Beletelt pár napba, amíg az agyam újra bootolt a hír vétele után, hogy Keller Lászlót, szeretett urunk a Pénzügyminisztérium államtitkárává emelte.

Mi van, a Kulcsár Attila nem vállalta?

Abban a tiszteletreméltó, kiélezett versenyben, amelyet politikusaink vívnak egymással abban a tárgyban, hogy melyik bukott nagyobbat a pályán és melyikről derült ki nyilvánvalóbban, hogy egy privatizációra előkészített, kiürített méhtelep őrének sem alkalmas, Keller László az az ember, akiről az első díjat elnevezték.

Az MSZP ezen ékköve vezette azt a közpénzügyinek nevezett államtitkárságot, amelynek szervezeti elveit és erkölcsi alapjait, a 45 utáni kerületi igazolóbizottságok, a III/III-as csoportfőnökség és Farkas Mihály közvetlen bűntársi körének viselkedési paneljeiből gyúrták össze.

Az kétségtelen tény, hogy több éves tevékenysége hozzájárult a metamatematika fejlődéséhez, az abszolút nulla fogalmának, alternatív, innovatív újradefiniálásával, az általa végzett hasznos munka mennyiségének felmutatásakor.

Azon különösebben nem csodálkozhatunk, hogy a fasiszta Orbán-Torgyán kormány rémtetteit kriminalizálni kívánták a hatalomra került demokratikus, progresszív, európer erők, azon némileg jobban, hogy Keller László a maga tökéletességében, egyetlen egy ítéletet sem volt képes produkálni, vádemelést sem nagyon.

Keller László annyit tudott elérni, hogy egy szerencsétlen családanyának elintézett két testüregi motozást, amiért rendesebb országokban az övét is megnézték volna egynehányszor. Azzal pedig, hogy az ügyet jogerősen elbukta és tönkretette valaki életét, valószínűleg Alsó-Kannibálföldet leszámítva mindenütt véget ért volna a karrierje.

A dolog különösen azért rejtélyes, mármint Keller kiáltó eredménytelensége, mert Fidesz szavazóként is baromi nehéz elhinnem, hogy ennyire nem volt mit kibuktatni. Az meg kétségtelenül a komoly lelki szegénységre, defektességre vall, hogy valakinek a testüregeiben kutakodtak az elveszettnek hitt közpénzek után. Én ott kerestem volna utoljára, habár ugye, ahány ház, annyi szokás.

A közismerten potens Medgyessy is megelégelte, hogy a sánta kutya hétszer körbefutja a Lacit, mire az megmarkolja azt a farkat, amelynek elérésére egyáltalán esélye van.

Sose felejtem el Keller arckifejezését, mikor ment fel egy megbeszélésre a képviselői irodaházba, a Megyó kirugattatása előtti hercehurca idején, amikor már megkapta a selyemzsinórt, de még ezt hitte, a fletó megtartja őt, ha támogatja.

A fletó becsületére legyen mondva, helyből azért még ő is feljebb tette a mércét, mint a Keller kolléga teljesítménye.

A magyar választóról meg mindent elmond, hogy ezt az embert visszaszavazták egyéniben a magyar parlamentbe, sőt még polgármestert is csináltak belőle.

A Törökbálintiak azért végül korrigálták a 2006-os tévedésüket és Keller az éltető hivatali apparátus és félmillás fizetés, valamint hivatali autó nélkül maradt.

Gondolom szegény fletó már nem igazán tud olyan emberrel szembemenni a folyosón, aki bármilyen megbízást elvállalna arra a kis időre és így kerülhetett látókörbe, a pénzügyek mestere, a közpénzek fenoménja, a törökbálinti hős.

Szégyen.