A racionálisan gondolkodó becsületes választópolgár a magyar politikai életben olyan helyzetben van, mint az a prédaállat a szavannán, akire a széplelkű zoológusok a testsúlyának másfélszeresét kitevő helyzetjelzőt akasztottak, viszont nagyon drukkolnak neki, hogy az a csúnya hiénafalka ne vegye észre. Nem csoda hát, hogy riadt arccal vizslatjuk, hogy ki tűnik fel az ellenzék egén, hogy az mszp és a posztszdszotikus (vegyétek úgy, hogy ebbe a kifejezésbe belepréseltem az apokalipszis és a diabolos szavakat) segédcsapatok násza után megyó II mezjelzéssel nekiszaladjon az Orbán Viktor nevével fémjelzett vészkorszak felszámolásának.

A helyzet kísértetiesen emlékeztet ugyanis a boldogemlékű századelőre, amikor is az elhízás előtt álló minitörpe (aki csak Torgyán doktor vállán állva látszott ki a parlamenti székből) megbuktatására törő demokraták olyan pártelnökkel rendelkeztek, kovács lászlóval, hogy a párt vezetőinek többségénél is pánikrohamot okozott a gondolat, hogy vele fussanak neki a választásoknak. A kis próbanácit rettentő erősnek gondolták és egyrészt magukat nem akarták kitenni a vereség kellemetlenségeinek, másrészt párton belüli ellenfeleiknek sem akarták megadni a halvány esélyt, hogy véletlenül befusson. Ezért egyeztek meg végül a megyó kandidálásába, ami azt az örömet is megadta nekik, hogy megtekinthették a kovács laca orcáját, amit bejelenteni kénytelen a miniszterelnöki álomfészekből őt kitúró, de nála azért nyilvánvalóan csekélyebb készségkészlettel rendelkező kakukkfiókát.

Most a helyzet hasonló. A mi attilánk miniszterelnöki ambíciói csak annak legszűkebb családi körében tűnnek evidenciának. Annak a pártnak az elnöke, aki Szanyi kapitánnyal volt kénytelen megküzdeni az elnökségért, eleve el kell hogy gondolkozzon a karrierje állapotán, csak abban bízhat, hogy közel se távol olyan jelölt ellenzéki oldalon, akivel az átlagos választó el meri engedni a térre az anyósa kutyáját. A szocialista pártnak ráadásul már igaz erős emberei sincsenek, akik nem szerepeltek a bűnügyi rovatban, vagy nem rezzennek össze az elszámoltatás szó hallatán.

Tehát reális veszélynek tűnik, mind nekem (leendő megszorítási áldozatnak), mind a mesterházinak, hogy az ilyen bajnai-félék, akikről megírta a népszava, hogy milyen remek miniszterelnök volt, továbbá alapítványa is van, illetve a szélsőlibsi amerikai körök pénzelik, rámozdulnak a lehetőségre. A bajnai végül is teljes mértékben megfelel annak a rejtett kritériumhalmaznak, amelyet a ballibsi miniszterelnökök megyó-fletó irányú sorozata kijelöl.

Még összepuszizkodott a kommunistákkal (de az internacionálét már nem tanulta meg készségszinten), amikor tehette, szimpatikusnak találta a fletót, az is őt. Annyi kétes gazdasági ügyben volt benne, amennyit egy nagyobb munkabírású menedzser két dolgos évtized alatt fel tud mutatni, kormányzati teljesítménye pedig gyurcsány ferenc-szintű sikerességével valahová szegény Rabár Ferenc és bokros lajos közé pozicionálja. Egyetlen esélye, hogy a baloldali sajtó már politikai szerepvállalása elején meglátta benne az „embert”, akit el lehet adni a kertévék törzsközönségének és akiben a liberális netes sajtó kommentelői beleláthatják a szakembert, a sikeres válságkezelőt.

Amúgy ez a sikeres válságkezelés bajnai-módra, a magyar politika ténylegesen legnagyobb hazugsága 90 óta. Gyakorlatilag folytatta az ország csődbevitelét, csak arra ügyelt, hogy a bukta már a kormányváltás után legyen. Persze ez így volt megbeszélve, hogy az új kormány idején bekövetkező csőd esetleg vissza is hozhatja a szocialistákat. Ha nincs kétharmad, valószínűleg így is lett volna, egy kisebb támogatottságú kormány tutira belebukott volna a 2010-es ügyintézésekbe.

És ezt az embert, gyurcsány évtizedes barátját, totális gazdasági alkalmatlanságot mutató miniszterét akarják új arcként visszahozni a baloldali véleményformálók.

Ez a megyó-projekt logopédiailag fejlesztett változata, azzal a különbséggel, hogy most egy rakás teljesen megjósolhatatlan viselkedésű és támogatottságú pártcsírával kell majd együttműködni, amelyeknek semmiféle fogalma nincs a választásokról, kampányokról meg mértékletességről, csak arra képesek, hogy felismerjék a sajtószabadság ellenségeit.

Ráadásul gordonka teljesen fogyaszthatatlan az elégedetlen fideszesek számára. Lehet, hogy nem volt elszámoltatás, lehet, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve, de az tuti, hogy az előző nyolc év emblematikus figuráját bizonyosan nem akarjuk vissza. Ennyi erővel még a kóka is turizható entitás lehetne, igaz őtőle még teljes sötétségben is megvadulnak a lovak.

A bajnai-projekt a baloldal teljes impotenciájának kinyilvánítása.

Semmi szükség arra, hogy olyanok kerüljenek hatalomra, akik úgy kormányoznak, mint az elmúlt 22 évben bárki és a költségvetést is bedöntik minden évben. Mert azt az egyet nem lehet elvitatni az Orbán Viktor-féle európailag értéktelen csapattól, hogy a költségvetést képesek voltak nagyjából egyensúlyban tartani. És ráadásul nem is privatizáltak közben, hanem kommunizáltak!

Édes, nem?