Mikor dől el a választás?

 2010.03.12. 20:06

 

 

 

Húsz éves tapasztalat, hogy a magyar országgyűlési választások az első fordulóban dőlnek el.

Ez alól csak a 2002-es választás kivétel bizonyos értelemben, amikor a második fordulóban kiderült, hogy a szavazópolgárok egy része meggondolta magát a lóválasztás tekintetében. De mindegyik esetben az első forduló tulajdonképpen viszonylag pontosan kirajzolta a későbbi erőviszonyokat. Ez most sem lesz másként, legfeljebb néhány rendkívüli, jelenleg kevésbé valószínű választási konstelláció esetében képzelhető el kardinális kérdésekről döntő második forduló.

 

Nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy az első fordulóban a Fidesz nem nyer annyi egyéni kerületben mandátumot és nem ér el ezzel párhuzamosan olyan listás eredményt, hogy a második forduló eredményétől függjön az abszolút többsége. Hogy ez előforduljon, olyan politikai földindulásnak kell bekövetkeznie, amelynek kialakulásához már a választásokig hátralévő idő is kevésnek látszik.

 

Valószínűbb, de talán nem a legvalószínűbb eshetőség, hogy a Fidesz már az első fordulóban megszerzi a kényelmes abszolút többséget (200-230 mandátum a második fordulótól függően), de már elveszíti az esélyét a kétharmadra.

 

Jelenleg az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a Fidesz 80-100 elsőfordulós győzelmet arat és megmarad az esélye a kétharmadra a második fordulóban. Erre az esetre azonban csak olyan típusú előrejelzéseket tehetünk, amelyek nem számolnak azzal a közhangulattal, amely ennek a drámai eseménynek a következtében kialakul.

 

Alapesetben egy 50% feletti Fidesz fog szemben állni a 15-20% körüli mszp-vel és jobbikkal. Ebben az esetben igen merész feltételezés azt prognosztizálni, hogy akár a jobbik, akár a szocialisták néhány kerületnél többen nyerhetnek a második fordulóban. A győzteshez húzás jelensége meghatározó a magyar választói magatartásban. 2002-ben a rosszul mozgósított, egy téves várakozáson alapuló elbizakodottságban szenvedő Fidesz-tábor feléledése nem cáfolja ezt.

 

Lehetséges olyan együttállás is, amelyben a közhangulatot befolyásolhatja, hogy a Fidesz mögött vagy az mszp, vagy a jobbik eredménye meglepő.

Ha az mszp támogatottsága omlik össze és a harmadik helyre szorulnak, az valószínűleg kis mértékben növeli a jobbik szavazatszámát, de a potenciális szocialista szavazók csökkenő aktivitása leginkább a részvételben fog megjelenni. Ebben az esetben lehet, hogy a jobbik nyerhet néhány kerületet, de a szocialisták egyéni győzelmi esélyei elszállnak. Ilyen hangulati környezetben nem nagyon látszik, hogy milyen megfontolások mentén mozoghatnának tömegesen szavazók a jobbikhoz és segíthetnék a pártot 10-es nagyságrendű egyéni győzelemhez, hiszen az alacsony részvétel növeli a Fidesz győzelem mértékét.

 

Ha a jobbik szerepel a várakozások alatt és az mszp stabil második, akkor is a jelentős listás előnyből és a sok elsőfordulós győzelemből adódó hangulat a Fidesznek fog kedvezni. Ezt csak az befolyásolhatja, ha az mszp-nek sikerül egy huszáros hajrával a szavazóit mind elvinni szavazni (25-30% listás eredmény) , de erre jelenleg annyi az esélye, mint 40 deka parizernek hagyó miklós felfalására. De ez már az a verzió, amikor a Fidesz jóval 50% alá csúszik a listán és amikor már az abszolút többség is kérdésessé válik.

 

Jelenleg körvonalazódni látszik egy olyan lehetőség is, hogy miután az LMP túlélni látszik a cédulagyűjtést, az mszp és szdsz egykori szavazói a hétvégi telken való lerészegedés helyett ikszelhetnek egyet az mszp-nek szóló „gyengéd utalásféleképpen” az LMP-re. Ha ez az utalgatás tömegessé válik, akár bőven 5% fölé is lökheti a pártot és egyúttal arra vezethet, hogy három nem kicsi, de nem is erős középpárt lesz az új országgyűlésben. Ez esetben, miután az LMP még a jobbik mozgásterét is csökkenti, talán még kisebb az esélye annak, hogy a második fordulóban meg lehessen verni a Fideszt, hiszen akár 30 százalékkal is verheti a második helyezettet listán.

 

Mindezekkel azt akarom megmutatni, hogy ez a választás szerintem nem teszi lehetővé a szavazatunkkal való kétfordulós kalkulálást. A második fordulós szavazatunkkal az ország felén nem is lesz módunk élni, hiszen 80-100 kerületben nem is lesz második forduló, valamint ez a szavazat már szinte egyáltalán nem fogja befolyásolni az első fordulóban kialakult helyzetet. Lehet persze, hogy a Fidesz kétharmada néhány kerületen múlik, de ez teljesen véletlenszerű mintázat mentén, nem jósolható módon történik majd.

 

Ha a Fidesz nem csinál súlyos kampányhibákat és nem derül ki olyasmi, hogy Kövér László megevett egy mszp szimpatizáns kisnyugdíjast nyersen, pusztán szavazatmaximalizálási célból, akkor a döntés nem is pártokról, hanem erőviszonyokról szól majd.

Akarunk-e egy nagyon erős kormányt?

Ha nem akarunk, kivel akarjuk gyengíteni?

Egy, a nem várt túlélési rátától megnyugodott, gyurcsánnyal súlyosbított, megújulni képtelen mszp-vel?

Egy teljesen vállalhatatlan, együttműködésképtelen, hőzöngő jobbikkal?

Vagy a kellemesen egzaltáltnak tűnő, de legalább tárgyalóképes LMP-vel?

 

Döntésünk értelmessége persze alapvetően a többi szavazó döntésétől függ.

Nem csak a pártok kampánya ez. A nyugodtan gondolkodni képes embereknek kötelessége, hogy a környezetükben, a szavukra adó emberek között egy kezelhetőnek tűnő helyzetért küzdjenek.

Ne feledjétek, nem pártokra szavazunk, hanem egy parlamentet alkotunk, erőviszonyokat hozunk létre, elitcsoportokat betonozunk be.

