A VIP a pokolban is VIP

 2011.09.05. 13:02

Hát ugye azért a nyár mégiscsak izgalmasabb mint az internet, meg mint a magyar közélet, de azért volt hír, ami leszivárgott a limbikus rendszeremig, erősen rontva az agressziókezelési képességeimen. Ha valaki lemaradt volna, a következő helyeken élvezheti mindazt a jót, amelyet az élet adhat.

És az élő adás varázsa.:))))

Röviden összefoglalva egyik egyetemünkön némi nemű vesztegetések gyanúja merült fel. Én persze, mint minden becsületes magyar állampolgár, ártatlannak tartom azokat a sajnálatra méltó személyeket, akik kénytelenek voltak hosszabb időt előzetesben tölteni (minden bizonnyal hótiszta ártatlanságuk bizonyossága adott csak nekik erőt kibírni ezt), mert az ártatlanság vélelme e honban különöst erős. A nyomozás előrehaladtával a hatóságok, tényszerű emberszeretetről téve tanúságot, már nem igényelték, hogy szegény gyanúsítottak nélkülözzék szerető családjuk melegét és kiengedték a delikvenseket az előzetesből, mert értelemszerűen elképzelhetetlennek tűnt, hogy bármelyikük is bűnt ismételjen, összebeszéljen, illetve esetleg karibi ingatlanaira rátekintsen.

De a jóság nem mindig termi meg gyümölcsét.

Az egyetem egykori gazdasági igazgatója (mert azt, hogy egykori, bizonnyal a tudomására hozták és dolgoznia sem kellett bejárni /a kóter után sem/, mások utalnak helyette már) kiszabadulván, a bezártság által okozott stressz hatása alatt állva elvesztette realitás érzékét és enyhítendő a megfosztottság érzést, amely lelkét uralá, hirtelen felindulásból vásárolt mindenféle műszaki cikket, jóval két milla felett, az egyetemi VIP kártyájával.

A névtelen köztisztviselő dicséretére legyen mondva, valaki észlelte a dolgot és meggátolták hivatalilag a tranzakciót, csak százezernyi jó magyar adóforint konvertálódott át az egyetem javát közvetlenül nem szolgáló technikai berendezéssé.

Ezekben a nehéz időkben az ember nem tudja már, hogy szabad-e kérdezni, de én azért ha lehet bátornak és naivnak mutatkoznék egyszerre.

  1. Mi az a VIP kártya? (Jó tudom, mi az, csak tettetem magam) Miért nincs senkinek akit ismerek és becsülök? De legfőképpen: Az egyetem gazdasági igazgatójának miért van? Mit csinál vele? Mire adták neki? Kinek van még?

  2. De az előbbi kérdéseim lényegtelen mellékes felvetések ahhoz a teremtés lényegét érintő kérdéshez, miszerint a hivatalával összefüggésben elkövetett bűncselekmény miatt előzetest is megjárt, állásából rég felmentett, jelenleg is büntetőeljárás hatálya alatt álló egykori gazdasági igazgató miből gondolta, hogy a VIP kártyája (amely az egyetem költségvetésére van bekötve) még a rendelkezésére áll? A VIPséget egy másik eljárásban vonják vissza?

  3. Azt aztán meg sem kérdezem, hogy amikor elvitte a kék autó miért nem szüntették meg a jogosultságait? Visszavárták?

  4. És régebben miket vett?

  5. Vizsgálat vót?

 

A körülmények szerencsétlen áldozata egyébként azzal védekezett, hogy abban a hiszemben cselekedett volt, hogy jogszerűen jár el.

Ez utóbbi mondata halvány, a több napig tartó migrénes fejfájást előző félmosolyt csalt az arcom harmadára, mert a faciális paresis beelőzött. Az ember azt gondolná ugyebár, hogy azok az emberi lények, akik a gazdasági igazgatóskodásban lelték meg létük értelmét, bírnak egy jogérzék névvel illethető kinövéssel az agyukban. És még ha ez a kinövés csak egy pörsenés, akkor is tartalmaznia kell a Jogi Alapismeretek I-II című tárgy első három előadásának alapfogalmait, miszerint egy megbízatással járó jogosultságok addig tartanak, amíg maga a megbízatás. Az úr adja, az úr elveszi ugyebár. Akkor is, ha a formális visszavonás nem történik meg tételesen. Magyarul, ha az embertől visszaveszik a hivatali autót például, nem hivatkozhat arra, hogy azért csapta meg róla a vadi új téli gumikat, mert az nem szerepelt visszavonásról szóló levélben, hogy a felniket is vissza kell adni (meg az elsősegélydobozt, meg az ablakmosó folyadékot).

