Kezdjük persze először azzal, hogy szerintem azért a lemondási beszédbe belefért volna, úgy közvetlenül a lemondás bejelentése után, egy bocsánatkérés (Úgy általában azoktól, akiknek fájdalmat okoztam, vagy mi.). De kifejezetten jól komponált volt a dolog, volt annyira drámai az esemény, hogy mindenki, akibe szorult egy kis emberi érzés meg tudta állni röhögés nélkül.
Sőt, talán akár az is benne volt a pillanatban, hogy az ellenzék megengedje magának azt, hogy méltóságteljesen viselkedjen. De nem viselkedett és ezzel példátlan lehetőséget szalasztott el. Az LMP teljes szdszesedésének riasztó jelei ütköztek ki Jávor Benedeken, amikor tüntetői stílusban próbálta meg lereagálni az őt láthatólag meglepő eseményeket. Az éppen lemondó Köztársasági Elnök után megszólalni, van annyira jelentős pillanat, mintegy megadva a reakciók alaphangját, hogy ne rugdaljunk tovább, hanem emberi hangot üssünk meg. Elég lett volna megköszönni az Elnöknek a helyes döntését, az eddig elvégzett munkáját és sok szerencsét kívánni számára a továbbiakban. Sokaknak lett volna az az érzése, hogy lehet más a politika. Így csak azt érezhettük, hogy a Jávor Benedek egy marha, pont akkora marha, mint a többi. A mesterházy, akitől csak azt várnánk, hogy legalább egyszer szorítsa meg a Vónát, hozta saját szintjét. A Vóna is, de az ő szintje magasabban van. A gyurcsányisták erkölcsi felháborodása pedig általában annyira szürreális, hogy szinte éreztük Kövér László lelkének bal felől történő sajgását.
Ráadásul nem teljesen állt össze nekem, hogy az ellenzék miért is gondolta azt, hogy most jobb lesz neki?
Az már hetek óta nyilvánvaló, hogy SP lemondása leginkább a Fidesznek jó. A botrányból botrányba lavírozó magyar belpolitika teljesen eljelentékteleníti a fontos kérdéseket is, hiszen mindig nagyobb zajt kell csapni az előzőnél. Fideszes képviselők panaszkodtak az „elmúlt 8 évben”, hogy milliárd alatti lopásokról hiába tartanak sajtótájékoztatót, meg se írja őket az újság. Még két hétig az államfőválasztás lesz a fő téma, esetleg a Fidesz (pontosabban OV ugyebár) előáll valami meglepő jelölttel, akkor hónapokig lehet úgy kormányozni, hogy nem lát újságírót Némethné. És a meglepő jelöltből, kis intellektuális befektetéssel komoly versenyzők képezhetők. Aristo kolléga például Hegedűs Zsuzsát javasolja (asztali beszélgetés közbeni közlés). Nem hiszem, hogy a híresen erős magyar antifasiszta mozgalomra nagyobb csapást lehetne mérni, mint ez. Amúgy meg teljesen alkalmas a feladatra (hacsak nem ciki neki némelyik elődje) és partikuláris tulajdonságai, amik egyébként egy rendes embernél sosem számítanak, a politikai korrektség kánonja szerint is tökéletesen alkalmassá teszik. Csak azt kell elnézni neki, hogy kemény, mint a vídia és valószínűleg az egyik legnagyobb Orbán rajongó, akit csak a magyar (és a párizsi) flaszter ki bírt termelni. Csak képzeljük el a Vóna, meg a mesterházy arckifejezését, amikor ennek a jelölésnek a következményei leszivárognak a tudatalattijukba. És az sem lenne utolsó szórakozás, amikor Brüsszelben ékes francia nyelven elmagyarázza a magyar demokrácia specifikus tulajdonságait.
Azt közben teljesen elfelejtettem, hogy bosszút akarok állni Schmitt Pálért. Mert ugyebár abból, hogy a lemondása egy morálisan teljesen helyes döntés volt és így kellett lennie, nem következik, hogy mindenféle senkik, mindenféle következmények nélkül követelhetik azt.
Ezért szeretném megalapítani a: „Mindannyian ellenőrizzünk egy doktori dolgozatot!” Mozgalmat. (De mehetünk lejjebb is!:)))
Miután Pálinkás József közölte, hogy nincs kapacitás erre a nemes feladatra (amit elhiszek neki), valamint indok sincs rá (amit meg nem hiszek el neki), a magam szerény állampolgári eszközeivel szeretnék hozzájárulni a magyar tudomány és a magyar közélet megtisztulásához.
Elegendő aktív támogató esetén, a háború után, este hatkor, találkozunk a Kehelyben.