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: mszp fidesz első forduló második forduló lmp országgyűlési választás

A bejegyzés trackback címe:

https://ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/api/trackback/id/tr971835210

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Posta Imre szavai Minden Magyarhoz - segíts Te is terjeszteni! 2010.03.13. 14:22:46

Posta Imre intő szavai a Magyar Nemzethez. Segíts te is, hogy minden honfitársunkhoz eljusson!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rockjano 2010.03.13. 02:07:15

ha tényleg csak három párt marad a végén akkor nagyon ideges leszek mert kénytelen leszek elmenni és gumikesztyűvel választócédulát fogva leszavazni egy olyan pártra akit utálok.

Az pedig az mszp.

olyan jobboldali többséget ami kinéz nem szeretnék és nem is jó az senkinek (még a fidesznek sem szerintem)

Abramelin 2010.03.13. 06:05:26

Na én meg beleszarok az egész szavazásba, és el sem megyek szavazni mert nincs kire adni a voksot!!!

nestrot10 2010.03.13. 06:17:35

Na na! :) lesz itt meglepetés ápr.11 én!
A Orbán és bandája pofára fog esni. S fél év múlva azok közül akik most a seggét nyalják sokan fogják ordibálni, hogy ORBÁN TAKARODJ!!!!

nestrot10 2010.03.13. 06:19:05

@Abramelin: csak menj el szavazni...bárkire szavazhatsz csak erre a gonosz törpe és bandájára ne!!! s ezzel már nyert Magyarország a szavazatoddal valamit s így az országra szavaztál!!!!

nestrot10 2010.03.13. 06:20:14

@rockjano: Tisztán látod a helyzetet. Ezzel sokat teszel az országért!!!!

nestrot10 2010.03.13. 06:22:58

Mindenki húzzon gumikesztyűt és szavazzon az MSZP re vagy a Jobbikra..tök mind1.
Így kevsebbet lophat a gonosz törpe és bandája. (Ne feledjétek---a Fidesz már 7.5 milliárddal tartozok a " kientúrájának" akik " eltartották eddig a Fityiszt a 8 évben. Vissza kell fizetniük..és ezt az EU-s pénzből tudják és akarják ...a rohadtak!!!

virtual landscape (törölt) 2010.03.13. 07:15:37

@nestrot10:

7,5 mrd? Az - ha egyáltalán igaz amit hazudsz - csak egy fél Nokiás-doboz. MSZP-s Hagyó et.-ad fél óra alatt felzabálná parizer formájában ...

(Bögréd sok van már? Készlet, mi? :) Látom, a wellness hétvégére gyúrsz.)

tcom 2010.03.13. 07:41:02

A Fidesz? Elfelejtjük már Torgyit, Várhegyit, Mikolát, Grippen-t, fülbevalós minisztert, 3 heti országgyűlést, Happy End...?

Jobbik? Mit kényszerítene ki a Fideszből? Az ország csődjét? Cigányüldözéssel, multi elkergetéssel nem lehet rendbe tenni a gazdaságot. Akkor inkább sima Fidesz!

SZDSZ, MSZP. Nem kérdés. Leamortizálták magukat.

LMP. A Jobbikkal ellentétesen a jogrendre esküsznek. De ez is kevés.

MDF. 20 év is kevés volt Magyarországon, hogy valódi, profi politikusok képződjenek.

Nehogy már valaki is a mindenhatót lássa egy pártban. A Fidesznek is ez lesz az utolsó dobása (by Kövér Laci).

Sherpa_1 2010.03.13. 07:49:53

Alapvetően sajnálom(nám?), hogy az MSZP megy a levesbe. Most nem azt a zavaros katyvaszt akarom kihozni, hogy szocdem értékek...de talán mégis. Azzal, pláne ha taxatíve felsoroljuk, talán nincs is baj. A baj ott kezdődik, hogy ha csak 5 vagy 10 vagy 15 szoci jut be a parlamentbe, no én pont őket nem szeretném ott látni. Úgy név szerint. Szerintem a cégnek párszáz nímanddal nagyobb esélye lenne.

Vihren 2010.03.13. 07:59:38

Igen is erős kormányt akarok látni. Ideje már a Fidesznek hogy folytassa a sikert amit 2002-ben ott hagyott. Az elmult században talán a legjobb 4 év volt 1998 és 2002 között- Magyarországnak!!!

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.13. 08:26:06

Csaltok bazmeg? Így lehet más a politika?
A hazudozás, csúsztatás (cigányirtás, stb) már megszokott. Miben is különböztök a nagy testvéretektől?

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.13. 08:27:08

@rockjano: Még fejlődne az ország a végén, szar is lenne.

is 2010.03.13. 08:30:46

@virtual landscape: úgy, úgy, mutasd, hogy nem érted a millió és a milliárd közti különbséget. okos tóni, a milliárd ezerszer több, mint a millió. jól van, jobbos szavazó, gratulálunk.

@poszt: az LMP-re csak az ország fele szavazhat. ott 10%-ot kellene elérniük, ami nem lesz meg. a FIDESZ jól kiválasztottan pont annyi kopogtatót ad nekik, hogy 4,5%-ot kapjanak, és elvesztegetett szavazat legyen, amit rájuk adnak.

is 2010.03.13. 08:31:31

@poszt: tegnapi állás szerinte az MDF-re többen szavazhatnak, mint az LMP-re

xboxer 2010.03.13. 08:35:23

szomorúan látom, hogy népem ostoba barom módjára, nagykanállal eszi egy populista diktátor lózungjait.
egyet azért ne felejtsetek el kedves agymosott zemberek: minden amit a kisember most magígér, Ti fogjátok kifizetni az adóitokból!

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2010.03.13. 08:38:57

@igazi hős:

a jobbik befektetői nem magyar vállalkozók, nekik nem ott van a nyereség... :-(

Kövér_Agár 2010.03.13. 08:39:42

"elitcsoportokat betonozunk be"

Könyörgöm, betonozzuk be mindet! (CKT 90 minőségben, aszfalt alá)

Paranoid Android2 2010.03.13. 08:49:40

@Kövér_Agár: Magyarországon már az építőipari szakkifejezésekkel is csínján kell bánni.
De az se hat jól, hogy elitcsoportokat szegecselünk be.
De szerintem az elitcsoport kifejezéssel van a baj.:)

is 2010.03.13. 08:54:37

@troll: légy nyugodt, azt az emberek azt nem hagyják, lásd hülyenépszavazás. te ezzel a kommenttel biztos a 18%-ban voltál, ugye?

Kövér_Agár 2010.03.13. 08:55:38

@Paranoid Android2: Vagy az árvízvédelemben? Ahogy Hofi tanácsolta? (más a munkadarab neve, de a tartalom...)

