A pálesz

 2010.06.14. 11:17

 

 

Az közismert tény, hogy minden becsületes magyar embernek elemi szükséglete, hogy legyen valami függősége. Az átlag mucsaiak nagy része a hagyományos magyar agysejtszivacsosítóra is rá van kattanva, persze a kávé, a cigi, a kertévé, a netes pornó és egyéb érdekességek mellett.

Mégis csak az alkoholizmus a virtigli magyar függőség és nem a mindenféle nyugati, illetve keleti huncutság, amely idegen a magyar néplélektől.

Az a tény, hogy a rohadt hortista-fasiszta, népelnyomó bitang úri rend volt szíves ezt a korlátozást megalkotni, amelyet minden azóta regnáló magyar kormány fenntartott, szigorúan a bevételek fokozása érdekében persze, csak azt bizonyítja, hogy a retrográd erők is hajlamosak néha az idealizmus mocsarába szédülni.

A házi „párlat” készítés, hogy szeretett miniszterelnökünk eufemizmus gyanús kifejezését használjuk, betiltása Magyarhonban, olyasfajta elvetélt kísérlet volt, amelyhez hasonlatosnak legfeljebb a levegő fogyasztásának mérséklésére vonatkozó, adójellegű, önbevalláson alapuló rendszer lenne tekinthető.

A pálinka ugyanis egy olyan viszonylag széles körben elfogadott fizetőeszköz, amely ellentétben a papírpénzzel, otthon is előállítható, viszonylag jó minőségben, egy-két gyümölcsfa, valamint néhány szerény technikai felszerelés segedelmével. Szorgalmasan elő is állította a lakosság élelmesebb része folyamatosan, minden rezsim alatt, a kb. egy millió magyar alkesz, valamint a további hasonlóan milliós nagyságrendű reménybeli hörpintő örömére, hiszen a házilagos előállítás és fogyasztás emberemlékezet óta már nem volt szigorúan üldöztetve a fináncok által.

Apróbb ház körüli munkák, szerelések, rövidebb, nagyobb erőfeszítést igénylő csoportos tevékenységek ellenértékeként és hangulatjavítójaként a nemzetgazdaság mikró folyamatainak olyan mindennapos része a pálinka, hogy nélküle nem csak a gazdasági közhangulat romlana drasztikusan.

Gyakorlatilag helyi pénzként is funkcionál, csak azért nem szorítja ki a forintot (a Grasham törvény érdekes alváltozataként), mert ellentétben az állami fizetőeszközzel ez nem csak elfogy, hanem a folyamat során meg is semmisül.

Attól nem kell félni, hogy a lakosság most hirtelen rászabadul a hullott gyümölcsre és jártasság híján mérgezi magát, ez csak a szeszgyártó nagyipar riadalma, mert félti bevételeit. A csillogó szemű szakértők szerint ugyanis az elemi gondossággal elkövetett pálinkafőzés következménye szinte mindig minőségibb főzet, mint amit a nagyüzem vegyileg, profitorientáltan megpróbál rásózni a gyanútlan és tapasztalatlan próbaalkeszre. A saját magad főzött páleszért ugyanis magad felelsz, és az értő fogyasztó nem csak a hátad mögött fogja kifejteni, kendőzetlen nyíltsággal, a véleményét, hanem rögtön a benyeldeklés pillanatában a szemedre lobbantja, ha az elején és a végén keletkező förmedvényt is beleeresztetted, a volumen növelésének kisstílű érdekének engedve.

Én magam más függőséget választottam (szex) és sose iszom pálinkát, de pártolom, hogy a kormány az emberi szabadságjogok kiterjesztése okán, a multinacionális szeszipar lelketlen hiénáinak, legalábbis részbeni, kikapcsolása útján kívánja a helyi erőkre bízni a bódulás módjának megválasztását.

„Párlat” emberek, „párlat”!!!!

Díjazzuk a fennköltség és a gyakorlatiasság eme életképes elegyét.

Amúgy meg az a fura rézből készült ekcájg a padláson, amit a nagymama még tud használni valószínűleg, az amire szükséged van most.

Ne felejts el rendszeresen májfunkciót nézetni.

Ne félj van kisebb is.

 www.orszagalbum.hu/pictures/nagy/1236901858.jpg


 

Címkék: pálinka párlat pálinka főzés pálesz cefre

A bejegyzés trackback címe:

https://ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/api/trackback/id/tr62080441

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Felvizezett pálinkafőzés 2010.06.17. 12:49:44

Hát, ez sem úgy lesz, ahogyan bejelentették. De már meg se lepődik a zember, hiszen lassan hozzászokhatunk, hogy a Fidesz ígéreteinek csak a töredéke teljesül. Már ha egyáltalán. Most például a szabad pálinkafőzéshez való jogról bizonyosodott be, hogy ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Junk1 2010.06.14. 12:41:35

@valaki23: szóval elárultad: 550 ezer Ft felett van valamivel a bruttó jövedelmed.

Paranoid Android2 2010.06.14. 12:41:51

@R850R: A köznyelvben az ekcájg szó, pongyola használata folytán, rokonértelmű kifejezése a miskulancia, hóbelevanc, stb. szavaknak, amelyek jelentéstartománya szükségképpen tág és rejtélyes.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2010.06.14. 12:43:19

LEGÁLIS PÁLINKAFŐZÉS

Nincs párja fiúnak s lánynak,
Hiába jő lőni Ámor,
Udvarlás helyett csak hánynak,
Honunk merő cefremámor.

