Felettébb kellemes leírni, még ha egy ilyen szörnyű ügy kapcsán is, hogy a magyar kormány, a választók döntő többségének akarata szerint eljárva, a lehető leghatározottabban és legkeményebben lépett fel a katasztrófa szélesebb következményeinek feltárása és kezelése érdekében.

Ezt nevezik kormányzásnak.

Bizonyosan sok, a katasztrófa áldozatai számára óriási, de annak teljességéhez képest kisebb hibát lehet találni az állam különböző szervezeteinek tevékenységében, de a magyar állam erős életjeleket mutatott ebben a nehéz helyzetben.

Persze az ördög a részletekben van elrejtve. Ennek a nyomozásnak nemcsak időben (majdnem 30 év), hanem szociológiai értelemben is (a magyar gazdasági elit működése) hihetetlen távlatokban kel kutakodnia.

A miniszterelnök és a kormány gondolatmenete abba az irányba mutat, hogy a környezet és természet átalakító gazdasági tevékenység következményeinek tekintetében az eddig megszokott össztársadalmi felelősséget (amit általában a jövőbe voltunk szívesek transzportálni) annak elvégzőjéhez és haszonélvezőjéhez, és a jelenbe telepíti.

Ha ezt megtanuljuk ebből az ügyből, számtalan más későbbi tragédiát előzhetünk meg.

A társadalomnak olyan erős nyomás alatt kell tartania politikai elitjét, hogy az ebben az ügyben bűnösen hanyag emberek és szervezetek megbüntetése kielégítse az emberek természetes igazságérzetét.

Hangsúlyozom a természetes igazságérzetet.

Mert a liberális jogállam súlytalan büntetései a későbbiekben nem fogják elrettenteni azokat, akik jelenleg is szennyezik Magyarországot.

Ennek a cégnek a tulajdonosai ne élvezhessék a későbbiekben, a szennyező cégeikből kivont pénzekből összeharácsolt milliárdjaikat.

Ajkán egy panelban, átlagnyugdíjon bűnhődjenek.