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.03.13. 09:07:44

Na a fidesz az egypárti diktatúrája miatt kezdi kóstolgatni az LMP-t.

Bárki csak a gonosz törpe neeeee!

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2010.03.13. 09:13:20

@ORBÁN "itt az idő" elhúzni, MLSZ elnöknek !:

most már kicsit késő, teccettek volna rendesen kormányozni.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.03.13. 09:26:11

2006 ban amikor kiderült az ország valóshelyzete akkor rövid időn belül 6 ról 11,5 %ra nőtt az alapkamat.most tudott visszamenni .Ez az országnak kb 3500 MILLIÁRD!!! forintjába került 4 év alatt ,köszönjük mszp,köszönjük gyurcsány!!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.03.13. 09:27:27

ja és nem értem a kétharmados rugózást itt.A törvények kb 98%-a feles többségű.VaGYIS SIMÁN LEHET kormányozni ahogy eddigi kormányok is tudtak.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.03.13. 09:32:08

nézd med meg ki mennyit privatizált!!!
A jól menő közmű cégeket még az MSZP adta el fillérkért ezért kell most kb ennyit fizetni mindenért + az adókat megemelni mert nincs az államnak jóformán bevétele.Hogy az MSZP szocdem párt lenne???
Ennél még a jobbik is szocdem ebb.Az utóbbi egy év kormánya volt a lejobboldalibb 1000 év alatt,ezt TGM is megmondta.

lakis 2010.03.13. 09:49:53

Fix, hogy nem megyek el szavazni, és nem azért mert nem érdekel az országom jövője, egyszerűen azért mert nálam már az összes párt leszerepelt, ugyanazok az arcok vannak mindenhol, nem látok semmi konkrét ötletet, semmi más nincs megint csak az ígéretek. Az emberek megérthetnék végre, hogy nem a politika fogja megváltozatatni az országot hanem az emberek maguk. Vicc ez az egész.

lakis 2010.03.13. 09:54:46

@Abramelin: azt hiszem egyetértünk, ki a fenére lehet szavazni, a Fideszre? Ugyan már nekem baromira nincs kedvem az Orbánt nézni megint 4 évig, a MSZP-re ugyan már! Elég volt ez a 8 év, már rájuk sem birok nézni, a többi meg egy semmit nem érő párt... miért nincs a politkában is változás? Remélem, hogy azért előbb utóbb átalakul a politikai elit, ha nem a szavazatom a zsebemben marad.

Netuddki. 2010.03.13. 10:12:27

Mindig is irigyeltem az ilyen rengeteg idővel rendelkező jósokat. Figyu! a Semmit hajtjátok. Egy hónap múlva úgyis kiderül minden. Aztán akkor mit mondasz? Nem jött be a papírforma? :)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.03.13. 10:13:40

A kérdés inkább az, hogy meddig fog kormányozni az FMPP???

1998-ban az akkori Fidesz-re szavaztam, de legközelebb már nem, mert én nem szeretnék egy olyan országban élni, ahol egy modern demokrácia helyett a középkort hozzák vissza. Orbán Viktor ebbe bukott bele 1998-2002-es kormányzása idején. Ha a középkor és a saját mutyibirodalma helyett egy modern államot kezdtek volna felépíteni, akkor a mai napig ők kormányoznának folyamatosan. Tehát az elmúlt 8 év elbaltázásait én és sokan az ők hibáinak tartom. Elhalasztottak egy nagy lehetőséget.

A verebek csiripelése, azaz Csipcsirip Hírügynökség szerint, Ovi a 2002-es választások előtt már megzakkant. Hatalommániás lett. A választás elvesztésekor összezúzta az irodája bútorzatát. Sokáig kezelték titokban mániás depresszióval külföldön, majd már idehaza is. Ezért nem ment be több évig a parlamentbe sem. Ilyen embernek szanatóriumban és nem a parlamentben a helye. Nem kérünk több mániákus bolondot, önjelölt Napoleont a hatalomba.

Igaz időközben némileg kikezelték, és hát a gyerekhad is jót tett neki, akiket nemzett és nevel, de akkor is. Vajon tanult-e a múltból? Avagy megint csak visszaél majd a választók bizalmával, akik többnyire a legkisebb rossz alapján még is sokan rá és rájuk fognak szavazni. Vajon megint a középkor hűbéruralmi, klerikális rendszerét kezdik felépíteni egy modern állam helyett? Mert akkor ez a színdarabban való főszereplő fellépési jog megint csak max. négy évre fog szólni és jöhet megint a depresszió, széktörés, meg a leponex koktél.

Netuddki. 2010.03.13. 10:15:41

@lakis: "Remélem, hogy azért előbb utóbb átalakul a politikai elit"

Nem tudom a kutya meg a szalonna mond-e valamit?

ÉRTSÉTEK MEG, ADDIG NEM LESZ ITT VÁLTOZÁS, AMÍG AZ EMBEREK A SAJÁT KEZÜKBE NEM VESZIK A SORSUKAT!

Aminek már nem adok többet, mint 1 évet.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.03.13. 10:18:29

az MSZP 8 év alatt kb 20ezer millárd forintba került az országnak.évente kb 2500 milliárdba.

Kalmár 2010.03.13. 10:29:51

@IGe: Csiripelték a madarak?
Milyen madarak? Csak nem a szabad madarakra gondolsz?
Csiripeltek azok mindenféle hazugságot, jó hogy felmelegíted. Szerintem a Kósa belvárosi prostizása, a Kövér kötele mellé ezt is kiteheted a "legaljasabb gyalázkodásaink" tablóra.

Én nem szeretném azt hallani a Fidesztől, hogy a koaliciós alkuk miatt nem csinálhatjuk amit kellen.
A Szocik 8 évig ezt játszották.
Most is egymásra mutogatnak.
2/3 kell és 8 év nekik is. Utánna lesz mit hasonlítgatni.

igazi hős 2010.03.13. 10:34:56

@Gyurma73: Sőt rendeletekkel is simán el lehet lenni, de ahhoz, hogy a komolyabb változásokat (pl,. nyugdíj és eü. reform) ne tudja 10-20 képviselő megtorpedózni, komoly többség kell. De pl. a médiatörvény 2/3-os és már nagyon kéne egy működő.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.13. 10:45:06

@nestrot10:
Csak te ehhez gyáva vagy . ;) Miért nem mész ki kiabálni ? Be vagy fosva ??? :D

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.03.13. 10:46:35

@xboxer:
Hát igen, az adóinkból.
Amelyek az mszp alatt ugye, csökkentek, igaz ?