Tintás tömeg bárgyún tejel,
Bankot tart el, nem lop rezet,
S együtt lépne zúgó fejjel…
Minden út kómába vezet!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2010.06.14. 12:44:38

A PÁLINKA UTCAI FIÚK

A politika sokszor olyan egyszerű, hogy leírható szimpla matematikai formulákkal is.
Ilyen formula volt például közel kilencven éve a lenini
Szovjethatalom + Villamosítás = Kommunizmus
egyenlet, melynek átrendezése vezetett a
Kommunizmus – Szovjethatalom = Villamosítás
önveszélyes bölcsességhez is, mely szerint, ha egy közösségi társadalom nyakáról eltávolítjuk a vérszipolyokat, még az általános közjó sem elérhetetlen ábránd…
Erre alább még visszatérünk.
A mostani magyar helyzet hasonlóan egyszerű formulával írható le, nevezetesen:
Orbán gazdasági program = Bajnai gazdasági program + Pálinkafőzés
Amikor Obama a mindenhová elérő hosszú kezével a távolból elégedett füttyentéssel megpaskolta Bajnait, Orbán ráérzett, hogy a Fütyülős Barack-nak a programba történő bevonása mindent és mindenkit sokkal jobb színben tüntethet fel.
És milyen igaza lett!
Tavaly a mostanihoz kísértetiesen hasonló gazdasági program a forradalmi tömegekből „Monnyonle! Takaroggy!” skandalum-skandálást, míg idén ugyanezen békés polgárokból a „Viktor! Viktor!” örömódát váltott ki.
A különbség oka egyértelműen a pálinka.
A korábban megosztott magyarság 3/3-os szesztestvériséggé egyesül és – visszatérve arra, amiről fentebb megígértük, hogy még visszatérünk rá, és mi sohasem hazudunk! – a mai kor követelményeinek megfelelően valósítja meg a
Szesztestvériség – Oligarchák = Vilmoskörtelével folyó Kánanán
egyenletet.
Hit által hegyeket lehet megerjeszteni!
A távlatok beláthatatlanok:
Mindenekelőtt mindenkinek kettős állampolgárságlátása lesz.
A szennyes bulvármétely megszüntetése után egyetlen újság kapható majd a piacon, a kormány által is folyamatosan hitelesített hírforrás, a Nemzeti Itallap.
Békében él egymással a kormánypárt és hivatalos ellenzéke, a Lehet Más a Pálinka (LMP).
A 2020-as Budapesti Olimpián a házigazda jogán bevezetjük a Pálinkaszétlötykölő versenyszámot, melyet sportolóink a cefremámorban fetrengő szurkolók „Üst ki! Üst ki!” kiáltásaitól kísérve fölényesen megnyernek. A dobogó mindhárom fokán magyar versenyző fekszik. Az érmeket Schmitt Pálinka bácsi, a MOB örökös korelnöke adja át.
A Háromtenger Mossa Mossa kiadó újra megjelenteti Molnár Ferenc: A Pálinka utcai fiúk c. regényének örömittas változatát, melyben a Szeszegylet és a Vörösborosok nem egymás ellen harcolnak, hanem közösen védik meg a grundot az imperialista mérnök-lobbi odatervezett autópálya lehajtójától. A mű optimistán zárul, azaz NEMECSEK ERNŐ nem hal meg, csak összehányja a hálószobáját.
A jövő lefőtt!
Merjünk pityókásak lenni!

caymanos 2010.06.14. 12:44:55

Valami komoly becsípődés lehet, hogy az átlagnak a pálinkáról azonnal az alkoholizmus jut eszébe.
Pedig pálinkától rendszeresen bebaszni nagyon drága móka, hétköznapi alkesz nem tudja finanszírozni.
Azért maradnak a lédig bornál.
Pálinkázni olyan, mint szivarozni, társaság, alkalom és hangulat függvénye.

Bruno 2010.06.14. 12:46:48

Valaki: azért én nem mernék mérget venni a 16%-ra (N.B: én sem bánnám, mert hasonlóü mértű megtakarítást eredményezne nálam is), de úgy gondolom, hogy majd jól elrakom ami plusszban érkezik, mert azt még egyszer el fogják kérni (persze más jogcímen).

Paranoid Android2 2010.06.14. 12:52:08

@Bruno: Ez jó!!!!:)
Felső-középosztály béli olvasóim vannak!!!!!!
Ez remélem jelentkezik a reklámbevételekben.:))))))))))))))))))))))))))))

abszint86 2010.06.14. 13:06:17

@caymanos: vidéken, akinek van egy-két gyümölcsfája, az kb évente 50 literpálinkát kifőzet. szval van értelme összekötni a pálinkázást az alkoholizmussal

yafet 2010.06.14. 13:07:21

Elhárult az utolsó akadály is, hogy egy önfeledt, vidám ország legyünk :)

tusuanzen 2010.06.14. 13:21:50

A legutóbbi főzés, 48.000 forintomba került(35L)+ a cukor+ a pepecselés+ a gyümölcs(saját)így kb. 3500 ft-ra jön ki egy liter, ami igen is drága, ha azt veszem alapul, hogy csak én melóztam vele.
Az állam viszont jól járt, mert 40.000 az övé lett a semmiért...

Netuddki. 2010.06.14. 13:23:59

Viktorka kis buksi fejében az is megfordulhatna, hogy mihez kezd az ifjúság (sok helyen) egyedüli szórakozási lehetőségével. A piálással.
Vagy kell az alkesz utánpótlás az országnak?

valaki23 2010.06.14. 13:26:01

@Junk1: nem pontosan számoltál, de kábé

Átvitel honvéd 2010.06.14. 13:42:37

Szerintem ez a tv. ahhoz nyitja meg az utat, hogy az igényes saját maga kísérletezzen -- és egyre jobb kisüstit hozzon össze.

...Az igénytelennek eddig is mindegy volt, mit iszik (illegális, karcos zugszeszt, kannás v. műanyag flakonos "bort", vagy kétdekás kommersz pálinka ízűt a bó'tbu... ), csak üssön...

Bélabácsi 2010.06.14. 13:55:51

@Frady Endre: Testvérem ! Benned Karinthy, Kazinczy, Mészöly Kálmán és Bajor Imre szelleme egyesül egyetlen nagy, alkoholmámoros írózsenivé !!!

Hát mennyire szépet írtál mán ?

Keblemre !!!!!!!

Öreg Sam 2010.06.14. 14:28:07

Hölgyeim és Uraim!
Elvtársak Polgártársak!

