magyar férj) aztán nekiszaladtunk a politikai helyzetnek. Olyanokat mondott az szdsz-ről, amiket még én is túlzásnak éreztem és amely dolgok azóta nyilvánossá és megszokottá váltak a magyar közéletben.
Liberális elkötelezettsége és Fideszgyűlölete megmaradt, részletes és érzelemteli leírást adott végül Farkas Flóriánról a Fidesz díszcigányáról. Egyre jobban és jobban belelovalta magát ebbe a témába,
egészen az emberevésig, majd végső tromfként közölte velem, hogy nem is ismer egyetlen olyan gazembert sem, mint a Farkas Flórián. Érdekes és tanulságos pszichológiai jelenség volt ahogy ezen szavak közben kihúzta magát a székében, az égre emelte a tekintetét és sikertelen politikai karrierjének minden dühét megpróbálta belezsúfolni a pillanatba. Az emberi agy és az elme, meg a jellem azonban fura jószág, a rendes emberek nem tudják eltitkolni az igazságot. A drámai csúcsponton láthatólag elveszítette a magabiztosságát, hirtelen magába roskadt és most már alulról pislogott rám.
Nem is ismerek nagyobb gazembert közülünk, mint a Farkas Flórián.- ismételte.
Majd a tudatába tóduló fájdalmas igazságból erőt merítve a szemembe nézett és a kirobbanó röhögése előtt hozzátette gyorsan:
Csak a horváth aladárt!!!!!!

És legközelebb ebből az alaphelyzetből szaladunk neki a cigány szó értelmezésének.