Nem igazán kedvelem Orbánt, de a gyurcsány féle "KISZesből nagyvállalkozókat", akik "jó helyen voltak jó időben", azokat még kevésbé.
Az őszödi üdülőt valakinek azért csak fel kellett építeni, hogy másvalakik ellophassák, nem ?

Gyurcsánynak meg volt pofája adót csalni ( nomentána ) és utána miniszterelnökként az országban uralkodó adómorált kritizálni.
Az mszpnek meg volt pofája ugyanazon a parlamenti ülésnapon bevezetni az ingatlanadót, amikor az elsíbolt pénzek hazahozatalára vonatkozó amnesztiát meghosszabbították.

A poszthoz : Semjén doktor együtt vadászott az mszpsekkel. Hogy hihető ezek után, hogy a fidesz elszámoltatja az mszpt, ha az a bumbornyák Jobbik nem ül ott ?

Sherpa_1 2010.03.13. 10:49:09

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Polgári Körök!
..nos, Kedves Barátaim, ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyok kétségekkel. Azért, mert az elmúlt 2 parlamenti választást elkúrtam.

Nem kicsit, nagyon.
Európában ilyen ramaty választási kampányokat ember nem csinált, mint amit én csináltam. A két legutóbbi parlamenti választás előtt 1-1 évvel 20%-os előnyünk volt a baloldalhoz képest! De én ezt is elkúrtam! Megcsináltam! Meg lehet magyarázni. Tessék! Nyilvánvalóan végighazudtam az utolsó 16 évet, keresztbe tettem mindenkinek; Budapestnek, az MDF-nek, minden kisebb és nagyobb jobboldali és baloldali pártnak. Szétziláltam a kereszténydemokratákat, a kisgazdákat, az MDNP-t, az MDF-et. Elleneztem az Európai Uniót, mert ha nem én vezetem az országot, akkor ne menjünk sehova! Hazugnak neveztem Antall Józsefet a Parlamentben, majd rá néhány évre Antall József méltó követőjének neveztem magam!

Ebben a témában jogosan...

Nem szavaztam meg a 13. havi nyugdíjat, de a nyilvános vitán mégis bátran belemondtam a kamerába, hogy megtettem. 2006-ban kampányoltam a kisebb Parlament mellett, aztán a választás után azt sem szavaztam meg!

Hazudtam reggel, éjjel és este.
Voltam liberális, később konzervatív, most populista nemzeti-keresztény kommunista népvezér lettem. Mindent megtettem egyetlen drága barátom (a HATALOM) érdekében. A választásokon ötször annyit ígértem, mint a baloldal. Ez nem került semmibe. Teljesen világos volt, hogy amit ígértem, az nem igaz. Amit 1998-ban mondtam, hamis, amit 2002-ben állítottam, az hamis, amit 2006-ban, szintén az. De megígérhetem, hogy folytatom, már úgy belejöttem...

Legyen adócsökkentés, ha bele is gebedünk, legyen kolbászból a kerítés, éljek én és az imázs központ!
Készüljön film a kolbászfesztiválos munkámról, viszont ne készüljön jegyzőkönyv a kormányülésről, vegyünk 5 milliárdért újabb beengedő rendszert a stadionokba, amit soha nem használunk, építsünk újabb húszezres stadionokat Újpesten, ahova kimennek hatszázan és szétvernek mindent az MTV-t ostromló híveim!
Mit csináljak, hazudtam reggel, éjjel és este! Mit mondhatunk az embereknek két ilyen elkúrt választás után? Ellenem szavazott ez a kurva ország, nem a baloldalra! Miután 16 éve mindenki szar választási kampányokat csinál, úgy gondoltam következmények nélkül én is megtehetem. És igen (igen, igen), minden hazugságom és a választások elvesztése ellenére szűk családom, valamint szélsőjobbos- és Korlátolt Felelősségű Társaim továbbra is maximális bizalommal vannak irántam. És hiába kritizál a Kósa, ha sokáig jártatja a száját, Debrecent is elveszem tőle!
Elvégre mégiscsak én vagyok a király. Igaz, elég kis király... De ha megnövök...

Ha választásokkal, demokratikusan nem tudtam megszerezni a hatalmat, akkor megtesszük erőszakkal, nagygyűlésekkel, ultimátumokkal, zsarolásokkal, székház szétverésekkel.

Mindegy, hogyan. De enyém lesz a hatalom! Enyém lesz ez a kurva ország.
MEGCSINÁLOM!
HAJRÁ MAGYARORSZÁG !!!

Joseph Adama (törölt) 2010.03.13. 10:56:09

@Sherpa_1: Aha, ez most a hiszti része? :D
Szórakoztató olvasni Orbán "elkurt" választásairól amikor épp lenyeli az mszpt egyben. xD

ben2 2010.03.13. 11:03:41

@Sherpa_1:

Tényleg azt hiszed, hogy az ehhez hasonló béna fröcsögés bármit is számít az eredmény szempontjából?
Minél jobban hörögtök Orbánra, annál több Fidesz és Jobbik között ingadozó bizonytalan fog visszatérni a Fideszhez.
Ezek az emberek ugyanis büntetni akarják a szocikat, nem kicsit, nagyon, és egyelőre nem tudják eldönteni, hogy a szocik Orbánt vagy Vonát utálják-e jobban, mert ők arra akarnak szavazni, akit a szocik a legjobban gyűlölnek.
Na de majd Fletó márc 19.-én úgyis fejjel neki megy Orbánnak és az talán ad még pár százezer plussz szavazót a Fidesznek.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.03.13. 11:05:24

@Kalmár: Oráb mániákus depresszója eléggé közismert tény volt, hiszen a leírt tünetek minden jelét produkálta nyilvánosság előtt is. A külföldi és a hazai kezelését sem lehet eltitkolni. Most már kigyógyszerezték, csak vissza ne essen.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.13. 11:08:36

@IGe: "Oráb mániákus depresszója"

Ki az az "Oráb"? És miért érdekel az ő betegsége?

ddance 2010.03.13. 11:12:20

Ez a durva: az LMP lebukott, hogy csalt a kopogtatókkal.
jobbik.hu/rovatok/kozlemeny/lmp-s_valasztasi_csalot_leplezett_le_a_jobbik_nagykoroson

A helyzet elég egyértelmű: volt egy jobbikos szimpatizáns, aki nem kapta meg a kopogtatóját. Ellopták/nem is kézbesítették. Erre hamis aláírással, valódi adatokkal megtalálja az LMP cédulái között. Bukta!

