Ha epikus példát szeretnénk találni arra, hogy az egykor hajdanvolt erős magyar hogyan rohadhatott odáig, hogy gyurcsány ferenc arca bukkanjon elő a szétrebbenő döglegyek alól, akkor a Ferencvárosi Torna Club 90 utáni története kínál néhány párhuzamot.

De ami a Kádár-rendszernek nem igazán sikerült, az ment annak a bagázsnak, aki 1990 után hozzájutott a Fradihoz, hogy aztán valahol az albán szervkereskedő maffia szintjén bonyolítva az ügyeket, a brandet a csomagolt hányással egyenlő szintre küzdje le.

Egy olyan országban, ahol a politika világszínvonalon termeli a biológiai hadviselés melléktermékeinek bizonyuló figurákat, eleve gyanakvásra ad okolt, hogy a magyar labdarúgó szövetségben és a magyar labdarúgó közegben olyan képződmények bukkannak fel rendre, akik még egy gyerekbordély beszerzői csapatában is erős arcnak számítanának. De a Ferencváros tulajdonosai, vezetői és alkalmazottai, tisztelet a rejtve maradó kivételeknek, még ebben a közegben is adnak okot megjegyzésekre.

Az elmúlt húsz évben minden vezetés és minden tulajdonos egyre lejjebb taszajtotta a klubbot a pokol fenekén található pöcegödör legalja felé. Hiába rángattak bele néhány korábbi Fradi legendát a bizniszükbe ezek az emberek, Nyilasi vagy Varga, akár tökéletesek voltak, akár valódi emberek, erényekkel és hibákkal, semmiféle eséllyel nem rendelkeztek, legfeljebb egy két meccset nyerhettek meg, hogy aztán emberileg megtörve távozzanak.

És ráadásul dacolva a fizika törvényeivel, a Fradi nevét bitorló banda minden nekifutásával olyan helyzetet képes előállítani, amelyet matematikai pontossággal lehet szégyenletesebbnek illúziórombolóbbnak, undorítóbbnak találni, mint akár az egy héttel korábbit.

Az, hogy a csapat játékosai évek óta nem felelnek meg, sem képességek, sem emberi kvalitások szempontjából a legminimálisabb elvárásoknak sem, nem e szerencsétlen, a labdarúgást nem szerető, valami pénzkereseti tevékenységgel összekeverő lúzerek hibája, hanem a közeg hű, részletgazdag lenyomata. Erősen harmadrendű légiósok és becsületes üzletet még csak hírből sem ismerő menedzserek, szerencsefiai edzők (mert az nb 1-ben akkor is avatnak bajnokot és osztanak érmet, és van élmezőny meg középcsapat, ha mindenki ultratretyakul játszik és mázlival nyer), hogy is felelhetnének meg olyan nézők igényeinek akik legalább a Nyilasit, az Ebedlit látták játszani?

Az, hogy a Fradit el lehetett adni egy a magyar viszonyokat nem ismerő és nem értő, igazából ingatlanspekulációban utazó, nagyképű britnek, akinek láthatólag nem csak a pénze, hanem egyéb képességei is hiányoznak, hogy felfogja mibe keveredett, csak a prímér anyagi érdekek undormányos következménye. Sem a szurkolóknak, sem a magyar focinak nem volt érdeke ez.

És a Fradi halott.

Nem azért, mert nincs csapat, normális edző, rendes menedzsment, valódi szurkoló, hanem mert amikor a Fradira gondolunk, vagy az eszünkbe jutnak a régi meccsek és játékosok, semmiféle folytonosságot nem látunk múlt és jelen között.

Az Újpest már sose játszik a Fradival, és a lelkes vidéki csapatok elszánt játékosainak már sosem remeg meg a térde (régebben nem azért, mert féltek, hogy megverik őket a végén, hanem mert féltek a 6:0-tól) az Üllői úton, amikor elindulnak a játékoskijáróban kifelé. És nem lesz tízezer néző M(N)K meccsen valahol Mernyeszentmiklóson.

Azok a férgek valami olyat adtak el, szokás szerint, ami nem az övék volt, a csapatot, egy még mindig nagy és újra összerántható hatalmas szurkolótábort, valami magyart, ami persze nem volt sem korszerű, sem hótiszta pedigréjű, sem nagyreményű, de legalább a miénk volt.

Emlékszem a napra, amikor meghalt bennem a Fradi drukker gyermek, amelyhez még a hetvenes évek közepén jutottam hozzá, amikor a nagymamám elmagyarázta, hogy miért örül annak, hogy a rádióban a hírekben bemondták, hogy nyert a Fradi. Nagyanyám semmit nem tudott a Fociról és nem is érdekelte, de tudta mi a Fradi Szív, hogy van egy csapat, akit mindig „nyomnak”, de sosem adja fel.

És én nem azért nem figyelem a hírekben már réges-rég, hogy mit játszottunk, mert sokszor kikaptunk, hanem azért, mert valami emberre felületesen hasonlító képződmény az arcunkba hazudva sokadszor magyarázta, hogy a „látszatra” lélektelen játék oka, az edzőválság, a taktika, a szurkolók, az mlsz, az időleges pénzhiány, korai kezdés, a korai bekapott gól, hogy a politika beleszól a fociba, hogy a politika nem támogatja eléggé a focit........

A Fradi halott.