Azt már a Kádár rezsimben is tudtuk,hogy az értelmiségi réteg előtt két út áll:
1: alkoholizmus
2: a másik út járhatatlan.
Ez nagy igazság volt akkoriban,de a fene se gondolta,hogy rendszerfüggetlen a dolog :)

Hajrá, Fő- és Albánia! 2010.06.14. 14:37:04

Ahogy látom, a helyesírás és a használt idegen szavak (ekcájg... persze...) jelentésének és írásmódjának való utánajárás sem tartozik a függőségeid közé.

Kár, hogy az írás meg ennek ellenére igen.

(Ja, Marok Marcsát nem mindenki tekinti ám szexnek. Csak szólok. Remélem, még idejében.)

Mellesleg a nagy szeszipari cégek NEM készítenek pálinkát, csak ... ízű szeszesitalt.
A pálinka kisipari cégeknél készül, és azokat sajnos az otthon főzött löttyöddel sosem fogod utolérni, nem véletlenül kerül egy komolyabb főzőberendezés (mindenféle ellenőrző műszerekkel, kettős falú üsttel stb.) milliós nagyságrendű forintösszegbe.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2010.06.14. 14:37:48

Szerintem, ha holnap Szijjártó bejelntené, hogy nem lehet otthon pálinkát főzni, és amúgy shortolja a forintot, akkor a kedves posztíró szemrebbenés nélkül írna egy posztot, ahol kifejtené, milyen ördögtől való dolog az otthoni pálinkafőzés...
"Én magam más függőséget választottam (szex) és sose iszom pálinkát, de pártolom, hogy a kormány az emberi szabadságjogok kiterjesztése okán, a multinacionális szeszipar lelketlen hiénáinak, legalábbis részbeni, kikapcsolása útján kívánja a helyi erőkre bízni a bódulás módjának megválasztását."
Ez gyönyörű, remélem akkor lehet majd otthon füvet is termeszteni...

Hajrá, Fő- és Albánia! 2010.06.14. 14:44:35

@Paranoid Android2:
Sajnos, ez nem így van.
Amire te gondolsz, az a cájg (Zeug).

@abszint86:
Amire te gondolsz, az inkább 8-10 gyümölcsfa. Vagy több.

Hajrá, Fő- és Albánia! 2010.06.14. 14:47:00

@Tyson925:
Füvet már most is lehet otthon termeszteni. Olyan pázsitod lehet, amilyet csak akarsz.
Kendert - na, azt nem lehet. De az nem is fű.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.06.14. 14:48:42

Az nem lehet, hogy az a gond ezzel a pálinkafőzéses marhasággal, hogy néhány proli testvérem úgy érzi kihagyták - megint - vmi tutiból? Mondjuk az aggodalom az alkoholizmus miatt nem is rossz álca...
@abszint86: Egyébként én imádnám, ha a kertemben 250kg gyümölcs/fa átlagot hozhatnék. Kiindulva az 1-2 fa = 50l pálinka összefüggésből...

Paranoid Android2 2010.06.14. 14:51:23

@Hajrá, Fő- és Albánia!: Hát nem nagyon esel a kedvesség, udvariasság és tisztelet bűnébe.
Cserébe viszont, ahogy a szakértelmedből kitűnik, kipróbáltad az összes izgalmas alkoholszármazékokat tartalmazó kísérleti főzetet.
Tudjuk be ennek, hogy olyan feltűnően hiányzik belőled a szeretetreméltóság.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2010.06.14. 14:52:59

@Hajrá, Fő- és Albánia!: Ha már ennyire kötegszik:
"Hazánk területén közel 9000 éve termesztik a kendert. A magyarok is már a honfoglalás előtt ismerték a növényt és feldolgozásának módját. Ezt bizonyítja a kender, csepű, szösz szavaink török eredete."
hu.wikipedia.org/wiki/Kender#Ruderalis
És pont ezért volt helyes kifejezés a fű... mivel az nem csak az pázsitot jelenti...

Paranoid Android2 2010.06.14. 14:54:51

@Tyson925: Hu-mor-érz-zék!!!!!!!
Tudom meleg van, vagy front....

Hajrá, Fő- és Albánia! 2010.06.14. 14:59:14

@Tyson925:
Ja, szerintem olyan kendert, amilyet az eleink termesztettek, most is termeszthetnél. Annak a THC-tartalma ugyanis nulla.
Viszont kiváló textilt lehet belőle készíteni. Svájcban pl. árulnak is ilyen ágyneműket. Csupa természetes anyag.

A fű persze, hogy nem csak pázsitot jelent, van egy csomó gyomnövény is, ami pázsitnak nem alkalmas.
Viszont azok egyike sem kender.

Ellenben azt, hogy miért volt helyes kifejezés a fű, nem nagyon magyaráztad meg.
A lovat a magyarok legalább olyan régen ismerik, mint a kendert. Akkor mostantól a ló is fű?

Paranoid Android2 2010.06.14. 15:00:37

@Hajrá, Fő- és Albánia!: Bocs nem tudtam, hogy a szójelentéseket is te határozod meg itt mifelénk.

Hajrá, Fő- és Albánia! 2010.06.14. 15:26:00

@Tyson925:
Mesélj, melyik vonatkozik itt a fűre...

Lehet, hogy túl sok kendert szívtál, és nem fogod az adást?

Hajrá, Fő- és Albánia! 2010.06.14. 15:26:34

@Paranoid Android2:
Ja, persze.
Nem ám te basztad el...

Szerencsétlen...

valaki23 2010.06.14. 15:35:07

Szerintem meg nekem van igazam. Csak még azt nem tudom, hogy mit állítok!

marhaszív 2010.06.14. 15:35:42

@Hajrá, Fő- és Albánia!:
Te lenni esetleg albán (szamár)? Csak kérdezem.

Paranoid Android2 2010.06.14. 15:38:15

@Hajrá, Fő- és Albánia!: Modortalan vagy, trágár és agresszív.
Gondolom ezzel a stílussal kimoderálnak mindenhonnan.
Innen nem fognak, mert ennek a blognak célja az Isten állatkertjének alacsony kerítésén átvergődött sikerületlen teremtési próbálkozások tanulmányozása.
Nem vagyunk boldogok Isten tévedéseinek megismerésétől, de legalább gyakorolhatjuk magunkat a megbocsátás és a részvét erényében.