Mellesleg aki gyűjtött már kopogtatót, az tudja, milyen piszok nehéz, sokszor órákig gyalogol az ember, mire összeszed egyet... Az MDF-nek is nehezen megy, az LMP meg láthatatlan, ismeretlen és amatőr ahhoz, hogy csalás nélkül össze tudja szedni a cédulákat...

Bona Fides 2010.03.13. 11:18:37

@ben2: Nem kérdés, hogy Orbánt utálják jobban. Ő a patás ördög, Vona (akit egyébként is ők pénzelnek)a nyomába sem léphet.
Szocifan ismerőseim már a kardjukba dőlnek, habzó szájjal fröcsögnek, élvezet nézni. Minden sérelmükért Zorbán a felelős, még a múlt héten kiszabott adóbírságért is. Hiába mondom, hogy még mindig maszop kormány van, meg az elmúlt 8 évben is az volt, majd csak májustól kell 'megöngyilkolni' magukat.

Bona Fides 2010.03.13. 11:22:06

@ddance: Teljesen egyértelmű. Éppen véletlenül egy jobbikos főcsucsu cédulájával történt a baki, ami természetesen feltűnt a jobbikos biztosnak.
Nahát!!!! Na még ilyet?
Te minden mesét elhiszel? Hány éves vagy? :)))))))))))))

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.03.13. 11:41:05

Előre is elnézést kérek, hogy nem olvastam végig a hozzászólásokat, ezért lehet, már valaki megelőzött.

Ha mondjuk már a Fidesznek az első körben megvan az abszolút többsége, de a kétharmadhoz gyúrni kéne másodikra, akkor szerintem tuti nem lesz meg.
Értem én, hogy győzteshez húzás, de itt nem a győzelemről van szó.

Ha az már megvan első körben, mi motíválná a nagyon kemény magon kívüli szavazókat?? Inkább maradna a lerészegedés, stb.

Az MSZP meg a jobbik pedig tuti, hogy elkezdene azért kampányolni, hogy véletlenül se légyen 2/3. A szocik amúgy is a félelemkeltésre építik kampányukat, és a Jobbik is majd azért küzd, hogy a "zsidesz" nélküle ne kerülhessen ható helyzetbe.

Az LMP jó kérdés, talán meglesznek a listáik, akkor meg is lesz az 5% valszeg, azonban kb ugyanúgy nem fognak játszani a második fordulóban, mint a MDF négy éve.

Még valami: Korábban azt mondogattam, hogy a Jobbiknak nem látok esélyt egyénire. Tegnap este azonban a HírTV Célpont című műsorában bemondták, hogy Tiszavasváriban a Jobbik 3,000-rel több cetlit szerzett a Fidesznél...

Nazareus 2010.03.13. 11:44:38

Én komolyan nem értem a FIDESZ-eseket. Hogy képesek egy olyan pártra szavazni, egy olyan pártot támogatni, amelyik csak azért lopott kevesebbet mint az MSZP, mert kevesebbet volt hatalmon? Hogy képesek egy olyan pártra szavazni, amelyik tevölegesen is részt vett az ország mai állapotára való süllyesztésében? Hogy képesek egy olyan pártra szavazni, amelyik ugyanolyan módon a szemükbe hazudott, mint az MSZP? Azt hiszik, hogy most más lesz? Mitöl lenne más?

Én árnyalatnyi különbséget látok csak a FIDESZ és az MSZP közt, igaz a FIDESZ javára. De, hogy lényeges elörelépés nem lesz a FIDESZ kormányzat alatt, az is biztos. Miért is lenne, ha nincs lényegi különbség az MSZP és FIDESZ közt?

Tudom, jön a kérdés, hogy kire szavazzak akkor? Nem tudom, szerintem bárki másra a kettön kivül.

Talán valamennyire segit e kérdéseben a partvalaszto.atw.hu

Jó, ez se tökéletes, ezért irtam, hogy _talán_.

phaidros 2010.03.13. 11:45:24

A parlamentben majd érdekes lesz, ahogy a Fideszben lassan alábbhagy az elszámoltatási kedv, és a Jobbikra marad. Szerintem borítékolható...

Unommáazegészet 2010.03.13. 12:08:00

@nestrot10: Álmodik a nyomor??

Most ugass kutya!!!!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.03.13. 12:27:40

@William w.:

A viccben mint Karinthy én sem ismerek tréfát, és nálam a nevetés a legfőbb szentség.

Tehát komoly.

Bona Fides 2010.03.13. 13:00:43

@Sherpa_1: Erre ma már nagyon jó gyógyszerek vannak.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.13. 13:02:52

@IGe: Másik kommentre válaszoltál. ;)

changebug (törölt) 2010.03.13. 13:26:56

Hogy őszinte legyek leszarom az egészet.
Azért azt megkérdezném a 2/3 hívőktől, hogy mi különbség van egy MSZMP és egy FIDESZ között a 'színén' kívül?
Mert számomra semmi nem lesz.
Mért nem választunk már mindjárt királyt?

Joseph Adama (törölt) 2010.03.13. 13:34:55

@changebug: Természetesen ebben az országban az a demokratikus egyedül, ha az mszp-szdsz éri el a 2/3-ot.

xD

changebug (törölt) 2010.03.13. 13:41:23

@William w.: ez válasz?

tőlem a fidesz+jobbik is csinálhat 2/3-ot, kb. ugyanúgy nyírnák egymást egy idő után.

changebug (törölt) 2010.03.13. 13:45:02

@William w.: egyébként bocs kormányzóképességról beszélünk ill. abszolút hatalomról.
tehát nem 2/3-ról hanem 50% felettről. nem mindegy.

tcom 2010.03.13. 13:49:09

@kovi1970:

Az emberek a saját kezükbe vegyék a sorsukat?
És hogyan gondolod? Mi lenne, ha mindenki csak a saját sorsával törődne? Ezt hívják anarchiának. Ez a gondolkodási szint az óvodának felel meg, de ott is vigyáznak már egymásra. Miért van, hogy a világban csak a fejlett, parlamentáris demokráciára épülő társadalmak élnek jól? Miért van, hogy a diktatúrák, a jogrend nélküli országok szenvednek?

