Az elállatiasodott ellenzék, miután egyéb már nem jutott eszébe, a liberálplutokrata-judeobolsevista világösszesküvés félelmetes erőit felhasználva, elintézte, hogy a Bors című újság a hőség sújtotta lakosságot Szenes Andreával fenyegesse.
Évek óta beszélünk a politikai helyzet elfajulásáról, de ehhez képest a Nyilatkozat kifüggesztése maga a demokrácia hárfájának lágy muzsikája.
Andrea a Horn érában türemkedett be a közszolgálati televíziózásba, ami már akkor is bőrkiütéseket okozott arra érzékeny esztétikai érzékkel és ízléssel rendelkező egyéneknél. Akkori kormánypárti képviselőkkel készítgetett alácsókolós interjúkat, amiket D. illetve D.-F. Tomika nehezményezett, aminek jutalmául ő lehetett az első nem kormánypárti, de legalább belvárosi jellegű alany. Teljes balladai homály rejti azokat az erővonalakat, amelyek őt az első Orbán kormány idején oly magas pozícióba repítették. Mindkét változat riasztó, akár maguktól, akár a kisgazdák nyomására helyezték el Andreát, fogalmat alkothatunk arról a közegről, ahol a felvetéstől nem esnek le azonnal röhögve a székről.
Emlékeim szerint alelnöki tevékenysége (pénzügyi részleteit nem ismerem) nem okozott érezhető állagromlást a tévé műsorában. A királyi tévé gyakorlatilag 1990 óta gáz, ciki, legfeljebb az változott, hogy a vállalhatatlan kormánypártiságot milyen színvonalon adták elő.
Ennyit a kétharmad sem bír ki.