A magyar baloldal jövője

 2010.08.24. 12:15

 

 

 

Nyugalom, a magyar baloldalnak természetesen nincs jövője, a tetemcafatokon beinduló burjánzás és az azokon beindult penészedés izgalmas csak.

Az a kiáltó ötlettelenség, ami áthatja az mszpszdsz szimbióta élettevékenységként azonosítható rángásait, a tavaszi antiprogresszív fordulat óta, nem sok jót sejtet a szanyi tiborba menekült végsőkig kitartók számára.

Hogy a magyar politikai életet nyolc évig meghatározó, még váltópárti illúziókat kergető konglomerátum teljesen képtelen legyen bármi értelemre, következtetésre, változásra mutató hajlamot felmutatni, azokat igazolja utólag, akik a 2002-es és a 2006-os győzelmeket nem a párt vitalitására, hanem arra vezették vissza, hogy a magyar választót a nemzetközi átlagnál többször lehet áttenni a palánk túlsó, krokodiletetésre használt oldalára.

Tán nem meglepő, de a szocialisták sorsa Budapesten fog eldőlni. Ez a város volt szíves kétszer is az országra szabadítani a baloldali blokkot. Meg is kapta érte méltó jutalmát, ugyanazt, amit a többiek büntetésből, ráadásul kétszer nagyobb, 16 éves dózisban.

A kérdés az most, hogy van-e annyi korrupció, alkalmatlanság és demszky gábor, hogy a baloldali szavazók megriadjanak korábbi tetteik következményeitől és eleget tegyenek a darwini evolúció irányukba támasztott követelményeinek, és az mszp agyonverésével lehetővé tegyék új fajok kialakulását a kulturálisan egyébként annyira sokszínű, és fejlesztésekkel teletűzdelt nagyvárosi dzsungelben?

Ha az mszp, legalábbis százalékosan, megőrzi Budapesten tavaszi támogatottságát, akkor komoly esély van rá, hogy függetlenül mások igyekezetétől, az mszp fennmarad és szanyi tibor intellektuális útmutatásaival, valamint mesterházy attila karizmatikus irányításával igyekszik majd lenyomni az LMP-t.

Ha 20% környékére esnek, akkor még mindig úgy tűnik, hogy van örökölhető vagyon, többen azt fogják gondolni, retkes attila sikeres példáján felbuzdulva, hogy a czibakházai Másnapos névre hallgató kocsma agytrösztjeinek bevonásával gründolhatnak egy pártot és egy bejáratott brandet maguknak. A nagy öregek vagy az ifjú titánok egyikének majd ebben a káoszban kell rendet tenni, hogy legalább a siker minimális esélyével lehessen nekiszaladni a négy ínséges ellenzéki évnek.

Ha erősen húsz százalék alá esnek, esetleg az LMP is elfenekeli őket, akkor világossá válik, hogy az mszp halott. Ez esetben csak az lesz a kérdés, hogy az állami támogatás bezsebelése érdekében szükséges jogfolytonosság hogyan biztosítható. Új név és legalább részben új arcok kellenek majd, esetleg egyesülnek a szociáldemokratákkal, mert az a név nagy érték.

Ez utóbbi, miként minden korábbi esetben szembesülni kell azzal a kihívással, hogy visszatér a karizmaták karizmatája, a köztársaság kormányzója, az ember, aki egyszer lenyomta Orbán Viktort.

Miután azt mindenki tudja, hogy egyszer volt Budán kutyavásár, és meg hát marhára utálják is ezt a faszit, ennek a megakadályozása lesz a döntő ütközete a maradványok birtoklásáért vívott háborúnak.

Ha a fletó visszafoglalja a bármilyen állagú mszp-t, annak állapota azonnal hevesen romlik majd, mert a fletó ugyan nem érte el még a torgyán józsi 2002-es politikai értékét (1% alatti eredmény), sőt bőven 5 % feletti rajongótáborral rendelkezik, de az azonban jelenleg bizonyosnak látszik, hogy a magyar aktív választók 90%-nak az már leesett, hogy a fletó milyen ember, mire képes és hogy semmi közelébe nem kéne odaengedni, amit még használni akarunk.

Ha a fletót sikerül elhajtani az mszp-től, akkor egy torgyánpártot fog csinálni. Érdekes színfoltja lesz az a magyar politikai életnek, különösen, ha az elszámoltatás eléri a kötcsei remetét.