A legutolsó Orbánok, Gyurcsányok, Vonák is vagy belebuknak, vagy alkalmazkodnak a jogrendhez. Most éppen a Gyurcsányok buktak bele. Bármelyik 100-szor jobb, mint ha az "emberek saját kezükbe veszik a sorsukat".
Egyébként meg lehet tenni! Lehet tanulni, küszködni, dolgozni és lám-lám lehet valamire vinni. Csak kevesebb beszéd, több tett.

tölgyes 2010.03.13. 13:54:28

2/3-ad jó lenne, de nem lesz. Elégedettnek kell lenni azzal is, ha lesz egy erős abszolút többség. Ahhoz is mindenkinek el kell menni és szavazni kell!

tölgyes 2010.03.13. 13:56:19

@changebug: a fidesz és a Jobbik nem állhat össze egyetlen percre se. Mind a kettőnek rossz lenne, de legrosszabb az országnak.

tölgyes 2010.03.13. 13:57:43

@changebug: Tényleg nem látja, hogy a fidesz nem MSZMP? Akkor fordítsuk meg a kérdést: Ön miben látja a kettő azonosságát???

tölgyes 2010.03.13. 14:00:25

@tothh: A választásoknak nem ez a logikája. A szavazó a többséghez húz. Ezért egy fölényes első forduló biztosítja hogy a másodikban még nagyobb legyen a győzelmi arány, mint amikor a választás után egy hónappal a szavazóknak mindig sokkal nagyobb aránya állítja, hogy a győztesre szavazott, mint amit az adatok igazolnak.

szotyirapénzt 2010.03.13. 14:02:32

@tölgyes: 2006-ot kivéve, akkor mindenki azt állította, hogy ö pedig a fideszre szavazott.

szotyirapénzt 2010.03.13. 14:03:47

@tölgyes: 2006-ost kivéve, akkor mindenki azt állította, hogy pedig ö a fideszre szavazott.

tölgyes 2010.03.13. 14:04:49

@IGe: No persze Orbánnak két farka van két szarva patája.. ebből is látszik, hogy maga az ördög.. ráadásul cigány és még zsidó is.. a felesége pedig nem szül mint egy nőhöz illik, hanem ellik mint az állat.. IGEN EZ A SZÖVEG NAGYON ISMERŐS!.. SZÍNVONAL A BÉKA SEGGE ALATT JÓVAL.. ANNÁL MÁR CSAK AZ VAN MÉLYEBBEN, AKI ILYENEKET ÍROGAT MINT ÖN.

kalapácstollú 2010.03.13. 14:04:51

"Húsz éves tapasztalat, hogy a magyar országgyűlési választások az első fordulóban dőlnek el.

Ez alól csak a 2002-es választás kivétel bizonyos értelemben, "

Az 1998-as pedig abszolút értelemben.

tölgyes 2010.03.13. 14:06:12

@szotyirapénzt: Én erre nem így emlékszem, de majd megnézem.

tölgyes 2010.03.13. 14:09:35

@szotyirapénzt: Megnéztem! 2006-ban se volt ez másképpen, csak akkor nagyon rövid ideig tartott az MSZP vezetés (néhány hét)...Őszöd aztán mindent átélt.

szotyirapénzt 2010.03.13. 14:10:00

@tölgyes: Nem igazán lényeges, csak személyes emlék.

changebug (törölt) 2010.03.13. 14:11:39

@tölgyes: mondom. abszolút hatalom birtokában lehet alkotmányba matatni. Lehet tilt/tűr/támogatot játszani.

Önmagában ha nem nyúlnak a 4 évenként választáshoz nem zavar a dolog, mert 4 év múlva bárkit el lehet zavarni.

Bár rühelem a politikát és nyertesre eddig nem nagyon fogadtam választásokon, valahogy megszerettem ezt az intézményt (4 évenkénti választás, többpártrendszer /nem 1 nem 2/ és bár csekély a valószínűsége, hogy valaha is 'közelítőleg jó' kormány legyen, legalább az illúzióhoz ragaszkodom)
Bármi ami ezt veszélyezteti - zavar.
Itt kezd zavarni az abszolút hatalom.
Válasz elfogadható?

Paranoid Android2 2010.03.13. 14:13:47

@kalapácstollú: Ez tévedés, az akkori mdf és kisgazda listás eredmény, valamint a fidesz listás, ja és a MIÉP eredménye együtt világosan kirajzolta a második forduló eredményeit.
A Tölgyessy például este 11 körül nyilatkozta is, hogy a kormány már akkor megbukott.
Az, hogy a győzteshez húzás jelensége ezt tovább erősítette, nem cáfolja az állítást.

rockjano 2010.03.13. 14:13:57

@tölgyes: Nem a Fidesz valóban nem MSZP a Fidesz máshogy rossz.

Sok szempontból profibb, jobban működő viszont kevésbé demokratikus párt. Etatista, paternalista ebben hasoníl az mszp-hez, viszont beavatkozóbb is, hajlamosabb saját ideológiáját ráerőltetni az országra. Persze hogy pontosan milyenek lesznek majd hatalmon dől el, az is lehet hogy tanultak múltbeli hibáikból és nem annyira és akkor még jó is lehet.

Ami a kormányzást illeti Gyurcsányi időszakhoz képest jobban fogják csinálni Bajnaihoz képest nem, nagyjából ugyanazt fogják folytatni mert másra nincs is lehetőség.

Nagy adócsökkentés meg hasonló lázálmokat remélem szimpatizánsok is kezdik elfelejteni mert nem lesz rá lehetőség még ha a szándék meg is lesz.

Eurótól jó ideig búcsúzhatunk (nem biztos hogy tragédia) infrastrukturális beruházások helyett gazdaságfejlesztésre költenek majd ami rendben van mert autópálya hála az elmúlt 8-12 évnek már elég sok van (közúttal komolyabb gondok vannak)

Korrupcióval szemben szigorúbbak lesznek, de teljesen nem tudják majd ők sem kiűzni soraikból.

nem lesz tragédia a kormányzásuk én úgy látom pedig nem szeretem őket.

nagyon remélem hogy közben fel tud majd nőni valami rendes liberális párt akire nyugodtan szavazhatok, mert utálok olyanokra szavazni akiket utálok :-)

szotyirapénzt 2010.03.13. 14:15:32

@tölgyes: Lehet. A lényeg inkább a koalíciós vitáktől mentes, a kormányzásra koncentreálni tudó erős kormány. Biztos többség, esetleg 2/3. És mellette szívesen látnék egy bejutó ökoszemléletű pártot.

