A magyar baloldal kevés számú sikeres akciója közül az egyik legnagyobb kötődik a bokros lajához.

Ez egy jellegzetes magyar balos siker. Ebben az egyben jók talán igazán.

Az mszp 1994-es választási győzelme után a Horn Gyula, bizonyos objektív, hazafias okokból, például mert ki akarta nyírni a békesit, meg mert egyéb hatalomtechnikai elintéznivalói voltak, nemes egyszerűséggel nem kormányzott. Hagyta menni az mdf kormány által a ciklus végén teljesen elengedett folyamatokat, összeomlóban volt a költségvetés. Miután azért a Gyula nagyságrendekkel nagyobb formátumú személyiség volt, mint sikerületlen utódai, röpke nyolc hónap után érzékelte ezt, kitette a békesit és turizott valakit a régi gárda technokratáiból, aki legalább képesnek látszott, hogy pontosan összeadja a költségvetés főösszegeit.

A bokrosra esett a választás, mert a szociknál már akkor szokás volt, hogy virtigli baloldali politikus nem adja a nevét holmi megszorításokhoz, az ilyesfajta műtétekre kívülről hoznak szakit, aki nem tervezi, hogy miniszterelnök lesz és így nyugodtan erodáltathatja magát a nyugdíjasok előtt.

Én, az összes marhával ellentétben emlékszem arra, hogy született meg a bokros csomagnak nevezett intézkedés halmaz és hogy találta nagy részét alkotmányellenesnek az Alkotmánybíróság.

A laja behúzódott egy sarokba és ráment egy golyóstollal a szociális ellátásokra és gyakorlatilag csak azokra. Azt kerülte, hogy a bankoknak rosszat tegyen, mert egy szocialista pártnak jóban kell lennie a szegényekkel, meg a bankokkal, de ha a szegényekkel éppen nem, akkor a bankokkal különösen.

Az megérne egy külön nyomozást, hogy végül is hogyan kerülték az összeomlást akkor a szocik, de konkrétan például privatizáltak mindent, amit a Gyula gyomra bevett, pedig ő konyakkal edzett minden nap ebből a célból. A gazdaságot például nem nagyon élénkítették, egyrészt mert a termelés, mint olyan kívül esik a bokros és megyó féle közgazdászok horizontján, legfeljebb 5-10% nyereséget lehet kivenni belőle, míg egy jólsikerült pénztechnikai műveletben korlátlan lehetőségek vannak. A Gyula, amikor a költségvetés egy kicsit magához tért, kitette a laját, egyrészt sértette az esztétikai érzékét, másrészt egysíkú gondolkodásúnak érezte, harmadrészt pedig állandóan olyan strukturális reformokat emlegetett, amelyeket tiltanak a tömegpusztító fegyverek bevetését szabályozó ENSZ egyezmények.

A laja élte azóta, az elhasznált pénzügyminiszterek érdektelen életét és várta, hogy eljön majd újra az az idő, amikor a gyerekes anyákon megint le lehet verni a felhalmozódott világfájdalmát, amit a három éves gyes okoz áttételesen a bankszektor nyereségének 0.0000001%-os csökkentésével.

A laját tulajdonképpen az tartotta meg némelyek jó emlékezetében, hogy pusztán kommunikációs okból, az Orbán-kormány gazdasági teljesítményét vissza kellett származtatni valahová a múltba, és tudvalévő, hogy a bokrost övező eszelős gyűlöletet könnyebb rajongássá konvertálni, mint felidéztetni az emberekkel, hogy két éve még a megyó markáns személyisége tündökölt a pénzügyminiszteri dolgozóban.

Balib értelmiségiek tömegei serkentek fel, hogy a bokros csomagra vezessék vissza a világgazdasági fellendülést, az alacsony olajárat, valamint az mszp szociális biztonság iránti megtörhetetlen elkötelezettségének bizonyítékaként mutassák be társadalmi hatásait.

Jól érzékelhető, hogy nemcsak a választópolgárok tömegei nyalták be ezt a baromságot, hanem a laja is, aki egyébként is meglepően jó véleménnyel volt magáról mindig is.

Az egyszerű emberek mindig veszélyesek, ebben az értelemben a bokros, olyan mint a fletó, azt hiszi, hogy érti mi történik körülötte, szent meggyőződése, hogy az emberek pusztán ideológiai okokból nem szoknak le az evésről, meg a ruházkodásról, meg a fűtésről. Ha az a kibaszott lakosság egy kicsit rugalmasabb lenne, akkor helyből le lehetne húzni a költségvetés társadalmi reprodukciót elősegítő tételeit, meg a nyugdíjakat, és akkor pont stimmelne a költségvetés és a boldog bankárok méricskélnék a bónuszaikat a szárnyaló negyedéves jelentéseket ünneplő bulikon.

Az elmúlt nyolc évben egyetlen időtálló állócsillag maradt a ballib értelmiségiek egyre inkább sötétülő égboltján, a laja.

Az összebújó antifasiszták a lajáért fohászkodtak, amikor az őket kerülgető fasiszták a költségvetés hiányának nulláiból összefűzött láncokkal csapkodtak feléjük fenyegetően, vagy amikor utolsó reményüket, a reformgyári sztahanovistát Brüsszelben és Moszkvában egyszerre váltották le.

A lajára meg lehetett számítani, ugyanazokat a baromságokat szajkózta, ha valaki megkérdezte tőle, hogy lehetne a pénzpiacokat megnyugtató költségvetést csinálni.

Amikor a fletó a lemondásával még pörgetett egyet a már amúgy is körbejáró szocialistákon, a laja szentül hitte, hogy eljött az ő ideje és egy tonnányi élősúlyú szoci pártküldöttség fogja felkeresni, hogy legyen szíves már megmenteni őket még egyszer.

A szocik azonban emlékeztek a 95-96-os lakossági és nyugdíjas fórumok hangulatára, ahol a fiatalabbak először tapasztalhatták meg az 1956. október 23-i délelőtt feelingjét a pártmunkások számára, és amelynek újraálmodását izzadtan történő ébredés követi azóta is.

A laja baromira megsértődött, és ezután már kezdte komolyan venni az mdf-es lehetőséget és a hozzá hasonlóan egyszerű lelkületű herényi ibolya illett a bajszához is.

Az mdf eddigi kampánytevékenységén látszik ez az erkölcsi és intellektuális egyszerűség, de a laja még mindig tényező bizonyos körökben, pénzt is adnak neki, hiszen amilyen a politikai elit Magyarországon, nem kizárt, hogy az általa hozható 5.2%-kal az ellenzék vezető ereje lehet.

A laja agyából kiáramló, jobb híján gondolatnak is nevezhető ötletekkel az a baj, hogy pont annyira bonyolultak, hogy előrelépést jelentsenek a több pénzt az embereknek típusú kampányüzenetekhez képest és pontosan megfelelnek a liberális doktrínában csalódott voluntarista szavazói csoportok hagymázas igényeinek.

A laja ráadásul, mint a most elhangzott beszédében is, a szakmaiság köntösében tud megjeleníteni olyan ordas közhelyeket, amelyek már a liberális közgazdászok legbelterjesebb orgiáin is a kudarcok iszonyú hosszú listájának elején szerepelnek.

És hogy a rövidebb mondatokra szocializált réteg is értse:

Aki a lajára szavaz, az köcsög.