Kakusztánia 2010.06.14. 15:53:31

Nnno. Annyira szeretem az írásaid stílusát, hogy szívesen kijavítom helyesírásilag a bejegyzéseidet db/2000 Ft-ért.

Nu?

valaki23 2010.06.14. 16:00:13

@Paranoid Android2: Sztem sem kell moderálni, olyat liberális blogokon szokás.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.06.14. 16:11:34

Fel kell lépni az orbáni önkény ellen.

Pofátlanság amit csinálnak!

Ne feledd a polgárok
kétharmada nem szavazott a fideszre.

hatR 2010.06.14. 16:13:27

azt lehet, hogy aki palinkat fogyaszt annak nem jarulok hozza a tb koltsegeikhez?

xor01 2010.06.14. 16:58:50

a "Grasham" elírás. ebben a kontextusban "Gresham" törvényt lehetne hivatkozni.
bár hogy a pálinka jelentené a rossz pénzt a Forinttal szemben...

baliquez 2010.06.14. 17:21:22

Elég sok (akár gyomnak nevezett) fűféle alkalmas pázsitnak, de csak egyféle növény alkalmas fűnek.

bütyök 2010.06.14. 17:32:32

@Hajrá, Fő- és Albánia!: sziasztok!
te egy brutálnagy paraszt vagy, ráadásul olyan dolgokban akarsz okos lenni amihez hülye vagy....
szerinted a vadkander thc tartalma 0 ? de buta vagy...
szerinted a régi kendernemesítők nem fedeztek fel mutációkat? esetleg egy az átlagnál gyantásabb növényt nem kóstoltak meg?
mondd te eddig mennyi szélvédő mosónak álcázott pálinkát ittál meg? mostantól majd még többet fogsz.
fujj de undorító ember lehetsz.

Magua85 2010.06.14. 17:43:08

Na, most lett elegem és regisztráltam.
Körülbelül 5-6 éve elindult egy folyamat, hogy a pálinkát külföldön is elismert hungarikummá tegyék. Ez az utóbbi időben kezdet beérni. Ezzel a bejelentéssel (remélem az marad és nem lesz belőle semmi)szépen tönkre is vágják az egész munkát. Jelenleg a pálinkán olyan vizsgálatokat el kell végezni, hogy kb két labor tudja az országban. Az otthon főzöttet is így fogják vizsgálni? Vagy lesz ilyen meg olyan pálinka? És a cukorból és gumicsizmából főzött ital ugyanazzal a névvel lesz Illethető, mint a XXI. századi technológiával főzött pálinka? Plusz, otthon azért kicsit kevesebb szakértelem van, mint egy főzdében, de majd az első robbanás vagy vakulás után lehet álmélkodni, hogy jééé, erről nem volt szó.És ez csak az egyik negatívum. A másik kőkeményen anyagi. Nem csak a kiesett bérfőzési szeszadó, ami kb 4-5 milliárd forint egy évben. Ki fog ezentúl a boltban szeszesitalt venni, ami adóköteles, így drágább, mint Mari néninél a Kossuth utcában. Ezt a bevételkiesést kiszámolta valaki? Vagy ez a pár milliárd is majd terem valahol? Hirtelen ez a két dolog jutott eszembe, de van még egy csomó ugyanilyen fontos.
És igen, szeszipari cégnél dolgozom, sőt azon belül is pálinkafőzdében, de pont ezért látok bele.

bütyök 2010.06.14. 17:45:42

jajj basszus ...akartam mondani pálinkának álcázott szélvédőmosót :-)

Lev Menachem 2010.06.14. 18:03:35

@Magua85: házilag készített, ergo zárjegy nélküli szeszt árusítani továbbra is bűncselekmény, úgyhogy nyugodj meg szépen, ezt nagyon félreértetted

Ram8neS 2010.06.14. 18:03:46

@Hajrá, Fő- és Albánia!:
"A pálinka kisipari cégeknél készül, és azokat sajnos az otthon főzött löttyöddel sosem fogod utolérni, nem véletlenül kerül egy komolyabb főzőberendezés (mindenféle ellenőrző műszerekkel, kettős falú üsttel stb.) milliós nagyságrendű forintösszegbe. "
bullshit:D úgy néz ki itt valaki nem ivott még jóféle házipálinkát.. nem a mindenféle ellenőrző műszerektől lesz finom a pálinka, a kettős falú üst pedig nem csak a milliomos kisiparosok kiváltsága;)
mindenesetre majdnem bejött a látszólagos észosztásod:)

Fikik 2010.06.14. 18:05:29

Lehet találni valamilyen kalkulátort az egykulcsos adóra?

Lev Menachem 2010.06.14. 18:08:32

//OFF

@valaki23: "Sztem sem kell moderálni, olyat liberális blogokon szokás."

Heh, mennyire igaz :)
mondjuk nálam a csúcsot a töri blog tartja. Múltkor a finnugor származáselméletről írtak cikket, fikázva minden más megközelítést, tele logikátlan áltudományos állításokkal,
de aki bármilyen minőségű kritikát fogalmazott meg a cikkel/elmélettel kapcsolatban , azt azonnal kimoderálták.. (biztos már törvénybe iktatták finnugorelmélet-tagadás büntetését, vagy nemtudom miről maradtam le)

Ram8neS 2010.06.14. 18:10:09

"Plusz, otthon azért kicsit kevesebb szakértelem van, mint egy főzdében, de majd az első robbanás vagy vakulás után lehet álmélkodni, hogy jééé, erről nem volt szó. "
ezt abszolút nem lehet általánosítani.
egyrészt nem hiszem, hogy egy pár éves/pár tízéves főzdében nagyobb a szakértelem, mint olyan családoknál, akik már az előző századfordulón is otthon főzték a pálinkát.
másrészt aki nem ért hozzá, az most is ugyanúgy kotyvaszt szart és ugyanúgy megjárja a következményeit..