Hiszem, hogy közelebb kerülnénk isten gondolataihoz, meg a magyar gazdasági elit perverzitásaihoz, ha tudnánk azt, hogy ez a csávó hogy is képzelte ezt. Mi járt a VIPtudatában, amikor a webáruházban kattintgatni kezdett és megpupozta a képzeletbeli kosarat?

Próbálgatta melyik kártyája működik még? A bizalom jelének vette, hogy ez még igen?

Érdekes, a PIN kódra még emlékezett.

Most meg visszacsukták szegényt.

Tudom, hogy azt a látszatot akarom kelteni, hogy én értem eztet, de pedig nem.

Komolyan, hogy gondolta ezt?

 

 

 

 

 

 

Címkék: előzetes letartóztatás pte i. gábor egyetemi vesztegetés vip kártya gazdasági főigazgató

A bejegyzés trackback címe:

https://ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/api/trackback/id/tr423204014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

látjátok feleim szümtükkel 2011.09.05. 20:56:36

Egy gondolat bánt engemet!

Vajon annak a főnöknek a felelősségét ( mondjuk hűtlen kezelés miatt )megvizsgálja-e valaki ( pl. Budai gyula ), aki nem vette el azt a francos bakkártyát?

is 2011.09.05. 21:06:25

erre a faszira bizony rárohadthat a műanyaglakat is.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.09.05. 21:07:05

@látjátok feleim szümtükkel:

"nem vette el azt a francos bakkártyát"

Miért, a nősténykártya maradhatott volna? szexizmus...

a szoclib még kómában is lop 2011.09.05. 21:11:11

ragadós a példa Kismoszkvában? :)

KenSentMe 2011.09.05. 21:13:33

Lehet, hogy Pelikán elvtárs hülye volt, de hogy ez az elvtárs se sokkal okosabb, az száz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.05. 21:13:43

Hát nkem az IG-sztori ezen részéről a "pofátlanság" és a "hülyének nézel vaze" jut eszembe.

háténimmár 2011.09.05. 21:26:21

Megpróbálta, nem jött be.
Mit kell ezen ennyit rugózni? :))))

HelloKitty 2011.09.05. 21:29:21

Nem kell semmin sem csodálkozni, mert még sok ehhez hasonló eset történt Kismoszkvában...

Asztalos Gábor 2 2011.09.05. 23:02:10

Ha még gazdasági ig. lett volna, akkor sem vehetne magáncélra céges kártyával semmit sem.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.09.05. 23:15:06

Félelmetes, hogy döntéshozói pozíciókba nulla erkölcsi érzékkel rendelkező alakok kerülhetnek. Ez a fickó is, akár egy nagyra nőtt gyerek, aki bemászik a szomszédba almát lopni... Jé, itt ez a bankkártya, annyira frusztrált vagyok, veszek magamnak kütyüket...

Ui.: Takarítói álláshoz is szoktak erkölcsi bizonyítványt kérni a munkavállalótól.

Flúgatlan 2011.09.05. 23:39:43

Nem értitek! ;-)

Ez a rendőrség és a talpig becsületes Egyetemi vezetőség megbeszélt beugrató akcijója vót!

Direkt ott hagyták nála a kártyát, hogy így előbukkanjon vele az adóforintokon élő pijóca természete, és jó, komoly, megingathatatlan vádat lehessen belőle csinyáni. Plusz röhögtesse ki magát, hogy még komolyan se vegye senki.

gyilkos fűegér 2011.09.05. 23:47:59

@Gamma Leonis: "Félelmetes, hogy döntéshozói pozíciókba nulla erkölcsi érzékkel rendelkező alakok kerülhetnek. "
Nem a nulla erkölcsi érzékük ellenére, hanem pont annak a révén kerülnek oda, ahova. Ő nem kivétel, hanem szabály.

