Azon dolgok hosszú listáján, amit jobban szeretünk, mint a politikát, középtájon már olyan dolgok szerepelnek, mint a prosztata vizsgálata (vastag ujjú urológus által abszolválva), vagy a bölcsességfog eltávolítása (rezidens szájsebész előadásában), de hiába van itt a tavasz (az a lista elején van), így az alkotmányozás és a sajtószabadságos március tizenötödikék táján vissza kell térnünk Árkádiából, hogy elhelyezzünk néhány rúgást a sajtószabadság ellenségeinek orcáján.

Miután régi fasiszta családból származom, és nemzedékek óta nem dobunk ki semmit (na jó talán csak Gömbös Gyula portréját 45-ben, mert az ősök érezték az idők szavát), tavaly, már március 15-e után megtaláltam egy irredenta költő verseskötetében lepréselve egy feltehetőleg 1938-ból származó nemzeti színű szalagocskát, amelyen a „VISSZA A FELVIDÉKET” felirat olvasható. Nagyapám karpaszományos híradós őrmesterként megjárta nemcsak a felvidéket és a délvidéket is, hanem sajnálatos módon a Don-kanyart is. Előbbieket pozitívabban élte meg, így gondolom némi tudatalatti közreműködéssel felejtette az ötvenes években nem veszélytelen történelmi relikviát az erősen közepes irodalmi anyagban.

Nekem egyébként hétköznapjaimban nem ételem és italom az irredentizmus, a nacionalizmus és a sovinizmus, illetőleg a horthyfasizmus, de arra a gondolatra egyből melegség öntötte el a kicsi szívemet, hogy milyen hideglelés fogja elérni liberális felebarátaimat akkor, amikor ezt a hetven éve napot nem látott selyemdarabot kokárdaként viselem a nemzeti ünnepen. Még csak egy napja hordom, de láthatólag az Univerzum teljes helyeslésével, mert két egykori szdsz szavazó felebarátommal is összefutottam a korzón, akik ma azzal a nyugtalanító gondolattal merengenek a sólet felett, hogy már az olyan közismert pacifisták is a szélsőjobb uszályába kerültek, mint én.

De mi is motiválja az embert arra, hogy közismert hülyéken gyakoroljon, amikor egyébként hajlamos a kiszáradóban lévő eltévedt földigilisztákat is biztonságos helyre segélni?

Hát az, ha a sajtószabadságért aggódnak neki. Az ember sütkérezik a kora tavaszi napfényben, elmélázik rajta, hogy ez a rohadt hideg milyen ironikusan is következménye a globális felmelegedésnek, és akkor odajönnek hozzá mindenféle alakok és azzal vegzálják, hogy tiltakozzon a médiatörvény ellen. Unalmas is, fárasztó is elmagyarázni mindegyik szélsőbalos xxx xxxxxxxxx (Innen a feleségem kicenzúrázott egy a börtönszlengből származó jelzős szerkezetet. Szeretném megjegyezni, hogy az autoritásnak történő önkéntes engedelmeskedést /mert magasabb céljaival egyetértek/ nem érzem és tekintem a szabadságom csorbulásának), hogy én személy szerint nem indokolatlanul korlátozónak, hanem felháborítóan liberálisnak tartom az új jogszabályt, hiszen a népszabadság azóta is megjelenhet. Hehe.

A sajtószabadság március 35-ikei ünneplése az elmúlt 60 évben része lett a haladó hagyománynak (mint contradictio in adjecto), hiszen a csúnya cenzori hivatal szétkergetése a forradalom elsődleges kívánalmai közt szerepelt. Az fel sem merült, hogy elsődlegesen azért, mert a forradalmazó újságíróknak elegük volt abból, hogy (fax és email szerencsére még nem lévén) minden szösszenetükkel át kell szaladgálniuk a cenzorhoz, ami helyett a kávéházban is kvaterkázhattak volna.

Az ugyanis csak elsőre jó ötlet, hogy mindent korlátozás nélkül meg lehet írni. Először is ez a nemes gondolat feltételezi azt, hogy az írástudók a korlátoktól felszabadulván az igazat, csak az igazat, és a teljes igazat fogják beleírni az újságba, akkor is, ha maradt még két üres oldal hírek híján, vagy ki kell hagyni néhány dolgot helyhiány okán. Másodszor is a szabad sajtó legendája, elfeledkezvén a tulajdonosok és a piszkos anyagiak hatásáról, amely még haladó újságírók esetében is oda vezethet, hogy igaztalant írnak a politikai ellenfélről, azt eredményezi, hogy az egyszerű lelkű újságolvasó elhiszi, amit leírva lát.

1848. március 14-ikéig mindenki pontosan tudta, hogy körülbelül mit húzatott ki a cenzor Irinyi Józseffel a piszkozatból. Sőt, Irinyi József is pontosan tudta, hogy mit fog kihúzatni az a xxxxxxx (Innen a feleségem kicenzúrázott egy jelzőt /mert nem szereti, ha csúnyán beszélek/. Szeretném megjegyezni, hogy az autoritásnak történő önkéntes engedelmeskedést /mert magasabb céljaival egyetértek/ nem érzem és tekintem a szabadságom csorbulásának) cenzor, sőt az a xxxxxxx (Innen a feleségem kicenzúrázta ugyan azt a jelzőt, mert mint már említettem, nem szereti ha csúnyán beszélek. Szeretném megjegyezni, hogy az autoritásnak történő önkéntes engedelmeskedést /mert magasabb céljaival egyetértek/ nem érzem és tekintem a szabadságom csorbulásának) cenzor is pontosan tudta, hogy ami bent marad abból a T. olvasó pontosan tudni fogja, kinek az anyukájáról kell elítélőleg megemlékezni.

Március 15-ike után azonban rögtön március 35-ike jött, és azóta is az van, ezért hazugság a dátum is már az újságokban. Azóta ugyanis, olyan üdítő kivételektől eltekintve, mint a bolsevista diktatúrák csúcsra járatott időszakai, esélyünk sincs kideríteni, hogy mi az igazság valójában. Az a veszélyes illúzió, hogy az újságban igazat is lehet találni, összezavar bennünket.

Az újság, a sajtó ugyanis nem erre van.

A sajtó arra van, hogy mindabból, amit be akarnak adni nekünk hatalmasék és gazdagék esetleg megszállóék propaganda jelleggel, saját magunk kikövetkeztessük az igazat. Ez, mint gondolkodási kényszer pallérozza az elménket, elősegíti, hogy a saját szemünknek és becsületesnek ösmert embertársainknak higgyünk és ne a kamerának és az újságírónak.

A szabad sajtó legendája a legmocskosabb elárulása a szabadságnak és a becsületnek.

48-as eleinket még menti, hogy nem állt mögöttünk az a 160 évnyi drágán megvásárolt tapasztalat. De nekünk, akik találkoztunk az elmúlt 50 év magyar újságíróival (Tisztelet a felettébb ritka kivételnek!) nincs ez a mentségünk.

Akik most hevesen védik a sajtószabadságot, a saját sajtójuk szabadságát védik, azt, hogy szabadon hazudhassanak a saját szájuk íze szerint, ahogy eddig is.

Persze, mi is hazudunk, de legalább rábízzuk a művelt olvasóra, hogy észrevegye mit hallgatunk el előle és így közelebb juthat az „igazsághoz”, mint azok gondolatainak kritikátlan befogadásától, akik hirdetik (nem létező) hitüket az abszolút igazságban.

Ja, és március 35-ike után április elseje jön.