Azokban a percekben, amikor hagyó miklós utolsó fájdalmas, búcsúzó pillantását vettette a konyhája asztalán reszkető …. Prémium Párizsi maradékára, megalakult az új magyar parlament.

A szóvirágok rétjén csellengve végre megtudhattuk, hogy Orbán Viktor pontosan mit is akar. Illetve csak a közös tudattágulatba forradalmi hevülettel beszippanó egyedek tudhatták meg, de aki nem tud egy szeánszon beilleszkedni az magára vessen. Orbán Viktor teljes komolysággal folytatta a revolúciós retorikát, ami teljesen megfelelő értelmezési keretet kínál egy, a következő néhány hónapban lefolytatandó, (98-as nevén) egész pályás letámadáshoz, illetve elszámoltatáshoz. A mi forradalmunk lényege ez esetben az lesz, hogy kezdetben kicsire nem adunk, majd ha már a rendteremtés katarzisát közösen átéltük, beszélhetünk azokról a csúnya konkrétumokról is. De ki a fene akar szőrözgetni, mindenféle faktumokkal vergődni ünnepi pillanatokban? Az ünnep a szimbólumok helye.

Vegyük végig tehát e felemelő aktus jelképes kommunikációs aktusainak listáját.

Az, hogy a Fidesz olyan, a koalíciós időszakban (1945 után), a demokratikus pártok képviselőjeként dolgozó, majd a Magyar Közösség perében elítélt embernek országgyűlési képviselőséget ad, újra és újra bizonyítja, hogy gesztusai a történelmi folytonosságnak szólnak. Dr. Horváth János személye nagyon keveseknek üzen, de azon keveseknek sokat mond. Mint a Magyar Közösség perében, koncepciósan súlyosan elítélt ember unokája, én sem felejtek.

A jobbik képviselői esküt tettek a Szent Koronára, illetve előtte. Ez szívük joga. Még ha kitör is a frász tőlük, teljesen megértem őket. Amit nem értek az a szocik végtelen butaságot és arroganciát sugalló megnyilvánulása és szállasizása. Aki idióta nácit akar látni, az tekintse meg a szocik szlovákiai testvérpártjának a koalíciós partnerét, jan slotát, olvasgasson tőle, hozzá képest vóna gábor majdnem szimpatikus. A lendvai ildikóhoz képest is az lenne ez a mellényes ember, ha megértené, hogy bizonyos (számos) megnyilvánulása parlamenti keretek közt még kevésbé radikalizmus, mint eddig, sokkal inkább primér bunkóság. Ha a jobbikos képviselőknek nem sikerül normális, emberi viszonyt kialakítani a Fideszesekkel és az LMP-sekkel, akkor úgy elszigetelődhetnek, hogy eljelentéktelenedésük nem csak politikai lesz, hanem emberi is, és ilyesfajta tőkéjük már eleve sem volt sok. Ha az mszp 90-ben megkapta a lehetőséget, hogy demokratikus fordulatot tegyen, akkor ezt a lehetőséget a jobbiknak is meg kell kapnia, akkor is, ha ez a gesztus a szociknál nagyon nyilvánvalóan nem jött be.

Azt is megtudtuk például, hogy Sólyom László nem egy forradalmár alkat, olyan látványosan lelte a hideg miniszterelnöke politikai nyilatkozata alatt, hogy már aggódtam, hogy elvitte egy jól időzített gutaütés, a forradalom a szavazófülkékben szókapcsolat harmadik befogadásakor.

Az Elnök hosszasan rugdalta, igaz nem szöges bakancsban, csak sima félcipőben a jobbikot, teljes joggal, viszont a megértés legkisebb jele nélkül, pedig ha meg akarsz szelídíteni valakit, kell némi empátiát mutatnod az elmebaja iránt.

Az Elnök ráadásul rámosolygott az LMP-re (nem arcizommozgásilag persze, nem maradtatok le semmiről), igaz csak verbálisan, zöld értékek képviselőinek vélelmezve a benzinszagú, belvárosi szmogba szürkült belvárosi értelmiségiek csapatát.

Schmitt Pál első házelnöki megnyilvánulásaként akkorát bepancsolt mesterházy attilának, amekkorát csak lehet eszközhasználat nélkül. A sokak számára mindig puhának tűnő Schmitt (aki most is majdnem ovóbácsis stílusú bemutatkozó beszédet mondott) házelnöksége nem mindenkinek tűnt jó ötletnek, Orbán Viktor szokásosan problémás személyi döntései egyikének vélelmezték. Gyanítom azt felejtették el, hogy aki évtizedeken keresztül talpon tudott maradni a MOB és a NOB minden emberi képzeletet felülmúló kamarilla politizálást igénylő közegében, ahol mozambiki vagy észak-koreai „sportdiplomatákat” kell távol tartani a folyosói lövöldözésektől, vagy a magyar sportvezetők szavazatát kell megtartani, nagyobb aranydarabok és gyöngyök mellőzésével, annak a magyar parlament, egyébként nemzetközi mércével mérve is visszafogott viszonyai, nem képezik kihívás tárgyát.

Amúgy meg figyeljétek a fletót, ahogy a legszélén kornyadozik. Ketrec neki a jelentéktelenség. És az se baj, hogy szokja a ketrecet.

A Székely Himnusz eléneklése lehet, hogy talán egy kicsit tényleg sok a nemzeti hevületből, habár a hagyó miklós sorsán tűnődő, internacionálét danolgató komcsi képviselők vertyogása ebben az ügyben is csak annyira hiteles erkölcsileg, mint egy szekeres imre alkoholos májbajának foglalkozási ártalomnak (honvédelmi miniszterség) történő elismertetésére tett kísérlet.

Nem történt semmi igazából, de végül mégis minden máshol van már. Nem igazán helyes, hogy egy parlamenti választásnak ekkora tétje legyen, de ezek a most regnáló illúziók kedvesebbek a szívemnek, mint azok, amelyek a plazmatévék számában mérik a nemzet jólétét.

És most fiúk, nyomás dolgozni!