"És ez csak az egyik negatívum. A másik kőkeményen anyagi. Nem csak a kiesett bérfőzési szeszadó, ami kb 4-5 milliárd forint egy évben. Ki fog ezentúl a boltban szeszesitalt venni, ami adóköteles, így drágább, mint Mari néninél a Kossuth utcában."
a normális pálinka kisiparilag és házilag is drágább, mint a mindenhol megtalálható bolti löttyök nagy része.. akkor miről is beszélünk?:)

abszint86 2010.06.14. 18:39:58

egy-két fáról is lehet szedni 250 kiló cefrét, ha nagy a fa :)

apc 2010.06.14. 18:40:15

@tusuanzen: Kb 230 ft 1 liter gyümölcspálinka? Ez még a hülyének is megéri, hát még Nekünk. Hajrá Magyarország, hajrá zemberek.FIDESZES vezetője lesz az Állami Számvevőszéknek, erre inni kell.

bütyök 2010.06.14. 18:41:32

@Ram8neS:
a normális pálinka kisiparilag és házilag is drágább, mint a mindenhol megtalálható bolti löttyök nagy része.. akkor miről is beszélünk?:)
- ennek a mondatnak az ellenkezőjéről meg tudsz győződni, ha bemész egy boltba. ma láttam 4600-ért fél liter meggypálinkát. ha kifőzetem a cefrét egy liter minden költséggel együtt is csak max. 4000 ft.

Lepényhal 2010.06.14. 19:21:49

@Lev Menachem: Igen, a trágárság az egyetlen dolog, amiért ilyen blogokon tuti nem tiltanak. Az észérv, amivel nem tudnak mit kezdeni, sanszosabb.

Lepényhal 2010.06.14. 19:28:27

Egyébként
- nem kötelező pálinkát főzni
- nem kötelező pálinkát inni
- nem a forgalmazására vonatkozik az új törvény
- nem vegyészek találták fel
- és kb. akkora baromság azt mondani, hogy a házi pálinkafőzés rontja a márkás pálinkák hírnevét, mintha azt mondanánk, hogy ne főzzenek otthon az emberek, mert az rontja Stahl Judith hírnevét.

kalamajka1 2010.06.14. 19:54:09

Nyaranta rendszeresen járok Horvátországba. Ott - aki akar pálinkát árulni - kiteszi az ablakba. aki szeretne, bekopog oda, és megveszi. Ennyi. Ettől függetlenül nem láttam ott több részeg embert, mint Magyarországon. Sőt!

Egyébként, ami engem illett, még ha ingyen is adnák a pálinkát, akkor sem innék belőle, mert nem szeretem.

megapöpi · http://bullymusic.blog.hu/ 2010.06.14. 19:55:55

nem iszok több páleszt,ígérem. ma.

Paranoid Android2 2010.06.14. 19:57:17

@Lepényhal: Érvek felsorolása? Melyik bolygóról jöttél?
CSak szimplán anyázd le őket!:)))))))
@Kakusztánia: @xor01:
Tényleg elírtam, de azért a poént pedzetted.

Paranoid Android2 2010.06.14. 20:01:22

@Kakusztánia: Helyesírásilag akadályozott vagyok.
Aki ezen viccelődik arra ráküldöm valamelyik szdsz-es utódpártot az ungár klárával.:))

Lepényhal 2010.06.14. 20:05:07

@Paranoid Android2: köszönöm a jótanácsot, NEKEM nem szokásom anyázni, ahogyan azt sem szoktam megkérdőjelezni, hogy bolygónkon belül is léteznek eltérő vélemények. Egyébként találó a neved.

fourgee 2010.06.14. 20:08:30

@hatR: "azt lehet, hogy aki palinkat fogyaszt annak nem jarulok hozza a tb koltsegeikhez? "

Ok, én a pálinkafogyasztók tb költségeihez hozzájárulok, viszont az ipari szeszt tartalamzó italok fogyasztói tb költségeihez nem járulok hozzá, továbbá a dohányosok költségeihez sem, meg azoknak sem, akik vaj helyett margarint fogyasztanak, ami nem élelmiszer, hanem egy vicc.

Na, megegyeztünk? :)

Paranoid Android2 2010.06.14. 20:13:18

@Lepényhal: Azt hittem viccelek, de ma úgy látszik senki nem érti a humort.
Amit írtam dicséret volt.
A mosolyjelből, és az általános hangulatból szerintem egyértelmű.
És ha valaki, akkor én felismerem a másik paranoiást.:)))

nem nemsiker_s 2010.06.14. 20:16:57

Mostanában újra divatba jött, a cukor nélküli pálinka, és amennyire én tudom, többnyire magánemberek űzik, na ezt támogatom.
Kóstoltam ilyet, és nagyon ott volt.

Száz évig él aki ezt issza :))

abszint86 2010.06.14. 20:28:00

jó kis seprű pálinka, hmm... meg a törköly, nyami...
házi szilva: pfújjj

szemtanú 2010.06.14. 20:30:42

Valahol, mintha azt olvastam volna, hogy erre azért van szükség, hogy a borászatok tudjanak valamit kezdeni a borkészítés melléktermékeivel (rossz bor, cefre, stb), így is gazdaságosabbá téve a borászatokat (és ezért van párlatról szó). Úgyhogy ennek a felhajtásnak nagyobb a füstje, mint a lángja.

abszint86 2010.06.14. 20:31:12

Amúgy szerintem nem az engedélyek, adó stb... miatt lesz kevesebb vagy több alkesz, ezeknél bonyolultabb okok miatt van ennyi alkoholfüggő az országban.

caymanos 2010.06.14. 20:35:06

@abszint86: 50 l szilvapálinkához kell 800 kg egészséges szilva.
Cseresznyéből, barackból még több.
Csak azért, hogy ne legyen már fogalom nélkül teljesen.
És 50 l pálinka nem ok az alkoholizmusra, mikor háromnegyedét szétosztjuk, magafajta tudatlan városi rokonféléknek, akik cserébe mélyen lenéznek ezért.
Ha egyáltalán érti, amit írtam

Lepényhal 2010.06.14. 20:37:19

@Paranoid Android2: ha vicc volt, természesen semmi probléma.

