A drámai kezdés végett had osszam meg a kedves olvasóval beszervezési kísérletem történetét. 1988 április végén az ország a májusi pártértekezletre készülődött, a dolgozók a munkahelyeken izgatottan cseréltek eszmét a párt politikai vitaanyagáról, amelynek tézisei (ebben mindannyian biztosak voltunk) hosszú évekre határozzák meg a dolgozók államának jövőjét.

A laktanyában (ahol ekkoriban volt szerencsém tartózkodni) minden úgy zajlott, ahogy az elmúlt évtizedekben bármikor, a hazafias kötelességüket elhivatottan teljesítő sorállomány, a haza védelmét hivatásának választó altiszti, tiszthelyettesi és tiszti kar értő iránymutatása és atyai gondoskodása mellett védelmezte a Magyar Népköztársaság államhatárát.

Gyönyörű tavaszi este volt és miután lányok, nők nem voltak elérhető közelségben, a szolgálati helyiségben (gyengélkedő, orvosi szoba, mert egészségügyi katona voltam) található rádióban a Szabad Európa rádió magyar adását hallgattam. Ez a tevékenység akkoriban készült átkerülni a tiltott kategóriából a tűrtbe, hogy aztán 1988 őszén már elsődleges hírforrásként szolgáljon a hivatásos állomány számára is. De akkor még nem szerettem volna kipróbálni, hogy mi lenne akkor, ha mondjuk a politikai tiszt megtudja.

Így utólag visszagondolva ezek voltak az utolsó napok a Kárár-rendszer történetében, amikor még azt hihette az ember, hogy ha Kádár elvtárs nem is, de rendszer örökké tart.

A szolgálatellátás rendje megkívánta, hogy az ügyeletes tiszt, valamikor a koraesti órákban, amikor még nem itta magát teljesen le, körbejárja a laktanyát és ellenőrizze a szolgálatellátás megfelelőségét. Kovács őrnagy, aki valamiféle kémelhárító vagy mifene volt a laktanyában nem nagyon szokott ügyeletes tiszt lenni, mert egyrészt túl magas volt a rangja és a beosztása ehhez, továbbá mert koradélutánra beszédképtelenre itta magát. De valamiért kegyvesztett lett és büntiből berakták a hétvégére ÜTI-nek. Tiszteletreméltó fegyelmezettségről téve tanúbizonyságot, amikor 6 óra körül megjelent a gyengélkedőn még tudott beszélni, sőt határozottan tettrekész részegnek mutatkozott. Engem sokkírozott a megjelenése, mert a kapuügyeletes úgy tájékoztatott, hogy az őrnagy elvtárs számára a kocsmából áthozott alkohol mennyisége és annak fogyatkozási üteme, objektív biológia okokból, ezt nem teszi lehetővé. De mint tudjuk az alkoholtolerancia egyedileg néha valószínűtlen tartományban tapasztalható.

Szerencsémre a hírek utolsó mondatainál toppant be, de ez a három mondat is egyértelművé tette volna akárki számára, hogy nem a Kossuth rádió szól. Kovács őrnagy azonban már nem volt csúcsformában beszédértésileg, csak annyit jegyzett meg, hogy milyen nyíltan beszélnek ma már a problémákról a rádióban.

Majd letelepedett velem szemben az asztal túloldalára és átható pillantást vetett rám. Hosszú pillantás volt, úgyhogy volt alkalmam megállapítani, hogy így ültében és mozdulatlanul is kileng vagy 15 centimétert jobbra-balra, valamint, hogy az arcizmai már merevek, mimikára nem számíthatok. Csuklott egyet és a következő kérdéssel lepett meg:

„Kommunista maga Paranoid elvtárs?”

Ez akkoriban olyan kérdés volt, ami egyenértékű volt a szexuális beállítottságra vonatkozó (negatív ) érdeklődéssel. Ösztönszerűen válaszoltam:

„Ezen még nem gondolkoztam őrnagy elvtárs.”

„De a párt politikájával ugye azért egyetért?”

„Nagy vonalakban feltétlenül.”

„És akkor kész azt tevékenyen támogatni is?”

„A magam szerény eszközeivel.”

Fogalmam sem volt, hogy hová akar kilukadni, enyhén szürreális volt az egész, a sejthető válasz miatt már a bevonulásunkkor is kerülték annak a firtatását, hogy mi a véleményünk bármiről is, mert nagyon jól tudták, hogy nem örülnének annak, amit hallanának.

Néhány újabb csuklás után az őrnagy mélyen a szemembe nézett és nagyjából a következőket mondta:

„Paranoid elvtárs, nem mindenki olyan elkötelezett, mint maga. Sajnos vannak olyanok is, akik nem támogatják teljes mellszélességgel a párt irányvonalát, sőt mások elkötelezettségét is igyekeznek megingatni. Bizonyára az ön környezetében is vannak olyan személyek, akik a kapitalizmus talmi csillogásától megszédülve a dolgozók érdekeivel ellentétes politikai meggyőződésüket hangoztatják és másokat is befolyásolni igyekeznek? Nem szabad engednünk, hogy a szocializmus védelmére hivatott fegyveres szervezetek berkeiben ilyesmi üsse fel a fejét.”

Igyekeztem okosan és főleg kérdően nézni, mert kezdett leesni, hogy mire akar rávenni.

„Bizonyos vagyok benne, hogyha maga ilyesmit tapasztal, azt maga jelenti a feletteseinek, illetve nekem. Abban is biztos vagyok, hogy pártunk és kormányunk, illetve az ön feljebbvalói honorálják ezt a példamutató szolgálatellátást. Nem tudom hogyan képzeli a jövőjét, de a rendőrség, illetve az egyéb fegyveres szervezetek örömmel látják azokat az intelligens fiatalembereket, akik a sorkatonai szolgálatuk alatt tanúbizonyságot tesznek a rátermettségükről és a nép iránti odaadásukról.”

„Igazából nem vonzódom a fegyverekhez őrnagy elvtárs.”

„Nem csak fegyverrel lehet szolgálni a néphatalmat, hanem az élet bármely területén. A felsőoktatásban, a munkahelyeken, bármelyik közösségben. És a párt mindig tudja kiben bízhat meg. És mindig megbízható embereket akar látni a fontos helyeken. Gondolkozzon el ezen. Aztán ha meggondolta keressen meg valamelyik nap az irodámban. Rendben?”

„Meggondolom, őrnagy elvtárs.”

Feltápászkodott, erős, férfias kézfogás szemkontaktussal, majd egy oldalazó tánclépés, aminek a keretében lekoccolta az ajtófélfát, káromkodás, majd elhalkuló dúdolgatás ahogy távolodik a folyosón.

Azt most homályban hagyom, hogy politikai éleslátásból, vagy erkölcsi okokból nem látogattam meg az őrnagy elvtársat.

Sosem fogom megérteni azt az erkölcsi álláspontot, amely szerint az „ügynököket” (jelentsen ez a szó bármit is) még 20 év után is jól meg kell szívatni, míg azok akik a rendszert a legfelsőbb szintekig működtették és a hálózat előnyeit a rendszerváltás után is a végletekig kihasználták politikailag és gazdaságilag, vígan élnek és továbbra is aktív szerepet játszanak az ország irányításában és boldog tulajdonosai a privatizált közvagyonnak. Minimum, hogy már logikailag is fordítva kéne kezdeni ezt az egészet.