Amidazophen 2011.09.06. 00:13:39

A fazon, ahelyett, hogy örülne az otthoni ágynak és kajának, anyuci megbocsátó és kiéhezett ölelésének, meg élvezné - a valószinűleg csak ideiglenes - szabadságot, most rátette a szagot is a szarra. Oké, rendben van, kolosszális méretű hülye. De egy ilyen alak hogyan lehetett egyáltalán gazdasági igazgató??? Kinek a kije lehet ő?

Azt azért megkérdezném, hogy mi volt az a műszali cikk, amit még korábban elfelejtett megvenni magának az egyetem VIP-kártyájával, s olyan hihetetlenül hiányzott az életéből??? Mert, hogy korábban is vásárolgathatott, aziránt nincs túl sok kétségem.

Az egyetem pedig ne aggódjon: rövidesen jön egy másik, aki csak egy hangyányival okosabb lesz.

Az egész történet engem egy kicsit Kocsis István tündöklésére és feltartóztathatatlanul, mintegy végzetszerűen közelgő bukására emlékeztet.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.09.06. 01:18:03

@Amidazophen:

"eltartóztathatatlanul, mintegy végzetszerűen közelgő bukás"

Legyen úgy; megérdemelné. Sajnos közel sem vagyok biztos abban hogy nem csusszan ki a nagy kő alól valami kézreveréses "büntetéssel".

DeadEnd · http://dend.blog.hu/ 2011.09.06. 07:50:25

@gyilkos fűegér: Ezzel teljesen egyetértek. És ez áll a mai magyar politikai "elit"-re is!

Sajnos ezen csak teljes és gyökeres társadalmi szisztéma változással lehetne segíteni, amihez viszont egy jóindulatú diktátor kb10 éves önfeláldozó munkájára lenne szükség. Csak sajnos ezt manapság antidemokratikusnak bélyegeznék, pedig hosszú távon ez lenne igazán demokratikus.

Murderface 2011.09.06. 08:27:49

@Gamma Leonis: "Félelmetes, hogy döntéshozói pozíciókba nulla erkölcsi érzékkel rendelkező alakok kerülhetnek."

CSAKIS olyanok kerülhetnek oda.

szmoker (Homo Trollicus) 2011.09.06. 08:31:07

@DeadEnd: hát, Kedves Vezetőnk már van, meg Nemzeti Együttlófaszunk is. Lehet hogy összejön ;)

vomit 2011.09.06. 08:37:53

@Gamma Leonis: a zemberek 4-5 szazalekanak semmilyen erzelme, lelkiismerete vagy erkolcse nincsen. elvont fikcionak tartjak, lathatatlan korlatnak, ami elott a tobbi agyalagyult megtorpan. nekifutasbol leszarjak mindenki mas sorsat, meg ha az a tulajdon gyerekuk is.
www.youtube.com/watch?v=MgGyvxqYSbE
az ilyenek mennek politikusnak, bankarnak meg VIP igazgatonak. ezek a betegek szavak nelkul megismerik egymast ezer ember kozott, es sajat magukat vedve csak egymasnak segitenek. egyenesen kulon fajnak kepzelik magukat. errol beszelt ez a kedves bacsi par evtizeddel ezelott. annyit segitek, hogy nem nemet, de nem is osztrak volt:
"Our race is the Master Race. We are divine gods on this planet. We are as different from the inferior races as they are from insects. In fact, compared to our race, other races are beasts and animals, cattle at best. Other races are considered as human excrement. Our destiny is to rule over the inferior races."

DeadEnd · http://dend.blog.hu/ 2011.09.06. 08:38:21

@szmoker (Homo Trollicus):

Hehe :-)

Kár hogy nem felel meg pár alapkövetelménynek:
- racionalista
- ország érdekeit szem előtt tartó
- hatalomról lemondani képes, amikor kész a munkával

És akkor nem is mentem bele sem aktuálpolitikai és az adott személy jellemének konkrét problémáiba.

Bár mondhatná: Hogy az irányt kijelöltük és közös összefogással elérjük azt amit az emberek akarnak! :-)

Void Bunkoid 2011.09.06. 08:38:56

@szmoker (Homo Trollicus): nemjó, mert az általad emlegetett, jelenlegi helyzet egy demokratikusnak látszani akaró protodiktatúra. A változáshoz egy IGAZI kell. Most, habár megvan a keménykedés meg az azleszamitmiakarunk, azért még bőven megvan a demokrácia kiskapuszabadsága.