Öreg Sam 2010.06.14. 20:48:22

@caymanos:
Ebben a dologban Janus arcú vagyok.
Ha mindenki előszedi a nagyfater kuktáját a padlásról,akkor régen rossz.
Ha az általad emlitett 50 liter pálinkát magad akarod főzni,az már megkiván némi technológiai ismeretet,kezdve azzal,hogy a jó pálinka a fán van,a minőség első záloga a jó cefre.
A magyar hajlamos a földről szedett rothadéktól elvárni a minőséget.
Millió buktatója van a dolognak,én mindenkit türelemre intenék,várjuk meg ennek a nagyivű bejelentésnek a törvényi szabályzását!
Nem vagyok naprakész számokban,de a bérfőzési jövedéki adó szerintem ma olyan 6-8 milliárd Ft körül lehet.Valahonnan ezt be is kell szedni,arról már nem is beszélve,hogy a bérfőzők elkezdhetnek csomagolni...

Lepényhal 2010.06.14. 20:59:16

@Öreg Sam: főzettél már pálinkát? Ugyanis pontosan az a legnagyobb baj, hogy beviszed a jó gyümölcsödet, aztán ki tudja milyen szarból főzőttet kapsz vissza. Aztán bizonyítsd be, hogy amit kaptál, az nem a te gyümölcsödből van. Meg hogy mennyiségre sem ennyinek kellett volna abból kijönni.

caymanos 2010.06.14. 20:59:20

@Öreg Sam: tavaly 5.2 mrd adót fizetett be 200000 ember, 400 millió liter szesz után. Majdnem ennyibe kerül fenntartani a kommandót, ami tavaly 81 zugfőzdét talált meg.
Szerintem semmilyen durva változás nem lesz, aki főzetett, ezután is főzetni fog, aki zugfőzött, legálisan főzhet.
Ha a dohányt legálisan lehetne otthon szárítani, egy cigigyár se zárna be.

Öreg Sam 2010.06.14. 21:15:53

@Lepényhal:
Akár hiszed,akár nem,én főző voltam,nem főzető,saját főzdém volt Kecskeméten,elismerten a legjobb.:)
Ez mellékes,a nagy ekúrás ott következett be,amikor a magánőzdék kapacitását 500 l főzőüstben szabták meg.Nomármost kisüsti körülmények között ennyi főzőüsthöz kb.250-300 l-es finomitó üst tartozik.
Leforditva:Ahhoz,hogy megérje lepárolni egy finomitó üstöt,legalább 2 főzőüstnyi cefre kell,és akkor még mindig nem volt eléggé gazdaságos a dolog.
Voltak kivételes ügyfeleim (egyszerű parasztemberek) akik mesés minőségű barackot hoztak,és a szakmai önérzetem kerekedett felül a zsebemen,mesés pálinkát főztem neki.:)
Hjaaa,ma már nyugodtan leirom,elévült a dolog,anno én főztem az összes kiskörösi/keceli/ borhamisitó eladatlan borát borpárlattá,nem vagyok rá büszke,szakmai favágó munka,de valamiből élni is kell :)

Öreg Sam 2010.06.14. 21:21:23

@caymanos:
Valami nem kerek a számokkal,vagy kevesebb ember,vagy kevesebb szesz,vagy mindkettő.
Ez nem számháború,nem is akarok utánanézni.
Én egyszerüen csak türelemre intenék mindenkit,ne másszon a padlásra az ócska kuktáért :)

Lepényhal 2010.06.14. 21:24:11

@Öreg Sam: Nincs okom látatlanban megkérdőjelezni, hogy amit magadról írtál az igaz. De szerinted rajtad kívül kb. hány pálinkafőzőnek kerekedett felül a szakmai önérzete amikor jó gyümölcsöt vittek hozzájuk? Az utóbbi időben nagyon elkanászodtak, az ellenőrök meg a zsebükben vannak.

Öreg Sam 2010.06.14. 21:32:07

@Lepényhal:
Szűk az ösvény.
Egy bérfőző kötelezően beszedi tőled a jövedéki adót,mert ha nem,akkor neki kell befizetnie helyetted.
Bérfőzési dij alku tárgya is lehetne,de a kis főzdék általában szabott árakkal dolgoznak.
Tüzelőtérités: ha fatüzeléses,választhatsz,viszed a fát,vagy kifizeted +ÁFA
Ha gáz/olaj tüzelés van,akkor megszivtad,mert a kalóriaértéket mindenki a saját szája ize szerint számolja.
Summa summarum: a főzdésnek marad a főzetési dij,amiből ugyebár szoros felügyelet mellett adózik,itt nincs adóoptimalizáláa:)

robinsoncrusoe 2010.06.14. 21:33:35

ugye senki sem gondolja komolyan (habár nem értek azzal egyet, hogy ez is a "legfontosabb, sürgős" dolgok között van amiket gyorsan el kellett dönteni), hogy akkor most mindenki elkezd pálinkát főzni otthon, mert alanyi jogon jár? én eddig is vettem (házit is, gyárit is), nem hiszem, hogy az 50nm-es lakásban most elkezdek pálinkátfőzni... LOL

különvélemény 2010.06.14. 21:48:32

Jajj, mostantól nem vész kárba a gagyi gyümölcs.

Ki tudja melyik volt a jobb állapot..

Funkerman 2010.06.14. 21:48:46

Na még az de okos ember lehet, aki a pálinkafôzésnél megemlíti a cukrot.

Funkerman 2010.06.14. 21:49:16

Netán még tesz is bele.

hamisnero 2010.06.14. 21:56:07

@tusuanzen: legutóbbi évem 6100000 forintomba került 300 (nem tévedés, annyi) munkanap + a kaja + a rezsi+ a meló(saját)így kb. 200000 ft-ra jön ki egy nap, ami igen is drága, ha azt veszem alapul, hogy csak én melóztam vele.
Az állam viszont jól járt, mert 1880000 az övé lett a semmiért...

