Végülis Örményországnak is kiadhattuk volna.
Az mindenesetre bájosnak tekinthető, hogy senkinek sem sikerült egyetlen olyan mondatot sem kiizzadni a témában, amin átsejlett volna az objektivitás homálya.
Én már azt sem értettem, hogy miképp lehetett egy nyelvtanfolyamra beíratni, vagy egy folyosóra szállásolni két olyan ország polgárait, akik de facto háborúban állnak egymással. A háború ugyanis semmiféle hősies, illetve romantikus tartalommal nem bír (a filmművészet minden igyekezete ellenére) és elállatiasítja az emberek egy jó részét. És ezek az emberek, a jó helyi szokás szerint, hozták magukkal a háborújukat.
Azt sem értettem, hogy akkortájt, amikor idős emberek rablási melléktermékként történő agyonveréséért maximum 15 évet méltóztatott kiosztani az igentisztelt bíróság, miért kapott életfogytot ez a csávó. Igen fura felfogása a valóságnak, hogy a háborús pszichózist nem tekintjük enyhítő körülménynek, míg a nehéz gyermekkort igen.
Azt sem értettem továbbá, hogy miért nekünk kellene kiperkálnunk az azeri favágó életfogytiglanjának a költségeit. Szerintem teljesen jó ötlet volt kiadni a hazájának. Egyrészt kiderült, hogy a vonatkozó országban milyen felülemelkedetten vélekednek az örmények agyonveréséről. Másrészt, ha valakinek kétsége lett volna, az is kiderült, hogy az örményeket mennyire nem nyomasztja az azeriek agyonverése és hogy ebbe a torzsalkodásba csak marha nagy pénzért érdemes belekeveredni. Ha pííz megvan, a többi kit érdekel, hála istennek messze vannak.
Amúgy (a halálbüntetés ellenzőinek) ha annak idején fölkötötték volna, ahogy azt kell az ilyen elállatiasodott gyilkosok esetén, akkor most az örmények küldenének csókot és az azeriek bombát. De miután Azerbajdzsánban van gáz és pííz, meg az oroszokkal is rosszban vannak, míg Örményországban csak szikla és konyak, szerintem ez a jobb.
És mégamúgyabban: Éljen Hegyi-Karabah népeinek szabad önrendelkezése!!!!
Marhák.
