Mint azt a kedves olvasó bizonyára nem tudja, az országokat kitűnően lehet aszerint sorrendezni, hogy az úgynevezett közpénzek elköltése során, azok hány százaléka kerül a demokrácia őrzőinek svájci bankszámláira.
A legfejlettebb afrikai törzsi demokráciákban ez az összeg elérheti a 100-110%-t is, míg Svájcban alig 1-2 %.
A 110% úgy jön ki, hogyha már arra jártak, még kirabolják és kiirtják a lakosságot is, így nem reklamál senki az elmaradt segélyekért.
Svájcban ellenben például, ha egy politikusról kiderül, hogy korrupció gyanúja lengi körül, még képesek az igazságszolgáltatást bevonni az ügybe, ahelyett, hogy a feljelentőt tüntetnék el örökre.
Persze vannak közpénzek, amiket nem igen lehet ellopni, mint például a közalkalmazottak bérét, meg a nyugdíjakat. A politikai elit eszközei az ilyen esetekben igen korlátozottak, az inflációt és az egy százalékos nyugdíjemelést leszámítva.
A nyuggerek fájnak mindig a leginkább a liberális közgazdászok génjeivel megbolondított baloldali gondolkodóknak, ha már a gyermekek után járó ellátásokkal és adókedvezményekkel végeztek. Ez a fájás persze érthető, hiszen a nyuggerek baromi sokan vannak, jelentős részük szerette Kádárt, sőt még Horn Gyulát is és mantra szerűen ismételgeti, hogy neki jogai vannak, mert befizetései vannak. Ami igaz egy jelentős részüknél, de azt ki nem szarja le a kapitalizmusban, mert a befizetések nem voltak nevesítve. Arról a több százezres rétegről nem is beszélve, aki a munkahelyi ártalmakba rokkant bele, jelesül a vegyigyümi üzemszerű fogyasztásába a gyárban.
A nyuggerek azonban erősen különböző eredetük ellenére egy tömb, érdekérvényesítő képességük sokszorosa a gyermekesekének például. És a nyugger ököl oda teszi az ikszöt ahova köll.
Vannak jobboldali nyuggerek is szép számmal, de az átlag nyuggert bármilyen 10 000 forint feletti egyszeri kifizetéssel be lehet izzítani, mert általában úgy emlékszik a régi szép időkből, hogy az nagy pénz.
Tehát a nyuggerek pénzét nem lehet a szokott arányban megbugázni (sőt egyáltalán), mint az autópálya beruházások 50-60%-át, viszont minimális befektetéssel (1%-os nyugdíjemelés egy összegben) lehet szavazatokat vásárolni.
A május 35-én esedékes 17. havi nyugdíjjal rá lehet venni őket arra, hogy Orbán Viktor ördögszarvakkal díszített képére lőjenek célba a konyhában, a hetvenes évekből visszamaradt csehszlovák légpuskával, vagy a vérmesebbeket, hogy a munkásőrből készletezett kalasnyikovval a telken tartsanak gerillakiképzést papirmasé orbánviktorok felhasználásával.
De mitől is szörnyű annyira ez a nyugger lét?
Talán attól, hogy a nyuggerek nem boldogok.
Gonosz fiatalok még rasszista áthallásos, lenéző gúnynevet is adtak nekik, minden baloldali kormány rajtuk kezdi a racionalizálást, a 137 db új államtitkár és kormánybiztos kinevezésével egyidejűleg. Orbán Viktor külön Nyugger Rettegtetési Főhivatalt tart fenn, a gyerekeik és az unokáik nem látogatják őket, télen fáznak, nyáron melegük van. Több százezren egyedül élnek olyan településeken, ahol a modernitást a település felett 10 kilométer magasan húzódó légifolyosó jelképezi, a jövőt pedig a beköltöző kulturális sokszínűség érdekes tulajdonátruházási szokásai.
A társadalmi progresszió évszázados célja, hogy kiszabadítsa az embert a társadalom és különösen a család fogságából. A generációkat összefogó, feladat és munkamegosztáson alapuló család az maga az egyén individuális kiteljesedését megakadályozó fertő. A generációk elszakítása egymástól a mindennapi élet szintjén a szocializmus építésének érdeme, a lakásépítéstől a társadalompolitikáig minden eszközzel a generációk elszakítását szolgálták és a hagyományok és az értékek átadását igyekeztek megakadályozni.
Épülő, szépülő kapitalizmusunk nem bánja ezt a helyzetet, mert hát a család erős és ellenáll a globalizációnak és a boldogság meg nem növeli a bankszektor nyereségét.
A szerencsétlen nyuggerek meg a napi túlélés rettegésének fogságában hatalmon tartják azt az elitet, amely 60 éve lopja a jövőjüket.
A csődünk oka alapvetően az életformánkban gyökeredzik. Ha rendszerszerűen nem gondoskodunk az öregekről személyesen, a családunkban mi és nem az állam (vagy most már senki), akkor azok nem igazán fognak törődni a következő generációkkal, hanem eléggé el nem ítélhető módon rákoncentrálnak a nyuggerlandi élet egyetlen örömére, arra, amikor jön a pénzes postás.
A családjukkal, gyermekeikkel, unokáikkal együtt élő nyuggerek nem vadulnak el, értelmesnek érzik az életüket, boldogok az unokáikkal, nincs feleslegesség érzésük. Nem lehet megvásárolni őket, nem egyéni, hanem közösségi döntéseket hoznak, képesek felfogni, hogy dolgozó gyermekeiktől a többszörösét vonják el annak, mint amit nekik csöpögtetnek.
A nyuggerháború lényege, hogy tulajdonképpen a saját családunkat fordítják ellenünk.
Ráadásul, költségvetési értelemben, sokkal olcsóbb az önfenntartó, önsegítő nagycsalád.
De a kapitalizmus építői nem így képzelik az önsegítést és öngondoskodást. Azt szeretnék, ha anyád támogatásába és a saját jövőd és öregkorod megalapozásába bekapcsolnád az államot és a biztosítókat a nyugdíjrendszeren keresztül. Ezen a rendszeren mindkettőnek nagy a nyeresége.
El a kezekkel a nyuggerektől, ne engedjük, hogy a nyuggerek legnagyobb ellenségei eladhassák magukat a nyuggerek nagy barátainak!
Vállalj felelősséget a saját nyuggereidért!
És neveld úgy a gyerekeidet, hogyha nyugger leszel, téged is istápoljon valaki!