Lesből Támadó Szárítókötél 2010.06.14. 22:14:59

Szép, szép a posztoló gondolatmenete, csak szerintem abból a kissé rózsaszín feltevésből indul ki, hogy itten kéremszépen a velejéig kulturált alkoholfogyasztók szabadságjogai szenvedtek csorbát a házilagos pálinkafőzés hiányában, de majd most... Háát, nem ismerek statisztikákat, de van egy olyan érzésem, hogy az alkoholizmusban érintetteknek eddig is tökmindegy volt, hogy mit ittak, lényeg, hogy üssön, innentől kezdve a "majd a minőség kirostál" elgondolás csúnyán léket kap a valóság sziklaszirtjén. (Nem, ne ittam, tényleg józan vagyok.) A dolgok csak annyiban változnak, hogy a reggeli kétdekás vegyesgyümit felváltja a házifőzés, mert akinek ezzel indul a nap, annak lemegy a kevésbé minőségi is.

Én is félek kicsit a házi főzéstől, mert Orbán úgy akarja engedélyezni, hogy nincs meg egy nagyon fontos előfeltétele nálunk: a kulturált alkoholfogyasztás.

Öreg Sam 2010.06.14. 22:25:15

@Lesből Támadó Szárítókötél:
Te csak ne fikázd a fülkeforradalmat! :)

ezanevemeskesz (törölt) 2010.06.14. 22:27:15

köszönöm viktor, köszönöm fidesz! ezzel megoldódott minden problémám. hihetetlen, hogy ennyi birka van ebben a k*va országban. szégyellem, hogy ide születtem. szerintem a kárpátmedence az emberi hülyeség központja. lehetne ez az új országimázsunk. de, hogy a pálinkázásról is írjak valami 'okosat': - idén már annak is örülhetünk, hogy ha lesz néhány szem barack/cseresznye/meggy... - ha valaki pálinkafőzésre vetemedik akkor vállalja a kockázatot. a piát nyelni kell nem nézni.

abszint86 2010.06.14. 22:42:17

@caymanos: 270 fős vidéki faluban nőttem fel, életemben már annyi szilvát szedtem fel, hogy a belőle főzött pálinkát is megutáltam. Szval képben vagyok a dolgokkal kapcsolatban. Azért válaszoltam nagyzolva a gyümölcsmennyiségekkel kapcsolatban, mert nem ez volt a hozzászólásom lényege + vidéken a házak, pincék körül tényleg annyi gyümölcsfa van, hogy nem azt számolom hány pontosan hány db fa van a kertben.

És igen is tehet tönkre életeket, családokat a pálinkaivászat. Nagyon sok családban pl azon megy a veszekedés, hogy a nehezen megtakarított pénzekből, miért kell a családfőnek pálinkát főzetni, miért nem lehet értelmesebb dolgokra költeni a pénzt.

Pipas 2010.06.14. 22:42:54

Én magam amúgy mérsékelten, de büszke vagyok arra, hogy magyarnak születtem. Egy valamit szégyenlek viszont, márpedig azt, hogy a magyarok képtelenek értékelni a szabadságot.

Azt mondja a kormány (nem vagyok fideszes), hogy ezentúl szabad otthon pálinkát főzni... erre a tömegek: 'ezt most miért kellett'?!

Azért baszki, hogy örüljél, mert nem kerül pénzbe, nem árt senkinek, de szabadok vagyunk, hadd csináljuk már azt, amit szabad. ;)

gibson 2010.06.14. 22:56:58

@Pipas: és mennyire igazad van! Tiéd a nap kommentje :)

_John_Doe_ 2010.06.14. 23:33:57

Magyarországon csak pár ipari szeszgyár van, ők tényleg nevetségesen olcsón készítenek gyümölcspárlatot. Persze ha nem számítjuk az adót. Mert ők befizetik.

Amit ti pár ezer forintért láttok a polcon, azt éppen olyan kisüsti rendszeren készítik, mint ahova az átlag ember viszi a cefrét.

"A saját magad főzött páleszért ugyanis magad felelsz, és az értő fogyasztó nem csak a hátad mögött fogja kifejteni, kendőzetlen nyíltsággal, a véleményét, hanem rögtön a benyeldeklés pillanatában a szemedre lobbantja, ha az elején és a végén keletkező förmedvényt is beleeresztetted, a volumen növelésének kisstílű érdekének engedve."

Na ezen röhögnöm kell. Tegyétek a kezeteket a szivetekre, melyik főzető nem tesz cukrot a cefrébe?

Na az bizony már nem pálinka. És ezt valóban csak pár állomás tudja vizsgálni, de ezek csak az ipari üzemeket vizsgálják.

Szóval, ha ma valaki pálinkát akar venni, bizony jobban teszi, ha üzemtől veszi, és nem Józsi bácsitól.

Feltéve, ha gyümölcspárlatot akar inni.

_John_Doe_ 2010.06.14. 23:40:26

Kocsmák. Sajnos ezekben pálinkából a "saját célra" főzetett alacsony adótartalmú páleszt árulják. Gondolom a pénzügyőrök ezt is vizsgálták, nem csak a zugfőzdéket.

Mivel én sem nem szeszfőzésből, sem nem azok árusításából nem élek, így csak egy dolog izgat. Mi lesz a kiesett adóbevételekkel?
Azt mindenki normálisnak tartja, hogy a bagósok dohányára tegyünk büntető adót, akkor a piára miért nem?

Aki igényesen issza a pálinkát, annak nem volt tétel az adó rajta, az alkoholisták meg fizessenek már egy kicsit többet...

Pipas 2010.06.14. 23:44:39

@_John_Doe_: Mondjuk nem nagyon vagy képben. Nem csak pár ipari szeszfőző van, hanem minden valamirevaló faluban van kis szeszfőzde és cukrot meg rohadtul nem szokás tenni a cefrébe, mert drágább mint felszedni az éret gyümölcsöt.

_John_Doe_ 2010.06.15. 00:00:55

@Pipas:
te nem vagy képben. A kisüsti szeszfőzde, az nem ipari.
Ipari pl. a Győri szeszgyár,
Aranykapu,
stb.