Talán a legkevésbé reménytelen helyzetben A Szili Katalin -féle Szövetség a Jövőért nevű valami van. Nembéli mibenléte teljesen megragadhatatlan, aki zárt logikai lánc mentén le tudja vezetni, hogy párt-e, az mszp valamilyen része-e, vagy bármi, azt meghívom egy sörre. Ez a képződmény viszont legalább idejekorán megkezdte az evakuálást, van alternatív országos szervezete és viszonylag ismert azok körében akik a kevésbé elállatiasodott politizálás baloldali verziójára vágyakoznak. Szili Katalin talán az egyetlen a bal oldalon akitől hitelesen hangzik, hogy ő sosem szerette a ferit, sőt tán még annak a felemlegetését is megúszhatja, hogy akkor miért nem sunyta fejbe a teljes női fegyvertárat tartalmazó retiküljével egy óvatlan pillanatban. Egy kellően mszp mentes, az LMP felé nyitott, és kormányzóképesnek tűnő arcokat felvonultató párt, amelyet Szili Katalin vezet már majdnem olyan politikai alakulat, amely megkapaszkodhat a középpárti létben és az LMP-vel kettecskén egy váltópárti koalíció alapja lehet. Ehhez persze a feleknek kéne használni az eszüket. Az LMP-nek elő kéne rukkolnia valami mérsékelt és koherens ideológiával, míg Szili Katalinnak el kéne döntenie végre.

 

Az LMP egyenlőre egy üveg szénsavmentes ásványvíz mellől figyelheti az mszp és környéke áfész felszámolási eljárását. Az mszpés törzsszavazó számára azonban egyelőre annyira idegen az LMP -féle közeg, mint egy melegbár ismerkedési estje. Az LMP-nek nagyon komoly fazonírozást kell végrehajtani a mellszőrzetén ahhoz, hogy akár egy erős középpárti lét megcélozható legyen az mszp-től elmenekülő szavazókra alapozva.

 

 

 

Tudom, hogy a szorgos olvasó hiányolhatja e felsorolásból schmuck andor és az ő tiszteltjeinek felvonultatását.

(Itt szeretném megjegyezni, hogy ennek apropóján ne felejtsünk el megemlékezni a legújabbkori magyar demokrácia első szanyi tibor minőségű versenyzőjére, Petrasovits Annára, akinek épp 20 éve sikerült annyira kinyuvasztania a magyarországi szociáldemokráciát, hogy az még mindig nem szalad el sikoltozva ha lát egy kapolyit, vagy scmuckot.)

Szóval ez egy szatirikus blog, értjük is a tréfát, de azért van egy határ.  

Címkék: mszp gyurcsány baloldal szili katalin szanyi tibor mesterházy attila

A bejegyzés trackback címe:

https://ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/api/trackback/id/tr502243566

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szili: Vége az MSZP-nek 2010.10.04. 11:22:02

„Holnaptól kezdve a semmiből kell felépítenünk egy új olyan politikai szerveződést, amely a haladó európai értékeket, a demokráciát és a ökoszociális piacgazdaságot vezérlő fonalaként fogadja el” - fogalmaz vasárnapi közleményében a szocialista politikus…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Heves 2010.08.24. 15:12:27

Szeretném leszögezni, mint szorgos olvasó, hogy nem hiányolom schmuck andor és az ő tiszteltjeinek felvonultatását.

agyalapi 2010.08.24. 18:47:28

Tisztelt Android!
A nyári szünet közben is olvastam, ám nem kommenteltem, ezt most próbálom pótolni. Az írások tetszettek, ez utolsóhoz kívánok annyit hozzászólni, hogy szinte tökéletesen egyetértek a politikai helyzetelemzéssel, smukk és bundája nekem se hiányzik, viszont egy igazán erős és korrekt szocdem párt az egész országnak igen. Az ál- szagszervezetek és egyéb fedőintézmények helyett olyan párt, amely igazán és hitelesen képviseli a kisembert a nagy monopóliumokkal és az elburjánzó bürokráciával szemben. De ez ugyebár ma itt és most csak pusztába kiáltott molyköhögés...
Szóval: köszönöm a cikket, a humor is helyén volt, így tovább!
Üdv:
Agyalapi

lorantka_a_gall 2010.08.25. 00:32:37

@Paranoid Android2: gratula!

Ismét egy nagyon-nagyon "lájk" poszt. :) Élvezetes volt.

kisa 2010.08.25. 07:37:22

Az lmp, ha ügyesen lavírozik, begyűjtheti az szdsz szavazóinak nagyrészét, a halványzöldekét és a nem hardcore mszpésekét is.
Egyetértek agyalapival, egy korrekt baloldali párt tényleg hiámyzik a palettáról.
És bocsi, de erre mindig ugranom kell: Az LMP EGYELŐRE egy üveg szénsavmentes ásványvíz mellől...

Besenyő MIV István 2010.08.25. 21:02:41

Nagyszerű poszt, köszönjük.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.25. 21:18:16

"magyar baloldal"?

Olyan utoljára 1848-49ben volt, azóta ahogy régebben a nevükben is benne volt magyarországi baloldal van.

gudmen 2010.08.28. 03:51:49

Rejtö helyett olvasom Paranoid alkotásait. Ebben a témakörben utánozhatatlan müvekkel ajándékoz meg minket.
Csak igy tovább!
süti beállítások módosítása