Paranoid Android2 2010.03.13. 14:18:25

@rockjano: A demokrácia felfogásod elég érdekes.:)
Már az is jó poén, hogy a demokrácia szót az mszp-vel egy kontextusba használod.
Mondjál már valami demokratikusat tőlük légyszi!
Természetesen a valódi liberális demokráciafelfogás szerint és ne szdszfélével.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.13. 14:29:59

@changebug:
1.Te beszéltél 2/3-ról.

2.Volt már 2/3. 1994. mszp-szdsz. - akkor gondolom nem sírtál, mint egy fürdőskurva-

3.Senki nem beszél jobbik-fidesz koaláról. Ezt mindkét párt kizárta.

uhhh (törölt) 2010.03.13. 14:38:03

legyen 2/3-ad.
ha szar lesz,4 év múlva leváltjuk őket.

changebug (törölt) 2010.03.13. 14:40:50

@William w.: Hmmmm.

"1.Te beszéltél 2/3-ról."
Igen és egy pártról - fideszről. abszolút hatalomról. Arra vonatkozott az eredeti kérdés.
A válaszban te keverted a kormányzóképességgel és a 2 párttal. (nézd vissza).

"2.Volt már 2/3. 1994. mszp-szdsz"
Valóban. Nem sírtam mint a fürdős kurva, aggódtam. Ahogy most is.

"3.Senki nem beszél jobbik-fidesz koaláról."
Valóban én mondtam. Ez egy rossz válasz volt a te rossz kommentedre (MSZP-SZDSZ). utána próbáltam korrigálni magam, hogy visszatereljem az eredeti kérdésre(egypárt rendszer) a lényeget .

uhhh (törölt) 2010.03.13. 14:42:26

nem is értem mit kell parázni.
Majd biztos diktatúra lesz az eu-ban.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.13. 14:55:39

@changebug: BLA-BLA-BLA

Nem fogok együtt zokogni veled... Bocs ;)

Joseph Adama (törölt) 2010.03.13. 14:59:10

"A válaszban te keverted a kormányzóképességgel és a 2 párttal."

Mszp akkor egyedül is tudott volna kormányozni. Túlhatalmat akart.
Nem keverek én dolgokat, csak nem fogok veled együtt rettegni.
Tudom független vagy ...xD

changebug (törölt) 2010.03.13. 15:11:18

@William w.: Ne tedd.
Ne aggódj én sem fogok zokogni.

torró 2010.03.13. 15:16:46

Hát ez hihetetlen! Úgy látom nagyon sokan nem itthon tengették az életüket az elmúlt 8 évben.Itt senki nem néz híradásokat? Nem itt a hülye képernyő előtt lehet információt gyűjteni, hanem kint az életben! A billentyűt sűrűn ütögetve nem megyünk semmire hékások.Mondjuk ez kényelmesebb mint valamit csinálni!Ha nem tetszik egy párt sem nagyokosok akkor tessék a segget felemelni és alakítani egy olyat ami megfelel.Innen sikítozni nem nagy kunszt basszátok meg hogy már ezt mondatjátok velem, pedig ezt nem szeretem, tenni kell azért hogy változzon valami.Pl, oda kell állni mondjuk a "Zorbán" elé és elmondani neki a frankót. Vagy oda kellett volna a Fercsi elé állni.Csak nincs vér a pucátokba kisfiam! A nick mögül ordibálni meg nem nagy dicsőség haver!Itt mindenki kurva okos, de merem állítani senki nem merné megtenni hogy oda álljon akár csak a közvetlen főnöke elé is. Nem most kéne itt fosni hogy majd a FIDESZ így-meg úgy tesz.És már bocsánat de nem az ellenzéken múlik a kormány faszsága!Egyébként meg nem lehet csodát várni senkitől a jelenlegi ország helyzetében. Ráadásul kb 2-3 hónap múlva még egy sokkal nagyobb világméretű válság van kialakulóban mint a 29-s volt, ha valaki olvasott róla! Tehát nyugtával dicsérd a napot! És ahogy Hofi mondaná: ha valaki megsértődik,,sértődjön meg!.....

changebug (törölt) 2010.03.13. 15:17:59

@William w.: sosem mondtam, hogy független vagyok.
nem vagyok párttag se, se szimpatizáns. választok és nem jobbra. ennyi.

rockjano 2010.03.13. 15:25:00

@Paranoid Android2: Nézd az ilyen kicsit demagóg jellegű kérdésekre csak visszakérdezéssel lehet válaszolni

Mondjál te nekem a fidesszel kapcsolatban demokratikus dolgot

Lehet hülyéket kérdezni és arra hülye válaszokat adni jó játék csak felesleges.

Egyébként a demokráciát akármivel kapcsolatban lehet használni, az hogy a fidesz meg nagyon centralizált párt az gondolom nem kérdés (ettől még nem tartom nem demokratikusnak)

rockjano 2010.03.13. 15:26:28

@William w.: Hát azt a túlhatalmat nemigen használták ki a Horn időszak alatt, nagyon kulturáltan viselkedtek ilyen szempontból azt adjuk meg nekik.

meg az két nagyon más párt koalíciója volt

rockjano 2010.03.13. 15:28:06

@Klájd: Nem nem lesz diktatúra az EU-ban, de ugye azt tudjuk hogy a demokrácia is nagyon sokféle lehet, mint egyébként a diktatúra is

rockjano 2010.03.13. 15:30:34

@torró: Az ellenzéken is múlik nagyon sok minden és múlt is az elmúlt években.

Én nem tudok a főnököm elé állni mert én magam, vagyok a saját fönököm :-)

torró 2010.03.13. 15:46:56

"rockjano" én az elmúlt időszakot nem igazán így látom, de senki sem tévedhetetlen.Ha egy kormány nem hallgat meg egyetlen ellenzéki indítványt sem ,és figyelmeztetést sem akkor? Mi a teendő a demokrácia szabályai szerint!? Mert ez volt a helyzet. A kivonulásokat nem lehet bevonni, mert az csak a Gyurcsányi beszédeknél történt meg.
Az meg ha valaki a saját főnöke valóban jó helyzet, ezt én is tanúsíthatom, ámbár volt úgy hogy vállalatnál is dolgoztam. Volt is sok afférom még a vezérnek sem voltam hajlandó meghajolni.Igaz kettesben megmondta hogy ezért tisztel mert van gerincem.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.13. 15:47:20

@rockjano:
1. csak az önkormányzati választáshoz nyúltak hozzá azonnal

2. tényleg nagyon más párt volt (senki nem baszta át még a választóit ennyire,mint az szdsz -jelzem még Fletó sem- )

3. Fidesz esetében a 2. párt a Kdnp és nem a Jobbik

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.03.13. 16:41:56

@tölgyes: Valóban primitív a szöveged, ahogyan kritizálod is önmagad.