Cukor:
" tusuanzen 2010.06.14. 13:21:50
A legutóbbi főzés, 48.000 forintomba került(35L)+ a cukor+ a pepecselés+ a gyümölcs(saját)így kb. 3500 ft-ra jön ki egy liter, ami igen is drága, ha azt veszem alapul, hogy csak én melóztam vele.
Az állam viszont jól járt, mert 40.000 az övé lett a semmiért... "

Régen (vagy 10éve) volt közöm szeszfőzdéhez, lehet kicsit több felöntést láttam, mint te. Vagy kicsit jobban tudom, hogy milyen gyümölcsből mennyi párlat lesz cukor nélkül és cukorral.

Hacsak azóta nem sokszorozódott meg a gyümölcsök cukortartalma.

Pipas 2010.06.15. 00:02:36

@_John_Doe_: Miért ne lenne ipari? Nem nagyipar, de nyilván nem háztáji, nem otthoni, hanem ipari. A kisipar is ipar, nem?

_John_Doe_ 2010.06.15. 00:21:24

@Pipas:
Hát hogyne. És ha alapítok egy céget, amiben három félnótás bicikliket fog összeszerelni egy csavarhúzóval és fogóval, az is ipar lesz. Kisipar, de ipar.

És ha kuktában főzöm a pálinkát, cégszerűen!, akkor az is ipari lesz, ugye?

Egyszer beszabadulnál egy ipari üzembe, ahol nem 400 liter, hanem 400 ezer liter egy felöntés, mindjárt látnád a különbséget. Ahol mindezt 3-4 ember végzi, és a munkájuk gombok nyomogatásából áll.

Pipas 2010.06.15. 00:24:25

@_John_Doe_: Mérnök vagyok, hidd el tudom mit jelent az, hogy 'ipari'. A példádnál maradva: nyilán van valahol egy határ a 400 liter és a 400 ezer liter csak a szélsőértékek.

Viszont ha egy üzemben csak szeszfőzéssel foglalkoznak és van néhány alkalmazottjuk, akkor az ipar. Jogi értelemben, műszaki értelemben és köznapi értelemben is.

De ha te úgy akarod, akkor hívjuk máshogy... nem érdekel. ;)

Pipas 2010.06.15. 00:38:41

@_John_Doe_: Szóval lenyelte a blogmotor, de megpróbálom mégegyszer.

Mérnök vagyok, hidd el tudom mi az, hogy 'ipari'. Jogi, műszaki és és köznapi értelemben sem csak a nagyipar számít iparnak, te is beláthatod, hogy nem a 400 ezer liter a határ, nem mondhatod komolyan, hogy a 399 ezer az nem 'ipari'.

Ha viszont úgy látod, hogy a kisebb mennyiségre egy másik szót kell használni, akkor találj ki egyet, ha a többieket rábeszéled engem nem érdekel.

Itt a lesz()a()r()om szót használtam, azt nem szereti a filter. ;)

karica 2010.06.15. 04:54:26

@tusuanzen: 1 liter pálinka főzési díja kb 1.350 Ft/l most. A valódi pálinka nem tartalmaz cukrot. Ha eltörlik a bérfőzési szeszadót, a főzetési díj kb a felére csökken.
Amikor odaviszed a cefrét, leülsz szépen és megvárod (végignézed), ahogy főzik, vagyis megbizonyosodhatsz arról, hogy az általad hozott anyagból készült az a mennyiségű pálinka és nem hiányzik belőle egy dl sem.

Nem tudom, miért volt fontos ezt a lépést megtenni a kormánynak, de biztos van oka. Várhatóan sok kis pálinkafőzde fog tönkremenni és a tulajdonos, aki pár éve még hitelt vett fel, hogy az EU elvárásainak megfelelően felújítsa, berendezze az üzemet még az akkor hitelt sem tudja fizetni és értéktelenné válik a főzde is, még csak el sem tudja adni, ő maga pedig beállhat a munkanélküliek sorába.

T-akonypunpa 2010.06.15. 04:58:47

A 16% szja-t hiszem, ha látom. És remélem, hogy a bruttómat nem akarják lejjebb vinni cserébe.

bandigyerek 2010.06.15. 06:50:55

@tusuanzen: gyááá ez hogy jött ki? mennyi cukrot tettél bele??????

Roy 2010.06.15. 07:56:42

Legyen minél több bögrecsárda!

lekvároscsirke 2010.06.15. 08:24:54

Érdekes látni, hogy az a pár liter pálinka milyen indulatokat kavar. Szerintem ez így most rendben van. Mert ugye nem arról van szó, hogy Pista bácsi most a szokásos 5-10 liter pálinka helyett ennek ezerszeresét főzi ki és adja el. Nálunk az elmúlt években is folyt a pálinkafőzés. A kertben lehullott gyümölcsökből évente 2-3 liter pálesz jön ki, és aki már készített ilyet az tudja, hogy nem egyik napról a másikra készül, valamint macera is van vele bőven. Na ez a mennyiség soha nem volt elég a következő évig, és csak esténként, néha társasággal ittunk belőle. Ja, és nem lettünk alkoholisták, csak azért szeretjük (az íze miatt) és mert tudjuk, hogy miből van! A Tesco bor ellen miért nem tiltakoznak? Na az a butító embertelen ital. Még megszagolni sem érdemes!!!!
Az pedig, hogy ebből húú mennyi pénzhez jutnak, szerintem nem fedi a valóságot, akinek számít, mert nincs otthon kukta, meg rézcsövek, az ezután is megfőzeti, mert ott is korrekt!

karica 2010.06.15. 12:12:02

@lekvároscsirke:
Valószínű, hogy arról van szó, hogy a Pista bácsi saját részére kifőz néhány liter pálinkát.
De ahogy a Pista bácsikat ismerem, képesek kifőzni az 1000-szeresét is és szépen eladogatják, virágzik a bögrecsárda.
Mert nincs az a hatóság, amelyik képes lesz ellenőrizni, hogy mindenki csak saját részre főz-e vagy netán hátsó üzleti szándék vezéreli.

caymanos 2010.06.15. 16:59:59

Lássa, én meg vidéken lakom, és itt szinte minden biciklis részegen dűlöngél.
Tehát a biciklizés alkoholizmushoz vezet, családi drámákhoz, ez teljesen világos.
Nagyjából így viszonyul az otthoni pálinkafőzés a hajlamhoz.
süti beállítások módosítása