Egy igazi diktatúrában egy ilyen emberkét, mint akit a cikkben emlegettek, vagy soha nem kapnak el (mert a slepp tagja), vagy már rég Recsken darálná a követ :)

magyar bucó 2011.09.06. 09:25:37

Engem is alkalmazhatna az egyetem gazdasági igazgatónak. Legalább annyira értek hozzá, mint ez a véglény és megelégszem a fizetéssel meg a végkielégítéssel, nem nyúlom le az egyetemet, miután kirúgtak...

krokodil2008 2011.09.06. 10:01:33

@látjátok feleim szümtükkel:

Tisztázzuk:

- nem az egyetem vette észre
- kincstár jelezte
- szóban a rektorral az igazgató közölte ami történt, rá se mozdult
- amikor a kincstár tiltakozott, akkor is bejelentést és nem feljelentést írtak. Csak a zsaruk minősítették át feljelentésé.
Na ezek után kérdés az most valóban bűncselekmény történt, és, ezért az egyetemen is ki felel.

krokodil2008 2011.09.06. 10:06:40

Szerintem egyébként, ha nem is tetszik sokaknak, nem történt bűncselekmény. egyszerű munkajogi problémáról van szó. A munkavállaló egy nála hagyott kártyával, nem magának !!! (és ez lényeges) hanem az egyetemnek vásárolt egy informatikai eszközt. Az egyetem szerint sem volt bűncselekmény, mivel az otthonról való munkavégzés megteremtése érdekében vásárolt a csávó. Az eszköz maradt az egyetem tulajdonában. Az megint más kérdés, hogy pofátlanság az egész, és az oroszlán bajszát izgatni nem jó dolog, de azért nézzük már objektíven a dolgokat. Szerintem az egyetem felelőssége sokkal nagyobb. Miből gondolta az egytem, hogy nála hagy egy kártyát, azzal rendben van a vásárlás, és mivel csak bejelentést írtak, szerintük is rendben van így a dolog, csak a közvélemény és a kincstár nyomására mégis kellett segget papírozni.

FPéter 2011.09.06. 13:24:15

@szmoker (Homo Trollicus): jószándék viszont nincs meg a vezetőnk részéről, sajnos.

MaCS_70 2011.09.06. 14:03:31

@krokodil2008:

Halihó!

Én is úgy tudom, hogy előre jelezte a vásárlási szándékát és a munkavégzéshez szükséges számítástechnikai termékeket akart vásárolni -- az egyetem számára.

Üdv: MaCS

krokodil2008 2011.09.06. 14:10:36

Átgondolva a helyzetet a zsaruk és a bíróság zseniálisak voltak. Kreáltak egy valószínűleg bukó előzetesbe tételi indokot. Így a 30 milla visszajár ami óvadékként le volt téve. Igen ám de nem a letevő személynek, hanem annak akinek az érdekében letették, azaz a főigazgatónak. Neki meg a számláin vagyonelkobzás miatt zár alá vétel van elrendelve, tehát a bíróság a saját végrehajtójának utal majd, amit valószínű el is koboznak. Most ha majd megint óvadék ellen engednék szabadlábra újabb 30 millát kell elővennie! Zseniális szerintem.

agyalapi 2011.09.07. 21:24:28

@Gamma Leonis:
T. Leonis!
Fején ütötted a szöget. Ennek előtte se adtak volna erkölcsit.... Ez és az erkölcs...... az két különböző univerzum.
Hogy mégis ott volt, ahol, azt lenne (lesz) érdemes vizsgálni. Érdekes dolgok derülnének ki.
Aa.

agyalapi 2011.09.07. 21:31:47

Mélyen Tisztelt Android Társam!

A sok szünet miatt már szinte lementem alfába. Ez az írásod viszont ismét a lélegző-élő-izgő-mozgó lények közé térített vissza. A magam részéől ismét a maximális 11,9 pontot tudom adni a kis Anett Pötsch dupla Rittbergerére. Bizony, tavaly óta sokat nőtt ez a kis Pötsch.
"amikor elvitte a kék autó miért nem szüntették meg a jogosultságait? Visszavárták?"
Remélem, ezeket a kérdéseket felteszik a dologban érintetteknek is....
Azért nézzük pozitívan a dolgokat: hátha segíteni akart az egyetemen....
Üdv:
Agyalapi
süti beállítások módosítása