Egyébként Orbán stábja talált ki hasonló baromságokat. Erről itt írok:

Az önüldözés bevált politikai és egyházi marketing módszertan.
vallaskritika.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=2515
Aki kolbász tölt, annak darálnia is kell és bizony vörös lesz a keze.

Orbán Viktort, azaz az internetes köznyelv által használt Ovit állítóllag megfenyegették. Pontosabban nem is őt, hanem a gyerekeit, hogy ledarálják őket? Mibe is, azt talán nem is írták. Gondolom kolbászba, mert innét jöhetett az az alapötlet, mert a kolbász az vörös a töltéskor a paprikától. Hogy ha valakinek Ovi-val és a pártjával, van a gondja, akkor miért másokat fenyeget, ez eszébe sem jutott senkinek? A gyerekek fegyegetése teljesen értelmetlen, hiszen attól aki ezt tenné a közvélemény elpártol és jogosan támogatja azt aki ezért esetleg bosszut állna. Ilyen hülye azért nincs a szociknál. Viszont a FMPSZ-nél? Ott nagyon is lehetséges.
................................

Orbánék főként a középkori egyházi hűbéres állam megteremtési törekvéseik miatt vesztették el a választást 2002-ben. Most nem hiába nem szerepel egyszer sem a programjukban az a szó, hogy "kereszténység". Talán tanultak belőle. Ha nem, akkor 4 év múlva jöhet Orbánnak újra a leponex koktél.

rockjano 2010.03.13. 16:42:35

1. nem lényegesen

2. ezt fejtsd ki jobban mert én világ életemben szdsz szavazó voltam-vagyok-leszek és bár sok bajom volt a párttal de egyáltalán nem éreztem "átbaszva" (ha már így trágákodunk)

3. a KDNP nem létező párt ezt mindketten tudjuk, azt hogy a jobbikhoz milyen lesz a viszonya s fidesznek azt majd a pillanatnyi érdekei döntik el (mint mindig)

rockjano 2010.03.13. 16:45:44

@IGe: akkor még nem volt a KDNP úgy beintegrálódva a fideszbe mint ma.

A rémálom az hogy a viszonylag liberális Pokorni és egy KDNP-s nő hajt most az oktatásügyre. Szerintem a KDNP áll nyerésre.

Jön majd megint az osztályzósdi stb...

Miközben a Pokorni gyereke olyan iskolába jár ahol egyáltalán nincs osztályzás.

igazi hős 2010.03.13. 16:55:19

@tölgyes: No lássuk csak:
- erős központi hatalom (pártszabályzat),
- önálló gondolatok büntetése (Fodortól Mádiig),
- belső kontroll hiánya,
- kontraproduktív előrejutás (ide nem írok neveket, de szerintem mindenkinek jut eszébe néhány, minimum az egész KDNP frakció).

Nekem ennyi elég is a "bölcs vezért" nem írtam, mert (egyelőre) túlzásnak tartom.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.13. 17:01:48

@igazi hős:
Fodor gondolatbűne? lol

Tudod ez úgy volt, hogy 93-ban választottak először elnököt és alelnököket a fidesz élére. Fodor helyett Kövér győzött.
Fodor meg sértődötten átlépett az szdsz -be.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.13. 17:07:44

@rockjano:

2. Gyakorlatilag előtte az szdsz volt a pandantja az mszp-nek. Kb. olyan sokk volt a szavazóknak, mint ha a fidesz kötne koalíciót az mszpvel.
Lehet neked tetszett, de a szavazók többségénak nagyon nem.
98-as eredményen ez meg is látszott. Nem is tudott az szdsz ezek után felkelni a földről...

3. Koalíció nem lesz.

1. "nem lényegesen" lol Számodra lehet, hogy nem lényegesen.. Számomra pl. lényeges - ha csak egy dolgot emelek ki- , hogy ogy. képviselő lehet polgátmester, helyi képviselő.

igazi hős 2010.03.13. 19:12:25

@William w.: "Tudod ez úgy volt", hogy 88-ban Fodor részt vett egy liberális, antiszocialista, antiklerikális, kicsit lázadó párt alapításában. (Talán még a prágai hősre is emlékszel? Nagy példakép volt.) Aztán Antal halála után találtak maguknak egy jobb (szavazaterősebb) pozíciót, amit nem mindenki gyomra vett be.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.13. 19:34:52

@igazi hős:
Akkor miért akart alelnök lenni ?
Vagy miért rögtön azután lépett át egy másik pártba?

És ki bántotta különvéleményért? Azzal, hogy nem őt választották alelnöknek ?

Nem kidobták, hanem lelépett. ;)

agyalapi 2010.03.14. 07:42:31

@rockjano:
Bocs, de erre muszáj reagálnom: Te nem fizetsz villany/gáz/egyéb közmű számlát? Vagy bevetted a média szövegét? Nem használták fel a totális többségüket, csak épp eladtak minden mozdíthatót értékéhez mérten bagóért, a szerződésben garantálva a multi mesés hasznát, mi meg, mint a katonatiszt, fizettük/fizetjük a megamulti anyacég otthon realizálható nyereségének sokszorosát. Ez nem nemzet elleni bűnözés?
Bocs.
Agyalapi

agyalapi 2010.03.14. 07:52:21

@agyalapi:
Ja, és ezek a nagy napnyugati szolgáltató(?) cégek a mai napig csodálkoznak, hogy jobb feltételeket sikerült kialkudniuk, fele áron, mint Kelet-Csumbegisztán teljhatalmú diktátorával.
Ja.

kalapácstollú 2010.03.20. 17:26:29

@Paranoid Android2: Tölgyessy igen okos és jó feltételezései vannak. Azonban 1998-ban nem dőlt el a választás az első fordulóban. Legfeljebbis "jól kivehető volt" egy fidesz-kisgizda összefogás eshetősége. Legalábbis sokkal nagyobb volt akkor az első forduló után egy szoci-szdsz győzelem, mint 2002-ben az első forduló után egy fidesz-győzelem. Mégis ez utóbbit nevezed kivételnek.

Paranoid Android2 2010.03.20. 17:29:49

@kalapácstollú: Legalábbis sokkal nagyobb volt akkor az első forduló után egy szoci-szdsz győzelem, mint 2002-ben az első forduló után egy fidesz-győzelem. Mégis ez utóbbit nevezed kivételnek.
Ezt a mondatot nem értem.:)
süti beállítások módosítása